A polgári gazdaságban a verseny és a beavatkozás normál körülmények között is kutya-macska barátságban vannak: fújtatnak egymásra, de ezért együtt élnek. Az állam szabályozó szerepe mellett szereplője is a piacgazdaságnak, nemcsak megrendelőként, hanem gazdálkodó tulajdonosként is. Milyen sajátosságai vannak a versenytársak közötti "elvegyülésének"? Miként viszonyul tulajdonosi minősége hagyományosabb szabályozási szerepköréhez? Tudnunk kell ehhez, hogy a szükséges kölcsönös távolságtartás változhat halálos öleléssé.
Az Európai Unió (EU) jogában a tagállam elsősorban gazdaságszabályozást folytató regulátor (szabályozó). A tulajdonosi szerep elvileg teljesen független a közhatalmi funkcióktól. Az államot képviselő kormányzatok politikájának viszonylag szürke zónája e feladatok ellátásának tényleges gyakorlása. Az állami tulajdonú vállalatok körében ugyanakkor természetesen egyaránt figyelembe veendő az önálló vállalati menedzsmentaktivitás és a globális fejlődési folyamatokba ágyazott folyamatos változás ténye.
Kiinduló megállapításunk szerint a kormányzati aktív jelenlét a globális piacgazdaságban nemcsak szabályozási, hanem maradandóan tulajdonosi is, amit elsődlegesen az állami vállalatok súlyának alakulása fejez ki. Tesztelendő állításunk, hipotézisünk ehhez képest az, hogy minél erősebb a globalizáció jelentősége, paradox módon annál inkább érvényre jut az állami tulajdonosi pozíció. Az EU vonatkozó szabályozási politikáinak alakulása ezt érdekes módon nem gátolja olyan vehemensen, mint azt elsőre feltételeznünk kellene. Megállapítható ugyanakkor, hogy az állam tulajdonának kiterjedtsége nem feltétlenül arányos befolyásának erősségével. Bizonyos határ fölött továbbá a releváns hatások eleve különbözőek lehetnek.
Tanulmányunk az állami vállalatok piacgazdaságban való megnyilvánulásának mint közpolitikai jelenségnek a különböző jogi modelljeit három ágazat példáján[3] mutatja be. A postai szolgáltatásokat, a médiaszolgáltatást, a telekommunikációt egymáshoz képest, akárcsak a szabályozásban, az állami vállalatok jelenlétét illetően is eltérő típusokként jellemezhetjük. Összehasonlító jogi elemzés mellett az Orbis Europe[4] átfogó vállalati adatbázisát használtuk feldolgozott adataink empirikus forrásaként.
Az állami tulajdonú vállalatok piacgazdaságban való jelenléte a versenygazdasági beavatkozásokat nem a szokásos oldalról helyezi megvilágításba, amiből az európai integráció, illetve a globalizáció újabb sajátosságai következnek. Különösen a tagállamok, nemzeti kormányok által alkalmazható eszköztár hatókörének alakulására nézve adódnak ebből következtetések, amelyek a piac egységességével kapcsolatos felfogásunkat szabályozási értelemben is árnyalhatják.
Az állami vállalati tulajdon jelentősége a modern gazdaságban mindig is jelenlévő volt, különböző korszakokban azonban eltérő fontosságot tulajdonítottak neki.[5] A kapitalista és a szocialista világrendszer 20. századi küzdelme idején az állam radikális ellenpontja volt a tőkés gazdaságnak. A termelőeszközök (vállalati) tulajdonának köz vagy magán jellege vízválasztó volt a két berendezkedés között.
A jóléti kapitalizmus saját világában ugyanakkor a piaci viszonyokra ható beavatkozások kevésbé az egymást kizáró dichotómiára épültek. Az elméletek inkább kormányzati szerepekről beszéltek, amelyeket az árucsere viszonyaiba beágyazottként értelmeztek. Lényege ennek nem a magántulajdonos kisajátítása, hanem annak kizárólag a verseny hatékonysága érdekében történő befolyásolása. Korszakonként változó volt e kapcsolat mibenléte és gyakorlati tartalma. Az uralkodó felfogások megközelítése, szemlélete ennek megfelelően erősen megoszlott.
A közszektor gazdaságtana a versenyszektorban is a kormányzat szükségképpeni szerepeit[6] emeli ki. A piaci elégtelenségek korrekciója az árucsere és a pénzfogalom nagyobb akadályoktól mentes működését hivatott szolgálni, ideértve a társadalom közösségi jóléti szükségleteinek kielégítését. Nem véletlen azonban, hogy nem annyira az állam és a tulajdonosi jelenlét, mint inkább a kormányzat és annak politikája az, amivel a közérdeket megjelenítik.
A kettősség tartalma elkülönítő. Az állam ebben az összefüggésben elsősorban hatalommal felruházott intézményrendszer, a kormányzat pedig ennek a mindenkori működtetője.[7] Az utóbbi ekként is számos eszköz birtokában van. Közöttük a tulajdon jelen lévő jelenség volt mindig, de legalábbis az angolszász szak-
- 30/31 -
irodalomban[8] elméletileg sosem volt annyira hangsúlyos. Megjegyzendő továbbá, hogy a jóléti állam elméletei vagy akár a keynesianizmus az állami szerep különböző motivációjú kiterjesztése ellenére sem a köztulajdon bővítésében gondolkodtak elsősorban,[9] ha éppenséggel a gyakorlatban történt is a mértéket illetően tényleges növekedés.
Már a jóléti rendszerek kritikai felfogásainak témái körébe tartozik, hogy önérdek az elégtelenségeket kiküszöbölni szándékozó korrekciós oldalon mindig volt. A kormányzati működés kudarcai gazdasági értelemben szintén rendszerszerűek és ekként kezelést igényelnek, miként arra a közösségi választások elméletei[10] sokoldalúan rámutattak. Ebben az összefüggésrendszerben megint nem a tulajdon, hanem az adott esetben hozzákapcsolódó szakpolitikai megoldások szelekciója áll a középpontban.
Éles kontraszt a neoliberalizmus színre lépésével keletkezett. A privatizáció gondolata újra a piac és az állam dichotómiáját helyezte előtérbe. Az ellentét valójában azonban csak a rendszerváltó országokban volt olyan nagyon erős. A thatcherizmussal és reaganomics-szal jellemezhető gazdaságpolitikai irányzatoknak sokkal inkább a hatékonyság és az eredményesség állt a középpontjában, mint a tulajdonosváltás. A központi vagy helyi kormányzati érdekeltségű vállalatok szerepe bizonyos ágazatokban stabil maradt, bár átalakulások mellett. Elsősorban az vált közpolitikai értelemben világossá, hogy piacgazdaságban a kormányzat által tulajdonolt vállalat is magánvállalat. Az állam ugyanis elvileg nem több, mint magántulajdonos ebben a minőségében.
A neoliberalizmus gazdaságpolitikai gyakorlata azonban nem ezt a szerepet, hanem elsődlegesen a regulációt emelte ki a közszféra oldalán. Azt a formát eszményítette, amelyben az állam mint kormányzati szerepek gyakorlója a versenygazdaság, az EU-ban a belső piac egységességének őrzője. A neoliberalizmus politikai elméletének államfelfogása[11] konkretizálódott ebben a hozzáállásban. Eszerint a mérsékelt beavatkozás rendszere nagyon is határozott volt: ott, ahol van elismert közfunkció, ez a logika kifejezetten erős hatalmat feltételez.
A kétezres évek első évtizedének végéhez közeledve a válságok hatására új eszköztár került elő. De már korábban elindult egy folyamat[12] az EU-ban is, ami jogalkotásban és jogalkalmazásban egyaránt egyre megengedőbb lett a belső piac egysége erősítése ellenében a tagállamok rendelkezési szabadságát előnyben részesítő kivételek elfogadása iránt. Mindez először a közbeszerzési rendszer lazításával kezdődött. A közbeszerzési irányelvek 2004. évi módosulásától kezdve a közmegbízások versenyeztetésének kötelezettségén egyre inkább enyhítettek, ami lehetővé tette a kormányzati tulajdonú közszolgáltató vállalatokkal ún. házon belüli (in-house) megállapodások kötését.[13] Ez az eljárás a kötelező versenyeztetés alóli kivételnek volt tekinthető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
