Megrendelés

Előszó (ÁJT, 2013/1-2., 3. o.)

Az Állam- és Jogtudomány az ötvennegyedik évfolyamának megjelentetésével egyidejűleg jelentősen megújult. Célunk az, hogy ne csak megőrizzük, hanem tovább is fejlesszük a magyar jogtudomány e kiemelkedő orgánumát.

A súlypontot a lektorálás újonnan bevezetett rendszere képezi. Minden, közlésre benyújtott tanulmányról beszerezzük két szakmai lektor véleményét. A lektorok állást foglalnak a kézirat megjelentetéséről, és a szerző számára javaslatokat tesznek annak továbbfejlesztésére. A publikálás feltétele legalább egy támogató lektori vélemény. A folyamat során az anonimitást mindkét irányban érvényesítjük, így a lektorok és a szerzők személye egymás számára kölcsönösen titokban marad.

A tipográfia és a borító észlelhető megújulásán túl kiemelést érdemel egy szervezeti változás is. Az operatív munkát végző Szerkesztőséget az Intézet vezető kutatói alkotják, a lap színvonalának megőrzése felett őrködő Szerkesztőbizottságba pedig hazánk jogász akadémikusait, illetve a jogi karok dékánjait hívtuk meg, akik egyaránt részt vesznek a lektorálási folyamatban, vállalva évente egy tanulmány véleményezését.

A folyóirat az akadémiai doktori eljárás szempontjából a magyar folyóiratok számára meghatározott legmagasabb minősítéssel rendelkezik. Továbbra is egyedülálló lehetőséget biztosít a jogtudományi alapkutatások hosszabb (akár két ív) terjedelmű résztanulmányainak közlésére. A kéziratoknak (és az azokban szereplő jogszabályi és jogirodalmi hivatkozásoknak) meg kell felelniük azoknak a megújult formai követelményeknek is, amelyeket a folyóirat internetes felületén (http://jog.tk.mta.hu/ajt) közzétett útmutató tartalmaz. A folyóirat honlapján a lapszámok a XLI. évfolyammal kezdődően (2000 utáni számok) digitalizált formában, ingyenesen elérhetők.

A Szerkesztőség■

- 3/3 -

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére