Az Európai Unió polgárai az Unió területén belül szabadon utazhatnak, bárhol letelepedhetnek, vagy munkát vállalhatnak. E jogukat azonban csak akkor élvezhetik maradéktalanul, ha az alapvető jogaikat az Unió egész területén, minden tagországban egyformán gyakorolhatják, érvényesítik. Az Európai Unió célul tűzte maga elé az Európai Uniónak, mint a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségnek a fenntartását és fejlesztését. Ennek fokozatos kialakítása, valamint a belső piac zavartalan működése szükségessé tette a tagállamok között polgári és kereskedelmi ügyekben ténylegesen folytatott igazságügyi együttműködés javítását, egyszerűsítését és gyorsítását. A határok nélküli jogviták számának növekedése miatt fokozott igények jelentek meg az Európai Unióban saját harmonizált szabályok megteremtésére.[1] Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a piac hatékony működése érdekében az uniós jog védelmi erejével felruházott, könnyen kikényszeríthető, hatékonyan érvényesülő normák elfogadása, a tagállami jogok közelítése indokolt mind a belső piac működésében alapvető fontosságú anyagi jogi szabályok, mind az eljárási szabályok tekintetében.
Az európai magánjog egyik nagy területét kitevő kártérítési jog vonatkozásában fontos lépés volt a kártérítéssel foglalkozó szakértői csoport (European Group on Tort Law) felállítása.[2] A csoport jog-összehasonlító elemzések alapján a szerződésen kívüli európai kártérítési jog alapvető szabályait dolgozta ki. 2004-ben közzétették munkájuk eredményeként az Európai Kártérítési Jogi Alapelveket (Principles of European Tort Law, a továbbiakban: PETL), amely az Európai Unió tagállamainak kártérítési jogát egymáshoz közelítő, közös elveket gyűjti egybe - ma még kétségtelenül nem jogforrásnak minősülő, így nyilvánvalóan nem kötelező dokumentumban.
A PETL hat címből[3] áll, melyek a szerződésen kívüli kártérítési felelősség alapvető kérdéseit tartalmazzák. Központi kérdéseiként felvetődő főbb elemei a jogellenes magatartás, a kár (fogalma és mértéke), az okozati összefüggés, az esetleges kimentés lehetősége. A PETL értelmében a kártérítés főszabálya az, hogy az a személy, aki másnak kárt okoz, és e magatartása jogellenes, köteles a kárt megtéríteni.[4] Felelősséggel tartozik e személy a kárért különösen akkor, ha azt vétkes magatartásával okozta; vagy a kár különösen veszélyes tevékenységének eredménye; vagy a kárt olyan személy okozta, akinek felügyeletére köteles.[5] A kártérítés pénzfizetési kötelezettséget jelent, melynek célja a károsult kompenzálása, azaz az okozott károk helyreállítása, olyan helyzetbe hozni a károsultat, amilyenben a károkozó magatartás hiányában lenne, feltéve, hogy ez pénzzel lehetséges. A kártérítés emellett a megelőzés célját is szolgálja.[6] A felelősség általános szabályai rész tartalmazza azt is, hogy azok a veszteségek, amelyek törvénytelen tevékenységgel vagy forrással kapcsolatosak, nem téríthetők meg. Megtérítendők viszont a kár megelőzését szolgáló költségek, addig a mértékig, ameddig azok ésszerűen vállalhatóak.
A kár valamely jogilag védett érdek[7] sérelme esetén bekövetkező materiális vagy immateriális hátrány[8], melyet az egyébként alkalmazandó bizonyítási szabályok szerint kell igazolni. A bíróságnak azonban lehetősége van a kár nagyságát megbecsülni, ha a pontos kárösszeg bizonyítása jelentős nehézséggel vagy nagy költséggel járna.[9] A helyreállítható vagyoni kár a károsult vagyonának a károkozás következtében beálló csökkenése. Az ilyen kárt bizonyítással vagy indirekt módon - piaci értékre hivatkozással - lehet megállapítani. A személyi sérülés a testi sérülést, a szellemi sérülést vagy betegséget foglalja magában, amelynél a pénzbeni kártérítés a kiesett jövedelmet, a pénzkeresés kiesett lehetőségét, a szükséges költségek megtérítését is magában foglalja, ideértve az orvosi kezelés költségeit is. A halállal kapcsolatos kár körébe annak a támogatásnak az összegét kell érteni, amelyet az elhalálozott családtagoknak juttatott vagy juttatott volna, ha a halál nem következett volna be.
Az elszenvedett dologi kár (veszteség) magában foglalja a dolog értékét a dolog elvesztése, elpusztulása esetén, míg értékcsökkenését a dolog megsérülése esetén. A kárt növelhetik a dolog használatának kieséséből keletkező veszteségek is.
Az okozatosság kérdésében alapvető szabály, hogy egy tevékenység vagy magatartás akkor áll okozati összefüggésben a károsult kárával, ha ezen esemény hiányában a kár nem következett volna be.[10] Ha azonban több magtartás, tevékenység hatott közre a károsodás bekövetkezésében, és ezen események bármelyike okozhatta volna a kárt akár egymagában is, valamennyi magatartást a károsult kárával okozati összefüggésben állónak kell tekinteni.[11] Ha több esemény hatott közre a károsodás bekövetkezésében, és ezen események bármelyike alkalmas lett volna egymagában is a kár okozására, de bizonyíthatatlan, hogy melyik okozta valóban a kárt, valamennyi eseményt úgy kell tekinteni, mint
48/49
amely valószínűleg a károsult kárát előidézte.[12] Ha több károsult van a kötelemben, és bizonyíthatatlan, hogy melyik esemény melyik károsult kárát okozta, azonban valószínű, hogy egy ok nem valamennyi károsult kárával áll okozati összefüggésben, akkor az eseményt úgy kell tekinteni, mint amely valamennyi károsult kárának előidézésében annak arányában játszott szerepet, amilyen arányban egy károsult kárát okozhatta.[13] Ha egy esemény egyértelműen és visszafordíthatatlanul a károsult kárához vezetett, egy ehhez az eseményhez kapcsolódó másik kísérő esemény nem vehető figyelembe releváns okként.[14] Ezt a kísérő eseményt azonban figyelembe kell venni, ha más következményi vagy az eredeti kárt növelő károsodáshoz vezetett.[15] Ha az először vizsgált esemény folyamatos károkozást valósított meg és a kísérő esemény később ugyanúgy okozhatta volna a kárt, mindkét eseményt a folyamatos károsodás okaként kell figyelembe venni az ok bekövetkezésének idejétől.[16] Több releváns ok esetében, ha bizonyos, hogy egyik sem okozta a teljes kárt vagy annak elkülöníthető részét, akkor azok az okok, amelyek legalább minimálisan közrehatottak a kár bekövetkezésében, a kár bekövetkezésében egyenlő mértékben közreható okokként veendők figyelembe.[17]
Amennyiben egy magatartás oka a kár bekövetkezésének, akkor a felelősség fennállását és mértékét különösen arra tekintettel kell eldönteni, hogy egy ésszerűen gondolkodó személy előre láthatta-e a kár bekövetkezését, s figyelemmel kell lenni a védett érdek (jog) természetére és értékére; a felelősség alapjára; a természetes kockázatokra; és a megsértett szabály, kötelezettség céljára.[18] A károkozó felelős az elvárható magatartás követelményének szándékos vagy gondatlan megsértéséből eredő károkért.[19]
A védelem körét figyelembe véve, valamely érdek megsértése nem vagyoni károk megtérítését is indokolhatja. Különösen akkor áll elő ez a helyzet, amikor a károsult személyét sérti a károkozó magatartás, vagy emberi méltósága, szabadsága és egyéb személyhez fűződő joga ellen irányul. A nem vagyoni kár megtérítésére jogosultak lehetnek azok a személyek is, akik a végzetes vagy nem végzetes, de súlyos sérelmet elszenvedő károsulttal közeli kapcsolatban álltak.[20] Általában az ilyen kártérítés kalkulálása során az eset összes körülményét mérlegelni kell, különösen a sérelem súlyosságát, tartósságát és következményeit. A károkozó vétkességének fokát csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha az jelentős mértékben közrehatott a károsult sérelmében.[21] Személyi sérülések esetén a nem vagyoni kártérítésnek a károsult fájdalmával, testi vagy mentális sérüléseivel összhangban kell lennie. A kártérítés megállapítása során (beleértve azt a kártérítést is, amely a jogsértés következtében elhunyt vagy súlyos sérülést elszenvedő károsult közeli hozzátartozóinak jár) hasonló összeget kell megítélni az objektíve hasonló veszteségekért.[22]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
