Az örökhagyó ügyvéd által ellenjegyzett okiratba foglalt írásbeli magánvégrendeletet tett, amellyel az ingatlanának örököséül az alperest, valamint egy perben nem álló személyt nevezett meg; minden egyéb ingó- és ingatlanvagyonára a törvényes öröklés szabályainak alkalmazását rendelte. Az okiratot dr. B. F. ügyvéd készítette és azt az örökhagyó az okiratszerkesztő ügyvéd és titkárnője mint végrendeleti tanúk jelenlétében aláírta. A tanúk az aláírásuk alatt mindketten lakcímüket is feltüntették. Az okiratszerkesztő ügyvéd névaláírásából az előtagként használt doktori cím "d" betűje, vezeték- és keresztnevének kezdőbetűi azonosíthatóak voltak, az alkalmazott aláírásforma e végrendeleti tanú által szokásosan használt aláírásnak felelt meg. Az ügyvéd aláírása mellett látható a szárazbélyegzőjének lenyomata, és a végrendeleti tanú neve alatt "az okiratot dr. B. F. ügyvéd készítette" szövegrész.
Az örökhagyó halála után a közjegyző az ingatlant az egyik nevezett örökös kiesésére figyelemmel a másik nevezett örökös - alperes - részére, míg az egyéb hagyatékot a törvényes örökös felperesnek adta át.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét - amelyben egyebek mellett a végrendelet alaki okból való érvénytelenségének megállapítását kérte - elutasította.
- 60/61 -
Az ítélet indokolása szerint a végrendeletet szerkesztő ügyvéd a végrendeletet tanúként írta alá, aláírása három tagból áll, a vonalvezetésből megállapíthatóan az aláíró a neve egyes részeit külön-külön írta le beazonosítható, olvasható írásjellel. A végrendeletből a tanúkénti minősége, lakóhelye megállapítható, így a bélyegzőlenyomatra is tekintettel a tanú személye az okiratból beazonosítható. A tanú az aláírását sajátjának elismerte, személyi igazolványa alapján is megállapítható, hogy az megfelel a szokásos aláírásformájának. Az elsőfokú bíróság jogi következtetése szerint a tanú nem kézjegyével, monogramjával, hanem aláírásával látta el a végrendeletet, így az a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja alapján alakilag érvényes. Nem találta helyénvalónak azt a felperes által megjelölt követelményt, amely szerint a végrendeletnek a végrendeleti tanú nevét gépírással, vagy nyomtatott betűvel is tartalmaznia kell, vagy a tanúra utaló, a tanú nevét olvasható formában rögzítő záradéknak kell az okiraton szerepelnie. Az ítéletében kifejtettek szerint az alaki érvényességi feltételeket a Ptk. tartalmazza. A bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a BDT 2009.2045. szám alatti - a felperes által hivatkozott - eseti döntés csak az említett határozat közzétételét követően készített végrendeletek esetében lehet irányadó a jogbiztonság követelménye okán. (A perben megtámadott végrendelet 2002-ben készült.)
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A megállapított tényállást annyiban pontosította, hogy az írásbeli magánvégrendeleten az ügyvéd tanúkénti aláírása az elsőfokú ítéletben írtakon túlmenően tartalmaz egy elhúzásos vonalvezetésű részt is. Az így pontosított tényállás alapján egyetértett az elsőfokú bíróság jogi következtetéseivel. Eszerint: helyesen állapította meg, hogy az ügyvéd tanú három tagból álló nevét írta alá, abból felismerhetők a kezdőbetűk, az utolsó kezdőbetűt követő elhúzásos vonalvezetés pedig együttesen alkalmas a tanú névaláírásának megállapítására. Megítélése szerint a doktori címre vonatkozó rövidítés, a családi és utónév együttes használata megfelel az aláírás szokásos módjának, annak ellenére is, hogy az nehezen, illetve alig olvasható. Az elsőfokú bírósággal egyezően az volt az álláspontja, hogy a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja nem írja elő kógens jelleggel a tanú aláírásának olvashatóságát, valamint azt, hogy a tanú nevét gépírással vagy nyomtatott nagybetűkkel is fel kell tüntetni. Kitért arra is, hogy a tanú ebben az esetben aláírással, nem pedig kézjegyével, szignójával, neve kezdőbetűjének feltüntetésével látta el a végrendeletet, ezeknek ugyanis a végrendeleten a tanú névaláírása alatt lévő "pecsétlenyomaton" lévő jelcsoport felel meg, és az eltér a tanú szokásos névaláírásától. Megítélése szerint a tanú személyének beazonosítását biztosítja a névaláírása alatt a lakcímének a feltüntetése is. Rámutatott, hogy az ügyvédi bélyegző itt nem a tanú aláírását helyettesíti, csupán a tanú személyének beazonosításához nyújt további segítséget.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a keresete szerinti megváltoztatását.
- 61/62 -
Annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó írásbeli magánvégrendelete érvénytelen, mivel az nem felel meg a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja szerinti alaki követelményeknek. Indokolása szerint a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályokból téves jogi következtetést vont le, a jogerős ítélet téves jogértelmezésen alapul, másrészt ellentétes az egységes joggyakorlattal (BH 2007.10., BDT 2009.2045.). Megismételt jogi érvelése szerint a tanú aláírásának olvashatónak kell lennie, de mindenképpen olyannak, hogy a tanú személyazonossága az aláírásából beazonosítható legyen; magából az okiratból kell kitűnnie a tanú személyazonosságának, az ügyvédi bélyegző a beazonosításra nem alkalmas. Arra hivatkozott, hogy az adott esetben a tanú "aláírása" teljesen olvashatatlan, valójában egy olvashatatlan írásjel, ezért annak ügyvédi bélyegzővel való együttes használata sem pótolja az aláírást. Következésképpen az volt az álláspontja, hogy a perbeli végrendelet alakilag érvénytelen, mivel nem felel meg a Ptk. szerinti alaki kellékeknek.
A Kúriának az ügyben eljáró ítélkező tanácsa jogegységi eljárás lefolytatását indítványozta, mert el kívánt térni az EBH 2006.1412. számú elvi bírósági határozatban kifejtettektől. Ezért az eljárást a jogegységi határozat meghozataláig felfüggesztette. Az indítványban kifejtettek szerint sem a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjának nyelvtani értelmezéséből, sem pedig magának a jogintézménynek a rendeltetéséből nem következik az, az elvi bírósági határozatban kifejtett álláspont, amely szerint "[a]z aláírás szokásos módjának csak a családi és utónév együttes használata felel meg". A jogegységi eljárást kezdeményező ítélkező tanács álláspontja szerint a végrendeleti tanú aláírásával szemben nem az a követelmény, hogy megfeleljen az aláírás szokásos módjának, hanem az, hogy az illető tanú szokásosan azt alkalmazza aláírásaként és a tanú személye magából a végrendeletből mint okiratból, külön bizonyítás nélkül megállapítható legyen. Hangsúlyozta, hogy semmilyen garanciális szabály nem sérül abban az esetben, ha a tanú személyazonosságához azért nem fér kétség, mert személye az okiratszerkesztéshez használt ügyvédi bélyegző lenyomata és lakcímének feltüntetése alapján beazonosítható.
A Kúria jogegységi tanácsa a 2012. november 12-én meghozott 3/2012. PJE számú jogegységi határozatában kimondta: "A végrendelet tanújának az okiratot a rá jellemző, szokásos módon kell aláírnia. A tanú aláírását sem neve kezdőbetűjének feltüntetése, sem olvashatatlan írásjel vagy a tanú ügyvédi bélyegzőjének használata nem pótolja. A tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie." A jogegységi tanács az "aláírás" fogalmát nyelvtani alapon értelmezve arra a következtetésre jutott, hogy mindenki rendelkezik egy egyénre jellemző szokásos aláírással, amely az általa kialakított egyedi aláírásformát és aláírásképet jelent. Ehhez képest kimondta, hogy a tanú akkor tesz eleget az aláírásával szemben támasztott követelményeknek, ha az okiratot a rá jellemző, általa rendszeresen alkalmazott, szokásos névformát és írásképet tartalmazó aláírásával látja el. A jogegységi határozat további indokolása szerint: "Ennek legalább olyan mértékben kell olvashatónak lennie, hogy abból a tanú személye kideríthető legyen.
- 62/63 -
Elfogadható azonban az is, ha a tanú az olvashatatlan aláírása mellett a nevét olvasható módon is feltünteti. Ennek hiányában azonban az olvashatatlan aláírás az aláíró személyének azonosítására nem alkalmas".
A folytatódó eljárásban a felperes a felülvizsgálati kérelmét változatlanul fenntartotta. Részletesen hivatkozta a jogegységi határozat indokolásának azokat a részeit, amelyek szerinte alátámasztják a felülvizsgálati kérelmében már kifejtett jogi álláspontját.
A Kúriának a felülvizsgálati eljárásban abban a kérdésben kellett állást foglalnia: a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok alkalmazásával helytállóan jutott-e arra a következtetésre, hogy a perbeli végrendelet alaki okból nem kifogásolható, az érvényesen létrejött.
I. A Kúria elöljáróban a következők kiemelését tartotta szükségesnek.
A jogegységi határozat az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében a bíróságokra kötelező. A Kúria jogegységi tanácsa által meghozott határozat a kialakult gyakorlat szerint rendelkező részre és indokolásra tagolódik. Ezek közül - amint az a 23/2009. (III. 6.) AB határozat párhuzamos indokolásából kitűnik - csupán a rendelkező rész bír normatartalommal. A Kúria is úgy ítélte meg, hogy a jelen üggyel összefüggésben meghozott jogegységi határozat kötelező tartalmának meghatározása szempontjából a határozat rendelkező részének van ügydöntő jelentősége. A konkrét ügy elbírálása szempontjából nincs meghatározó jelentősége annak, hogy a jogegységi tanács milyen indokok alapján jutott a határozata rendelkező részében megjelenő döntésre.
II. Az ügyben azt a gyakran előforduló esetet kellett megítélni, amikor a végrendeletet tanúként az az ügyvéd írja alá, aki egyébként magát az okiratot szerkesztette. Ebből adódóan az okiraton megtalálható az ügyvéd nevét és irodájának székhelyét tartalmazó bélyegzőlenyomat. Az adott esetben az okiraton megtalálható volt a tanúnak az okiratra a saját kézírásával rávezetett lakcíme is. Az tehát nem volt kétséges, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd a végrendelet készítésénél tanúként is közreműködött.
A Kúria annyiban helyesnek tekintette a felperes érvelését, hogy a tanúk szerepe az örökhagyó névaláírásának hitelesítése, mégpedig akként, hogy a végrendeletet e minőségük feltüntetésével aláírják. Azzal is egyetértett, hogy ezt nem pótolhatja a tanú neve kezdőbetűjének feltüntetése, sem olvashatatlan írásjel - kézjegy, monogram - vagy a tanú ügyvédi bélyegzőjének használata.
Hangsúlyozta viszont, hogy a törvény szövegéből és a jogintézmény rendeltetéséből nem vonható le olyan - a felperes által hivatkozott elvi bírósági határozatként közzétett (EBH 2006.1412) eseti döntésben megfogalmazott - jogi következtetés, hogy a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásában kizárólag a családi és utónév együttes használata fogadható el az aláírás szokásos módjának és ebből következően a tanú aláírásának is ez a kritériuma. Ismert, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak ez az eseti döntése jelentősen hatott a bírói gyakorlatra és ennek nyomán olyan, a jogirodalomban is erős kritika alá vont határozatok - mint például a BDT 2009. 2045. szám alatt közzétett és jelen ügyben is hivatkozott ítélet - születtek, amelyek a végrendelet érvényessége
- 63/64 -
körében kógensen meghatározott alaki kellékek tartalmát a törvényből nem következtethető szigorúsággal írják körül.
Rámutatott a Kúria: A jelenleg hatályos jogszabályi környezetben hiányzik az elvi alapja az olyan jogértelmezésnek, amely a tanú aláírásával szemben támasztott alaki követelmények meghatározásánál a tanú személyének azonosíthatóságához szükséges feltételek előírásán túl további formai vagy egyéb követelményeket támasztanának. A természetes személy aláírásának formájával szembeni követelményt a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódó jogszabály sem fogalmazza meg. Az aláírás fogalmát sem határozza meg anyagi jogi szabály, nem rendelkezik jogszabály az aláírás módjáról sem. Jogszabály nem mondja ki, hogy milyen íráskép szükséges ahhoz, hogy a tanú kézjegye alakilag megfeleljen a végrendelet érvényességéhez megkívánt feltételeknek. Pontosan nem határozható meg tehát, hogy mi minősül tanúkénti aláírásnak a végrendelkezés szempontjából.
A Kúria mindezekből arra a további következtetésre jutott, hogy minden esetre kötelezően alkalmazandó módon nem indokolt tételesen meghatározni az aláírás képére vonatkozó kritériumokat. Kimondta, hogy tanú esetében elfogadható aláírásként a tanú által magáénak elismert olvashatatlan aláírás is. A Kúria is megerősítette, hogy a tanúk kizárólag akkor képesek eleget tenni a feladatuknak - az örökhagyó végakarat-nyilvánításának hitelesítése -, ha a személyük a végrendeletből mint okiratból külön bizonyítás nélkül beazonosítható. Ebből viszont - álláspontja szerint - nem következik az, hogy a tanú névírása aláíráskénti elfogadásának az a feltétele, hogy az megfeleljen az aláírás általában szokásos módjának. Ehhez kapcsolódóan az ítéletében kifejtette: Ebben a megközelítésben figyelmen kívül marad az a tapasztalati tény, hogy az emberek a mindennapi életben a legkülönbözőbb aláírásmódokat használnak. Jellemző, hogy az aláírás rendszeres és viszonylag nagy számú alkalmazása során mind a formai, mind pedig a képi megjelenését illetően kialakulnak bizonyos, az egyénre jellemző, egyedi sajátosságok. Ezek magukba foglalják egyrészt azt, hogy az illető az aláíráskor hogyan használja a nevét, másrészt, hogy ezt milyen grafikai kép formájában jeleníti meg. Ennek eredményeként mindenki rendelkezik egy rá jellemző, szokásos aláírással, amely egy általa kialakított egyedi írásformát és írásképet jelent. Hangsúlyozta, hogy a végrendelet alaki kellékeinek meghatározásában megnyilvánuló fontos garanciális szabály nem sérül abban az esetben, ha egyébként a tanú személyazonosságához kétség nem fér, mert az - mint ebben az esetben a tanú ügyvédi bélyegzőjének használatával és a lakcímének feltüntetésével - magából az okiratból megállapítható.
A Kúria álláspontja szerint a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában a végrendeleti tanú aláírásával szemben nem az a követelmény, hogy az megfeleljen az aláírás - általában -szokásos módjának, hanem az, hogy az illető a rá jellemző szokásos aláírást alkalmazza, és a tanú személye magából a végrendeletből mint okiratból, külön bizonyítás nélkül beazonosítható legyen. Megítélése szerint az ügyben kötelezően alkalmazott 3/2012 PJE rendelkező részének nincs olyan tartalma, amely szerint a végrendeleti tanú által szokásosan használt aláírásnak legalább olyan mértékben olvashatónak kell lennie, hogy abból legyen kideríthető a személye. Azzal érvelt, hogy
- 64/65 -
a jogegységi határozatnak a fentiek szerint sajátos normatartalommal bíró, és ekként kötelező rendelkező része szerint a tanú személyének "magából az okiratból" kell megállapíthatónak lenni, ami nyilvánvalóan lényegesen tágabb fogalom, mint a tanú által aláírásként használt grafikai jelcsoport (maga az aláírás). Ugyanígy nem tulajdonított olyan tartalmat a jogegységi határozatnak, hogy az olvashatatlan aláírás akkor elfogadható, ha a tanú amellett a nevét olvasható módon is feltünteti.
Utalt arra: mindig a konkrét ügyben kell vizsgálódni abban a tekintetben, hogy a tanú személye magából az okiratból külön bizonyítás nélkül megállapítható-e.
Az adott esetben - az előzőekben írtak szerint - a tanú személyének beazonosításához segítséget adott az ügyvédi bélyegző szövege, továbbá a tanúnak az okiratra a saját kézírásával rávezetett lakcíme is. Az okiratszerkesztőként és egyben tanúként eljáró ügyvéd személyi igazolványából pedig kétségtelenül megállapítható volt az is, hogy a végrendeleten található aláírás a tanú szokásos aláírásformája, az a rá egyértelműen jellemző aláírás.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértés hiányában - hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés],
A végrendeleti tanú aláírásával szemben nem az a követelmény, hogy az megfeleljen az aláírás általánosan szokásos módjának, hanem az, hogy a tanú a rá jellemző, szokásos aláírást alkalmazza és a tanú személye magából az okiratból - külön bizonyítás nélkül - beazonosítható legyen.
[régi Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pont vö. új Ptk. 7:17. § (1) bekezdés b) pont, 3/2012. PJE]
Visszaugrás
