Az Európai Unió nemzetközi magánjogi szabályai az Amszterdami Szerződés hatálybalépését követően örvendetes módon megszaporodtak,[1] azaz mára több polgári jogi jogterületre vonatkozóan rendelkezésünkre állnak uniós jogforrások.[2] A jogforrások számának nagymértékű emelkedése azonban maga után von egy kötelezettséget is, nevezetesen akkor lehetnek kellően hatékonyak ezek az uniós jogi szabályok, ha egyrészt kiszámíthatóan, világosan, előre jól láthatóan tartalmazzák az irányadó szabályokat, másrészt viszont kellően rugalmasak ahhoz, hogy azokat a tagállamok egymástól eltérést mutató jogrendszereiben a legkülönfélébb területekre,[3] akár gyorsan változó jogviszonyokra is alkalmazni lehessen. Amíg e követelmények közül a kiszámíthatóság biztosítása elsősorban a jogalkotás, míg a rugalmasság követelményének érvényesülése elsősorban a jogalkalmazás számára jelent kihívást. Az Európai Unió minőségi jogalkotási programja[4] sokat tett e követelmények megvalósíthatósága kereteinek kijelölése tekintetében, és az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) jogértelmező - időnként jogfejlesztő - tevékenysége is hozzáárult e követelmények tényleges érvényesüléséhez. Ez a tevékenység két elvi alapon csoportosítható. A tagállamok nemzetközi magánjogi gyakorlata szempontjából kiemelkedő jelentősége van a Bíróság által kialakított doktrínáknak és működési elveknek. Doktrínák alatt elvi jelentőségű, olyan jogelveket érthetünk, melyek sarokpontonként, érték-alapul szolgálnak alapvető jogkérdések eldöntésénél. A doktrínák főként a sui generis önálló uniós jogrendszer sajátosságaihoz kapcsolódnak, abból vezethetők le. A doktrínák lehetnek írottak, de tipikusan a soft law keretein belül jelennek meg, és íratlan formáit a Bíróság gyakorlata alakítja. A működési elvek alatt az uniós és a tagállami jogrendszerek kölcsönhatásaiból, egymáshoz való viszonyukból következő írott (a jogforrásokban megjelenő), vagy íratlan (a Bíróság jogfejlesztő tevékenységéből eredő) szabályokat értjük. A működési elvek kapcsolódhatnak a vizsgált jogterületen (is) kifejezetten a Bíróság tevékenységéhez (pl. értelmezési elsődlegesség, hasznos válasz elve, autonóm értelmezés kötelezettsége), fakadhatnak általában az uniós jogból (pl. lojalitási klauzula, egyenértékűség és tényleges érvényesülés elve), és felfedezhetünk olyanokat is, amelyek kifejezetten az uniós nemzetközi magánjogi szabályok különös jellegéből, sajátosságaiból fakadnak (pl. fogalom-meghatározások kiemelt jelentősége, gyorsaság követelménye).
Jelen írás ezek közül két területre koncentrál, a koherencia elv és az autonóm értelmezés követelményét vizsgálja, módszertani szempontból pedig elsősorban esetjogi alapon, példákkal szemlélteti e működési elvek sajátosságait és összefüggéseit.
A koherencia elv jelenti egyrészt a szabályozás belső összefüggéseinek és következetes alkalmazásának követelményét (főként a fogalmak definitív elemeinek meghatározása körében), másrészt olyan esetekben is segítségül hívható, ha összefüggő, összetartozó kérdések jogi megítélése kerül terítékre. Az elsősorban jogalkotási követelményként - kisebb részben jogalkalmazási problematikaként - megfogalmazható koherencia annak a követelménynek a tényleges érvényesüléseként írható körül, amely a különböző uniós jogforrások közötti fogalmi összhang megteremtését célozza. Jó példa lehet ennek a követelménynek a gyakorlati megvalósulására a különböző uniós jogforrások fogalomhasználatának egységesítésére vonatkozó törekvés, vagy éppen a contrario, az elvnek a különböző fogalomhasználat indokoltságának mint differecia specifikának a meghatározása körében történő felbukkanása.[5] A fogalom-meghatározásoknak
- 26/27 -
az uniós nemzetközi magánjog szempontjából kiemelkedő jelentősége van. A használt fogalmak hatóköre ugyanis nem automatikusan generális jellegű, így előfordul, hogy egyik vagy másik jogforrás összefüggésében szűkebb, vagy mélyebb rétegét kell érinteni.
Legegyszerűbb a helyzet akkor, ha maga az uniós jogforrás ad legális definíciót egy fogalomról. A legújabb uniós jogforrások esetén tendencia az, hogy a legfontosabb fogalmakat maga a rendelet definiálja értelmező rendelkezések keretében. Jó példa erre a közelmúltan hatályba lépett, a Tanács házassági és szülői felelősségi ügyekben a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló 2019. június 25-i (EU) 2019/1111 rendelete,[6] amely a 2. cikkében "Fogalommeghatározások" cím alatt rögzíti az e rendelet szempontjából legfontosabb fogalmak definícióit.
A vizsgált jogforrás által adott fogalommeghatározás hiányában mindig a jogértelmezés lép előtérbe, ennek során pedig a főszabály mindig az, hogy az adott jogforrás hatókörében önállóan kell értelmezni a jogforrás fogalmait, tipikusan az adott rendelet céljára és felépítésére tekintettel.
Ez utóbbi körben több árnyalatát tapasztalhatjuk a koherencia elv megvalósulásának. A legnagyobb mértékű koherencia valósul meg a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságra, valamint az alkalmazandó jogra vonatkozó rendeletek tárgyi határának meghatározása körében. Ezt mutatja, hogy mind a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.)[7], mind a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11-i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma II.)[8] (7) preambulum-bekezdése kimondja, hogy a rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük egymás szabályaival, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló rendelet szabályaival. Ez azt jelenti, hogy ebben a kérdésben az egymásra való tekintettel történő szabályalkotásra került sor, ez a koherencia módszer volt a tárgyi hatály azonos körben való meghúzásának tudatos jogalkotói elvi alapja. Ezt a koherencia elvet a Bíróság értelmező gyakorlatában is megerősítette, sőt tovább is fejlesztette, amikor az egyik rendelet értelmezéséhez egy másik rendelet fogalmi készletét és értelmező gyakorlatát kifejezetten is felhasználta. Ahogyan a Bíróság a biztosítók közötti megtérítési igény érvényesítése iránti kereset esetén az alkalmazandó jog, valamint a szerződéses kötelezettségek és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok fogalmának meghatározása körében az "ERGO Insurance" SE és társa ügyben[9] hozott ítéletében rámutatott, mind a Róma I mind a Róma II rendelet (7) preambulum-bekezdéséből kitűnő, az e rendeletek kölcsönös alkalmazásával kapcsolatos koherencia célkitűzést meg kell valósítani, ezen túl azonban, figyelemmel kell lenni a Brüsszel I. rendelet fogalomrendszerére is, amely többek között különbséget tesz 5. cikkében a szerződés vagy szerződéses igény, valamint a jogellenes károkozással, a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy az ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyek között.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
