A tanulmány témája a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perek szabályainak elemzése, kifejezetten az alperes részére ellenkérelmének előterjesztésére biztosított határidő vonatkozásában.
A szerző abból a megállapításból indul ki, hogy a hatályos polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) külön fejezetben szabályozza a fizetési meghagyással összefüggő perekre vonatkozó normákat. A korábbi szabályok szerint, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952-es Pp.) normaszövege a fizetési meghagyásos eljárással összefüggésben indult polgári peres eljárások kapcsán a "kisértékű perek"-re vonatkozó XXVII. Fejezetében foglalta össze az idevonatkozó előírásokat.
A tanulmány első részében a szerző taglalja, hogy a közjegyző előtti fizetési meghagyásos eljárást több okból is polgári per követheti. Nem csupán a kötelezett által előterjesztett ellentmondás okán, hanem a kötelezett ellentmondása nélkül is peres eljárás kezdeményezhető a közjegyzői nemperes eljárás után. Ennek két esete is említésre került. Egyrészt, ha a közjegyző a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet visszautasította, másrészt amennyiben a közjegyző a fizetési meghagyásos eljárást megszüntette, és a felperes a kérelem beadásához és a meghagyás kötelezett részére való kézbesítéséhez fűződő joghatályának fenntartása mellett a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt pert kezdeményezett. Az első esetkör kapcsán a leggyakrabban előforduló típusokhoz sorolható, amikor a fizetési meghagyás a kötelezett részére való kézbesítésének eredménytelensége vezet a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasításához.
Mind a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasítása, mind a fizetési meghagyásos eljárás megszüntetése körében a kérelem beadásához és a
- 105/106 -
meghagyás kézbesítéséhez fűződő joghatályok fennmaradnak, ha a jogosult a keresetlevelet a közjegyző visszautasító vagy megszüntető végzésének jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül a bírósághoz előterjeszti. A felperesnek a visszautasító, illetve megszüntető végzést csatolni kell a bíróság részére.
A szerző megállapítása szerint a kötelezett ellentmondása folytán a felperes keresetet tartalmazó iratot nyújt be a bíróságra, míg a visszautasítás és a megszüntetés esetében a felperes keresetlevelet terjeszt elő. Vagyis az ellentmondás folytán perré alakult fizetési meghagyásos eljárásban a keresetet tartalmazó irat foglalja magában a teljes keresetet.
Ami az alperesi oldalt illeti: mindkét típusú fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perben miután megtörtént a kereset közlése, az alperes egyaránt harminc nap alatt nyújthatja be az írásbeli ellenkérelmét, amely indokolt kérelmére legfeljebb további tizenöt nappal meghosszabbítható. A szerző megemlíti, hogy ezen rendelkezést az első Pp. Novella 2021. január 1-jei hatállyal vezette be. Az előírt határidő szigorúbb a Pp. 179. §-a szerinti általános határidőhöz képest, amely szerint az alperesnek a keresetlevél kézbesítésétől számított negyvenöt napon belül kell előterjesztenie az írásbeli ellenkérelmét. A bíróság az alperes indokolt kérelmére az írásbeli ellenkérelem benyújtására előírt határidőt kivételesen, legfeljebb negyvenöt nappal meghosszabbíthatja.
A tanulmány rávilágít arra, hogy a Pp. Novella módosításának oka -, vagyis az alperesi ellenkérelem előterjesztésére nyitva álló határidő lerövidítése - a perhatékonyság biztosítása érdekében történt. Az alperes a fizetési meghagyásos eljárásban már megismerhette a felperes vele szemben támasztott igényét, az ellentmondásában kifejthette álláspontját. Ezzel szemben a szerző meglátása szerint e megállapítás kizárólag az ellentmondás folytán perré alakuló eljárással számolt, nem pedig a fizetési meghagyásos eljárással indult perek valamennyi esetére. A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasítása után - a kérelem beadásához fűződő joghatályok fennmaradása mellett - indult perekben az alperes nem minden esetben ismerheti meg a felperes igényét már a közjegyző előtti eljárásban. Példaként a fizetési meghagyás kötelezett részére való kézbesíthetetlensége hozható fel. Ilyenkor az alperesnek hivatalos tudomása nincs a felperes által előterjesztett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelméről, annak tartalmáról. A fizetési meghagyásos eljárás megszüntetése esetén viszont már az alperes részére a kibocsátott fizetési meghagyás, valamint a megszüntetésről szóló végzés is kézbesítésre kerül.
A tanulmány következő része az alperes védekezésére biztosított felkészülési idővel foglalkozik. Alkotmányjogi megközelítésből levezethető, hogy az azonos helyzetben lévő alperesek számára azonos eljárásjogi helyzet biztosítása a cél. A tisztességes eljárás követelménye magába foglalja az ügyfélegyenlőség és a fegyverek egyenlőségének követelményét is. Ezek a célok a fizetési meghagyásos
- 106/107 -
eljárásból perré alakult eljárás és a bíróság előtt közvetlenül kezdeményezett eljárás alperesei egymáshoz viszonyított helyzetét is érintik.
Külön foglalkozik a szerző az alperes lehetséges perbeli pozíciónak lehetséges csoportosításával. A hatályos szabályok szerint a polgári peres eljárás alperese vonatkozásában az alábbi négy személyi kört határozza meg: 1. a keresetlevél beadásához fűződő joghatályok fenntartása melletti fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet hivatalból visszautasító végzés utáni alperest; 2. a fizetési meghagyásos eljárást végzéssel megszüntető eljárást követő alperest; 3. a kibocsátott fizetési meghagyással szemben ellentmondás folytán perré alakuló eljárás alperesét; 4. a nem fizetési meghagyással összefüggésben indított polgári peres eljárásban lévő alperest. A megkülönböztetés alapja az alperes részére az ellenkérelmére rendelkezésre álló határidő, valamint a felperes kérelme tartalmának pontos és hivatalos ismerete.
A szerző zárásként a jogalkotó felé javaslatokat fogalmaz meg. Véleménye szerint a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem visszautasítása alkalmazásakor a keresetet tartalmazó irat bíróságon történő előterjesztésére, az írásbeli ellenkérelem benyújtása időtartamára a perrendtartás általános szabályai szerinti - negyvenöt plusz negyvenöt nap - alkalmazása lenne indokolt. A szerző további javaslata szerint a fizetési meghagyásos eljárás megszüntetése után a keresetet tartalmazó irat (keresetlevél) bíróságra történő benyújtásakor az alperes írásbeli ellenkérelme benyújtásának határideje tekintetében - harminc plusz tizenöt nap - fenntartható a jelenleg hatályos szabályozás.
- 107/108 -
Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy a Rokolya Gábor által szerkesztett, számos neves szerző által írt Történelmünk aláírásokon című kötetet ezeken a hasábokon ismertethetem. Elsőre is feltűnik, hogy egy nagyon szép kötetről van szó, amelyet jó kézbe venni. A címlapja visszafogottan elegáns, de hívogató, hogy vegyük kézbe, lapozzunk bele, ha pedig belelapozunk, a kötet minden lapján látszik az igényesség, a gondos szerkesztés, a kiemelkedő képválogatás és kötettervezési minőség. A kötet címe szerint egyfajta történelmi utazásra hív, mégpedig neves történeti szereplők aláírásain keresztül. És valóban, az érdeklődő 52 életrajzot olvashat a 17. századtól a 20. század közepéig-végéig, az 1578-ban született II. Habsburg Ferdinánd német-római császárral, magyar királlyal kezdve egészen a 2011-ben elhunyt Habsburg Ottóig. De ez ne tévesszen meg senkit, nem egy Habsburg családi életrajzgyűjteményről van szó, ugyanis a kötet főszereplőinek döntő többsége ízig-vérig magyar történelmi személyiség, főként politikus, köztük számos miniszterelnök és miniszter, főméltóságok, egyházférfiak, katonai főtisztek, de még tudós is akad köztük. Mi köti össze e személyeket, miért éppen ők kerültek be ebbe a kötetbe?
A válasz egy rendhagyó és igen értékes gyűjteményben rejlik. Ez a válogatott iratokat tartalmazó gyűjtemény korábban magántulajdonban volt, de hála a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának (MOKK), ma már köztestületi, azaz MOKK tulajdonban van és a Kamara jó gazda példájára saját, győri levéltárában őrzi e kiemelkedő értékű irategyüttest, amely anyag így a kutatók számára is ezáltal hozzáférhetővé vált. Maga a gyűjtemény értéke nem az egyes iratdarabok történeti értékében leledzik, hanem annak tudatos kialakításában. A gyűjtemény felhalmozója ugyanis tervszerűen arra törekedett, hogy a 17. századi uralkodóinktól kezdve elsősorban a dualizmus, majd a két világháború közötti politikai elit meghatározó tagjai által sajátkezűleg ellenjegyzett, azaz aláírt iratokat gyűjtsön össze. Van közöttük uralkodói leirat, jóváhagyott törvényszöveg, számos kinevezés, köszönőlevél, de többségükben kisebb jelentőségű hivatali ügyek
- 108/109 -
szerepelnek. Mégis, izgalmas gyűjteményről van szó minden tekintetben. Az egyes, még önmagukban kisebb jelentőségűnek vélt iratokból is ügyek, történetek rajzolódnak ki, magunk elé képzelhetjük az iratot aláíró Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, miniszterelnökök sorát, pl. Andrássy Gyulát, Wekerle Sándort, Gróf Bethlen Istvánt vagy Horthy Miklós kormányzót, továbbá történelmünkben meghatározó szerepet betöltő egyházfőket mint Mindszenty József hercegprímást, esztergomi érseket, Prohászka Ottokár székesfehérvári, vagy a mártírhalált halt Apor Vilmos győri, vagy az erdélyi magyarság megmaradásáért küzdő Márton Áron püspököket, amint egy hivatali ügyet vagy magánlevelet írnak alá. Beleképzelhetjük magunkat az ő helyzetükbe, mivel is foglalkozott egy-egy nagy történelmi személyiség a mindennapokban, milyen ügyek kerültek eléjük egy fontos hivatalra történő kinevezéstől egy diáknak szóló miniszterelnöki köszönetig. Ott lehetünk velük, a dolgozószobájukban, az íróasztaluknál, belepillanthatunk a munkájukba, átérezhetjük azt a pillanatot, amikor ezek - a kötet révén nyugodtan mondhatjuk most már - nevezetes tollvonások megszülettek.
Ezek az aláírások ugyanakkor alkalmat adnak a történésznek arra, hogy a nevezetes személyiség pályaképét megrajzolja. Az életrajzírás nehéz műfaj, különösen akkor, amikor egy ilyen kötet adta lehetőséghez alkalmazkodva, tömör, szakszerű, de mégis olvasmányos módon kell bemutatni olyan személyiségeket is, akiket az utca népe is jól ismer vagy ismerni vél: Kossuth Lajostól Horthy Miklósig és számos olyan történelmi alakot, akiket jószerivel csak a szűk történész szakma tart nyilván, mint a konzervatív Mailáth György magyar udvari kancellárt, országbírót, vagy az I. világháború előtt rövid ideig miniszterelnök Lukács Lászlót.
A szerzők nagyszerűen megoldották e nehéz kihívást. Mindegyikük kiváló történész, most is gyakorló levéltárosok vagy életpályájuk egy szakaszában azok voltak. Fazekas István az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professzora, aki korábban a Magyar Országos Levéltár levéltárosa, majd az Osztrák Állami Levéltárban a Haus- Hof und Staatsarchiv, azaz a Házi-Udvari és Állami Levéltár és a Finanz- und Hoflkammerarchiv, azaz a Pénzügyi és Udvari Kamarai Levéltár mellé kirendelt magyar bécsi levéltári delegátus volt, 10 életrajzot jegyez. Kutatásai alapján nem lepődhetünk meg azon, hogy ő vállalta el hat Habsburg uralkodó életrajzát, ezen kívül Thököly Imréjét, Ürményi Józsefét, ugyanakkor vállalt dualizmus kori miniszterelnököt Tisza István, vagy 20. századi főpapot Apor Vilmos személyében. Főként az uralkodói életrajzok jelenthettek nagy kihívást, hiszen olyan koronás főkről írt, akiknek döntő többségéről nincs magyar biográfia, ugyanakkor nemzetközi irodalmuk jelentős. Érdemes megjegyeznünk, hogy az uralkodók által kibocsátott iratokon található más aláírókat is beazonosította, jól ismerve a korabeli kancelláriai gyakorlatot, az irat közreműködésében szerepet vállaló titkárok, kancellárok személyét.
- 109/110 -
Sarusi Kiss Béla történész-levéltáros, Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetője, aki kora újkori had- és gazdaságtörténeti kutatásairól ismert, ugyanakkor jelentős gyakorlattal bír 19-20. századi iratanyagok, főként jogszolgáltatási, köztük közjegyzői iratok kezelésében, feldolgozásában, közzétételében, összesen 17 életrajzot készített, elsősorban dualizmus-kori történeti személyiségekről. Az ő nevéhez fűződik ugyanakkor Széchenyi István és Kossuth Lajos életrajzi összegzése, ami tekintve a rájuk vonatkozó könyvtárnyi irodalmat, nem volt egyszerű feladat. A másik véglet a már említett Mailáth György vagy Lukács László lehetett. De számos kiemelkedő életpályát mutat be Baross Gábortól kezdve Andrássy Gyulán át Tisza Kálmánig. Ezeknek az életrajzoknak nagy előnyük, hogy azon túl, hogy kiváló összefoglalást nyújtanak, számos esetben - mint például Lónyay Menyhért esetében - támaszkodik levéltári forrásokra is, egyúttal az aláírásokban érintett iratokban szereplő személyek beazonosítását is mintaszerűen elvégezte. Toma Katalin történész-levéltáros, aki szintén Budapest Főváros Levéltára munkatársa, főosztályvezető-helyettese két életrajzot készített, Habsburg Józsefét és Mindszenty Józsefét, bizonyítva, hogy nem csupán a 17. századi magyar történelemben járatos. Ujváry Gábor a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár intézetvezetője, egyúttal a Horthy-kori Kutatócsoport vezetője, aki szintén több évet töltött Bécsben a Collegium Hungaricum igazgató-helyetteseként, illetve a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatójaként, levéltáros végzettséggel és tapasztalattal is bír, aki elsősorban a két világháború közötti magyar történelem meghatározó, iskolateremtő kutatója 23 életrajzot jegyez. Nem volt egyszerű helyzetben, hiszen neki jutottak a legvitatottabbnak tekinthető, ma is vitákat kavaró történelmi személyiségek. Többek között az ő kutatásainak is köszönhetjük, hogy ma már Horthy Miklós vagy Gömbös Gyula személyiségét, történeti szerepét árnyaltabban látjuk, a kommunista történetírás demonizálása és a rendszerváltást követő, sokszor valóban megkérdőjelezhető heroizálás között megtalálva a kiegyensúlyozott, érdemeket és hibákat, a történeti eredményeket és vétkeket egyaránt számba vevő megközelítést. Neki jutottak a katonák: a halálra ítélt hadseregparancsnok Jány Gusztáv, a demokratikus Magyarország első miniszterelnöke, dálnoki Miklós Béla, vagy a Világ Igaza címmel a Yad Vashem Intézet által kitüntetett nagybaczoni Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, a Horthy-korszak emblematikus tisztjei, akiknek közel hasonló képzés és szemlélet mellett eltérő sors és megítélés jutott, továbbá a 2. világháború miniszterelnökei: Kállay Miklós vagy a háborús bűnökért elítélt, Sztójay (Sztojakovics) Döme (Demeter) és Imrédy Béla. Szintén nem lehetett hálás feladat Ferenc József darabontkormányát vezető Fejérváry Géza életrajzának megírása, de az ő tollából olvasható Wekerle Sándor, Apponyi Albert, Bethlen István, Klebelsberg Kuno -utóbbiról Ujváry "Egy európai formátumú
- 110/111 -
államférfi" címmel biográfiát is írt - életrajzi összegzése és amely életutak vizsgálata egy történész számára is inkább pozitív elemeket tartalmaz.
Végül szólni kell a kötet szerkesztője, Rokolya Gábor érdemeiről. Nélküle ez a kötet létre sem jöhetett volna, hiszen fontos szerepet játszott a gyűjtemény kamarai tulajdonba kerülésében és ő szorgalmazta a kiemelkedő értékű iratok tudományos feldolgozását, közzétételét. A kötet szerkesztési feladatait is magára vállalta és jól látszik a keze munkája: a kötet világos szerkezettel bír, az életrajzok - annak ellenére, hogy négy szerző munkái -, egységes szerkezettel bírnak, logikus rendben követik egymást. A kötethez névmutató is készült, ami elősegíti a használatát. A közölt képek gondos kiválasztása és a színvonalas grafikai tervezés koordinálása is mindig a kötet szerkesztőjének nehéz ódiuma. A képanyag egyébként külön elismerést érdemel, szinte minden szereplőről sikerült hiteles ábrázolást, portrét, festményt vagy fotót beszerezni, jó minőségben, a kapcsolódó más képeket is jól kiválasztották és a közölt iratok képei is jó minőségűek, az aláírások pedig külön is tanulmányozhatók.
Fontos megemlíteni, hogy a kötet angolul is megjelent, kiváló fordításban és ugyanilyen külsőben, amivel és tartalmával véleményem szerint nagy sikert arathat külföldön is.
Összegzésként annyit állapíthatunk meg, hogy a kötet címének megfelelően az olvasás során valóban egyfajta magyar történet áll össze, pozitív és kevésbé pozitív szerepet betöltő személyiségek életrajzán keresztül betekintést nyerünk a 17-20. századi magyar történelem kulisszái mögé, egyúttal szinte párhuzamosan egy mikrotörténeti vonulat is meghúzódik a híres emberek által aláírt iratokban szereplő egyéni történetek, sorsok felvillantásával. Ajánlom e kötetet minden, a múltunk iránt érdeklődőnek, akik modern megközelítésű, magas színvonalú, egyúttal olvasmányos élettörténetekre és rajtuk keresztül hazánk hol felemelő, hol zivataros időszakaira kíváncsiak. ■
Visszaugrás
