A fogyatékossággal élő embereket számos akadály gátolja alapvető jogaik teljes körű gyakorolásában, illetve korlátozza másokkal egyenlő mértékű társadalmi részvételűk megvalósulásában. Ezt felismerve az új Alaptörvény közvetlenül a fogyatékossággal élő személyekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Következésképpen Magyarország tiltja a fogyatékosság alapján történő bármely megkülönböztetést és külön intézkedésekkel védi a fogyatékossággal élő személyeket. Emellett az állam a magyar kultúra részeként védi a magyar jelnyelvet. Kiemelkedő jelentősége van, hogy az Alaptörvény alapján az állam különleges felhatalmazással rendelkezik a fogyatékossággal élő emberek helyzetének javítására.
Kétségtelenül alkotmányos értéket jelent, ha a fogyatékossággal élő személyek irányába megvalósuló elfogadó és befogadó magatartás közvetítése alkotmányi szintű megerősítésben részesül. A fogyatékossággal élő emberek védelmét előirányzó rendelkezések ilyen esetekben ugyanis legfelsőbb normatív erővel kerülnek megállapításra, ezáltal kötelezettséget fakasztanak a törvényhozói és a végrehajtói hatalom irányában, illetve hatással vannak a joggyakorlatra is.
Az Európai Unió tagállamaiban fellelhető fogyatékossághoz fűződő alkotmányi rendelkezések között a fogyatékosságot külön nevesítő diszkriminációs tilalmak[1] mellett léteznek a fogyatékossággal élő emberek társadalmi részvételét ösztönző,[2] az állammal szemben széles cselekvési kötelezettséget támasztó megfogalmazások is.[3] Továbbá jelenleg még elszórtan találhatók meg a jelnyelvhez fűződő alkotmányi szabályozások.[4] Véleményem szerint Magyarországon jelentős előrelépést jelent, hogy az Alaptörvény kifejezetten fogyatékossághoz kapcsolódó rendelkezéseiben mindhárom szabályozási irány jegyei felismerhetőek: a fogyatékosság kategóriája ugyanis szerepel a diszkriminációs okok között, emellett a fogyatékossággal élő személyek, valamint a jelnyelv védelme is külön rögzítésre került. Az Európai Unió tagállamaiban található kapcsolódó alkotmányi rendelkezések is alátámasztják: az alkotmányozó hatalom választása, hogy a fogyatékossággal élő személyeket érintő tárgykört általánosan vagy részletesen szabályozza. Szerintem Magyarországon nehézségek fakadhatnak majd abból, hogy az Alaptörvényben nem állapítható meg egyértelműen, hogy az alkotmányozó melyik utat választotta, mert abból egyfajta "vegyes" szabályozás olvasható ki. Egyrészről azért, mert a háromirányú megközelítés ellenére az Alaptörvény kapcsolódó rendelkezései rövidek és tömörek, mellőzik a tartalom részletes kibontását, a garanciák felsorolását.[5] Másrészről pedig amiatt is, mert a fogyatékossággal összefüggésbe hozható, de azt már nem nevesítő további alaptörvényi szabályokban bizonyos részfogyatékossági kérdések előtérbe kerülnek,[6] mások viszont egyáltalán nem jelennek meg.[7] A következőkben - az Alaptörvény fogyatékossággal élő szemé-
- 209/210 -
lyeket érintő rendelkezéseinek áttekintése és értelmezése által - annak igazolására törekszem, hogy a kapcsolódó rendelkezések részletező, garanciákat tartalmazó megfogalmazásával a bemutatásra kerülő interpretációs problémák is kiküszöbölhetőek lehettek volna.
A 2011. április 25-én kihirdetett Alaptörvény[8] rendelkezéseit az R) cikk (3) bekezdése értelmében azok célja mellett a benne foglalt Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban szükséges értelmezni. Meglátásom alapján a preambulum szerepét betöltő Nemzeti Hitvallás elemzése során a fogyatékossággal élőkkel összefüggésben az alábbi mondatok kerülnek előtérbe:
" Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság." E mondat vonatkozásában pontosabb megfogalmazás lett volna a méltóságot az emberi létezés általános módjával azonosítani.[9] Mivel minden emberben - így a fogyatékossággal élő személyek esetében is - természettől fogva rejlik benne a méltóság,[10] így az annak megnyilatkozására szolgáló "valljuk" kifejezés használata nézetem szerint nem releváns a megfogalmazásban.
Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye." Véleményem szerint ennek a mondatnak az Alaptörvényben való szerepeltetése elfogadhatatlan a fogyatékosság összefüggésében is. Hiszen a fogyatékossággal élő személyeket érintő alapjogvédelem igénye magára az emberi méltóság érinthetetlen voltára vezethető vissza. A méltóságból mint a személyiségi jogok anyajogából ered a becsület is, amely a személyiség egyéni, belső értékeire vonatkozik,[11] a személyről a környezetében, illetve a társadalomban kialakult kedvező értékítéletet foglalja magában. Az Alkotmánybíróság pedig megfogalmazta, hogy a "... a méltóság az emberi élettel együttjáró minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő. [...] Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit."[12] A fogyatékossággal élő személy becsületét sem határozza meg értelmi, vagy munkavégzésre való képessége. A hivatkozott mondat interpretációjával összefüggésben fontosnak tartom kiemelni, hogy más lenne a helyzet, ha a preambulum tartalmazna olyan rendelkezést, amely ezen az értelmezésen enyhítene.
" Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét." Az idézett mondat nem bontja ki, hogy kik tartoznak az "elesettek" csoportjába. Felmerülhet a kérdés, hogy a kifejezés a fogyatékossággal élő személyekre is vonatkozik-e. Igenlő válasz esetén további kérdésként kerülhet előtérbe, hogy az milyen üzenetet hordozhat a társadalom, valamint az állam irányába. Véleményem szerint az "elesettek" kifejezés használata a fogyatékossággal élő emberek vonatkozásában tévesen azt is közvetítheti, hogy az érintett személyek élethelyzete egészségügyi károsodásuk következtében teljes mértékben a társadalompolitikai eszközrendszer minőségén múlik, önrendelkezésük figyelembevétele nélkül alakul. Úgy vélem, hogy jogállamban nem egészen elfogadható az olyan alaptörvényi kategória - így az "elesettek" szó - használata, amelynek alanyi köre, tartalma nem határozható meg egyértelműen. A hivatkozott kifejezés említett értelmezési lehetőségét erősítheti emellett, hogy a Nemzeti Hitvallás az elesettek megsegítésének kötelezettségéről szól, nem emeli ki azonban, hogy ők a társadalom egyenrangú tagjaiként mindenki mással egyenlően megillető jogokkal rendelkeznek. Úgy vélem ez a megközelítés szigorúan az állam paternalista hozzáállását helyezi előtérbe. Paternalista államban ugyanis az állam az egyénnél jobban tudja mi jó az egyén, valamint jobban tudja mi jó a társadalom, és annak csoportjai számára is; az emberek lemondanak önrendelkezésükről, az állam pedig önmagától is védi az egyént.[13]
Összességében megállapítható, hogy a preambulum előbbiekben hivatkozott mondatai gyengíthetik a következőkben bemutatásra kerülő, a fogyatékosságra vonatkozó alaptörvényi rendelkezések előremutató hatását. Megjegyzem, hogy emellett nem illeszkednek a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény rendelkezéseihez sem.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
