"Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették (…) joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz." (Európai Alkotmányos Szerződés II-107. cikk)
"A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek" [Európai Alkotmányos Szerződés I-29. cikk (1) bekezdés]
Mindenféle jogközösség hatékony működéséhez kétségkívül szükség van - a parancs és kényszer hatására történő cselekvésen túl - a meggyőződés és az érvek által kiváltott tudatos magatartásra is. Igaz ez az államok esetében, de különösen igaz az Európai Unió ill. az Európai Közösség alapját képező sajátos jogközösségben. E jogközösséget jellemző legszembetűnőbb tulajdonság - a nemzeti joggal szembeni alkalmazási elsőbbség, más szóhasználat szerint elsődlegesség - a ratifikálás előtt álló Európai Alkotmányos Szerződés révén immár az írott primer jog része lesz1. Ebben a viszonyrendszerben különös érzékenységgel merül fel a magánszemély perlési jogosultságának kérdése az Unió jogi aktusaival szemben.
A közösségi jognak évtizedek óta sokat vitatott és nyugvópontra nem jutott kérdése a magánszemélynek a Közösség aktusaival szembeni védelme, mely a jelenleg hatályos jog szerint a Szerződés az Európai Közösség Alapításáról (EKSz) 230. cikk (4) bekezdésén2 alapszik. A viták középpontjában egyrészt a per tárgya, vagyis a magánszemélyek által megtámadható közösségi jogforrások köre, másrészt pedig a személyek perlési jogosultságának előfeltételei, tehát a közvetlen és személyes érintettség megítélése áll3. A legnagyobb vihart talán éppen a személyes érintettség értelmezése okozta: az Európai Bíróság 1963-ban megszületett Plaumann-ítélete4 restriktív szemléletet tükrözött, melyet az eltelt negyven évben számos kritika ért. Az ún. Plaumann-formula vagy teszt értelmében ugyanis minden személy, aki egy határozatnak nem címzettje, csak akkor tekinthető személyében individuálisan érintettnek, ha a határozat e személyt valamilyen olyan jellegzetesség folytán érinti, amely csak rá jellemző, vagy olyan körülmény áll fenn, amely e személyt individualizálja, vagyis mindenki mástól megkülönbözteti, hasonlóan egyébként a határozatban címzett személyhez5. Tekintettel azonban arra, hogy az adott esetben a határozat az ügy felperesét mint olyan kereskedelmi tevékenység szereplőjét érinti, amelyet bármely magánszemély bármikor folytathat, ezért az individualizálás, a személyes érintettség a konkrét címzetten kívül más személy esetében nem áll fenn. Az Európai Bíróság évtizedeken keresztül kitartott az említett szűk értelmezés mellett6. A nyolcvanas évek közepétől óvatos elmozdulás érzékelhető7 a magánszemélyek perlési jogosultsága értelmezésében az európai bírósági gyakorlatban, de ez sem lépi át a Plaumann-tesztben említett kereteket.
Az előzményeket, vagyis a múltat sommázva el lehet mondani, hogy az Európai Bíróság gyakorlata szerint a főként a Közösség rendeletei és irányelvei ellen indított közvetlen keresetek rendre-sorra kudarcba fulladtak. A természetes és jogi személyeknek e generális normák által megvalósuló, az EKSz 230. cikk (4) bekezdése szerinti személyes érintettségét a Bíróság nem tekintette megalapozottnak8. Az érintetteket legtöbbször azzal utasította el, hogy próbálják az igényüket a tagállami bíróságok előtt folyamatba tett ügyekben járulékos érvénytelenségi kifogással előterjeszteni. A felek azonban csak akkor hozhatják fel az általános joghatású közösségi jogi aktussal szembeni kifogásukat, ha egyébként keresetük megengedhető, tehát van perlési jogosultságuk (közvetlen és személyes érintettségük) a perben támadott egyedi igazgatási intézkedés tekintetében9.
Az Európai Bíróság a jelenben sem kíván lényeges elmozdulást tenni a tágabb értelmezés felé. Restriktív alapállását legutóbb 2002-ben, az Unión de Pequeños Agricultores-ügyben10 újból megerősítette. Jacobs főtanácsnok írásbeli záróindítványában azt sugallta a Bíróságnak, hogy vegyen búcsút a Plaumann-formula megszorító értelmezésétől, és térjen át - a magánszemélyek közösségi joggal szembeni hatékonyabb védelme szellemében - a személyes érintettség tágabb, rugalmasabb értelmezésére11. Az Európai Bíróság azonban elvetette a főtanácsnok érvelését, és annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a magánszemélyek központi (tehát nem tagállami szintű) jogorvoslati lehetőségeinek lényeges bővítése elképzelhető, de csak az alapító szerződések módosításával valósítható meg12. A Bíróság megoldási javaslata ismerősen csengett: utalt a nemzeti bíróságok előtti perlési lehetőségre, melyhez az EKSz 234. cikke alapján az előzetes döntési eljárás kapcsolható. Tehát a személyek a közösségi jog végrehajtásaképpen megalkotott tagállami jogszabályokkal szemben a nemzeti bíróságokhoz fordulhatnak, az Európai Bíróság akkor fog a tagállami jogszabály alapjául szolgáló közösségi intézkedés (pl. rendelet) érvényességével foglalkozni, amennyiben az eljáró nemzeti bíróság előzetes döntés iránti eljárást indít. Azon ritkábbnak mondható esetekben, amikor közösségi rendeletek végrehajtása közösségi intézkedések kibocsátásával történik meg, úgy ezekre az esetekre áll nyitva az EKSz 241. cikke szerinti (járulékos) érvénytelenségi kifogás.13
A hatékony jogorvoslathoz való jog alapjog, még az Európai Bíróság gyakorlata révén kikristályosodott közösségi alapjogvédelmi rendszer szerint is14. Mégis, a közösségi rendeletekkel szembeni semmisségi keresetek természetes vagy jogi személyek által való kezdeményezése nem esett azonos elbírálás alá két hasonló tényállásban indított ügyben az Európai Bíróság illetve az Elsőfokú Bíróság előtt, közel azonos időben. Az előbb említett Union de Pequenos ügyben megszületett restriktív szemléletet megerősítő ítélet előtt alig két hónappal az Elsőfokú Bíróság a Jégo-Quéré ügyben ezzel szöges ellentétben álló döntést hozott. A Jégo-Quéré-formula szerint ugyanis: " [...] az egyén számára biztosítandó hatékony bírói jogorvoslat érdekében egy természetes vagy jogi személyt akkor kell egy őt közvetlenül érintő, általános hatályú közösségi intézkedés esetében individuálisan, személyesen érintettnek tekinteni, ha ez az intézkedés e személy jogi helyzetét minden kétséget kizáróan a jelenben sérti, amennyiben jogait korlátozza vagy számára kötelezettségeket keletkeztet. Nem releváns ebben az összefüggésben azon személyek száma és állapota sem, amelyek jogi helyzetét az intézkedés szintén sérti vagy sértheti"15. A fenti két ítéletben olvasható értelmezések közti szöges ellentét nyilvánvalónak látszik. Az Elsőfokú Bíróság - szokásosnak nem nevezhető módon - a Jégo-Quéré ítéletében maga többször is áthivatkozik az Európai Bíróság előtt zajló másik ügyben készült főtanácsnoki záróindítványban szereplő megoldási javaslatra. A magánszemélyek perlési jogosultságát elfogadó ítéletében nagymértékben támaszkodik Jacobs főtanácsnok hasonlóképpen támogató álláspontjára, szemben az Európai Bíróságra, amely ezt nem tette meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
