Napjaink tudományos konszenzusa szerint a modern adórendszerek a Kr.u. XVIII. században jöttek létre, amikor nyugat Európában kialakultak működésüknek alapvető jogi és gazdasági feltételei: a közteherviselés, a személyében szabad polgár, a fejlett piac és a pénzügyi adminisztráció, valamint a közpénzek felhasználásának ellenőrzése és a pénzadó általánossá válása. Annak ellenére, hogy az első adók kivetésekor az őskorban a Kr.e. VIII-VI. évezredben, ezek közül a feltételek közül egyiket sem találhatjuk meg, megalapozottan állítható, hogy az adóztatás már a fejlett ókori államok kialakulását megelőzően létezett és a maihoz hasonló funkciót töltött be, a közösségi célok érdekében kihasználta az emberek értékteremtő képességét és korlátozta vagyonuk növekedését. Ezeket a korai adókat elsősorban a közösség külső és belső erőszaktól, az istenektől, valamint az éhezéstől való félelme és csak másodsorban az egyének által felismert önérdek hozta létre, és már ekkor kialakult az irányítók és az irányítottak közötti szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyensúlyának igénye. A vezetők azt ígérték népüknek, hogy szolgáltatásaikért cserébe, védelmet biztosítanak az anarchiától és az éhhaláltól és biztosítják számukra az istenek kegyét. Tanulmányomban azokat a társadalmi és gazdasági tényezőket és folyamatokat mutatom be, amelyek segítettek létrehozni az adóztatás kezdeti formáit, a közmunka kötelezettséget, a termények és termékek beszolgáltatását és a katonaállítást, amelyekre támaszkodva kifejlődhetett a mai értelemben vett, állandó határokkal, közigazgatással, és szuverenitással rendelkező állam. Vizsgálódásomat az emberiségnek abban az őstörténeti korszakában kezdtem, amelyet éppen az írásbeliség hiánya határolt el az ókortól,[1] így ezeknek a társadalmaknak a megismerését kizárólag olyan régészeti bizonyítékok segíthetik, amelyekből sokkal bizonytalanabb megállapításokat fogalmazhatunk meg, mint az ókori papiruszokból, agyagtáblákból vagy epigráfiai töredékekből. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az írásbeliség akkor jelent meg az emberiség történetében amikor a központosított hatalom fejlődése már több évszázados, olykor évezredes múltra tekintett vissza[2] és az "ókori civilizációkat szolgáló jelentősebb újításoknak szinte mindegyike, a háziasított növények és állatok, a textil, az agyagedény, a fémművesség, a kerék, a vitorlás hajó is megszületett az írott történelem hajnala előtt."[3] Tanulmányomban a régészet és a történelemtudomány, valamint a szociológia által feltárt részleteket szintetizáltam, hogy a látszólag egymástól
- 70/71 -
független tények összefüggésbe kerüljenek és értelmet nyerjenek[4] és feltárjam az adók és az adózás rendszerének kialakulását. Ez a tézismeghatározó megközelítés a tudományban széles körben elfogadott, hiszen feltételezések nélkül nincs semmi, amit bizonyítani vagy cáfolni lehetne.[5] "Néhány megalapozottnak látszó következtetést még akkor is szükséges megkockáztatnunk, ha közvetlen bizonyítékok nem is állnak rendelkezésünkre."[6] Ezt a munkát segítette, hogy az írás nélküli társadalmak feltárt emlékei is képet adhatnak egy korszak a tulajdonviszonyairól, kereskedelmi és politikai kapcsolatairól[7] és segíthetnek őseink életformájának és gondolkodásának megismerésében. Azt azonban látnunk kell, hogy a hatalom gyakorlásának módjairól kevés közvetlen bizonyíték maradhatott fenn és az archeológiai adatokból csak sejthetjük, hogy milyen volt a vizsgált civilizáció uralmi rendszere és létrejöttek e benne jelentős vagyoni és rangbeli különbségek. Kutatásom során szembesültem az egységes fogalomkészlet hiányával is. Sokak számára kérdéses lehet az állam, a király és az adózás és adórendszer fogalmának minden kultúrában azonosan értelmezett meghatározása. Hogyan vélekedjünk a Huangho medencéjében a Kr.e. VIII. század elején egymás ellen harcoló több mint száz kis fejedelemségről, és a több ezer független törzsről?[8] Ezeket államokként kezeljük, vagy csak időleges hatalmi centrumokként? Hogyan tekintsünk a görög poliszokra, vagy a germán fejedelemségekre? Példaként Dzsingisz kán nomád birodalma említhető,[9] amelynek évszázados múltja, törvénykezési rendje, területi főhatalma vitathatatlanul létezett. De annak ellenére, hogy sok millió ember életét szabályozta a jasza a mongol törvénykönyv és a leigázott népek évszázadokig fizették az orosz, Volgai Bolgár, Krimi tatár kánságban és Ázsia más régióiban az olyan mongol adókat, mint a kalan, az obrok, a tamga, a mongol birodalom államiságát mégis sokan vitatják.[10] Azt is tudjuk, hogy a hatalomnak állandónak kellett lennie, mert egy hordavezér, aki a híveit egyetlen jelentős feladatra hívta össze még nem alkothatott államot. Ezzel ellentétben, ha egy törpe fejedelemségben az igazgatási feladatokra hivatásos tisztviselőkből állandó hivatalt szerveztek akkor már államról beszélhetünk?[11] A régészet és a történettudomány megállapításait vizsgálva feltűnt, hogy milyen kevés figyelmet szenteltek a múlt kutatói az adózásnak. Amíg az ókori társadalmak más jelenségeit, a család és a hatalom gyakorlás intézményeit, az értékmérők használatát sokan és sokféleképpen vizsgálták, az adózást, ami a Kr.e. IV-III. évezredtől, minden nagyobb közösség működéséhez szükséges forrásokat biztosította, csak mellékesen említik meg. A 10-15.000 évvel ezelőtt élt őseink biológiai adottságai a jelenlegivel megegyezők voltak és az emberi csoportok teleologikusan tevékenykedtek és a szárazföld egészét használatba vették. Megismerték a biológia és a földművelés alapvető összefüggéseit, felismerték a kereskedelem, valamint a csoportok közötti utánzás hasznosságát. A Kr.e. IX-VIII. évezredben a Közel-Kelet néhány pontján már gabonát termeltek, állatot tenyésztettek és a
- 71/72 -
földművelés néhány ezer év alatt a föld szinte minden régiójában elterjedt. Az ősi emberek a környezetükre nyitottan éltek és dolgoztak, másolták a sikeresnek tűnő termelési eszközöket és módszereket. Egy hatékony fegyver, vagy jól használható agyag edény, illetve annak elkészítési módja, egy-egy térségben már ebben az időszakban is gyorsan elterjedt, éppen úgy, ahogy a hatalomgyakorlás alapvető elemei minden korai civilizációban hasonló formákban jelentek meg. A közösségek közötti másolás nem korlátozódhatott a tárgyi kultúra elemeire és szükségszerűen kiterjedt a közösségi feladatok megszervezésére és az uralmi formákra. Az elvont gondolatok révén a közösségek új ösztönzést nyertek és a politikai gondolkodás kifejlődése éppen úgy segíthette a társadalmi fejlődést, mint a természeti és tárgyi környezet elemei.[12] Az emberi civilizációk kialakulásában és változásaiban megfigyelhető hasonlóságokat, csak részben megmagyarázhatja, hogy az emberi csoportok kialakulásuktól kezdve érintkeztek és a vezetőik a kereskedelmi és politikai kapcsolataikon keresztül megszerezhették a hatalom kiépítéséhez és fenntartásához szükséges információkat. Az üzleti kapcsolatok kiterjedtségének korai példájaként említhetjük, hogy a Kr.e. XXII-XVI. századi időszakból származó Indus-völgyi kereskedők pecsétjeit találtak Mezopotámiában, és mezopotámiai típusú pecsételőket Indiai városokban,[13] továbbá a Heuneburg melletti Kr.e. VI. századi germán fejedelmi sírban kínai selymet találtak.[14] Azt a közvetett bizonyítékokra támaszkodva is megállapíthatjuk, hogy az emberi csoportok átvették egymástól a védekezés és a földművelés hatékony módszereit. Ez azonban nem magyarázhatja meg az egymástól kontinensnyi távolságra lévő és közvetlen kapcsolatban nem álló civilizációk közötti egyezéseket. Morgan mutatott rá elsőként arra, hogy a Kr.u. XIX. századi észak és közép amerikai indián törzsek társadalmai hasonló vonásokat mutatnak, mint a korai római és görög párhuzamaik. Szembetűnő, hogy a korai civilizációk munkaszervezési, földhasználati, építkezési gyakorlatai, kialakulásuk helyszínétől függetlenül, alapvonásaikat tekintve jelentős hasonlóságot mutattak. A gazdálkodás fogásai és a hatalom gyakorlás intézményei, valamint az életmódjuk egy-egy fejlődési fokon hasonló volt és a legfontosabb görög és római családi intézmények ősi formáit az amerikai bennszülötteknél is megtalálhatjuk.[15] Az egyiptomi és a közép amerikai kultikus építmények, az indiai és az egyiptomi öntözési rendszerek, vagy az amerikai és európai nemesi társadalmak hasonlóságait kizárólag másolással nem magyarázhatjuk. Ez azt jelentheti, hogy hogy ezek a folyamatok nem véletlenül történtek azonos módon, hanem illeszkedtek az emberi tevékenységek általános fejlődési sajátosságaihoz.[16] Ahogy Polányi megfogalmazta, az ember minden korban ugyan olyan. Bizonyos elemi természetű indulatok minden emberi lénynél azonosak és ezek magyarázzák, hogy az emberek társadalmi létében mindenütt hasonló alakzatok fordulnak elő.[17] A hasonló fejlettségű és rétegződésű társadalmak gazdasági és
- 72/73 -
fizikai szükségletei, azonos munkaszervezési megoldásokat eredményeztek és az erőforrások központosítása, a létrejövő termelési többlet és a munkamegosztás, szükségszerűen vezetett el minden civilizációban a hatalmi és termelési rendszerek kiépítéséhez és ebből következően az adók kivetéséhez. Ha mindezt elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy az adózás bármely neme, legyen az közmunka vagy termény szolgáltatás, mint az értéktöbblet elsajátításának egyetlen, ebben a korszakban alkalmazható módszere, szükségszerűen hozzátartozott a társadalmi fejlődéshez. Ezek az ősi és ókori civilizációk közösségeik szükségleteiket, a földművelés feltételeinek kialakítását, a védelmi építkezések megvalósítását, illetve a katonai szolgálatot semmilyen más módon nem finanszírozhatták volna ebben az időszakban, kizárólag az emberi munkaerőre irányuló adónak nevezett közösségi aktussal. Nem az állam, és nem is a hatalomgyakorlás valamely formája, hanem az emberi csoportok immanens igényeinek felismerése hozta létre az adókat, amelyek a közösségi célok megvalósításának szükséges és más módon nem pótolható eszközei voltak. Fel kell ismernünk, hogy az adózás megdöbbentően hasonló formái és fejlődési útjai jöttek létre az egymástól eltérő politikai rendszerekben. Az adózás nem csupán az emberi kultúra egyik legkorábbi, immanens eleme, de bevezetése régebbi időkre nyúlik vissza, mint magának az államnak a létezése és adók hiányában a társadalmi-gazdasági fejlődés ma ismert útja sem valósulhatott volna meg. Egyértelműen megállapítható, hogy nem az állam hozta létre az adózást, hanem a rendszeressé váló munkaadók és a terményadók tették lehetővé az emberi közösségek állammá formálódását. Az adózás korai formái, a közmunkaadók és terménybeszolgáltatások, a korai redisztribúció egyetlen lehetséges eszközeiként éppen úgy hozzátartoztak az emberi társadalmak és gazdaságok fejlődési folyamatához, mint a fizetőeszközök használata vagy a főnöki hatalom, vagy a magántulajdon kialakulása. Az emberiség életét átalakító neolitikus forradalmat azonnal követte az adózás forradalma. Az alluviális kultúrákban nem csak az első államok jöttek létre, de azokat megelőzően az emberiség legelső adóit is ezekben a régiókban alkalmazták először. Példájukat évszázadokkal később követte az esőzéses szántóföldi gazdálkodáson alapuló néhány közösség[18] is, ahol elérték a rétegződött társadalom fejlettségi szintjét[19] és a Kr.e. I. évezredben minden államalkotó jellegzetességgel rendelkeztek.
Kutatásom első szakaszában azt vizsgáltam, hogy létezhetett-e adózás állam nélkül és állam adórendszer nélkül? Abból indultam ki, hogy sokan az adózást az állami akarat által meghatározott feladatokhoz rendelt pénzügyi források redisztribúciós folyamatának tartják, amelynek során az adófizetők vagyonát és jövedelmét a hatalom érdekében kényszer segítségével korlátozzák. Ez a megfogalmazás nem határoz-
- 73/74 -
za meg pontosan az állam adóztatásban betöltött szerepét és kiszolgáltatja az uralkodó elit szándékainak a közösségi feladatoknak és az adózás feltételeinek meghatározását. A definíció a hatalom támogatásában határozza meg az adóztatás fő célját és szorosan összekapcsolja az állam létezését a közösségi célok megfogalmazásával és finanszírozásával. A meghatározás alapján úgy tűnhet, hogy a szervezett emberi csoportok céljaikat kizárólag az állam létrehozásával és a központosított adórendszerek segítségével érhetik el. Ez a gondolatmenet szükségképpen vezetett el ahhoz a széles körben napjainkban is érvényesülő helytelen véleményhez, hogy az adózás egyidős az állammal, illetve a kormányzattal ás a jogalkotással, tehát az adókötelezettségek megjelenéséről kizárólag az ókor fejlett korszakától beszélhetünk. Ez az attitűd közvetetten azt sugallja, hogy egyetlen állam sem működhetett és ma sem létezhet adórendszer nélkül, továbbá állami akarat, központi kormányzat és jogalkotás hiányában adórendszer sem jöhetett volna létre.[20] Véleményem szerint egyik állítás sem igaz. Közismert, hogy a történelem során gyakran jöttek létre olyan emberi csoportok, amelyek nem rendelkeztek az államiság fontos jellemzőjével, ennek ellenére működésük során adózásra és adófizetőkre támaszkodhattak, továbbá a közelmúltban és napjainkban is találhatunk olyan modern államokat, amelyek adórendszer nélkül gazdálkodnak. Az adófizetés és adókivetés korai aktusait megfigyelhetjük önálló államisággal nem rendelkező amerikai indián törzseknél, görög poliszoknál, illetve ázsiai lovas nomádoknál, vagy viking rablócsapatoknál.[21] Vitathatatlan, hogy ezek az entitások, törzsek, vagy rablólovagok, állami státusz hiányában is képesek voltak más emberi csoportokat adófizetésre kényszeríteni. Adóztatásuk jogalapja és módja, napjainkból megítélve kétséges lehet, de azt fel kell ismernünk, hogy az adórendszerük működésével szemben felhozható kifogások, (adózói jogoknak, közteherviselésnek a hiánya) nem csupán az őskori, de a Kr.u. XIX. századig működő minden más adórendszer esetében is megfogalmazhatók lennének. Ha a római birodalomban vagy a feudális államokban az egyének vagyonának elsajátítására irányuló lépések összességét, megengedően értelmezve adózásnak vagy adórendszernek nevezhetjük, akkor ezeket az ősi típusokat is annak kell tekintenünk, mert fogyatékosságuk nem nagyobb és nem más jellegű, mint a modern adórendszerek bevezetését megelőzően alkalmazott bármely más adónak és adórendszernek. Ami a megállapítás második részét illeti, a modern államok közül többet is megemlíthetünk, amelyek képesek voltak adórendszer hiányában is hosszabb távon működni úgy, hogy a redisztribúció más módját alkalmazták. A legismertebb példaként a szocialista országok csoportja említhető. A Szovjetunióban 1920 és 1990 között és az általuk megszállt közép európai államokban 1947 és 1990 közötti időszakban nem működött adórendszer és nem léteztek adóhivatalok, továbbá adózás rendjéről szóló törvények és anyagi adójogi normákat is csak elenyészően kis számban találhattunk. Ezekben a tervutasításos és piactagadó rendszerekben az államnak nem volt
- 74/75 -
szüksége a megtermelt jövedelmet központosításához adórendszerre. Más okból, de 2018-ig nem vetett ki adókat néhány, a költségvetését olajbevételre építő ország, az Egyesült Arab Emirátus, Bahrein, Omán, Szaud Arábia[22] és napjainkban sem alkalmaz adókat politikai okok miatt néhány szocialista ország, mint Észak Korea[23] és Kuba. Ezek alapján megfogalmazhatjuk, hogy önmagában az államiság megléte nem alapfeltétele az adóztatásnak és a megtermelt javak újraelosztása is történhet más elvek szerint is, mint a szocialista-paternalista államokban, vagy a magánvagyonok önkéntes felajánlásra támaszkodva, mint az ókori görög kultúrában a liturgiával, vagy napjaink olaj bevételeire támaszkodó arab államok esetében, magánvagyonok, illetve az állami monopóliumok felhasználásával. Megállapíthatjuk, hogy az állam és az adózás a történelem folyamán csak látszólag fonódott össze szétválaszthatatlanul és így azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a fejlett ókori államok létre jöttét megelőzően hogyan működhetett az adózás a törzsi, nagycsaládi keretek között. Megfogalmazható, hogy nem az állam szülte az adózást, hanem éppen fordítva, az adóztatás tette lehetővé a modern államok kialakulását azáltal, hogy már az őskori társadalmakban biztosította a hatalom megszilárdulásához és működéséhez szükséges anyagi eszközöket. A közmunka adók segítségével építették ki az első öntözőrendszereket akkor, amikor még sem állam, sem központosított hatalom nem létezett Egyiptomban és a hadseregbe kényszerített parasztokkal védték magukat abban az időszakban amikor terméktöbblet hiányában nem tudtak volna hivatásos hadsereget kiállítani. Az önkéntes termény és termék ajándékok is adóvá alakultak, jóval az állam születése előtt a mai Kína, Mezopotámia, Európa területén megalakult proto-államokban. Egyértelműen megfogalmazható, hogy az adózás létrejöttéhez és működtetéséhez nem államra, hanem lokálisan érvényesülő hatalomra, olyan közösségi egységre volt szükség, amely képes volt döntéseket hozni és annak végrehajtását tagjaitól ki tudta kényszeríteni. Az első közterhek kivetéséhez, tehát az első nagyobb méretű kőfal vagy csatorna megépítéséhez nem volt szükség államra és a közösségeket megszervező, tőlük függetlenedett hatalomra sem. A döntések meghozatalához és azok végrehajtásához elegendő volt a népgyűlés vagy törzsigyűlés, illetve a csoport egyező akarata. Ez azt jelenti, hogy ezek az ősi mikroközösségek is képesek voltak felismerni tagjai igényeit és azokat meg is tudták valósítani. Az első államok megszületésekor a vezetők már támaszkodhattak erre az emberek között az ősidők óta formálódó együttműködésre, primitív redisztribúcióra, az engedelmesség begyakorolt rendszerére. Az állam és a hatalom fogalma ezekben a korai időkben sem volt azonos. Az állam működésének alap feltételét a hatalom kisajátítása és igazgatási feladatok koncentrációja és az erőszak monopóliuma biztosítja, amit a szuverenitásnak olyan alaki kellékei jelenítenek meg, mint az államhatár, nemzeti fizetőeszköz, önálló bürokrácia és hadsereg.[24] Ezzel szemben a hatalom fogalmilag tekintve valakinek, illetve valamely közösségnek azt a lehetőségét jelenti, hogy képes akaratát
- 75/76 -
és céljait másokkal, illetve tagjaival szemben érvényre juttatni. Ahhoz, hogy az egyén valamely ember vagy csoport akaratának megfelelően cselekedjen, sok esetben még közvetlen erőszakra sincs szüksége. Az adózás kialakulásához sem állami erőszakra, hanem a közösség akaratára, a tagok számára felismerhető csoport célok érdekében meghozott döntésekre volt szükség. Ezt a feltételt az őskori emberek egymásra utalt és egyenlő jogú tagjainak szándék egysége biztosította, amelyben konszenzussal döntötték el, hogy megépítik a főnökük sírját, vagy a megtermelt gabonából, elejtett zsákmányból ellátják főpapjukat vagy harcosaikat. A megtermelt értéktöbblet vagy a munkaerejük önkéntes beszolgáltatásához, tehát a legelső adók megszületéséhez, erőszakra sem volt szükség, mivel a közterhek létrejöttét a közérdek, illetve az annak részét képező egyéni érdek segítette. Ekkor a közösség, tehát a helyi hatalom, adózásra kényszerítő ereje a csoporttagok érdekeivel összhangban alakult ki. A kényszer a társadalmi fejlődésnek abban a szakaszában nem töltött be jelentős szerepet. A fejlődés következő szintjén, amikor a népesség létszáma megnőtt és a személyes és családi kapcsolatok jelentősége visszaszorult, a nagyobb létszámú közösségek céljai összetettebbé váltak és a megvalósítani kívánt feladatok elveszítették konszenzusos jellegüket. Egy királyi sírt, vagy lakóházat megépíthettek a közösség önkéntesei, de egy nagyméretű kőerődöt, templomot, öntözőművet már csak szervezetten és irányítottan hozhattak létre. A hatalom képviselői felismerték, hogy a sok egymással ütköző egyéni érdek meggátolta a hatékony döntéshozatalt. Ezért a törzsfőnökök, vének tanácsa, főpapok, magukhoz ragadták a közösségi célok meghatározásának jogát és a korábbi döntéshozó szervek döntési jogosítványait magukhoz vonták. Ezek a népképviseleti, szervek azonban nem szűntek meg és a legfontosabb döntési jogköreiktől megfosztva évezredekig megmaradtak, mint a görög és római népgyűlések és a szláv és indiai faluközösségek tanácsa. A római népgyűlés a principátus koráig folyamatosan működött, míg az indiai és szláv faluközösségek a Kr.u. XIX. századig léteztek. Másként megfogalmazva a folyamat lényegét, azt láthatjuk, hogy az emberi közösségek fejlődésének magasabb szintjén az együttélés olyan összetetté vált, hogy nem maradt idő a kérdések társadalmi megvitatására és eldöntésére még akkor sem, ha a közösségek viszonylag kis létszámúak voltak és a tagok ismerték egymást. A hatalom hatékony működése érdekében a hosszadalmas csoporton belüli vitákat és a konszenzus keresését a nyílt vagy burkolt erőszakkal fenyegetés váltotta fel. A vezetők számára a hatékony döntéshozatal fontosabbá vált, mint a néppel folytatott vitákban kialakított konszenzus. Megjelent a társadalom feletti kontroll, az uralkodói vagy isteni hatalom, amelyek átvették az irányítást a mindennapok felett. Minden ókori civilizációban megalkották a szorgalmas, és normakövető ember modelljét. Mezopotámiaban és Egyiptomban kezdetben a közvetlen erőszaknál hatékonyabbnak tartották az adózók vallási és erkölcsi fenyegetését és az istenek bosz-
- 76/77 -
szújával riogattak. A jog és a mítoszok paravánja mögött megtalálhatjuk a kötelezettségüket elmulasztók szigorú megbüntetését. Amikor az emberek átlátták helyzetüket és sem a közösségük vezetőiben, sem az Isteneikben sem hittek a szükséges mértékben, közvetlenül szembesülhettek a fenyegető fizikai erőszakkal. Aki a folyóvölgyi kultúrákban megtagadta a munkát az családjával együtt a közösségen kívül találhatta magát, kiátkozva, védelem, termőföld és öntöző víz nélkül. Az adózás eredeti közösségi jellege erre az időszakra megszűnt és az új vezetők maguk határozták meg a közösségi együttélés céljait és feltételeit. Hatalmuk intézményesült, amikor elszakadtak népüktől, és egyre több alkalommal az elkülönült réteg érdeküknek megfelelően cselekedtek és céljaikat rá erőltették közösségükre, a döntési helyzetüktől megfosztott adózókra és a közterhek viselése szükségképpen változott kényszer szolgáltatássá. Az emberek ennek a generációkon át tartó lassú folyamatoknak az eredményeként észrevétlenül váltak a szabad törzstagokból adófizetőkké, amely státusz ettől a kortól szinte minden civilizációban az egyén alávetett társadalmi helyzetét jelképezte. A hatalom képviselői, ahogy napjainkban, úgy az ős és ókorban sem vitatták meg az adófizetőkkel a közteherviselés társadalmi szerepét és a részlet szabályait[25] és ennek következtében az adózás soha nem lehetett önkéntes kötelezettség. Az egyiptomi, kínai, indiai, mezopotámiai paraszt már ekkor sem dönthetett szabadon adóiról és a jogkövetés önkéntessége az adózás tovább fejlődésének pillanatától, már a neolitikum korában örökre megszűnt. De az adózás több ezeréves tapasztalata azt is megmutatta, hogy önmagában a kényszer nem elegendő az adózás hosszú távú működtetéséhez. A hatalom legkorábban kiépült formáival szemben is érzékelnie kellett minden adófizetőnek a hatalom által számára kínált személyes előnyöket. Miért fizettek volna adót egyenként vagy együttesen, ha abból számukra semmilyen pozitívum nem következett volna? Kizárólag erőszakkal soha egyetlen közösségben sem sikerült kikényszeríteni hosszú távon az adózói jogkövetést.[26] A korai társadalmak antidemokratikus jellege miatt az adózás nagyon korán elveszítette minden tagját egyaránt szolgáló jellegét, de mindig kínálnia kellett valami hasznosat az adók megfizetőinek.
Az is alapvető kérdés, hogy a korai közösségekben kialakult szolgáltatási kötelezettségeket, a közmunkát, a mezőgazdasági termelést, a vallási és a profán középítkezésekben való részvételt, a katonai szolgálatot, vagy a termék adózást, nevezhetjük-e egyáltalán adózásnak vagy adófizetésnek? A választ az adózás fogalmának elemzése adhatja meg. Az adózás a modern társadalmakban is kényszer kötelezettség, aminek segítségével az állam elvonhatja az adóalany vagyonának és jövedelmének egy részét. Néhány modern, csupán néhány száz éve bevezetett adónemnél, mint az általános forgalmi
- 77/78 -
adónál, az adófizetés emberi munkához kapcsolódó és értéket teremtő jellege még közvetetten sem figyelhető meg. Az adót a végső fogyasztó fizeti meg egyetlen vásárlási aktussal, aki nem feltétlenül érzékeli a közteherviselés és az értéknövelő emberi munka összefüggéseit. Ezzel szemben az olyan közvetlen adóknál, mint a személyi jövedelemadónál vagy az egyéni vállalkozók adójánál, illetve a vagyonadóknál közvetlenül megfigyelhető az egyén fizikai és szellemi tevékenységének eredményeként képződött bevétele, vagyona és az adófizetési kötelezettség mértéke közötti kapcsolat. Másként megfogalmazva, napjaink modern államaiban és az őskorban is, az egyén jövedelemtermelő képessége, fizikai és szellemi teljesítménye hozta létre az adózás alapját képező vagyoni értéket, ami az adó alapjaként váltja ki a hatalom pénzügyi érdeklődését. Az adóztatás fogalmának lényegi eleme, az adózás napjainkig érvényesülő jellegzetessége, hogy a hatalom képviselői minden korban és társadalomban, önös érdekeik szerint határozhatták meg az adófizetés tárgyát, alapját és mértékét. Ebből az következik, hogy az emberiségnek ebben a korai időszakában, a gazdasági fejletlenség állapotában, szabadon elérhető piac, készpénz és személyi vagyon hiányában az adózás szükségszerűen arra korlátozódott, amiben a közösség tagjainak szolgáltatási képessége megjelenhetett. Az ősi közösségek adófizetésre kényszerített tagjai, a kereskedők, iparosok vagy földművesek pénzük és vagyonuk egy részét azért nem ajánlhatták fel, mert azzal egyáltalán nem, vagy alig rendelkeztek. Nem csupán a mindenki által használt egységes és könnyen használható fizetőeszköz, de az írás és a kommunikációt megkönnyítő fogalomkészlet is hiányzott. A Kr.e. VIII. évezredben felépített Jerikó lakosai kizárólag a közmunka adó teljesítésével segíthették a városukat, mert ez a társadalom nem csupán a vert pénz használatától volt 7500 évnyi távolságra, de a folyamvölgyi civilizációk által fizetőeszközként használt lepecsételt gabona zsákok is csak 6-6500 évvel később kerültek forgalomba. Ennek következtében kizárólag a lakosság munkaerejét hasznosíthatták a közmunkákban[27] és a katonai szolgálatban. Azt azonban látnunk kell, hogy technikai és tartalmi szempontból teljesen egyen értékű, hogy az egyén közvetett módon, munkaerejét hasznosítja és a teljesítményével megszerzett ellenérték egy részét fizeti be pénzadóként, vagy a fizikai, szellemi közreműködését ajánlja fel közvetlenül a hatalom igényei szerint, a piaci szereplők és a közpénzügyi redisztribúció kiiktatásával. Mindkét esetben ugyanaz történik. A hatalom az adózó munkaerejének és értékteremtő teljesítményének egy részét vonja el és vagyonát, szabad idejét, fogyasztását korlátozza, közvetett vagy közvetlen módon. Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a középítkezéseken való részvétel, a kötelező mezőgazdasági termelés vagy a megtermelt termény egy részének beszolgáltatása, vagy a hadseregben teljesített szolgálat is adónak tekinthető, mert kihasználja az egyén munkaerejét, értékteremtő képességét és korlátozza vagyongyarapodásának lehetőségeit. Nyilvánvaló, hogy amíg az adózó a köz érdekében
- 78/79 -
dolgozott, addig nem gyarapíthatta személyes vagyonát és ezekkel az egyszerűbb, kisebb adminisztrációt igénylő adónemekkel is megfizethette a saját civilizációjának, életfeltételeinek árát. Ez napjainkban is így van, csak az adókötelezettség pénzbeli teljesítése és az összetett adónyilvántartás eltakarja az adózás valódi természetét. Több szakértő, Weber, Herzog, Ellickson és társai,[28] kifejezetten adóként határozta meg a gabona, fém vagy éppen élelmiszer beszolgáltatását, illetve a katonai vagy közmunka kötelezettséget. Nem kérdéses, írja Djakonov, hogy a szabad polgárok természetben fizettek adójukat az Achaimenida korig, majd attól kezdve pénzben, de az egész korszakban munkával és vérrel is adóztak.[29] Megállapíthatjuk, hogy bármilyen formában jelenik meg a természetes személyek szolgáltatási kötelezettsége, annak közteher jellegét nem veszítheti el.
Felmerülhet az a kérdés is, hogy állami normák és nyílt erőszak hiányában az emberek miért tettek eleget az adózási kötelezettségeiknek, miért engedelmeskedtek és nyújtottak sokféle szolgáltatást a közösségük számára? Ezzel kapcsolatban több tényezőt is meg kell vizsgálnunk. Elsőként azt kell felismernünk, hogy az elvárt szolgáltatások kikényszerítéshez nem volt szükség omnipotens, modern értelemben vett államra azokban a társadalmakban, ahol az egyén a közösségének kiszolgáltatottan, helyhez kötötten, és jelentős vagyon nélkül létezett. Elegendő lehetett a csoport sajátosságaihoz igazodó, arányos és közvetetten érzékelhető erőszakkal fenyegetés, amit a családfő, a közakarat, vagy a törzsfőnök, tehát a lokális hatalom képviselője gyakorolhatott.[30] Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a legtöbb közösség rendelkezett az emberek akaratát tükröző szokásjoggal és az életüket eligazító napi gyakorlattal. Minden kultúrában működött olyan szerv, mint a vének tanácsa, ami értelmezte a szokás és a tradíció olykor bizonytalan fogalmait.[31] Még ennél is fontosabb az a felismerés, hogy önmagában az adófizetők erőszakkal való fenyegetése már az őskorban sem lett volna képes megfelelő hatást gyakorolni az adózók jogkövetésére. Egyrészről azért, mert a hatalom erőszakos fellépését korlátozhatta az akkor még rendelkezésre álló szabad földterületek könnyű elérhetősége és a felkínált hatalmi szolgáltatások szűkössége. Másrészt az első adó jellegű kötelezettségek meghatározásával egyidős volt az a társadalmi elvárás, hogy az adók teljesítését követelő hatalomnak gondoskodnia is kell az adók megfizetőiről.[32] A rétegzett társadalmak kialakulásától a hatalom képviselőinek fontos célja és érdeke lehetett az őket eltartó, neki engedelmeskedő közösségek fennmaradásának biztosítása. A társadalmi csoportok együttműködése minden fejlett őskori és ókori társadalomban megfigyelhető volt, hiszen a közösségek életének állandó kísérő jelensége volt a külső és belső fenyegetésektől és az éhezéstől való félelem, amely létrehozta a vezetők és a vezettek közötti egymásrautaltságot.[33]
- 79/80 -
Ennek következtében az emberek életének és vagyonának a védelme és a társadalom szükségleteinek kielégítése minden hatalomnak, legyen az törzsi, falusi, nemzetségi, meghatározó feladatává vált. Ez a tevékenység nem irányulhatott kizárólag a fizikai integritás és a tulajdon megőrzésére, hanem komplex módon magába foglalta az egész közösség érdekének a közjónak a szolgálatát is. A hatalom létezésének, minden polgár számára megmutatkozó legfőbb értékét éppen ez a biztonságteremtési képesség adta és működése ezáltal válhatott a közössége számára is értékessé. Teljesen egyértelmű volt minden kultúrában, hogy cserébe a teljesített szolgáltatásokért a haszonélvezőnek gondoskodnia kellett a nekik adózó lakosság személyi és anyagi biztonságáról.[34] A közösség tagjai azt várták, hogy a hatalom elvégezze helyettük és érdekükben mindazt a munkát, amit ők egyénenként egyáltalán nem, vagy csak aránytalanul nagy erőfeszítéssel tudtak volna megvalósítani. Ezt a gondolatmenetet erősítette meg Finley, amikor a görög és római polgárok szemszögéből vizsgálta ezt a kérdést. "Mit vártak a vezetőiktől, végeredményben a kormánytól az államtól? Eszmei dolgokat: a csoporttal való azonosulás érzését, azt az érzést, hogy rendet, biztonságot, szabadságot, sőt magát az életet, amit a fennálló rendelkezések és intézmények tesznek lehetővé. Elvárták, legalább is vágytak és reméltek bizonyos fokú segítséget, a megélhetési válsághelyzetekben."[35] Az ókori mezopotámiai királyi sztélék feliratai gyakran kifejezték, hogy menynyire fontosnak tartották az uralkodók népük jólétét.[36] A babiloni, asszír és a perzsa királyok ritkán feledkeztek meg arról, hogy jövedelmük végső fokon alattvalóiktól függ. A Mezopotámiai kultúrához tartozó Warkában az uralkodó megjelölésére hosszú ideig az en-t alkalmazták, aki eredetileg a templomi közösség anyagi jólétéért felelős vezetője volt. Maga a főpap cím a szanga, eredetileg számvevőt, pénztárnokot, a vagyon és a termények kezelőjét jelölte. Hasonlóan fogalmazták meg az uralkodóval kapcsolatos elvárásaikat az az amerikai kultúrában is. Az aztékok szerint "a jó uralkodó vállalja a felelőséget és magára veszi a köz terheit, amiért cserébe az emberek engedelmeskednek neki."[37] Gondoskodik a társadalom belső biztonságáról, az éhínséggel kapcsolatos tennivalókról, a vallási szertartásokról és ő szólítja harcba a katonákat.[38] Indiában nem csak azt mondták ki, hogy az adóbegyűjtés a király fontos feladata, de azt is, hogy az adót a vezető kizárólag az alattvalóinak érdekében szedheti, mert ez a jutalma az ország lakosairól való gondoskodásért. Megállapíthatjuk, hogy már az archaikus társadalmak kialakulásakor általánosan elfogadottá vált, hogy a hatalom képviselőinek törekedniük kellett az alávetettek önkéntes teljesítésére és a kényszer nyílt eszközeinek elrejtésére, valamint a közösség számára hasznos ellenszolgáltatások felajánlására. Céljukat könnyen elérhették, mert az emberek többsége önként együttműködött vezetőivel[39] és felismerte a hatalom által nyújtott szolgáltatások hasznosságát, védelmet a külső és belső támadásoktól, éhezéstől, továbbá részesedést a közösségi javakból, (megtermelt élelemből, hadi
- 80/81 -
és vadászzsákmányból) és részvételt a kollektív döntéshozatalban. "Az engedelmességet Mezopotámia népe éppen olyan civilizációs kötelezettségnek tekintette, mint az istenek tiszteletét."[40] Számos civilizáció lakosait jellemezte ez a mentalitás. Az afrikai mandingóknál a szolgáltatás és ellenszolgáltatás kapcsolatát olyan komolyan vették, hogy a törzs által fizetett adók nagysága a király személyes népszerűségétől függött.[41] Ellickson és társai megállapították az ókori földbirtokrendszerek adózási környezetének vizsgálatakor, hogy a hatalom már ebben az időszakban is képes volt olyan szolgáltatásokat nyújtani az adózásra kötelezetteknek, honvédelem, csatornarendszer, árvízvédelem formájában, ami elfogadhatóvá tette a fizetési kötelezettségeiket.[42] A feltárt történelmi bizonyítékok azt sugallják, hogy ezek az alkuk minden társadalomban létrejöttek, függetlenül a csoportok etnikai és kulturális jellemzőitől és a későbbiekben a modern államok és adórendszerek létrejöttének egyik feltételét képezték. Már az ókori római adóigazgatás vezetőiben is felvetődött az a kérdés, hogy az állam működése és szolgáltatásai igazolhatják-e az adófizetés hasznosságát, és azt kutatták, hogy milyen ellenszolgáltatást nyújthattak az embereknek adókötelezettségeik teljesítésért?[43]
A hatalom gyakorlóinak legősibb és legalapvetőbb kötelezettségeként határozható meg a lakosság személyi biztonságának és a közösség belső rendjének megőrzése. Ahogy Posner fogalmazott, ezekben a földművelő társadalmakban a "biztonság az első" elve érvényesült.[44] Az egyik legkorábbi Egyiptomi forrás így határozta meg az uralkodó legjelentősebb eredményét. "Az igazságot cselekedtem. Megmentettem a szegényt a hatalmaskodótól."[45] A hatalom feladatát Hammurápi bazaltba vésett akkád törvénykönyve is hasonlóan fogalmazta meg: "hatalmas a gyöngét meg ne károsítsa, hogy az árva és az özvegy igazságukhoz juthassanak."[46] Mezopotámia királyaitól elvárták, hogy védelmezzék az elnyomottakat, az embereket segítő törvényeket alkossanak és tartsák is be azokat.[47] Már a Kr.e. III. évezred közepén hirdették a misharumot az igazságos és méltányos hatalomgyakorlás elvét. Ennek részeként bizonyos időközönként rendeletben törölték el a régi adósságokat, és elengedték a felgyülemlett adótartozásokat,[48] felszabadítottak rabszolgákat és visszaadatták a zálogba adott és elveszített földbirtokokat, hogy elnyerjék alattvalóik jóindulatát. Az óbabiloni birodalomnak ebből a korszakából fennmaradt több adóság elengedő rendelet. A leghíresebb Ammisadúqa-ediktuma, amelyben a trónra lépő király elengedte, a valószínűleg behajthatatlan adósságokat.[49] A társadalmat és a vagyonmozgást ellenőrző óbabiloni templomokban nem csupán megállapították, de ellenőrizték is az egységes súly és mértékrendszert, hogy ne károsodjanak az emberek.[50] Az Indiai kultúrában a hatalom pozitív társadalmi szerepét, jogrendjük és vallási életük meghatározó jellemzőjének tartották, amelynek elvei megjelentek
- 81/82 -
Manu törvénykönyvében, továbbá a Mahábháratában és a Ramájanában.[51] E művek fő tétele az volt, hogy hatalom nélkül a társadalom élete ellehetetlenülne mert az erős felfalná a gyengét. A jó vezető őrzi az általános rendet, virraszt az alvók fölött, míg az alattvalók neki engedelmeskednek.[52] A görög poliszokban a Kr.e. VI-III. század között gondoskodtak polgáraik jólétéről. A hadjáratok során elesettek árváit az állam nevelte fel és szerelte fel megfelelő fegyverzettel, ha nagykorúak lettek, és gondoskodott arról, hogy a közösség minden tagja gyakorolhassa vallását, továbbá a kincstár nyugdíjat és rokkantsegélyt biztosított azoknak a polgárainak, akinek alig volt vagyona.[53] Hasonló gyakorlatot követtek a római köztársaságban is. Amikor Kr.e. 352-ben polgárainak nagy tömege pénzügyi válságba került, kamatmentes kölcsönökkel segítette földműveseit, majd Kr.e. 216-ban arra adott kölcsön családoknak, hogy kiváltsák a fogságba esett rokonaikat. Róma szegény polgárait még a császárkorban is alacsony kamatozású kölcsönökkel segítették, ha azok az adóságaik fizetésére képtelenné váltak.[54] A földrajzilag sokáig elszigetelt Kínában is a hatalom elsődleges feladatának tekintették az emberek támogatását. Az ókori kínai történetírók szerint az első királyok az égből azért szálltak alá, hogy rendet teremtsenek, és lakhatóvá tegyék a földet az emberek számára[55] és segítség a földön a rend megőrzését.[56] Utódaik is ezért a segítségért tarthattak igényt népük ellenszolgáltatásaira. Az adókért cserébe a lehető legértékesebbet, a világ működésének kiszámítható rendjét kínálták az ősi kínaiaknak.[57] A
Kr.e. VI-V. században élt Konfuciusz szerint a kormányzás legfontosabb célja a nép jólétének a biztosítása, ahol a fejedelem a dolgok szabályos rendjének őre.[58] Kínában sokáig tartotta magát az a nézet, hogy: "az igazi királynak nincs magántulajdona, ezért tudja átölelni és táplálni népét. A régi idők szent királyai teljességgel közösségi szellemben kormányoztak. Az aranyat otthagyták a hegyekben a gyöngyöt a tenger mélyén."[59] Egyértelműen megállapítható, hogy az ősi és ókori társadalmak királyainak, függetlenül népük földrajzi elhelyezkedésétől, társadalmi-hatalmi berendezkedésétől és etnikai, valamint kulturális hátterétől, ezek az erkölcsi parancsok szabtak irányt és uralkodásuknak korlátot. Becsületesnek, igazságosnak, és irgalmasnak kellett lenniük, életvitelükben és udvartartásukban szerénységet kellett tanúsítaniuk, ezért cserébe számíthattak az alattvalóik feltétlen hűségére.[60] Megállapíthatjuk, hogy az uralkodók már a legelső közösségekben megkísérelték társadalmi hasznosságukat igazolni, és szakrális segítségüket felajánlották a lakosság közszolgáltatásaiért cserébe.
A hatalom egyik legelső, az élelem ellátás biztosításával egyidős funkciója a külső ellenséggel szembeni védelem megszervezése volt. Az őskori csoportokban az lehetett hordavezér, aki a leghatékonyabban vadászott és élen járt a harcban. Az első állandó telepek létrejöttekor sok közösségben megépítették
- 82/83 -
a lakosság védelmére szolgáló sáncok és árkok rendszerét. A legelső kőerődöt a világ első városában a Kr.e. XVIII-XVII. évezredben létrejött Jerikóban találjuk, ahol a közösség megóvására szikla várat építettek, nyolc méter magas falakkal, két méter mély árkokkal és kilenc méteres bástyákkal. A római a görög és az irokéz nemzetségek tagjait egyaránt megillette a közös vallási szertartásokon való részvétel, a közös föld birtoklása, valamint a kölcsönös segítségnyújtás és a védelem joga. Ezekért a jól meghatározott célokért alkottak egy törzset.[61] A korai Indiai királyválasztási himnuszok az uralkodó fő feladataként az alattvalóinak fizikai védelmét határozták meg. Az óind források szerint a Maurja dinasztia idejében a nép és a vezetője egyezséget kötött: "a király az adót nem, mint a földek tulajdonosa kapta, hanem mint az állam szuverénje, aki az ország lakosságának védelmezője."[62] Manu törvénykönyve szerint "Ha az uralkodó adót szed anélkül, hogy védelmezné az alattvalóit, hamarosan a pokolra jut." Az ilyen királyt a korai indiai eposzok a "termés hatodrésze elrablójának" nevezték.[63] Sok természeti népnél szoros kapcsolatot feltételeztek az uralkodó védelmező képessége és fizikai állapota között. Elvárták az uralkodóiktól, hogy időnként szertartásos rendben mutassák meg testi erejüket. Ennek a tanúságtételét szolgálta Egyiptomban a szed-ünnep, ahol a király trónra lépésének 30 évfordulóján köteles volt bizonyítani, hogy uralkodásra alkalmas állapotban van és fizikailag is képes az ország védelmének irányítására és a hadsereg vezetésére.[64] Erre a társadalmi elvárásra vezethető vissza a rituális királygyilkosság sok kultúrában követett gyakorlata is. Az elaggott, vagy vezetésre képtelenné vált vezetők leváltása vagy meggyilkolása a pusztai népeknél a Kr.u. I. évezred végéig, a jorubáknál a rituális király gyilkosság, az ojó alafin törvénye a Kr.u. XIX. századig a szokásjoguk részét képezte.[65]
Nem szabad elfeledkeznünk a tulajdon védelméről, a vagyoni biztonságról sem. Egyiptomban, Mezopotámiaban és számos görög poliszban a tulajdonviszonyok megőrzését olyan fontosnak tartották, hogy az ingatlanokról védelmi és adózási célokra állandó és hivatalos nyilvántartást vezettek. A történelmi időszak egészében Egyiptomban a földértékesítési aktusokat nyilvántartásba vették, helyi bizottságok és tanúk közreműködésével.[66] Egy ókori per irataiból tudjuk, hogy egy vitatott terület tulajdonjogát a felperes úgy igazolta, hogy a bíróságon bemutatta a családi archívumukban megőrzött 300 éves földhivatali nyilvántartás másolatokat és az adó megfizetéséről kiállított hivatalos dokumentumokat.[67] Mezopotámiaban a Kr.e. III. évezred közepén állami tisztviselők, a házfelmérők és földterületi írnokok voltak felelősek az ingatlanok nyilvántartásáért.[68] A földmérés szakemberei a legősibb mezopotámiai történelmi feljegyzésekben is szerepeltek és a harmadik évezred végétől agyagtáblákba metszették a földmérési térképeket. A görög poliszokban már a Kr.e. VII-VI. században felismerték a vagyon gazdasági fejlődésben betöltött szerepét és a
- 83/84 -
tulajdonosok jogait védő nyilvántartási rendszereket építettek ki. A városállamok többségében a tulajdonosokat jogi garanciákkal védték az ingatlanjaik kisajátítással szemben és azt ígérték polgáraiknak, hogy vagyonukat minden körülmények között megvédik.[69] Az athéni archónok tisztségbe lépésükkor megesküdtek, hogy nem kobozzák el polgártársuk vagyonát, és nem törlik el a fennálló adósságokat, és nem szabadítják fel a rabszolgákat.[70] A krétai Itanos polgárai esküt tettek arra, hogy soha nem osztják újra a földeket, és nem törlik el a fennálló adósságokat.[71] Philipposz király Kr.e. 338-ban elrendelte, hogy egyetlen városállamban sem kobozhatnak el tulajdont, és oszthatnak földet.[72] Hasonló garanciákat találtak Tharecéből származó sztéléken[73] és ugyanezeknek az elveknek a megvédésére esküdtek fel a korinthoszinak nevezett szövetség tisztségviselői is. Amikor Hyperides politikai érdekből azt javasolta, hogy szabadítsák fel az attikai rabszolgákat, bíróság elé állították, mert megsértette a tulajdonosok jogait. Az ingatlanok jogi helyzetéről közösségi nyilvántartást vezettek,[74] Attikában, Tenosban, Miletoszban, Szamoszban, Camariában.[75] Az adásvétel tényét és jogi részleteit, poletai tulajdoni lap bizonyította, ami a vevő és eladó neve mellett még az ingatlan leírását is tartalmazta.[76] Ezeket az adatokat az adózás céljaira is alkalmazták, bár elsődlegesen az ingatlanforgalom átláthatósága volt számukra az elsődleges.[77] A kialakult társadalmi rend és tulajdonviszonyok megőrzése vitathatatlanul a központosított hatalom egyik létrehozójává majd kiemelt feladatává vált.
Az éhezés az ősi és az ókori társadalmak életének állandó kísérő jelensége volt, ami meghatározta az emberek egymáshoz és a hatalomhoz való viszonyát, továbbá a gazdasági gondolkodásukat. Éppen ezért az őskori és ókori vezetők legkorábban kialakult feladatát a csoport minden tagja számára elegendő élelem, illetve élelmiszer tartalék biztosítása jelentette. Az őskorban hittek abban, hogy a bőség és az ínség időszakai az istenek kegyétől függően változnak és ezt befolyásolhatják a mágikus képességekkel rendelkező személyek által gyakorolt rítusok, tehát a vezetőik képesek befolyásolni a külső természetet.[78] Ez a vélelem összetartotta a horda tagjait, megerősítette az önbizalmukat és segítette a vezetői dominancia kialakulását és elfogadását.[79] Az emberi fejlődés kezdetén ezeken a közösségi eseményeken való részvételnek nagy jelentősége volt, mert az egyén a társai nélkül, figyelembe véve a vadászat és a gyűjtögetés kiszámíthatatlanságát, nem maradhatott volna életben. Ezzel szemben a közösséghez tartozás azt jelentette, hogy a tagok a dolgok természetes rendje szerint hozzájuthattak a szükséges élelemhez. A zsákmány közös megszerzése és megosztása megsokszorozta a túlélés esélyeit. Az élelem igazságos felhasználását minden közösségben erkölcsi kérdésként kezelték. Az elosztás szabályai a csoportokban eltérhettek, de léteztek mindenki által elfogadott elvek.
- 84/85 -
Ilyen volt, hogy a csoport minden tagja részesült a többiek zsákmányából[80] és a vezető vagy a közösség döntésének mindenki alávetette magát.[81] "Az őskori társadalmakban a gazdasági rendszer oly módon volt megszervezve, hogy egyetlen egyént sem fenyegetett éhhalál. Helye a tábortűznél, részesedése a közös készletekből biztosítva volt a számára, bármilyen szerepet játszott is a vadászatban, a földművelésben."[82] Ennek a magatartásformának a modern kori példájaként említhetők az afrikai kafferek, ahol "nélkülözés ki volt zárva: bárki szorult segítségre feltétlenül megkapta."[83] Polányi ennek az önzetlen gondoskodásnak az okát abban látta, hogy az ember elsősorban nem gazdasági, hanem társadalmi lény és a javak elosztásának elvei is a társadalmi viszonyokba beágyazottan fejlődtek ki. Ez azt is jelentette, hogy az egyén érdekét a közösségi összetartás és a szolidaritás elve megelőzte, mert csak ez tette lehetővé, hogy a legtöbb csoporttag megmeneküljön az éhhaláltól. Ez az évezredeken át érvényesülő elosztási gyakorlat az adózás létre hozását is segítette azáltal, hogy bevezette az individualizmus helyébe a közösségi gondolkodást. Ezeknek az új társadalmi megállapodásoknak a betartása döntő jelentőséggel bírt. Ha egy tag megsértette a becsület, a nagylelkűség, a javak átengedésének mindenki által ismert törvényeit, azt kivetették a közösségből. Az emberek megértették, hogy a társadalmi kötelezettségek mindig kölcsönös jellegűek és minden fél számára előnyösek lehettek és már a hordakor évezredei alatt felismerték a szolgáltatás és ellen szolgáltatás elvén működő rendszerek előnyeit, tehát azt is, hogy az egyéni bőkezűség jutalma olyan nagy volt, hogy nem érte meg más magatartást tanúsítani, mint az önzetlenséget.[84] Belátták, hogy az egyén számára a szolidaritás is lehet hosszabb időtávon kifizetődő és hasznos, és a jelenben megszerzett javaikat érdemes fel ajánlaniuk a csoportnak azért, hogy a jövőben ők is részesüljenek mások zsákmányából. Láthatták, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aktusai időben elszakadhattak egymástól anélkül, hogy az emberek számára fontos előnyeiket elveszítenék. Megtanulták, hogy a szolidaritás a túlélés eszköze lehet mindenki számára, aki az általános erkölcs szabályok szerint járt el. Ösztönösen felismerték a későbbi adó és közbevételi rendszerek működési elvét és ez a felismerésük döntően hatott a közteherviselés későbbi kialakulására. Az egyénnek ez a rövidtávú érdekeit meghaladó gondolkodása képezte később, a redisztribúció során érvényesülő igazságosság és az önkéntes jogkövetés alapját. Ennek az együttműködésre épülő magatartásnak a pozitív hatását erősítette, hogy évezredekig fennmaradt a zsákmány és a szakrális célokra felajánlott állatok húsának közösségi elfogyasztása.[85] A vallási kultuszok lényegi elemét képezte a felajánlott termékek közös elfogyasztása, sőt a lakosok gyakran eleve főve vagy sütve ajánlották fel ajándékukat.[86] Ezt a gyakorlatot követték Mezopotámiában is, ahol a közösségi lakoma nem csak a hívőket hozta közelebb egymáshoz, de ez volt az egyetlen lehetőségük a kalória dús étkezésre.[87] Ezek az ajándékok az idők folyamán terményadókká alakul-
- 85/86 -
tak, és ebből látták el a királyi családot, a papságot és a közigazgatási dolgozókat, a hadsereget és a felesleget a palota raktáraiban gyűjtötték.[88] Ezeket a tartalékokat a Kr.e. III. évezredben soha nem használták kereskedelmi célokra és ingyen osztották szét a rászoruló lakosok között[89] és ezt a tartalékképző funkciójukat a királyi és templomi gazdaságok a Kr.e. II. évezred első feléig megőrizték.[90] A hatalomnak ezt a pozitív, közösségi fogyasztást és életszínvonalat javító feladatát évszázadokon át megőrizték a Balkán félsziget népeitől kezdve az amerikai törzsekig. Az ithakai népgyűlés összehívása már régen feledésbe merült, de a törzs közös étkezésének gyakorlata még sokáig fennmaradt.[91] Az Inka Birodalom egyik tartományi fővárosáról Huanuco Pampáról tudjuk, hogy szertartási központ volt, ahol a hatalom képviselői a régió lakosait a nagyobb ünnepeken vendégül látták, ahol közös lakomákon és rituális sörivás szertartásain közösen fogyasztották el a begyűjtött terményadót. A megmaradt élelmet is a városban és annak környékén élő népesség ellátására használták. Az összes földbirtok harmada a közös élelmiszerraktárak feltöltésére szolgált és háború vagy egyéb válság idején a nép onnan várhatta az ellátást.[92] A hatalomnak ezt a gondoskodó funkcióját az archaikus zsidó királyságokban is megfigyelhettük. Flavius szerint "Heródes gondoskodott a szükségbe jutottakról és élelmet is osztott"[93] és rosszabb években elengedte a fizetendő adók egyharmadát.[94] Egyértelműen megfogalmazható, hogy az étkezés az őskori társadalmakban nem egyszerűen az életfunkciók kielégítésére szolgált, hanem közösségi esemény volt, amely során a begyűjtött termények közös elfogyasztása a közösség egységképző aktusa lehetett. A nép rendszeres megvendégelése olyan gyakorlat volt, ami sok ókori hatalom eszköztárában szerepelt, és a Kr.e. VI. századi[95] Athénban éppen úgy alkalmazták, mint a Római Birodalomban, ahol a népet ingyen élelemmel, alkalmanként készpénzzel is ellátták.[96] Attikában az állam pár obolosznyi segéllyel még azt is támogatta, hogy a nagyobb ünnepeken hús kerüljön a szegények asztalára.[97] A kiegyensúlyozott élelem ellátás, a begyűjtött javak tartalékolása és a földművelés valamint a kereskedelem megszervezése olyan társadalmi és gazdasági vívmány volt, ami a lakosság mindennapjai során is közvetlenül érzékelhetővé tette a hatalom hasznosságát, és közvetlenül igazolták az adófizetés szükségességét. "Az ételből való részesedés megerősítette azt a tudatot, hogy a birodalom alattvalójának lenni többet jelentett, mint az állami földeket művelni vagy távoli háborúkban harcolni."[98]
Fontos lépés volt az adózás kialakulásához vezető folyamatban, hogy az egyszerű gazdálkodók átengedték vezetőiknek az élelem ellátásukról való gondoskodás jogát. Megszabadultak a gazdasági döntéseik kellemetlen következményeitől, de ezért cserébe el kellett fogadniuk a felelősségük átruházásából fakadó engedelmességet. Az
- 86/87 -
új vezetők szaktudásuknak köszönhetően bölcsebben és sikeresebben tudtak tervezni, mint az addigi döntéseket hozó vének tanácsa, vagy nemzetségfők, vagy törzsi gyűlés, vagy az egyéni gazdálkodók. Néhány ezer évvel később a fáraók papjai, a kínai elöljárók, vagy az Inka hivatalnokai még azt is meg tudták mondani a földműveseiknek, hogy mikor kezdjenek hozzá a mezőgazdasági munkákhoz, a földekre mennyi vetőmag szükséges, és mikor áradnak a folyók. A földműves közösségek tagjai számára közvetlen haszonnal járt a felelősség átengedése. A vezetőik nem csupán a fontos vallási ceremóniákat irányították, de úgy is megjelentek, mint a népüket eredményesen segítő földművesek. Egyiptomban a fáraó irányította a mezőgazdasági termelést és figyelte a Nílus áradását és mint az ország első földművese elvégezte az első kapavágást és levágta az első kalászt. A népesség minden tagja számára egyértelmű volt, hogy "az uralkodó az ország táplálója, aki ellátja az embereket, megkíméli őket az éhségtől, a szegénységtől és az erőszaktól. Ő a Napisten, akinek vezetésével mindenki él, és részesedik a gazdagságból,"[99] és "aki csak árnyékába kerül, részesedik a gazdagságból."[100] Ezt a szerepet jelképezte a dzsed rítus, amelynek során a fáraó egyedül állított fel egy termékenységet jelképező oszlopot, majd szent áldozatot mutatott be az istenek segítségét kérve az emberek ellátása érdekében. A rítus szerint erre a szent oszlop így válaszolt az uralkodónak és népének "Adok neked táplálékot, adok neked ennivalót."[101] Sok más kultúrában felismerték a természeti körülmények és a mezőgazdasági termelés alapvető összefüggéseit és mélyen hittek abban, hogy az uralkodóik képesek befolyásolni ezeket a feltételeket. A Kr.e. X. évszázadban létrejött közép amerikai olmék kultúrában a főnököt olyan istennek tekintették, aki még az időjárást is képes befolyásolni. Az afrikai kafiroknál még a Kr.u. IX. században is úgy gondolták, hogy a főnök a népnek az atyja, forrása minden jónak, aki a törzs jólétéről gondoskodik. "Ő a kehely, amelyből az ország iszik és táplálja magát."[102] Ugyanez a hiedelem érvényesült a Kr.u. XIX. századig az afrikai bongoknál és a fehér Nílus vidéki törzseknél is, ahol elsősorban a király viselte a felelőséget közösségének jólétéért és a segítő istenekkel való kapcsolattartásért. Ennek következtében a rossz termésért, az aszályért vagy az elmaradt esőért is felelnie kellett a vezetőnek, akit a közösség érdekében feláldoztak, ha az uralkodásra alkalmatlannak ítélték.[103] Minden társadalomban számítottak arra, hogy a vezetőik megoltalmazzák a szegényeket és megszerzik népük számára az istenek kegyét. Ugyanez a várakozás figyelhető meg a Kr.e. I. évezredben élt barbár törzseknél, ahol a beszolgáltatott javaikért cserébe elvárták a főnöküktől a nagyvonalúságot és a bőkezűséget.[104] A vizsgált korszak germán törzsi vezetőitől is megkövetelték a vendégszeretet nagyvonalú gyakorlását, ami a főnök tekintélyének és hatalmának egyik forrása lehetett. A korszak minden embere számára csak a gazdag, befolyásos és életerős uralkodó jelentett biztosítékot az éhezéssel és a kiszolgáltatottsággal szemben. A vezér nem csupán saját magáért, de a né-
- 87/88 -
péért is felelt és vagyona még ha közvetett módon is de a közösség egészét szolgálta. Az éhezéstől való félelem, a jól szervezett civilizációkban sem múlt el, sőt olykor még erősödött is. Az éhezés az őskor és az ókor minden időszakában az emberi közösségek életének állandó kísérőjelensége maradt. Egyiptomban a VII. a VIII. és a XII. dinasztia idejében,[105] Babilonban a Kr.e. 274-ben és Kr.e. 419-ben,[106] Kínában Kr.e. 196-ban[107] és a Kr.e. I. században több alkalommal[108] tört ki a népesség egészét érintő éhezés. A görög városállamokat vizsgálva is azt láthatjuk, hogy az éhezéstől való félelem gondolata, még a Kr.e. VII. században is ott bujkált a "Munkák és napok" emelkedett versszakaiban.[109] Hésziodosznál az éhezés az ember sorsának állandósult elemeként jelent meg. Homérosz több alkalommal emlékeztetett arra, hogy Odüsszeusz harcos hőseinek a gyomrát is gyakran mardosta az éhség. Ebben a korban: "Az emberi élet értelme az volt, hogy elhárítsa az éhhalált."[110] Az éhezés Attikát sem kerülte el. A Kr.e. 330-326 közötti időszakban olyan élelem hiány következett be, hogy Athén a kereskedelem központi szabályozására kényszerült, és létrehozta a Földközi-tengerre kiterjedő gabonapiacot.[111] A görög városállamokban általános jelenség volt, hogy a gabonahiány miatti nyugtalanságtól vezérelve kereskedelmi korlátozó intézkedést vezettek be. Behozatali és kiviteli vámokat, állami monopóliumokat és hatósági árakat alkalmaztak.[112] A sélymbriaiaknál érvényben volt egy törvény, amely előírta, hogy "nem szabad gabonát kivinni éhínség idején, és a magán embereknek megszabott áron kellett átadniuk gabonájukat az államnak, úgy, hogy mindenkinek egy évre elegendő tápláléka maradjon."[113] A nem túl jelentős Teosban Kr.e. 470 körül a közösségük átkával sújtották azt, aki megakadályozza, hogy a városba gabonát hozzanak be.[114] A piaci bizonytalanságokat erősítette, hogy még a legfejlettebb városállamok polgárságának nagy része is a létminimum határán és a gazdasági lecsúszás állandó veszélyében élt.[115] Róma történelmében is állandó elemként jelent meg az éhezés. A Kr.e. 23. és a Kr.u. 6. évben kitört éhség lázadás miatt hozta létre Augustus a gabonaellátásért felelős praefectus annone hivatalát. A római szociális ellátórendszer fő eszközévé vált a Kr.e. II-I. századtól az ingyenes élelem osztás. A gabonában részesülő polgárok száma Ceasar diktátorsága alatt elérte 320.000 főt.[116] Augustus hat alkalommal osztott készpénzt a polgároknak, esetenként 2-300.000 embernek. Severus és Traianus uralkodása alatt felduzzasztották az állami tartalékokat és a birodalom minden területén élelmiszer és gabonatárolókat horreumokat építettek.[117] "Ezt a világot a fejletlen technológia, a kis parasztgazdaságok, valamint a kis műhelyek és utcai árusok uralták, ennélfogva vidéken mindig a katasztrófa, a városokban az élelmiszerhiány szélén táncoltak.[118] A bemutatott történelmi példákat vizsgálva érthetővé válik, hogy a lakosság élelmezése és az élelem tartalékolása miért vált évezredekre az egyik legfontosabb közösségi tevékenységgé és a letelepedett közösségekben, a korai folyamvölgyi kultúráktól Indián[119] és a görög poliszokon át, a Kr.u. XIX. századi amerikai indián tör-
- 88/89 -
zsekig a régészek által feltárt leggyakoribb leletek egyike a közösség egésze számára épített élelmiszer raktár.[120] Az Indus völgyében épült első városok nagy citadellái valójában óriási magtárak voltak.[121] A korai közösségek élelmezési rendszereinek vizsgálata rámutat néhány, az adózás szempontjából is fontos tényezőre. Az egyik, hogy az ősi emberi csoportok viselkedési mintáját meghatározta a szolidaritás, ami a megszerzett szűkös javak elosztásánál érvényesült. Az elejtett zsákmány vagy a begyűjtött termények egy részének átengedése, a közösség számára évezredek óta folytatott gyakorlatként létezett, amelyben észrevehetjük az adóbeszolgáltatás, napjainkig érvényesülő előképét. Ez a mindennapi szolidaritás tette lehetővé a társadalmi fejlődés következő szakaszában, hogy azt kérjék az emberektől, ne csupán a megtermelt élelmük és vagyonuk egy részét engedjék át, ajánljanak fel ajándékot majd terményadót és vegyenek részt a közmunkákban, illetve más módon szolgálják közösségüket. Az is fontos volt, hogy elismerték a főnök élelem elosztásában és a társadalmi rend fenntartásában betöltött szerepét, akit az emberek ezért élelmiszer adományaikkal önként támogattak. A főnök volt az a személy a varázsló mellett, akit a rend és a kiszámíthatóság utáni vágyból a lakosok eltartottak és elvégezték helyettük a rájuk eső fizikai munkát. A primitív közösségek számára évszázadokon keresztül fontos volt, hogy olyan vezetőt kövessenek, aki válsághelyzetben is képes volt tudásával és vagyonával gondoskodni a rábízott emberekről. A közösség étellel való ellátása és igazságos szétosztása, a szolidaritás elvének elfogadtatása a hatalom legitimációjának egyik fő eszköze és az adórendszer kialakulásának megalapozója lehetett. Fontos volt az is, hogy a redisztribúció első megjelenésekor nem jelentett mást, mint az élelmiszerkészletek meghatározott rend szerinti, a főnökök által irányított igazságos elosztását, ami a terményadózás, és így az adózás kialakulásához vezetett.
Az eddig bemutatott társadalmi értékek, mint a biztonságos élelem ellátás, a külső és belső rend védelme a legtöbb civilizációban összefonódott az istenek és az uralkodó által együtt biztosított szakrális védelem igényével. Az őskori ember sorsát gyakran irracionális eljárásokkal igyekezett javítani[122] és vezetőikre úgy tekintettek, mint akik képesek kapcsolatba lépni az istenekkel, és támogatásukkal kedvezően befolyásolhatták népük életét. Az őskori barlangrajzok igazolják, hogy a felső hatalomhoz fordultak a sikeres vadászat vagy a biológiai termékenység növelése érdekében. A barlangrajzok alkotói olyan fontos csoport igényt elégítettek ki, hogy még a vadászatban való részvétel alól is felmentették őket, hogy a szertartásaikra koncentrálhassanak. Ezeknek a "alkotóknak" a csoportban betöltött fontos szerepét jelzi, hogy részt kaptak a terményfeleslegből anélkül, hogy annak előállításában fizikailag részt vettek volna.[123] Kialakult az istenek kultusza és az idők folyamán a közvetítők személye állandósult. Kezdetben
- 89/90 -
a varázsló, majd a törzsi társadalmak korától a politikai vezető is az emberek megbízottjaként vált az istenekkel való kapcsolattartóvá. Ez a későbbiekben azt eredményezte, hogy számos civilizációban az uralkodó már nem csupán közvetítő volt, hanem maga is isten, aki a közösség jólétének érdekében végezte rítusokba merevedett feladatait. A legtöbb kultúrában a hatalom első számú képviselőjét a nappal azonosították. Egyiptomban úgy tartották a fáraóról, hogy "Ő a Napisten, akinek vezetésével mindenki él"[124] és az istenek földi követeként lépett fel. "A fő ok, ami miatt a nép támogatta a királyságot a király és az istenek közötti személyes kapcsolat volt. Ezt a kapcsolatot a király az ország javára használta fel, akik cserébe keményen dolgoztak és fizették az adót és ez a kölcsönösség biztosította az ország jólétét."[125] Fenntartották azt a látszatot, hogy az ország főpapja az uralkodó és csak ő mutathatott be templomi áldozatot, ami biztosította a bőséges termést. A király a babiloni mondákban is az égből szállt alá, és az asszír uralkodót az emberi testbe öltözött Napnak nevezték,[126] hasonlóan a hettita nagykirályhoz.[127] Ezekben az elő ázsiai kultúrákban az uralkodó nem az istenek képviselője volt a közösség előtt, hanem a közösség képviselője az istenek előtt. Ő volt a kapcsolattartó, aki közbejárt a népének jólétéért, aki végső soron felelős volt a közösség sikereiért. Ezt példázza, hogy amikor Lagas városát legyőzték az ellenségei, a lakosok a vereségért Niszaba nemzetségi istenasszonyt hibáztatta.[128] Ehhez hasonlóan Babilon megszállását a babiloni költők annak tulajdonították, hogy Marduk isten elhagyta népüket.[129] Az istenek támogatásának biztosítása[130] a szentélyek építése és fenntartása elsősorban az uralkodó kötelessége volt, aki a sikeres hadjáratok után a hadizsákmányból, vagy a termelő munka eredményeiből is részt juttatott a szentélyekben lakó isteneknek.[131] Az adót ezekben a kultúrákban a város és a polgárainak sikeres megmaradásáért fizetett hálaajándéknak tekintették. Az istenek támogatását évezredekkel később is fontosnak tartották. Athénban a Kr.e. IX-VIII. században, a király olyan közvetítő volt, aki a közösség érdekében mutatta be az isteneknek felajánlott áldozatokat.[132] Az ókori görögöknél még a demokrácia kialakulása után is a hatalom fontos kötelességének tartották a vallási események támogatását, és az istenek kultusza feletti őrködést.[133] Kínában a király a törzsi államok kialakulásától, a Kr.e. XII. századtól, megszentelt személy az Ég Fia[134] t'ien-ming volt aki a felső hatalmaktól kapta megbízatását és "arra hivatott, hogy képviselje a nép érdekeit, és jóindulatú atya legyen, legfőbb családfőként uralkodjék."[135] Mint az ország vezető földművese, minden évben megszántotta az első barázdát és a bő termés érdekében állatokat áldozott és "állandó feladata volt a termelés helyzetének figyelése."[136] Az új mezőgazdasági évet a király szent áldozása a nan-kiao indította el és ez a szerepe annyira rögzült, hogy a kínai császár még a Kr.u. XIX. században is felelősnek érezte magát az országot ért elemi csapásokért. Rendszeresen imádkozott az esőért, és sikertelenség esetén még a Pekingi Hírlapban is közzétett egy önkárhoztató nyilatkozatot.[137] Ez a hiede-
- 90/91 -
lem kontinensektől és kultúráktól függetlenül általános volt, hiszen a perui törzsi társadalomban is Napistennek nevezték a fő Inkát, akinek elsődleges célja az volt, hogy védelme alatt bőséges legyen a termés, és éhínség idején élelmet biztosítson a raktárházakból.[138] Az inka birodalom közemberei még a Kr.u. XIII. században is hittek abban, hogy lelkiismeretes munkájukért cserébe a Napisten védelmében részesülnek és bőséges lesz az aratásuk. Abban is bízhattak, hogy éhínség idején élelmet kapnak a központi raktárakból.[139]
Az adózás eredetének vizsgálatakor fel kell ismernünk, hogy az adórendszerek két különböző úton jöttek létre és fejlődtek. Az eltérő gazdasági és politikai helyzetük következtében az esőzéses és az öntözéses földművelésen alapuló társadalmak a redisztribúció, az adózás és a közösségszervezés más-más típusait alakították ki. A legelső, még nem rendszeres adókat az elő-ázsiai, részben öntözéses, részben száraz művelést együttesen alkalmazó kultúrákban vetették ki a mezőgazdasági és az építkezési közmunkaadók formájában a Kr.e. VI-VII. évezredben. Ezek a szolgáltatási formák állandó közteherré az alluviális észak-afrikai és ázsiai közösségekben váltak és fokozatosan kiszorították az önkéntes ajándékozást a Kr.e. IV. évezredben amikor a neolitikus forradalmat az adózás forradalma követte. A letelepedett és megnövekedett népességű települések élelemforrásai rendszeresé és bőségessé váltak, ami lehetővé tette, hogy a közösségi akarat olyan új közösségi célokat jelöljön ki, mint a fejlett mérnöki tudásra építő öntözőrendszerek, valamint a nagyméretű szakrális és védelmi építmények megvalósítása. A korabeli társadalmak legfőbb parancsa az istenek kiszolgálása mellett a társadalom igényeinek kielégítése és a folyamatos hatalmi növekedés volt. Minden civilizációban felismerték, hogy a koncentrálódó hatalom, a nagyobb népesség, erősebb hadsereget és nagyobb létbiztonságot jelentett és láthatták, hogy a szervezettebb csoportok általában legyőzték a kisebbeket, és ezek az új célok kizárólag a közösség anyagi erejének centralizációjával, a kezdetben még ösztönösen működő adózás segítségével valósíthatók meg. Az emberi együttélés tette szükségessé a termelés és az anyagi források, valamint az emberi munkaerő hatékonyabb megszervezését, amit önkéntesen felajánlott ajándékokkal és alkalmi munkavégzéssel már nem lehetett elérni. Ezek a közösségek önként fogtak össze és döntöttek az első terményadókról, a mezőgazdasági munkaadó teljesítéséről és kialakították az öntözéses gazdálkodás feltételeit, mert kizárólag összefogással és szervezettséggel voltak képesek mindenki számára elegendő élelmiszert előállítani. Az évi két-háromszori aratás olyan élelem bőséget teremtett, amelyben a termények jelentős részének terményadó formájában történő beszolgáltatása sem terhelte meg a gazdálkodókat, akik nagyobb csoportok (falú és földközösségek, templomi és királyi birtokok) tagjaiként végezték termelő
- 91/92 -
munkájukat.[140] Ezekben a kisméretű proto államokban az adózás az első adók kivetésétől kezdve közügy volt. Az adófizetés nem csupán az egyén és a hatalom viszonyának elemeként, hanem a közösség belső ügyeként és az istenekkel való kapcsolatuk részeként jelent meg. A növekvő termelés növekvő gazdagságot, kereskedelmet és társadalmi fejlődést eredményezett. A jólét első látható jelei voltak a nagyméretű szakrális és civil építkezések, a főnöki síremlékek, templomok és a falakkal és erődökkel védett városok. A fejlett életszínvonal a leszakadó vagy még fel sem zárkózott népek számára óriási vonzerőt jelentett, ami a háborúk és hódítások sorát indította el. Erre válaszul a földművelő társadalmak a védelmi célú közmunkák megindításával és a milícia jellegű tömeghadseregek megszervezésével reagáltak. Ezekben a feladatokban is a lakosság munkaerejére támaszkodhattak, ezért az új közösségi feladatok közé a védelmi célú építkezéseket és a katonai szolgálati kötelezettséget vezették be. Ebben a kultúrkörben elsőként a mezőgazdasági közmunka adók és a terményadók alakultak ki. Ezt követte a civil középítkezésen végzett közmunka, majd a védelmi célú közmunka és a kötelező katonai szolgálat, legvégül a termékadó és a hadiadók jelentek meg. Másként hozták létre az esőzéses földművelésen alapuló társadalmak az adórendszereiket. Ezekben a régiókban az agrártermelés korabeli technikai korlátai miatt, a mezőgazdasági célú társadalmi szervezettségnek nem lett volna jelentős hatékonyságot növelő szerepe és a földművelők számára elegendő mennyiségű termény előállítása nem igényelte a nagyobb gazdasági egységek létrehozását. Ez a szűkös terméktöbblet a hatalmi központok növekedését is korlátozta és közvetett módon az adóztatás lehetőségeit is meghatározta. Annak ellenére, hogy a mezőgazdasági művelés elsőként az esőzéses régiókban alakult ki, annak szerény jövedelem termelő képessége miatt még évezredekig nem eredményezett megadóztatható terményfölösleget, amelynek következtében ezekben az individuális kultúrákban a mezőgazdasági közmunka adó és a terményadó sokkal később jelent meg. Ezeknek a csoportoknak a tagjai a Kr.e. IV. évezredben kizárólag önkéntes felajánlásaikkal járulhattak hozzá az első szakrális építkezésekhez és a munka során legfeljebb azt vállalhatták, hogy élelem szükségletüket maguknak biztosítják. A rétegzett társadalmak kialakulásának korában a törzsek nem túl domináns vezetői legfeljebb néhány tisztelet ajándékkal és a primitív kereskedelem hasznaival számolhattak és nem voltak képesek jelentős szolgáltatást nyújtani a lakosságnak. A törzsek, nemzetségek és nagycsaládok tagjai kizárólag a legalapvetőbb külső és belső védelmi támogatásra számíthattak vezetőiktől és ennek következtében az adózás egyetlen korai és rendszeres formáját sem vezethették be. Az első eseti közmunkaadók ezekben a civilizációkban sem a mezőgazdasági infrastruktúra megteremtéséhez, hanem a szakrális épületek, főnöki sírok és kultikus terek megépítésére irányultak. E mellet az önkéntes katonai szolgálat képezhette a munkaerő kihasználásának lehető-
- 92/93 -
ségét. A változás ezeknek a népeknek az életében a Kr.e. II. évezred második felében, az állandó háborúk korában következett be, amikor kialakult az alávetetteknek az a csoportja, akik rabszolgaként vagy hadifogolyként végezték munkájukat és járadék típusú föld és terményadót fizettek. Ekkor jelentek meg a rendszeres és jelentős mértékű hadiadók különböző formái is, a hadisarc és a hadizsákmány. A rétegződött "száraz művelésen" alapuló társadalmakban az ajándék szolgáltatási kötelezettség sokáig megőrizte jelentőségét és a terményadó csak a főnöki hatalom kiteljesedése és a rabszolgamunka elterjedése után szorította ki az önkéntes ajándékot. Az adózás fejlődésének ezen az útján a mezőgazdasági közmunka adó jelentősége hosszú ideig elenyésző volt a termelés általános bizonytalanságai miatt. Éppen emiatt vezették be ezekben a kultúrákban a Kr.e. I. évezred első felében a rendkívüli vagyonadókat, amelyek a fejlett törzsi társadalmak legfontosabb bevételét képezték. A természetes személyeket terhelő vagyoni típusú adókat az alluviális társadalmakban csak a függetlenségük elveszítése után vezettek be. Az esőzéses mezőgazdaságon alapuló közösségekben az első adók a szakrális építkezésekre irányuló közmunkaadó formájában jelentek meg, amit a védelmi célú közmunkák és a katonai szolgálat és a vagyonadók, valamint az önkéntes adófizetés és a terményadózás követett. Azt azonban látnunk kell, hogy az adózás két eltérő fejlődési modellje a több ezer éves párhuzamosságot követően a makedón majd a római hódítások következtében a mediterrán térségben kiegyenlítődött. Ez az adózási kultúrában is megjelenő civilizációs hatás átlépte a meghódított területek határait és a kevésbé fejlett ázsiai törzsi társadalmakban is megjelentek az itt bevezetett adónemek és adóztatási elvek.
Az adózás létrejöttének vizsgálta azt mutatta meg, hogy a redisztribúció kialakulásakor kizárólag az egyén fizikai erejére támaszkodó közmunkaadók képezhették a korai közösségek fejlődésének anyagi alapját. Az első primitív közpénzügyi rendszerekben, már jóval az államok kialakulása előtt, érvényesült az ösztönös szolidaritás és a szolgáltatás és ellenszolgáltatás makrószintű egyensúlya. Az államok kialakulását éppen az tette lehetővé, hogy a vezetők és vezetettek már az őskorban megismerték a közmunkák és a terménybeszolgáltatás, valamint a közösségi szervezettség és az együttműködés előnyeit. Úgy tűnik, hogy a javak szétosztásában érvényesülő őskori reciprocitást, már a nagyobb politikai egységek létrejötte előtt felváltotta a redisztribúció és ennek az eszközeként működő adózás. Ez azt is jelenti, hogy az adózás nem az állam létrejöttének következménye, hanem éppen ellenkezőleg annak legfontosabb előfeltétele, "megteremtője" volt. Az első adók azért kapcsolódtak kizárólagos módon az emberi munkaerőhöz mert a magánszemélyek vagyonának, jövedelmének, valamint a piacnak a hiányában, semmilyen más értékteremtő képesség sem lett volna képes a hata-
- 93/94 -
lom számára könnyen felhasználható adóalapot teremteni. Az egyén munkaerejének a közösség számára hasznos szolgáltatássá, védelmi, valamint élelem termelési képességgé alakítása, az emberiség fejlődésének legfontosabb fejlődési lépcsőfokát képezte. A világ különböző részeiről bemutatott példák alátámaszthatják, hogy az őskori és az ókori emberek felismerték az adózás létüket befolyásoló összefüggéseit. Együttműködtek uralkodójukkal és elfogadták a számukra kínált alkut, amelynek eredményeként a közösség teljes jogú tagjává és adófizetővé váltak. Az öntöző rendszereken, szántóföldeken, vagy az útépítéseken végzett munkák során mindenki felismerhette az egyéni ráfordításának nagyságát és szerepét a törzs vagy a városállam életében. A mérleg egyik serpenyőjében a közmunka, a katonáskodás és a kötelező terménybeszolgáltatás, valamint az ajándékozás, tehát az adókötelezettségek teljesítése állt, míg a másikon a teljes kirekesztés, a közösségen kívüli élet és a szinte biztos pusztulás. Ebben a rendszerben az egyén fizikai munkája és az általa nyújtott szolgáltatások, illetve a hatalom által garantált létbiztonság képezte a szociális egyensúlyhoz szükséges cserealapot és a születendő államok gazdasági feltételeit. ■
JEGYZETEK
[1] Piggott, Stuart: Az európai civilizáció kezdetei, Gondolat Budapest. 1987. 13.
[2] Herzog, Roman: Ősi államok Corvina Budapest. 1999. 7.
[3] Cameron, Rondo: A világgazdaság rövid története 1994. 54.
[4] Frankfort, Henri: The Birth of the Civilization in the Near East. 1951. 21.
[5] Herzog, Roman: Ősi államok Corvina Budapest. 1999 8. o
[6] Harding, Dennis, William: Prehistoric Europe Elsevier Publishing, Lausanne 1978.10.
[7] Renfrew, Colin-Bahn, Paul: Régészet elmélet, módszer, gyakorlat Osiris Budapest 1999. 351.
[8] Maspero, Henri: Az ókori Kína Gondolat Budapest 1978. 90.
[9] Herzog, Roman: Ősi államok Corvina Budapest. 1999 9.
[10] Nigamaev, Albert, Z et all: Transformation of the Tax system During the Middle Ages: The Case of Russia European Research Studies Journal Volume XXI, Issue 3, 2018. 242-253.
[11] Herzog, Roman: i.m. 9-10.
[12] Childe, Gordon: A civilizáció bölcsője Gondolat Budapest 1959.14.
[13] Antonova, Koka, Aleksandrovna-Bongard-Levin, Grigory-Kotovszkij, G: India története Kossuth Könyvkiadó Budapest 1981.21.
[14] Riek, Gustav-Hundt, H, J: Der Hochmichele: eine Fürstengrabhügel der spaten Hallstattzeit bei der Heuneburg 1962. 213.
[15] Morgan, Henry, Summer: i.m. 23.
[16] Piggott, Stuart: Az európai civilizáció kezdetei Gondolat Budapest 1987. 17.
[17] Polányi, Károly: Az archaikus társadalom és gazdasági szemlélet Gondolat Budapest 1976. 76.
[18] Ilyenek voltak a görögök, rómaiak, kelták, kínaiak.
[19] A görög törzsek a Kr.e. VIII-VII. században, a kelták a Kr.e. V-III. században, az olmékok a Kr.e. X. században, az aztékok a Kr.u. XIV. században, az irokéz törzsszövetség a Kr.u. XVI. században ért erre a szintre.
[20] Demin, A,V: Essay on the Pre-History of Taxes and Taxation Russian Law: Theory and Practice No.2 2011. 11.
[21] Ennek formája lehetett rendszeres hadi adó, jaguárbőr, vagy "danageld".
[22] A Perzsa-öböl menti Együttműködési Tanács tagállamai 2017-ben határozták el, az egységesített általános forgalmi adók bevezetését.
[23] Észak Koreában a hivatalos álláspont szerint nincsenek adók. Április 1-jét a adómentesség napjaként tartják számon. Yoo Gwan Hee, Tax? What Tax? The North Korean Taxation Farce Daily NK. 2010. 04. 05.
[24] Samu, Mihály: Államelmélet Püski Budapest 1992. 27.
[25] A hatályos magyar alaptörvény 8.cikke tiltja az adókról illetékekről szóló népszavazás kiírását.
[26] Erről lásd részletesen Szilovics Csaba: Csalás és jogkövetés az adójogban című munkáját.
- 94/95 -
[27] Clark, Grahame: A világ őstörténete Gondolat Budapest 1975. 140.
[28] Weber, Max: Gazdaságtörténeti tanulmányok KJK Budapest 1979. 300, és 347., továbbá Herzog, Roman: I.m. 205-206., és Ellickson, Robert, C and Thorland, Charles: Ancient Land Law: Mesopotamia, Egypt, Israel 71. Chi-Kent L. Rev. 321. 1995. 374-375.
[29] Djakonov, Igor, Mikhailovics: Az ókori Közel-Kelet Társadalma az I.E. 3. évezredben és a 2. évezred első felében ELTE Ókortörténeti Tanszék Budapest 1972. XVI.
[30] Az észak amerikai indiánoknál törzsi tanács, a görögöknél népgyűlés, a hettitáknál a nemesi gyűlés a pankus, az indiai királyságban a népgyűlés a samiti volt ez a szerv.
[31] Cameron, Rondo: i.m. 52.
[32] Klengel, Horst: Nomádok az ókori Elő-Ázsiában Gondolat Budapest 1985. 169.
[33] Scott, James, C: The Moral Economy of the Peasant Yale University Press 1977. 4-7.
[34] Klengel, Horst: i.m. 169.
[35] Finley, Moses: Politika az ókorban Európa Könyvkiadó, Budapest 1995. 72.
[36] Klengel, Horst: Az ókori Szíria története és kultúrája Gondolat Budapest 1977.115.
[37] Aguilar-Moreno, Manuel: Élet az aztékok földjén Gold Book 2006. 128.
[38] Aguilar-Moreno, Manuel: i.m. 129.
[39] Herzog, Roman: i.m. 58.
[40] Oppenheim, Leo, A: Az ókori Mezopotámia Gondolat Budapest 1982. 143.
[41] Beöthy, Leó: A társadalom keletkezéséről. Megjelent: Az ősi társadalom magyar kutatói Gondolat Budapest 1977. 76.
[42] Ellickson, Robert, C and Thorland, Charles: i.m. 373.
[43] Clark, Patrick, E: Taxation and the Formation of the Late Roman Social Contract University of Berkeley 2017. 1-3.
[44] Posner, Richard, A: Theory of Primitive Society, With Special Reference to Law, 23 Journal of Law and Economics .l. Econ. 1, Chicago 1980. ápr. 1019.
[45] Anthes, Rudolf: Die Felsinschriften von Hatnub Leipzig 1928.54.
[46] Renfrew, Colin-Bahn, Paul: i.m. 175.
[47] Oppenheim,Leo, A: i.m. 141.
[48] Ellickson, Robert, C and Thorland, Charles: i.m.374.
[49] Kraus, Fritz Rudolf: Ein Edikt des Königs Ammi-Sadukqva von Babylon (= St D 5) E.J. Brill, Leiden Idézi Földi, Zsombor: Táblázatos szövegek és helyük a mezopotámiai gazdaságtörténet tanulmányozásában. Ökonómia és ökológia L'Harmattan Budapest 2015. 55.
[50] Harris, Rivkah: Old Babylonian Temple Loans JCS, 14 1960. 126-137.
[51] Sanjeev, Kumar Sharma: Taxation and Revenue Collection in Ancient India: Reflections on Mahabharata, Manusmriti, Arthasastra and Shukranitisar Cambridge Scholars Publishing 2016.3.
[52] Dambuyant, Marinette: Egy gazdasági nagyhatalom Kautilja Indiája Az ázsiai termelési mód című tanulmányköteteben Gondolat Budapest 1982. 429.
[53] Antalffy, György Állam és alkotmány az athéni demokráciában KJK Budapest 1962. 131.
[54] Andreau, Jean: Banking and Business in the Roman World Cambridge University Press 1999. 118.
[55] Maspero, Henri: Légendes mythologiques dans le Chou-king. II. Les Légendes dites du Déluge JAS 1924. 47-97.
[56] Maspero, Henri: Az ókori Kína Gondolat Budapest 1978. 129.
[57] Si king 437 (Ta ja, Wen-wang ódák 3. Mien óda)
[58] Maspero, Henri: i.m. 416.
[59] Elvin, Mark: Fejlődés és stagnálás a Kínai történelemben Kossuth Könyvkiadó 1977. 48.
[60] FitzGerald, Patrick: Ancient China Elsevir Publishing Lausanne 1978. 14.
[61] Morgan, Henry, Summer: i.m. 222.
[62] Antonova, Koka, Aleksandrovna-Bongard-Levin, Grigory-Kotovszkij,G: India története Kossuth könyvkiadó Budapest 1981. 71.
[63] Antonova, Koka, Aleksandrovna-Bongard-Levin, Grigory-Kotovszkij,G: India története Kossuth könyvkiadó Budapest 1981. 71.
[64] Willeitner, Joachim: Királyok és istenek ünnepei Egyiptom a fáraók világa Vince Kiadó 2004. 453.
[65] Suret-Canale, Jean: A trópusi Afrika hagyományos társadalmai Megjelent: Az ázsiai termelési mód a történelemben Gondolat Budapest 1982. 557.
[66] Ellickson, Robert, C and Thorland, Charles DiA: Ancient Land Law: i.m. 384.
[67] Ellickson, Robert, C and Thorland, Charles DiA: Ancient Land Law: i.m. 385.
[68] Foster, Benjamin, R: Early Mesopotamian Land Sales Journal of Teh American Oriental Society 1994. 129.
[69] Harris, Edward, M: The legal Foundations of Economic Growth in Ancient Greek in The Ancient Greek Economy Cambridge University Press 2016. 119.
[70] Arist. Ath. Pol. 56.2.
- 95/96 -
[71] SIG 526. 22-24. sor
[72] Finley, Moses, I: (1873) i.m. 229-230.
[73] Pistrios in Thrace SEG 49:911, lines 7-12. Delphi FD III 294.col VII, lines 6-7 a Kr.e.V-IV. századból.
[74] Laws 741 c. 745 c-d. P
[75] Miletus: Faraguna 2000: 82-4. Samos : Faraguna 2000 84-5 Camarina: Faraguna 2000 92-6 Idézi Harris, Edward, M: i.m. 127.
[76] Harris, Edward, M: The legal Foundation of Economic Growth in Ancient Greece The Ancient Greek Economy Cambridge University Press 2016. 121.
[77] Harris, Edward, M: i.m. 127.
[78] Cameron, Rondo: A világgazdaság története Maecenas könyvek Budapest 1994.44.
[79] Clark, Grahame: A vadembertől a civilizációig Magyar Könyvbarátok Egyesülete Budapest 1948.38.
[80] Maquet, Jacques: Afrique, les civilisations noires Paris 1962. 71. Megjelent az ázsiai termelési mód című kötetben 541.
[81] Clark, Grahame: A vadembertől a civilizációig Magyar könyvbarátok Egyesülete Budapest 1948 68.
[82] Polányi, Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet Gondolat Budapest 1976. 131.
[83] Mair,Lucy, P: An African People in the Twentieth Century, 1934. Idézi Polányi, K Az archaikus társadalom és gazdasági szemlélet c munkájában Gondolat Budapest 1976 132.o
[84] Polányi, Károly: (1976) 55.
[85] Altenmüller, Hartwig: Hétköznapi élet a túlvilágon Megjelent az Egyiptom a fáraók világa című kötetben Vince Kiadó Budapest 2004. 86.
[86] Altenmüller, Hartwig: Hétköznapi élet a túlvilágon Megjelent az Egyiptom a fáraók világa című kötetben Vince Kiadó Budapest 2004. 86.
[87] Djakonov, Igor, Mikhailovics: Az ókori Közel-Kelet Társadalma az I.E. 3. évezredben és a 2. évezred első felében ELTE Ókortörténeti Tanszék Budapest 1972. 69.
[88] Oppenheim, Leo,A: i.m. 143.
[89] Djakonov, Igor, Mikhailovics: i.m. 80.
[90] Djakonov, Igor, Mikhailovics: i.m. 85.
[91] Polányi, Károly: Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban Gondolat Budapest 1984.128.
[92] Lánczy, Gyula: A faluközösség eredete. Ősi család és tulajdon Megjelent Az ősi társadalom magyar kutatói című kötetben Gondolat Budapest 1977. 312.
[93] Flavius, Josephus: A zsidók története Európa Könyvkiadó Budapest 1980. 424-425.
[94] Flavius, Josephus: i.m. 431.
[95] Arisztotelész. Az athéni állam Akadémiai Kiadó, Budapest. 1954. Magyarázatok: írta Sarkady, János: 235.
[96] Principia historiae 17. Megjelent a Római történelem című kötetben Osiris Kiadó Budapest 1998. 258-259.
[97] Antalffy, György: i.m. 76.
[98] Idézi Renfrew, Colin-Bahn, Paul: Régészet elmélet, módszer, gyakorlat Osiris. Budapest. 1999. 206.
[99] Schneider, Thomas: A szakrális királyság, Egyiptom a fáraók világa. Szerk: Schulz, R és Seidel, M. Vince Kiadó 2007. Budapest. 325.
[100] Schneider, Thomas: i.m. 325.
[101] Urk. IV. 1865. Idézi Kákosy, László: Ré fiai Gondolat Budapest 1979. 225.
[102] Beöthy, Leó: A társadalmi fejlődés kezdetei MTA Könyvkiadó Budapest. 1882. 43.
[103] Waitz, Theodor: Anthropologie der Naturvölker Leipzig 1860. III. k.
[104] Beöthy, Leó: A társadalmi fejlődés kezdetei MTA Könyvkiadó Budapest. 1882. 105.
[105] ÓKTCh 24. Varga Edit fordítása (Idézi Kákossy: i.m. 110)
[106] Vargyas, Péter: A pénz története Babilóniában a pénzverés elött és után L'Harmattan Pécs-Budapest 2010. 28.
[107] Feljegyzések a Három Királyságról idézi Elvin, Mark: Fejlődés és stagnálás a kínai történelemben Kossuth Könyvkiadó 1977. 37.
[108] Elvin, Mark: i.m. 32.
[109] Polányi, Károly: Kereskedelem,piacok és pénz az ókori Görögországban Gondolat Budapest 1984 118.
[110] Polányi, Károly: (1984) i.m. 120.
[111] Polányi, Károly: (1984) i.m. 253.
[112] Finley, Moses, I: Politika az ókorban Európa Könyvkiadó Budapest 1995. 76.
[113] Aristotelés Oikonomikos II. könyv 17.
[114] ML 30, SGDI 5632, Tod 23, SEG 31,
[115] Finley, Moses, I: Politika az ókorban Európa Könyvkiadó Budapest 1995. 90.
[116] Finley, Moses, I : (1995) i.m. 45.
[117] Borhy, László: "Non castra sed horrea" Bestimmung einer der Funktionen spatrömischer Binnenfestungen. Bay Vorgeschbl 61. 1996. 207-224.
[118] Finley, Moses, I: (1995) i.m. 225.
[119] Antonova, Koka, Aleksandrovna-Bongard-Levin, Grigory-Kotovszkij,G: India története Kossuth könyvkiadó Budapest 1981. 17. és 19.
[120] Adams és társai bizonyították, hogy Mezopotámiában nagy elosztó központok működtek már a Kr.e. III. évezredben. McCormik, Adams,
- 96/97 -
Robert: Heartland of Cities: Surveys of Ancient Settlement and Land Use on the Central Floodplain of the Euprathes. Uniersity of Chicago Press 1981.
[121] Childe, Gordon: Az európai társadalom őstörténete Gondolat Budapest 1962. 84.
[122] Herzog, Roman: Az ősi államok Corvina Budapest. 1999. 61.
[123] Childe, Gordon: (1959) i.m. 37.
[124] Schneider, Thomas: i.m. 325.
[125] Wilson, Hillary: People of the Pharaos Michael O'Mara Books London 2000. 247.
[126] Oppenheim, Leo, A: i.m. 188, és 232.o
[127] Klengel, Horst: Az ókori Szíria története és kultúrája Gondolat Budapest 1977. 74.
[128] Djakonov, Igor, Mikhailovics: i.m. 211.
[129] Oppenheim, Leo, A: i.m.196.
[130] Oppenheim, Leo, A: i.m.136.
[131] Oppenkheim, Leo, A: i.m. 148.
[132] Démosthenés: 59, 74-75
[133] Antalffy, György: i.m. 150.
[134] Balázs, Etienne: Bürokratikus monarchia Kínában Gazdaság és társadalom a régi Kínában Európa Kiadó 1976. 29.o
[135] Balázs, Etienne: i.m. 29.
[136] Maspero, Henri: Az ókori Kína Gondolat Budapest 1978. 51.
[137] Dennys, Nicolas, Belfield: The Folk-Lore of China London and Hongkong 1876. 125. /Közzétette Beöthy, L. A társadalmi fejlődés kezdetei II. Magyar Tudományos Akadémia Budapest. 1882. 128.
[138] Bray, Warwick, M-Swanson, Earl, H-Farrington, Ian, S: The New World Elsevier Publishing Lausane 1975. 139.
[139] Bray, Warwick, M- Swanson, Earl, H-Farrington, Ian, S: i.m. 139.
[140] Warburton, David: State and Economy in Ancient Egypt: Fiscal Vocabulary of the New Kingdom Göttingen University Press 1997. 101-102.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Pénzügyi Jogi és Gazdasági Jogi Tanszék.
Visszaugrás
