Pölöskei Ferenc több évtizede folytat kutatásokat a magyar parlamentarizmus témakörében. Ebben a könyvében ezeknek a kutatásainak a szintézisét, rendszerbefoglalását alkotta meg. Bár a címből azt gondolhatnánk, hogy csak a századfordulóról van szó, az időkeretek nincsenek leszűkítve kizárólag a XIX. és XX. század fordulójára. A könyvben a szerző a parlamentarizmust áttekinti a megalapozástól, 1848-tól kezdve az első világháború utáni időszakig. Ahogy az előszóban megfogalmazza, a századfordulót, annak parlamenti életét és intézményeit a hosszabb távú folyamatokba ágyazva, történetiségük szerint vizsgálja.
Az utolsó nagy fejezetben a parlamentarizmus jogintézményeivel foglalkozik. A választási rendszert és a választójogot egészen a közelmúltig, 1990-ig tárgyalja.
A szerző megállapítja, hogy 1848-ban, illetve az 1867-es kiegyezést követően a parlamenterizmus nagyrészt kiépült és sajátos szerkezete működött is. Kialakultak a klasszikus polgári hatalmi ágak. Már az 1848-as törvények létrehozták a törvényhozó és végrehajtó hatalmat, de az igazságszolgáltatás csak az 1869. évi IV. törvénycikkel vált el a közigazgatástól. Az uralkodói felségjogok 1867 után nagyon szélesekké váltak, az egész államéletre kiterjeszkedtek és abszolutisztikus jegyeket tartalmaztak.
Ez utóbbi megállapítását is teljesen igazoltnak tarthatjuk például a magyar minisztertanács működésének ismeretében. Nem helytálló ugyanis az a nézet, amely szerint az előszentesítési jog csak papíron létezett, alkalmazása legenda volt, amelyet a függetlenségi ellenzék terjesztett, hiszen Ferenc József alkotmányos uralkodó volt. Pölöskei Ferenc véleménye szerint - amelyet a magam részéről én is osztok - az uralkodó felségjogai 1867 után annyira kiszélesedtek, hogy "az alkotmányos monarchia léte is megkérdőjelezhető".
A könyv leszögezi, hogy megszülettek a gazdasági életet szabályozó jogszabályok, kialakult a polgári közigazgatás, létrejöttek a területi és egyéb önkormányzatok. Az ipar, a kereskedelem és a közlekedés gyors fejlődésnek indult, és ennek következtében a társadalom szerkezete is átalakult. Az 1890-es években azonban felszínre törtek a dualizmus válságjelei és ezek az Osztrák-Magyar Monarchia mindkét felére kiterjedtek. A válságok feloldására sok kísérlet történt. A XIX-XX. század fordulója emiatt különös helyet foglal el a magyar parlamentarizmus történetében. A politikai viharok közepette létrejöttek vagy módosultak a parlament egyes jogintézményei, valamint új pártok és politikai eszmei irányzatok születtek.
A magyar parlamentarizmus megalapozása vonatkozásában két nagy kérdéskörrel foglalkozik a könyv, az úrbéri viszonyok felszámolásával és a népképviseleti országgyűlés működésével. Az úrbéri viszonyok felszámolásával kapcsolatban ad egy áttekintést a kelet-európai, illetve közép-európai agrárfejlődésről és megállapítja, hogy a fejlődés ezekben az országokban is igen eltérő vonásokat mutat. Tehát nem találhatjuk meg a klasszikusnak nevezhető kelet-európai agrárfejlődés terepét. Vannak meghatározó azonosságok ezen a területen, de a formák már jelentősen eltérnek.
A népképviseleti országgyűlés intézkedéseit röviden ismerteti, de szisztematikusan foglalja össze. Az intézkedések között hangsúlyt kap, hogy európai színvonalú sajtótörvényt hoztak, garantálták a kiváltságos kerületek kiváltságait, viszont a megye jogállását nem rendezték. Elodázták a végső rendezést, de nem hagyták érintetlenül a rendi megyét. Részletesen elemzi, hogy a városok önállósága hogyan nőtt a megyével szemben. Végül meghatározza az 1848-ban életre hívott magyar államhatalom jellegét.
A kiegyezésről szólva leírja az embereket, akik tevőlegesen közreműködtek és az intézményeket, amelyeket létrehoztak. A közös minisztertanács szabályozatlanságát, az uralkodó jogkörét, a magyar minisztertanács működésének a rendjét. A parlamentet illetően a választójog, a választási ciklusok és a pártok után nagyon jó összefoglalását adja annak, hogy miért nem került sor a parlamenti váltógazdaságra Magyarországon. Leírja a miniszterelnök kinevezésének szempontjait és hangsúlyozza, hogy a mindenkori miniszterelnök szerepét nem lehet megítélni úgy, hogy közben minisztereinek munkásságát mellőzzük.
Megállapítja, hogy Ferenc Józsefet a kiegyezés után a dualizmustól semmi sem tántoríthatta el. Ez a kép annyiban árnyalható, hogy 1871-től, a Hohenwart válság utántól igaz így. Ismerteti a nemzetiségi kérdés jogi szabályozását, illetve a kiegyezés utáni gazdasági jogalkotást. A gazdasági fejlődést illetően az a véleménye, hogy nem volt egyenletes, mert a peremvidékeken és a községi települések jó részében mérsékelt maradt.
A "Polgári közigazgatás, autonómiák és civil társadalom" fejezet egyik legfontosabb megállapítása, hogy a virilizmus nem tekinthető feudális intézménynek. A fejezet a közigazgatást érintő jogszabályokat elemzi. Bemutatja a településtípusokat és leszögezi, hogy a rendezett tanácsú várossá nyilvánított települések sem lehettek elégedettek helyzetükkel. Fontos kérdés Budapest és Fiume jogi helyzete. A városok és a megyék működéséről részletesen szól, számos új elemmel gazdagítva történeti ismereteinket. Érdekes megismerkedni azzal, hogy milyen viták voltak a közigazgatás körül a centralizmus és az autonómia hívei között a századfordulón.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
