A készülő új csődtörvénnyel szembeni egyik fontos szakmai elvárás, hogy a jogalkotó megteremtse a csődjogi kérdésekről rendelkező jogszabályok sokasága között a régóta nélkülözött összhangot. Az alábbiakban egyetlen példán keresztül kívánom szemléltetni a hatályos szabályozást jellemző ellentmondásokat. A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtörvény) a felszámolási vagyon fogalmát meghatározva egyértelművé teszi, hogy a hitelezői követelések kielégítésére - főszabályként - csak az adós gazdálkodó szervezet vagyona vehető figyelembe. A jogalkotó ehhez képest ott, ahol
- 15/16 -
mögöttes (másodlagos) helytállásra kötelezettet is megnevezett (pl. Csődtörvény 63. §), ezt igen körültekintően, a tulajdonhoz való jog alkotmányos biztosítékait is szem előtt tartva tette.
A Csődtörvénytől eltérően, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) áttörni látszik a felszámolási vagyon meghatározására irányadó csődjogi dogmatikát, "ráadásul" teszi minezt úgy, hogy az egyértelmű törvényi szabályozás helyett részben a jogalkalmazó mérlegelésére bízza a hatálya alá tartozó befektetési vállalkozások és árutőzsdei szolgáltatók felszámolási vagyonának meghatározását. Mindez azért is figyelmet érdemel, mivel a jogalkotó láthatóan nem véletlenszerűen döntött így a Bszt. szabályainak megalkotásakor. A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (a továbbiakban: Tpt.) - a központi értéktár esetleges csődje esetére - a Bszt. szabályozásával lényegében azonos szabályozást alakított ki a jogalkotó [lásd a Tpt.-nek a 2015. évi LXXXV. törvénnyel megállapított 345. § (5) bekezdését].
Nem vitatom el a törvényhozó azon jogát, hogy a szabályozási tárgy sajátosságaira tekintettel az ún. lex specialis szintjén az általánostól eltérő jogi megoldásokat válasszon. Az azonban elvárható lenne, hogy célját egyértelmű normatív szabályok segítségével valósítsa meg.
A Csődtörvény 4. § (1)-(2) bekezdései világos iránymutatást adnak arra nézve, hogy mi minősül az adós felszámolásának elrendelése esetén felszámolási vagyonnak. A Csődtörvény 4. § (1) bekezdése szerint a felszámolási eljárás körébe tartozik a gazdálkodó szervezet minden vagyona, amellyel a felszámolási eljárás kezdő időpontjában rendelkezik, továbbá az a vagyon, amelyet ezt követően az eljárás tartalma alatt szerez. Arra nézve pedig, hogy mi sorolandó az adós vagyonához, a Csődtörvény 4. § (2) bekezdésben írottak az irányadók, miszerint a gazdálkodó szervezet vagyona a tulajdonában (kezelésében) levő vagyon. (Megjegyzendő, hogy az ún. "kezelt vagyon" fogalmán ebben a szövegösszefüggésben a rendszerváltozás előtti állami vállalatok által kezelt állami tulajdon értendő.) A Csődtörvény 3. § (1) bekezdésének e) pontja mindezzel összhangban a számviteli jogi meghatározást rögzíti, kimondva, hogy a gazdálkodó szervezet vagyona az, amit a gazdálkodó szervezetre vonatkozó számviteli jogszabály befektetett eszköznek vagy forgóeszköznek minősít.
A Csődtörvény 4. § (3) bekezdése jellemzően nem kivételeket állapít meg a Csődtörvény 4. § (2) bekezdés szerinti meghatározáshoz képest, hanem az ott adott pozitív definíciónak megfelelően egyértelművé teszi, hogy az adós vagyonának nem része az olyan vagyon (vagyonelem), amely ugyan a felszámolás alá vont adós birtokában van a felszámolás elrendelésekor, de amelynek nem az adós gazdálkodó szervezet a tulajdonosa. A Csődtörvény 4. § (3) bekezdése kodifikációs szemszögből nézve látszólag tételes felsorolást ad, de a listát tartalmi szempontból vizsgálva, kijelenthető, hogy az nem kimerítő, hanem inkább példálódzó jellegű. A Csődtörvény a gyakrabban felmerült, mára részben okafogyottá is vált eseteket szem előtt tartva rögzítette, hogy egyes vagyonelemek (a kárpótlás céljára elkülönített földtől a nemzeti vagyonnak számító műemlékig) nem válhatnak a felszámolási vagyon részévé. A Csődtörvény egyik kommentárja szerint "[a] tulajdon szó használata azt jelenti, hogy csak a Ptk.-ban meghatározott tulajdonjoggal érintett vagyon vehető figyelembe" (Kommentár a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvényhez. Opten, Budapest, 2014.) Mindaz tehát, ami nem tekinthető a gazdálkodó szervezet vagyonának - mivel annak a felszámolás alá vont adós nem a tulajdonosa -, a felszámolási vagyonnak sem lehet a része. A felszámolási vagyonba nem tartozó vagyonelemeket pedig a felszámoló köteles a vagyonelem tulajdonosának visszaszolgáltatni.
A Csődtörvény 4. §-a alapján az adós gazdálkodó szervezet vagyonából (a felszámolási vagyonból), illetve az azok értékesítéséből befolyó pénzösszegekből lehet elsősorban kielégíteni - a felszámolási eljárás befejezését követően - a felszámolt cég nyilvántartásba vett hitelezőit. A jogalkotó a felszámolási vagyont meghaladó hitelezői fedezetet csak kivételesen ismeri el. Így csak részletes eljárási és anyagi jogi garanciális szabályok betartása mellett vonható be, illetve egészíthető ki a felszámolási vagyon olyan további forrásokkal, amelyek nem az adós, hanem például az adósban minősített többséggel rendelkező személy tulajdonát képezik [Csődtörvény 63. § (1) bek.]. A korlátolt felelősség áttörésére csak erre irányuló peres eljárásban hozott jogerős ítélet alapján kerülhet sor. Hasonlóképp a felszámolás alá vont vállalkozás volt vezető tisztségviselőivel szemben felelősségük. helytállási kötelezettségük megállapítására szintén csak aprólékosan szabályozott feltételek betartása mellett lefolytatott peres eljárás nyomán kerülhet sor (Csődtörvény 33/A. §).
Kijelenthető, hogy a Csődtörvény alapján a felszámolás alá került adós vállalkozás, gazdálkodó szervezet irányítására befolyással rendelkező tagok (részvényesek) és ügyvezetők (vezetők, vezető tisztségviselők) tulajdonában lévő, de az adós által birtokolt vagyontárgyak nem válnak a felszámolási vagyon részévé, ahhoz, hogy az említett személyek vagyona akárcsak részben is a hitelezői követelések kielégítésére legyen fölhasználható, az érintettek felelősségének előzetes bírói megállapítása szükséges. Ez következik az adós vállalkozás önálló jogi személyiségéből, a tagok (részvényesek) korlátolt (korlátozott) felelősségéből. A vezető tisztségviselők megbízatásuk elfogadásával ugyancsak nem vállalnak az adós tartozásaiért magánvagyonukkal objektívnak tekinthető helytállási kötelezettséget.
Az adósban minősített, illetve többségi befolyással rendelkezők, valamint az adós vezető tisztségviselői, ha egyidejűleg hitelezői jogállással is rendelkeznek a felszámolás alá került cég(ük)ben, csak a többi hitelezői osztályba tartozó hitelezők kielégítését követően jut-
- 16/17 -
hatnak hozzá követelésükhöz, illetve azok egy részéhez. A Csődtörvény 57. § h) pontja ugyanis az utolsó helyre sorolta a gazdálkodó szervezet legalább többségi befolyással rendelkező tagját (részvényesét), valamint vezető tisztségviselőjét. Természetesen ez a pozíció sem illeti meg azt a személyt, aki az adóssal összejátszva, csalárd, illetve fedezetelvonási célzattal hozta létre az adóssal szemben követelésre jogosító szerződését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
