A hamis tanúzás estén a Balassagyarmati Törvényszék határozata, a csődbűncselekmény esetén pedig a Kúria 6/2018. BJE határozata zárta ki kategorikus jelleggel a pótmagánvádlói legitimáció lehetőségét, amit az Alkotmánybíróság - a bírósághoz fordulás jogának mint részjogosítványnak a sérelmén keresztül - az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében garantált tisztességes eljáráshoz való joggal ellentétesnek talált. Bár a jogkérdés elsődlegesen a pótmagánvádlói legitimációhoz kapcsolódott, az alapjogsérelmet valójában a sértetti minőség konkrét esetben való mérlegelésének elmaradása okozta.
Címszavak: bírósághoz fordulás joga, csődbűncselekmény, hamis tanúzás, pótmagánvádló, sértett, tisztességes eljáráshoz való jog
Az Alkotmánybíróság előtt visszatérő jelleggel fordulnak meg a pótmagánvád intézményéhez kapcsolódó alapjogi kérdéseket felvető büntetőügyek. Legtöbbször alkotmányjogi panaszeljárásban, de bírói előterjesztés alapján [pl. 9/2022. (V. 25.) AB határozat], és legutóbb absztrakt normakontroll-eljárásban is [15/2023. (VII. 24.) AB határozat] került sor AB-határozatok meghozatalára. Az esetek többségében a panaszosok azért fordulnak az Alkotmánybírósághoz, mert a sértetti, és ezáltal a pótmagánvádlói minőségük kizárásával sérül a bírósághoz forduláshoz való joguk [pl. 3384/2018. (XII. 14.) AB határozat], más összefüggésekben pedig a jogorvoslathoz való jog sérelme szokott még felmerülni [pl. 14/2015. (V. 26.) AB határozat]. A nemrég megjelent, e cikkben bemutatandó két AB-határozatban is a pótmagánvádlói legitimáció kizárása eredményezett alaptörvénysértést.
A 13/2023. (VII. 13.) AB határozat alapjául (továbbiakban: ABH1) szolgáló büntetőügyben az indítványozó ellen zaklatás vétsége miatt folyt büntetőeljárás, amelyben tanúként hallgatták ki a terhelt feleségét. E tanúkihallgatás során felmerült az okirattal visszaélés vétségének gyanúja is, ezért ebben a tekintetben a zaklatási alapügytől az eljárást elkülönítették, és az újonnan indult büntetőeljárásban az indítványozót gyanúsítottként hallgatták ki, majd vele szemben házkutatást tartottak, illetve lefoglalást foganatosítottak. Végül az indítványozóval szemben az okirattal visszaélés vétsége miatt folytatott eljárást bűncselekmény hiányában a nyomozó hatóság megszüntette.
Az indítványozó ezt követően hamis vád bűntette és hamis tanúzás bűntette miatt tett feljelentést a felesége ellen, amely feljelentés alapján indult eljárást a nyomozó hatóság, majd az ügyészség is megszüntette, és tájékoztatta az indítványozót a pótmagánvádlóként történő fellépés lehetőségéről. Az indítványozó által ezt követően pótmagánvádlóként a feleségével szemben hamis tanúzás bűntette miatt előterjesztett vádindítványt a Salgótarjáni Járásbíróság érdemben elbírálta, aminek eredményeként felmentő ítéletet hozott. Az indítványozó fellebbezése nyomán a Balassagyarmati Törvényszék mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. A másodfokú bíróság indokolása szerint a pótmagánvád tárgya hamis tanúzás volt, amely miatt pótmagánvádnak nincs helye és az indítványozó pótmagánvádlói legitimációval nem rendelkezett. A pótmagánvád kizárásának oka a törvényszék szerint az, hogy a hamis tanúzás az igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekmények körébe tartozik, e jogtárgyat sérti közvetlenül, és így a büntetőeljárási törvény szerinti sértettje nincsen. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, alkotmányjogi panaszában a bírósághoz fordulás jogának és a jogorvoslathoz való jogának sérelmét állítva.
Az Alkotmánybíróság - korábbi releváns határozatainak felhívásával - most is kiemelte, hogy a pótmagánvád jogintézménye a vádkorrektívumok rendszeréhez tartozik, a büntetőigény érvényesítésének olyan eszköze, amely az ügyész közvádlói monopóliumának gyakorlása eredményeként bizonyos, a sértetteket hátrányosan érintő következmények kiküszöbölésére szolgálhat. A törvényhozónak ugyanakkor nem volt alkotmányos - akár a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból, akár más alapjogból levezethető - kötelezettsége a pótmagánvád intézményének bevezetésére, így a törvényhozó mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a pótmagánvádra milyen esetekben ad lehetőséget, és milyen esetekben zárja ki. Abban a körben ugyanakkor, amelyben a jogalkotó a sértettet pótmagánvádlóként történő fellépését megengedi, mind a törvényi szabályozásnak, mind a jogintézmény alkalmazásának összhangban kell állnia az Alaptörvény rendelkezéseivel (ABH1, Indokolás [27]).
A pótmagánvád intézményének egyes kérdéseivel, így a legitimáció meghatározásával is a Legfelsőbb Bíróság 90/2011. BK véleménye továbbiakban: BKv) foglalkozik. Eszerint "[a] sértett - pótmagánvádlóként - büntetőjogi igényét általában akkor érvényesítheti, ha passzív alanya a közvádra üldözendő bűncselekménynek, vagy a tényállás eredményt tartalmaz. Általában kizárt a pótmagánvád, ha az adott bűncselekmény alapvetően az állami, társadalmi vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, s a természetes vagy jogi személyt érintő jogsérelem csupán
- 625/626 -
áttételesen következik be. [...] Ebben az esetben pótmagánvádnak általában nincs helye. Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor az őt ért sérelem egyben az eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozza. Ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság, illetve a pótmagánvádlókénti fellépés lehetősége." (ABH1, Indokolás [33])
A BKv-ben adott értelmezést a hamis tanúzás tényállására vonatkoztatva elmondható, hogy a Btk. 272. §-ában meghatározott bűncselekménynek sem passzív alanya, sem eredménye nincs, továbbá kollektív jogtárgyú bűncselekmény, ezért zárhatta ki a törvényszék az indítványozó pótmagánvádlói fellépésnek lehetőségét.
A büntetőeljárásban a pótmagánvádlói legitimáció tehát közvetlenül a sértetti pozícióra épül, attól elválaszthatatlan [lásd Be. 54. § (1) bekezdés]. Ezért a pótmagánvádlóként fellépés megengedhetőségéhez először a sértetti minőséget kell tisztázni. A sértett fogalma a hatályos Be.-ben a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényhez (továbbiakban: régi Be.) képest változott. A régi Be. 51. § (1) bekezdése szerint sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette. A hatályos Be. 50. §-a szerint a sértett az a természetes vagy nem természetes személy, akinek vagy amelynek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette. Az új meghatározás így kibővült a "közvetlenül" kifejezéssel is.
E módosítás mögötti jogalkotói cél tisztázása érdekében az Alkotmánybíróság az igazságügyi miniszterhez fordult. A miniszter válaszában rögzítette, hogy a Be. megalkotásakor kiemelt jogalkotói cél volt a sértettek érdekeinek hangsúlyosabb védelme. A sértett fogalmában a közvetlenség mint új fogalmi elem bevezetése egyrészről új kapcsolatot teremt az eljárásjogi pozíció és a bűncselekmény következménye között, másrészt a fogalom módosítására a joggyakorlatban felmerült problémák azonosítására tekintettel került sor. A módosítás kifejezetten a BKv talaján kialakult megszorító értelmezés megváltoztatására irányult, úgy, hogy az új szabályozás tágítani kívánta a bűncselekménnyel sérelmet szenvedett személyek köréből sértettnek minősíthető személyek körét (ABH1, Indokolás [32]).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
