A bírói gyakorlatban a mai napig megfigyelhető az ellentétes megközelítés azzal kapcsolatban, hogy a személyiségi jog megsértése önmagában megalapozza-e a nem vagyoni kártérítés alkalmazhatóságát, vagy a szubjektív szankció megítéléséhez többlet hátrány bizonyítása is szükséges. A jogirodalomban gyakoribb az az álláspont, amely a nem vagyoni kártérítést a személyiségi jog megsértése általános kompenzációjának tekinti, ezzel szemben a jogalkalmazásban inkább elterjedt az a nézet - hangsúlyozva nem sérelemdíj jellegét -, amely tart attól, hogy a bagatell sérelmek esetére megítélt kártérítés az intézmény komolytalanságát eredményezi. A két szemlélet feloldásaképpen célszerű a sérelem alapján felmerülő, objektíven nem bizonyítható hátrányok köztudomású tényként értékelésének az elfogadása, amely következtében a jogalkalmazás is nagyobb szabadságot, egyben felelősséget nyer a rendelkezésre álló körülmények mérlegelésében. A köztudomású tényeknek a mérlegelési jogkörben való szélesebb elterjedése a leginkább jellemzően a szubjektív sérelmeket kiemelten figyelembe vevő hozzátartozói nem vagyoni kártérítés körében fejtheti ki jogfejlesztő hatását.
1. A tanulmány célja annak a vizsgálata, hogy a hozzátartozói nem vagyoni kártérítések jogalapja és összegszerűsége tekintetében a bírói gyakorlatban a mai napig fennálló azon feszültség feloldásában, amely szerint egyik részről a nem vagyoni kártérítés intézményét a személyiségvédelem általános eszközének tekintik, a másik részről viszont kifejezetten meghatározott: hátrányok bizonyítását várják el, mennyiben nyújt segítséget a Pp. 163. § (3) bekezdésén alapuló, a bizonyításban alkalmazható köztudomású tényeknek az ítélkezésben való minél szélesebb körű elfogadása.
A következetes bírói gyakorlat általában idegenkedik a köztudomású tények tág értelmezési körben való elterjedésétől, mondván, következetlenségekhez, bizonytalanságokhoz vezethet, amennyiben a bizonyításra köteles fél ebből az okból mentesül a terhére rótt körülmények bizonyítatlansága sikertelenségének a következményei alól. A klasszikus felfogás a köztudomású tény fogalmát egy adott objektív, bárki által jól ellenőrizhető adat bizonyítása mellőzésére szorítja (nem kell külön bizonyítani, hogy Magyarország fővárosa Budapest, hogy Debrecen és Nyíregyháza között 50 km a távolság, vagy hogy a bíróvá válás feltétele a jogi szakvizsga), de vonakodik elfogadni a szubjektív körülmények alkalmazása tekintetében.
További gyakorlati nehézséget jelent, hogy bár a köztudomású tényeket a bíróság hivatalból veszi figyelembe, azonban köteles a feleket erről tájékoztatni, hiszen meg kell engednie az esetleges ellenbizonyítás lehetőségét. A jogalkalmazást kereső felek igénye arra, hogy legyenek tudomással arról, hogy a bíróság milyen körülményeket fogad el ítélkezése során külön bizonyítás nélkül, egyértelmű, hiszen az ítélet meghozatala után ezen tényekre már az elsőfokú eljárás által adott keretek között nem tudnak reagálni. Erre az igényre mutat rá írásában Ádám György: "Egy adott perben ... a félnek, de még inkább a jogi képviselőjének nem elég ismernie az ügy történeti és törvényi tényállását, meg kell ismernie az eljáró bíró ... meggyőződésének kialakítását..."[1]
- 288/289 -
2. A hozzátartozói nem vagyoni kártérítés a jogalkalmazásban az elmúlt évtizedekben kialakult, lényegében sui generis intézménye, tekintettel arra, hogy önmagában a polgári anyagi jogi jogszabályok azt közvetlenül nem tartalmazzák. A személyiségi jogok sérelmének helyreálltásával kapcsolatos gyakorlati értelmezés azonban napjainkra egyértelműen és következetesen eljutott ahhoz, hogy nem önmagában az adott személyiség ellen kifejezetten irányuló és ezért az adott személyiség sérelmét eredményező magatartások következményeinek a kompenzálására alkalmazható a nem vagyoni kártérítés intézménye, hanem elismert, hogy a hozzátartozó halála következtében a túlélő személyiségi jogai is olyan sérelmeket szenvednek, amelyek kártérítési szankció megítélését indokolják. A személyiségi jog sérelmével kapcsolatos perek jelentőségének növekedésére utal tanulmányában Fézer Tamás: "Ez a fordulat nem csupán a jogi környezet változásával magyarázható, sokkal inkább külföldi hatásokat vélhetünk benne felfedezni."[2]
Számos esetben fogalmazódik meg a közvéleményben az előre kiszámítható bírói döntések iránti elvárás, és gyakran a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének a mértéke tekintetében vetődik fel, hogy az egyes ítéleti megállapítások jelentős eltéréseket tartalmaznak. Ezzel együtt, ha létezik a jogalkalmazásnak olyan területe, amely a hasonló alapú sérelmek eltérő megítélését hordozza magában, az éppen a hozzátartozói nem vagyoni kártérítés, hiszen ebben az esetben meglévő emberi kapcsolatok tartalmát, a megszűnt kapcsolatok következményeit kell értékelni, és természetesen minden emberi kapcsolat, a veszteség feldolgozásának módja és eredménye is más és más. Erre hívta fel a figyelmet a Debreceni Ítélőtábla Pf.I. 20.810/2009/4. számú ítéletének indokolása, hangsúlyozva, hogy a hozzátartozó elvesztése vagyoni mércével megmérhetetlen, így a polgári jogi védelem módja - a kártérítés - a sérelemhez képest valójában inadekvát. A nem vagyoni károknak pénzbeli egyenértékük voltaképpen nincs, így azok szoros értelemben vett megtérítéséről nem is lehet szó. Az indokolás egybecseng Mátyás Melinda tanulmányában leírtakkal: "Az immateriális kár lényegében egy fikció, a kár itt nem más, mint a személyi jogsértés. A személyhez fűződő jogok megsértésének azonban nincs, nem lehet pénzbeli egyenértéke. Az ilyen sérelmek helyrehozhatatlanok. Ettől válik a jogintézmény ingoványos talajjá, amely megszilárdításához a jog önmagában nem elegendő eszköz, ugyanis a kár mértéke nem állapítható meg objektív mérce szerint, az minden esetben a bírói mérlegelésen alapul."[3]
3. Azonban a jogalkalmazás nem elégszik meg annak az állandó hangsúlyozásával, hogy a nem vagyoni kártérítés összegszerűségének a meghatározása során objektív, mindenkire érvényes szempontokat eleve lehetetlen meghatározni, hanem kifejezetten tetten érhető a törekvés a valamilyen szinten egységes jogalkalmazás megteremtésére, tehát azon körülmények azonos jellegű meghatározására, amelyeken a hozzátartozói nem vagyoni kártérítés mértéke alapul. Azonban ennek nehézségeit jellemzi Tóth Endre Tamás: "Az eszmei kártérítés sajátosságaiból, a kár definiálhatatlanságából következik az, hogy jogrendszerünk nem tartalmaz tarifális szabályokat - még iránymutató jelleggel sem - az egyes jogsérelmek, mint típusesetek vonatkozásában.[4]
Ugyanakkor a mai napig kihívást jelent a bírói gyakorlat számára az, hogy az intézményt melyik dogmatikai alapról közelítse meg, mivel mindeddig két, egymásnak részben ellentmondó értelmezési módszer alakult ki. Az egyik, a jogirodalomban népszerű szemlélet inkább a kártérítés prevenciós funkciójából indul ki, amelyből - kissé pontatlanul - az következik, hogy a hozzátartozó halála önmagában megalapozza a nem vagyoni kártérítést, viszonylag egyszerűbb, részletes bizonyítást nem igénylő per eredményeképpen bizonyosan az igényt előterjesztő hozzátartozó részére egy előre könnyen felbecsülhető, jellemzően magasabb nagyságrendű nem vagyoni kártérítés kerül megítélésre. Ez az értelmezés a rokoni fokot tekinti a jogalap és az összegszerűség fő mércéjének, és egy bizonyos szintű hozzátartozói kapcsolaton kívül már eleve alaptalannak tartja a nem vagyoni kártérítés iránti követelést. A másik, a jogalkalmazásban viszont sokkal jobban elterjedt nézet, amely a kártérítés reparációs funkcióját helyezi előtérbe, nem tartja elégségesnek a hozzátartozói minőséget, hanem az egészségben, az életvezetésben, az életminőségben bekövetkező valamilyen hátrány jelentkezését is a nem vagyoni kár feltételeként értelmezi, ebből következően viszont nem tulajdonít kizárólagos jelentőséget a hozzátartozói kapcsolat fokának. Egy másik tanulmányában Fézer Tamás elővezeti a két szemlélet közötti különbség alapvonását: "Magyarországon alapvetően reparativ köntösbe bújtatott jogintézmény idegen a polgári jogi kártérítés megbomlott vagyoni viszonyok kiegyenlítését célzó rendelkezései körében."[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
