https://doi.org/10.59851/mj.73.06.1
A Ptk. 5:41. §-a alapján, melynek rendelkezéseit a bírósági határozattal történő tulajdonszerzésre is irányadónak tekintjük, vagyonelkobzás, illetve elkobzás esetén az ingó vagy ingatlan dolgon fennálló, harmadik személyt megillető jogok az állam tulajdonszerzését követően is fennmaradhatnak, ha a jogszerző - vagyis az állam képviseletében eljáró személy vagy szervezet - nem volt jóhiszemű.
Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok fennállásának lehetőségét tovább erősíti a Ptk. 5:42. § (2) bekezdése, amely szerint az állam tulajdonszerzése nem érinti a jóhiszemű harmadik személy javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat.
Ha esetleg mégis sor kerülne egy harmadik személyt megillető jog megszűnésére, a Ptk. 5:42. § (1) bekezdése alapján az államot ebben az esetben - főszabály szerint - helytállási kötelezettség terheli. E kötelezettség csak akkor nem áll fenn, ha a jogosult a volt tulajdonos vagyonára nem indított végrehajtást, vagy az állam tulajdonszerzésének időpontjában nem volt megállapítható, hogy a jogosult követelése a végrehajtás során kielégítetlen maradt.
A harmadik személyt megillető jogok akkor is fennmaradnak, ha a tulajdonos önként ajánlja fel vagyonát, illetve egyes vagyontárgyait az állam javára, vagy köt az állammal erre vonatkozóan ajándékozási szerződést.
Ha a vagyonelkobzás társasági részesedést érint, problémát jelenthet az érintett gazdasági társaság működtetése. Ez a professzionális állami vagyonkezelés szükségességének a kérdését is felveti.
Kulcsszavak: jóhiszemű jogszerzés; jelzálogjog; közhiteles nyilvántartás; vagyon önkéntes felajánlása az állam javára; terhek; tulajdonjog eredeti és származékos szerzésmódjai; vagyon; vagyonelkobzás; vagyontárgy
The provisions of Section 5:41 of the Hungarian Civil Code (Ptk.) should also be regarded as applicable to the acquisition of ownership by virtue of a judicial decision. Accordingly, in cases of asset confiscation or forfeiture, rights held by third parties over movable or immovable property may continue to exist even after the State has acquired ownership, provided that the acquirer - that is, the person or entity acting on behalf of the State - was not acting in good faith.
The possibility that rights registered in the land registry remain in force is further reinforced by Section 5:42(2) of the Civil Code, pursuant to which the State's acquisition of ownership does not affect rights registered in the land registry for the benefit of a bona fide third party.
Even if a right held by a third party were to be extinguished, Section 5:42(1) of the Civil Code provides, as a general rule, that the State is subject to a duty of indemnification. This obligation does not arise, however, where the entitled person has failed to initiate enforcement proceedings against the former owner's assets, or where, at the time of the State's acquisition of ownership, it cannot be established that the entitled person's claim would have remained unsatisfied in the course of enforcement proceedings.
Rights held by third parties likewise remain unaffected where the owner voluntarily transfers his or her assets, or specific items of property, to the State, or concludes a deed of gift with the State for that purpose.
Where asset confiscation affects a corporate shareholding, practical difficulties may arise with respect to the operation and governance of the company concerned. This, in turn, raises the question of the need for professional state asset management mechanisms.
Keywords: asset confiscation; assets; asset; good-faith acquisition of rights; mortgage rights; publicly authentic registers; voluntary transfer of assets to the State; encumbrances; original and derivative modes of acquisition of ownership
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 63. § (1) bekezdés f) pontja az intézkedések között nevesíti a vagyonelkobzást. A Btk. 63. § (4) bekezdése szerint vagyonelkobzás önállóan, valamint büntetés és más intézkedés mellett is alkalmazható.
A vagyonelkobzás célja a bűnös úton elért vagyongyarapodás elvonása az állam javára. A vagyonelkobzás kiterjedhet a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra, valamint a törvényesen szerzett, de bűncselekmény elkövetésére fordított vagy arra szánt vagyonra is (BH 2025.173.). A Btk. 74. § (1) bekezdés e) pontja szerint a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a vagyonra is, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak, az f) pont szerint pedig arra a vagyonra is, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt. A Btk. 74. § (1) bekezdés d) pontja alapján a vagyonelkobzást emellett arra a vagyonra is el kell rendelni, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett.
A Btk. 74. § (2) bekezdése kimondja továbbá, hogy a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást a gazdálkodó szervezettel szemben kell elrendelni.
A Btk. 74. § (3) bekezdése alapján pedig, ha az elkövető vagy a (2) bekezdés szerint gazdagodott személy meghalt, vagy a gazdálkodó szervezet átalakult, a vagyonelkobzást a jogutóddal szemben kell elrendelni arra az (1) bekezdés vagy a 74/A. § szerinti vagyonra, amelyre a jogutódlás történt.
Ehhez kapcsolódóan a Kúria 69/2008. BK véleményének II. d) pontja azt emeli ki, hogy a Btk. 76. §-ára figyelemmel a vagyonelkobzást a Btk. 74. § (1) bekezdésében meghatározott vagyonból szerzett haszonra is el kell rendelni.
A vagyonelkobzást elsősorban a bűncselekményből eredő vagyonra, másodsorban az ennek helyébe lépő vagyonra, mindezek hiányában - ha a vagyon nem lelhető fel, vagy a vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól nem vagy aránytalan nehézséggel különíthető el - pénzösszegben kifejezve kell elrendelni (BH 2025.173.).
A vagyonelkobzást a bíróság jogerős ítélete alapján az állami adóhatóság az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló törvény szerint hajtja vég-
- 353/354 -
re.[1] Ez a jogszabály jelenleg az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény (a továbbiakban: Avt.). A pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás végrehajtására az Avt. 125/C. §-a tartalmaz rendelkezéseket.
Mind büntetőjogi, mind pedig polgári jogi szempontból lényeges kérdés, hogy mi lehet vagyonelkobzás tárgya. A Btk. 76. §-a kimondja, hogy ezen alcím alkalmazásában vagyonon annak hasznát, a vagyoni értékű jogot, követelést, továbbá bármely, pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell. A vagyon fogalmát a Btk. ezen túlmenően nem határozza meg. Ugyancsak nem határozza meg a vagyon fogalmát a Ptk. sem. A Ptk. 8:1. § 5. pontja azonban definiálja a vagyontárgy fogalmát. Eszerint vagyontárgy a dolog, a jog, a követelés, valamint a jogi személyben fennálló vagyoni részesedés.[2]
Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy vagyonelkobzás bármely vagyontárgyra elrendelhető, így dolgokra, jogokra, követelésekre és jogi személyben fennálló vagyoni részesedésre is.
Közös tulajdonban álló dolog esetén a vagyonelkobzás jellemzően csak valamelyik tulajdonostárs tulajdoni hányadát érinti. A közös tulajdonban álló egész dolog csak akkor kerül az állam tulajdonába, ha a vagyonelkobzás mindegyik tulajdonostárs tulajdoni hányadára kiterjed.
A Btk. 75. § (1) bekezdése azt is lehetővé teszi, hogy a vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve rendelje el a bíróság. Erre akkor kerülhet sor, ha a vagyonelkobzás alá eső vagyon már nem lelhető fel, ha a vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól nem különíthető el, vagy az elkülönítése aránytalan nehézséget okozna, valamint a 74. § (5) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben. Ez utóbbi szakasz azt mondja ki, hogy nem rendelhető el vagyonelkobzás arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek. Ennek alapján attól, aki a vagyont jóhiszeműen és ellenérték fejében szerezte, nem lehet elkobozni a vagyont, azzal a személlyel szemben azonban, aki a vagyont átruházta, pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás rendelhető el.
A vagyonelkobzáshoz, illetve az elkobzással érintett vagyonnak az államra való átszállásához kapcsolódóan további magánjogi kérdések is felmerülnek. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy dologi jogi szempontból eredeti vagy származékos szerzésmódnak minősül-e a vagyonelkobzás, illetve az elkobzás?
A jogszerzés eredeti és származékos módjai közötti különbségtétel azon alapszik, hogy a jogszerzés ténye mások jogától feltételezetten (származékos szerzésmód), vagy arra tekintet nélkül, attól függetlenül (eredeti szerzésmód) következik-e be. Eredeti jogszerzésnél nincs szó jogutódlásról, származékos szerzésmódnál azonban igen. Származékos jogszerzésnél ezért szükségképpen jogelődről és jogutódról beszélünk. Tulajdonszerzésnél ennek a megkülönböztetésnek jelentős következménye van a dolgot terhelő, harmadik személyeket megillető jogok sorsára nézve. Eredeti tulajdonszerzés esetében ugyanis nem egy már meglévő tulajdonjog száll át egy újabb jogosultra (mint származékos szerzésmódok esetén), hanem új, addig még nem létezett tulajdonjog keletkezik az eredeti szerzésmóddal tulajdont szerző javára. Ezért az új jogszerző tulajdonjogát - mivel tulajdonszerzése független a korábbi tulajdonos dolgon fennálló jogától - nem korlátozzák a dolgon már fennálló jogok. Mivel nem mástól átszármaztatott tulajdonjogról van szó, ezért nem érvényesül a nemo plus iuris elve, így a korábbi tulajdonos tulajdonjogát korlátozó jogok az új tulajdonos tulajdonjogát nem korlátozzák. Eredeti tulajdonszerzés esetén - főszabály szerint - a dolgot korábban terhelő jogok megszűnnek.[3]
Más megközelítés szerint azonban eredeti szerzésmód esetén is a tulajdonjog alanyában következik be változás, nincs azonban szó jogutódlásról. Emellett pedig a dolgot korábban terhelő jogok sem szűnnek meg minden esetben. Így például elbirtoklás esetén is fennmaradhatnak a dolgot terhelő és a megfelelő nyilvántartásba bejegyzett jogok (például jelzálogjog).[4] Ez megtörténhet például a Ptk. 5:169. § (1) bekezdésében írt esetben. Ez alapján ugyanis az ingatlan-nyilvántartáson kívül az ingatlanra vonatkozóan dologi jogot szerző a szerzett jogát nem érvényesítheti az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagy őt a bejegyzési igénnyel rangsorban megelőző, jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerzővel szemben. Ez pedig mindazok jogszerzésére is kihat, akik jogosultságukat a jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerzőtől származtatják.[5]
Ehhez hasonlóan fennmaradhat a gazdátlannak minősülő (uratlan) ingó dolgot terhelő jelzálogjog, valamint az elvesztett és megtalált ingó dolgot terhelő jelzálogjog is.
Az eredeti és a származékos szerzésmódok közötti különbségtétel csak dolgok - tehát ingók és ingatlanok - esetén merülhet fel. Így bár a jogok és a követelések is vagyontárgynak minősülnek, tulajdonjog tárgyai azonban nem lehetnek, így esetükben a tulajdonszerzés eredeti vagy származékos jellege sem merül fel.[6]
- 354/355 -
A Ptk. 5:41. §-a rendelkezik a hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel történő tulajdonszerzésről. Az ebben foglalt rendelkezések alkalmazhatósága vagyonelkobzás (és elkobzás) esetén annak ellenére felmerülhet, hogy a normaszöveg a bírósági ítélettel történő tulajdonszerzésről nem szól. Ez azért is nehezen érthető, mivel a Ptk. 5:42. §-a külön nevesíti a bírósági és a más hatósági határozatokat. Indokolt lett volna a két szakaszt összhangba hozni egymással, és a bírósági határozattal történő tulajdonszerzésről a Ptk. 5:41. §-ában is rendelkezni. Ennek ellenére a Ptk. 5:41. §-ában foglaltakat a bírósági határozattal történő tulajdonszerzésre is alkalmazandónak tekintjük, az ezzel kapcsolatos kommentárirodalomhoz hasonlóan.[7]
Menyhárd álláspontja szerint a hatósági határozattal és hatósági árveréssel való tulajdonszerzés mind ingók, mind pedig ingatlanok esetén a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja, amely a hatósági kényszeraktuson alapszik.[8] Ehhez kapcsolódóan mondja ki a Ptk. 5:41. § (1) bekezdése, hogy aki a dolgot hatósági határozat vagy hatósági árverés útján jóhiszeműen szerzi meg, tulajdonossá válik, tekintet nélkül arra, hogy korábban ki volt a tulajdonos. Ennek a tulajdonszerzési módnak az egyik feltétele tehát a jóhiszeműség fennállása a jogszerző oldalán.
A jóhiszeműség követelménye a Ptk. 5:41. § (4) bekezdésében is megjelenik. Ez azt rögzíti, hogy a dolog tulajdonának hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján való megszerzésével megszűnnek a harmadik személynek a dolgot terhelő jogai, kivéve, ha a hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján szerző e jogok tekintetében nem volt jóhiszemű. A dolgot terhelő, harmadik személyt megillető jogok megszűnésének főszabálya alól a normaszöveg tehát kivételt tesz abban az esetben, ha a hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján tulajdont szerző e jogok vonatkozásában nem volt jóhiszemű. Ebben az esetben a harmadik személyt megillető jogok továbbra is fennmaradnak.
Mindezek alapján meghatározó jelentősége van annak, hogy a Ptk. 5:41. §-a szempontjából a tulajdont szerző, illetve a dolgon fennálló jog jogosultja mikor minősül, illetve mikor nem minősül jóhiszeműnek. Forgalombiztonsági szempontból ez a kérdés különösen a közhiteles nyilvántartásokba bejegyzett jogok és terhek kapcsán bír nagy jelentőséggel. Ez a közhitelesség fogalmát és tartalmát is érinti.
Ezzel kapcsolatban már a 8/1998. (III. 20.) AB határozat is kiemelte, hogy a közhitelesség elve tágabb értelemben annyit jelent, hogy ha valamely jogot, tényt vagy körülményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztek, harmadik személy nem hivatkozhat arra, hogy annak fennállásáról nem tudott. Szűkebb értelemben pedig az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének szempontja abban fejeződik ki, hogy az ingatlan-nyilvántartást a jóhiszemű és ellenérték fejében jogot szerző személy javára - az ellenkező bizonyításáig - valónak kell elfogadni.
A közhitelesség elve azok javára érvényesülhet, akik egy már bejegyzett jogra vagy tényre alapozzák saját jogukat, és akik a jogszerzés körében jóhiszeműek voltak, vagyis nem tudtak, és az elvárható gondosság mellett sem tudhattak arról, hogy a nyilvántartásban szereplő adat nem felel meg a valóságnak. Egy nyilvántartás közhitelessége tehát annyit jelent, hogy a nyilvántartásban szereplő jogokat vagy tényeket a nyilvántartásba bejegyzett adatra alapozva, ellenérték fejében jogot szerző jóhiszemű harmadik személy szempontjából létezőnek és helyesnek kell tekinteni, a nyilvántartásban nem szereplő jogokat és tényeket pedig nem létezőnek kell tekinteni.[9]
Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy ha az érintett dolgot közhiteles nyilvántartásba bejegyzett jogok terhelik, akkor a jogszerző ezen bejegyzett jogok vonatkozásában főszabály szerint nem tekinthető jóhiszeműnek. A szerző féltől ugyanis elvárható, hogy jogszerzése előtt tekintse meg a vonatkozó közhiteles nyilvántartást.
Ezt támasztja alá a Ptk. Kötelmi Jogi Könyvének egy ehhez kapcsolódó rendelkezése is. A Ptk. 6:62. § (2) bekezdése szerint ugyanis a fél nem hivatkozhat a tájékoztatási kötelezettség megsértésére olyan jogokkal, tényekkel és adatokkal kapcsolatban, amelyeket ismert, vagy közhiteles nyilvántartásból vagy más forrásból ismernie kellett.
Ebből a szempontból külön kell vizsgálni a hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjogokat. A hitelbiztosítéki nyilvántartás közhitelességét ugyanis nem mondja ki jogszabály. Ennek ellenére a hitelbiztosítéki nyilvántartás megfelel a hatályos jogi szabályozásból leszűrhető közhitelességi fogalomnak, mivel a nyilvántartás helyessége mellett megdönthető vélelem szól. Emellett a hitelbiztosítéki nyilvántartás ún. negatív közhitelességgel is rendelkezik, amely alapján a hitelbiztosítéki nyilvántartás közhitelesen tanúsítja azt, hogy a be nem jegy-
- 355/356 -
zett jelzálogjog nincs megalapítva.[10] Mindezek alapján a jogszerzőtől elvárható, hogy tekintse meg a hitelbiztosítéki nyilvántartást, és csak akkor minősülhet jóhiszeműnek, ha nem tudott, és az elvárható gondosság mellett sem tudhatott arról, hogy a nyilvántartásban szereplő adat nem felel meg a valóságnak.
Vagyonelkobzás esetén a jogszerző fél a Magyar Állam. A jóhiszeműséget ebben az esetben az állam képviseletében eljáró szervezet vagy személy vonatkozásában kell vizsgálni. Álláspontunk szerint azonban ez nem különbözik más esetektől, vagyis az állam képviseletében eljáró szervezettől vagy személytől is elvárható, hogy megtekintse a közhiteles nyilvántartásokat, így főszabály szerint az ezen nyilvántartásokba bejegyzett jogok tekintetében a Magyar Állam képviseletében eljáró szervezet vagy személy jóhiszeműsége sem állapítható meg.
Ebből következően, amennyiben a vagyonelkobzással érintett vagyont, vagyontárgyat közhiteles nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog terheli, az a vagyonelkobzással nem szűnik meg, hanem fennmarad, és új kötelezettje az állam lesz. Ilyenkor az államnak mint új zálogkötelezettnek nem kell belépnie a zálogjogosult és a korábbi zálogkötelezett között létrejött zálogszerződésbe, a zálogjogosulttal szembeni tűrési kötelezettsége enélkül is fennáll. A zálogjog tartalmából és korlátolt dologi jogi jellegéből ugyanis az következik, hogy a zálogjog nyilvántartási bejegyzését követően a zálogtárgy mindenkori tulajdonosa (jogosultja) köteles tűrni, hogy a zálogjogosult a zálogjoggal biztosított követelését a zálogtárgyból kielégíthesse. A Kúria 1/2022. számú Polgári Jogegységi Határozatából következően pedig a zálogjogosultnak a nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjoga alapján, a keresete folytán a korábbi zálogkötelezettet a követelés zálogtárgyból való kielégítésének tűrésére kötelező jogerős ítéletre, illetve végrehajtási záradékolásra alkalmas közjegyzői okiratra tekintettel a zálogtárgy új tulajdonosával szemben nem kell új pert indítania. Ilyen esetben a Vht. 39. § (1) bekezdése alapján a jogutódlás megállapításának van helye.
A Ptk. 5:41. §-ában foglalt rendelkezéseket a vagyonelkobzáshoz hasonlóan az elkobzásra is irányadónak kell tekinteni. Az elkobzást szintén intézkedésként nevesíti a Btk. 63. § (1) bekezdés e) pontja. Fontos különbség azonban a vagyonelkobzáshoz képest, hogy elkobzás tárgya csak dolog (vagyis ingó vagy ingatlan) lehet. A Btk. 72. § (6) bekezdése alapján az elkobzott dolog tulajdonjoga törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.
A fentiekhez kapcsolódóan a Ptk. 5:42. §-ára is ki kell térnünk. Ennek (1) bekezdése alapján, ha az állam jogszabály erejénél fogva, valamint bírósági vagy más hatósági határozattal kártalanítás nélkül szerez tulajdonjogot, a dolog értékének erejéig felel a volt tulajdonosnak a tulajdonszerzéskor - jogszabály, bírósági és más hatósági határozat vagy visszaterhes szerződés alapján - jóhiszemű személlyel szemben fennálló kötelezettségéért. Az állam felelőssége akkor áll fenn, ha a jogosult a volt tulajdonos vagyonára végrehajtást vezetett, és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést.
Ez a rendelkezés az állam korlátozott, mögöttes helytállási kötelezettségét mondja ki. Korlátozott ez a helytállási kötelezettség, mivel az állam csak a dolog értékéig felel a volt tulajdonos kötelezettségeiért.[11] Mögöttes pedig azért, mert feltétel, hogy a jóhiszemű jogosult a volt tulajdonos vagyonára végrehajtást vezessen, és annak során ne nyerjen kielégítést. Az államot ez alapján a szakasz alapján csak akkor nem terheli helytállási kötelezettség, ha a jóhiszemű jogosult az állam tulajdonszerzésének időpontjában még nem indított végrehajtást, vagy indított ugyan, de nem állapítható meg, hogy a végrehajtás során a jogosult követelése nem nyert kielégítést. Ez utóbbi megállapíthatóságának egyébként nem feltétele az, hogy a végrehajtási eljárás befejeződjön. Folyamatban lévő végrehajtási eljárás esetén is megállapítható ugyanis, hogy a végrehajtást kérő követelése az állam tulajdonszerzésének időpontjáig nem nyert kielégítést.
Nincs szükség az állam helytállására a Ptk. 5:42. § (2) bekezdésében írt esetben. Eszerint ugyanis az állam tulajdonszerzése nem érinti a jóhiszemű harmadik személy javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogokat. A jóhiszemű harmadik személy javára az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok - például jelzálogjog - az állam tulajdonszerzése ellenére is fennmaradnak. Menyhárd álláspontja szerint ennek elsődleges oka az, hogy az állam tulajdonszerzése esetében nem érvényesülnek azok a forgalomvédelmi szempontok, amelyek a hatósági határozattal vagy hatósági árverés útján tulajdont szerzők védelmét indokolják.[12]
Kérdés, hogy a Ptk. 5:42. § (2) bekezdése szempontjából a harmadik személy mikor minősül jóhiszeműnek. A jóhiszeműség egy tudati állapot, amit ebben az esetben nehéz értelmezni. Aki ugyanis az őt megillető jogot bejegyeztette az ingatlan-nyilvántartásba, az álláspontunk szerint jóhiszeműnek minősül.
A Ptk. 5:41. § (4) bekezdésének, valamint az 5:42. § (2) bekezdésének az együttes értelmezése alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy még ha megállapítható is lenne, hogy a vagyonelkobzással tulajdont szerző államot képviselő személy vagy szervezet jóhiszemű volt, a Ptk. 5:42. § (2) bekezdése alapján azonban ennek ellenére fennmaradnak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok, ha ezek jogosultja is jóhiszemű volt.
- 356/357 -
Sajátos helyzet állhat elő, ha a vagyonelkobzással érintett dolgot terhelő, korábban már fennálló jog jogosultja is az állam. A Ptk. 6:3. § c) pontja szerint a kötelem megszűnik abban az esetben, ha ugyanaz a személy lesz a jogosult és a kötelezett, ha e törvény (vagyis a Ptk.) eltérően nem rendelkezik. Kérdés, hogy a Ptk.-n kívül más jogszabály rendelkezhet-e ettől eltérően? Álláspontunk szerint igen.
Összetettebb a helyzet korlátolt dologi jogok esetén. A Ptk. 5:154. § (1) bekezdése szerint a haszonélvezeti jog megszűnik akkor, ha a haszonélvező szerzi meg a dolog tulajdonjogát. A zálogjog azonban nem szűnik meg annak következtében, hogy ugyanaz a személy lesz a zálogkötelezett és a zálogjogosult. A Ptk. 5:142. § (3) bekezdése alapján ugyanis ilyenkor a zálogjog fennmarad a zálogjoggal biztosított követelés biztosítékául.[13] A Ptk. 5:159/C. § (2) bekezdése szerint pedig az építményi jog sem szűnik meg azzal, ha az építményi jogot az ingatlan tulajdonosa, vagy ha az ingatlan tulajdonjogát az építményi jog jogosultja szerzi meg.
A bírói gyakorlat szerint a büntetőbíróság határozatával elrendelt elkobzás (vagyonelkobzás) csak a tulajdonjogot vonja el, az elkobzás - a határozat ilyen értelmű kifejezett rendelkezése nélkül - a haszonélvezőre nem terjed ki: a haszonélvezeti jog tehát azután is fennmarad, hogy az elkobzott dolog állami tulajdonba kerül (P. törv. I. 20685/1969. - BH 1970/10. sz. 6530. - PJD IV. 60. sz.).
Amennyiben a bíróság a vagyonelkobzást a Btk. 75. § (1) bekezdése alapján nem meghatározott vagyontárgyakra, hanem pénzösszegre rendeli el, ennek teljesítéséért az elítéltet teljes vagyoni felelősség (helytállási kötelezettség) terheli. Ez azt jelenti, hogy ezen összeg erejéig bármely vagyontárgyára végrehajtási eljárást lehet folytatni, függetlenül attól, hogy az adós (elítélt) a végrehajtás alá vont vagyontárgyat mikor szerezte. Az adós (elítélt) ez alól a vagyoni helytállási kötelezettsége alól nem tudja kimenteni magát, ez ugyanis nem szubjektív alapú.
A Kúria a BH 2025.173. számú eseti döntésében ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy ha a pénzösszegre elrendelt vagyonelkobzás alapján az elítélt a fizetési kötelezettségét nem teljesítette, az ellene emiatt megindult végrehajtási eljárásban ő már nem elítéltként, hanem adósként kötelezett a fizetésre. Teljesítés hiányában pedig a végrehajtás az adós bármely vagyontárgyára kiterjedhet.
A pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás végrehajtására az Avt. 125/C. §-a tartalmaz rendelkezéseket. Az Avt. 125. § (1) bekezdése alapján a pénzösszegben elrendelt vagyonelkobzás végrehajtása során az állami adóhatóság az adós (elítélt) vagyontárgyait a pénzkövetelés végrehajtásának szabályai szerint - a jelen §-ban foglalt eltérésekkel - vonja végrehajtás alá.
A Kúria a hivatkozott döntésében azt is kiemelte, hogy az Avt. nem tartalmaz olyan megszorítást, amely alapján ne lenne végrehajtás alá vonható a bűncselekmény elkövetését megelőzően szerzett adósi vagyon. A pénzösszeg végrehajtása érdekében az adós (elítélt) bármely vagyontárgya végrehajtás alá vonható, függetlenül a vagyontárgy megszerzésének időpontjától.
Mindezek alapján a pénzben elrendelt vagyonelkobzás az elrendelés és a végrehajtás során csak az összegszerűség tekintetében kapcsolódik az általános szabály szerinti vagyonelkobzás alá eső vagyontárgyhoz. A vagyonelkobzás törvényes célja és alapja attól függetlenül fennáll, hogy az adott elvonandó vagyon (jogellenes gazdagodás) a büntetőeljárás idején rendelkezésre áll-e, vagy az pénzben fejezhető ki. A pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás az adós bárhol fellelhető vagyonára vonatkozhat, mert önmagában a vagyonelem hiánya nem változtat a törvényi rendelkezés célján, amely a bűnös úton szerzett vagyon elvonása (BH 2025.173.).
Polgári jogi szempontból ez az adós (elítélt) teljes vagyoni helytállási kötelezettségét jelenti a pénzben kifejezett vagyonelkobzás összegének mértékéig. Fontos azt is kiemelni, hogy pénzösszegben kifejezett vagyonelkobzás esetén a korábban fennálló jogok megszűnésének a kérdése nem merül fel, ez tehát az állam szempontjából előnyösebb, mint a konkrét vagyontárgyra elrendelt vagyonelkobzás.
Végül arra is indokolt kitérni, hogy a Kúria 69/2008. BK véleményének III. pontja szerint, ha a bűncselekményt többen követték el, külön kell vizsgálni minden egyes elkövetőnél, hogy vele szemben helye van-e vagyonelkobzás elrendelésének és milyen mértékben. A törvény nem teszi lehetővé, hogy ugyanarra a vagyonra (vagyontárgyra) több elkövetővel szemben egyetemlegesen rendeljenek el vagyonelkobzást, illetve az egyik elkövető egyetemlegesen feleljen a másik elkövető vagyonelkobzással elvont vagyonáért.
További kérdések merülnek fel akkor, ha a vagyonelkobzás gazdasági társaságot érint. Ebben az esetben az elítélt személyt megillető társasági részesedés lesz a vagyonelkobzás tárgya.[14] Kft. esetén ez azt jelenti, hogy az elítélt üzletrésze kerül az állam tulajdonába, zrt. és nyrt. esetén pedig az elítélt részvényei. Mindez azt fogja eredményezni, hogy az állam új tagként belép az adott társaságba.
A társasági részesedést érintő vagyonelkobzás kapcsán is fontos kiemelni, hogy az állami tulajdonba kerülés eb-
- 357/358 -
ben az esetben sem jelenti feltétlenül a korábban már fennálló és a társasági részesedést terhelő jogok megszűnését. Ha ugyanis ezeket a jogokat a közhiteles cégnyilvántartásba bejegyezték, akkor azok vonatkozásában az állam mint jogszerző képviseletében eljáró szervezet vagy személy jóhiszeműsége valószínűleg nem állapítható meg.
Amennyiben tehát az elítélt korábban elzálogosította az üzletrészét, akkor az azt terhelő és a cégnyilvántartásba bejegyzett jelzálogjog a vagyonelkobzás következtében nem fog megszűnni. Több kérdést vethet fel azonban az az eset, amikor a vagyonelkobzás olyan részvényt érint, amelyet korábban elzálogosítottak. A részvény ugyanis - akár nyomdai úton előállított, akár dematerializált részvényről van szó - nemcsak kézizálog vagy óvadék alapítása útján terhelhető meg, hanem jelzálogjog tárgya is lehet. Ezt a részvényt terhelő jelzálogjogot a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kell bejegyezni. Kérdés, hogy ebben az esetben megállapítható-e a vagyonelkobzással érintett és hitelbiztosítéki nyilvántartásba bejegyzett jelzálogjoggal terhelt részvény vonatkozásában a tulajdont szerző fél állam képviselője oldalán a jóhiszeműség. Amennyiben tudott a jelzálogjog fennállásáról, akkor a jóhiszeműség nem állapítható meg.
Ettől eltérő eset magának a társasági vagyonnak a megterhelése, elzálogosítása. Ebben az esetben ugyanis a zálogjog nem a tag(ok) társasági részesedését (üzletrészét, részvényeit) fogja terhelni, hanem a társaság tulajdonában álló dolgokat, a társaságot megillető jogokat és követeléseket, illetve a társaság más egyéb vagyontárgyait. Erre a Ptk. 5:93. § (4) bekezdése alapján körülírással meghatározott zálogtárgyként kerülhet sor, amelybe azonban a társaság tulajdonában álló ingatlanok nem tartoznak bele.[15] A tagot megillető társasági részesedésre vonatkozó vagyonelkobzás ezeket a társasági vagyoni elemeket és az azokat terhelő jogokat nem érinti.
Vagyonelkobzás esetén ennek alapján fennmaradhatnak egyrészt az elítélt tagot megillető társasági részesedést terhelő jogok, másrészt pedig a társaság vagyonát, illetve egyes vagyontárgyait terhelő jogok is.
Kérdés, hogy mi történik az állam tulajdonába kerülő elkobzott vagyonnal. Ez a vagyon, illetve ezek a vagyontárgyak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésébe kerülnek. Hogy ez megfelelő megoldást jelent-e, az egy további kérdés.
A megfelelő vagyonkezelés kérdése elsősorban az elítéltet megillető társasági részesedés állami tulajdonba kerülésekor válik lényegessé. Ha a vagyonelkobzás következtében az állam kisebbségi tulajdonos marad, akkor ez nem okoz problémát, hiszen a társaság ugyanúgy működhet tovább, mint korábban, azzal, hogy az egyik tag a Magyar Állam lesz. Ha azonban az állam megszerzi a társasági részesedések többségét, vagy egyedüli tagja lesz a társaságnak, akkor a továbbműködés biztosítása nemzetgazdasági szempontból is egy fontos kérdés.
Ez a fajta továbbműködtetés leginkább a szerkezetátalakítási, illetve más reorganizációs eljárásokkal mutat hasonlóságot. Megfelelő megoldást jelenthetne erre specializált vagyonkezelő szakértők alkalmazása.
Akár büntetőeljárás keretében, akár azon kívül lehetőség van arra, hogy a tulajdonos vagyonát vagy annak egy részét felajánlja az állam javára. Polgári jogi szempontból az első kérdés ezzel kapcsolatban, hogy ennek mi lesz a jogcíme, vagyis milyen jogcímen száll át a vagyon az államra.
Felmerülhet egyrészt a közérdekű célra történő kötelezettségvállalás. Ebben az esetben azonban a felajánlás meg kell, hogy feleljen a Ptk. 6:589. §-a szerinti feltételeknek. Eszerint ugyanis, ha valaki kötelezettséget vállal arra, hogy általa meghatározott közérdekű célra ingyenesen vagyoni szolgáltatást teljesít, megállapíthatja azokat a feltételeket, amelyek szerint a szolgáltatást meghatározott célra kell fordítani, és kijelölheti azt a személyt, akinek javára a szolgáltatást fordítani kell. Ebben a kötelezettségvállalásban tehát meg kell határozni azt a közérdekű célt, amelynek céljából az ingyenes vagyoni juttatásra sor kerül. Emellett ki kell jelölni azt a személyt, akinek a javára a szolgáltatást fordítani kell. Ez a személy elvileg a Magyar Állam is lehet.
Figyelemmel kell lenni azonban a Ptk. 6:591. §-ára is, amely a kötelezettségvállalás visszavonásáról rendelkezik. Kérdés, hogy a kötelezettségvállaló kizárhatja-e ennek a rendelkezésnek az alkalmazását a kötelezettségvállaló nyilatkozatában.
Egy másik lehetséges jogcím az ajándékozás. Az ajándékozás azonban - szemben a közérdekű kötelezettségvállalással - nem egyoldalú jogügylet, hanem egy szerződés. Ehhez tehát szükség van a felek megállapodására, a megajándékozott elfogadó nyilatkozatára. Ha pedig az ajándékozás tárgya ingatlan, akkor az ajándékozási szerződés az ingatlan-nyilvántartási jogszabályok által előírt alakszerűségi követelményeknek is meg kell, hogy feleljen. Emellett ajándékozás esetén lehetőség van egyrészt megtagadni a teljesítést (Ptk. 6:236. §), valamint visszakövetelni az ajándékot (Ptk. 6:237. §). Ezzel kapcsolatban is felmerül a kérdés, hogy kizárhatják-e a felek ezeknek a rendelkezéseknek az alkalmazását az ajándékozási szerződésben?
Bármely jogcímen kerül is sor a tulajdonátszállásra, az állam jogszerzése származékos jellegű lesz. Ez azt jelenti, hogy az állam javára juttatott vagyont, illetve vagyontárgyakat terhelő jogok továbbra is fennmaradnak, ezek új kötelezettje pedig az állam lesz.
- 358/359 -
A Ptk. 5:41. §-át a bírósági határozattal történő tulajdonszerzésre is irányadónak tekintjük. Ennek alapján vagyonelkobzás, illetve elkobzás esetén a büntetőjogi intézkedéssel érintett ingó vagy ingatlan dolgon fennálló, harmadik személyt megillető jogok az állam tulajdonszerzését követően is fennmaradhatnak, ha a jogszerző - vagyis az állam képviseletében eljáró személy vagy szervezet - nem volt jóhiszemű. Közhiteles nyilvántartásba bejegyzett jogok esetén meglehetősen nehéz a jogszerző oldalán a jóhiszeműség fennállását bizonyítani, hiszen ezen jogok vonatkozásában a jogszerző nem hivatkozhat arra, hogy nem ismerte a nyilvántartás tartalmát. Mindenkitől elvárható ugyanis, hogy megtekintse a szóban forgó közhiteles nyilvántartást.
Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok fennállásának lehetőségét tovább erősíti a Ptk. 5:42. § (2) bekezdése, amely szerint az állam tulajdonszerzése nem érinti a jóhiszemű harmadik személy javára az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett jogokat.
Ha esetleg mégis sor kerülne egy harmadik személyt megillető jog megszűnésére, a Ptk. 5:42. § (1) bekezdése alapján az államot ebben az esetben - főszabály szerint - helytállási kötelezettség terheli. Ez a helytállási kötelezettség csak akkor nem áll fenn, ha a jogosult nem indított végrehajtást a volt tulajdonos vagyonára, vagy az állam tulajdonszerzésének időpontjában nem állapítható meg, hogy a végrehajtás során a jogosult követelése nem nyert kielégítést.
A harmadik személyt megillető jogok akkor is fennmaradnak, ha a tulajdonos önként ajánlja fel a vagyonát, illetve egyes vagyontárgyait az állam javára, vagy köt az állammal erre vonatkozóan ajándékozási szerződést.
Ha a vagyonelkobzás társasági részesedést érint, problémát jelenthet az érintett gazdasági társaság továbbműködtetése. Ez a professzionális állami vagyonkezelés szükségességének a kérdését is felveti. ■
JEGYZETEK
[1] A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 323. §-a.
[2] A vagyontárgy fogalmát a 2025. évi CXXVIII. törvény 17. §-a egészítette ki a jogi személyben fennálló vagyoni részesedéssel.
[3] Menyhárd Attila: Dologi jog. Budapest, Osiris Kiadó, 2007. 230.
[4] Menyhárd már az 1959-es Ptk. rendelkezéseivel kapcsolatban felvetette, hogy ingók esetében is csak azon terhek megszűnése lenne indokolt, amelyek fennállása tekintetében az elbirtokló jóhiszemű volt, azaz azokról az elbirtokló a birtok megszerzésekor nem tudott és nem is kellett tudnia, vagy ha azok fennállásáról az elbirtoklás idejének eltelte előtt értesült. Lásd Menyhárd: Dologi jog. 250.
[5] Menyhárd Attila: A tulajdonjog megszerzése. In: Vékás Lajos - Gárdos István (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. 1. kötet. Budapest, Wolters Kluwer, 2014. 998.
[6] Az egy további kérdés, hogy jogok és követelések esetén a jóhiszemű jogszerzés kérdése felmerülhet-e.
[7] Erre utal Menyhárd is, aki szerint a Ptk. 5:41. §-a alapján a tulajdonszerzés időpontja az elkobzást kimondó bírósági ítélet jogerőre emelkedése. Lásd Menyhárd: A tulajdonjog megszerzése. 989.
[8] Menyhárd: A tulajdonjog megszerzése. 988.
[9] Kisfaludi András: A szerződés érvénytelensége és a közhiteles nyilvántartások. In: Liber Amicorum Studia E. Weiss dedicata. Ünnepi dolgozatok Weiss Emilia tiszteletére. Budapest, ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszék, 2002. 164-165.
[11] Itt nem térünk ki a helytállási kötelezettség és a felelősség közötti különbségekre.
[12] Menyhárd: A tulajdonjog megszerzése. 992.
[13] Ez a tulajdonosi zálogjog esete, amelyet azonban a zálogjogosult - aki egyúttal a zálogkötelezett is - nem fog tudni érvényesíteni.
[14] Itt nem térünk ki arra a kérdésre, hogy társasági részesedés - mindenekelőtt kft.-üzletrész - polgári jogi szempontból lehet-e tulajdonjog tárgya.
[15] Szemben az 1959-es Ptk. alapján alapított vagyont terhelő zálogjoggal.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyző; egyetemi docens, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék. https://orcid.org/0009-0009-0938-1309.
Visszaugrás
