Az elmúlt időszakban a pénzügyi intézményekkel - elsődlegesen bankokkal - kötött fogyasztói kölcsönszerződések a szakmai érdeklődés középpontjába kerültek. Különösen ezeknek a szerződéseknek a pénzügyi intézmény (bank) általi egyoldalú módosításához kapcsolódóan merültek fel olyan kérdések, amelyek mielőbbi megnyugtató megválaszolása mind a bankok, mind pedig a fogyasztók széles köre számára kulcsfontosságú. Miután a Legfelsőbb Bíróság 2011 végén ítéletet hozott a nagy sajtóvisszhangot kiváltott ún. Partiscum-ügyben,[1] a jogi szakirodalom figyelme is fokozottan ebbe az irányba fordult.[2]
Érzékelvén a kérdés kiemelkedő gyakorlati jelentőségét, a Kúria elnöke 2012. március 5-én joggyakorlat-elemző csoportot állított fel, amelynek a feladatául a fogyasztói kölcsönszerződésekben a pénzügyi intézmények által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelenségének a megítélését jelölte meg.[3] A joggyakorlat-elemző csoport munkájához kapcsolódóan felmerült annak szükségessége, hogy a csoport tagjai megismerjék a magyar jogra nagy hatással bíró külföldi jogrendszerek megoldásait is. Az alábbi tanulmány a joggyakorlat-elemző csoport számára készített külföldi jogi összefoglaló részeként, a német és osztrák jognak a bankkölcsönszerződésekben szereplő kamatok módosítására irányadó szabályait mutatja be.
A német és az osztrák banki gyakorlatban a kamat- meghatározás szempontjából két alapvető kölcsöntípus létezik: a) a fix kamatozású és b) a változó kamatozású bankkölcsön.
Fix kamatozású kölcsönszerződéseknél a német jog alapján a bank csak akkor módosíthatja a kamatot, ha a kamatszintre vonatkozó megállapodás előbb jár le, mint maga a kölcsönszerződés.[4] Ilyenkor a felek a kamatot időszakonként előre meghatározzák, az adott időszak alatt pedig a kamatszint még akkor sem módosítható, ha a piaci feltételekben változás történt.
Amennyiben a kölcsön teljes futamideje alatt a fix kamatra vonatkozó megállapodások többször is ismétlődnek, ún. szakaszos finanszírozásról van szó. Ilyen esetben a kamatkikötésről szóló megállapodás lejárta után a bank jogosult a korábban rögzített kamatlábat a megváltozott piaci körülményekhez igazítani. A bank egyoldalú nyilatkozatával állapíthatja meg az új kondíciókat, a kölcsönfelvevőt azonban erről tájékoztatnia kell. Az ügyfelet ilyen esetben felmondási jog illeti meg. Ebből a szempontból a szakaszos finanszírozás során sorra kerülő kamatmódosítás nagymértékben hasonlít a változó kamatozású kölcsönszerződésekben alkalmazott ún. kamatkiigazítási kikötésekre.[5]
Az osztrák jog szerint ugyanakkor, amennyiben a piaci kamatszint változása túllépi az előre látható és elvárható mértéket, akkor az ügyleti alap utólagos megszűnésére (Wegfall der Geschäftgrundlage)[6] hivatkozással sor kerülhet a fix kamatszint utólagos megváltoztatására.[7]
A német és az osztrák banki gyakorlatban a változó kamatozású kölcsönszerződések esetében alapvetően kétféle megoldás alakult ki az utólagos kamatmódosítás szempontjából. Az egyik az ún. kamat-értékmegtartó kikötés (Zinsgleitklausel), a másik pedig az ún. kamat-kiigazítási klauzula (Zinsanpassungsklausel).
A kamat-értékmegtartó klauzula olyan szerződéses megállapodás, amely a kamatszintet egy meghatározott, változó viszonyítási alaphoz köti. A megállapodás alapján a kamatszint automatikusan követi a viszonyítási (referencia-) alap változását. A kamatszint módosulása a meghatározott referenciaalap változásával együtt, automatikusan megy végbe, az tehát nem egyoldalú jogosultság gyakorlása a bank részéről. Ebben az esetben nem kerül sor a német Polgári Törvénykönyv (BGB) 315. §-a által szabályozott ún. egyoldalú teljesítés-meghatározási jog (einseitiges Leistungsbestimmungsrecht) gyakorlására.[8]
Az automatikusan végbemenő kamatmódosítás miatt a kamatszint változására vonatkozó közlés csak deklaratív hatályú. Ez azt jelenti, hogy a kamatmódosításra vonatkozóan a banknak nincs mérlegelési lehetősége és emiatt a bank részéről a módosításra vonatkozó akaratnyilatkozatra sincs szükség. Amennyiben az ügyféllel kötött szerződés alapján a bank mégis értesíti az ügyfelet a kamatszint megváltozásáról, ennek az értesítésnek csak deklaratív hatálya van.[9]
A kamatváltozás automatizmusa nem zárja ki azt, hogy a felek egy maximális kamatszintet kössenek ki, amely fölé a kamatláb nem mehet (ún. "Zins-Cap"). A másik lehetőség, hogy a kamatváltozás alsó és felső határát jelölik meg a szerződésben (ún. Collar-Kredit).[10]
A kamat-értékmegtartó kikötésnél viszonyítási alapul az euró bevezetése óta képzett két új referencia-kamatláb: az EURIBOR és az EONIA szolgál. Viszonyítási alap lehet ugyanakkor az Európai Központi Bank alapkamata is.
- 103/104 -
Az ilyen automatikus kamatváltozást eredményező kamat-értékmegtartó kikötések jogilag kevésbé problematikusak, mint a következő pontban részletesebben is bemutatásra kerülő kamatkiigazítási klauzulák. Ennek egyik oka, hogy még a legújabb - a korábbinál lényegesen szigorúbb - bírói gyakorlat tükrében is a kamat-kiigazítási kikötések nagyobb hatalmat biztosítanak a bankok számára. Ezzel magyarázható, hogy a kamat-értékmegtartó kikötéseknek az általános szerződési feltételekre vonatkozó jogi szabályozás alapján megítélendő érvényessége a német és az osztrák jogban ténylegesen nem merült fel.[11]
A változó kamatozású kölcsönszerződések körében a kamatmódosítás másik eszköze az ún. kamatkiigazító kikötése. Ezek a német jogban széles körben elterjedt szerződéses árkiigazítási jog speciális megjelenési formái.[12] Ilyen árkiigazítási klauzulát tartalmaznak például az energiaszolgáltatásra irányuló szerződések is, amelyekkel az utóbbi években a német bírói gyakorlat többször is részletesen foglalkozott.[13]
A kamatkiigazítási kikötésnek sokkal összetettebb a bírói megítélése, különösen azért, mert 2009 előtt a német bírói gyakorlat lehetővé tette, hogy a bank ezen kikötés útján a kamatmódosítás során a BGB 315. §-ában szabályozott egyoldalú teljesítésmeghatározási jogot gyakorolhasson.[14] Mivel pedig korábban arra is lehetőség volt, hogy ezt a jogosultságot a bankok általános szerződési feltételeikbe emeljék, ezért a német bírói gyakorlatnak az általános szerződési feltételekre vonatkozó törvényi szabályozás alapján is meg kellett ítélnie ezeknek a kikötésnek az érvényességét. A kamatkiigazítási kikötések emiatt teljes mértékben aláestek az általános szerződési feltételekre vonatkozó utólagos bírói tartalmi kontrollnak.[15]
A német Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof: BGH) több évtizedes gyakorlata szerint a kamatkiigazítási kikötések megfelelő és elismert instrumentumai a hosszú távú szerződésekben az ár és a szolgáltatás értékmegőrzésének. Bankkölcsönszerződések esetében azt a célt szolgálják, hogy a bank a hosszú távú és előre nem látható kamatváltozások kockázatát csökkenteni tudja. Ezen keresztül a bank az őt terhelő utólagos költségnövekedés ellenére biztosítani tudja az előre kalkulált árrést. Ezek a kikötések azonban - mutatott rá a BGH - a kölcsönfelvevő számára is előnyösek, hiszen megvédik őt attól, hogy a bank óvatosságból már a szerződéskötéskor megpróbálja a jövőbeni költségnövekedést rá hárítani. Mindezek alapján a BGH elismerte a bankoknak azt a jogos érdekét, hogy a tőkepiacok változásai miatt a kölcsönszerződések kamatszintjét a már fennálló szerződésekre nézve is módosíthassák.[16]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
