Vizsgálatra érdemesek azok az újabb, a racionális jogalkotásra és a jogalkotás eljárás felülvizsgálatára irányuló jogalkotástani fejlemények, amelyeket úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság nem vesz figyelembe, és (így) a jogalkotó sem. A kérdés az: hogyan lehetne olyan alkotmánybíráskodást folytatni, ami az európai trendekbe illeszkedőnek látszhat, de leginkább: jobban megfelelhet az alkotmányossági követelményeknek, és így akár az Alaptörvénynek is. Mindehhez először az állam szerepére irányuló újabb álláspontokat kell felvázolni, amelyek - összefüggésben a jogalkotással - arra vonatkoznak, hogy milyen viszonyok között és feltételekkel történhet a 21. századi (gazdaságot is érintő) jogalkotás. Ezt követően három példán keresztül (egyháztörvények, takarékszövetkezeti integráció, dohánytermék kiskereskedelem) vizsgáljuk, hogy az Alkotmánybíróság hogyan állt hozzá 2014-ben a gazdaságpolitikai döntésekhez, az érintett alapjogok korlátozását eredményező állami jogalkotáshoz, továbbá ezek megítéléséhez milyen módszert és érvelést használt vagy éppen használhatott volna.
Az Alkotmánybíróság a gazdaságpolitikai kérdésekben megnyilvánuló mozgásterét hagyományosan szűken értelmezi, és e lehetőségeit az alkotmányozó hatalom az Alaptörvény elfogadásával (és korábban az Alkotmány módosításával) még szűkebbre szabta. Az Alkotmánybíróság a gazdaságpolitikát érintő döntésekben évek óta alkalmazott tesztje az Alaptörvény hatályba lépésével sem változott. Ami azonban változott, az az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezési gyakorlata: a testület az alapjogok korlátozási tesztjét "felhígítja", illetve a jogalkotási (jogállami) elvek betartását nem kényszeríti ki. E kettő együtthatása révén a hazai alkotmánybíráskodás jelentősége csökken, "parlamenti törvénybarátsága" nő, az alapjogok és alkotmányi elvek fontossága gyengül, az alapjogok jelentős, lényegi korlátozása alkotmányosnak minősül. Végeredményben tehát az alkotmány nem tudja betölteni a funkcióját, ténylegesen nem korlátozza az államhatalmat, és nem biztosítja az alapvető jogokat.
Ez az "unortodox"[1] megközelítés annak ellenére nyer teret, hogy az alkotmányjog mellett mind a közgazdaságtudomány, mind a jogalkotástan fel tud sorakoztatni olyan érveket, együtthatásokat, amelyeknek éppen az ellenkező irányba kellene hatniuk. A tanulmányban azt mutatom be, hogy melyek azok az újabb, a racionális jogalkotásra és a jogalkotás eljárás felülvizsgálatára irányuló jogalkotástani fejlemények, amelyeket úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság nem vesz figyelembe, és (így) a jogalkotó sem. Ezekre alapozva rámutatok arra, hogy hogyan lehetne olyan alkotmánybíráskodást folytatni, ami az európai trendekbe illeszkedőnek látszhat, de leginkább: jobban megfelelhet az alkotmányossági követelményeknek, és így akár az Alaptörvénynek is. Mindehhez először az állam szerepére irányuló újabb álláspontokat ismertetem, amelyek - összefüggésben a jogalkotással - arra vonatkoznak, hogy milyen viszonyok között és feltételekkel történhet a 21. századi (gazdaságot is érintő) jogalkotás. Ezt követően három példán keresztül (egyháztörvények, takarékszövetkezeti integráció, dohánytermék kiskereskedelem[2]) azt mutatom be,
- 229/230 -
hogy az Alkotmánybíróság hogyan állt hozzá 2014-ben a gazdaságpolitikai döntésekhez, az érintett alapjogok korlátozását eredményező állami jogalkotáshoz, továbbá ezek megítéléséhez milyen módszert és érvelést használt vagy éppen használhatott volna.
1. Az állam szerepe[3] - figyelemmel arra, hogy az érett kapitalizmus korából átléptünk a tudásalapú gazdaság és társadalom korszakába[4] - a 21. századra, illetve e század elején alapvető változáson ment/megy keresztül.[5] Ez a változás azonban nem azt jelenti, hogy a szerepe csökkenne, hanem inkább ennek növekedésével,[6] illetve a funkciói megváltozásával jár.[7] A globális versenyben való helytállás[8] - a klasszikus állami feladatok[9] megmaradása mellett - új állami feladatot is eredményez, amely piactökéletesítő funkcióként jelentkezik. Ez magában foglalja az információs asszimetriák oldását, az állam erősödő koordinációs és ellenőrző funkcióját, illetve a versenypolitika és versenyszabályozás jelentősebb szerepét.[10]
Az államot tehát a gazdaságpolitika alakításában nem érdemes gátolni, mivel az aktív gazdasági igazgatás elengedhetetlen: egyrészt szükséges a koordinálás és a szabályozás, másrészt az államnak felelősséget kell vállalnia a közjóért, vagyis e tekintetben a relatív jólétért. Az állami beavatkozás addig engedhető meg, addig alkotmányos, ameddig e cél, illetve a gazdasági szabadságjogok kibontakozása szolgálatában - vagy legalábbis azok nem szükségtelen/aránytalan korlátozásában - áll. A gazdaságpolitikának megvan a szabadsága - és ennek az állam feladatává is kell válnia - amely alapján kialakítja a gazdaság rendjét, és olyan feltételrendszert alkot, amely stabil rendszert hoz létre. A törvényhozónak meg kell adni azt a szabadságot, hogy az erők szabad játékát irányító intézkedésekkel korrigálja annak érdekében, hogy elérje az általa kívánatos gazdasági és szociális rendet, amely esetben politikai döntésről van szó. A törvényhozó alakítási szabadsága azonban a gyakorlatban egyáltalán nem kötöttségektől mentesen létezik, mivel azt az alkotmány szabályainak figyelembe vételével lehet csak alakítani és értelmezni. A gazdasági élet stabilitása önmagában természetesen nem fogható fel alkotmányos értékként. Ha viszont a kormányzati gazdaságpolitika a gazdasági jogalkotás révén teljesen szabadon - adott esetben az alkotmányi rendelkezés(ek) figyelembe vétele nélkül - belátása szerint alakítja a gazdasági élet feltételrendszerét, ez komoly - gazdasági[11] és alkotmányi[12] - instabilitáshoz vezet. Mivel tehát az alkotmányjog politikai karakterrel is rendelkezik,[13] kérdésként merül fel, hogy minden esetben jogos-e az (alkotmány)jog és (gazdaság)politika közti különbségre hivatkozni akkor, amikor a gazdaságpolitikai dön-
- 230/231 -
tés alkotmányi rendelkezéseket (jogállam, jogbiztonság, alapjogok stb.) is érinthet. Többek között az erre adott válasz is meghatározza az Alkotmánybíróságnak a gazdaságpolitikai jellegű döntések - akár eljárási szempontú - alkotmányossági felülvizsgálatához való hozzáállását.
A minőségi/intelligens szabályozás követelményeinek megfelelő jogi normák alkotásával kapcsolatban a globális pénzügyi válság egyik tanulságára érdemes utalni: a pénzügyi piac kudarca nem piaci kudarc volt, hanem a sikertelen kormányzás látványos példája.[14] A hatékony és globálisan koordinált pénzügyi piaci szabályozás ugyanis elengedhetetlen; hiba lenne visszatérni az évtizedekkel ezelőtti túlszabályozott pénzügyi piacok modelljéhez.[15] Tehát nem "kevesebb piac, több állam" kell, hanem "kevesebb kormányzati költekezésre és jobban szabályozott piacokra" van szükség.[16] Mivel azonban a piac nem képes az önkorrekcióra, állami ellenőrzésre és intelligens (azaz pl. felesleges terhet nem kirovó), illetve adekvát, hatékony és hatásos szabályozásra, azaz minőségi jogalkotás koncepcióját szem előtt tartó jogalkotásra van szükség.[17] Az ilyen módon jobban és intelligensebben szabályozott piacok pedig lehetővé tehetik az állam olyan gazdasági szerepét, amely kevesebb közköltekezést és kevesebb adóztatást igényel, illetve valódi változást és fenntarthatóságot eredményezhet.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
