A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2007 június 15-én első alkalommal rendezett könyvbemutatót a kar oktatóinak közelmúltban megjelent monográfiáiból. Tizenegy mű került bemutatásra a hazai jogtudomány jeles képviselői tolmácsolásában.
Dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet dékán asszony köszöntőjét követően, a rendezvény szervezője, dr. Pókecz Kovács Attila tanszékvezető egyetemi docens megnyitó beszédében kiemelte, épp 86 esztendeje, hogy a magyar országgyűlés törvényhozási aktusa által a pozsonyi egyetem 1921 június 15-én Pécsett folytatta működését, megindítva ezzel az egyetemi oktatás szellemi megújulását. Az 1921-ben újjáalapított jogi kar első monográfiája Faluhelyi Ferenc: Magyarország békeszerződései címmel megjelent kötete volt. A jogi kar oktatói szellemi alkotásainak bemutatásával méltóképp emlékezhetünk az egyetem 20. századi újjáalapítására.
1. A rendezvényen elsőként Ádám Antal: "Bölcselet, vallás, állami egyházjog" című monográfiáját[1] Wildmann János teológus mutatta be. A recenzens megállapítása szerint a szerző egy megjelenésében is imponáló kötettel lepte meg a közönséget. Egy műben ír bölcseletről, vallásról és állami egyházjogról. Már a tartalomjegyzék is az egyes tudományterületek olyan gazdagságát sugallja, ami szakkönyveknek is a dicséretére válna. A bölcseleti rész betekintést ígér többek között a lételméletbe, az ismeretelméletbe, a filozófiai istentanba, a bölcselet újabb irányzataiba, különösen Losonczy István realistának nevezett filozófiai koncepciójába, és az értékek bölcseletébe. Wildmann János hangsúlyozta, hogy a vallástudományi rész talán még nagyobb ívű, hiszen a szerző az ősi sumér és akkád, hettita és kánaáni, egyiptomi és görög, római vallásoktól kezdve a nagy világvallásokon keresztül a legújabb vallásokig minden jelentősebb irányzattal foglalkozik. Hasonlóképp széles spektrumot ölel fel az állami egyházjogot tárgyaló rész is: a vallás fogalmának és szimbólumainak tárgyalása után többek között a vallásszabadságról, annak sokrétű törvényű szabályozásáról, a vallásról, mint alkotmányos értékről, az egyházak és államok közötti kapcsolat történelmi és hazai megvalósulásáról, az egyházak jogalanyiságáról és annak szintén sokrétű vetületéről is szól a szerző.
Mindezek alapján, a recenzens megállapításai szerint, aprólékosan kidolgozott művel állunk szemben. Ádám Antal a könyv bölcseleti részében nemcsak megemlíti több mint száz gondolkodó nevét, hanem többségüknél tömören és hitelesen ismerteti filozófiájuk lényegét, sőt talál módot a kapcsolódó kritikák bemutatására is. Minden alapossága ellenére azonban a szerző tudatában van annak is, hogy a filozófiai rendszerek és értékfelfogások bemutatása nem lehet kimerítő. Kifejezetten lebilincselő olvasmánynak minősítette Wildmann János a kötet vallásokkal foglalkozó részét, amiben Ádám Antal az istenek ármánykodásairól, harcairól, bosszúiról és szerelmeiről, gyilkosságairól és megbocsátásairól vagy akár a reformáció egyházainak keletkezéstörténetéről ír.
Általában jellemzi a művet, hogy a vallások keletkezését és fejlődését a történelmi, társadalmi, politikai és kulturális folyamatok összefüggésében mutatja be. Mindezek mellett a szerző természetesen ismerteti az egyes vallások tanítását, tárgyalja a misztériumok kialakulását, a hozzájuk kapcsolódó kultuszok szerepét és gyakorlásuk rituális rendjét is. Az alkotó képes a műben mindössze három oldalban bemutatni a katolikus vallást, annak fő jegyeit: a teremtéstől, az áteredő bűntől kezdve Ábrahámon, Mózesen és Jézus tanításán, életén, szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül az egyház ma is érvényes tanításáig. Mindeközben megemlítve a szentháromság-tanát, tárgyalva a tízparancsolatot, a jézusi főparancsot, bemutatva az irgalmasság 14 testi és lelki cselekedetét, valamennyi szentséget, az isteni - hit, remény, szeretet - és sarkalatos - okosság, bölcsesség, igazságosság, bátorság, mértékletesség - erényeket és a főbűnöket (kevélység, képmutatás, irigység, kapzsiság, bujaság, falánkság és a jóra való restség). Hasonló tömörséggel, egyetlen oldalon foglalja össze a szerző a buddhizmus négy nemes igazságát, Buddha parancsait, a napi erkölcsi gyakorlatokat és a szerzetesekre vonatkozó előírásokat. Ez a tömörség és lényeglátás jellemzi a művet akkor is, amikor egyébként meglehetősen bonyolult teológiai tartalmakról van szó, mint például Zwingli úrvacsora-értelmezésénél azzal kapcsolatban, hogy miért nem fogadta el a reformátor az egyház tanítását arról, hogy az átváltoztatott kenyér és bor Jézus teste és vére. Ádám Antal kiemeli, hogy Zwingli szerint ez metafora: hiszen Jézus azt is mondta, hogy "én vagyok az ajtó", "én vagyok a szőlőtő", de senki sem gondolhatja, hogy ezeket a mondatokat szó szerint kell érteni. Mindez elég a szerzőnek, hogy mindenki
- 209/210 -
számára érthetően rámutasson a lényegre.
Ádám professzor figyelme arra is kiterjed, hogy bizonyos esetekben az egyes vallások tanait és jegyeit is összehasonlítsa egymással. Így jut el arra a megállapításra, hogy minden tanbeli és erkölcsi különbözőség ellenére a világ nagy vallásai számára korunkban végre adott a lehetőség, hogy az emberiség sorskérdéseiben, az egyénnek és közösségnek is előnyös erkölcsi szabályok feltárásában, egyeztetésében együtt tudjanak működni. Az ismertetéseket, összefoglalókat, összehasonlításokat és következtetéseket a szerző gyakran támasztja alá eredeti idézetekkel, amik mintegy ízelítőt adnak az adott vallási gondolkodásból és annak problémalátásából, de amelyeket egyes olvasók akár aktualizálhatnak is.
A bölcselet és vallás között könnyű összefüggést találni. A szerző azonban megteremti a kapcsolatot a joggal is. Ádám Antal megállapítása szerint ugyanis a jogi alapértékek a folyton alakuló emberi bölcsesség több ezer éves jogi termékei: nyilvánvaló, hogy a jog tartalmára hatást gyakorolt a klasszikus görög filozófia és etika, a római jogtudomány, a keresztény kánonjog, a patrisztika, a skolasztika, a reneszánsz, a reformáció és a felvilágosodás eszmeáramlata. De a szerző szerint nem kevesebb befolyással bírtak a természetjogi felfogások, az ipari társadalom osztályharcos, szocialisztikus eszméi, valamint azok a következtetések, amelyeket az emberiség felelős és haladó képviselői a XX. század önkényuralmi rendszereinek és világháborúinak szenvedéseiből szűrtek le.
Az alkotó a műben nem csupán mások elméleteit mutatja be, hanem maga is elő mer állni kreatív javaslataival. Így a szerző részletes indokolása alapján rögzíteni kellene az Alkotmányban bizonyos alapelveket, több újszerű alapjogot, tilalmat, kötelességet és felelősségi alakzatot.
Összegzésként megállapítható, hogy Ádám Antal ismeretekben gazdag, elemzésekben lényegre törő, látókörünket szélesítő műve, izgalmas útikönyvként nyújt útbaigazítást mindazoknak, akik a három tudományterületen - a bölcselet, a vallás és az állami egyházjog tárgyköreiben - szeretnének eligazodni. Arra az esetre pedig, ha az olvasó bármely területen tovább szeretné mélyíteni ismereteit, nyugodtan elindulhat az impozáns irodalmi utalások mentén.
2. Chronowski Nóra-Drinóczi Tímea-Petrétei József-Tilk Péter-Zeller Judit: "Magyar alkotmányjog III., Alapvető jogok" című kötetét[2]. dr. Kondorosi Ferenc egyetemi tanár, államtitkár mutatta be. A recenzens mindenekelőtt kiemelte, hogy emberi jogi kultúránkat, az emberi jogi gondolkodásunkat elsősorban nyilvánvalóan maga a kodifikáció, a jogalkotás határozza meg. Az emberi jogokra vonatkozó jogalkotás a rendszerváltás időszakának terméke, nagyrészt 1990 előtti nemzetközi egyezményekről és későbbi törvényekről van szó, amelyeknek hiányos az eljárásjoga, nem tökéletesek garanciális rendelkezései, és 2/3-os törvények lévén nehezen módosíthatók. Rendkívüli mértékben fejlesztette azonban emberi jogi gondolkodásunkat az Alkotmánybíróság tevékenysége. Az emberi jogi kultúra harmadik forrásvidékeként, építőköveként a rendes bíróságok ítélkezését kell megemlíteni. Ezen a területen azonban hazánkban kevés a strasbourgi hivatkozás, a luxemburgi bíróság, sőt az alkotmánybíróság ítéleteire való hagyatkozás is, és ritkán jelenik meg az ítéletekben az Alkotmány mint közvetlenül alkalmazandó jogszabály.
Két további tényező azonban kiemelkedő hatással van az emberi jogi kultúránkra: hangsúlyozandó egyrészt néhány nagy civil szervezet jelentős és felelősségteljes emberjogvédő tevékenysége, másrészt a tudomány szerepe, felelőssége az emberi jogi gondolkodás megalapozásában és mélyítésében. Kondorosi Ferenc megállapítása szerint az öt jeles szerző egy kitűnő alkotmányjogi tudományos műhely tagjaként rendkívül igényes, a szó szoros értelmében pozitivista művet írt, amelyet szilárd, de értékvezérelt nézőpontrendszer, ténybeli gazdagság, precizitás, nemzetközi összehasonlító szemléleten alapuló megközelítés jellemez. Az értékvezérelt emberi jogi gondolkodásnak és a Nizzai Charta útmutatásainak megfelelően a mű első helyen az emberi méltósághoz való jogot említi, de nemcsak a szűkebb értelemben vett élethez és emberi méltósághoz való jogról, hanem a gyermekek jogairól, a magánszféráról, az információs önrendelkezési jogról, a házasság és a család jogairól is szó esik. Ugyancsak a Nizzai Chartát idézi a szabadsághoz és egyenlőséghez való jognak önálló fejezetben történő elemzése, továbbá kiemelendő a kommunikációs és a részvételi jogok, valamint a gazdasági-szociális és kulturális jogok elkülönített tárgyalása is. Feltétlen érdeme a könyvnek, hogy sok emberi jogi szakkönyvtől eltérően a szerzők a jogokkal párhuzamosan a kötelezettségeket is vizsgálják.
A jog, a jogrendszer minősége csak akkor lehet megfelelő, ha a jogalkotó, a jogalkalmazó és a jogtudomány képviselői egymásra tudnak figyelni, tanulnak egymástól, együtt tudnak működni. Ez a kötet éppen ezért nem csupán az egyetemi hallgatóknak, kutatóknak ajánlható, hanem rendkívül fontos üzenet is a mindenkori jogalkotó, a politikai elit irányába: hiszen belőle nemcsak a jogi, hanem a politikai kultúra is tanulható.
3. Továbbra is az alkotmányjog területén maradva, Drinóczi Tímea: "Gazdasági alkotmány és gazdasági alapjogok" címmel megjelent kötetét[3] dr. Tóth Judit egyetemi docens mutatta be. A mű, ahogy azt címe is tükrözi, két fő szerkezeti egységből áll: egyfelől a gazdasági alkotmány témakörét tárgyalja, azt szűkebb
- 210/211 -
és tágabb értelemben vizsgálva, alapfogalmi szinten is tisztázva, megkülönböztetve a pénzügyi alkotmányosságtól. Másrészt pedig a gazdasági alapjogok vonatkozásában vizsgálja azt a kérdést, hogy az államnak milyen kötelezettségei vannak ezen alapjogok érvényre juttatását illetően. Ehelyütt döntően két kérdést elemez a szerző: egyrészt az ún. munkaalkotmány, azaz a munkához való jog, a foglalkozás szabad megválasztásához való jog problémakörét, annak az egész alapjogi rendszerbe való elhelyezését, másrészt részletesen taglalja a tulajdonalkotmány kérdését, kiemelve a tulajdonvédelem alkotmányjogi és szakági értelmezésének különbözőségeit és rokon vonásait. A recenzens hangsúlyozta, hogy a mű rendkívül aktuális témát tárgyal, az olvasó a most folyó államreform kérdésében is fontos támpontokat találhat a kötetben. Hiánypótló munkáról is van szó, nem csupán a jogi oktatásban, hanem a politológus- és újságíróképzésben is, ahol a gazdasági összefüggések és a normativitás kapcsolata sajnos sokszor homályban marad. Éles szemmel hívja fel a figyelmet a szerző arra is, hogy napjainkra már túlhaladottá vált az emberi és alapjogi katalógus korábbi generációkra osztása, leegyszerűsítése. Rámutat az alkotó arra is, hogy alkotmányunk rendkívül hézagos a gazdasági alapjogok szempontjából. A szerző a kötet végén komplett, alkotmányt kiegészítő szöveggel is szolgál, amely álláspontja szerint szükséges lenne ahhoz, hogy Magyarországon, alaptörvényi szinten, a gazdasági alapjogok rendszeréről beszélhessünk.
Tóth Judit külön is kiemelte a szerző erős kritikai szemléletét, amellyel nagyon alaposan - elsősorban a német alkotmánybíróság ítéleteivel párhuzamba állítva - rámutat a műben az Alkotmánybíróság tévedéseire is a gazdasági alapjogok tárgykörében. Az alkotó vizsgálja a kötetben azt a kérdést is, hogy Magyarország uniós tagsága milyen szemléletváltást követel meg a gazdasági alkotmányosság szempontjából. A recenzens összefoglaló értékelése szerint mindezek alapján időtálló, értékes alkotást vehet kezébe az olvasó.
4. Jogterületet váltva, a rendezvényen negyedikként bemutatásra kerülő kötet már jogtörténeti tárgyú volt, nevezetesen Herger Csabáné: "A nővételtől az állami anyakönyvvezetőig" című monográfiája[4] dr. Homoki-Nagy Mária egyetemi tanár recenziójában. A recenzens egy 18. századi, Nógrád megyei történettel - amelyben egy idős nőnek keresetet kellett benyújtania a törvényszék elé, a holttá nyilvánítás intézményének hiányában, hűtlen elhagyás címén házassága felbontását kérve, tekintettel arra, hogy katona férjéről már három évtizede nem kapott hírt - érzékeltette, hogy házassági jogunk alapos megértéséhez szükséges figyelembe venni annak évszázados fejlődéstörténetét is, így ténylegesen a nővétel intézményének kell kiindulópontul szolgálni a témakör vizsgálatánál.
A házassági kötelék felbonthatatlanságától annak felbonthatóságáig számtalan út vezetett a XIX. század végéig, házassági törvényünk megszületéséig, a polgári anyakönyvvezetés bevezetéséig. A magyar szokásjogi rendszer azonban oly sok mindent kialakított, hogy jogalkotóinknak az 1800-as évek második felében már nem volt más lehetősége, mint a házassági jog önálló törvényben történő szabályozása. A műben a szerző - konkrét törvényszéki ítéleteket, levéltári forrásokat is felhasználva - nem kisebb feladatra vállalkozott, mint ennek a hosszú belső jogfejlődésnek az elemzésére. De nemcsak a jogalkotás történetét mutatja be, hanem ad olyan bölcseleti áttekintést is, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megértse, miért volt rendkívül nehéz megalkotni azokat a kódexeket, amelyek valamiféle szerződésként - ekképpen felbonthatóként is - kezelik a házassági köteléket.
A recenzens külön is felhívta a figyelmet a monográfia arra a részére, amely azt elemzi, hogy a házassági kötelék felbontásánál miért a vétkességi elvet fogadta el a magyar jogalkotás, miért az a vétkességi elv került bele házassági törvényünkbe, amely már II. József házassági pátensében is szerepelt. A mű üzenete egyben az is, hogy a jogalkotó nem alkothat jó törvényt anélkül, hogy figyelembe venné az adott jogintézmény történeti előzményeit.
5. A közigazgatási jog területéről Horváth Imre: "Vezetési módszertan" című könyvét[5] dr. Kondorosi Ferenc államtitkár mutatta be. A recenzens felhívta a figyelmet arra, hogy a szerző nagyon nehéz feladatra vállalkozott a kötet megírásával. Nem csupán tankönyvet írt, hanem az alkotás a közéleti kultúra egyik nélkülözhetetlen szakkönyvévé avanzsálhat Magyarországon. Műfaja rendkívül vegyes, a közjogi, politikai elméletek mellett szerepeltet vegyes szakjogágakat és praktikumokat is.
A mű feltétlen érdeme egyrészt a multidiszciplináris megközelítés és vizsgálódás, másrészt a módszertani igényesség. Egy kötetben tájékoztatja az olvasót: a demokrácia működéséről, a korrupció problémáiról, a bürokrácia kérdésköréről, a médiakezelés sajátosságairól. Átfogja az egész magyar közjogi intézményrendszer működését, a demokratikus politikai kultúra építőköveit. Feltárja és bemutatja azokat a diszfunkciókat, amelyek minden demokrácia szükségképpeni velejárói. Különös figyelmet szentel az alkotó a hivatali bürokrácia és a korrupció problémakörének, feltárva a társadalmi-politikai beágyazottsággal való összefüggéseket is.
Kondorosi Ferenc megállapítása szerint a kötet különös érdeme, hogy a szerző figyelembe veszi,
- 211/212 -
Magyarország átmeneti demokrácia, egy új jogállam, ahol nem elegendő a jogállami intézményeket megformálni, a piacgazdaságot megteremteni, elindítani a jogharmonizációt, hanem mindezt meg is kell tölteni politikai-közéleti kultúrával, tartalommal. A recenzens mindezekre tekintettel különösen ajánlja a könyvet nem csupán az egyetemi hallgatóknak, hanem a politikai elit tagjai számára is.
6. A civilisztika területéről Kecskés László: "Polgári jog. Személyek joga" című tankönyvét[6] dr. Osztovics András PhD. mutatta be. A mű a harmadik, bővített és átdolgozott kiadása az 1999-ben megjelent első kiadásnak. A bővítést elsősorban az időközben bekövetkezett nemzeti illetve közösségi jogi szintű változások indokolták. A recenzens hangsúlyozta, hogy nem volt könnyű helyzetben a szerző a kötet megírásakor, hiszen több, a személyek jogát önállóan tárgyaló tankönyv nincs a magyar jogi karokon. Egy jó tankönyv legfőbb ismérve, hogy megfelelően didaktikus legyen. A műben - különösen a jogi személyek vonatkozásában - számos - így például Moór Gyula és Szászy-Schwarz Gusztáv nevéhez kötődő - elmélettel is találkozhatunk, de ezek sem terjedelmileg, sem tematikailag nem tekinthetők túlzottnak, ismeretük minden joghallgatótól elvárható.
A könyv, a személyek joga négy alapvető kérdésére összpontosítva, négy tartalmi részre tagolódik: elsőként az emberrel mint jogalannyal, majd a jogi személyekkel - különösen részletesen tárgyalja ehelyütt az állam jogalanyiságának kérdését -, ezt követően a magánjogi egyszerű társasággal és a társasházközösséggel foglalkozik, végül a személyhez fűződő jogok tárgykörét elemzi. A recenzens ez utóbbi résszel kapcsolatban kifejezte abbéli reményét, hogy a mű következő kiadásában a személyhez fűződő jogok témaköre még az eddigieknél is bővebb teret kap a tankönyvben, hiszen a gyakorló jogászok számára rendkívül fontos ezen jogok lehető legteljesebb kifejtése. Mindamellett a legteljesebb elismerését fejezte ki a szerzőnek a hazánkban egyedülálló tankönyv megszületéséért.
7. A kriminológia területére áttérve Korinek László: "Bűnözési elméletek" címmel megjelent munkáját[7] dr. Finszter Géza egyetemi docens mutatta be. A recenzens megállapítása szerint a bűnözési elméletek olyan enciklopédikus összefoglalását találjuk a műben, amely egyedülálló a magyar kriminológiai szakirodalomban. A szerző felismerte, hogy nem helyes egyetlen teóriához sem üdvtanként ragaszkodni, kizárólagosnak elfogadni, minden elméletben van valamilyen racionális mozzanat, - így például a legújabb humángenetikai megközelítések egy csomóponton erősítik a Lombroso-féle megközelítést - csak együtt, egymás szintézisében adhatnak értékes megoldást, vagy kérdőjelezhetik meg az egyes modern teóriákat.
A műből levonható másik fontos következtetés a recenzens álláspontja szerint, hogy míg a bűnözést tanulmányozni sosem veszélyes dolog, kérdéses, hogy lehet-e ugyanilyen kritikusan tanulmányozni a jogalkotást, a bűnüldözés szervezetét, az igazságszolgáltatást. A szerző munkássága és a bemutatásra kerülő műve azonban felhívja a figyelmet a kriminológia elhanyagolt ágára, a kontroll-kriminológia jelentőségére is. Az alkotás nemcsak a kriminológusoknak, a büntetőjogászoknak ajánlható, hanem a jogi kultúra általános kiteljesítéséhez is hozzátartozik.
8. Úgyszintén dr. Finszter Géza mutatta be Gönczöl Katalin-Kerezsi Klára-Korinek László-Lévay Miklós: "Kriminológia - Szakkriminológia" című kötetét.[8] A recenzens kiemelte, hogy a műben nemcsak a bűnözés morfológiája, oktana található meg, hanem azoknak az intézményeknek a leírása is, amelyek feladata a bűnözés kontroll alatt tartása. Korszerű, bátor hangú kötetként jellemezhető alkotással állunk szemben.
Nagy erénye a tankönyvnek, hogy benne mindkét kriminológiai - az oksági és a kontroll-kriminológiai - irányzat megfelelő súllyal van jelen. Elsősorban a kötet második része az, ami az egyes kontroll-in-tézmények működését elemezve, fogalmaz meg fontos ajánlásokat a politikai elit, a jogalkotó és a jogalkalmazók számára.
A recenzens fontosnak tartott kiemelni egy didaktikai kérdést is: a mű korábbi kiadásához képest, ami inkább volt tekinthető kézikönyvnek, az alkotás - annak tanulhatóságát illetően - mára már sokkal közelebb esik a tankönyvi műfajhoz. Fontos azonban ehelyütt azt is hangsúlyozni, hogy nemcsak a tankönyveknek kell igazodni az oktatói habitushoz, hanem időnként a tankönyvhöz is érdemes alkalmazkodni az oktatónak, a számonkérés formájának. Mindezt azért tartotta lényegesnek hangsúlyozni a recenzens, mert abbéli reményét fejezte ki, hogy a tankönyv hosszú időn át meghatározó taneszköz lesz az egyetemi kriminológia oktatásában.
9. Jogterületet váltva, immár a társasági jog területére áttérve, Nochta Tibor: "Társasági jog" címmel[9] megjelent munkáját dr. Papp Tekla egyetemi docens mutatta be. A recenzens kiemelte, hogy a szerzőnek sok évtizedes oktatói tapasztalata kristályosodott ki a mű lapjain, másrész szintén sokéves, nagy ívű, szakmai körökben méltán elismert kutatói és tudományos munkájának esszenciáját adja az alkotásban, amit a társasági jog tárgykörében gazdag publikációs tevékenység alapozott meg. A társasági jog egészét felölelő, rendszerezett joganyagot tartalmazó, hiánypótló művel állunk szemben. Nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem a posztgraduális képzésben részt vevők és a gyakorló jogászok is haszonnal forgathatják. Szerkezetét tekintve jól tagolt, világos, érthető alkotás. Papp Tekla megállapítása szerint a
- 212/213 -
mű felépítése megfelelően tükrözi a szerző azon felfogását, hogy a társasági jogot a gazdasági-kereskedelmi magánjog részének tekinti és ebből adódóan kiforrott, a jogág egészét figyelembe vevő megközelítést alkalmaz.
A munka első három része a társasági jog magyar jogrendszeren belüli helyéről, nemzetközi és magyar intézménytörténetéről, uniós hátteréről szól. A recenzens e részek feltétlen érdemének minősítette a társasági törvény és a társasági jog alapelveinek jogdogmatikai szempontú megközelítését, továbbá a jogharmonizáció szempontjából nélkülözhetetlen uniós normák és bírói gyakorlat áttekintését. A mű negyedik része - a társasági törvény szerkezetét követve - a gazdasági társaságok közös szabályait mutatja be úgy, hogy következetes rendező elvként végigviszi a rendszerszemléletet, a magánjogi gyökerekbe való beágyazottságot. Ezt követően a négy gazdasági társasági formára - kkt., bt., kft., rt. - vonatkozó előírásokat taglalja részletesen, az adott társasági típus alapvető fogalmaitól elindulva a társaság dinamikája - alapítás, szervezet, működés módosítása, megszűnés - felé haladva. A könyv hatodik része a gazdasági társaságnak nem minősülő kooperációs társasággal, az egyesüléssel foglalkozik. A recenzens az alkotás külön érdemeként emelte ki a mű utolsó három részét, amelyek a társasági jogi szakértői testület mibenlétét, a hatályba léptető és átmeneti rendelkezéseket, valamint a közhasznú társaság mint megszűnő jogi személy formai jellemzőit részletezi.
A könyv mikroszerkezetét vizsgálva megállapítható, hogy az egyes fejezetek általában a történeti gyökerek vázolásával kezdődnek, így is segítve az olvasót abban, hogy a jogfejlődési aspektusok megvilágítása révén a feldolgozott anyagot a maga teljeségében, ok-okozati összefüggésében láthassa. A munka egészét áthatja a jogösszehasonlító jelleg mind tágabb értelemben, nemzetközi síkon, mind a magyar magánjog rendszerén belül. A témák megértését segíti az egyes szerkezeti egységek végén a tematikusan és mélyrehatóan feldolgozott joggyakorlat. A jobb tanulhatóságot szolgálja az eltérő betűtípusok alkalmazása és a megértést könnyítő ábrák beépítése. Kiemelte a recenzens a szerző alaposságát a pontos jogszabályhelyek megadásával a tárgyalt részeknél.
Az alkotás értékét emelik és igényesen színesítik a jogirodalmi nagyjainktól idézett gondolatok, melyek nemcsak jogi látókörünket szélesítik, hanem nevelő és általános műveltséget kiegészítő funkciót is betöltenek. A mű végén található ajánlott fontosabb irodalom című rész pedig további kutatásokhoz, egyes témák feldolgozásához is segítséget nyújt. Papp Tekla zárszóként ismételten hangsúlyozta, hogy a szerző egyéni látásmódot és újszerű megközelítéséket alkalmazva szakszerűen felépített, átfogó, hiánypótló munkát tett le a tudomány asztalára, amelyben kiváló jogtudósi és oktatói tevékenységének lenyomata jelenik meg.
10. A büntető eljárásjog területéről Tremmel Flórián: "Bizonyítékok a büntetőeljárásban" című kötetét[10] dr. Finszter Géza egyetemi docens mutatta be. A recenzens megállapítása szerint Tremmel professzor tollából olyan bizonyításelméleti monográfia született, ami amellett, hogy kriminalisztikai megalapozású munka, sok büntető eljárásjogi vonatkozással is bír. Éppen ezért nehéz is elhelyezni a művet a bűnügyi tudományok rendszerében: legalább annyira a büntető eljárásjog teljesítménye, mint a kriminalisztikáé.
Finszter Géza egyetért a szerző műben kifejtett azon álláspontjával, hogy a polgári perjog bizonyításelmélete lényegesen fejlettebb, mint a büntető eljárásjogé. Ennek egyik oka lehet a recenzens szerint az a tudomány-rendszertani bizonytalanság, miszerint nem teljesen világosak a határok vizsgálódási körüket illetően a büntető eljárásjog-tudomány és kriminalisztika közt. Ennek következményeként pedig megeshet, hogy bizonyos témakörökkel egyik tudományterület sem foglalkozik. Ezek között említhető például a szakértői bizonyítás és a titkos információgyűjtés területe. A polgári eljárásjogban ez a kérdés fel sem merül: hiszen rendkívül szorosan összekapcsolódik a normativizmus a polgári perben folytatott bizonyítási cselekményekkel. A problémakör áthidalásában a szerző kiemelkedő érdeme, hogy a műben kriminalistaként vizsgál eljárásjogi kérdéseket, és eljárásjogászként elemez kriminalisztikai témaköröket. Éppen ezért a recenzens különösen ajánlja a művet mindazok számára, akiknek feladata a büntetőeljárás alkotmányos rendjének megteremtése.
11. A rendezvény utolsóként bemutatásra kerülő kötete, a jogbölcselet területéről, Visegrády Antal: "A jogi szabályozás eredményessége" című monográfiája[11] volt, dr. Kocsis Zsolt László egyetemi docens recenziójában.
A szerző munkája a recenzens szavaival élve "látnoki könyvnek" is minősíthető, mert megjelenése óta a jog világát számos olyan kihívás érte, amire a jogbölcselet irányából választ ad ez a mű. Visegrády Antal a műben olyan új szempontokat vesz figyelembe, olyan kritikai megjegyzéseket tesz, ami korábban nem volt általánosan elfogadott.
Az alkotás öt fejezetéből négy leíró, az utolsó pedig összegző jellegű. Az első szerkezeti részben egy történeti jellegű alapozással találkozunk, amelyhez a szerző saját kritikai észrevételeit is hozzáfűzi. A második fejezetben - gazdag dokumentációval ellátva - a jog hatékonyságát befolyásoló társadalmi tényezőket veszi szemügyre az alkotó. Itt a jogi szabályozás eredményességét befolyásoló olyan fontos
- 213/214 -
faktorokról van szó, mint a gazdaság, kultúra, normatív tényezők, továbbá a politikai és pszichológiai előfeltételek. A negyedik fejezetben a jog hatékonyságának mérési lehetőségeit taglalja a szerző, végül, az ötödik fejezetben összefoglalja addigi megállapításait. Kimondja ehelyütt az alkotó, hogy a jog hatékonysága, eredményessége a társadalmi hatékonyság függvénye: a jogszabályok hatékonysága nem más, mint érvényesülésük tényleges eredménye és ama társadalmi célok közötti viszony, amelyeknek elérésére megalkották őket. Visegrády professzor hangsúlyozza a műben, hogy egyrészt szükséges a törvény-előkészítési mechanizmus fejlesztése, átgondoltsága, másrészt a törvényhozásnak is kiszámíthatóbbnak kell lennie. A szerző jól látja azt is a recenzens megállapítása szerint, hogy a jogalkotásban megoldásra váró feladatok mellett szükséges a végrehajtás ésszerűbbé tétele is.
Az igényesen végzett diagnózishoz terápiát adva, konkrét megoldási javaslatokkal is szolgál az alkotó a műben. Ezek szerint a permanens jogtisztítást, a jogharmonizációt soha nem szabad befejezettnek tekinteni, a joganyag folyamatos felülvizsgálatra és frissítésre szorul. Fontosnak tartja a szerző a következmények utólagos elemzését is, és ehhez hatásvizsgálatokat javasol. A pedagógiára, a pszichológiára is nagy hangsúlyt fektetve kimondja, hogy a jogtudat, jogi kultúra társadalmi méretű fejlesztésének a nevelésben is meg kell jelennie.
* * *
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a tizenegy bemutatott monográfia nem csupán karunk oktatóinak szellemi gazdagságát jelezte, hanem a színvonalas rendezvény egyben alkalmat adott a különböző tudományterületek képviselői közti párbeszédre is. Mindezek alapján zárszavában a rendezvény szervezője és dékán asszony is abbéli reményének adott hangot, hogy a jövő évben ismételten megrendezésre kerül a pécsi Jogi Kar oktatóinak könyvbemutatója. ■
JEGYZETEK
[1] Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2007
[2] Chronowski Nóra-Drinóczi Tímea-Petrétei József-Tilk Péter-Zeller Judit: Magyar alkotmányjog III. Alapvető jogok. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
[3] Drinóczi Tímea: Gazdasági alkotmány és gazdasági alapjogok. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
[4] Herger Csabáné: A nővételtől az állami anyakönyvvezetőig. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
[5] Horváth Imre: Vezetési módszertan. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
[6] Kecskés László: Polgári jog. Személyek joga. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2007
[7] Korinek László: Bűnözési elméletek. Duna Palota és Kiadó, Budapest 2006
[8] Gönczöl Katalin-Kerezsi Klára-Korinek László-Lévay Miklós: Kriminológia - Szakkriminológia. Complex Jogi és Üzleti Kiadó, Budapest 2006
[9] Nochta Tibor: Társasági jog. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2007
[10] Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
[11] Visegrády Antal: A jogi szabályozás eredményessége. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd.
[2] A szerző tanszékvezető egyetemi docens.
Visszaugrás
