A közszféra bérezési rendszere a rendszerváltás óta többször átalakult, és az elmúlt három évtizedben jelentős változásokon ment keresztül. A kilencvenes években bevezetett új fizetési bértábla és a jogszabályok [például a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.)] lefektették a közalkalmazotti és köztisztviselői bérstruktúrát. Azóta az éves költségvetési tárgyalások, ágazati életpályamodell-bevezetések és gazdasági válságok egyaránt hatással voltak a bérek alakulására.
Az 1990-es évek elején a rendszerváltás utáni gazdasági turbulencia közepette a bérek reálértéke többször visszaesett. A közalkalmazotti és köztisztviselői fizetési struktúra alapjait a Kjt. rendelte el 1992-ben, bevezetve az A-J fizetési osztályokat és tizennégy fizetési fokozatot. Az új jogi keretek ugyan megszülettek, de a mindennapi gyakorlatban rengeteg bizonytalanság és feszültség mutatkozott. Az 1992-ben elfogadott közalkalmazotti törvény sok tekintetben korszakhatárt jelentett, ám a pénzügyi fedezet hiánya, valamint az intézmények szűkös bérgazdálkodási lehetőségei hamar konfliktusokat eredményeztek. A korabeli sajtóban is visszatérő téma volt, hogy a törvényi előírásokat a gyakorlatban nehéz, vagy épp lehetetlen volt megvalósítani. Erre szemléletes példát ad a Népszabadság 1992. decemberi írása:
"LÁTLELET: A KÖZALKALMAZOTTAK 13. HAVI FIZETÉSÉRŐL - Korszakalkotó törvény, pénz nélkül - A parlament megalkotta a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, amelynek és a végrehajtási rendeleteknek a nyomán több száz intézmény sok százezer dolgozója él bizonytalanságban, jogviszonyát és juttatásait tekintve. Parlamenti interpellációk és az azokra adott válaszok, minisztériumi megnyilvánulások alapján - úgy vélem - okkal gyanakszom arra, hogy egy rossz törvény következményeit a törvényalkotók és a végrehajtó központi szervek nem akarják vállalni, ehelyett - mint oly sok esetben - lefelé mutogatnak. A közalkalmazottak 13. havi illetményével kapcsolatos interpellációra adott válasz például taglalta a »megátalkodott« intézményeknek a törvény végrehajtását aláásó magatartását: előre kifizették a jutalmakat, nem »bérgazdálkodnak« körültekintően, s most az államtól várják - természetesen nem kapják meg - a segítséget. Miután intézményi dolgozóként arra következtettem, hogy a választ elfogadó képviselők sem látják tisztán a költségvetési intézmények valós helyzetét, szíves figyelmükbe ajánlom a következőket: 1. Az intézmények 1992. évi költségvetését jóval korábban hagyták jóvá, mint a törvényt, ezért ennek kihatásait az önkormányzatok nem vehették figyelembe. 2. Az évek óta tartó szigorítások oly mértékben behatárolták a béralapot, hogy az időközben hozott intézkedések (betegszabadság stb.) tovább fokozták a feszültségeket. (Apropó: az interpellációs válaszban ígéretet kaptunk a betegszabadságból eredő intézményi plusz kiadások valamilyen mértékű kompenzálására is. Nem tudok róla, hogy ez megtörtént volna.) 3. Az intézmények nagy többségénél jutalmat már évek óta nem terveznek, e célra csak a bérmegtakarítást fordíthatják, ami igencsak esetleges. (Városunkban az alsó fokú oktatás dolgozói az idén nem is kaptak jutalmat, mert azt »elvitte« a betegszabadság miatti helyettesítés.) 4. Olyan, főleg kis létszámú intézményeken verik el a port, amelyekben - egészségügyiekben, szociális ellátást nyújtókban - nyolc-tizenháromezer forint bruttó bérért dolgoznak szakalkalmazottak (három műszakban is), ahol örülnek, ha a bérmegtakarításból 0,3-0,4% havi jutalmat tudnak fizetni, s ahol már régen nincs szó az inflációt követő bérfejlesztésről. (Ez különösen irritáló, ha a Népszabadság november 10-ei számának 15. oldalán található táblázatot - az egy főre jutó éves béralap egyes költségvetési szerveknél - nézzük. A közalkalmazotti törvényt, mint a munkajogban korszakalkotót, hozta meg a parlament. Az elmúlt hónapok azonban azt látszanak bizonyítani, hogy a végrehajtás soha nem látott bizonytalanságot eredményezett a végrehajtók körében, és azt az előbb jelzett és más miniszteri válaszokkal nem lehet feloldani. A közalkalmazottak nem a bíróságokon akarják törvény adta jogaikat érvényesíteni, az intézmények pedig nem létszámuk
- 7/8 -
leépítésével - amely ugyancsak drága dolog a törvény alapján - tudják a szükséges fedezetet előteremteni. A megoldás a parlament döntése nyomán a végrehajtók (kormány, minisztériumok) feladata. Várjuk, hogy ezt elvégezzék!"[1]
A KSH adatai szerint 1999-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottak átlagosan bruttó 65 000 Ft-ot kerestek havonta, míg a köztisztviselők bruttó 111 382 Ft-ot. A kilencvenes években a gazdasági infláció és a bérköltségcsökkentő intézkedések többször is mérsékelték ezeknek a béreknek a reálértékét.
1992-ben lépett hatályba a Kjt., amely a közalkalmazottak bérezését szabályozta. A jogszabály évente, a költségvetési törvény mellékleteként határozta meg a garantált illetmények mértékét, ám a gyakorlatban a fizetési fokozatok összegei évtizedeken át nem követték a minimálbér-emelkedéseket. A Kjt. bértáblája változatlan maradt egészen 2008-ig, és a minimálbér, illetve a garantált bérminimum emelkedése sem módosította automatikusan a közalkalmazotti fizetéseket - például 2008-ban a kezdő "A" fizetési osztály 1. fokozatának alapilletménye mindössze 69 000 Ft volt, miközben a minimálbér jóval magasabbra emelkedett. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a gazdasági átmenet és a privatizáció visszavetette a közszféra bérezését, és a kilencvenes évek második felében a közalkalmazotti bérek jelentősen elmaradtak a versenyszféra növekvő kereseteitől. Ezt a tendenciát korabeli sajtóbeszámolók is tükrözik. Az alábbi, 1999-es Napi Magyarország-cikk részlete érzékletesen mutatja be a pedagógusok helyzetét:
"Pedagógusi bérkapaszkodás - 1949 után a nevelői, oktatói munka leértékelődött, a pedagógusok olyan fizetési besorolásba kerültek, mint egy közepesen kereső munkás. Ez a szakma elnőiesedését eredményezte, hiszen egy férfi tanító, férfi tanár csak igen nehéz körülmények között tudta fenntartani a családját pedagógusi béréből. Emiatt sok fiatal diplomás nézett más pálya után. A szellemi munka ilyen minősítése egyéb értelmiségi szakmák esetében is jellemző volt. A rendszerváltás első két évében pozitív elmozdulás történt a pedagógusok illetményében, már-már megközelítette a hazai GDP egy főre jutó értékét. Az infláció növekedésével és a Bokros-csomag bevezetésével azonban szinte egyik hónapról a másikra elértéktelenedett. A helyzeten haladéktalanul javítani kell, már csak az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kilátása miatt is, és meg kell teremteni az európai mércének megfelelő bérrendszert. Az elmúlt fél évben 19 százalékkal nőttek a pedagógusbérek, és 2000-re több mint 8 százalékos növekedés várható. De ez nem elég a minőségi munka megteremtéséhez, a felzárkóztatáshoz. Erről folyik a vita a Pedagógusok Szakszervezete és az Oktatási Minisztérium között..."[2]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
