Az állatok által okozott kárért való felelősség alapkérdése: ki és milyen felelősségi alakzat szerint köteles az ilyen jellegű kár megtérítésére. A válasz időben és országonként eltérő. A fő szempont az állatok megkülönböztetésében, valamint a vétkes és az objektív felelősség szabályainak alkalmazásában van. E szempontok időben és országonként különböző értelemben kerülnek előtérbe. E tanulmány nem vállalkozik többre, mint a megoldás néhány jellemző példájának bemutatására.
Ha hazai történeti példát keresünk, azt Homoki Nagy Mária tanulmányában (A szerződésen kívüli károkozásért való felelősség a 18-19. században, Nagy Károly Emlékkönyv, 2002.) találjuk meg. Itt olvashatjuk, hogy a 18-19. században az elbitangolt állat által előidézett kár megtérítése ritkán került bíróság elé: legtöbbször a károkozó állat gazdája és a károsult megegyeztek peren kívül; nem tekintették súlyos esetnek (op. cit., p. 221.). Mindazonáltal ez Kelemen Imre 1822-ből datált munkája szerint objektív felelősség volt, akárcsak Franciaországban (op. cit., II., p. 734.). Eltért a közfelfogásban annak megítélése, amikor az állatban idéztek elő kárt. Ilyenkor amennyiben szerencsétlenség is közbejátszott (azaz vis maior), de a károkozó is közrehatott, az állat értékének felét, amikor azonban bosszúságból és szántszándékkal (tehát delik-tuálisan) idézték elő az állat károsodását (Kelemen Imre fogalmazásában ez az álnokságos kár), az állat megbecsült értékét kellett kifizetni. Tehát valójában itt vétkes felelősségről volt szó, és csupán a vagyoncsökkenést (damnum emergens) kellett fizetni szankció gyanánt. (HOMOKI, op. cit., p. 221.) Az állatban keletkezett kár nagyobb súllyal nyomott a latban, mint az állat által előidézett kár megítélése az újkori Magyarországon.
Németországban az objektív felelősség az 1900-as BGB-n kívül került szabályozásra, de az állattartás mint tárgyi felelősséget generáló tevékenység az 1908-ban külön törvénnyel enyhített BGB 833-835. szakaszai alatt került oltalom alá. Azaz a német polgári törvénykönyv szerint az állattartás minden formája veszélyes üzemi felelősséget generált a német magánjogjogtörténetben.
A természet védelméről rendelkező 1996. évi LIII. tv. polgári jogi felelősséget, azon belül is tárgyi (objektív) felelősséget állapít meg arra, aki a természet védelmére vonatkozó jogszabályokat, egyedi hatósági előírásokat megszegve kárt okoz. A kár érheti a károsult személyét, vagyonát, köztük állatait (pl. méheit) is. Ez a kár a damnum emergens (vagyoni kár), nem vagyoni kár és a lucrum cessans mellett a károkozás felszámolásával kapcsolatban felmerülő indokolt költségeket is magában foglalja. A damnum emergens körébe beletartozik a természeti állapot és minőség károsodásából eredő kár, de megtérítendő a társadalom, annak csoportjai vagy az egyének életkörülményeinek romlásából adódó nem vagyoni kár is. Az utóbbi esetben az ügyész érvényesítheti a környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzata számára a kártérítési összeget. A Természetvédelmi Törvény nem rendelkezik a védett állat, növény által előidézett kár megtérítéséről: ez casus nocet domino.
Más a helyzet, ha a védett vad okoz kárt. Ilyenkor kártalanításra a természetvédelmi hatóság köteles, de nem objektív alapon, hanem csak akkor, ha nem teljesítette a károkozás megelőzése érdekében a természetvédelmi törvény 74. §-ában előírt kötelességeit.
A nem védett vad által okozott kár kérdése már kilép a természetvédelem tárgyköréből. Erről az esetről a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény rendelkezik. E körben meg kell különböztetni a szabadon élő vadak által az erdő-, illetve mezőgazdaságban okozott károkat. A vadkár megtérítésére a vadászatra jogosult magatartásának felróhatóságától függetlenül köteles [75. § (1) és (2) bek.]. Az erdő-, illetőleg mezőgazdaságon kívül a vad által okozott kár megtérítésére pedig a vadászatra jogosult a Ptk.-nak a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles [75. § (3) bek.]. A vadászatra jogosult az objektív felelősség alól annak bizonyításával mentheti ki magát, hogy a kár tevékenységi körén kívül álló elháríthatatlan ok (ideértve a károsult elháríthatatlan magatartását is) miatt következett be. A kár megosztására ad alapot a károsult felróható közrehatása.
A vadászatra jogosult felelőssége az ember uralma alatt nem álló - szabadon élő - vadak által okozott kárra terjed ki. Más a helyzet az ember uralma alatt élő állatokkal. Az ilyen állatok által okozott károkért az állattartó felel (Ptk. 351. §). Az általános szabály: a vétkességen alapuló felelősség. Ez a háziállatokért áll fenn, ellentétben a vadállatokkal. Más szabály alá esik a vadállat tartása: az ilyen állat által okozott kárra a veszélyes üzemre vonatkozó szabályok irányadók. Vadállat fogalma alá a természeténél fogva vadállat tartozik, akkor is, ha megszelídítették. A házi, de vadnak nevelt olyan állatok, mint a harci kutyák vagy vérebek, besorolása vitás a gyakorlatban.
Az osztrák Polgári törvénykönyv (ABGB) 285a. §-a kimondja: Tiere sind keine Sachen, sie werden durch besondere Gesetze geschützt. Die für Sachen geltenden Vorschriften sind auf Tiere nur insoweit anzuwenden, als keine abweichenden Regelungen bestehen. Azaz az állatok nem dolgok. Ezeket külön törvények védik. A dolgokra érvényes rendelkezéseket csak annyiban lehet az állatokra alkalmazni, amennyiben nincsenek eltérő rendelkezések. Ausztria tehát - jóllehet a gyakorlatban Magyarország sem marad el tőle - alkotmánytörvényi szinten deklarálta, hogy az állatvilág nem tartozik teljes mértékben a dolgok közé; a római jogi res fogalma ott mára megváltozott. Hazánk külföldi környezetvédelmi megítélése is előnyösen változna egy ilyetén szakasz Ptk.-ba iktatásával. Az új Ptk.-koncep-ció nem tartalmaz ilyen tartalmú paragrafust. Természetesen nem az elméleti megfogalmazás, hanem a praktikum számít, melyben hazánk valójában semmivel sem marad el a Nyugattól. Érdekes azonban, hogy a biotikus élővilágban a növényvilágot nem kategorizálják ilyen pozitív megkülönböztetéssel. Addig, míg Golding Entjei fel nem lázadnak...
Itt jegyzem meg, hogy a német dologi jog sem tekinti valójában dolognak az állatot: Tiere sind keine Sachen. Sie werden durch besondere Gesetzes geschützt. Auf sie sind die für Sachen geltenden Vorschriften entsprechenden anzuwenden, soweit nicht etwas anderes bestimmt ist. (BGB 90a §) Mindazonáltal a magánjog kizárólag az emberi felügyelet alatt álló állatokra vonatkozik; míg a gazdátlan állatok problematikáját a Tierschutzgesetz (állatvédelmi törvény), ill. a gazdátlan vadak kérdéskörét a Naturschutzgesetz (természetvédelmi törvény) szabályozza. (Erről lásd részletesen Klaus Sojka: Auch Tiere haben Rechte, Düsseldorf, ECON Taschenbuch Verlag, 1987. és Uö.: Tierschutz, Hamburg, 1985.)
A francia Code Civil viszont egyszerűen dolognak tekinti az állatot. Az 528. szakasz ingónak tekinti őket, az 522. szakasz annyiban tér el ettől a főszabálytól, hogy a fermier és a métayer birtokában lévő igavonó állatot ingatlannak minősíti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
