A tanulmány megkísérel becslést tenni arra, hogy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, az új Pp. alkalmazása hogyan befolyásolhatja a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogsértési perek gyorsaságát és hatékonyságát. Mivel ez a törvény bő fél évvel ezelőtt lépett hatályba, a tárgyalt jogterületen közvetlen tapasztalatok legfeljebb csak a perindítással összefüggésben állhatnak rendelkezésre. Ezért a tanulmány nem egyedi esetek bemutatása, s nem lehet joggyakorlat ismertetése sem, hanem inkább az új Pp.-nek a régi Pp.-hez képesti eltéréseinek előzetes megmérése abból a szempontból, hogy mit remélhet a jogkereső akkor, ha 2018. január 1-jét követően kíván szellemi tulajdonának megóvása érdekében bírósághoz fordulni. A szerző törekedett e mérést a lehető legobjektívebb alapon elvégezni, s az új Pp.-vel szembeni kritikai élnek minimális teret hagyni, hiszen ennek addig lehetett helye, amíg a törvény készült, hatálybalépését követően pedig már csak azzal van értelme foglalkozni, hogyan dolgozhatunk leghatékonyabban azzal esetleges hibáival együtt is.
1. A jogsértési perek célja a szellemi tulajdon védelme a szerzői vagy iparjogvédelmi oltalomból fakadó kizárólagos, a jogosultat mindenki mással szemben megillető jog érvényesítésével. Az ilyen per alapját képező - abszolút - jogviszony mindig eseti, azt egy előre meg nem határozott kilétű személy, előre nem ismert jogosulatlan cselekménye ébreszti. E jogokat és érvényesítésükkel kapcsolatos anyagi és speciális eljárási szabályokat a szakági törvények határozzák meg.[1] Ezektől a perektől megkülönböztetjük a kötelmi pereket, melyek alapja a feleknek már a jogvitát megelőzően is létező szerződéses - relatív - jogviszonya. Ezek speciális szabályait a szakági törvények rendezik, míg az itt nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései az irányadók. A jogsértési perek mindig törvényszéki hatáskörébe tartoznak, az iparjogvédelmi jogsértési perekben pedig a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességgel jár el, ahol már első fokon is társasbíráskodás, a szabadalmi ügyekben pedig speciális személyösszetételű társasbíráskodás jellemző.[2]
A szellemi alkotásokkal kapcsolatos perek, s különösen a jogsértési perek általában közepes vagy inkább nehéz megítélésű ügyek, amelyek már a jogkérdések tisztázáshoz is különleges jogászi felkészültséget igényelnek szemben a kötelmi perekkel, melyek jogi megoldásához általában elegendő a Ptk. uralta egyetemi szintű ismeretanyag. Ennek oka, hogy az egyes szellemitulajdon-típusokat önálló törvények szabályozzák, melyek dogmatikailag igen rögzítettek és speciálisak, ebben azonban egymástól is lényegesen különbözőek, s mindegyikük feszes, egyedi fogalomrendszerrel operál.
Ez közel egy évszázados jogi fejlődés, s különösképpen az európai uniós joghoz való harmonizáció nyomán, a közösségi jogi dogmatika és fogalomrendszer átvételének ered-
- 76/77 -
ménye. A Fővárosi Törvényszék mint kijelölt európai uniós védjegy- és közösségi formatervezésiminta-oltalmi bíróság volt az első olyan rendes bírósági fórum Magyarországon, amely a felek jogvitáját európai uniós jogforrások közvetlen alkalmazásával döntötte el. Ennek egyik jellegzetes hatása, hogy a magyarországi felsőbb bíróságok döntéseire való hivatkozás háttérbe szorult, s ma már főleg az Európai Unió Bíróságának (EUB) jogértelmezései helyettesítik a korábbi BH-kat. Az országhatáron túlnyúló iparjogvédelmi oltalmak következménye az is, hogy a felek gyakran hivatkozzák a keresettel érvényesített joggal ekvivalens külföldi jogon alapuló tagállami bírósági döntéseket, s igen bőséges a jogterület szakirodalma is. A szellemi alkotások védelmét tehát szofisztikált jogforrások biztosítják, és ezekre széles körű nemzeti és közösségi joggyakorlat, illetve jogirodalom rakódik, mellyel hatalmassá duzzad az a jogi ismeretanyag, amelynek ismerete az ilyen jogviták rendezéséhez szükséges.[3] A jogterület specialitásából következően az ilyen ügyekben eljáró jogi képviselők általában szakosodnak; az érintett képviselői piac oligopol, azt két nagy múltú szabadalmi és védjegyiroda, valamint legfeljebb két-három tucat, sokszor nemzetközi partnerséggel érintett ügyvédi iroda dominálja. A szellemi alkotásokat érintő jogsértési perek megindítását általában a gazdasági racionalitás motiválja, ezek az ügyek tehát, szemben pl. a személyiség jogi perekkel, inkább érdek-, semmint indulatperek.
Az új Pp. alkalmazását az így tipizált, tehát jellemzően közepes-nehéz megítélésű, nagy joganyaggal operáló, speciális jogi szakismeretet kívánó és gazdasági érdek motiválta jogsértési perekre fogjuk most megvizsgálni. A vizsgálat megállapításai alkalmazhatók a bíróság versenyjogi vitákra[4] és érintőlegesen a személyiségi jogok védelmére irányuló perekre[5] is, mert ezek annyiban rokoníthatók a szellemi alkotásokkal kapcsolatos jogsértési perekkel, hogy abszolút szerkezetű jogviszonyokon alapulnak, és a jogsértővel szemben támasztható polgári jogi igényrendszer is hasonló.[6]
2. A római jogban hagyományosan a fél a tényeket állítja, míg a jogot a bíró tudja - iuria novit curia - s így az ő feladata a fél tényeinek jogszabályok alá rendelése, a szubszumálás. Ez maga a bírói professzió. Több európai ország perjogában, így a német vagy osztrák polgári peres eljárásokban máig ez a felfogás él, ahol az érvényesíteni kívánt igényt a tényállás útján kell tartalmaznia a keresetlevélnek, az igény jogi minősítése a bíró kötelessége, míg ugyanez a félnek csak lehetősége.[7]
A magyar polgári perjogban e hagyományos bírói szerepfelfogás sajátos változáson ment át az elmúlt egy évszázadban. A folyamat a bíró számára az igazság kiderítésére még a német-osztrák perjognál is szélesebb jogosítványokat adó Plósz-féle Pp.-vel kezdődött (1911), az anyagi igazság kiderítését a bíró számára kötelezővé tevő, de az érvényesíteni kívánt jognak a fél általi megjelölését már elváró régi Pp.-vel folytatódott (1952), végül e jogszabálynak az 1997. évi LXXII. és az 1999. évi CX. törvényekkel való megváltoztatásaival vett radikálisan új irányt, mely módosítások a felek rendelkezési jogát, ebben az érvényesíteni kívánt jog megjelölésének jogát és ennek bíróság általi tiszteletét helyezték messzemenően előtérbe. Ezzel a hazai perjog teljesen eltávolodott attól a régi elvtől, hogy a fél tényállítása alapján a bírói az, aki az alkalmazandó jogot tudja s megmondja. Ennek nyomán uralkodó nézetté vált bírói körökben[8], [9] is az, hogy a per tárgya az érvényesített jog, melyet a félnek joga és kötelessége meghatározni, s a bíróság tulajdonképpeni feladata ennek, s nem más jognak az elbírálása. Ezzel a kereset absztrakt fogalmából, a jog, tény és kérelem szentháromságából kiemelkedett, s mindenek fölé helyeződött az a jog, melyet a fél keresetlevelében jól vagy rosszul megjelölt.
3. Ebben a paradigmában született meg az új Pp., amely a fenti személetet teszi végletessé a keresetlevéllel szembeni azon elvárásával, hogy annak érdemi részében az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap - vagyis az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározó és az igény támasztására feljogosító jogszabályi rendelkezés - megjelölése útján kell feltüntetni.[10] Ezzel a kívánalommal végképp elidegenedett a magyar perjog a klasszikus bírói szerepfelfogástól; a Da mihi factum, dabo tibi ius többé nem a fél és bíró párbeszéde. Ebben a felfogásban a fel-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
