A munka egyik alapvető funkciója lehetővé tenni a munkát végző ember (és családja) megélhetését. Munkát végezni sokféle formában lehetséges, ún. függő munka keretében, illetve tágabb értelemben vett "önfoglalkoztatóként". Ez meghatározza azt a jogviszonyt is, amely a munkavégzés jogi kereteit megteremti. A munka típusa pedig, amelyet egy személy végez, több tényezőtől is függ, úgymint végzettség, szakképzettség, forrásokhoz való hozzáférés stb. A munkavégzés jogi szabályozása, a munkához való jog az emberiség története során rengeteget változott az ókortól kezdve a modern társadalmakig.
A munkához való jog elismeri, hogy munkára minden egyén jogosult. A munkához való jog elsődleges jelentése, hogy a polgároknak joguk van részt venni a társadalom termelő és szolgáltató tevékenységében, joguk van az ilyen közös tevékenységből hasznot szerezni olyan mértékben, amely biztosítja számukra a megfelelő életszínvonalat.[1] A munkához való jog tehát lehetővé teszi, hogy senkit ne lehessen kizárni a gazdasági életből, az ott folyó jövedelemszerző tevékenységből. A munkához való jog azt is jelenti, hogy a munka és a forrásokhoz való hozzáférés olyan módon legyen felosztva, amely lehetővé teszi mindenki számára, hogy megfelelő munkát végezhessen. A megélhetés biztosításához való jog ugyanis arra utal, hogy a gazdasági tevékenységből származó haszon legalább elegendő legyen a megfelelő életszínvonal eléréséhez.
A munkához való jog követelményének ugyanakkor nem felel meg bármilyen típusú gazdasági tevékenységben való részvétel. Tulajdonképpen ez azt foglalja magában, hogy mindenkinek legyen lehetősége az általa szabadon végzett választott vagy elfogadott munka útján való megélhetésre. A megélhetést biztosító gazdasági tevékenységnek fontos eleme a választás és a szabadság. A munkához való jog tehát nem csupán azt jelenti, hogy a munkát úgy osztják fel, hogy abban mindenki részt vehessen, hanem azt is, hogy az adott munkavállaló a megélhetés módjára vonatkozó preferenciáit mint emberi jogi garanciát is érvényesítse. A munkához való jognak a lényegi megközelítése, hogy mindenkinek joga van a munkaalkalmakhoz való hozzáféréshez.
A munkához való jog a gazdasági, szociális és kulturális jogok, a tágabb értelemben vett szociális jogok körébe tartozik. A munkához való jog kettős természetű: egyik oldalról klasszikus szabadságjognak minősül, másik oldalról pedig részesedési jog, mint a tulajdonhoz való jog jogot helyettesítő, annak keletkezését elősegítő jog, tekintettel arra, hogy akik más forrásból nem rendelkeznek a megélhetésüket biztosító javakkal, azokra munkájuk révén szert tehetnek. A 21/1994. (IV. 16.) AB határozat értelmében a munkához való jog alapjog, annak alanyi jogi oldala és intézményvédelmi oldala együtt adja ki a jog érvényesítésének alkotmányos rendjét.[2] A munkához való jog alanyi jogi oldala azt jelenti, hogy az állam nem akadályozhatja meg egy munka vagy egy foglalkozás gyakorlását. A munkához való jog intézményvédelmi oldalát lehet nevezni a jog szociális oldalának is.
Az állam az intézményvédelem területén köteles olyan foglalkoztatáspolitikát kialakítani, amely ösztönzi a munkahelyek teremtését. Ebben az értelemben a munkához való jog kettős természetű, és az az állam részéről nem csupán tartózkodást feltételez, hanem aktív magatartást is. A szabadságjogok esetében az államtól az a magatartás várható el, hogy valamitől tartózkodjon. A munkához való jog esetében ez tulajdonképpen megfordul, és az államtól aktív magatartás várható el, ebből adódóan a munkához való jog az államra különböző kötelezettségeket ró. Juhász Gábor is a munkához való jog kettős természetéről értekezik, a foglalkozás szabad megválasztását negatív jognak tekinti, míg a munkalehetőségek biztosítását (ami állami beavatkozással valósulhat meg) a jog pozitív oldalaként értelmezi.[3] (Megjegyzendő, hogy az alapjog nem feltétlenül csak pozitív irányban érvényesülhet, hanem negatív irányban is, ami e jog nem gyakorlásának a szabadságát jelenti.[4])
Nem hallgatható el, hogy a magyar jogirodalomban megjelent olyan kérdésfeltevés is, hogy egy alkotmányos jogállamban beszélhetünk-e a munkához való jogról mint önálló alapjogról. Azaz egy alkotmányos jogállamban létezhet-e egyáltalán a munkához való jog mint önálló alapjog, ha ugyanis a munkához való jog alkotmányosan garantálható tartományát vagy a szociális biztonság, a megélhetéshez való jog vonatkozásában határozzuk meg, vagy a munkához való jogot a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának lehetőségére és a már gyakorolt munka meghatározott szabályok szerinti végzésére szűkítjük, akkor a munkához való joggal kapcsolatban nem marad olyan alkotmányos követelmény, amelyet más nevesített alapjog már ne tartalmazna.[5]
A magunk részéről mindenképpen a munkához való jog mint önálló alapjog mellett kardoskodunk, az ellentétes nézet ellenére.
A fentiekben foglalkoztunk a munkához való jog szociális oldalával. A szociális biztonsághoz való jog kialakulására alább térünk ki, mindenesetre az már itt leszögezhető, hogy mindkét jog ún. második generációs jog, a gazdasági, szociális és kulturális jogok körébe tartozik. A két alapjog kiegészíti egymást, mert tulajdonképpen ahol véget ér a munkához való jog, általában ott kezdődik a szociális biztonsághoz való jog az állam által kötelezően fenntartandó intézményrendszeren keresztül.
A digitalizáció jelentős mértékben befolyásolja az életünket. A digitalizáció egy gyűjtőfogalom, melybe beletartozik a számítástechnikai eszközök használata, a munkahelyek automatizálása, az internetes és applikáción keresztüli munkavégzés és a mesterséges intelligencia is. Ezeknek a technológiák egyre fontosabbá válnak szá-
- 3/4 -
munkra. Jelentős kihatással vannak az életünk privát és nyilvános részére, és átalakítják a munkavégzési folyamatokat is. Mindegyik forma más módon, de egy irányba mutatva változtat a helyzeten.
A digitalizáción belül az egyik legjelentősebb szegmens a mesterséges intelligencia, mely a többi digitális megoldáshoz hasonlóan döntő mértékben meghatározza mindennapjainkat. Hosszú oldalakon keresztül lehetne sorolni, az élet mely területein találkozhatunk a mesterséges intelligenciával, olyan területeken, amelyeken korábban el sem tudtuk volna ezeket képzelni, legfeljebb tudományos-fantasztikus könyvekben, filmekben olvastunk, láttunk róluk. Húsz évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy robot fogja kihozni a pizzériában megrendelt ételt[6] vagy önvezető autók fognak szembejönni velünk az utakon?[7]
A mesterséges intelligencia természetesen kihat a munka világára is. A digitális változások, amelyek egyik eleme a mesterséges intelligencia, újabb és újabb rugalmas foglalkoztatási formákat hozhatnak létre. A rugalmasság (a biztonság mellett) régi igénye a munka világa szereplőinek és nagy kihívás a munkajog művelőinek. A digitalizáció esetében beszélhetünk olyan megoldásokról, amelyek gyökerei mélyebbre nyúlnak vissza, és már többé-kevésbé sajátos munkavégzési formákat alakítottak ki. Az egyik megoldást az atipikus munkavégzési viszonyok jelentik, amelyeknél a tipikus munkaviszony jellemző ismérveitől eltéréseket találhatunk.[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
