Az alábbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy mennyiben változhat meg a letelepedési szabadság értelmezése a C-210/06. sz. Cartesio ügyben az EK Bíróság által meghozott ítéletet követően. Különbséget kell tennünk a tőkeküldő és -fogadó tagállamok között, mivel az EK Szerződés 43. cikkébe foglalt letelepedési szabadság, és annak az üzleti vállalkozásokra vonatkozó 48. cikkének értelmezése különbözik attól függően, hogy egy tagállam egy gazdasági társaságot - amelyik a belső piacon belül mozogva egyik tagállamból a másik tagállamba helyezi át székhelyét - elbocsátja vagy befogadja (outbound establishment - inbound establishment).1 Megkülönböztethetők tehát egymástól a társasági ki- és bevándorlás helyzetei (moving out - moving in).
A befogadó tagállamok nemzeti szabályozását az EK Bíróság több nevezetes ítéletében elmarasztalta arra való tekintettel, hogy indokolatlanul korlátozták a letelepedési szabadságot (ld. főként: Centros, Überseering, SEVIC). Az elbocsátó tagállamok tekintetében azonban a letelepedési szabadság sokkal korlátozottabb körben értelmezhető. Ennek közismert példája a 81/87. sz. Daily Mail ügy. A Cartesio ügyben ítélkezve az EK Bíróság lényegében nem tért el attól a vonaltól, amelyet a Daily Mail ügyben kialakított. Világossá vált, hogy bár a tőkeküldő (létesítés szerinti) állam sem korlátozhatja indokolatlanul a letelepedési szabadságot, az mégsem kívánható meg, hogy eltűrjön olyan helyzetet, amelyben különválna egymástól a létesítő okirat szerinti és a tényleges székhely. A konkrét ügy tárgyát képező jogvita ugyan a fentiek szerint eldőlt, a magyar cégjog azonban azóta megváltozott, ugyanis 2007. szeptember 1-jétől a 2006. évi V. törvény 7/B. §-a értelmében a tevékenység gyakorlása elsődleges helye elválhat a bejegyzett iroda helyétől.
A gazdasági társaság elbocsátása az egyik, és befogadása a másik tagállamban azt jelenti, hogy az egyik esetben tőkeexport, a másik esetben tőkeimport valósul meg. A törvény előtti egyenlőség általános követelményére és az EK-Szerződésben biztosított alapvető szabadságokra figyelemmel a jogi szabályozásban mindkét esetben érvényesülnie kell bizonyos semlegességnek: egyfelől a tőkeküldő állam nem tehet indokolatlanul különbséget a befektetési tevékenység jogi szabályozásában attól függően, hogy a befektetésre bel- vagy külföldön kerül-e sor (tőkeexport semlegesség). Másfelől a tőkefogadó állam szabályozásában általában nem részesíthet kedvezőtlenebb elbánásban vállalkozásokat csak azért, mert nem belföldi illetőségűek (tőkeimport semlegesség).
A következőkben megvizsgáljuk azt, hogy milyen főbb szempontok alapján írható le egy tőkeküldő vagy -fogadó tagállamnak a gazdasági társaságokat érintő szabályozási politikája, vagyis lényegében az a kérdés vethető fel, hogy társasági joga összhangban van-e kritikus helyzetekben az EK-Szerződéssel. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy ennek vizsgálatát megelőzően föl kell vetni a gazdasági társaságok illetősége és honossága közötti megkülönböztetés kérdését is. E megkülönböztetésnek ugyanis a vállalkozásra nézve kedvező esetben következménye lehet az, hogy a letelepedési szabadság érvényesíthető adott esetben a (cég- vagy adójogi) illetőségre vonatkozó nemzeti szabályozást megkerülve, arra hivatkozva, hogy a tényleges székhely megváltozása nem jelenti feltétlenül a nemzetközi magánjogilag értelmezhető honosság kényszerű megváltozását. Ily módon még ha egy befogadó tagállam ragaszkodik is ahhoz, hogy a tényeges és a létesítő okirat szerinti székhely legyen összhangban egymással, megőrizhető lenne az elbocsátó tagállamban a társaság eredeti honossága. Mint azóta a Cartesio ügyben hozott döntésből tudjuk, az itt javasolt út nem járható.
Tekintettel a különböző székhelyek szerinti illetőség és a honosság bonyolult összefüggéseire, kitérünk azon elméleti megfontolásokra, amelyek révén közelebb juthatunk a gazdasági társaság jogi személyiségének értelmezéséhez. Jobban megérthetjük a tőkeküldő és -fogadó államok jogi szabályozásában rejlő különbségeket, ha összefüggésbe hozzuk a gazdasági társaságok elismerését nemcsak a bejegyzési és székhely elvek közötti megkülönböztetéssel, hanem a gazdasági társaságok elismerésének fikciós és realista elméleteiből adódó fogalompárral is. A fikciós elvvel a személyi joghatóság hozható összefüggésbe, a realista elvvel viszont a területi joghatóság, amennyiben a jogi fikció révén egységesen mindenkire kiterjeszthető a joghatóság attól függetlenül, hogy az illető hol fejti ki tevékenységét (a bejegyzési elv szempontjából közömbös az, hogy hol van a tényleges székhely), a realista elv által előfeltételezett csoportakarat pedig jellemzően területileg lokalizálható.
Végül foglalkozhatunk a székhelyáthelyezés sajátos problémájával, a Cartesio ügy tulajdonképpeni tárgyával. Bemutatjuk, hogy
- ma már lehetséges a gazdasági társaság alapítása (a bejegyzési elvet követő tagállamban) oly módon, hogy a tényleges székhely másik tagállamban van (Centros, Inspire Art, Überseering);
- a létesítési okirat szerinti székhely áthelyezésével együtt együtt lehetséges a tényleges székhely áthelyezése is (ld. 2157/01/EK. sz. rendelet, Cartesio);
- lehetséges a határon átnyúló szervezeti átalakulás (ld. SEVIC, 05/56/EK. sz. irányelv);
- ma sem lehetséges a tényleges székhely áthelyezése a székhely elvét követő országból oly módon, hogy a létesítés szerinti székhely nem változik (Cartesio).
Megjegyezhető, hogy a tényleges székhely áthelyezése a bejegyzés elvét követő egyik tagállamból a bejegyzés elvét követő másik tagállamba a tagállamok belső joga szerint minden további nélkül lehetséges, mégpedig függetlenül attól, hogy van-e közösségi jogi harmonizáció.
Egy vállalkozás illetősége és honossága többnyire egybeesik egymással. Terminológiai különbség legfeljebb abból eredhet, hogy a honosság a nemzetközi magánjogban értelmezhető fogalom, amennyiben kollíziós szabállyal egy vállalkozás személyes jogát, és ennek révén annak státusára irányadó jogot lehet meghatározni, az illetőség viszont szokásosan a társasági és cégjoghoz tapad, és a belföldi illetőséget a formális vagy tényleges székhely alapján lehet eldönteni. A vállalkozás jogi státusát tehát meg lehet közelíteni kollíziós szabály révén, és akkor honosságról beszélhetünk, valamint tárgyi társasági vagy cégjogi szabály révén, amikor az illetőségre következtethetünk. Ez a megkülönböztetés csak egyazon tárgy egymástól eltérő megközelítési módjaira utal, nem fejez ki azonban ontológiai különbséget.
Sajátos nézetek szerint a módszertani jellegű megkülönböztetéstől eltérően megragadható az illetőségtől elválasztott honosság a társaság működésének tartalmi jegyeire utalva is. Először is lehetséges valamilyen gazdasági nacionalizmus érvényesítése. Eszerint előfordulhat, hogy egy gazdasági társaság bejegyzése vagy akár tényleges székhelye nem határozza meg a társaság honosságát, hanem - a szokásos illetőségi szabályoktól eltérve - a társaság honosságára - pl. az ún. kontroll elv alkalmazásával - abból következtetünk, hogy kik a fő érdekhordozók. Ha a befektetői kör a bejegyzés joga szerinti államtól különbözik, akkor a vállalkozás honossága nem a bejegyzés joga, hanem a befektetők illetősége alapján ítélhető meg. Ez a megközelítési mód volt jellemző pl. a külföldi befektetések magyar jogi szabályozására 1990 előtt (az 1988. évi XXIV. törvény mára lényegében kiüresedett), amikor önmagában a magyar jog szerinti bejegyzés nem határozta meg teljes körűen a külföldi tulajdonban lévő társaságok státusát. Másik idevágó példa a devizaszabályozás 1996 előtt, amikor is hatályon kívül helyezték a devizatörvényt, amely a székhelyszabályokon túlmenően határozta meg a devizabelföldi és -külföldi státusait. Pl. devizabelföldinek minősült - és elvileg minősül máig - a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
