A magyar büntetőeljárás keretei között a sértetti érdekek védelme és a sértetti jogok biztosítása alapvető jelentőséggel bír. A különleges bánásmód jogintézményének megteremtése e célok elérését segíti elő. A különleges bánásmód alkalmazása során új kihallgatási módszer, a Barnahus-modell kihallgatási technikája kezd meghonosodni a hazai gyakorlatban is. A különleges bánásmód jogintézményének elméleti alapjait és az alkalmazás során felmerülő problémákat, továbbá a Barnahus-modell sajátosságait elemezve átfogó képet kaphatunk a hazai büntető igazságszolgáltatás áldozatvédelmi intézkedéseiről.
The category of persons who are primarily entitled to differentiated treatment is that of the injured party and the witness since the main aim of this legal instrument is the protection of victims. Exceptionally, certain measures granting differentiated treatment apply to the accused party, the defence, experts, consultants, financially affected parties, their assistants and other persons. This system aims to compensate for disadvantages resulting from age and other circumstances or from the nature of the committed crime and guarantee the full exercise of rights for the person involved during the whole process of the criminal procedure. Measures of differentiated treatment can be divided in two main categories: the so called humane measures facilitating effective due process and exercising rights; and witness protection measures. The study provides insight into the theoretical, dogmatic questions of the differentiated treatment and its problems in legal practice.
Tárgyszavak: Barnahus-modell, büntetőeljárás, gyermekvédelem, bizonyítás
A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve (a továbbiakban: Áldozatvédelmi irányelv) alapján fektette le a különleges bánásmód alapjait. Az Áldozatvédelmi irányelv a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról rendelkezik és felváltja a témában korábbi szabályozásként ismert 2001/220/IB tanácsi kerethatározatot.
Maga a különleges bánásmód jogintézménye 2015. december 12-én már korábbi büntetőeljárási törvényünkben, az 1998. évi XIX. törvényben is megjelent (62/C. §),[1] ám igazán részletes szabályozást csupán a 2018. július 1-jétől hatályos Be.-ben kapott. 2015-ben az egyéni sértetti értékelés bevezetésére került sor a 64/2015. (XII. 12.) BM rendelettel, amely a rendőrség áldozatsegítő tevékenységének fontos jogi alapját teremtette meg.
Az egyes büntetőeljárási cselekményekre és a büntetőeljárásban részt vevő személyekre vonatkozó szabályokról szóló 12/2018. (VI. 12.) IM rendelet II. fejezete részletesen rendelkezik a különleges bánásmódot megalapozó körülmények figyelemmel kíséréséről, az egyéni értékelés elvégzésének mikéntjéről, a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedésekről és a különleges bánásmód felülvizsgálatáról, illetve visszautasításáról. Kitér továbbá a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedésekkel érintett más személyek eljárási jogaira és kötelezettségeire, illetve a szakértő és a szaktanácsadó feladataira a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részvételét igénylő eljárási cselekmény lefolytatása során. A 13/2018. (VI. 12.) IM rendelet pedig a különleges bánásmódot igénylő személy részvételét igénylő eljárási cselekmény elvégzésére szolgáló rendőrségi helyiség kialakításáról, működtetéséről és a használata ellenőrzéséről szól.
A tanulmány a leíró, elemző módszer alkalmazásával bemutatja a különleges bánásmód szabályozási rendszerét, áttekinti azon hazai szakirodalmi forrásokat és problémafelvetéseket, amelyekkel az elmúlt néhány évben több hazai szerző is foglalkozott. Ezenfelül a 2018. július 1-jétől hatályos Be. kapcsán a jogintézmény gyakorlati alkalmazása során felmerülő kérdésekre is megoldási javaslatokat kínál. Vizsgálja továbbá a Barnahus-modell néven ismert speciális áldozatvédelmi jogintézmény hazai fejlődési lehetőségeit és a Barnahus kihallgatási módszer alkalmazásának büntetőeljárási tapasztalatait. A kutatás célja tehát olyan összegző munka elkészítése, amely a különleges bánásmód elméleti/dogmatikai keretrendszerének felvázolásán túl a joggyakorlat által felvetett jogalkalmazási problémákra is rávilágít; emellett pedig egy teljesen egyedülálló kihallgatási módszer hazai alkalmazásának továbbfejlesztési lehetőségeit is bemutatja.
A jogintézmény a büntetőeljárásban az egyéniesítés elvét juttatja érvényre, azaz a személyi és tárgyi törvényi garanciák megteremtésével a teljes körű joggyakorlás lehetőségét kívánja biztosítani az eljárásban részt vevő személyek részére. A különleges bánásmóddal elsődlegesen érintett személyi kör a sértettek és a tanúk köre, mivel a jogintézmény elsősorban áldozatvédelmi érdekeket szolgál. Főszabály szerint tehát a Be. 81. § (1) bekezdése alapján a természetes személy sértett és a tanú különleges bánásmódot igénylő személynek minősül, ha a személyes jellemzői, vagy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény
- 243/244 -
jellege és körülményei alapján a) a megértésben, megértetésben, b) az e törvényben meghatározott jogok gyakorlásában vagy kötelezettségek teljesítésében, vagy c) a büntetőeljárásban való hatékony részvételében akadályozott. Kivételesen azonban egyes, a különleges bánásmódhoz kapcsolódó intézkedések alkalmazhatóak a terheltre, a védőre, a szakértőre, a szaktanácsadóra, a vagyoni érdekeltre, ezek segítőjére és más személyekre is.[2] Ezen másodlagos személyi kör megteremtésével tehát gyakorlatilag bárki, aki a büntetőeljárási jogainak gyakorlása vagy kötelezettségeinek teljesítése során akadályba ütközik, kérheti a kíméleti, illetve védelmi intézkedések meghatározott típusait. A másodlagos személyi kör alanyai azonban nem valamennyi, a különleges bánásmódhoz kapcsolódó intézkedésre jogosultak, csupán az eljárásban betöltött joghelyzetük alapján meghatározott egyes intézkedéstípusok nyerhetnek irányukban alkalmazást. Pecsenye Máté például üdvözli azt a jogalkalmazói újítást, amely a terheltek esetében is alkalmazhatóvá tette a különleges bánásmód körébe tartozó kíméleti intézkedéseket. A szerző utal arra, hogy a büntetőeljárások hatékonyságát is növelő tényező lehet, ha a bíróság a többvádlottas ügyekben a "gyenge láncszemet" a többi vádlott-társtól elkülönítetten kezeli, különleges bánásmódban részesíti és telekommunikációs eszközön keresztül hallgatja ki.[3]
A különleges bánásmód alapja lehet különösen az érintett személy életkora, szellemi, fizikai, egészségi állapota, az eljárás tárgyát képező cselekmény kirívóan erőszakos jellege, illetve az érintett személynek a büntetőeljárásban részt vevő más személyhez fűződő viszonya.[4] Az intézményrendszer célja tehát, hogy az életkorból vagy más állapotból, illetve a bűncselekmény természetéből fakadó akadályokat kompenzálja és így az érintett személy részére a büntetőeljárás teljes menete alatt a teljes körű joggyakorlást biztosítsa. Az egyes intézkedések alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az az adott ügyben ténylegesen indokolt (szükséges); és olyan mértékben, formában, amely igazodik az alapjául szolgáló akadályozás mértékéhez (arányos).[5] További elvárás, hogy az intézkedések - főszabály szerint - nem eredményezhetik az eljárás egyéb résztvevői eljárási jogainak sérelmét, így különösen a terhelt, a védő, vagy a sértett jelenléti, részvételi jogának csorbulását. Ezen elvárás gyakorlati megvalósulása azonban - a különleges bánásmódhoz kapcsolódó intézkedés lényegére tekintettel - esetenként csorbát szenved.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
