A Kormány évek óta célként tekint - mind társadalmi, mind gazdasági oldalról - az ún. "Jó Állam" megteremtésére. De mikor is lehet "jó" az Állam? Az Állam attól tekinthető jónak, hogy az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között a legmegfelelőbb módon szolgálja. A "Jó Állam" a hatósági eljárások oldaláról azt az igényt jeleníti meg, hogy a magyar közigazgatás a racionális, következetes szabályozási háttér által megalapozottan, szakértelemmel és elhivatottsággal dolgozó tisztviselők segítségével álljon az ügyfelek rendelkezésére.
E célok megvalósításának egyik kulcsa a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény, közismert rövidítésén nevezve a Ket. Miután ez az a jogszabály, amellyel minden magyar állampolgár előbb-utóbb találkozik, amelynek egyes rendelkezései kihatnak ügyintézéseinkre, a Ket. szabályai, illetve azok mindennapi érvényesülése meghatározó jelentőségűek a közigazgatás helyes működése és annak jó megítélése szempontjából.
A fenti célokkal összefüggésben, a Ket. szabályainak egységes és helyes értelmezésének elősegítése miatt egy online felület került kialakításra "Ket.-Helpdesk"[1] néven, amely teret ad a Ket. alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb információk megosztásának. Ezen a felületen bárki felteheti a közigazgatási eljárással kapcsolatos kérdéseit, megfogalmazhatja kritikai észrevételeit, javaslatokat tehet. A Ket.-Helpdesk másik alapvető funkcióját pedig az adja, hogy a honlapon megismerhetőek az egyes fogós jogi és szakmai kérdésekkel kapcsolatos minisztériumi álláspontok, válaszok is.
E felületen érkezett kérdés arra vonatkozóan, hogy az eljárás megindítására irányuló kérelmet lehetséges-e a döntés meghozatala és annak jogerőre emelkedése közt eltelt időintervallumban módosítani, avagy a módosítást fellebbezésnek kell-e tekinteni a Ket.-ben is rögzített "tartalom szerinti elbírálás" elve alapján. A tárgykör azért is jelentős, mert a jogalkalmazói gyakorlat teljesen széttartó a kérdés kezelésében, a Ket., a hozzá fűzött kommentárok és jogirodalom pedig csupán alig, vagy csak az általánosság szintjén foglalkozik a témával, amely a mindennapi jogalkalmazáshoz semmiféle segítséget nem nyújt. Nem elhanyagolandó szempont az, hogy egy módosítás alapján meghosszabbításra kerül az ügyintézési határidő, vagy éppen új ügy indul a hatóság előtt. Álláspontunk szerint a Ket.-Helpdesk felületen is közzétett állásfoglalásunk hasznos zsinórmértékül szolgál a kérdés megítélése, kezelése során.
A kérelem tágabb értelemben vett módosítása tekintetében mindenekelőtt vizsgálandó az a körülmény, hogy a módosítás mire, pontosabban a kérelem mely tartalmi elemére irányul. A módosítás ez alapján kihatással lehet a tényállás tisztázására, a döntésre, valamint az eljárás céljára. Erre tekintettel az alábbi három kategória különböztethető meg.
a) A kérelem helyesbítése: Olyan egyszerű adatok helyesbítésére, pontosítására irányul a kérelem módosítása, amely egyáltalán nincs kihatással sem a tényállásra, sem a hatóság döntésére (például az ügyfél születési helyének megjelölése). E kategória tehát csupán formailag tekinthető a kérelem módosításának, érdemi kihatással az eljárásra nem rendelkezik.
b) A kérelem tényadatainak megváltoztatása: Ez esetben az ügyfél olyan adatok tekintetében változtatja meg kérelmét, mely a tényállásra és - ebből következően - a döntésre kihatással van, illetve lehet, azonban az eljárás célját (tehát pl. azt, hogy egy bizonyos engedély kiadására irányul) nem befolyásolja.
Az eljárás során új tényállási elemek folyamatosan jelentkezhetnek, akár a hatóság által lefolytatott bizonyítás eredményeként, akár azért, mert az ügyfél szolgáltat új adatot, információt. Ilyen új tényállási elemnek minősülhet példának okáért, ha az ügyfél egy építési eljárásban háromemeletes ingatlan helyett négyemeletes ingatlan építése iránt terjeszt elő kérelmet, vagy ha pontosítja személyazonosító adatait.
Az ilyen típusú kérelemmódosításnak csupán az első fokú döntés meghozataláig van helye, mivel a tényállás tisztázása fogalmilag megelőzi a döntést. Ha az ehhez hasonló módosítást az ügyfél olyan időpontban terjeszti elő, amikor már a hatóság számára irányadó ügyintézési határidő a végéhez közeleg, illetve új, adott esetben terjedelmes bizonyítás lefolytatása válik szükségessé, úgy a hatóságnak lehetősége van akár kvázi új eljárás indítására is. Az új eljárás tehát csupán irányultságában új, maga az ügy - a tényállás - ugyanakkor nem, az eljárás során előterjesztett adatok, bizonyítékok, nyilatkozatok az új eljárásban felhasználandók, felhasználhatók.
A döntés meghozatalát követően az ilyen típusú kérelemmódosítás csak a fellebbezési eljárás keretében érvényesíthető, terjeszthető elő.
c) A "klasszikus értelemben vett" kérelemmódosítás (ideértve a kérelem kiegészítését, kiterjesztését is): A kérelem módosítása esetén az eljárás céljára is kihatással rendelkező tartalmi elem vonatkozásában változik a kérelem (például nem építési, hanem bontási engedély iránti kérelmet terjeszt elő az ügyfél). Ez a módosítás a tényállásra nem rendelkezik kihatással, csak annak lehetséges értékelésére és az az alapján meghozandó döntésre.
- 88/89 -
Elsősorban tehát a b) és c) ponthoz kapcsolódva, az ügyfélnek a közigazgatási eljárásjog szabályai szerint általában rendelkezési joga van a kérelem vonatkozásában. Emellett - ahogyan a polgári perjog - a közigazgatási eljárásjog is ismeri az ún. "tartalom szerinti elbírálás" elvét. Ez a hatósági eljárásokban azt jelenti, hogy a hatóságnak minden kérelmet, beadványt tartalmának megfelelően kell elbírálnia, nem azok megnevezése alapján. Ezt a Ket. expressis verbis ki is mondja, amikor úgy rendelkezik, hogy: "a kérelmet tartalma szerint kell elbírálni akkor is, ha az nem egyezik az ügyfél által használt elnevezéssel".[2]
A rendelkezési jog legfontosabb aspektusai az alábbiak:
Az ügyfél jogosult eldönteni, hogy nyújt-e be kérelmet. A hatóság főszabály szerint nem kényszerítheti rá az ügyfélre egyetlen jogosultság megszerzését sem, azonban e körben is vannak ritka kivételek. A rendelkezési jog ezen aspektusa azért is bír kiemelkedő jelentőséggel, hiszen ezzel az eljáró hatóság oldalán eljárási kötelezettség keletkezik.
Az ügyfél jogosult eldönteni, milyen eljárást kezdeményez. A rendelkezési jog ezen oldala sem korlátlan. A jogszabályban meghatározott mérlegelési körülményektől és az ügy természetétől függően a hatóság döntési jogköre nem feltétlenül egyezik meg a kérelemmel. A hatóság ugyanis olyan jogot nem kényszeríthet rá az ügyfélre, amelyet nem kérelmezett, de ugyanazt a jogot eltérő tartalommal megállapíthatja, illetve megállapítását megtagadhatja.
A rendelkezési jog harmadik aspektusa a kérelem tartalmának meghatározására vonatkozó jogosultság az ügyfél oldaláról. A rendelkezési jog tartalma erről az oldalról az, hogy az ügyfél jogosult a kérelem tartalmát teljes mértékben meghatározni, azt módosíthatja, kiterjesztheti, visszavonhatja. Azonban ha az ügyfél a kérelmét a Ket. alapján visszavonja, akkor az eljárást meg kell szüntetni, kivéve, ha a hatóság jogosult hivatalból folytatni az eljárást.[3]
Megállapítható tehát, hogy a kérelemhez kapcsolódó rendelkezési jog harmadik aspektusa kapcsolódik a konkrét kérdéshez: a kérelem tartalmának meghatározására vonatkozó jog a lent kifejtetteknek megfelelően nagyban függ attól, hogy az eljárás mely szakaszában él az ügyfél a kérelem módosításának jogával.
A döntések jogerőssé válásáig az eljárás több "szakaszra" osztható, amelyekben másként ítélendő meg, kezelendő a kérelem módosíthatósága.
Általánosságban kiemelendő, hogy a módosítás jogának mindig korlátot szabnak a hatóság hatáskörére, illetékességére vonatkozó szabályok, mivel a kérelem határozza meg, determinálja a hatósági ügy tárgyát. Megjegyzendő továbbá, hogy a módosítás jogáról a Ket. nem tesz explicite említést, azonban arra nincs is szükség, hiszen az a rendelkezési jogból, illetve a kérelem visszavonásának jogából ("többen a kevesebb" elvéből következően) fakad.
Amennyiben a kérelem módosítása "leválasztható" az eredeti kérelemről (azaz önállóan is értékelhető), úgy - a jogalkalmazó mérlegelésétől függően - a módosítás eredményezheti:
- új ügy indítását; ez esetben az eredeti ügy a normál ügymenetnek megfelelően folyik tovább (ilyenkor azonban illetékfizetési kötelezettség keletkezik az ügyfél oldalán),
- az új ügyet generáló kérelem - azaz a módosítás - áttételét; ez esetben az eredeti ügy a normál ügymenetnek megfelelően folyik tovább,
- a kérelem módosításának érdemi vizsgálat nélküli elutasítását (tipikusan olyan esetben, amikor nincs hatásköre a hatóságnak az ügyben eljárni, és a hatáskörrel rendelkező hatóság sem állapítható meg).
Amennyiben a kérelem módosítása nem "leválasztható" az eredeti kérelemről (azaz önállóan nem értékelhető), úgy - a jogalkalmazó mérlegelésétől függően - az eredményezheti:
- az egész ügy áttételét egy másik, a módosított kérelem elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz,
- a módosítás érdemi vizsgálat nélküli elutasítását,
- az ügy "elintézését".
Amennyiben a hatóság úgy dönt - a fent említett lehetőségek közül -, hogy az ügyet érdemben elintézi, úgy jelentőséggel bír az a körülmény, hogy az ügyfél a módosítást az eljárás mely "szakaszában" terjeszti elő.
Az első ilyen szakasz az első fokú döntés meghozataláig tartó időtartam. Ekkor - a fent említett, elsősorban hatásköri korlátokra tekintettel - az ügyfél bármikor módosíthatja kérelmét. Fontos azonban kiemelni, hogy a kérelem módosítása eredményezheti akár az ügyintézési határidő újrakezdődését kvázi új ügy indításával, ha a módosítást az ügyintézési határidő leteltéhez relatíve közel terjesztik elő, vagy a tényállás tisztázása érdekében nagy terjedelmű bizonyítást kell (újra) lefolytatni. A hatóságtól nyilvánvaló módon nem várható el, hogy ésszerűtlenül rövid időn belül hozzon döntést, figyelemmel kell lenni tehát a döntések szakmai megalapozottságának követelményére, valamint az alapelvek közt is nevesített együttműködési kötelezettségre és a joggal való visszaélés tilalmára (másik oldalról tehát a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére).
A második szakasz az első fokú döntéstől a döntés jogerőssé válásáig terjedő időtartam. Ekkor az "alap" kérelem már nem módosítható, beáll egyfajta egyszerű kötőerő, hasonlóan a polgári perjoghoz. A kérelem módosításának eredményeként ilyenkor - eljárásjogi szempontból - a kérelem visszavontnak tekintendő, és minden esetben új ügy indul. Fellebbezés benyújtására - amennyiben az nincs kizárva - van lehetőség, azonban ez már a hatóság döntése ellen irányul, és nem az "alap" kérelem módosítására.
Külön kezelendő azonban magának a fellebbezési kérelem módosíthatóságának kérdése. E körben rá kell mutatni, hogy - az előbb említett korlátokon túl - a fellebbezési kérelemnek további, az ágazati jogszabályokból, és magából a Ket.-ből fakadó korlátja, hogy bizonyos esetekben lehetséges
- 89/90 -
a döntések részjogerejének beállása a Ket. 73/A. § (6) bekezdése alapján.[4]
Ennek értelmében a döntés már jogerőssé vált részére nem terjedhet ki a fellebbezési kérelem módosítása. További korlátot jelentenek e körben a Ket. 102. § (3) és (3b) bekezdései, melyek meghatározzák a fellebbezési kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának kötelező eseteit.
Szintén külön "szakasz" a döntés jogerőssé válását követő időtartam, amely valójában már nem a közigazgatási eljárás része. Ekkor már - magától értetődően - nincs lehetőség a kérelem módosítására, az ügyfél által a kérelem módosításának célzatával előterjesztett beadvány mindenképpen új ügyet generál. A döntés jogerőssé válásakor[5] az eljárás lezárul, így az ügyfélnek a hatósági eljárásban (mivel már nincs eljárás) többé nincs lehetősége kérelmét módosítania. Fontos rámutatni arra, hogy a közigazgatási per az annak alapjául szolgáló hatósági eljárás, valamint az abban hozott döntés jogszerűségének vizsgálatára irányul, így az alaki jogerő - amely a hatósági eljárás közigazgatási szakban történő "végleges" lezárásához kapcsolódik - kizárja a kérelem további módosíthatóságát.
A hatóság azonban ekkor is kezelheti, sőt - indokoltság esetén köteles is kezelni - bejelentésként, figyelemfelhívásként a beadványt, amely alapján (mivel a hatóságnak hivatalos tudomása lesz a bejelentésben foglaltakról) megvizsgálja a kijavítás, kiegészítés jogintézményének alkalmazhatóságát,[6] az ott meghatározott korlátok között. Megjegyzendő, hogy a kijavítás, kiegészítés jogintézménye a Ket. alapján hivatalból történhet, hivatalbóli eljárásokban pedig fogalmilag kizárt a kérelem kategóriája (erre tekintettel tehát az ügyfél kérelmét csupán bejelentésnek, beadványnak lehet tekinteni, amely alapján a hatóságnak hivatalból lesz tudomása a döntés esetleges hibáiról, és a jogszabályi feltételek fennállása esetén alkalmazza a Ket.-ben meghatározott jogintézményeket).
Az Igazságügyi Minisztérium állampolgári megkeresés alapján jogértelmezést adott ki a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) döntés kijavítására vonatkozó rendelkezéseinek értelmezésével kapcsolatban. A jogesetben a hatóság az ügy érdemére kiható tényállási elem megváltozására hivatkozással kijavította saját döntését. A jogi szabályozás megoldást nyújt ugyan a tárgykörre vonatkozóan, azonban a szabályok értelmezése sok kérdést vet fel.
A hatóság önkorrekciójának eszköze a kijavítás, amelyre a Ket. alapján kizárólag akkor kerülhet sor, ha az nem hat ki az ügy érdemére, az eljárási költség mértékére vagy a költségviselési kötelezettségre.[7] Ezt a kérdést a hatóságnak a tényállást teljes körűen megvizsgálva, az ügy összes körülményét mérlegelve kell megítélnie. Ennek a vizsgálatnak azért van kiemelt jelentősége, mert a Ket. alapján a kijavítás ellen nincs helye jogorvoslatnak.[8] Az ügy érdemére vonatkozóan ugyanakkor kizárólag olyan döntés hozható, amely ellen az ügyfél jogorvoslati jogának érvényesítése biztosított. Éppen ezért, amennyiben a hatóság úgy ítéli meg, hogy az észlelt hiba korrekciója az ügyet érdemben befolyásolja, úgy a hiba orvoslása céljából kijavítás helyett a döntést módosítja vagy visszavonja, amely döntés ellen a Ket. általános szabályai szerint van helye jogorvoslatnak.[9]
Az, hogy milyen mértékű hiba, elírás alapozhatja meg a kijavítást, mindig az adott ügy összes körülményének függvényében állapítható meg. Adott esetben név elírása is lehet az ügy érdemére kiható hiba, ha ezáltal az ügyfél személye változik, illetve az ügy elbírálására érdemi kihatással bír például az olyan számelírás, amelynek eredményeként nem hat, hanem tíz méter magas épület megépítésére válik jogosulttá az ügyfél.
Előfordulhat, hogy az érdemi döntéshozatalt követően jut a hatóság tudomására, hogy az eljárás során rendelkezésére bocsátott - az anyagi jogi szabályok alapján az ügy érdemi elbírálására kihatással bíró - adat, információ téves. A fenti példánál maradva, az adott tényadatok változása folytán a tíz méter magas épület megépítését engedélyező döntés jogszabálysértő, így azt a hatóság az újonnan megismert adat, információ birtokában módosítja vagy visszavonja.
A kijavítás ellen nincs helye jogorvoslatnak, azonban, ha a hatóság tudomására jut, hogy az ügy érdemének érintettsége a döntés kijavítása helyett a döntés módosítását alapozta volna meg, úgy a hatóság - észlelve az anyagi jogi jogszabálysértést - hivatalból köteles a kijavító döntést visszavonni és az eredeti döntést módosítani.
Az ügyfélnek lehetősége van arra, hogy felügyeleti eljárást kezdeményezzen. Ha a felügyeleti szerv a felügyeleti eljárás lefolytatását szükségesnek tartja, és annak során megállapítja, hogy az elsőfokú döntés jogszabálysértő, úgy azt megváltoztatja vagy megsemmisíti, illetve szükség szerint megsemmisíti és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasítja.[10]
A felügyeleti szervhez fordulhat az ügyfél akkor is, ha az elsőfokú hatóság a döntés módosítását vagy visszavonását megalapozó körülmény fennállása ellenére hivatalból nem járt el, vagyis a kijavító döntés visszavonásával és az eredeti döntés módosításával nem orvosolta a jogszabálysértést. A felügyeleti szerv ebben az esetben a felügyeleti eljárás keretében az eljárás soron kívüli lefolytatására utasítja a mulasztó hatóságot.[11] A Ket. szabályozza továbbá azt az esetet, amikor a felügyeleti szerv sem tesz eleget eljárási
- 90/91 -
kötelezettségének, ekkor az ügyfél kérelmére a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság kötelezi a hatóságot az eljárás lefolytatására.[12]
Fentiek mellett megemlíthető, hogy a közérdek védelme céljából az ügyész törvényességi ellenőrzést gyakorol a hatóság által hozott egyedi, bíróság által felül nem bírált jogerős vagy végrehajtható döntések, valamint hatósági intézkedések tekintetében. Ennek keretében az ügyész a törvénysértés orvoslása érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket, például a hatóság eljárási kötelezettségének elmulasztása esetén a mulasztás megszüntetésére felszólító ügyészi felhívásban megállapított határidő eredménytelen elteltét követően a közigazgatási ügyekben eljáró bírósághoz fordulhat a hatóság eljárásra kötelezése iránt.[13]
A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat egyik első fokú hatóságának (a továbbiakban: területi hivatal) gyakorlatában merült fel a büntetés-végrehajtási intézet (a továbbiakban: bv. intézet) mint tartózkodási hely hatósági illetékességet megalapozó szerepével kapcsolatos jogértelmezési kérdés. A kérdés arra irányult, hogy a bv. intézet mint az ügyfél tényleges tartózkodási helye annak ellenére is megalapozhatja-e a területi hivatal illetékességét, hogy oda az ügyfél értelemszerűen nincs bejelentve, vagy a bv. intézetben tartózkodó ügyfelek esetében a bejelentett lakóhely vizsgálata szükséges az illetékesség megállapításához.
A felvetett jogalkalmazási probléma kapcsán az Igazságügyi Hivatal mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 21. § (1) bekezdés a) pontja szerint: "Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az azonos hatáskörű hatóságok közül az a hatóság jár el, amelynek illetékességi területén az ügyfél lakóhelye, tartózkodási helye, ennek hiányában értesítési címe (együtt: lakcím). van." A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 26. § (1) bekezdése értelmében a Magyarország területén élő, a törvény hatálya alá tartozó polgár köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címét a járási hivatalnál nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni.
Kiemelendő azonban, hogy az Nytv. 27. § (4) bekezdés b) pontja leszögezi, hogy: "Nem kell bejelenteni a tartózkodási helyét annak a polgárnak, aki előzetes letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti." Az Igazságügyi Hivatal jogértelmezése szerint e törvényi rendelkezésből következik, hogy a büntetés-végrehajtási intézet - a nyilvántartásba vétel céljából történő bejelentés hiányában is - a fogvatartott ügyfél Nytv. szerinti tartózkodási helyének minősül, és abban az esetben is megalapozza a területi hivatal illetékességét, ha az ügyfél más területi hivatal illetékességi területén bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. A bv. intézetben tartózkodó ügyfelek ügyeiben lefolytatott hatósági eljárások esetében tehát - az illetékesség Ket. 21.§-a alapján történő megállapítása során - a bejelentett lakóhely vizsgálata, és az ügy lakóhely szerint illetékes hatósághoz történő áttétele nem indokolt.
Napjainkban a telekommunikáció fejlettsége technikailag lehetővé tenné, hogy a fogyasztónak egy hitelfelvétel során ne kelljen több alkalommal személyesen is felkeresni a pénzügyi intézményt, így sok esetben megtakaríthatóak lennének az utazási költségek és elkerülhetővé válna a fogyasztó emiatti munkából való távolmaradása. A korszerű telekommunikációs eszközök révén elvi szinten lehelőség van arra, hogy a fogyasztó online és egyben interaktív hiteligénylési folyamaton keresztül, otthonában, nyugodt körülmények között kapjon mindenre kiterjedő tájékoztatást az igényeinek megfelelő hitelkonstrukcióról, illetve - ha van ilyen szándéka - a hiteligénylését is be tudná nyújtani a bankhoz ezen eljárás keretében. Technikailag tehát megvalósítható lenne például az, hogy a fogyasztó telefonszámának a pénzügyi intézmény honlapján, az egyes hiteltermékek leírását tartalmazó oldalán történő megadásával visszahívást kérjen a pénzügyi intézmény tanácsadóitól, akik - az adatvédelmi szabályok betartása mellett - telefonon vagy a fogyasztó választása szerint videohívással vennék fel a kapcsolatot az érdeklődőkkel, ily módon interaktív formában válaszolhatnának a felmerülő kérdésekre, illetve megadhatnák a szükséges tájékoztatásokat, információkat, illetve e-mail útján megküldhetnék az egyes dokumentumokat.
Több kérdés is felmerült azonban azzal kapcsolatban, hogy az ügyféllel a fenti módon, elektronikus úton megvalósuló kommunikáció összeegyeztető-e a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fhtv.) rendelkezéseivel, illetve megfelel-e az annak végrehajtására kiadott egyes rendelet előírásoknak.
E körben kérdésként merült fel, hogy a törlesztőrészletek változásáról szóló táblázat e-mailben történő megküldése megfelel-e az 56/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 6. § (1) bekezdése szerinti előírásnak, ami szerint a hivatkozott dokumentumot írásban vagy más tartós adathordozón kell a fogyasztó rendelkezésére bocsátani.
Az e-mailt - az Fhtv. által alkalmazni rendelt, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 108. pontja szerinti definíció alapján - nem lehet tartós adathordozónak tekinteni. Ugyanakkor a kérdésben vázolt helyzetre - elfogadása esetén - megoldást jelenthet a jelen értelmezés írásának időpontjában az Országgyűlés napirendjén lévő, a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/7396. sz. törvényjavaslat (a továbbiakban: Törvényjavaslat). A Törvényjavaslat akként módosítaná az Fhtv. tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályait, hogy bizonyos esetben és feltételek mellett a tájékoztatatás elektronikus úton is teljesíthető lenne.
- 91/92 -
A Törvényjavaslat 72. § (2) bekezdése ugyanis az Fhtv. 8. §-át egy új, (3) bekezdéssel egészítené ki, a következők szerint: "(3) Az 5-7. §-ban meghatározott tájékoztatás elektronikus úton is teljesíthető, azzal, hogy a hitelszerződés megkötését követően a 6. § és a 7. § szerinti tájékoztatási kötelezettség papíron vagy más tartós adathordozón is teljesítésre kerül". E módosítás Országgyűlés általi elfogadása esetén lehetőség lesz arra, hogy a táblázatot elektronikus úton, e-mailben küldje meg a hitelező a fogyasztó részére.
A fogyasztó és a pénzügyi intézmény közötti, a hiteligénylési folyamat során megvalósuló elektronikus kommunikáció kapcsán szintén kérdésként vetődött fel, hogy megfelel-e a jogalkotói szándéknak a tájékoztatás megtörténtének nem aláírással, hanem hang-, illetve videófelvétellel, továbbá elektronikus levéllel történő igazolása.
Az Fhtv. jelenleg hatályos 8. § (1) bekezdése szerint fogyasztási kölcsönök esetén a formanyomtatványt alá kell írni. Ugyanakkor a hivatkozott Törvényjavaslat az ügyféllel való kapcsolattartás megkönnyítése érdekében e rendelkezés módosítását is tartalmazza. A Törvényjavaslat 72. § (1) bekezdése szerint ugyanis az Fhtv. 8. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépne: "(1) A fogyasztó - az elektronikus úton történő tájékoztatás kivételével - a hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatást tartalmazó formanyomtatvány másolatán aláírásával igazolja annak átvételét és azt, hogy az 5-7. §-ban szabályozott tájékoztatást megkapta".
A bank és ügyfél közötti elektronikus kapcsolattartás során szintén kérdésként jelentkezett, hogy a szerződéstervezet a fogyasztó részére e-mailben történő rendelkezésre bocsátása elfogadható-e.
Tekintettel arra, hogy az Fhtv. jelenleg hatályos 13. § (1) bekezdése a jelzáloghitelre vonatkozó szerződéstervezet átadására nem ír elő semmilyen különös módot, így az erre vonatkozó kötelezettség elektronikus úton való teljesítése is elfogadható.
* * *Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.
[2] Vö. Ket. 37. § (1) bekezdés.
[3] Vö. Ket. 34. § (4) bekezdés.
[4] "73/A. § (6) Az első fokú döntés fellebbezéssel nem érintett rendelkezései az (1)-(5) bekezdésben meghatározottak szerint jogerőssé válnak, ha
a) csak az eljárás egyéb résztvevője fellebbezett a döntés rá vonatkozó rendelkezése ellen,
b) jogszabály így rendelkezik arra tekintettel, hogy kizárólag a döntés egyes rendelkezései ellen nyújtottak be fellebbezést, és az ügy jellegéből adódóan a fellebbezés elbírálása nem hat ki a fellebbezéssel meg nem támadott rendelkezésekre."
[5] Vö. Ket. 73/A. §
[7] Vö. Ket. 81/A. § (1) bekezdés.
[8] Vö. Ket. 81/A. § (3) bekezdés.
[9] Vö. Ket. 98. §, 109. §, 114. § (1) bekezdés.
[10] Vö. Ket. 115. § (1) bekezdés b) pont.
[11] Vö. Ket. 20. § (2) bekezdés, 115. § (1) bekezdés a) pont.
[12] Vö. Ket. 20. § (6) bekezdés.
[13] Vö. Ket. 20. § (9) bekezdés, 120. §
Visszaugrás
