Évtizedeken keresztül a személyek szabad mozgásával és a munkaerő szabad áramlásával összefüggő jogviták eldöntésével alapozta meg az Európai Bíróság a sporttal kapcsolatos nézeteit.[1] Újabban az észlelhető, hogy új témák is megjelentek az Európai Bíróság sportjogi esetjogában. A sport dopping ügyek kérdései az EU versenyjogával érintkeznek egyelőre ellentmondásos módon. Az Európai Bíróságnak ugyanis ahhoz, hogy eljuthasson addig a gondolatig, hogy a sport dopping ügyekben alkalmazott szankciókat az EU versenyjogi szabályai alapján is értelmezni kell, át kellett szúrnia, vagy legalább is át kellett értelmeznie egy korábban saját maga által felállított dogmát. Azt a tételt, miszerint a sportra annyiban kell alkalmazni a közösségi jog szabályait, amennyiben az adott sporttevékenység gazdasági tevékenység is. A sportversenyek televíziós közvetítési jogának problémái is egyre súlyosabb kérdéseket vetnek fel. Egyebek mellett azt, hogy a sportmérkőzés szerzői mű-e, vagy valami hasonló? Ha az utóbbi, akkor az is felvetődik, hogy mi a közvetítési jog védelmének jogalapja. Ezen új jelenségek lényegét két közelmúltbeli Európai Bírósági ítélet rövid ismertetésével próbálom felvázolni.
Az Európai Bíróság Allan Rosas elnökletével eljáró öttagú tanácsa 2006. július 18-án hozott ítéletet a David Meca-Medina spanyol és Igor Majcen szlovén felperesek által, az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-313/02. számú, Meca-Medina és Majcen kontra Bizottság ügyben[2] 2004. szeptember 30-án hozott ítélete ellen benyújtott fellebbezés tárgyában. Az Európai Bíróság ítéletében hatályon kívül helyezte az Elsőfokú Bíróság döntését, és ezzel összekapcsolta a doppingolásra vonatkozó sportjogi tilalmak megszegése miatti drasztikus szankciókat és a közösségi versenyjog területeit. Fontos következtetése ennek az ítéletnek, hogy a doppingolás miatti szankciókat a versenyjog koordinátarendszerében kell elhelyezni. Ezzel pedig relativizálódni látszik az a korábbi fontos dogma is, hogy a közösségi jogot a sportra csak annyiban lehet alkalmazni, amennyiben az adott sporttevékenység egyben gazdasági tevékenység is.[3]
A két felperes ebben az ügyben hosszútávúszó, mégpedig "maratoni távúszó" sportoló volt. A Salvador de Bahiában (Brazília) megrendezett hosszútávúszó világbajnokságon, ahol a felperesek az első, illetve a második helyet szerezték meg, az 1999. január 31-én végzett doppingellenőrzésen nandrolonszintjük alapján mindkettőjük tesztje pozitív lett. David Meca-Medinánál 9,7 ng/ml-es, míg Igor Majcennél 3,9 ng/ml eredményt állapítottak meg. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA)[4] Dopping Panelja 1999. augusztus 8-án hozott határozatával a két felperest négy évre eltiltotta a versenyzéstől. A felperesek fellebbezését követően a Sport Választottbíróság (TAS)[5] 2000. február 29-én hozott választottbírósági határozatával jóváhagyta az eltiltásról rendelkező döntést. Tudományos kutatások időközben, 2000 januárjában igazolták, hogy bizonyos élelmiszerek, így például a nem herélt kan disznó húsának elfogyasztása esetén az emberi szervezet belső kiválasztással is termelhet nandrolonszármazékokat, amelynek mértéke így meghaladhatja az elfogadott tűréshatárt. Figyelemmel erre a tudományos előrelépésre, a FINA és a felperesek egy 2000. április 20-án megkötött választottbírósági egyezséggel megállapodtak abban, hogy az ügyet újból a TAS elé terjesztik felülvizsgálatra. A TAS 2001. május 23-án hozott választottbírósági határozatával két évre mérsékelte a felperesek eltiltását. A felperesek nem éltek érvénytelenítési keresettel a TAS választottbírósági határozatával szemben a Svájci Szövetségi Bíróság előtt.[6]
A felperesek 2001. május 30-ai levelükben panaszt terjesztettek elő az Európai Bizottságnál az EJ Szerződés 81. és 82. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6-ai 17. számú tanácsi rendelet[7] 3. cikke alapján az EK-Szerződés 81. és/vagy az EK-Szerződés 82. cikkének megsértésére hivatkozva. Panaszukban a felperesek felvetették a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elfogadott, és a FINA által átültetett szabályzat egyes rendelkezéseinek, valamint a doppingvizsgálat során követett egyes gyakorlatoknak a közösségi versenyszabályokkal és a szolgáltatásnyújtás szabadságával való összeegyeztethetőségét. Érvelésük szerint a tűréshatárnak 2 ng/ml-ben történt meghatározása a NOB és az általa akkreditált 27 laboratórium közötti összehangolt magatartásnak minősülhet. Ezt a
28/29
küszöbértéket a felperesek tudományos szempontból megalapozatlannak tartották, olyannak amely az ártatlan vagy csak egyszerűen gondatlan sportolók eltiltásához vezethet. A felperesek szerint esetükben a tűréshatár megállapított túllépése származhatott a nem herélt kan disznó húsát tartalmazó étel fogyasztásából is. Felperesek szerint továbbá a NOB által elfogadott objektív felelősségi alakzat, valamint a sport területén a jogviták választottbírósági úton történő eldöntésére felállított intézményeknek (TAS és CIAS)[8] a NOB-tól való nem kellő mértékű függetlensége mind e küszöbérték versenyellenes jellegét erősíti. E panasz szerint ezen vitatott doppingellenes szabályok alkalmazása a sportolók részére különösen az EK-Szerződés 49. cikkben biztosított gazdasági szabadságok, versenyjogi szempontból pedig a sportolókat az EK-Szerződés 81. és 82. cikke alapján megillető jogok megsértésére vezetne. Az Európai Bizottság 2002. március 8-ai levelében tájékoztatta a felpereseket azokról az indokokról, amelyek alapján nem adott helyt a panasznak. A felperesek 2002. április 11-ei levelükben a Bizottság elé terjesztették a 2002. március 8-ai levéllel kapcsolatos észrevételeiket. A Bizottság ezt követően 2002. augusztus 1-jei határozatával elutasította a felperesek panaszát, mivel megállapította, hogy a vitatott doppingellenes szabályozásra nem vonatkozik az EK Szerződés 81. és 82. cikkben meghatározott tilalom.[9]
2002. október 11-én a felperesek a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló keresetet terjesztettek az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróság elé. Az Elsőfokú Bíróság elutasította a felperesek keresetét, mivel úgy ítélte meg, hogy bár az EK-Szerződés 39. és az 49. cikkének versenykorlátozással kapcsolatos tilalmakat előíró rendelkezéseit alkalmazni kell a sport területén meghozott azon szabályokra is, amelyek a sporttevékenység gazdasági oldalára vonatkoznak, azonban ezek a tilalmak nem vonatkoznak a tisztán sportszabályokra, tehát az olyan szabályokra, amelyek csupán a sportot érintő kérdéseket érintik, és így a gazdasági tevékenységhez nincs közük. Az Elsőfokú Bíróság szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a tisztán sportszabályoknak nincs köze a gazdasági versenyviszonyokhoz sem, így az ilyen szabályozás nem tartozik az EK-Szerződés 81. és 82. cikkének hatálya alá. A doppingolás tilalma tekintetében az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy ez a tilalom tisztán sportmegfontolásokon alapul, és idegen bármilyen gazdasági megfontolástól. Így az Elsőfokú Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a doppingellenes küzdelem szabályai nem tartoznak az EK Szerződés gazdasági szabadságokra vonatkozó rendelkezéseinek (különösen: az EK-Szerződés 49., 81. és 82. cikkek) hatálya alá.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
