Válság idején óhatatlanul előtérbe kerül egy rendszer ellenállóképességének (rezilienciájának) vizsgálata. Nincs ez másképpen a közigazgatás mint szervezetrendszer esetében sem. Válsághelyzetek pedig jócskán akadtak az elmúlt másfél-két évben. A pandémia rámutatott, hogy a közigazgatás szervezetének képesnek kell lenni a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítására a megváltozott, sokszor már-már reménytelennek tűnő helyzetekben is. E sajátos küzdelem során alapvető fontossággal bírt a digitális közigazgatás eszköztára, a hivatal mint a hatósági ügyintézés fizikai helyszíne ugyanis a távoli munkavégzés, vagy egy-egy, alkalmanként az egész hivatalt érintő karantén-kötelezettség okán egyre többször vált elérhetetlenné az ügyfelek számára.
Az elektronikus ügyintézést elsősorban az elektronikus, vagy napjainkban egyre inkább digitális jelzővel aposztrofált közigazgatás eszköztárában helyezhetjük el. Az OECD már a 2000-es évek elején definiálta[1] az elektronikus közigazgatást, mégpedig a következők szerint: az e-közigazgatás az információs és kommunikációs technológiák, valamint részben az internet felhasználása a jobb kormányzás érdekében. A szervezet bő egy évtizeddel később meghatározta a digitális közigazgatás fogalmát is: a digitális technológiák alkalmazása a kormányzati modernizációs stratégiák integráns részeként a közszolgálati értékteremtés céljából.[2] A szakirodalom jelenleg nem egységes a tekintetben, hogy a két fogalom szinonimnak tekinthető-e[3], mindazonáltal fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az elektronikus vagy éppen digitális közigazgatásként aposztrofált jelenség jelentéstartalma a technológia fejlődésével időben folyamatosan változik.[4]
Az elektronikus ügyintézés definiálása során szintén problémákba ütközhetünk. Az elmúlt évtizedekben sokan és sokféleképpen próbálták a jelenséget megragadni, egységes fogalom mindazonáltal nem alakult ki. Abban az esetben sem vagyunk egyszerű helyzetben, ha jogi definíciót keresünk. Az elektronikus ügyintézés fogalmát jelenleg egyetlen hazai jogszabály sem határozza meg, sőt, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: az Eüsztv.) indokolása kifejezetten rögzíti, hogy a szakirodalom mindmáig adós egy konszenzusos definícióval. Mindezek ellenére a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: a Ket.) 2016. december 31. napjáig hatályos szövege tartalmazott egy meghatározást: azokat az eljárási cselekményeket sorolta az elektronikus ügyintézés körébe, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító szerv az ügyfél vagy más ügyintézést biztosító szerv nem elektronikus nyilatkozatát elektronikus nyilatkozattá alakítja át és azt az eljárás során felhasználja.[5] Talán nem tévedünk nagyot, ha közigazgatási tárgyú kutatásaink során az elektronikus ügyintézés lényegét a hatóság és az ügyfél közötti sajátos, papírmentes vagy digitális formában megvalósuló, jellemzően joghatás kiváltására irányuló konkrét interakcióként ragadjuk meg.
Széles körben ismert tény, hogy a magyarországi önkormányzati rendszer számos sajátos jellemzővel bír. A települési önkormányzatok a rendszerváltozás idején alapvetően az előző, szocialista alapokon nyugvó államszervezet általános kritikájának egyenes következményeként[6] magas fokú önállósággal rendelkező autonóm entitásokként jöttek létre. Alapelvi jelentőséggel bírt, hogy minden település, függetlenül annak jogállásától önálló képviselő-testülettel és polgármesterrel rendelkezzen. A magas szintű autonómia természetesen nemcsak előnyökkel, de hátrányokkal is járt az önkormányzatok számára. Központi irányítás hiányában nem valósulhattak meg egységes informatikai fejlesztések a közigazgatás helyi szintjén, így a 2010-es évekig legfeljebb szigetszerű fejlesztésekkel találkozhatunk.
Az egységes fejlesztéseket a jogi környezet sem motiválta. A kérelmek elektronikus benyújtásának lehetőségét Magyarország első közigazgatási eljárási törvénye, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény, annak 2001-es módosítását követően tette csak lehetővé. A törvény módosított 16. §-a értelmében a közigazgatási szervhez címzett kérelmek benyújtására főszabály szerint továbbra is csak szóban vagy írásban kerülhetett sor, ám jogszabály kivételesen előírhatta, hogy az ügyfél a kérelmét az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyújtsa be. Az Áe. helyébe lépő Ket. gyökeresen szakított elődje megoldásával. A jogszabály általános jelleggel előírta a kérelmek elektronikus úton történő fogadásának kötelezettségét a közigazgatási szervek számára, ám egyben úgy rendelkezett, hogy jogszabály (így akár önkormányzati rendelet is) kizárhatja egyes ügyek elektronikus úton történő intézését. Talán jól jelzi a központi irányítás nélkül működő kis önkormányzatok technológiai felkészültségének hiányát és rendelkezésre álló erőforrásaik szűkösségét, hogy - a Nemzeti Jogszabálytárban közzétett önkormányzati rendeletek tanúsága szerint is - sorra jelentek meg olyan önkormányzati rendeletek, amelyek kizárták az elektronikus út alkalmazásának lehetőségét.
- 7/8 -
Az Eüsztv. tette elsőként kötelezővé az elektronikus kapcsolattartást egyes szervezetek (így a helyi önkormányzatok és szerveik részére is) az egymás közötti kommunikációban. Harmadik közigazgatási eljárási törvényünk, az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény pedig már az írásbeli kapcsolattartási formák között jelölte meg a szabályozott elektronikus utat. Ez utóbbi két jogszabály együttes alkalmazása kizárja azt, hogy az önkormányzatok mentesüljenek az elektronikusan benyújtott kérelmek befogadásának kötelezettsége alól.
Az új jogi szabályozás természetesen jól működő technológiai hátteret is feltételezett. Noha az elektronikus ügyintézési felületek a központi közigazgatásban már évekkel ezelőtt kialakultak, az önkormányzatok 2019-ig nem rendelkeztek a Webes ügysegédhez hasonló, standardizált ügyintézési felülettel. 2019-re sor került az önkormányzati ASP országos kiterjesztésére, amely az e-ügyintézés terén is számos új lehetőséget teremtett. A projekt keretei között létrejött Önkormányzati Hivatali Portál[7] (OHP) lett hivatott betölteni az általános e-ügyintézési felület szerepét. A portál az önkormányzati ASP-rendszert igénybe vevő önkormányzatok természetes személy és jogi személy ügyfelei számára egyaránt lehetőséget biztosít a szakrendszeri alkalmazásokhoz kialakított, elektronikusan elérhető szolgáltatások igénybevételére, különböző űrlapok kitöltésére.
A kutatást megelőzően több kérdés is megfogalmazásra került. Vajon kellő mértékben biztosított az elektronikus ügyintézés igénybevételi lehetősége a magyarországi önkormányzati igazgatás területén? Amennyiben biztosított, úgy milyen mértékben veszik igénybe ezt az utat az ügyfelek? A 2019-ben jórészt lezárult, az elektronikus ügyintézést célzó fejlesztések valóban elérték-e hatásukat, azaz számszerűen nőtt-e az önkormányzati szervezetrendszerben a hatósági eljárások megindítására irányuló elektronikus beadványok száma? Milyen hatást gyakorolt a pandémia az elektronikus út igénybevételére?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
