Mint az a jogalkalmazó közönség előtt már ismeretes, az országgyűlés a 2009. június 15-ei - a kiváltképp a közjegyzőség számára jogtörténeti jelentőségű - ülésnapján elfogadta a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvényt (Törvény), amely e nemperes eljárás elintézését közjegyzői hatáskörbe utalja.
A jogszabályról már előzetesen sokat lehetett hallani, a sajtó is többször felhívta a várható újdonságokra, változásokra a figyelmet. Amellett, hogy az eljárás közjegyzői hatáskörbe kerül át, a híradások leginkább az ügyintézés elektronikus automatizáltságát emelték ki, ami végső soron az eljárás gyorsítását szolgálja.
A törvény elfogadásával e várakozások nagyvalószínűséggel beigazolódhatnak, mégis, mint minden új jogszabálynál, szép számmal akadnak kérdések is. Nyilván csak a gyakorlat döntheti majd el, hogy a fizetési meghagyásokat (fmh) most még kibocsátani hivatott bíróságok személyi apparátusával nem rendelkező közjegyzőség az automatizáltságnak köszönhetően valóban gördülékenyen el tudja-e látni ezen új feladatát. Ebben mindenképp döntő jelentőséggel bír majd az a körülmény, hogy a beérkező kérelmek milyen arányban lesznek elektronikus úton előterjesztve, illetve mennyi kérelem érkezik hagyományos, "papír-alapon" a közjegyzőhöz.
Nehezítheti egy átlagos méretű és kapacitású közjegyzői iroda működését az is, ha ügyfelek nagy számban kívánnak élni azon jogukkal, hogy jegyzőkönyvbe mondják kérelmüket. Intő adat lehet, hogy csupán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2008. évben csaknem 143.000 fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjesztettek elő. E szám évről évre növekszik, tehát várhatóan 2009-2010. esztendőkben sem alakul ez másképp. (Csak tájékoztatásul e növekedés mértékét illetően: a 2007. évhez képest 2008-ban 30.000-rel volt több a beérkezett kérelmek száma e bíróságnál.)1
Bár a törvényhozó szándéka nyilvánvalóan arra irányult, hogy az eljárást minél szélesebb körben elektronikus alapra helyezze, ezzel szemben azt is be kell látnunk, hogy a papír mégis nehezen maradhat ki a folyamatból. Ha jobban megnézzük, árulkodó a törvény 1. § (3) bekezdésének mondata is: "A fizetési meghagyásos eljárásban a kifejezetten emberi közreműködést nem igénylő, e törvény szerinti eljárási cselekmények - ha azok megtételének törvényi feltételei fennállnak - a MOKK rendszere útján az eljáró közjegyző nevében automatizáltan is2 végezhetőek" Joggal vetődik fel a kérdés: ha valóban azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a cél a cellulóz kihagyása (idővel akár kiszorítása) az eljárásból, illetve az eljárás elektronizálttá, automatizálttá tétele, akkor miért jelenik meg ez a mondat fogalmazásában mégis csak kisegítő lehetőségként? Értelmezhető természetesen ez a nyelvtani megoldás arra történő utalásként is, hogy a közjegyző az eljárás során annak folyamatába bármikor jogosult és egyben - a rendszer várható kialakításából adódóan - képes is lesz majd beavatkozni.
A törvény több - olykor elgondolkodtató - megoldása is arra utal, hogy az elektronizáltság volt a fő szempont a szabályozásnál. Jó példa erre az, hogy a fizetési meghagyásos eljárásban a közjegyző az ország egész területére illetékes (Tv. 8. § (1) bekezdése). Nyilván ily' módon válik kezelhetővé az elektronikus, automatizált rendszer számára az ekként benyújtott kérelmek elosztása - más kérdés persze, hogy ezen tág illetékességi szabályok konzekvensen érvényesülnek a hagyományosan, azaz papíron vagy netán szóban előterjesztett kérelmeknél is. Alapvetően ügyfélbarátnak mondható ez a szabályozás, amit az eljárás nemperes jellege, ahol a felekkel való személyes érintkezés lehetősége minimális, ugyancsak indokolni látszik.
Az elektronizálás/automatizáltság más esetben komoly kompromisszumokra is késztette azonban a jogalkotót, ami helyenként kevésbé üdvözítő megoldásokat szült. Az egyik ilyen a törvény 9. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés, ami kimondja: "A közjegyző a MOKK rendszerében rögzíti a Pp. 13. § (2) bekezdése szerinti hozzátartozóinak és volt házastársának a nevét. Ha az ügyben a fél vagy képviselőjének neve megegyezik a közjegyző vagy az általa bejelentett személy nevével, az ügyet a MOKK rendszerének alkalmazásával nem lehet a közjegyzőre osztani" Ha tehát egy közjegyző vagy pl. házastársa olyan nevet visel, ami hazánkban gyakori, úgy ő nagy eséllyel eleve kizárt - pusztán névazonosság okán - egyes ügyek elintézéséből. (A nagycsaládos közjegyzők így keletkező hátrányos megítéléséről ehelyütt talán már ne is szóljunk.) Pontosabban megfogalmazva, nem is kizárásról kell itt szólnunk, hiszen arról a törvény 4-7. §-ai rendelkeznek (alapvetően a Pp. rendelkezéseire támaszkodva), hanem a közjegyző az ügy elintézésétől sokkal inkább - kényszeresen egy új eljárási terminus technikust kreálván - elzárt. Másképp ugyanis nehéz lenne azt definiálni, amit a törvényhely nemes egyszerűséggel úgy fogalmaz meg, hogy "nem lehet a közjegyzőre osztani". Amíg tehát a közjegyzővel szemben semmilyen kizárási ok sem áll fenn, ráadásul hatáskörrel és illetékességgel is rendelkezik az ügy elintézésére, attól még előfordulhat, hogy mégsem hozzá kerül majd az adott ügy elintézésre.
Nem védi ezt a furcsa megoldást az sem, ha arra hivatkozunk, hogy ezesetben senkinek nem sérül a joga, hiszen a rendszer automatikusságából következően lényegében bármely közjegyzőre véletlenszerűen kioszthatta volna az adott ügy elintézését, tehát egy ilyen "sorsolásszerű" folyamatnál nem létezik olyan egzaktul meghatározható, illetékes és hatáskörrel bíró közjegyző, mint például a Pp. vagy a He. szerinti illetékességek esetében. Ebben az érvelésben álláspontom szerint az a hiba, hogy a fent idézett szabályozással a véletlenszerű kiválasztást egy szempont közbeiktatásával már korlátozza a törvényhozó, ám ez a korlátozás alkotmányosan és eljárásjogilag már nehezen indokolható. Kiváltképp kérdésessé teszi e rendelkezés jogszerűségét, ha figyelembe vesszük a közjegyzőkről szóló 1991. XLI. törvény 1. §-ának a 1999. XLIV. törvénnyel történt módosulását, ami alapján a közjegyző az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként működő jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez (ezt az Alkotmánybíróság több korábbi döntésével is kimondta, pl.: a 108/B/1992. határozatával). Ebből talán nem túl távoli analógiát vonva eljuthatunk az a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. Törvény 11. § (1) bekezdéséhez, ami alapján senki sem vonható el törvényes bírájától, ami a felek érdekeit védi és alkotmányos jogaik megfelelő érvényesítésében segítve őket.3 Ha pedig netán szemet hunynánk e szabályozás tartalmi kérdésein, még akkor is joggal vethető fel, hogy a közjegyző mellett működő helyettesekről, az ő "nevükben hordozott kizárási okról" miért nem tesz említést a jogalkotó.
Elszakadva e bevezetés után a prognózisoktól, és a helyenként más jogágakra (is) tartozó kérdésektől, vessük figyelmünket ennél izgalmasabb, gyakorlatibb irányba, és próbáljuk meg egy majdani képzeletbeli jogalkalmazó (közjegyző) szemével szemlélni a törvény rendelkezéseit. Előrebocsátandó azonban, hogy a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek ismerete hiányában egyes kérdésekben e dolgozat szerzője (és így a képzeletbeli jogalkalmazó-szereplője) csak találgathat a jövőt illetően. Ki tudja-P Talán éppen ettől válik izgalmasabbá számunkra ez az időutazás...
2010. június 2. napjának történelmi reggelén (június 1. munkaszüneti nap, így a történelem egy napot csúszni volt/lesz kénytelen) Figyelmes Úr viszonylag nyugodtan mehet be irodájába, hiszen úgy véli, kellőképpen felkészült az aznaptól életbe lépő fizetési meghagyásos eljárással kapcsolatos ügyintézésre. Okkal gondolhatja mindezt, hiszen a MOKK már 2010. március 31. előtt biztosította számára a számítógépes alapú új rendszer működésének megismerését (Törvény 61. § (8) bekezdése), és az ügyfeleknek is volt kellő ideje a felkészülésre, hiszen legkésőbb 2010. április 30. napjáig már számukra is elérhetővé tették e rendszert.
Ennek megfelelően költséget nem kímélve beállított/felvett egy alkalmazottat (jobb esetben helyettest vagy jelöltet), aki legalább a kezdeti időszakban fogadja az elektronikusan beérkező kérelmeket, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Aztán idővel elválik, milyen munkamódszerrel dolgozza majd fel az iroda a beérkező elektronikus kérelmeket.
A közjegyző figyelmét nem kerülte el az a körülmény sem, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró fél jogosult a kérelme papír alapon történő benyújtására is (11. § (3); 13. § (1) bekezdése), illetve akár szóban is előterjesztheti azt bármely közjegyző előtt (14. § (1) bekezdése). Ezekben az esetekben a közjegyző kötelezettsége, hogy 3 napon belül rögzítse a kérelmet a MOKK rendszerében.
Figyelmes úr tehát a feladatok elosztását, az iroda életének megszervezését - pragmatikus ember és alapos munkaszervező lévén - a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmek benyújtásának módja szerint határozza meg (annak tudatában, hogy nyilván nem ez az egyedül üdvözítő megoldás), tehát annak alapján, hogy a kérelmet elektronikusan, papír alapon vagy szóban terjesztették-e elő (19. §).
Megnyugvással konstatálja, hogy a jogi képviselővel eljáró illetve a jogi személy jogosultak, így tehát az ügyfelek jelentősnek mondható köre, kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő kérelmét (11. § (3) és (4) bekezdése, 24. § (1) bekezdés k.) pontja), kivéve ha a 10. § (3) bekezdése alapján papír alapú mellékletet csatol. Nem érti persze, hogy e jogalkotói logika ellenére a perbeli jogképességgel amúgy rendelkező nem jogi személy gazdasági társaságok miért nyújthatják be kérelmüket továbbra is papíron, vagy terjeszthetik elő azt szóban. A megnyugvás más okból sem teljes körű, amit már csak azért is elnézhetünk neki, mert ez az első nap, hogy fizetési meghagyás iránti kérelmekkel fog foglalkozni. Szöget üt a fejében az is, hogy mit csinál akkor, ha egy laikus ügyfél az elektronikus beadványon az e-mailben beküldött kérelmet érti, hiszen a közjegyzők e-mail címe publikus, a sajtó és a szakma tájékoztatása pedig esetlegesen e jogszabállyal kapcsolatban nem/sem volt egészen pontos és kimerítő. Aztán eszébe jut az a mindennapokban ugyancsak előforduló eset, amikor pert megelőző fizetési meghagyásos ügyszakban a kérelem előterjesztője még nem bíz meg ügyvédet, vagy az ügyvéd legfeljebb csak segíti a kérelem előterjesztőjét az űrlap kitöltésében, ellenben amikor esetlegesen ellentmondásra kerül a sor, akkor már hivatalosan belép a jogi képviselő is.
Akárhogy legyen is, némi informatikai fejlesztést is követően (akár új számítógép(ek) beállítása is szükségessé válhat) beosztást készít alkalmazottjai számára az elektronikus kérelmek elintézésére. Tájékoztatja munkatársait arról, hogy elektronikusan kizárólag a MOKK rendszerén keresztül terjeszthet elő kérelmet az ügyfél, a hiánypótlást is elvégzi e rendszer helyettünk (12. § (1) bekezdése). Kimerítően elmondja nekik, hogy az így beérkező kérelmek elintézése felelős munka, az fmh záros határidőn belül kibocsátandó (3 munkanap - 26. § (1) bekezdése), tehát a kérelmet mielőbb meg kell vizsgálni, hogy az nem hiányos-e4 különös tekintettel arra, hogy ha e határidőt a közjegyző elmulasztja, a MOKK rendszere teszi meg helyette a "szükséges intézkedéseket", ami végső soron az fmh kibocsátását is jelentheti (23. § (1) bekezdése, 26. § (3) bekezdése). Nem mintha Figyelmes úr ne bízna az informatika önmegvalósító bölcsességében, de - legalábbis a kezdeti időszakban - ezt az eshetőséget mégis inkább el szeretné kerülni, mert a felelősség úgyis mindenképpen az övé.
Más típusú kihívást jelent közjegyzőnk számára a papír alapon beérkezett kérelmek kérdése. Valójában csak találgathat, hogy a beérkező posta bontásánál mekkora többletterhet jelenthet számára az így beérkező beadványok elintézése. A törvény egyértelműen kimondja, hogy fmh kibocsátása iránti kérelmeket csakis az erre rendszeresített űrlapon terjeszthet elő az ügyfél (10. §, 19. §). A becsatolható mellékletek száma is igen korlátozott (10. § (3) és (4) bekezdései), ami Figyelmes Úr számára nagy megkönnyebbülés, bár más kérdés, hogy természetesen nem indok a kérelem elutasítására, ha az ügyfél - alapos akarván lenni - mégis csatol mellékleteket kérelméhez. Akkor pedig felmerül az irattározás, iratkezelés nehézségeinek kérdése, ami a papír alapú kérelmek tekintetében egyébként is sokkal nehezebben megoldható. És egyáltalán: kell-e és lehet-e vajon az önkényesen csatolt mellékleteket rögzíteni a MOKK rendszerében, amikor a kérelmet a közjegyző oda felviszi? Vagy elég csak utalni rá? Netán szkennelni kell azokat, éppúgy, mint ahogyan várhatóan minden írásos, nem elektronikus beadványt? A kérdésre a választ bizonyára e tekintetben is a végrehajtási rendeletben találja meg majd a közjegyző.
A papíron beérkezett kérelmeket 3 munkanapon belül kell rögzítenie a közjegyzőnek (13. § (2) bekezdése), és az alapján az fmh-t (ha nincs helye hiánypótlásnak, az ügy áttételének, elutasításnak) további 15 napon belül papír alapon kell kibocsátani (26. § (1) bekezdése). Megnyugodhat azonban Figyelmes úr, mert a kézbesítés már nem az ő irodájának a kapacitását terheli majd, hanem a törvény 16. § (2) bekezdésének egyértelmű rendelkezése alapján erről a MOKK rendszerén keresztül, központi nyomtatással és postai kézbesítéssel kerül sor. Ennek pontos mikéntjét illetően ugyancsak a kellő alapossággal megalkotott rendeletből tájékozódhat hősünk. A MOKK rendszerének ezen költségei is természetesen annak üzemeltetési költségeit képezik majd (16. §(2), 42. § (1) és (2) bekezdései).
A harmadik lehetőség a szóban előterjesztett kérelem. Talán ez okozhatja Figyelmes úr irodájának a legtöbb gondot - feltéve, hogy sokan kívánnak élni ezzel a lehetőséggel. Közös a papír alapon és a szóban előterjesztett kérelmek között az, hogy főszabály szerint az a közjegyző jár el, akinél a kérelmet előterjesztették (9. § (2) bekezdése). Az eljárás rendje ilyenkor az, hogy az ügyfél a közjegyzőnél szóban előadja a kérelmét, amelyet ott nyomban rögzítenek a MOKK rendszerében, erről pedig igazolást adnak az ügyfélnek (erre a Pp. jegyzőkönyvre vonatkozó szabályai alkalmazandók). Figyelmes úr ráadásul - a törvény 14. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel - a beadványt hiányosan is köteles rögzíteni, ha a fél a hiányok pótlását figyelmeztetés ellenére elmulasztja.5 Ilyenkor e közjegyző a MOKK rendszerén keresztül (vélhetően automatikusan) írásban hiánypótlási felhívást intéz a félhez. A beadvány adatait Figyelmes úr akkor is köteles rögzíteni, ha egyébként az ügyben nem ő jár el, hiszen az ilyen módon kerül megküldésre a MOKK rendszerén keresztül az eljáró közjegyzőnek. Fontos ezt szem előtt tartania közjegyzőnknek, hiszen a 14. § (1) bekezdése alapján a jogi képviselő nélkül eljáró fél a beadványát bármelyik közjegyzőnél szóban előterjesztheti. Ilyenkor kihívást és némi időbeli ráfordítást jelenthet irodájának, hogy az ügyfél előadásából és a MOKK rendszeréből szolgáltatott adatokból egyfelől a kérdéses ügyet beazonosítsa, majd tisztázza, hogy a fél egyáltalán milyen tartalmú beadványt kíván előterjeszteni.
A törvényhozó a törvény 9. § (3)-(5) bekezdéseiben a közjegyző eljárás lefolytatása alóli mentesülésének három esetét taglalja: 1. amikor a közjegyzőnél egy héten belül az igazságügyért felelős miniszter rendeletében meghatározottnál több fmh kibocsátása iránti kérelmet nyújtanak be papír alapon, ilyenkor ugyanis az érintett közjegyző jogosulttá válik arra, hogy a MOKK elnökénél (elnökhelyettesénél) kérelmezze egyes ügyekre vagy ügyek meghatározott csoportjára vonatkozóan 3 munkanapon belül más közjegyző kijelölését; 2. ha a közjegyző él azzal a jogával, hogy az őt évente legfeljebb 60 napos folyamatos időre szólóan megillető mentességét kérje; 3. ha a közjegyző vagy az általa a MOKK rendszerében kötelezően rögzített közeli hozzátartozói és a fél vagy annak képviselője között névazonosság áll fenn (erről az esetről fentebb már részletesen szóltunk).
Korántsem aggálytalan a 9. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés a már-már túl konzervatívnak tűnő Figyelmes úr számára. A felek talán megérdemelnének valamilyen garanciát atekintetben, hogy törvényes bírájuktól/közjegyzőjüktől nem lesznek elvonhatóak önkényesen kiválasztott szempontok alapján. Ne feledjük: itt nem a kérelem áttételéről, hanem sokkal inkább egy igazgatási jellegű intézkedésről van szó, ami azonban nem mentesíthet az átláthatóság, törvényesség kritériumai alól. Helyénvaló lett volna talán kimerítőbben foglalkozni a törvényben azzal, hogy mi alapján kerülnek meghatározásra az "egyes ügyek" vagy "az ügyek meghatározott csoportjai". Ennek hiányában azonban ez a feladat is rendeleti, avagy eseti, jogalkalmazói megoldást kíván.6
Felülemelkedve e kétségein, a közjegyző előtt egyértelművé válik: legalább addig, ameddig nem derül ki a tényleges tapasztalatok alapján, hogy milyen forgalom-növekedést jelenthet az fmh iránti kérelmek szóbeli előterjesztése irodája számára, tanácsos lehet az iroda munkarendjét úgy kialakítani, hogy valaki - lehetőleg közjegyző vagy helyettes - mindenképpen legyen felelős (forgalomtól függően akár kizárólagosan is) az adott munkanapon e kérelmek intézéséért. Ha pedig úgy alakul, hogy a közjegyző éppen az ország olyan szegletében illetékes, ahol az ügyfelek előszeretettel folyamodnak a személyes ügyintézés eszközéhez (netán egy szegényebb régióban, ahol pl. még az internethez való hozzáférés is nehézkes lehet, de akár némely budapesti kerületben is), szemben a számukra esetlegesen idegennek tűnő elektronikus kommunikációval, úgy hosszú távon még egy irodabővítés szükségessége (pl. külön "fmh-helyiség" kialakítása céljából) is felvetődhet. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy egy jól működő IRM pártfogói hálózat nem könnyítene-e esetleg a közjegyzőkkel szoros együttműködésben ezen a most még hipotetikusan felvetett, ám várhatóan majdan megoldásra váró problémán.
Ha netán ezeket számba véve közjegyzőnk hite meginogna irodája teherbíró képességében, úgy élhet azzal a törvényben biztosított, és fentebb már említett lehetőséggel, hogy a MOKK elnökétől legalább öt napos, évente pedig legfeljebb hatvannapos folyamatos időszakra a fizetési meghagyásos eljárásban a közreműködés alól mentesítse. E kérelem teljesítése csak fontos okból, különösen az ügyfelek érdekeinek védelme és a rendszer folyamatos és biztonságos működtetésének biztosítása érdekében tagadható meg (9. § (4) bekezdése). Így tehát legalább egy kisebb lélegzethez jutás mindenképpen engedélyezett, ami azonban hosszú távon nem oldja meg Figyelmes úr irodájának esetleges infrastrukturális problémáit.
Mindeközben Figyelmes úr kollegialitásában azon tépelődik, hogy ezt hogy (és miből) oldja meg egy kisebb pl. vidéki iroda, ahol a közjegyzőn kívül esetleg csak egy vagy legfeljebb két titkárnő áll rendelkezésre, a helyiségek száma sem túl nagy, de aztán el is hessegeti magától e bántó gondolatokat.
Az előzőekben már kimerítően foglalkoztunk a beadványok, és azon belül is a fizetési meghagyás iránti kérelem előterjesztésével kapcsolatban felmerülő egyes kérdésekkel. A beadványokról általánosságban rögzíti a törvény 10-11. §-a, hogy az előterjeszthető szóban és írásban, utóbbinál szükséges az űrlapok használata, amennyiben az adott beadvány-típusra az igazságügyért felelős miniszter rendeletével ilyet rendszeresít.
Mint arról korábban már szó volt, a törvény főszabályként rögzíti, hogy a beadványokhoz melléklet nem csatolható (10. § (3) bekezdése). Figyelmes urat nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy e szabályozás hátterében is az eljárás elektronikus alapra helyezésének szempontja volt az irányadó, hiszen a papíron benyújtott mellékletek felvitele egy ilyen rendszerbe nehézkes és egyúttal igen nehezen kezelhető lenne. E szabályozást védendő, le is szögezhetjük, hogy egy nemperes eljárásban, ahol bizonyítás lefolytatásának helye nincs (18. § (3) bekezdése), szükségtelen bármilyen okirat csatolása (a törvényben felsorolt esetek kivételével).
Figyelmes Úr csak akkor válik szkeptikussá, amikor ez a szigorú szabályozás a meghatalmazásokra is kiterjesztést nyer. A törvény 10. § (4) bekezdése ugyanis kimondja, hogy meghatalmazás sem csatolható a beadványhoz, azt vagy magára a beadványra kell rávezetni (nyilván itt is űrlap áll majd rendelkezésére a feleknek), vagy - és ekkor hősünk ismét elképed -a beadványnak tartalmaznia kell a meghatalmazott azon nyilatkozatát (!), hogy az ügyben érvényes és hatályos írásbeli meghatalmazással rendelkezik. A nem jogi képviselőnek adott meghatalmazást a fél a közjegyzőnél szóban is előterjesztheti (10. § (4) bekezdése). Figyelmes úr közjegyző létére nem akar ugyan egy pillanatra sem az "ördög ügyvédje" szerepében tetszelegni, de aggályai mégis akadnak szép számmal. Az első rögvest az, hogy miért kéne elhinni egy félnek - még akkor is, ha jogi képviselőként lép fel - hogy ő meghatalmazással rendelkezik, amikor ennek igazolására semmit sem csatol? A törvény logikája is furcsa: ha már valakitől nyilatkozatot várunk, az éppen a meghatalmazó kéne, hogy legyen, egyoldalú jognyilatkozatról lévén szó. Ügyvédi meghatalmazásnál ráadásul mind a meghatalmazó, mind a meghatalmazott aláírása szükséges (1998. évi XI. törvény 26. § (1) bekezdése). Nem világos tehát hősünk számára, hogy a jogalkotó miért látta helyesnek eltérni a Pp. 69. § (1) bekezdésétől, amely kötelezővé teszi a meghatalmazás eredeti, vagy hiteles másolati példányának csatolását.
A törvény 11. §-a kellő részletességgel taglalja a beadvány elektronikus előterjesztésének mikéntjét, az elektronikus aláírás és időbélyegző szükségességét. Ehelyütt szükséges utalni a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény 2010. január 1. napjától hatályos rendelkezéseire, ami a beadvány ilyen módon történő előterjesztésének részletes szabályait tartalmazza. Kiemelendő, hogy mivel a felek várhatóan saját elektronikus aláírással nem fognak rendelkezni (kivételt képez ez alól pl. a jogi képviselő), így számukra a saját ügyfélkapun történő belépés teremti meg a lehetőséget az elektronikus kézbesítésre. A MOKK rendszere által történő kézbesítés módját korábban már megvizsgáltuk.
Az elektronikus eljárás más vonatkozásban is izgalmat vihet Figyelmes úr irodájának mindennapjaiba: mégpedig az iratkezelés tekintetében. Az elektronikus eljárás és ügyintézés ugyanis egészen addig egyszerűen kezelhető, amíg nem kell más hatóságnak, bíróságnak iratokat kiadni, megküldeni, felterjeszteni. Az elektronikusan előállított és aláírt okiratok elméletben csak azon formájukban minősülnek közokiratnak és hitelesnek. Mit tegyen Figyelmes úr akkor, ha pl. egy végzése elleni fellebbezés folytán fel kell terjeszteni az ügyben keletkezett iratokat a fellebbezést elbíráló bíróságnak? Az addig született határozatok, beadványok mind elektronikus formában léteznek csupán. Erre az esetre a törvényhozó merész megoldással állt elő, és kimondta: "a MOKK rendszerén keresztül előállított és központilag kinyomtatott jegyzőkönyv (igazolás), aktanyomat és határozat (értesítés, végrehajtási lap) az eljáró közjegyző nevét, székhelyét és bélyegzőlenyomatának képét tartalmazza; az a közjegyző aláírása nélkül hiteles". Majd így folytatja: "E törvény, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek alapján a közjegyző, illetve a MOKK rendszere által előállított jegyzőkönyv (igazolás), aktanyomat, határozat (értesítés, végrehajtási lap), az ezekről kiállított hiteles kiadmány közokirat. Ugyanilyen bizonyító erővel bizonyítja a felek beadványairól, valamint a kézbesítési bizonyítványról (tértivevényről) a közjegyző vagy a MOKK rendszere által készített másolat, illetve ezen iratokról a rendszerbe bevitt adatok alapján készített okirat azt, hogy annak tartalma az eredeti okiratéval megegyezik."7 (18. § (4) bekezdése) Az iratok felterjesztése ennek megfelelően úgy történik, hogy a közjegyző ún. aktanyomatot küldhet meg a bíróságnak az iratok felterjesztése helyett, az ügy elbírálása szempontjából lényeges iratokról - tehát amolyan részfelterjesztésként. Az aktanyomat a törvény 18. § (4) bekezdése alapján a következő: "Az aktanyomat tartalmazza a fizetési meghagyásos eljárás iratanyagának tartalmát, valamint az eljáró közjegyző nevét, székhelyét és bélyegzőlenyomatának képét; az a közjegyző aláírása nélkül is hiteles."
Akkor tehát, amikor Figyelmes úr kinyomtatja a számítógép képernyőjén felvillanó, és azon elektronikus formájában egyébként valóban hitelesnek és közokiratnak minősülő dokumentumot, minden további jogi/formális aktus nélkül egy ugyanolyan közokiratot generál. Ott tűnik következetlennek a jogalkotó, amikor az elektronikus jegyzőkönyv, határozat stb. alapján kiállított hiteles kiadmányról szól, ami - Figyelmes úr értelmezésében - mégiscsak igényel a bélyegzőlenyomatot és aláírást. Egyáltalán kérdés, hogy legalább egy ilyen "kiadmányozás" miért nem szükséges, és ilyen esetben miért legyen bárki biztos abban, hogy amit a kezében tart, az hiteles okirat. Tény, hogy amikor közjegyzőnk kinyomtat egy elektronikus közokiratot, és a törvény az így létrejött okiratot felruházza közokiratisággal, az nem ellentétes a Pp. 195. § (4) bekezdésével, de ettől még megfontolandó lett volna pl. egy közjegyzői "kiadmányozás", mint közbeiktatott aktus előírása e joghatás (ti. a közokiratiság) elérésére, garantálására.
Figyelmes úr némi várakozás után örömmel veszi tudomásul, hogy számítógépén felfelvillannak az elektronikusan benyújtott fmh kibocsátása iránti kérelmek (az, hogy ez pontosan hogyan is néz ki, egyáltalán nem okoz számára meglepetést, hiszen a fent írtak alapján rengeteg idő állt a rendelkezésére az űrlap és a program megismerésére). Tudja, hogy a hiánypótlásban segítségére van az automatizált rendszer, az ő feladata így alapvetően az áttétel vagy az elutasítás lehetőségének megvizsgálása.
Mikor hősünk az első kérelemben, amely nem szenved semmilyen elutasításra okot adó hiányosságban, azt veszi észre, hogy a kötelezett pl. egy kft., egy gombnyomásra elindítja a MOKK rendszerének automatizált szolgáltatását, és betekint - jelen példánál maradva - a cégnyilvántartásba, hogy meggyőződjön a kötelezett jogképességéről. A törvény 23. § (2) a.) pontja és (3) bekezdése ugyanis lehetővé teszi számára az ilyen módon történő betekintést a "jogképességgel rendelkező szervezetek nyilvántartásába." Nagy megkönnyebbüléssel konstatálja, hogy nem a jogosulti oldalon lépett fel ilyen szervezet, mert erről az esetről a törvény nem tesz említést, így a számítógépes program sem feltétlenül teszi majd lehetővé a jogosult ilyen ellenőrzését, bár a Pp. 50. § (1) bekezdése alapján minden fél jogképessége vizsgálandó.9
A más hatóságok/bíróságok elektronikus megkeresésének kérdésénél maradva e dolgozat szerzője kis időre magára is hagyja a nem is oly távoli jövőben időző képzeletbeli hősét, mert egy szabályozás mindenképpen olyan feladat elé állítja képzelőerejét, hogy annak a 2010. június 1. napjától történő megvalósítását és mikéntjét még csak sematikusan sem tudja megjósolni. Ez pedig a 24. § (1) bekezdés d.) pontjával összefüggő (6) bekezdés. A kérelem elutasítására okot adó körülmények között ugyanis - természetes módon - szerepel a res iudicata esete, tehát amikor a felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt közjegyző vagy bíróság előtt fizetési meghagyásos eljárás vagy per van már folyamatban, illetve annak tárgyában a fizetési meghagyás jogerőre emelkedett vagy jogerős ítélet született. Ennek vizsgálata még a jelenlegi állapotban - ti. amikor még a bíróságokon intézik az fmh iránti kérelmek elbírálását - sem könnyű, s várhatóan még nehezebb lesz, ha ez a hatáskör végleg átkerül az eljárásában országos hatáskörrel bíró közjegyzőséghez.
Éppen ennek megoldását célozza az a futurisztikus rendelkezés, hogy a közjegyző - hasonlóan a jogképesség vizsgálatánál mondottakhoz - elektronikus úton betekinthet a MOKK rendszerén keresztül a bíróság ügylajstromába. E szabályozás alapján a "bíróság biztosítja, hogy a nyilvántartásában a peres ügyek a felek neve és címe, valamint az ügy tárgya szerint is kereshetők legyenek" Vajon komolyan gondolhatta a jogalkotó, hogy olyan "tucatügyeknél", mint amilyenek pl. a parkolási társaságok pótdíj-igényei, valóban elegendő ez a három keresési feltétel ahhoz, hogy megbízható információkat kapjunk a res iudicata megállapíthatóságával kapcsolatban? Amikor pl. annyit tudunk egy ügyről, hogy jogosult: XY Parkolási Kht.; kötelezett: K. István (lakcímmel); per tárgya: parkolási pótdíj (vagy a Ptk. alapján valami frappánsabb jogcím), akkor lehet, hogy a rendszer akár 25 esetet is közölni fog, mivel K. úr - szerencsétlenségére - sokat parkol a belvárosban. Ilyenkor egy kellő körültekintéssel eljárni kívánó közjegyző előtt nem marad más hátra, mint megkeresni a lajstromadatok alapján az érintett bíróságot az iratok megküldése iránt, vagy, esetleg, rövidítendő az eljárást, "büntetőjogi felelőssége tudatában" megnyilatkoztatni a kérelmezőt (nem mintha másként módjában állna nyilatkozni), hogy nem áll-e fenn a d.) pontban írt eset. Jobb híján persze azt is mondhatja, hogy - belátva a res iudicata kiszűrésének nehézségeit - meghagyja a kötelezettnek az erre való hivatkozás lehetőségét ellentmondás vagy pl. perújítás formájában.
Közjegyzőnk a kérelem elutasításával összefüggésben más érdekességre is bukkan. A 25. § (2) bekezdése alapján a fél - amennyiben kérelmét elutasították - ismét fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet terjeszthet elő, de akár keresetet is indíthat a bíróságnál. Ilyenkor a Tv. 3. § (2) bekezdésében foglalt korlátozás (ti. az 1 millió Ft-os értékhatár alatt a nemperes eljárás kezdeményezésének kötelezővé tétele) nem érvényesül. Ha a fél élne ezzel a jogával, akkor ezt az elutasító végzés elleni fellebbezési jogáról történő lemondásnak kell tekinteni, ha pedig a fellebbezés még jogerősen nem került elbírálásra, akkor annak visszavonásaként tekintendő.10 A kérdés, amely ma még adott, de Figyelmes Úr jövőbeli eljárása idején (tehát 2010 nyarán) már nyilván fel sem fog vetődni: találkoznak-e az egyes bírósági és közjegyzői lajstromok országosan ahhoz, hogy pl. a Debrecenben az ilyen fellebbezést elbíráló bíró meg tudja állapítani azt, hogy került-e időközben benyújtásra kereset is ugyanezen ügyben, az elutasítást követően?
A (4) bekezdés utolsó mondata rögzíti, hogy a keresetlevélhez mellékelni kell az elutasító végzést, ami már csak azért is furcsa, mert így annak még jogerősnek sem kell lennie, hiszen előfordulhat, hogy a fél fellebbezett ellene, majd - mivel meggondolta magát, vagy mert így nem kell kivárnia az elutasító végzés jogerőre emelkedésének 15 napját - gyorsan benyújtotta a keresetlevelet a bíróságra. (Hiszen a fél a fellebbezése bíróságon történő előterjesztésének (érkeztetésének) napján jogosulttá válik a keresetlevél benyújtására is.) Új színben tünteti fel e szabályozás a jogerő Pp. 227-228. §-aiban szabályozott fogalmát, különös tekintettel arra, hogy ott a fellebbezésről való lemondást - nyilván a jogok védelme és más garanciális megfontolások okából - a törvényhozó csupán a jogi képviselővel eljáró felek számára teszi lehetővé (Pp. 228. § (2) bekezdése). Az ügyfél ezért talán megérdemelne e jogkövetkezményekről legalább egy tájékoztatást a fizetési meghagyást elutasító végzésben. Ezen kérdésekre persze már leginkább a bíróságoknak kell megtalálnia a megoldást, s 2010 júniusáig bizonyára meg is fogják. De hogy mennyiben szolgálja ez az eljárás a bíróságok tehermentesítését, azt Figyelmes Úr sem most, sem a jövőben nem firtatja.
Hősünk irodájában újabb kérdés vetődik fel a kérdésektől amúgy sem mentes júniusi munkanapon. A fél költségkedvezmény iránti kérelmet terjesztett elő kérelmében. A közjegyző szerencsére tudja hol kell keresnie a megoldást, és azonmód fellapozza a Tv. 47-50. §-ait (és az akkor már rendelkezésére álló rendeletet) és izgatott olvasásba kezd.
Először is arra jut, hogy meg kell állapítani, mit kér a fél, illetve mire hivatkozik: lényeges ugyanis annak eldöntése, hogy tárgyi költségkedvezményre utal, vagy a 48. § alapján engedélyezhető költségfeljegyzési jog engedélyezését kéri-e.11
Az elbírálásban korlátozottan alkalmazást nyernek a Pp. vonatkozó szabályai (85. §, 86. § (1)-(3) bekezdése, 84-92. §-ok egyebekben nem alkalmazhatóak).
Fontos, hogy a költségkedvezmény tárgyában a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem rögzítése előtt döntenie kell a közjegyzőnek. Vélhetően ilyenkor nem érvényesülhet a Tv. 23. § (1) bekezdésében írt szabály a MOKK rendszerének automatikus intézkedését illetően. Kérdés, hogy mi történik akkor, ha a költségkedvezmény iránti kérelem elbírálásával késlekedik Figyelmes Úr irodája, és emiatt nem kerül kibocsátásra a fizetési meghagyás. Nyilván a rendszer nem utasíthatja el a kérelmet, de automatikusan kibocsátani sem fogja a fizetési meghagyást, amíg nincs tisztázva (akár a bíróság által, egy esetleges közjegyzői elutasító végzés elleni fellebbezés folytán), hogy az eljárás díja hogyan, honnan lesz megfizetve.
Ezúttal csak utalok a korábban a beadványok mellékleteivel kapcsolatban írt problematikára azzal, hogy a Tv. 50. § (2) bekezdése alapján a költségkedvezmény iránti kérelemhez mellékelni kell a külön jogszabályban (6/1986. (VI. 26.) Korm. rendelet) meghatározott mellékleteket.
Amikor közjegyzőnk dönt a költségkedvezmény tárgyában, arról végzéssel határoz, amit (vélhetően majd papír alapon) megküld a jogosultnak.12
Ha elutasítaná Figyelmes úr a kérelmet, és e végzés ellen fellebbezést nyújtana be a jogosult, úgy az illetékes megyei bírósághoz kell azt felterjesztenie. Ha a bíróság végzése alapján a jogosult nem köteles az eljárási díj előlegezésére (tehát költségkedvezményben részesült), akkor a közjegyző a végzés kézhezvételét követően haladéktalanul, de legfeljebb 1 munkanapon belül (!) köteles rögzíteni az fmh iránti kérelmet a MOKK rendszerében (Tv. 50. § (4) bekezdése). Kérdéses egyelőre, hogy milyen szankció fenyegeti közjegyzőnket e határidő elmulasztása esetén... Ha a fél számára a közjegyző, vagy a másodfokú bíróság költségkedvezményt engedélyez, úgy az fmh iránti kérelem rögzítése során erről a közjegyző "nyilatkozik"13, a bíróság végzésének számát is feltüntetve, amennyiben ott született az erről szóló határozat (Tv. 50. § (5) bekezdése). Egyébként - ugyanezen bekezdés alapján - a költségkedvezmény engedélyezése tárgyában született nyilatkozatokat, okiratokat, elvégzett eljárási cselekményeket nem kell a MOKK rendszerében rögzíteni, ami egyfelől üdvözletes tény, másrészt az iratkezelést, a papír alapú és az elektronikus iratok egységességét nem feltétlenül könnyíti. Esetleges ellentmondás esetére pedig kérdésessé is teszi ezen iratok jövőbeli sorsát: megküldendő-e a bíróságnak az "aktanyomatokkal", vagy sem? Külön irattárazandó netán...?
Figyelmes Úr a költségkedvezmény iránti kérelem elbírálása során a legnagyobb körültekintéssel igyekszik eljárni. Teszi ezt nem pusztán a tőle elvárható szakmai gondosság okán, hanem a Tv. 50. § (5) és (6) bekezdéseiben foglalt anyagi felelőssége tudatában is. Az (5) bekezdés utolsó mondata ugyanis külön kiemeli, hogy a közjegyző a költségkedvezménynek a MOKK rendszerében történő rögzítésekor e "nyilatkozata" tartalmáért a MOKK-nak anyagi felelősséggel tartozik. Talán nem nagy szakmai merészség azt állítani, hogy az anyagi (kártérítési) felelőssége Figyelmes Úrnak a Ptk. 349. § alapján (közigazgatási jogkörben okozott kár) egyébként is fennáll, ha a nemperes eljárás során a MOKK-nak bizonyíthatóan kárt okoz, tehát egy eljárási jogszabályban elhelyezett, erre irányuló külön "figyelmeztetés" feleslegesnek látszik. A MOKK-kal folytatandó kártérítési disputát elkerülendő, Figyelmes Úr inkább még fokozottabban ügyel arra, hogy helyesen, jogszerűen járjon el.
Ennél sokkal inkább zavarba ejtő lelkes jogalkalmazónk számára a hivatkozott paragrafus (6) bekezdése, ami a területi közjegyzői kamarát ruházza fel azon joggal, hogy a költségkedvezmények tárgyában hozott és első fokon jogerőre emelkedett határozatok jogszerűségét ellenőrizze, és amennyiben azok valamelyikét jogszabálysértőnek találja, úgy a közjegyzőt a juttatott kedvezménynek a MOKK részére történő megtérítésére kötelezi. A területi kamara ilyen határozata a jogosult már megkapott kedvezményét nem érinti. Először is nem világos, hogy mit keres a területi kamara Figyelmes Úr eljárásában. Vajon ezt az ellenőrzést a szokásos irodavizsgálat keretében kell elképzelnie, vagy bármikor kimehet irodájába egy kamarai revizor ezügyben vizsgálódni, avagy netán az elektronikus iratokhoz lesz a területi kamaráknak korlátlan hozzáférési joga...? (Utóbbi eset a legkevésbé valószínű, hiszen éppen fentebb láthattuk, hogy a költségkedvezmény elbírálása körében keletkezett iratokat nem kell a MOKK rendszerében rögzíteni, így az elektronikus mappából nem jutna a területi kamara semmilyen adathoz a határozat megalapozottságát illetően.)
Figyelmes úr számára csupán az nem világos, hogy hogyan várható el tőle ilyen jogszabályi környezetben az, hogy függetlenül, befolyástól mentesen döntsön a költségkedvezmény tárgyában. Vajon a területi kamara milyen indokok alapján nyilváníthat valamilyen döntést jogszabálysértőnek? És micsoda egyáltalán a nemperes eljárásban a területi kamara: netán egy kvázi másodfok? Ha Figyelmes úr egy kifelé-befelé eladósodott országban egy nap háromnál több költségkedvezményt engedélyez, akkor az már gyanússá teheti kamarája felé? Érthető természetesen a törvényhozói szándék is: a saját kamarája terhére a közjegyző indokolatlanul ne "osztogasson" kedvezményeket. Ám ha ezt netán mégis megteszi, úgy a kamara vegye igénybe a bírósághoz fordulás lehetőségét, ahogy erre fentebb már utaltunk. A területi kamarát külön jogosítványokkal felruházni és az eljárásba ilyen módon beépíteni aggályosnak tűnik.
Az eljárás megszüntetése körében a 34. § (6) bekezdésében Figyelmes Úr örömmel fedezi fel a kérelem elutasításánál már tárgyalt megoldás megfelelő másolatát, amely a fellebbezési jogról való lemondás vélelmezését taglalja.
Fontos eleme a szabályozásnak, hogy a megszüntetés iránti kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, amennyiben pedig a kötelezett kérné az eljárás megszüntetését, és a közjegyző ennek nem ad helyt, úgy a kérelmet ellentmondásnak kell tekinteni, és aszerint is kell eljárni (Tv. 35. §).
A megszüntetés egyes esetei egyébként a perjogból már ismerhetőek, a fizetési meghagyásos eljárás jellegéből adódó többletszabály a Tv. 30. § (2) bekezdésének esete, amellyel alább még foglalkozunk.
Az ellentmondás benyújtásával kapcsolatban már úgy tűnik, hogy Figyelmes úr irodájának nagyobb terhelésre is fel kell készülnie. Utalunk itt arra, amit a beadványok benyújtásánál már elmondtunk: a fél előtt nyitva áll a lehetőség arra, hogy ellentmondását benyújthassa 1. a MOKK rendszerén keresztül elektronikus úton; 2. papír alapon bármelyik közjegyzőnél14; 3. a jogi képviselő nélkül eljáró fél bármelyik közjegyzőnél szóban. Talán nem kell külön mondanunk, hogy e felsorolás 2. és 3. pontjai milyen komoly kötelezettséget jelentenek az eljáró közjegyző számára. Egyúttal Figyelmes úr azért is kétségbe esik, mert vajon mi történik akkor, ha ő mentességét kéri határozott időre az fmh-s ügyek intézése alól (9. § (4) bekezdése), és valamelyik ügyben a kötelezettnek éppen nála van kedve előterjeszteni az ellentmondását (mivel az ügyfél nem köteles számon tartani, hogy a közjegyző éppen mentességet élvez-e, vagy sem.). Ilyenkor vajon a közjegyző a mentesség dacára is rögzíteni köteles az ellentmondást a MOKK rendszerében, vagy a lajstromból ki kell bogoznia, hogy ki az eljáró közjegyző, és annak kell azt megküldenie...?
Mindenesetre ettől a kivételes esettől függetlenül is prognosztizálható, hogy a közjegyzői irodákban a posta bontását végző ügyintézők száma 2010 júniusától megemelkedhet. A törvény e már-már túlzottan ügyfélbarát eljárása első pillantásra aránytalannak tűnő terhet ró a közjegyzőkre; nehéz emellett megérteni azt is, hogy amikor már van egy felelős közjegyzője egy ügy elintézésének, akkor a felek számára miért van nyitva a lehetőség, hogy beadványaikat bárhol előterjeszthessék. Az így "más aktájában turkálni" kényszerülő közjegyző helyzete korántsem megnyugtató, egyúttal ilyenkor a jogbiztonság követelménye sem jut érvényre. Ha pedig a papíron előterjesztett ellentmondás rögzítésével késlekedne (mert például éppen a fent említett mentességére hivatkozik), akkor pedig a másik közjegyzőnél közben jogerőre emelkedhet a fizetési meghagyás. Így tehát nem marad más hátra, mint hogy Figyelmes úr irodájának különös éberséggel kell a postát szortíroznia és bontania.
Ahogy telnek múlnak a képzeletbeli jövő napjai, Figyelmes úr irodájába megérkeznek az első ellentmondások. Az fmh kézbesítését igazoló tértivevények elektronikus úton megérkeznek a MOKK Rendszerén keresztül,15 és az iroda azok izgatott vizsgálatába kezd. Hamar be kell látnia hősünknek, hogy a lehetőségek tárháza a megoldandó problémák tekintetében ebben az eljárási szakaszban is végtelen. Vannak egyszerű esetek, ahol a kézbesítés sikerrel teljesítve lett, akadnak olyan alkalmak is, amikor a 99. § (2) bekezdése alapján kézbesítési vélelmet kell megállapítania. Hamar kiderül az is, hogy a posta nem mindig teljesíti hibátlanul jogszabályi kötelezettségét, és olykor megesik, hogy pl. egyszeri kézbesítési kísérlet után küldik vissza a tértivevényt a feladónak, vagy más okból nem szabályszerű a kézbesítés. Bizonyára a MOKK számára jelent mindez többletterhet, ám kérdés, hogy a vétívek feldolgozásakor, rendszerbe történő felvitelekor ki tudják-e szűrni a hibás kézbesítéseket, vagy majd hősünk irodája kell, hogy ennek is utánajárjon.
A kérelmek tartalmi megítélése sem mindig olyan egyszerű: a kötelezettek buzgalmukban olykor hajlamosak terjengős, a jogosulttal fennálló vitás helyzetüket a legvégső tényállási elemig jellemző beadványokat szerkeszteni. Nem hálás feladat pl. a részjogerő megállapításának kötelezettsége sem (Tv. 28. § (2) bekezdése), olykor ugyanis csak nehezebbé válhat általa a későbbi perben a bíró dolga: nem ritka az olyan ellentmondás, amelyben a kötelezett a fennálló tőke-tartozást elismeri, ám a kamatokat nem, vagy csak egy részösszeget ismer el. Megkockáztatható a feltevés, hogy a későbbi perben az eljáró bíróra nézve és az általa elbírálandó jogvitát tekintve szerencsésebb, ha nincs korlátozva a bíróság mozgástere jogerős részkövetelések, igények által. Ha pedig a bíróság úgy ítéli meg, akkor a részjogerőt maga is egy egyszerű - nem fellebbezhető -végzéssel megállapíthatja.
Figyelmes úr az első részletfizetési/fizetési halasztási kérelmeknél igyekszik igazságos, ám szigorú lenni. Fontos szabály, hogy az ilyen tartalmú kötelezetti kérelem nem tekintendő ellentmondásnak, ezért a kérelem elbírálásának kimenetelétől függetlenül jogerőre emelhető az fmh (29. § (1) bekezdése). Az ilyen tartalmú kérelmek elbírálásakor leginkább annak eldöntése veszi igénybe közjegyzőnket, hogy a felek "az ügy vitelében" jó- vagy rosszhiszeműek voltak-e. Azért is lepődik meg azon, hogy neki ezt egyáltalán vizsgálnia kell egy részletfizetési kérelem tárgyában hozandó határozatnál, mert eddig úgy gondolta, hogy itt az elsődleges szempont mégiscsak egyfelől a kötelezett anyagi helyzete, teljesítési képessége, másrészt pedig a jogosult jogos gazdasági érdeke kell hogy legyen. Avagy másképp megfogalmazva: a fizetési, teljesítési kedvezmény engedélyezésének eldöntése nem szankcionálási kérdés. Arra az eshetőségre a bírságolás intézményét már feltalálta a jogalkotó.16
A Tv. 30-31. §-aiban foglalt eljárás is figyelmet érdemel.17 Nem ritkán a kötelezett arra hivatkozik, hogy az fmh-ban foglalt követelés már teljesítést nyert. Ennek a jogszabály két esetét különbözteti meg: ha a kötelezett az fmh kézbesítését megelőző teljesítésre (Tv. 30. §), avagy ha az fmh kézbesítését követő teljesítésre hivatkozik (Tv. 31. §).
Előbbi esetben a kötelezettnek - amennyiben bizonylatot kapott a teljesítésről, vagy rendelkezik a tranzakció egyedi azonosítójával - közölnie kell a tranzakcióazonosítót, befizetőazonosítót stb., amennyiben ilyennel rendelkezik.18 A közjegyző az ellentmondásról szóló értesítés kézbesítésével egyidejűleg felhívja a jogosultat, hogy 15 napon belül nyilatkozzon a követelés fennállásáról. Ha a jogosult ezt elmulasztja, vagy az állítást elismeri, akkor a közjegyző az eljárást megszünteti (30. § (2) bekezdése). Ezt nevezhetnénk "viszontellentmondási" jognak is a jogosulti oldalon. Ha a jogosult a kötelezett állítását vitatja, a közjegyző a Tv. 38. §-a szerint jár el, a perré alakulás szabályai szerint. Ha pedig a jogosult leszállítaná követelését, azzal már a közjegyző nem foglalkozik: a bíró majd csak e követelésre tűz ki tárgyalást (Tv. 30. § (2) bekezdése).
A másik esetben azonban a kötelezetti nyilatkozat már nem tekintendő az fmh megtámadásának, tehát az fmh a 15 nap elteltével jogerőre emelkedik. (Tv. 31. § (1) bekezdése) Figyelmes úr feladatai azonban korántsem merülnek ki ennyiben. Ugyanis az előbbi esetben leírt eljárást ilyenkor is le kell folytatnia (a kötelezett teljesítéssel kapcsolatos nyilatkozatainak megküldése jogosultnak, jogosult nyilatkozattételre felhívása). Ha a jogosult elismeri a kötelezett állítását, akkor a jogerősítő záradékban a közjegyző feltünteti, hogy a követelés - vagy annak a jogosulti nyilatkozattal érintett része - tárgyában végrehajtásnak nincs helye (Tv. 31§ (2) bekezdése). Amikor azonban Figyelmes úr a törvény e rendelkezéseit olvassa, kénytelen egy pillanatra elidőzni a jogerő fogalma felett, különös tekintettel az 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 13. §-ára, amely a végrehajthatóság általános feltételeiként rögzíti: "A végrehajtható okiratot akkor lehet kiállítani, ha a végrehajtandó határozat a) kötelezést (marasztalást) tartalmaz, b) jogerős vagy előzetesen végrehajtható, és c) a teljesítési határidő letelt" Amikor tehát közjegyzőnk egy, a természeténél fogva kötelezést és arra vonatkozó fizetési határidőt tartalmazó fmh jogerejét megállapítja, akkor a jogosult a Vht. alapján benyújthatna végrehajtás elrendelése iránti kérelmet. A Vht. 2010. június 1. napjától hatályos 13. §-a tartalmaz azonban a egy új, (4) bekezdést, amely ezzel kapcsolatban rögzíti: "Nem lehet végrehajtható okiratot kiállítani a jogerős fizetési meghagyás alapján, ha a jogerősítési záradék akként került kiállításra, hogy a követelés tárgyában nincs helye végrehajtásnak"
A közjegyző ezen eljárása kétségtelenül a felek közötti jogvita gyors lezárását célozza, lehetőleg a bíróságok igénybevétele nélkül, ám mivel mindezt az eljárás azon szakaszában teszi, amikor már az jogerősen lezárult, a közjegyző szerepe felvet bizonyos aggályokat is. A Vht. 13. § (1) bekezdése b) pontjának megfogalmazásából ugyanis könnyen következtethetünk arra, hogy minden határozat, ami jogerős (és emellett természetesen rendelkezik az a) és c) pontokban írt feltételekkel), az végrehajtható is. A törvény itt maga nevez meg egy kitételt: az előzetesen végrehajtható határozatok körét. Ehhez jön hozzá képzeletbeli jövőbeli szereplőnk idejére a (4) bekezdésben foglalt másik kivétel. Amikor azonban Figyelmes úr a felekkel "élénk levélváltásba" kezdvén lefolytatja az egyébként már jogerős fizetési meghagyás tekintetében a bizonyításra egyébként igen erősen emlékeztető, 31. §-ban írt eljárását (tudatában természetesen annak, hogy bizonyításnak az ő eljárásában ipso iure helye nincs), az ügy érdemére vonatkozóan tesz végül megállapítást és von le jogi következtetést. Ez az ő eljárásában nem ítéleti formában történik, hanem - a fent írt módon - a jogerőt megállapító végzéssel. Ez azonban, mivel pervezető végzés, nem fellebbezhető.19 Ha tehát Figyelmes úr valamelyik fél meglátása szerint nem volt elég figyelmes az ő nyilatkozata és számlabizonylatai átolvasása, értelmezése során, és a fél nem ért egyet a közjegyző jogerőt megállapító végzésében a végrehajthatóságot illetően tett következtetéssel, akkor már koránt sincs könnyű helyzetben. Közjegyzőnket mindezért cserébe büszkeséggel töltheti el a tudat, hogy amihez a bíróságoknak bizonyítás lefolytatására és ítélethozatalra van szüksége (Pp. 212. § (1) bekezdése), azt ő egy egyszerű pervezető végzéssel is meg tudja oldani.
Levonható az itt elmondottakból az a következtetés, hogy a közjegyző munkája a fizetési meghagyás jogerejének megállapításával még nem feltétlenül zárul le, sőt, a 31. §-ban foglalt esetben a jogerőre emelkedés és a végrehajthatóság körének meghatározása is igényel majd némi vizsgálódást.
Figyelmes úr az eddig ismertetett, és - az elektronizáltság dacára - a kézbesítésektől, papírmunkától sem mentes feladatok elvégzése után gyanútlanul hátradőlne irodája karosszékében, a Tv. 37. § (1) bekezdésben foglaltak ugyanis különös nyugalommal töltik el: "A kellő időben előterjesztett ellentmondás folytán a fizetési meghagyásos eljárás - az ellentmondással érintett részben - perré alakul át" Nyugalmában még akár attól a logikai diszharmóniától is képes eltekinteni, hogy amennyiben perré alakult az eljárás az ellentmondás folytán, akkor ő, mint közjegyző milyen alapon tevékenykedik érdemben még abban pl. akkor, amikor a 30. § szerint eljárva még a jogosultat különböző nyilatkozatok megtételére szólítja fel. És hogy az eljárást megszüntetni a 34. § (1) bekezdés f.) pontja és a 30. § (2) bekezdése alapján hogyan lehet jogosult ugyanezen okfejtés mellett a közjegyző, az már valóban fogas kérdés. Egy szabad pillanatában arról elmélkedik, hogy talán tanácsosabb lett volna a törvényhozónak inkább ipso iure megszűnési okot kreálnia erre az esetre, de az eljárásjog rendjének megfelelően ennek megállapítása is inkább a bíróra hárult volna. A közjegyzői lajstromprogramban is kellő kihívást jelent Figyelmes úr számára, hogy az fmh kibocsátásával már befejezettnek minősülő ügyet még egy ezt követő megszüntető végzés folytán ismét befejezettként megpróbálja kivezetni.
Közjegyzőnk azonban nem számít arra, hogy a perré alakulás ellenére még komolyabb tennivalói lesznek. Az ellentmondást azonban - az arról szóló értesítéssel együtt -8 napon belül kézbesítenie kell. Ha ezt elmulasztja, akkor a nevében a MOKK rendszere megteszi helyette. (37. § (2) bekezdése).
Az értesítés kézbesítésével egyidejűleg a közjegyző felhívja a jogosultat, hogy a peres eljárás illetékét rója le, terjessze elő az ügyre vonatkozó bizonyítékait, adja elő tényállításait. Némileg tudathasadásos módon e felhívást azzal a figyelmeztetéssel közli a féllel, hogy amennyiben nem teljesítené az abban foglaltakat, akkor a bíróság a pert meg fogja szüntetni. (37. § (4) bekezdése). Ha a fél tanút is megjelölt, úgy arra is fel kell hívni, hogy annak idézhető címét a bíróságnak jelentse be. És hogy a fél pontosan melyik bíróságon is köteles eleget tenni a felhívásban foglaltaknak, annak eldöntése sem egyszerű. A közjegyző ugyanis e felhívás kézbesítését követően az ügy iratait (a MOKK rendszeréből kinyomtatott aktanyomatát) megküldi a jogosult által megjelölt bíróságnak (Tv. 38. § (1) bekezdése). Ha ilyen nem volna, akkor Pp. alapján hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak küldi meg az iratokat. Ha a jogosult rossz bíróságot jelölne meg a jogban való járatlansága miatt, akkor nyilván késedelmet fog jelenteni a számára, amíg egy jogerős áttételt elrendelő végzéssel ügye végre megérkezik az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíró asztalára. De ez már természetesen nem Figyelmes úr problémája, hanem a gyors eljárásban bízó feleké, és a felesleges többletmunkától kímélendő bíróságoké.
Dolgozatom zárásaként - elszakadva képzeletbeli közjegyzőnktől, aki problémás, tépelődő jelleme dacára remélhetőleg nem keltett senkiben sem ellenszenvet - az alábbi végkövetkeztetésekre jutottam a fizetési meghagyásos eljárás új szabályozásával kapcsolatban.
Mint azt az egyes következtetéseimnél is rendre megkíséreltem jelezni, a szükséges rendeletek hiányában még rengeteg olyan részletkérdés tisztázatlan, amelyek
ismerete az egyes irodák számára az eredményes szakmai és infrastrukturális felkészülés szempontjából elengedhetetlen. Az eljárásban több ponton is tisztázatlannak tűnik az eljáró közjegyző és a MOKK rendszere közötti munkamegosztás mikéntje. Ez leginkább a kézbesítés, iratkezelés/tárolás, szkennelés körében érzékelhető. Az már most biztosan megállapítható, hogy téved az, aki úgy gondolja, hogy a rendszer elektronizáltsága és a MOKK központi nyomdája miatt nem lesz postázással kapcsolatos feladata a közjegyzői irodáknak. A fentiekben sok olyan esetet láthattunk, ahol a közjegyző maga küld meg illetve fogad papír alapú iratot/végzést. A postán beérkező iratok pedig hamar rémálommá válhatnak, ha beigazolódna az a - most még inkább csak alapos - gyanú, hogy azokat szkennelés útján kell a MOKK rendszerébe felvinni.
Azáltal, hogy a fizetési meghagyásos eljárás a közjegyzőséghez kerül át, vitathatatlan, hogy az a jogalkotói cél, miszerint tehermentesíteni szükséges a magyar igazságszolgáltató hatalmi ágat, teljesülni fog. Az sem igényel különösebb fejtegetést, hogy az eljárás is gyorsabbá fog válni, ami már önmagában ügyfélbarát fejlemény.
Más kérdés ezek mellett az, hogy az eddigi rendszeréből történő kiemelése e nemperes eljárásnak milyen új kihívásokkal szembesít törvényhozót és jogalkalmazót egyaránt. A dolgozatomban igyekeztem rámutatni a jogszabály azon rendelkezéseire, amelyek éppen ilyen kérdéseket vetnek fel (ld. pl. a bírósági lajstromadatokra történő rácsatlakozás kérdését). Olykor pedig az az érzése támad a törvényt böngésző jogalkalmazónak, hogy a jogalkotó talán túlzott buzgalommal akart könnyíteni a felek és a bíróságok helyzetén, ezáltal pedig nemegyszer dogmatikailag is vitatható lépésekre kényszerült, vagy éppen az eljárás átláthatósága ellen hatott (ilyen pl. a közjegyző által lefolytatott "hiánypótoltatás" az ellentmondás beérkezését követően a 37. § alapján, de itt említhető meg a felek azon joga, hogy a beadványaikat akár a MOKK rendszeréhez közvetlenül, vagy akár az egyes közjegyzőknél előterjeszthessék).
A munkadíj kérdését szándékosan nem érintettem dolgozatomban, tekintettel arra, hogy annak végleges szabályozása még munkám elkészültéig nem vált ismertté, ehelyütt csak utalnék a MOKK év elején közzétett e tárgyú koncepciójára.
A munkámban tett megállapításokon túlmenően most még nehéz lenne távolabbi következtetéseket levonni, netán különböző prognózisokba bocsátkozni. A jövőben megszülető részletesebb szabályozás, valamint a majdan átadásra kerülő informatikai rendszer működésének pontos ismerete mellett, ha majd visszatekintünk az év elejére, akár még juthatunk majd arra a következtetésre is, hogy a dolgozat szereplője és szerzője indokolatlanul fogalmazott meg aggályokat. Egy ilyen jelentőségű hatáskörbővülés, mint ami a közjegyzői kar előtt áll, szükségszerűen kérdéseket vet fel, egyben kihívásokkal szembesít. Írásom célja csupán az volt, hogy e kérdéseknek, lehetséges kihívásoknak egy részét az olvasó elé tárjam. ■
JEGYZETEK
1 Az adatok a Fővárosi Bíróság 2008-as évkönyvéből származnak (A Fővárosi Bíróság évkönyve. 2008. 8. oldal). Az ügyszám emelkedése azonban javarészt az olyan felek által előterjesztett kérelmekre vezethető vissza, akik - mint azt később látni is fogjuk - eleve csak elektronikusan terjeszthetik elő kérelmeiket. (pl.: közüzemi szolgáltatók)
2 Kiemelés a szerzőtől
3 Az ügyek elosztásának ezen módját, szempontját tovább értékelve akár még juthatunk arra a következtetésre is, hogy a jogszabály a diszkrimináció tilalmának alkotmányos alapelvét is sérti.
4 E tekintetben a dolgozat írója előtt még nem egészen világos, hogy a hiánypótlás mennyiben lesz gépileg elintézhető, és egyáltalán mennyiben lesz benne szükség és lehetőség emberi beavatkozásra. A 12. § (1) bekezdése ugyanis arra utal, hogy a MOKK rendszere végzi el a hiánypótlást, ellenben - ha ez valóban így van - akkor felvetődik a kérdés, hogy a 23. §-ban foglalt és a közjegyző által elvégzendő hiánypótoltatás az elektronikusan beérkező kérelem esetén mit takarhat. Az is elképzelhető akár, hogy a rendszer eleve nem is fogad be olyan kérelmet, ahol egyes mezők az űrlapon kitöltetlenül maradtak, s ezáltal a hiánypótlás intézménye eleve nem is kap majd nagy jelentőséget.
5 E törvényi rendelkezés összhangban áll a Pp. 94. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Hősünk - és vele együtt mi is - azonban csak remélheti, hogy a beadvány hiányosságaira történő törvényes figyelmeztetés megtörténtének ténye a rendszerben éppúgy rögzíthető lesz, mint a hiányos beadvány, hiszen az eljáró közjegyző csak ezáltal érezheti védve magát pl. egy későbbi esetleges jogorvoslat során.
6 Lehet, hogy az ügyek meghatározott csoportjai szerinti korlátozás helyett szerencsésebb lett volna egy mennyiségi korlátozás engedélyezése, tehát annak lehetővé tétele, hogy a közjegyző - meghatározott időszakra - mentesüljön az ügyek egy adott száma felett az eljárás lefolytatásának kötelezettsége alól.
7 Kiemelések a szerzőtől
8 Kiemelés a szerzőtől
9 Kérdés, hogy a céginformációs szolgáltatáshoz történő csatlakozás mellett megoldott lesz-e a bíróság társadalmi szervezetekről vezetett nyilvántartása ilyen módon történő elérése is.
10 Elgondolkodtató ez a szabályozás azért is, mert a felek a Pp. szerinti rendelkezési jogukat (pl. a fellebbezésről történő lemondás jogát) csak kifejezett nyilatkozatok formájában gyakorolhatják.
11 A költségkedvezmények rendszere (röviden felsorolva: költségmentesség, költségfeljegyzési jog, illetékmentesség, illetékfeljegyzési jog) a fizetési meghagyásos eljárásban várhatóan csak korlátozottan érvényesül majd. Kézenfekvő példa erre az illetékfizetéssel kapcsolatos kedvezmények köre (személyes illetékmentesség: Itv. 5. §, tárgyi illetékmentesség: Itv. 57. §, személyes illetékfeljegyzési jog: Itv. 59. § (1), tárgyi illetékfeljegyzési jog: Itv. 62. §) amelyek a Tv. 43. § (1) bekezdése alapján nem nyerhetnek érvényt, hiszen a közjegyző előtti eljárásban külön meghatározott/megállapított díjat nem pedig illetéket kell fizetni.
12 Csak a jogosultnak van fellebbezési joga a kérelem elutasítása esetén. Ehhez kapcsolódóan helyesen mondja ki a Tv. 50. § (3) bekezdése, hogy észrevételezésre sem kell megküldeni a fellebbezést a kötelezettnek. (Ellenkező esetben eljárási és gyakorlati szempontból is aggályokat vetne fel, ha az fmh kibocsátása előtt a kötelezett tudomására jutna, hogy ilyen eljárás "készül ellene." E tekintetben egyébként jelenleg sem egységes a bírói gyakorlat.)
13 Ez kissé talán furcsa terminus technikus a törvényhozótól az eljárást lefolytató közjegyző vonatkozásában, hiszen a polgári peres/nem peres eljárás során nyilatkozni általában a felek, a szakértő, megkeresett hatóságok stb. szoktak, már csak azért is, mert a nyilatkozatnak az eljárásjogban címzettje van (a mi esetünkben a bíróság vagy a közjegyző). Kérdés, hogy technikailag kinek nyilatkozik ilyenkor a közjegyző? Talán a MOKK Rendszerének?
14 Ld. a Tv. nem hivatalos miniszteri indokolását a 28. §-hoz
15 Tekintettel arra, hogy a MOKK kézbesíti az fmh-t, így a tértivevény is hozzá érkezik vissza. Onnan elektronikus úton (vélhetően szkennelve) kerül továbbításra a tértivevény az eljáró közjegyzőhöz.
16 Más kérdés, hogy most még nem tudható, hogy egy esetleges bírságolás esetén azt az arra kötelezett hova fizesse majd be. Hasonló kérdés felvethető más közjegyzői nemperes eljárások, pl. egy előzetes bizonyítás esetében is, ám ennek hosszasabb taglalása jelen dolgozatnak nem tárgya.
17 Megjegyzendő a teljesség kedvéért, hogy az ezen§-okban foglalt szabályozás a most hatályos Pp.-ben is hasonló tartalommal fellelhető egy újabb keletű módosítás nyomán.
18 Itt is felvethető az iratok kezelésének kérdése, annak esetleges nehézségei, amennyiben a kötelezett (alapos akarván lenni), a papír alapon benyújtott beadványához mégis csatol számlabizonylatokat, kiváltképp, ha mindezt az eredeti példánnyal teszi meg.
19 Ez a furcsa eljárás egyébként tekinthető akár a fizetési meghagyás kérelemtől eltérő kibocsátása intézményének egyfajta "jogutódjaként" is (ld. a Pp. 2009. január 1. napjáig hatályos 316. § (2) bekezdését), bár ott még a kötelezett nyilatkozata előtt volt erre lehetősége az eljáró bíróságnak.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Balogh Zsigmond közjegyzőhelyettes, Budapest
Visszaugrás
