A Torinói Egyetemen oktató Franco Garelli könyve a következő fejezetekből épül fel.
I. Kollektív ethos és vallás; II. A vallási érzület Olaszországban; III. Kihívások a katolikus világgal szemben; IV. Világifjúsági Napok; V. Fiatalok, vallás és szexualitás; VI. Megtöltött terek és üres templomok; VII. Az olasz katolicizmus fontossága; VIII. Vallási pluralizmus Olaszországban.
A Bevezető az olaszországi katolicizmus felvirágzásával kapcsolatban idézi a nemzetközi közvéleményt, amely "olasz jelenség"-ről beszél. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a mai bizonytalan világban az emberek a katolikus vallásban próbálnak bizonyosságokba kapaszkodni. A katolicizmus ugyanakkor a világi problémák közösségi megoldására összefogók - beleértve a fiatalokat is - számára is táptalajt adhat, a leghűségesebb és legaktívabb katolikusok pedig a hagyományos vallási közösségeken kívül is képesek hasznossá tenni magukat.
Olaszországot csak "érintették" a tőle északra fekvő országokban - különösen a Franciaországban - végbement, a vallási felépítményeket kétségbe vevő irányzatok, melyek kiindulópontja az a meggyőződés volt, hogy mivel a nyugati társadalmak által létrehozott civilizáció kezdte elveszíteni keresztény jellegét, az Egyház is csak egy kisebbségre támaszkodhatott, a kisebbség támasza kellett, hogy legyen.
1. A katolicizmus olasz irányzata úgy próbálja a "népi" katolicizmust kiterjeszteni, hogy egyrészt kerüli az elitizmust a társadalmi megjelenésében, másrészt olyan vallási feladatokat jelöl ki, amelyek a legkülönbözőbb rétegeket vonzhatják. E sokoldalú munkában kiemelkedő szerepet játszott II. János Pál pápa, aki az olasz katolicizmust "vallási modell"-ként állította a nemzetközi katolicizmus elé. Az itáliai katolicizmus közéleti szerepe ma már olyan, a társadalom minden tagját és rétegét érintő világi problémákra adott feleletekben nyilvánul meg, mint a társadalmi élet szabályozása, a család, a bioetika, a gazdasági fellendülés, a kisebbségek jogai stb. A világi köröket azonban sokszor zavarja az egyházi beavatkozás, s azzal támadnak, hogy az Egyház nem tiszteli a vallásszabadságot, a pluralista társadalomban jelen lévő érzéseket. Tény, az olasz katolikus Egyház "harcban áll a lelkiismereti szekularizációs törekvésekkel és az etikai szubjektivizmus és relativizmus értékeivel" - állapítja meg a szerző.
Új jelenség, hogy a modernitás napjainkban törést szenved, s egyre nehezebb feleleteket adni az egyéni és a közösségi problémákra, a népek és nemzetek közötti feszültségek mibenlétére; ezekben az esetekben is gyakran kérik ki az Egyház segítségét, mivel érzik az emberek, hogy a világiasság elérte lehetőségeinek és teljesítőképességének határait. "A hit szociális funkciók ellátására történő redukálódása az az ár, amelyet az Egyháznak fizetnie kell, ha az etikai referenciákban szegény környezetben kíván működni." Korunk a "szellemi kifosztottság" kora, melyben a modernség ugyan megadta az embernek az " önmeghatározás" lehetőségét, de alapvető igazságok vesztét okozta; a keresztény "üzenet"-ben a mai ember pedig nem azonnal érthető és felfogható "értelmi magot" talál, s a modern kultúra azt az érzést keltheti az emberben, hogy semmi haszna ilyen horderejű kérdésekkel foglalkozni. A pluralista világban hívők bizonyos csoportjai azért ragaszkodnak hagyományos és/vagy vallási értékekhez, nehogy elveszítsék identitásukat, vallási értékeiket, egyes, erős vallási identitású modelleket követők pedig integralista, megalkuvást nem ismerő megnyilvánulásokra ragadtatják magukat, amelyek szemben állnak az Egyház tanításával. Identitás-megőrző szerepe van a vallásnak a bevándorlók között, s ez a jelenség ma egész Európában növekvő fontosságra tesz szert.
Olaszországban a katolicizmus továbbra is a társadalom és a kultúra alkotórésze, teljes joggal vesz részt az ország életében, sok fontos kérdésben foglal állást - amit el is várnak tőle. Különösen értékesek véleményei a "határesetekben", mint a bűnözés elleni harc, a törvényesség védelme, a közerkölcs, a bevándorlók problémái stb...; mindezek olyan kérdések, amelyek megoldása hozzájárulhat az olasz társadalom modernizálódásához is. Emellett tény, hogy Olaszországban is csökkent a vallást gyakorlók száma, és ma már csak egy szűk kisebbséget alkotnak, a templom pedig inkább a "társadalmi kapcsolatok" színhelye. Az Egyház figyelmeztetéseit különösen a szexuális és a családi élet terén nemigen veszik figyelembe.
Nőtt az iszlám és a keleti vallások iránti érdeklődés, ami azonban nem csökkentette a hagyományos vallások súlyát a mindennapi életben. Az olasz Egyházat "éppen csak megérintették" azok a változások,
- 227/228 -
amelyek néhány évtizede a katolicizmust megrázták, a peremvidékeken pedig a parókiák még ma is azon kevés helyek közé tartoznak, ahol az emberek találkozhatnak, amelyek valamelyest kapcsolatot teremtenek e személyek és az élet realitása között, és "emberi arculatot" kölcsönöznek az elszemélytelenedett világnak, ma is divatban vannak a helyi védőszentek ünnepei, az emberek ma is tömegesen látogatják a vallási tartalommal töltött régi műemlékeket, emlékhelyeket. A szerző megint II. János Pál pápa szerepét dícséri, aki új életet adott az Egyháznak a modern világban kétféle módon is: rájött, hogy a kereszténység tanítása forrás lehet ebben a modernizálódott világban, másrészt ugyanez a modernizált világ kihívást is jelent a hit felfrissítése céljából. Az olasz papokat viszont kevéssé érdeklik azok a veszélyek, amelyek a külvilágból leselkednek a hívőkre: ezek közé a veszélyek közé tartoznak a többi vallások, valamint a "pluralista társadalomból" jövő új jelentések. Ezek az olasz kléruson belül megfigyelhető jelenségek veszélyeztetik a vallási "üzenet"-et, s úgy lehet harcolni ellenük, ha ezt a klérust megújítják, a laikusokat jobban bevonják a vallásba, megtisztítják a vallás nyelvezetét, csökkentik a kellemetlen kötelezettségeket. Az is feltűnő ma, hogy többen fordulnak a vallás felé azok közül, akiknek a világi életben kevesebb a lekötöttségük, mint azok, akik inkább ebben a világi életben vállalnak szerepet. Vannak azután az ún. "nomád vallásgyakorlók", azok, akik otthagyva a saját lakóterületük parókiáját, maguk választotta vallási helyeken telepszenek le, hogy ott erősebb vallási kötelezettségek között éljenek, míg - velük ellentétben - egy másik réteg ennek épp az ellenkezőjét teszi: visszatér kiinduló "bázisára".
A papság megfigyelte, hogy az utóbbi 10-15 évben a "laikus hívők" jobban vonzódnak ahhoz az önkéntességi alapokon nyugvó tevékenységekhez, amelyeken keresztül az Egyház a szegénység ellen próbál harcolni, vagy a fiatalság nevelését kívánja irányítani, ezzel egyidőben viszont kevésbé tetszik nekik a helyi egyházak által kiszabott kötelező jellegű közreműködés; ehhez természetesen hozzájárult a katolikusok vezette párt általános válsága is, ami az ezen párthoz vonzódást is mérsékelte. Maga a papság politikai szempontból mérsékelt orientációjú, "centrista lelkületű".
Mitől lehet ma félni a vallásos érzülettel kapcsolatban? Nos, attól, hogy az egyre inkább külsőségekben, egyfajta önmutogatásban ölt testet, nem pedig mint átélt, mélyen gyökerező hitben; ez a "társadalmi konformizmus" egyik új stílusának kifejeződése.
2. A katolikus Egyház által szervezett Világifjúsági Napok dátumai a következők voltak: az 1991-ben Czestochowában megszervezett ilyen ifjúsági találkozó a katolikus Egyház szempontjából nagyon fontos időszakban zajlott: a pápa lengyel származású volt, aki "döntő" mértékben hozzájárult a kommunizmus bukásához. 1993-ban a colorádói Denverben lezajlott ifjúsági találkozón az amerikai katolicizmus mutatkozhatott be; itt a keresztény közösség közvet-
- 228/229 -
len közelről láthatta, mi vár rá a nem is olyan távoli jövőben. 1995: Manila: itt az Egyház egy olyan társadalomban adott képet magáról, ahol kisebbségben volt a helyi sok vallási-kulturális hagyománnyal szemben. 1998-ban Párizsban több, mint egymillió fiatal részvételével zajlott a találkozó. Ezek a fiatalok tanúi lehettek, hogyan próbálja feléleszteni hagyományosan a múltban gyökerező, de egyre lanyhuló keresztény hitét Franciaország. Itt a vezényszó a redynamiser volt, azaz új lendületet adni, újra indítani. 2000-ben Róma adott helyet a katolikus világifjúsági találkozónak; a dátum lényeges, hiszen a századforduló évéről volt szó. Kb. kétmillió fiatal vett részt rajta. Toronto, 2002: az egy évvel előbbi New York-i katasztrófa nem a félelmet, hanem a kihívásokba vetett hit sikerét, a bizonytalanság elleni harcot erősítette. Kölnben 2005-ben már az új, német származású pápa jelenlétében találkozott kb. egymillió fiatal keresztény. Ebben az országban is nehéz az Egyház helyzete, és ez a fiatalokra is kihat, ezért új nyelvezetet kell keresni és találni.
Általánosságban ezeknek a katolikus világifjúsági találkozóknak a következő céljai voltak: megváltoztatni a valláson belüli kapcsolatokat, szembeszállni a szekularizációs irányzatokkal, megmérkőzni a modernizációval, s felmérni az új generációk igényeit, kultúráját. Szembetűnő volt ezen esemény kapcsán, hogy a fiatalság a már említett "nomád vallásgyakorlás" és az intenzív vallási elkötelezettség mellett tette le a voksot. Az olasz fiatalok aktív részvétele ezen az összejövetelen nyilvánvalóvá tette, hogy az olasz nemzeti katolicizmus "jó egészségnek örvend", bár az is igaz, hogy ezek a fiatalok otthonosabban érzik magukat saját kis csoportjaikban vagy mozgalmaikban, mint az Egyház szigorú tradícióiban és előírásaiban.
3. Manapság egyre több szó esik egy újfajta "vallási érzékenység"-ről, amelyet új vallási mozgalmak és kultuszok hoznak létre. Jellemzőjük az "affektív kötelékek és intimista vonások" a hívőik között, új "szentélyek" keresése, amelyekben saját vallási elképzeléseik és magatartásbeli elvárásaik jobban teret kaphatnak. A római katolikus Egyházat több heves támadás éri bizonyos szexuális kisebbségek részéről: ezek a csoportok gyakran a közvéleményt is megbotránkoztató módon fejezik ki tiltakozásukat. (A szexualitás kérdése egyébként a Rómában, 2000-ben rendezett katolikus világifjúsági találkozón is fölmerült.)
Veszélyeztetik-e az új vallási - hitbéli megnyilvánulások a katolikus Egyházat? Nos, az olasz fiatalok mintegy 80%-a ma is katolikusnak vallja magát, bár - erre is utaltunk már - vallásgyakorlásuk csakúgy, mint a felnőttek esetében, erősen visszaesett. A szexuális etika területén a legodaadóbb katolikusok ma is a heteroszexualitást támogatják, a nem vallásos fiatalok már rugalmasabb, nyíltabb álláspontot képviselnek. Érdekes, hogy ez a megosztottság nem fedezhető fel a katolikus Egyház által állított egyéb normák esetében, így pl. a házasságon kívüli együttélést vagy a szexuális kapcsolatokat illetőn, kivéve a komoly szándékkal együtt élők esetében. Legnagyobb az eltérés a katolikusok és a nem-katolikusok között az abortusz kérdésében létezik: sok katolikus ifjú azt tartja, Isten az élet és a halál ura.
4. Pápaság és média. A két dolog közötti kapcsolat különös erősséggel nyilvánult meg II. János Pál temetésén; őt a szerző a "történelem legmédiatizáltabb pápájának" nevezi, aki halála után is az maradt. Nem szabad elfelejteni, hogy az ő pápasága alatt az Egyház megértette a média szerepét, pl. a vallási nagygyűlések rendezésében, amit az látszik igazolni, hogy nyelvezetét is megváltoztatta, és a kapcsolatteremtés új formáit is kereste és meg is találta. A legaktívabb katolikus hívők is megértették a kulturális megújulás szükségességét, számukra ugyanis a keresztény hit "saját emberi identitásuk újrafogalmazásának fontos kritériuma", s rájuk vár a feladat, hogy új létjogosultságot adjanak neki. Az Egyház mai "harciasságát" bizonyítják a közéletben véghezvitt cselekedetei, melyek közül kettőt látunk fontosnak kiemelni: a keresztek elhelyezését az állami iskolákban, és az európai kultúra keresztény gyökereinek megemlítését az Európai Unió Alkotmányában.
A vallási pluralizmus Európában általában az előrehaladott modernizációhoz kötődik, jellemzője a több vallás együttélése, azaz a történelmi egyházaké az új, főleg keleti származásúak és az etnikai eredetűek mellett. A kevésbé modernizálódott közösségekben viszont még az egy, uralkodó valláshoz tartozás figyelhető meg. Az Olaszországban együtt élő egyéb vallások - így az iszlám - nem gyöngítik a kereszténység, az olasz történelem és emlékezet erejét, az újabban megjelenő vallások csak kis számú lakossági létszámot érintenek, ellenben maga a katolikus vallás egyre több ágra, irányzatra bomlik, ez azonban nem valami "ürességet" jelent, hanem azokra a feszültségekre figyelmeztet, amelyekkel az új tartalmakat és jelentéseket kereső alanyoknak szembe kell nézniük.
Ez a könyv ugyan elsősorban az olaszországi vallási helyzetet elemzi, szerencsére nem áll meg e korlátok között, hanem kitekint Európára is. A szerző gondolatmenete - micsoda előny manapság!... - áttekinthető, nem a nyelvi és logikai megértés minden áron való mesterséges komplikálását tekinti céljának, ezért is ajánlható mindazoknak, akik alapvető ismereteket kívánnak e témában szerezni. ■
JEGYZETEK
* Franco Garelli: L'Italia cattolica nell'epoca del pluralismo. Bologna, Il Mulino, 2006. 169 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
