Az orvosi etika és ennek nyomán az egészségügyi jog alapvető tétele, hogy bármilyen orvosi beavatkozást csak a beteg beleegyezésével lehet elvégezni, néhány kivételes esettől eltekintve. Ez a tétel első ránézésre talán túlságosan is evidensnek tűnhet - hiszen a beteg az esetek túlnyomó többségében azért megy az orvoshoz, hogy az őt gyógykezelje, tehát a beleegyezés kérdése nem lehet vitás -, valójában a mindennapi gyakorlat során nagyon sok problémát vet fel. Az alábbiakban elsősorban azt a kérdést vizsgáljuk, hogy kiskorú beteg esetében hogyan érvényesül a gyógykezelésbe való beleegyezés joga a hatályos magyar jogban, illetve melyek annak a korlátai. Látni fogjuk, hogy a hatályos szabályozás ebben a kérdésben rendkívül bonyolult, összetett, ami szükségszerűen oda vezet, hogy a gyakorlati alkalmazása igen nagy nehézségekbe ütközik, különös tekintettel arra, hogy az egészségügyi döntések meghozatala során az esetek túlnyomó többségében a jogi képzettséggel nem rendelkező egészségügyi személyzetnek, rendszerint az orvosnak kell a gyakran bonyolult jogi problémára választ találnia és a jogszabályt megfelelően alkalmaznia.
A kérdésnek aktualitása is van, hiszen - a média kiemelt figyelme mellett - éppen most van folyamatban egy olyan büntetőeljárás, amelyben a szülőket kiskorú veszélyeztetésével vádolják, a kötelező védőoltás elmulasztása miatt. A kötelező védőoltás elmulasztásának kérdése Nyugat-Európában évtizedek óta vissza-visszatérő kérdés, így szinte törvényszerű volt, hogy hozzánk is elérkezik ez a probléma, és ennek kapcsán felvetődnek a szülő döntéshozatali jogának terjedelmével kapcsolatos kérdések.
Mielőtt azonban a kiskorú betegek egészségügyi ellátásával kapcsolatos döntések meghozatalának kérdését tárgyalnánk, röviden át kell tekintenünk az egészségügyi kezelésbe történő beleegyezés általános szabályait.
Az egészségügyi kezelésbe történő beleegyezés alapvető szabályait az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben (a továbbiakban: Eütv.) találjuk meg. Az Eütv. 15. §-a szerint a beteget megilleti az önrendelkezéshez való jog, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozható. Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza. A betegnek joga van arra, hogy azokat a beavatkozásokat is visszautasítsa, amelyek elmaradása esetén előreláthatóan maradandó károsodást szenved, illetve - bizonyos feltételek teljesülése esetén - azokat is, amelyek elmaradása a halálához vezet.
Az Eütv. a cselekvőképes beteg részére biztosítja a lehetőségét annak is, hogy megnevezze azt a személyt, aki helyette a beleegyezés és a visszautasítás jogát gyakorolhatja [16. § (1) bekezdés a) pont]. A törvény lehetővé teszi továbbá, hogy a cselekvőképes beteg egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat előre, későbbi cselekvőképtelensége esetére visszautasítson [22. § (1) bekezdése], és így rendezze gyógykezelése kérdését arra az esetre, ha például baleset következtében súlyos koponyasérülést szenved, és már nem képes a döntések meghozatalára.
A törvény a cselekvőképes, nagykorú beteg esetében ezt az önrendelkezési jogot azonban több vonatkozásban is korlátozza.
Így a cselekvőképes beteget csak akkor illeti meg az ellátás visszautasításának joga, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét nem veszélyezteti. Ezért beleegyezésük nélkül, illetve akaratuk ellenére is kezelni kell a jogszabályban meghatározott fertőző betegségben szenvedőket [Eütv. 62. §; a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú melléklete], ebben az esetben az önrendelkezési jog korlátozásának alkotmányos alapja a közegészség védelme. Ugyanígy, azt a pszichiátriai beteget, aki másokat veszélyeztet, szintén akarata ellenére is kezelni kell, akkor is, ha polgári jogi szempontból teljesen cselekvőképes.
Sürgős szükség esetében is elvégezhető a beavatkozás az egyébként cselekvőképes beteg beleegyezése nélkül. Ez a szabály azokra az esetekre vonatkozik, amikor a beleegyezés beszerzése olyan késedelemmel járna, amely a beteg életét vagy egészségét veszélyeztetné, és feltételezhető, hogy a beteg beleegyezne a beavatkozás elvégzésébe [Eütv. 17. § (1) bek.]. Így nyilvánvalóan azt a beteget, aki a halszálkát félrenyelte, és fullad, nem kell tájékoztatni és a beleegyezését kérni, hanem el kell végezni a szükséges beavatkozást, vagyis el kell távolítani a szálkát a légutakból.
Sajátos korlátozást tartalmaz a szabályozás a várandós anyák esetében. Az Eütv. 20. §-ának (6) bekezdése értelmében a várandós anya nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha előre láthatóan képes a gyermek kihordására.
A szabadságvesztés büntetésüket töltő személyek esetében sem érvényesül teljes körűen az egészségügyi önrendelkezési jog, hiszen a beteg csak a jogszabályban - elég általánosan - megfogalmazott korlátozásokkal utasíthatja vissza az egyes egészségügyi ellátási formákat (Bvtvr. 33. §).
Végül a törvény az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak bizonyos korlátok között ad lehetőséget. Az ilyen beavatkozás (pl. életmentő műtét, vértranszfúzió, sürgős kórházi elhelyezés) visszautasítására csak akkor van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan [Eütv. 20. § (3) bek.]. Ebből következően az, aki gyógyítható betegségben szenved, a kezelést nem utasíthatja vissza - így például egy balesetben sérült beteget akarata ellenére is vérátömlesztésben kell részesíteni, vagy akarata ellenére is végtag amputációt kell végezni, ha ezzel az élete megmenthető. Ugyanakkor például az a beteg, akinek a daganatos betegsége már távoli áttéteket képzett, a szabályozás értelmében visszautasíthatja a vérátömlesztést. (Az önrendelkezési jognak ez a korlátozása nemzetközi összehasonlításban is aggályosnak tűnik, sőt, az Európai Emberi Jogi Bíróság közelmúltban, egy angol végstádiumú beteg ügyében hozott döntését elemezve úgy tűnik, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel sem egyeztethető össze).
Az életfenntartó, életmentő kezelés visszautasítása esetére a törvény eljárási szabályokat is előír, így háromtagú orvosi bizottságnak kell nyilatkoznia arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, fennállnak a visszautasítás törvényi feltételei. A betegnek az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon - két tanú előtt - ismételten ki kell nyilvánítania a visszautasításra irányuló szándékát.
A kiskorú, szülői felügyelet alatt álló személyek esetén az egészségügyi jognyilatkozatok megtételét részben a Ptk., részben az Eütv. szabályai határozzák meg. A szülő döntéshozatali jogával kapcsolatban több kérdés is tisztázásra szorul. Vajon a szülő ugyanolyan terjedelemben dönthet a gyermeke kezeléséről, mintha a sajátjáról döntene? Szükség van-e mindkét szülő beleegyezésére, mi az eljárás a szülők eltérő nyilatkozata esetében? Vajon ugyanazok a szabályok vonatkoznak az óvodás korú, mint az érettségi előtt álló gyermekre?
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
