A vallásnak és az egyháznak Magyarország történelmében és társadalmi életében betöltött jelentőségét[1] az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása[2] nevesíti.
Még mielőtt az egyházak jogállásának az előzményeit áttekintem, röviden kitérek arra, hogy mit jelent a lelkiismereti és vallásszabadság, és ez hogyan testesül meg az egyházi jogállásban. A lelkiismereti és vallásszabadság joga az Alkotmánybíróság szerint az emberi méltósághoz való alapjoghoz szorosan kapcsolódik, fennállásuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele,[3] a vallásszabadsághoz való jog magjaként pedig a meggyőződés szabad megválasztását definiálja. Ez mindenkit megillet, és ebben nem tehető különbség az egyes személyek között. Az érintett szabad vallásgyakorlása egyéni jogként jelenik meg. Ugyanakkor ennek van egy közösségi oldala is, amelyben az azonos hitelveket követő személyek csoportja valósítja meg együttesen a vallásgyakorlást. Ez utóbbit nem lehet szervezeti formához kötni, megvalósulhat szervezeti forma nélkül is.[4] Amennyiben az adott valláshoz tartozók mégis valamilyen szervezeti jogi formában kívánják a közösségi vallásgyakorlást megvalósítani, akkor erre az államnak biztosítania kell speciális jogi kereteket.
Az egyházak jogi formában írott szabályozása szinte egyidős az állammal. Magyarország történetében az állam sokáig elkötelezett volt a vallás, illetve egyes vallások mellett, ebben eredményezett elmozdulást a dualizmus kori, a vallás szabad gyakorlására vonatkozó 1895. évi XLIII. törvénycikk. Az ebben foglalt elveket a kommunizmus idejében felváltotta az - államtól formálisan elválasztott - egyházak szabadságának állami korlátozása.[5]
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az 1989-ben történt módosítása már érdemben biztosította a lelkiismereti és vallásszabadságot. Az 1990-ben elfogadott a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ltv.) felszámolta a vallásszabadságra vonatkozó korábbi korlátokat. Az új törvényi szabályozás alapján legalább száz természetes személy már egyházat alapíthatott, ha a törvény többi feltételének is megfelelt (Ltv. 9. §). A törvény az egyházi jogálláshoz - működésük függetlenségének[6] biztosításán túl - széles körű kedvezményrendszert kapcsolt, amely az állami támogatásokig és részleges adómentességig terjedt.
Az Alkotmánybíróság már működése kezdeti időszakában többször foglalkozott az egyházak jogállásával. Ennek során megállapította, hogy az államnak a vallási és lelkiismereti meggyőződés kérdésében semlegesnek kell lennie, hiszen az állam az egyháztól elválasztva működik. Ez azt is jelenti, hogy az állam nem ítélkezhet vallásos hit vagy lelkiismereti meggyőződés igazságtartalma kérdésében - szemben egyes történelmi eseményekkel - nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében. Ebből az is következik, hogy az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem kapcsolódhat össze intézményesen, belügyeibe nem avatkozhat be, a vallásos meggyőződés és a vallásszabadság témájában korlátozó szabályt - főszabály szerint[7] - nem fogadhat el. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a vallás és az egyház
- 19/20 -
sajátosságait az államnak figyelmen kívül kell hagynia, vagyis alkothat olyan jogszabályokat, amelyek az egyház sajátosságait figyelembe veszik. A szabályozás megalkotásakor nem sérti az állami semlegességet, illetve az egyházak egyenlőként kezelésének elvét, ha a jogalkotó figyelembe veszi az egyes egyházak tényleges társadalmi[8] és történelmi[9] szerepét.[10],[11]
Kifejtette a testület, hogy az egyházak működőképessége a vallásszabadság kérdésétől elválaszthatatlan. Az egyházakat a többi jogi személytől eltérően határozta meg, mert míg utóbbiak egy körülhatárolt résztevékenységre vagy meghatározott értékek képviseletére szerveződnek, addig a vallás a hívő számára a teljes személyiséget és az élet minden területét érinti és meghatározza.[12] Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a vallásszabadság együttes gyakorlása nincs kötve szervezeti formához, sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága nem tehető alkotmányosan függővé vallásos szervezeti tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától. Az államnak az egyházak felé kettős szerepe van: az állam és az egyház elválasztott működését az Alkotmány (és az Alaptörvény is) nevesíti, azonban a kettő közötti kapcsolatrendszerben az államnak pozitív kötelezettsége is van, mégpedig biztosítania kell azt, hogy a vallási közösségek számára rendelkezésre álljon a tevékenységükkel összeegyeztethető jogi szervezeti forma vagy formák, amelyeket az érintettek igénybe vehetnek.
Felmerült az Alkotmánybíróság előtt az a kérdés is, hogy az állami semlegesség meddig terjedhet, lehetséges-e az államnak az együttes vallásgyakorlás jogi formáinak szabályozása során követelményeket meghatároznia. A kérdést úgy is feltehetjük, hogy az államnak vajon hagyatkoznia kell-e a vallási közösség önértelmezésére, mely szerint ők a vallást közösen gyakorolják, és így egyháznak minősítik magukat, vagy lehetséges minimumfeltételeket szabni? A testület kimondta, hogy az állam szabályozási kötelezettsége kiterjed arra, hogy meghatározza a minimális társadalmi elfogadottság kritériumait. Így az a szabály, amely a vallásszabadságot - és így az egyén szabad vallásgyakorlását is - tiszteletben tartva, az egyházi jogállást, mint a közösségi vallásgyakorlás sajátos formáját feltételekhez köti, összhangban lehet a vallásszabadsággal és önmagában nem okoz önkényes megkülönböztetést.[13]
Az Ltv. és a hozzá kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlat olyan jogi környezetet eredményezett, amely széles körben biztosította a vallásszabadságot, továbbá a közösségi vallásgyakorlás keretében az egyházak működését. Ugyanakkor sajnos nem biztosított megfelelő fellépési lehetőséget az egyházi jogálláshoz kapcsolódó sajátos jogokkal visszaélő, valójában vallási tevékenységet nem végző, csupán a kedvezményeket kihasználó csoportokkal szemben. Az egyházak felett nem volt érdemi törvényességi felügyelet, csak nagyon szűk körben a bíróságoknak voltak jogosítványaik. A Legfőbb Ügyészséghez az Ltv. hatálya alatt harminchárom egyházi jogi személy tevékenységével összefüggésben érkezett beadvány, amelyek alapján az ügyészség eljárásokat is indított, ez néhány esetben a szervezetek megszűnését, illetve megszüntetését is eredményezte.[14]
A jogalkotó e visszaélések felszámolását határozta el 2011-ben. Az Alaptörvény az Alkotmányhoz képest részletesebben és egyértelműbben fogalmaz az egyház és az állam kapcsolatrendszeréről. Fenntartotta az állam és az egyházak elválasztottságát, ezt még hangsúlyosabbá téve azáltal, hogy nem "elválasztottságot", hanem "különvált működést" fogalmazott meg, továbbá kinyilvánította az egyházak önállóságát azzal, és kimondta, hogy az állam a közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal. Az Alaptörvény elfogadását követően az Országgyűlés megalkotta a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvényt, amelyet az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenség miatt - a törvény érdemi rendelkezései vizsgálatának mellőzésével - még a törvény de facto hatálybalépése előtt megsemmisített.[15] A törvényalkotó ekkor fogadta el a jelenleg is hatályos, de azóta többször módosított, a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényt (a továbbiakban: Eht.).
2.1. Az új törvény továbbra is biztosította az egyházak működésére vonatkozó jogi kereteket, azonban szakítva a korábbi koncepcióval, az egyházakat két csoportba sorolta be: alapcélként vallási tevékenységet végző egyesület és a törvény által nevesített, elismert egyházak. Az alapcélként vallási tevékenységet végző egyesület kérhette az egyházként történő elismerését - meghatározott feltételek fennállása esetén - az Országgyűléstől. Az alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületi formában működő vallási szervezet és az elismert egyház jogállása között különbség volt oly módon, hogy az elismert
- 20/21 -
egyház többletjogosultsággal rendelkezett.[16] Az Ltv. szerint egyházként működő, a törvényben elismert egyházként nem nevesített szervezetek az Eht. átmeneti rendelkezései alapján, alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületté váltak, és a későbbiekben bemutatandó átmeneti szabályok szerint kérhették az egyházként történő elismerésüket.
2.1.1. Az új szabályozás számos hazai és nemzetközi kritikát kapott. Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó szerve, a Velencei Bizottság[17] és az Emberi Jogok Európai Bírósága[18] is elmarasztalta. Ugyanakkor nemcsak külföldi fórumok előtt folytak eljárások, hanem az Alkotmánybíróság is foglalkozott az Eht.-val a 2013. márciusi határozatában[19] (a továbbiakban: Abh.), és alaptörvény-ellenesség miatt megsemmisítette a törvénynek az egyházak országgyűlési elismerésére vonatkozó rendelkezéseit, valamint egyes átmeneti rendelkezéseit. A testület határozatában számos, az egyházi szabályozást érintő megállapítást tett:
- megerősítette korábbi, az Alaptörvény előtti gyakorlatát az állam semlegessége tekintetében (Abh. 134. pont);
- megerősítette az egyházak elkülönülését a társadalmi és érdekképviseleti szervektől (Abh. 134. pont);
- megerősítette, hogy a vallásszabadság garantálásától elválaszthatatlan az egyházak működőképessége (Abh. 135. pont);
- megerősítette az egyházak történelmi és társadalmi szerepéről korábban mondottakat (Abh. 150. pont);
- kimondta, hogy az egyházak számára a rendszerváltástól kétharmados törvényekben biztosított különleges státusz, továbbá a történeti alkotmányunk vallásszabadság terén elért vívmányai szoros egységet alkotnak, és az Alaptörvény alapján védelmet élveznek, ezért az Országgyűlés már nem dönthet úgy, hogy speciális egyházi jogállást nem alakít ki (Abh. 141. pont);
- az Alaptörvény XV. cikkéből levezetve kimondta az egyházak - vallásszabadságból következő - egyenlő kezelésének követelményét, továbbá levezette az államnak azon kötelezettségét, hogy az egyházakra (és minden vallásra) csak keretszabályokat alkothat, a tartalmi kérdésekben a vallások és az egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia (Abh. 142. pont);
- a korábbi gyakorlatát továbbvezetve kimondta, hogy a fenti önértelmezés viszont csak tartalmi kérdésekre vonatkozik, az államnak lehetősége van arra, hogy az együttes vallásszabadság jogához kapcsolódva tárgyilagos és észszerű feltételeket határozzon meg arra az esetre, ha a vallásszabadsághoz való jog alapján létrejövő szervezetek és közösségek jogi személlyé kívánnak válni (ilyenek lehetnek az egyházi elismerés kezdeményezésére vonatkozó minimális létszámra, továbbá a vallási közösség működésének időtartamára vonatkozó előírások) (Abh. 143. pont);
- a feltételek meghatározása során ugyanakkor alkotmányossági kérdést vet fel az, ha az összehasonlítható szervezetek közül a törvényhozó egyes szerveteknek megadja az adott szervezeti-jogi formává alakulás lehetőségét, míg másokat önkényesen kizár ebből vagy indokolatlanul megnehezíti az átalakulásukat (Abh. 146. pont);
- az Országgyűlésnek joga van arra, hogy módosítsa az egyházi jogállásra vonatkozó szabályokat (amely keretében a már megszerzett jogok is akár visszavonhatóak, tehát nem minősülnek szerzett jognak) (Abh. 181. pont), ugyanakkor az egyházi elismerésre vonatkozó eljárásnak meg kell felelnie a tisztességes eljárás követelményeinek, a döntéssel szemben pedig jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani (Abh. 147. pont);
- értelmezte a közösségi célokban történő együttműködést is, amelynek során kimondta, hogy ez utóbbi meghatározásában az államnak viszonylag szabad mozgástere van, nem köteles valamennyi közösség által kitűzött cél elérésében részt venni, feltéve, ha egyébként ezzel nem vállal át az egyház az államtól feladatot (Abh. 152. pont);
- szintén megállapította, hogy az államnak széles mérlegelési lehetősége van az egyházaknak nyújtható támogatások meghatározásánál, azonban ekkor is figyelemmel kell lennie a vallásszabadság sajátosságaira, továbbá hogy az összehasonlítható helyzetben lévő szervezetek között nem tehető indokolatlanul különbség (Abh. 153. pont);
- az államnak biztosítania kell a vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételeket (Abh. 154. pont);
- ugyanakkor nem alkotmányossági elvárás az, hogy minden egyház ténylegesen azonos jogosultságokkal rendelkezzen, sem az, hogy minden egyházzal ugyanolyan mértékben működjön együtt az állam, e különbségek az alkotmányos határok között maradnak mindaddig, amíg nem diszkriminatív szabályozásból következnek, vagy nem valósítanak meg diszkriminatív gyakorlatot (Abh. 155. pont); így
- az Országgyűlésnek joga van arra, hogy részletezze az egyházkénti elismerés tartalmi feltételeit, további garanciákat építhet be elismerési eljárásba, illetve hatékony eszközöket biztosíthat a törvénysértésekkel szemben (Abh. 180. pont).
Az Eht. Abh. meghozatalakor hatályos szövegét vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az egyházi jogállás a vallási egyesületekhez képest olyan többletjogokat biztosít az elismert egyházak számára, amely már érinti a vallási közösségek vallásgyakorlásához való jogát. Az egyházi elismerés feltételrendszere pedig olyan, nemcsak a jogszabályi követelményeket vizsgáló, hanem többségi elven alapuló politikai szempontokat (is) érvényesítő, jogorvoslatot mellőző folyamat, ami nem egyeztethető össze az Alaptörvénnyel (Abh. 205. pont). Ugyanakkor a testület - vizsgálva az Ltv. hatálya alatt elkövetett visszaéléseket - azt is kimondta, hogy az Eht. akkor hatályos szabályainál hatékonyabb lehetőségek indokoltak az egyházként működő szervezetek visszaéléseivel szemben (Abh. 182-186. pont).
Az Alkotmánybíróság mind az Abh.-ban, mind későbbi határozataiban többször foglalkozott az Eht. eredeti, hatálybalépéskori átmeneti rendelkezéseivel.
- 21/22 -
2.1.2. Az Ltv. alapján egyháznak minősülő, de az Eht. egyházi nyilvántartásban nem szereplő szervezeteknek három lehetőségük volt:
- vagy kezdeményezték még a törvény hatálybalépése előtt, az Alkotmánybíróság által megsemmisített 2011. évi C. törvény alapján az egyházkénti elismerésüket, vagy
- nyilatkoztak arról 2012. február 29-ig, hogy a jövőben vallási tevékenységet végző egyesületként kívánnak továbbműködni, vagy
- ha nem, vagy a továbbműködési szándék hiányáról nyilatkoztak, akkor a kényszer-végelszámolásukat kellett elindítani.
Amennyiben az Ltv. szerinti egyháznak minősülő szervezetek kezdeményezték az egyházkénti elismerésüket, és esetükben az Országgyűlés úgy döntött [mint például az egyházkénti elismerés elutasításáról szóló 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban], hogy nem ismeri el őket egyháznak, akkor nekik is a vallási tevékenységet végző egyesületi jogi formára történő áttérésről kellett nyilatkozniuk.
A fentebb ismertetett átmeneti szabályokkal az Alkotmánybíróság több határozatában is foglalkozott, már az átmeneti rendelkezés hatályvesztését követően. Ezekben az ügyekben részben megsemmisítette az átmeneti rendelkezéseket, illetve a jogalkotó által korábban hatályon kívül helyezett átmeneti rendelkezések esetében - a szabályok hatályvesztésére tekintettel - arról rendelkezett, hogy amennyiben bírósági ügyben fordultak hozzá, akkor az adott bírósági ügyben az érintett szabály nem alkalmazható, illetve alkotmányos követelményt határozott meg.
A testület már az Abh.-ban vizsgálta az Ltv. szerinti egyháznak minősülő indítványozók jogi helyzetét is, amely során kimondta, hogy a visszaható hatályú megsemmisítés miatt az indítvánnyal érintett Ltv. szerinti egyházak [tehát azoknak, akiknek az egyházi elismerését az Országgyűlés az egyházkénti elismerés elutasításáról szóló 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban döntött] nem veszítették el az egyházi jogállásukat (Abh. 215. pont), ezért megállapította, hogy nincs törvényi akadálya annak, hogy az adataikat az egyházi nyilvántartásba bejelentsék (Abh. 217. pont).
A döntéseiben a testület az átmeneti szabályok kapcsán kimondta, hogy azok sértik a vallásszabadságot, a kellő felkészülési idő követelményét,[20] a szabályozás kiszámíthatatlansága miatt a jogbiztonságot,[21] valamint azáltal, hogy egyes átmeneti rendelkezések bizonyos időpontban már - megismételt eljárásban - jogvesztő jellegük miatt nem alkalmazhatóak, szintén sértik a jogbiztonságot.
Fontos az átmeneti rendelkezésekkel kapcsolatos azon alkotmánybírósági megállapítás is, hogy azáltal, hogy a testület kimondta az átmeneti szabályok alaptörvény-ellenességét, ezért az egyes, a döntésekben megjelölt szervezetek egyházi jogállásukat nem veszítették el, ezért vallási egyesületté történő átalakulásuk nem kényszeríthető ki.[22]
Emellett pedig külön figyelmet érdemel az a döntés, amelyben az Alkotmánybíróság az alkalmazási tilalom mellett alkotmányos követelményt is megállapított. Ez utóbbiban arról döntött a testület, hogy az egyházkénti elismerés kezdeményezésére előírt határidőt az adott vallási közösség esetében az Alkotmánybíróság alkalmazási tilalmat megállapító határozatának közzétételétől kell számítani, vagyis biztosította a jogorvoslati eljárás kezdeményezésének lehetőségét mindazoknak a szervezeteknek, akik esetében akár az Abh.-ban, akár későbbi határozataiban kizárta a megsemmisített rendelkezések alkalmazását.[23]
Összegzésképpen tehát el lehet mondani, hogy az Ltv. alapján egyháznak minősülő, de az Eht. szerinti egyházi nyilvántartásban nem szereplő szervezeteknek jogi sorsa eltérő jogi megítélésű attól függően, hogy kezdeményezték-e az átalakulásukat, kérték-e az egyházkénti elismerésüket, amelyet az Országgyűlés később nem adott meg, illetve hogy az Alkotmánybíróság vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága foglalkozott-e az esetükkel. E szervezetek jogi státuszának tisztázása máig időszerű.
2.2. Az Abh.-t követően az Országgyűlés módosította az Alaptörvényt és az Eht.-t. Az Alaptörvény negyedik módosításában két egyházi jogi kategória jelent meg: az egyház és a vallási tevékenységet végző szervezet. Az egyházkénti elismerés továbbra is az Országgyűlés hatáskörében maradt azzal, hogy alaptörvényi szinten jelentek meg az elismerési eljáráshoz kapcsolódó feltételrendszer alapvető szabályai, amely alapján a vallási tevékenységet végző szervezetek elismerési feltételeit a törvény huzamosabb idejű működéshez, társadalmi támogatottsághoz és a közösségi célok érdekében történő együttműködésre való alkalmassághoz köthette. E szabályokhoz kapcsolódóan a kormányzat kezdeményezte az Eht. módosítását is, amelyet később ismertetek.
Az Alaptörvény negyedik módosítását még ugyanabban az évben, 2013-ban az Alaptörvény ötödik módosítása követte, amely újra változtatott az alaptörvényi szabályokon. Általános kategória lett a vallási közösség, amelyet az azonos hitelveket követők hozhatnak létre vallásuk gyakorlása érdekében. A vallási közösségekkel az állam a közösségi célok elérése érdekében együttműködhet, erről az Országgyűlés dönt. Azon vallási közösséget, akivel az Országgyűlés együttműködik, bevett egyháznak nevezzük. A bevett egyházaknak a közösségi célok elérése érdekében az állam speciális jogosultságokat biztosít. Az Alaptörvény ötödik módosítását nem követte Eht. módosítás.
3.1. Az előzőek alapján mindenképpen egyfajta hiányérzet merül fel bennünk amiatt, hogy vajon nem szükséges-e átvezetni az Alaptörvény ötödik módosítását az Eht.-n? Hiszen az Alaptörvény negyedik és ötödik módosítása alapvetően
- 22/23 -
eltérő koncepción nyugszik. A válasz erre mégsem egyértelműen igen vagy nem, ugyanis az Alaptörvény negyedik módosítását követő Eht. módosítás olyan változásokat hajtott végre a törvényen, amely alapján a törvény fogalomrendszere megfelel az ötödik módosítást követő alaptörvényi fogalmaknak, úgyis mondhatjuk, hogy quasi megelőlegezte az Alaptörvény újabb módosítását. További fontos újítása volt a 2013-as Eht. módosításnak, hogy biztosította az Alkotmánybíróság gyakorlatából következő, a vallási közösségek szabad önmeghatározását, ami alapján bármelyik vallási tevékenységet végző szervezet is elnevezésében és tevékenységére való utalásban szabadon használhatta az egyház megjelölést. Azonban az Eht. ezen módosításával a törvény körüli viták nem csitultak, mert módosításának szükségességét az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága újabb döntései is indokolják.
A testület 2015-ben egy bírói kezdeményezésre foglalkozott az Eht.-val újra, ennek vizsgálata során - figyelemmel a Velencei Bizottság állásfoglalása és az Emberi Jogok Európai Bírósága döntéseire - megállapította, hogy az Eht. alapján a bevett egyházként történő elismerést kérő vallási szervezet működésének időtartamára és a tagok minimális létszámára vonatkozó szabályai ellentétesek az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadsággal foglalkozó) 9. és (a megkülönböztetés tilalmáról szóló) 14. cikkével, ezért az Eht. vonatkozó rendelkezései nemzetközi szerződésbe ütköznek,[24] amely az Alaptörvény Q) cikkének sérelmét jelenti. Ez alapján az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy 2015. október 15-ig tegye meg a nemzetközi szerződéssel fennálló kollízió feloldása érdekében szükséges intézkedéseket.
3.2. Témánk szempontjából megjegyzendő, hogy a kormánypárti képviselők - kormányzati kodifikációs segítséggel - előkészítettek egy olyan törvényjavaslatot, amely orvosolta volna az Eht.-nek az Alkotmánybíróság döntései, a Velencei Bizottság iránymutatásai, továbbá az Emberi Jogok Európai Bírósága által vitatott rendelkezéseit.
Az Országgyűlésnek a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/7409. törvényjavaslat azt célozta, hogy az egyházakra vonatkozó szabályokat a nemzeti hagyományok érvényesítése mellett, a felhozott kritikáknak megfelelően módosítsa, anélkül, hogy teret engedjen a visszaéléseknek.
Ennek keretében az új egyházi szervezetrendszerben három szabályozott egyházi kategória lett volna, a vallási egyesület, a nyilvántartásba vett egyház és a bejegyzett egyház. Az állam ezen túlmenően a kiemelkedő társadalmi jelentőségű közcélú tevékenységeket szervezettségük, társadalmi támogatottságuk, történelmi és társadalmi szerepük, valamint az ilyen tevékenységek ellátása során szerzett tapasztalataik alapján, hosszú távon ellátni képes és kész jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségekkel kérelmükre azonos elveken alapuló átfogó együttműködési megállapodást köthetett volna.
Jómagam bíztam benne, hogy az Országgyűlés a módosításokat elfogadja, és ezzel az egyházak jogállásával kapcsolatos viták elcsitulnak. A javaslat azonban nem kapta meg a szükséges, jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának a támogatását (a szavazáskor az ellenzéki képviselők ellenszavazata és tartózkodása miatt 2 szavazat hiányzott, hogy meglegyen az elfogadáshoz szükséges szavazatarány), így az Eht. módosítása elmaradt, az Alkotmánybíróság döntésében megszabottak ellenére, és az Eht. körüli viták sem csitulhattak el.
3.3. Továbbra is eljárások vannak folyamatban az Eht.-val kapcsolatban mind az Alkotmánybíróság, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Az Alkotmánybíróság 2017-ben újabb határozataiban foglalkozott az Eht.-val:
2017 nyarán azt vizsgálta, hogy megfelelő-e az a szabályozási modell, hogy a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó általi felajánlása eltérő rendszer szerint történik egyes vallási közösségeknél. Míg ugyanis a bevett egyházak tagjai személyi jövedelemadójuk 1%-át az egyházuk számára ajánlhatják fel és rendelkezhetnek az egyesületek részére felajánlható 1%-ról is, addig a vallási tevékenységet végző szervezetek tagjai nem ajánlhatják fel az "egyházi 1%-ot" a vallási közösségüknek, hanem csak az egyesületeknek felajánlható 1%-ot adhatják a vallási tevékenységet végző civil szervezetek számára. Az Alkotmánybíróság újra megerősítette, hogy a vallási közösségek eltérő helyzete miatt köztük elsősorban a közfeladat-ellátás oldaláról, tehát az állammal való együttműködésben tehető különbség, azonban a szabad vallásgyakorlás oldaláról a vallási közösségek minden tagját ugyanaz a jog illeti meg. Az "egyházi 1%" a vallási közösségek hitéleti támogatását szolgálja, amely a szabad vallásgyakorláshoz (ezen belül is a meggyőződés szabad megválasztásához) kapcsolódik, így az ebben történő megkülönböztetés észszerűtlen és indokolatlan. Ugyanis amíg a vallási közösségek közötti különbségtétel akár a fentiekben bemutatottak szerint indokolható is lehet, addig a magukat az egyes valláshoz soroló személyek közötti megkülönböztetés nem tekinthető annak, mert az "egyházi 1%" felajánlásra jogosultak köre (homogén csoportképző ismérve) a hívők összessége. Amiatt, hogy az Országgyűlés nem biztosította a vallási tevékenységet végző szervezetek számára történő "egyházi 1%" felajánlásának a lehetőségét, ezért mulasztott, így a testület felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2017. december 31-ig tegyen eleget.[25]
Ezt követően az Alkotmánybíróság újra foglalkozott az Eht.-val, amikor azért fordultak az indítványozók a testülethez, mert bár az érintett szervezet kezdeményezte a bevett egyházkénti elismerését, és az erre vonatkozó közigazgatási hatósági eljárásban az emberi erőforrások minisztere is megállapította a törvényi feltételek fennállását, az Országgyűlés több mint 1200 nap után (vagyis a 60 napos törvényi határidő húsz-
- 23/24 -
szorosánál is hosszabb időtartam alatt) sem hozott döntést az elismerésről. Az Alkotmánybíróság szerint szabályozási hiányt és ezzel együtt alkotmányossági problémát is jelent az, hogy az Országgyűlés nem hozta meg az együttműködésről szóló pozitív vagy negatív tartalmú döntését. A mulasztással szemben a szabályozás nem biztosít jogvédelmet, ezért a testület szerint sérül az elismerést kérők tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való joga. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg, és felhívta a jogalkotót, hogy 2018. március 31-éig orvosolja a mulasztást.[26]
Az Országgyűlés - figyelemmel a 2018. április 8-án tartandó általános országgyűlési választásokra is - már nem módosította az Eht.-t az Alkotmánybíróság által megszabott határidőben.
A 2018-as általános országgyűlési választásokat követően megalakuló Országgyűlésnek a 2018-2022 közötti ciklusban egyik kiemelt feladata lesz az Eht. módosítása vagy a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló új törvény elfogadása, bárhogyan is alakulnak a választásokat követően a parlamenti erőviszonyok.
Az új szabályozás kialakításakor álláspontom szerint olyan egyházi modellt kell követni, amely figyelemmel van a magyar nemzeti hagyományokra és ennek keretében kiemelt hangsúlyt kap az egyházaknak nemzetünk történelmében betöltött szerepe és társadalmi felelősségvállalása. Teljesülnie kell továbbá az Alkotmánybíróság, az Emberi Jogok Európai Bíróság és a Velencei Bizottság követelményeinek.
Egy olyan szabályozást kell kialakítani, amely megfelel a következő szempontoknak:
- állam semlegessége, az állam és a vallási közösségek elválasztása,
- vallási közösségek autonómiája, önrendelkezési joga,
- vallási közösségek egyenjogúsága,
- állam és a vallási közösségek együttműködése, hátrányos megkülönböztetés tilalma,
- kiszámítható nyilvántartásba vételi szabályok (ennek keretében megjegyzendő, hogy itt megjelenhetnek nemzeti sajátosságok, hagyományok, amelyek figyelembevételétől az Emberi Jogok Európai Bírósága sem zárkózott el),
- hatékony megelőzési és ellenőrzési mechanizmusok a visszaélésekkel szemben,
- semleges, az Országgyűlés által meghatározott keretek között megvalósuló, ennek keretében akár tárgyilagos és észszerű megkülönböztetést is tartalmazó, a történeti hagyományokat és társadalmi támogatottságot is figyelembe vevő jogosultsági, együttműködési és finanszírozási szabályok.
A fentiekben a jövőbeli szabályozási irányokat illetően próbáltam röviden, címszavakban bemutatni azokat a követelményeket, amelyeket a jogalkotónak követnie kell.
A szabályozásban a jogalkotót nagyon széles körű mérlegelési jog illeti meg a tekintetben, hogy milyen szabályozási modell mellett dönt, lehet egy vagy többszintű egyházi szervezetrendszer, közigazgatási szervhez, bírósághoz vagy megfelelő garanciákkal akár az Országgyűléshez is telepített együttműködésre vonatkozó szabályokkal.
Nagyon fontosnak tartom ugyanakkor, hogy az új szabályozási koncepció kidolgozásánál a jogalkotó figyelemmel legyen a magyar nemzeti hagyományokra is. Az állam és az egyház Magyarországon már történetileg elkülönült, azonban az elkülönülés mellett az egyház most is ellát bizonyos állami feladatokat (közfeladatokat). Emellett az egyházi hagyományok és kultúra nemzetünk (és egyes esetekben már az UNESCO által is deklarálva a világ) közös örökségét képezi. Például egyes történelmi egyházak egyházi ünnepei - nem a vallási szerepük, hanem nemzeti és történelmi hagyományok alapján - munkaszüneti napnak minősülnek (elég csak a karácsonyra, húsvétra vagy pünkösdre gondolnunk), egyes egyházak kulturális örökségei nemzetünk és akár a világörökség részét is képezik (gondoljunk csak a Pannonhalmi Főapátságra vagy a Budavári Mátyás templomra, vagy nemzeti kulturális örökségünk kapcsán a Debreceni, Sárospataki Református Kollégiumra). A fenti gondolatok és a történeti alkotmányra vonatkozó alaptörvényi rendelkezések alapján álláspontom szerint az egyházi jogállás és finanszírozási rendszer kialakításánál a jogalkotónak az egyház által ellátott közfeladatokra, az egyház társadalmi támogatottságára, továbbá az egyház társadalmi beágyazottságára is figyelemmel kell lennie.[27] ■
JEGYZETEK
[1] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, 6/2013. (III. 1.) AB határozat 122. pont.
[2] Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. (...) Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.
[3] 4/1993. (II. 12.) AB határozat.
[4] Az együttes (közösségi) vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő vallásgyakorlásnak az Alaptörvény VII. cikkében biztosított joga mindenkit megillet, arra való tekintet nélkül, hogy az együttes vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között, vagy anélkül, illetve, hogy milyen szervezeti formában történik. Sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága nem tehető alkotmányosan függővé sem vallásos szervezeti tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától [8/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993, 99, 100.]. Azonban a hitgyakorlás, általában a hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye az intézményesült egyház (vallási közösség). Ezért a vallásszabadsághoz való jog speciális területét képezi a vallásszabadság és annak intézményesített formában történő közösségi gyakorlása. [6/2013. (III. 1.) AB határozat 126. pont].
[5] 6/2013. (III. 1.) AB határozat 139. pont.
[6] Már az Ltv. alapján is szélesebb körű függetlenség illette meg az egyházakat (amely a hatályos szabályozásban is fennmaradt), mint más jogi személyeket. Esetükben az ügyészség nem gyakorolt törvényességi felügyeletet, az Ltv. kimondta továbbá, hogy az egyházak felügyeletére az állam nem hozhat létre szervet, viszont ennek fordítottjaként azt is szabályozta, hogy az állam belső törvényei alkalmazására állami kényszerintézkedések nem alkalmazhatóak.
[7] A vallásszabadság joga ugyanakkor nem korlátlan, a hatályos törvényi szabályok szerint is más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Így például nem lenne engedélyezhető olyan egyház tevékenysége, amelynek egyik fő hitelve az emberáldozat lenne.
[8] "Általános jelenség, hogy számos, egykor egyházi feladat - pl. iskolai oktatás, betegápolás, szegények segítése - az állam kötelességévé vált, az egyházak viszont szintén fenntartották e tevékenységüket. Ezeken a területeken az elválasztás nem ellentétes az együttműködéssel, mégha ez rigorózus garanciák között is folyik. Az egyházak egyenlőkként való kezelése szintén nem zárja ki az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét." [4/1993. (II. 12.) AB határozat].
[9] "Az állam és az egyház elválasztásának módja, következetessége, szigorúsága minden országos sajátos történelmi körülményei szerint alakul. Az Alkotmány 60. § (3) bekezdése mai értelme nem választható el sem az egyházaknak a magyar történelemben betöltött szerepétől (beleértve a szekularizáció lefolyását is), sem jelenkori tényleges működésüktől, sem a folyó társadalmi átalakulástól." [4/1993. (II. 12.) AB határozat].
[10] 4/1993. (II. 12.) AB határozat.
[11] "Nem alkotmányossági kérdés, hogy a hosszú történelmi múltra visszatekintő, nagy létszámú egyházak ismertsége, szervezeti struktúrája és az állammal való, sok területen begyakorlott együttműködése megkönnyíti tagjai számára a vallásgyakorlást ott, ahol ehhez más (gyakran állami) intézmények közreműködésére van szükség (...)" 8/1993. (II. 27.) AB határozat.
[12] 4/1993. (II. 12.) AB határozat.
[13] 8/1993. (II. 27.) AB határozat.
[14] 6/2013. (III. 1.) AB határozat 177., 178. pont.
[15] 164/2011. (XII. 20.) AB határozat.
[16] 6/2013. (III. 1.) AB határozat 158-166. pont.
[17] Opinion no. 664/2012, Strasbourg, 19 March 2012, CDL-AD(2012)004.
[18] Magyar Keresztény Mennonita Egyház és társai kontra Magyarország, 2014. április 8., Nos. 70945/11 et al.
[19] 6/2013. (III. 1.) AB határozat.
[20] 3144/2015. (VII. 24.) AB határozat.
[21] 27/2014. (VII. 23.) AB határozat.
[22] 6/2013. (III. 1.) AB határozat; 35/2014. (XII. 18.) AB határozat.
[23] 27/2014. (VII. 23.) AB határozat.
[24] 23/2015. (VII. 7.) AB határozat 36-37. pont.
[25] 17/2017. AB határozat.
[26] 36/2017. (XII. 29) AB határozat.
[27] A bemutatott szempontok megjelennek már az egyes történelmi egyházakkal kötött megállapodásban is:
A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án, Vatikánvárosban aláírt Megállapodás kihirdetéséről szóló 1999. évi LXX. törvény is nevesíti az egyház által ellátott közfeladatokat (legyen az akár oktatási, szociális, tudományos stb. tevékenység), a társadalmi támogatottságnak megfelelő juttatásokat, továbbá utalásokat tartalmaz az egyház társadalmi beágyazottságára például amikor kimondja, hogy a katolikus egyház kulturális öröksége a magyar kulturális örökség részét is képezi.
A Magyarország Kormánya és a Magyarországi Református Egyház közötti megállapodásban is megjelenik ez a hármas felosztás: deklarálja a Magyarországi Református Egyház finanszírozását a közcélú feladatok ellátásában (legyen ez akár oktatás, integráció, kulturális, sport, környezetvédelmi tevékenység stb.), biztosítja a társadalmi támogatottságnak megfelelő támogatásokat (pl. felajánlott személyi jövedelemadó 1%-a), a társadalmi beágyazottsághoz kapcsolódóan pedig elismeri egyrészt a külhoni és diaszpórában élő magyarság identitásmegőrzésében betöltött szerepét, a közösségszervezési, társadalmi és közéleti tevékenységét, továbbá a Magyarország történetében betöltött szerepeként az egyházi oktatási intézményeket is külön nevesíti.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogszabály-előkészítés összehangolásáért és közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkár; a Magyar Közlöny felelős szerkesztője, Igazságügyi Minisztérium.
Visszaugrás
