A felsőoktatásról szóló (a továbbiakban csak:) törvény1 honosította meg ezt a jogi kategóriát - címként tipizálva az általam itt fent pozíciónak, illetve viszonynak mondott, nálunk2 vadonatúj jogintézményt. Így: "Az egyetemi tanács a nyugdíjba vonult egyetemi tanárnak "Professor Emeritus" címet adományozhat. A címmel járó jogokról és kötelességekről az intézmény Szabályzata, a juttatásokról kormányrendelet rendelkezik".
1. E latin eredetű szó, az "emeritusz" jelentéséről elöljáróban annyit, hogy a meglehetősen széles skáláról3 ide az a "változat" kínálkozik, miszerint ez egy pályavégi megtiszteltetés; valóban egy cím, egy rang4. Igaz ugyan, hogy némelyek a nyugdíj utáni munkavégzési státusként, egy afféle sajátos munkakör megjelölésként fogják fel (amúgy ösztönösen); talán azon az alapon, hogy a magasabb, a tisztségjellegű munkakör fajtákat is lehet és szokás címként értelmezni (így pl. éppen az egyetemi tanárit is). Ez a felfogás azonban nyugodtan tévesnek mondható; s nemcsak azért, mert a törvény szelleméből nem ez a felfogása következik, de azért is, mert két azonos típusú cím ugyanazon jogi státusra nem vonatkoztatható egyidejűleg, egymás mellett.
Eszerint az életmű elismerésének kifejezésére szolgáló (a nyomaték kedvéért fogalmazva most így5), kitüntető, azaz egy "honoris causa" cím az emeritusz(i). Ebbéli természete szerint tehát olyan kategória jogilag mint jellegzetesen a munkajogviszonyhoz, kötődő, az abbéli munkát honoráló külön elismerések; úgymint a különböző kitüntetések vagy a másfajta (egyszerűbb) merőben erkölcsi külön elismerések6 s amilyen (közöttük) természetesen a vagyoni formájú jutalom is. Az ebbéli külön elismerések közül mégis a (tágabban vett) közszolgálatban bevezetett - meghonosodott olyan címekkel rokon az emerituszi mint amilyen a tanácsosi-főtanácsosi cím7.
Az utóbbi hasonlatot az is indokolja, hogy az emerituszi elismerés is tekintélyi jellegű; a kivívott tekintélyen alapuló s azt növelő hatású cím. A fenti hasonlat mellett szól az is, hogy ha nem is kifejezetten vagyoni elismerésigényes, de mondhatjuk, hogy vonzza a valamilyen formájú vagyoni elismerést; mégpedig nem az egyszeri jutalmat (ahogy ti. ez az utóbbi éppenséggel a kitüntetés és a dicséret nyomatékosítására alkalmasabb), hanem a rendszeres, a díjazás jellegű vagyoni elismeréssel való összekapcsolását8. Ámde ellentétben immár a tanácsosi jellegűekkel, az emerituszi cím esetében nem (ill. kevésbé) munkadíj ez a vele jár(hat)ó juttatás, mert éppenséggel nem egy elvárt és teljesített munka direkt ellenszolgáltatása; jóllehet mértéke szerint (pedig) pótlékjellegűnek tekinthető; olyan összegű hozzávetőleg, amilyen kiegészítő díjazás kapcsolódik egyébként a tanácsosi jellegű cím(ek)hez.
Az emerituszi illetmény egyfajta önálló tiszteletdíj. Előzetes (munka)szolgáltatást nem tételező juttatásról van tehát szó, amely így önmagában szintén a kedvezményezett életművének elismerésére szolgál, nevezetesen magát a címet mintegy nyomatékosítólag. Ilymód úgy is meghatározható, hogy elvileg a szolgálati évek alatt élvezett díjazásnak (is) mintegy a toldaléka, kvázi díj pótléka. Közvetlenül viszont éppenséggel a nyugállományba vonulás után járó nyugdíjat kiegészítő rendeltetése (is) van.
Az emerituszi cím kimondottan (mondjuk így: az aktív kori) munkaviszony megszűnése utáni (a nyugállományú) helyzetben aktuális, míg a tanácsosi jellegű címek, tipikusan a munkajogviszony tartama alatt hivatottak elismerésben részesíteni a kedvezményezettet. Igaz, hogy az utóbbiakat is, amelyek (miként általában a merőben erkölcsi külön elismerések) lévén "örökérvényűek" (s csak méltatlanná válás esetén vonhatók vissza9), "viszi magával" a kedvezményezett (szintén) a nyugállományú életszakaszába (tanácsosként is kvázi nyugállományúvá válva). Ámde az emerituszi a tanácsosi jellegű címekhez képest direkte életmű elismerés; úgy is, hogy (az adott egyetemmel fennállt) oktatói munkaviszony alapján ítélhető oda. Így aztán eltér pl. a nemzetközileg is ismert "honoris causa doktor"-címtől is, amely nyugállománytól függetlenül és az adományozóval munkajogviszonyban már vagy egyáltalán nem állók megtiszteltetésére szolgál.
Az emerituszi viszony természetének egyik, választ kívánó alapkérdését - a fentiekből következőleg - a jogági besorolása jelenti. Ennek megválaszolásához viszont közelebbről is megvizsgálandók az emeritusz ebbéli jogai és kötelességei s hogy ezek kihez való és milyen minősíthetőségű viszonyban jelentkeznek. Lévén azonban a volt munkáltató az emeritusz jogviszonybeli partnere e státusában is a kérdés arra "egyszerűsödik", vajon munkáltatója-e neki továbbra is az ő egykori munkajogviszonybeli munkáltatója, ha talán mégoly sajátosan is és másfelől ő maga nem egy sajátos munkavállalója-e amannak afféle " nyugdíj melletti" munkajogviszony keretében.
2. Említettem már, hogy a törvény az emeritusz jogait és kötelességeit együtt, párban említve (ahogy ez az effajta általánosság szintjén szokásos) ezek szabályozását az egyetemi tanács szabályzatalkotási hatáskörébe utalja; oly értelemben is, hogy az egyetem egyáltalán "akkreditálja"-e a maga területén ezt a címet. A rendelkezésemre álló szabályzatok10 mármost "kifejezetté" is teszik a(z összegyetemi) legfőbb testület, a Szenátus hatáskörét a tárgybeli döntésre vonatkozólag. Erre nézve pedig a kari dékán tehet előterjesztést, mégpedig először a Kari Tanács véleményét kikérve [némelyik szabályzat arra is utal, hogy a professzor korábbi szervezeti egysége, sőt egyetemi tanár (egymagában is) kezdeményezheti az eljárást a dékánnál].
Az odaítélés jogcíméről később (a 3. cím alatt) szólva itt abból indulok ki, hogy a szabályzatok az emeri-tusznak csak a jogairól rendelkeznek. Ezeket pedig olyképp fogalmazzák meg vagy példázzák (csak), hogy azok akár egy aktív egyetemi tanáréi is lehetnének (főképp: az oktató és a tudományos munkában, a tudományos, pl. a doktori képzésben való részvételre, az egyetemi helyiségek és eszközök, berendezések használatára, a különböző bizottságokban részvételre való jog). Azaz, hogy egy aktív egyetemi tanár számára a munkavégzésre vonatkozókat éppenséggel nem jogként, hanem természetszerűleg mint kötelességet kell, mégpedig az (ő) alkalmazás(ának) feltételeként megszabni. Másképp ez úgy fejezhető ki, hogy az aktív egyetemi tanár esetében a jogviszony létesítésekori vállalás kérdése", azaz kinevezési "feltétel" az említett oktatási és tudományos stb. munkáknak (mégpedig alapvetően az egyetem által) meghatározott köre, mértéke; addig az emerituszi cím elnyerésének mindez nem feltétele. Mondhatni, ellenkezőleg: a cím elnyerése után egyeztetéses formában dől(het) el az emeritusz részvétele az említett egyetemi alapmunkákban, ha ti. egyáltalán van ilyen szándéka neki. Az egyetem tehát felajánlja emerituszának a nyugállományba vonulása utáni időre a korábbihoz hasonló körű munkavégzés lehetőségét. Így hát a cím odaítélése és a munka vállalása elválik egymástól s így elválasztva (is) vizsgálandók -jogi természetük szerint.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
