Az alábbi tanulmányban amellett érvelek, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel alkotmányellenes helyzet állt elő, mivel a magyar bíróságok által hozott határozatok általános megismerhetőségét biztosító jogszabályi feltételek hiányoznak. Itt az általános megismerhetőség biztosításának nem elsősorban az egyes határozatokba történő betekintés jogát, hanem e határozatok közzétételét tekintem.
Az alkotmányellenes helyzet abból adódik, hogy a bírói határozatok megismerhetőségének hiánya, az alább kifejtettek szerint:
- a jog megismerhetőségének akadályát képezi, és így sérti a jogállamiság (jogbiztonság) elvét,
- az egységesebb és kiszámíthatóbb jogalkalmazás biztosításának akadályát képezi, és így sérti a jogállamiság (jogbiztonság) elvét,
- nem teszi lehetővé bírói hatalom gyakorlásának átláthatóságát, és így sérti a jogállamiság elvét.
Alá kívánom támasztani azt a tételt, hogy ezen alkotmányellenes helyzet a bírói határozatok közzétételének fő szabályként történő, jogszabályi (törvényi) elrendelésével szüntethető meg. Mindemellett kitérek a közzététel korlátaira is, amely a határozatok jelentős körét (többségét) kizárná a kötelező közzétételből.
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. tv. 27. § (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogalkalmazás egységének biztosítása végett "elvi bírósági határozatokat tesz közzé", és a Legfelsőbb Bíróság "a jogegységi tanács által kiválasztott elvi bírósági határozatot hivatalos gyűjteményében közzéteszi" (ugyanott, 32. § (5) bekezdés).
A Legfelsőbb Bíróság hivatalos lapjában, a havonta megjelenő Bírósági Határozatokban teszi közzé eseteit. Jogesetek hozzáférhetők egy további, havi rendszerességgel megjelenő kiadványban, a Közigazgatási-Gazdasági Döntvénytárban, amely nem a Legfelsőbb Bíróság hivatalos lapja. E döntvénytárakból jogesetek elektronikusan is elérhetők elektronikus jogszabálygyűjteményekben, jogtárakban, illetve egyes jogesetek megjelennek több-kevesebb rendszerességgel és szűkebb körben egyes szakmai lapokban.
Mint legutóbb az Alkotmánybíróság egy esetéből kiderült, nem alkotmányellenes, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény a hivatalos gyűjtemények között nem sorolja fel a Legfelsőbb Bíróság hivatalos lapját.[1] Ugyanitt az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a törvény szabályozza azt az eljárást, ahogy az elvi kérdések eljutnak felsőbb bírói fórumokig, legvégül a Legfelsőbb Bíróságig.
A bírói határozatok (elvi bírósági határozatok) jelenlegi közzétételének két jellemző vonása van.
A közzététel részleges (külső szelektivitás). A bírói határozatok elenyésző része kerül közzétételre. A közzétett határozatok legnagyobbrészt a Legfelsőbb Bíróságon születtek. A közzétett bírói határozatok
- 80/81 -
száma Bírósági Határozatok 550-600 határozat évente, a bírói határozatok legnagyobb része nincs közzétéve. Hozzávetőlegesen az összes bírói határozat 0,001-0,002 része kerül a Bírósági Határozatokban közzétételre.[2] A közzétételből kimaradt határozatot néhány kivételtől eltekintve lényegileg csak a határozatot hozó bírói szerv, és a felek ismerik.
A bírói határozatokat rövidített, szerkesztett formában teszik közzé (belső szelektivitás). A tényállás, az indokolás nem a teljes szövegével jelenik meg. A szerkesztés egyben kiemelést, rendszerezést és válogatást is jelenthet, melynek szempontjai nem ismertek.
A közzététel kérdésén túl, a bírói határozatokhoz való hozzáférés az eljárásban részt nem vevő személyek számára nehézkes, lényegében a bíróság elnökének mérlegeléséhez és döntéséhez kötött. Az eljárási jogszabályok, valamint a bírósági ügyvitel szabályairól szóló, többször módosított, 123/1973. (IK. 1974. 1.) IM utasítás (BÜSZ) 38. § (1) bekezdése a bírósági eljárásban részt vevő személyek számára teszi lehetővé az iratok (így a bírósági határozatok) megtekintését, jegyzet vagy másolat készítését.
Más személynek az iratok megtekintését és másolatok készítését a bíróság elnöke engedélyezheti a személy jogi érdekének igazolása után (ugyanott 38. § (4) bekezdés). A 39. § tanúsága szerint, azonban a másolat készítésének joga korlátozottabb, mint az eljárásban eljáró személyek esetében. E diszkrecionális hatáskör gyakorlásáról, ezzel összefüggésben a jogi érdek mibenlétéről és értelmezéséről közzétett adat nem áll rendelkezésre.
A következőkben amellett érvelek, hogy a jog megismerhetőségének alkotmányos követelménye magában foglalja azt, hogy az államnak biztosítania kell a bírói határozatok megismerésének általános lehetőségét, azok nyilvánosságát.
A jogi normák közzétételének követelménye a jogállamiság keretei között kézenfekvő. Ez az Alkotmányból is levezethető.
Az Alkotmánybíróság igen korán kimondta, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelménye magában foglalja a jogbiztonság alkotmányos elvét is.[3] Az Alkotmánybíróság ugyancsak kimondta: "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára."[4]
Ebből a dictum-ból logikailag közvetlenül következnek a jogbiztonság elvét szolgáló további elvek, így pl. a jogszabály kihirdetésére és közzétételére vonatkozó követelmények[5], a jogalkalmazáshoz szükséges felkészülési idő biztosításának követelménye.[6]
A jogszabályok bárki általi és kellő időben történő megismerhetősége mögött az a megfontolás húzódik meg, miszerint biztosítani kell az állampolgároknak a tényleges lehetőséget arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani.[7] Ez a jog leglényegibb sajátosságából és alapvető funkciójából fakad, és a jogrend iránti közbizalom nélkülözhetetlen alapeleme. Az előre lefektetett, érthető és kiszámítható (játék)szabályok léte minden koordinált cselekvés nélkülözhetetlen eleme a modern társadalmakban, és egyben a (társadalmi) igazságosság, a "fairness" hordozója - egyben az egyenlőség eszméjének megtestesülését is jelenti.
A jogszabályok bárki általi és kellő időben történő megismerhetőségének követelménye mögött a fentieken túl az is meghúzódhat, hogy a jogalkotás a közvélemény ellenőrzése alatt legyen, a közvélemény le tudja mérni egy-egy jogi norma igazságosságát, illetve alkalmazásának igazságosságát. (Vö. a Kúria egyik megfogalmazott tételével: "a jogforrások az anyagi igazság érdekében és céljából állanak fenn és azokat úgy kell értelmezni és alkalmazni, ahogy az osztó igazság megköveteli".[8])
A jogbiztonság elvén belül, a jogszabályok publicitása olyan követelmény Fuller szerint, amely nélkül nem is beszélhetünk jogrendszerről.[9]
A fenti alaptételek nyomán azonban felvetődik a kérdés: a jogi normaszövegek közzétételével minden követelménynek eleget tesz-e az állam a jog megismerhetőségének biztosítása terén, vagy a jogbiztonság elvéből egyéb követelmény is folyik. Itt a (sokszor homályos vagy meghatározatlan) normaszövegek értelmezési lehetőségeit szűkítő, a normatartalmat konkretizáló, meghatározó - ezért a jog megismerésében lényeges szerepet játszó - bírói határozatok megismerhetősége vetődik fel, és nyer alkotmányos jelentőséget.
Ezen kérdés keretein belül nem kell abban a tekintetben állást foglalni, hogy létezik-e jelenleg Magyaror-
- 81/82 -
szágon bírói jogalkotás, vagy a bíróságok betöltenek-e jogalkotó funkciót. A bírói jogalkotás léte vitatott és elméleti jellegű kérdés. Ez azonban nem döntő szempont a jelen téma vonatkozásában.
Ehelyett az a vizsgált kérdés, hogy a bírósági határozatok ismerete nélkül - pusztán a jogszabályszöveg alapján - megismerhető-e a jog, annak tartalma. Amennyiben nem, a jogszabály publicitásának magában kell foglalnia a megismerhetőségét biztosító bírósági döntések közzétételét, megismerésének megfelelő biztosítását is.
Aligha vitatható kellő alappal, hogy a bírói határozatok ismerete az esetek többségében nélkülözhetetlen a jogi normák tartalmának megállapításához.[10] Ez kézenfekvő ugyan az angolszász jogrendszerekben, de kontinentális jogrendszerekben is a bírói gyakorlat nagy fontosságát hangsúlyozza a szakirodalom.[11] Van, amikor törvényjavaslat indokolása egy rendelkezés tartalmának meghatározását kifejezetten a bírói gyakorlatra bízza.[12] A jogszabályok tényleges érvényesülése a jog fogalmának részét képezi, azaz úgy része a jognak a jogszabály, ahogy az a valóságban érvényesül.[13]
A jogi norma - természetéből adódóan - sok esetben többféle értelmezésnek nyújthat teret. A magatartásminták közvetítésére szolgáló, általános nyelven megfogalmazott jogszabályok egy bizonyos ponton meghatározatlannak bizonyulnak. Ezt nevezi Hart szellemesen a "jog nyitott szövedékének" (open texture),[14] ami a természetes emberi nyelv meghatározatlanságából ered.
A bírói határozat az alkalmazott jogi normának vagy normáknak, vagy a normák sajátos kombinációjának meghatározott jogi jelentést tulajdonít, ezáltal kapnak értelmet a bíróság előtt fekvő egyedi ügyben. A jogi norma jelentésének, tartalmának és egyben alkalmazási körének meghatározása lényeges a jogi norma megismerése szempontjából.
A jogi normák, jogelvek kölcsönhatása és ezáltal tartalmuk módosulása sem egyértelmű a legtöbb esetben. Ezenfelül, a gyakorlatból az idők folyamán felmerülő sajátos esetek hozhatnak újabb és újabb törésvonalakat ugyanazon norma értelmezési tartományában, rávilágítván olyan értelmezési problémákra, melyekkel korábban nem vetett vagy nem vethetett számot a joggyakorlat, illetve az értelmezés. A jogi norma az idők folyamán új vagy módosult értelmet kaphat (az értelmezési tartomány új és új szegmenseinek konkretizálásával vagy a már elfogadott jelentés megváltoztatásával), és így alkalmazási köre rendszeresen módosulhat.
A fentiek különösen igazak akkor, amennyiben a jogalkotás hibája is közrejátszik, és a jogi normák nagyobb számban homályosak, ellentétesek és meghatározatlanok, mint az feltétlenül szükséges lenne. A mai magyar jogrendszer messze nem mentes ilyenirányú problémáktól. A bírák szakmai lapjában olvasható, hogy a mai magyar jogrendszerben sokszor "hézagos, hiányos, nemegyszer önmaguk rendelkezéseinek is ellentmondó normák" vannak, ahol a törvényszöveg "minduntalan megfejtésre váró rejtvénnyé" válik[15]. Ebben a helyzetben még inkább felértékelődik a bírói gyakorlat a normák tartalmának meghatározásában.
Arra a Dworkin nyomán feltett kérdésre, hogy "mi van valójában a jogkönyvben"[16], mindig a bírói gyakorlat adja meg a választ.
A bírói jogfejlesztés léte és szerepe aligha vitatható alappal. A bíróságok jogfejlesztő szerepét elismerte a jogalkotás[17], az Alkotmánybíróság,[18] a Legfelsőbb Bíróság[19], illetve a szakirodalomban is tartja magát ilyen nézet[20]. Mi lenne, ha nem jogfejlesztés, azon eset, amikor a bíróság kifejezetten elismeri a joghézagot megszüntető jogértelmezés tényét.[21] Ezen jogfejlesztő szerep eredményének ismerete nélkül egy-egy jogi norma vagy jogterület nem ismerhető meg megfelelő módon. Különösen igaz ez a következtetés azon jogkérdésekre, amelyekkel kapcsolatban a bíróság döntését nem teljes egészében a tételes jogra alapítja. Ilyen esetről kifejezetten szól a Legfelsőbb Bíróság egyik határozata.[22]
A normaszöveg, illetve a jogalkalmazói (bírói) értelmezéssel megállapított normatartalom elválaszthatatlansága jól tükröződik azon problémákban, melyekre válaszul az Alkotmánybíróság kénytelen volt hagyatkozni az "élő jog" jelenségére, illetve kialakította az "alkotmánykonform értelmezés" doktrínáját.
Úgy vélem a fentiek alkalmasak arra, hogy következtetésként a magyar joggyakorlatban is igazolják Horváth Barna megállapítását, miszerint "a tétel csak a jogesetekben történő megvalósulásában jogtétel" és "a tétel értelme először a jogeseteken válik láthatóvá."[23] A jogi norma tartalma a jogesetekben formálódik, és a jogesetek ismerete nélkül megfelelően nem ismerhető meg.
Nem szól ezen következtetés ellen az Alkotmánybíróság által sokszor hangoztatott tétel, miszerint a jogbiztonság megköveteli, hogy a "jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon."[24] Egy absztrakt jogszabály normatartalma ugyanis ritkán lehet kellően meghatározott, és a felismerhetőség követelménye a jogi norma normatív jellegéből és inherens, bennerejlő tulajdonságaiból adódóan legfeljebb a normatartalom leglényegibb elemeire vonatkoztathat. Ennél többet elvárni egy jól megformulázott jogszabálytól sem lehet. A legjobban megfogalmazott normánál sem lehet elkerülni a fogalmi hatókör azon határzónáját, ahol a határesetek felbukkannak. Így egy norma fogalmi hatókörének hatá-
- 82/83 -
rai csak a jogalkalmazás során szilárdulhatnak meg. Ugyanakkor az absztrakt jogszabály normatartalma úgy válhat határozottabbá, hogy a jogalkalmazás gyakorlatában állandóan szembesül a való életből előjövő sajátos tényállásokkal. Ezen folyamat során konkretizálódik a normatartalom, amely folyamat a jogalkalmazáshoz és nem a jogalkotáshoz kapcsolódik. A bírói hatalom ezen gyakorlása még mindig belül marad a "ius dicere" elvén.
A jogszabályok ilyetén való "esendőségét", a természetükből fakadó értelmezési nehézségeket a magyar tételes jog is elismeri. Például a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, törvényként, kormány vagy minisztertanácsi rendeletként kihirdetett nemzetközi szerződéseink vetnek számot azzal a lehetőséggel, hogy ezen egyezmények értelmezésénél nehézségek és kétségek merülnek fel.[25] Nincs okunk feltételezni, hogy a belső eredetű vagy a nem pénzügyi jellegű jogi normáknál ez másként lenne.
A fenti következtetésekre lehet jutni akkor is, amennyiben bármely autoritás hivatkozása nélkül a jog olyan elemeit emeljük ki, ahol a bírói határozatok ismerete eleve és tipikusan nélkülözhetetlen, hiszen a jogalkotó kifejezetten biztosít a bíróságoknak mérlegelési jogkört. Ilyen a generálfogalmak és generálklauzulák esete[26], vagy a büntetések és kártérítések (azok nagysága)[27]. Itt a jogi szabályozás megmarad tág keretek között vagy az általánosság szintjén, és a normák tartalmát a bírói határozatok határozzák meg.
Ezek az általános szintű jogi normák vagy normaelemek a maguk általánosságában keveset zárnak ki és így keveset mondanak. Meghatározottság híján a tartalmuk bizonytalan, és önmagukban nem sok iránymutatást adnak az állampolgárok számára. A bírói gyakorlat ismerete nélkül a jogot követni kívánó állampolgár aligha tudja meg - pusztán a törvényi tényállás alapján -, hogy mi a "csalás", mi minősül erkölcstelen jogügyletnek, hogy mit értsen "szeszes italtól befolyásolt állapoton"[28], hogy hozzávetőlegesen milyen összegben kell helytállnia, ha egy bizonyos fajta nem vagyoni kárt okoz egy másik személynek, és milyen feltételek mellett fogják büntetni emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztésre, és milyen feltételek mellett öt évi szabadságvesztésre vagy annál is kevesebbre.
A bírói határozatok nélkül e normák, normaelemek aligha felelnek meg a jogállamiságból fakadó jogbiztonság lényeges követelményének, ti. a kiszámíthatóságnak és előreláthatóságnak. Ezekben az esetekben az előreláthatóságot és kiszámíthatóságot a bírói gyakorlat biztosítja, ez tölti meg azokat tartalommal.
A jogrendszerben, a joggyakorlatban ezerszámra fordulnak elő olyan jogkérdések, ahol a jogi norma általánossága vagy homályossága miatt, a jogi normák kölcsönhatásának bizonytalan tartalma miatt hasonlóak a problémák és hasonló a bírói gyakorlat szerepe. E jogi problémák legfeljebb nem vagy nehezen tipizálhatók a fenti módon. Ezeknél is a kiszámíthatóságot és előreláthatóságot legnagyobbrészt a bírói gyakorlat biztosíthatja. A jog megismerését feltételezi a bírói gyakorlat ismerete. "[Itt megmutatkozik,] jogeseteink legjobb bizonyítékai annak, hogy mi a jog" írja Coke akkoriban, amikor Angliában a megelőző bírói döntések még nem bírtak kötelező, csak meggyőző erővel.[29]
A fentiek igazak általánosan a bírósági határozatokra, azok összességére. A kérdés, hogy mi az egyes bírói határozatok (esetenként az egymással ellentétes dictum-ot tartalmazó bírósági határozatok) egymás közötti viszonya, hogy határozzák meg a normatartalmat. Az egyes határozat szemszögéből nézve a kérdést azt találjuk, hogy csak az a határozat alkalmas valamely norma tartalmának meghatározására, amelynek van önmagán túlnyúló, más határozat meghozatalára is kiterjedő hatása, normatív ereje. Enélkül ugyanis hiába határoz meg alkalmaz egy normát egy bizonyos tartalommal egy határozat egy konkrét ügyben, nem tud hozzájárulni egy jogi norma állandósuló, általánosabb érvényű tartalmának kialakításához.
A jelen kérdéskör szempontjából tehát lényeges szempont az, hogy mitől lesz egy eseti bírói határozatnak önmagán túlmutató hatása.
Ami az egyes bírósági határozatokat illeti, azok eseti döntések, egy-egy konkrét jogvitához, annak eldöntéséhez kapcsolódnak. Az egyedi ügyekben történő döntés, annak alapja, azonban rendszerint túlmutat a döntés egyediségén.
A döntés alapját képezhetik olyan elvek, szabályok, meghatározások, normaértelmezések (a továbbiakban egyszerűen: szabályok), melyek nem egyértelműen következnek vagy következhetnek az alkalmazott tételes jogi normából vagy normákból. Az eseti döntés ilyen értelemben lehet szabályképző, általánosító és az ügy egyediségén túlmutatva döntési mintává válhat. Az egyedi határozatoknak is van normatív jellege.
A kérdés azonban az, hogy ezen, az eseti döntésekben képződő szabályoknak milyen a normatív ereje, azaz a jövőbeni döntéseknek mennyiben válhatnak és válnak alapjává. A kérdésre adott válasz nehezen általánosítható, azonban úgy tűnik, hogy az eseti döntések normatív erejének alapját tipikusan a következő tényezők adják:
- kötelező jogszabályi előírás folytán,
- 83/84 -
- ugyanazon bíró vagy tanács előtti, lényegileg azonos ügyben iránymutatást adhat a várható döntésre, feltételezvén a következetes ítélkezést,
- mint döntési minta, a tekintély erejénél fogva,
- mint döntési minta, a meggyőző erejénél fogva,
- az eseti döntés normatív hatást fejthet ki a bírói gyakorlat részeként.
Egy-egy eseti bírói döntésnél természetesen ezek a tényezők kombinálódhatnak és erősíthetik egymást.
Az első eset igen szűkkörű, hiszen a jogegységi határozatot leszámítva a hatályon kívül helyező másodfokú határozatban foglalt iránymutatás tartozhat ide mind polgári, mind büntetőügyekben[30], bár ennek kötelező ereje inkább szokásjogi jellegű, a törvényhelyek kifejezetten nem írják elő.[31] A jelen kérdéskör határain azért esik kívül, mert a hatályon kívül helyező határozatban adott iránymutatások csak az új eljárásra terjednek ki, azaz a normatív hatás csak korlátozottan érvényesül e szempont szerint. A jogegységi határozatoknál ugyanakkor a közzététel nem kérdéses.
A második esetnek a gyakorlati jelentősége ugyancsak korlátozott, mivel a normatív hatás e tényező alapján itt is korlátozottan érvényesül (ugyanazon bíró vagy tanács tekintetében). Bár a bíróság a saját határozatához csak abban a perben van kötve, amelyben azt hozta,[32] lényegileg hasonló ügyben feltételezhető a korábbi döntések hatása a későbbi döntésekre (amennyiben nincs jogszabályváltozás vagy eltérő felsőbb szintű bírósági döntés). Ez közvetetten következik együttesen a jogállamiság (jogbiztonság) elvéből és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. tv. 2. § (2) bekezdéséből. Jóllehet a kontinentális jogrendszerekben és a nemzetközi bíráskodásban a bíróságok nincsenek saját megelőző határozatukhoz kötve, mindenütt törekvésként tapasztalható a következetes és koherens gyakorlat kialakítására való törekvés.
A harmadik esetre - ahol az alacsonyabb szintű bíróság magasabb szintű bíróság eseti döntésére hivatkozik - számos példa hozható fel.[33] (Megjegyzendő, hogy e hivatkozást motiválhatja a meggyőző erő is.) Ezen, a jelen kérdéskör vonatkozásában igen lényeges szempont alapján azonban a bírósági határozatokat nem lehet megkülönböztetni, ugyanis általánosságban nem lehet prognosztizálni, hogy melyek szolgálnak hivatkozási alapul későbbi, alacsonyabb szintű döntéseknél, és melyek nem.
A negyedik esetre - ahol a bíróság azonos (esetleg alsóbb szintű) szintű bíróság eseti döntésére hivatkozik - ugyancsak számos példa hozható fel[34]. Ezen, ugyancsak fontos szempont alapján azonban a bírósági határozatokat ugyancsak nem lehet megkülönböztetni, ugyanis általánosságban itt sem lehet prognosztizálni, hogy melyek szolgálnak hivatkozási alapul későbbi, azonos (netán magasabb) szintű döntéseknél.
A harmadik és negyedik eset azonban ezen nehézségre hivatkozva nem kerülhető meg. A korábbi esetek hivatkozása általános gyakorlat akár azok tekintélye, akár azok meggyőző ereje miatt. Úgy vélem azonban, hogy a bírói gyakorlat alakulásában e két elv (különösen a tekintély alapján történő hivatkozás) jelentős szerepet játszik, ezért e két elv tárgyalása általános szinten beolvad a bírói gyakorlat, az ötödik eset tárgyalásába.
Az ötödik eset, ahol egy egyedi határozat a bírói gyakorlat részeként rendelkezik normatív erővel.[35] Ez álláspontom szerint igen fontos tényező, és komolyan számot kell vetni vele.
A jogi normák tartalmának meghatározását, illetve megszilárdulását vizsgálva nem lehet a bírói gyakorlatot megkerülni. A bírói gyakorlatra, mint a bírói döntés részbeni alapját vagy indokát képező tényezőre történő hivatkozás mindennapos, és a közzétett bírósági döntéseknél is ezres nagyságrendű.[36] A jogalkotó a bírói gyakorlat normatív erejét elismeri egyrészt úgy, hogy nemzetközi szerződésekben egyes jogkérdésekről való tájékoztatási kötelezettség teljesítésekor a bírói gyakorlatról is számot kell adni,[37] másrészt úgy, hogy a bírói gyakorlatot a jogi normákkal egy szinten említi.[38] A jogalkotó a törvényi indokolásokban több helyen a bírói gyakorlatnak szabályképző szerepet és egyben normatív erőt tulajdonít.[39]
Az Alkotmánybíróság számos határozatában elismerte a bírói gyakorlat szerepét egyes jogi normák tartalmának meghatározásában.[40] Ezt egyes esetekben - egységes bírói gyakorlat esetén - hozzákötötte az "élő normatartalom" fogalmához.[41]
A Legfelsőbb Bíróság több állásfoglalásában elismerte a bírói gyakorlat normaalakító szerepét[42], és ugyancsak számos olyan egyedi bírósági határozattal találkozunk, ahol a bírói gyakorlatra való hivatkozás a határozat indokolásának szerves részét képezi.[43]
Számos olyan tétellel találkozunk a jogirodalomban is, amelyek a bírói gyakorlat megismerésének fontosságát hangsúlyozzák a jog megismerésében. Így pl. Lábady T. hangsúlyozza, hogy a polgári jog megismeréséhez mindig vizsgálni kell a bírói gyakorlatot is.[44]
A fentiek alapján az a következtetés vonható le, hogy egy-egy jogi norma értelmezése és alkalmazása tekintetében megnyilvánuló bírói gyakorlatnak - különösen akkor, ha az egységes és következetes egy-egy jogkérdés vonatkozásában -, kétségte-
- 84/85 -
lenül normatív ereje van a jelenlegi magyar jogrendszerben. A bírói gyakorlat ismerete nélkül a magyar jog jelentős része adekvátan nem ismerhető meg, hiszen az számos jogi norma tartalmának és alkalmazási körének meghatározásánál döntő szerepet játszik.
A fentiekben kimutattam, hogy - legalábbis az esetek jelentős részében - a bírói gyakorlat az, amely a jogszabályok tartalmát alakítja vagy kialakítja, a jogot fejleszti, és a bírói gyakorlat nélkül egy-egy jogi norma tartalma sokszor nem meghatározott, maga a norma nem ismerhető meg. A kérdés az, hogy az előzőekben kifejtett alkotmányos követelmények mennyiben vonatkoztathatók a bírói gyakorlatra, azaz a bírói gyakorlat megismerhetősége vagy annak hiánya mennyiben értelmezhető a jogbiztonság elvi, alkotmányos kereteiben.
A jogbiztonság elve megköveteli azon tényleges lehetőség megteremtését, hogy az állampolgárok a jog előírásaihoz tudják magatartásukat igazítani, látván egyben ennek elmaradásának lehetséges következményeit is. Enélkül jogállamban nem létezhet materiális jogi felelősség.[45] A jogbiztonság vonatkozásában a kiszámíthatóság alapérték. Ez nemcsak a jogi normák kiszámíthatósága, hanem az állampolgár számára egy másik állampolgár vagy egy másik fél vagy hatóság cselekvésének, döntésének kiszámíthatósága. A kiszámíthatóság foka annál nagyobb, mennél szilárdabb és kiszámíthatóbb maga a jogrend, és az azt képező jogi normák alkalmazása, kikényszerítése.
A bírói gyakorlat a jogi normák tartalmának meghatározásán és kialakításán, egyes komplexebb jogkérdések megoldásán vagy eldöntésén keresztül az egyes jogi normák kiszámíthatóságát növeli vagy éppen teremti meg. A meghatározatlan, általános vagy éppen homályos jogi normák jellegüknél fogva nem alkalmasak arra, hogy az állampolgár iránymutatást kapjon jövőbeni magatartásának alakításához. Nem alkalmasak arra, hogy egy adott magatartás megengedhetőségére vagy éppen annak jogi kockázataira következtethessen. E tekintetben iránymutatást éppen a bírói gyakorlat adhat. Sok esetben éppen a bírói gyakorlat teremti meg egy-egy jogi norma tekintetében a kiszámíthatóságot, előreláthatóságot, és teszi a normát arra alkalmassá, hogy funkcióját betöltse[46].
Számos jogi norma esetében a bírói gyakorlatnak nincs igazán észrevehető szerepe a normatartalom alakításában, meghatározásában. Ez akkor vehető észre, amennyiben a norma tartalma önmagában jól körülhatárolt, lényegi értelmezési gondok, illetve jogkérdések nem merülnek fel. Ekkor a megfelelően közzétett jogi norma önmagában képes lehet a jogbiztonság elve által támasztott követelménynek eleget tenni.
A bírói gyakorlat azonban csak akkor növelheti vagy teremtheti meg egy-egy jogi norma esetében a kiszámíthatóságot, amennyiben a jogalanyok számára is megismerhető. A bírói gyakorlat hiába határozza meg egy jogi norma tartalmát objektíve, ha a megismerhetőség hiánya miatt ezzel nem növeli a kiszámíthatóságot. A meg nem ismerhető bírói gyakorlat oly módon alakítja a kérdéses norma tartalmát, hogy annak a jogalany nincs a tudatában, így a normatartalom tekintetében bizonytalan marad, sőt, a meg nem ismerhető bírói gyakorlat azt is jelentheti, hogy a jogalkalmazásban olyan szabályok, elvek érvényesülnek, melyek előtte ismeretlenek maradnak.
Tételes jogunk úgy rendelkezik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Versenytanács elnökével együttesen, a Versenyhivatal jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertető közleményt ad ki, melynek "rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése"[47]. Analógia útján alappal lehet következtetni arra, hogy a bírói gyakorlat közzététele ugyancsak, legalább ennyire ezt a célt szolgálná.
A fentiekből két következtetés adódik. Egyrészt számos jogi norma csak a ráépülő bírói gyakorlattal együtt tud megfelelni a jogbiztonság elvéből ráháruló követelményeknek. Ez ugyan a jogbiztonság más oldala, mint amit a témánk implikál, de a jogi norma és a bírói gyakorlat elválaszthatatlanságára mutat rá.
Ugyanakkor számos jogi norma értelmezésénél, tartalmának meghatározásánál a bírói gyakorlat olyan fontos szerepet játszik, hogy a normatartalom nem ismerhető meg a bírói gyakorlat ismerete nélkül, pusztán a jogszabályszöveg megismerésével. Ebben az esetben a jogbiztonság elve által megkövetelt publicitása a jogszabályoknak magában foglalja a bírói gyakorlat megismerhetőségét is. Ennek hiányában a jogszabály nem ismerhető meg, illetve a jogszabály alkalmazása során olyan ügydöntő fogalommeghatározások, elhatárolások, elvek és segédszabályok érvényesülhetnek, melyeknek az állampolgár nem lehetett a tudatában. Ez pedig ellentétes a jogbiztonság elvének azon formájával, amelyet az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett.
Ezt a következtetést alátámasztja egy alkotmánybírósági határozathoz fűzött különvélemény, amely azért utasítja el az "élő jog" elméletét, és a bírói gyakorlat normatartalmat alakító elvi szerepét, mert ebben az esetben ez "megfosztja a polgárokat és jogi személyeket a hatályos jog megismerésének lehetőségétől", és ebben az esetben "a jogsza-
- 85/86 -
bály "címzettjei" nem ismerhetik meg a hatályos jogot," ami összeegyeztethetetlen a jogbiztonság követelményével.[48] Így, amennyiben a bírói gyakorlat normatartalom alakító szerepét a fentiek szerint elfogadjuk, a jogbiztonságot csak a bírói gyakorlat közzététele útján lehet biztosítani. Úgy vélem, hogy a fentiek alapján, a bírói gyakorlat jelentős szerepe a jogszabályok tartalmának alakításában bizonyítható és levezethető.
A fent kifejtett alkotmányos követelmény szemszögéből nézve, a bírói gyakorlat a maga általánosságában kezelhetetlen. Közzétételi követelményt megfogalmazni a bírói gyakorlat egészére aggályos. A kérdés az, hogy mely, a bírói gyakorlat részét képező bírósági határozatok közzétételének követelménye merülhet fel, és hogyan ismerhető, illetve ismertethető meg - és milyen körben - abból a célból, hogy eleget lehessen tenni ezen alkotmányos követelménynek.
E kérdés vizsgálata fontos abból a szempontból, hogy a bírói határozatok közzétételére vonatkozó fő szabály alól milyen kivételek fogalmazhatók meg egyes bírói határozatok, vagy egyes típusú bírói határozatok vonatkozásában.
A bírói gyakorlatot a bírói határozatokban megnyilvánuló bírói döntések alkotják. A bírói gyakorlatnak részét képezhetik nem egyedi bírói határozatok, döntések is. Így találkozunk olyan törvényi indokolással, amely a bírói gyakorlat részének tekinti a Legfelsőbb Bíróság kollégiumi állásfoglalását.[49] A bírói gyakorlatra azonban a maga általánosságában igen kevés hivatkozás történik.
A bírói gyakorlatra olyan értelemben történik a leggyakoribb hivatkozás, hogy valamely konkrét jogkérdésre milyen választ kínálnak az e tárgyban fellelhető bírói határozatok. A bírói gyakorlat - e sajátos összefüggésben - egy-egy jogi norma értelmezésére vagy egy jogkérdés megválaszolására választ kínáló bírói határozatokban testesül meg. Ez a válasz természetesen lehet negatív is, azaz a probléma megkerülése, a hallgatás is.
A lényegi kérdés az, hogy a bírói gyakorlatot képező határozatokból melyek azok, amelyek normatartalom meghatározásában szerepet játszanak, jogkérdésre választ adhatnak és melyek nem.
E kérdés megválaszolása azért fontos, mert ez alapján lehet kizárni bírói határozatokat a közzétételből, ugyanis a közzététel követelménye csak az első csoporttal szemben állhat fenn a jog megismerhetőségének biztosítása alapján.
E tekintetben, általános szinten, tartalmi elhatárolásokat nem lehet érdemben tenni. Minden bírói határozat része valamely jogkérdés megoldására vonatkozó gyakorlatnak, amely a kérdésben valamely módon állást foglal, vagy amelyből a kérdés valamely irányú megoldását alátámasztó érvek nyerhetők. Tartalmi szempontból tehát nem lehet elhatárolást tenni általános szinten a közzététel alá eső, illetve innen kimaradó határozatok között.
A formai elhatárolás már konkrétabb eredményeket hozhat. Nem minden bírói határozat alkalmas arra, hogy újat hozzon egy adott jogi norma tartalmának feltárásához, illetve sok határozat kifejezetten technikai jellegű - így nem alkalmasak erre a nem jogerős bírói határozatok. Gyakorlati vonatkozásban és anyagi jogi kérdésekben a bírói gyakorlathoz elsősorban az ügy érdemében döntő határozatok sorolhatók.
A közzététel alkotmányos kötelezettsége alá nem eső határozatok körére konkrétan később térek ki, a közzététel általános szabályát módosító, kivételeket megfogalmazó elveknél.
Ezzel összefüggésben lényeges kérdés, hogy miképpen viszonyoljunk azon határozatokhoz, melyek a korábban közzétett bírói gyakorlatnak megfelelően foglalnak állást az egyes jogkérdésekben. Joggal vethetné fel bárki, hogy ebben az esetben nincs értelme ezek közzétételének, hiszen érdemi jogi információ nem nyerhető belőlük a korábbiakhoz képest. Ez a nézet addig is elmehet, hogy elég egy jogkérdésben egy, arra választ nyújtó, magas szintű határozat közzététele, és utána semmi értelme nincs a hasonló határozatok publikálásának. Ezek a megfontolások álláspontom szerint nem fognak helyt.
Az azonos jogkérdésre azonos választ adó, lényegileg hasonló, bármilyen szintű határozatok közzététele mellett több érv hozható fel.
- A bírói gyakorlat állandóságát, stabilitását és súlyát - nem kis részben - az ennek részét képező, azonos módon állást foglaló döntések száma adja. Ezen - mégoly hasonló - határozatok közzétételével megítélhető a gyakorlat állandósága és súlya.
- A hasonló határozatok valamely jogkérdésre adott válaszukban, a következtetés eredményében hasonlóak. E következtetéshez azonban különböző utakon juthatnak el, azaz indokolásuk különböző lehet.
- A hasonló határozatok nem feltétlenül csak azon jogkérdéssel foglalkoznak, melynél hasonló álláspontot foglalnak el. E hasonló határozatok némelyike olyan jogkérdéseket is érinthet, melyet a többi nem, így a hasonlóság relatív lehet.
- A később közzétett, de a korábbiakhoz hasonló határozatok más tényállás keretei döntenek ugyanazon tételes jogi vagy e döntésekben képződő szabály vagy elv szerint. A különböző tényállásokra
- 86/87 -
történő alkalmazása ugyanazon szabálynak, elvnek önmagában is gazdagíthatja és érthetőbbé teszi a normatartalmat, akkor is, ha a következtetés, a megoldás ugyanaz.
A következőkben annak alátámasztására hozok fel érveket, hogy az egységes és kiszámítható jogalkalmazás alkotmányos követelménye magában foglalja azt, hogy az államnak biztosítania kell a bírói határozatok megismerésének általános lehetőségét, azok nyilvánosságát. A jogalkalmazás nemcsak a bírói jogalkalmazást jelenti, hanem például a közigazgatásban a hatósági jogalkalmazást is. A hatósági jogalkalmazás egységességének, kiszámíthatóságának ugyancsak fontos feltétele a bírói gyakorlat megismerhetősége. Mivel ez külön problémákat is hordozó témakör, nem kívánok kiemelten foglalkozni vele és a bírói jogalkalmazást tárgyalom. Az alábbiak azonban mutatis mutandis a egységes közigazgatási jogalkalmazás előfeltételeként is értendők.
A bírói gyakorlat közzététele nemcsak a jog általános megismerhetőségének követelményén keresztül szolgálja a jogbiztonságot. A jogbiztonság lényegi vonása a jogszolgáltatás egységessége. Csak az egységes jogszolgáltatás alkalmas arra, hogy eleget tegyen azon, a jogbiztonságból folyó követelménynek, miszerint a jogalkalmazásnak is előreláthatónak és kiszámíthatónak kell lennie.[50]
Az egységes jogalkalmazás biztosítása alapvetően a Legfelsőbb Bíróság feladata az Alkotmány 47. § (2) bekezdése alapján, azonban e feladat teljesítésének jogszabályi feltételeit a jogalkotó (Országgyűlés) határozza meg. E jogalkotási feladat keretében szentel az 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) egy egész fejezetet az egységes ítélkezés feltételeinek jogszabályi biztosításához és körülírásához. Álláspontom szerint e fejezet, ezen belül is a 27. § (2) bekezdésben, a 28. §-ban és a 32. § (5) bekezdésben szabályozott eljárás hiányosságai miatt alkalmatlan az egységes bírói jogalkalmazás biztosítására, és így nincs összhangban a jogállamiság (jogbiztonság) követelményével.
E megállapítás alátámasztásához két tételt kell megalapozni. Az egyik, hogy a kiszámítható és egységes jogalkalmazás megkívánja, miszerint fő szabályként a bírói gyakorlat, a bírói gyakorlat érdemi része megismerhetővé váljon. A másik, hogy e cél elérésére a fenti törvényhely által nyújtott szabályozás lényeges hiányosságokat mutat.
Az első tétel igazolása magában foglalja azt az előfeltevést, hogy a jelenlegi magyar jogalkalmazás általában nem egységes és kiszámítható. Azonban nem határozható meg, hogy egy jogrendszerben mikor tekinthető egységesnek és kiszámíthatónak a jogalkalmazás, ítélkezés. Ez jellegénél fogva nem mérhető és nem bizonyítható. Érvelni legfeljebb az ezt biztosító garanciák megléte, hiánya mellett lehet.
Természetesen lehet idézni véleményeket, amelyek általános igazságtartalmáról nem lehet meggyőződni. Olvashatunk a bírák szakmai lapjában a mai magyar jogszolgáltatás "érdemi (döntésbeli) szétszórtságáról", sok jogkérdésben az egységes ítélkezés hiányáról[51]. Bár az idézett cikk más okokat vesz szemügyre, de a bírói határozatok közzétételének hiánya ehhez hozzájárul, és egymással ellentétes ítélkezésre vezethet egyes jogkérdésekben. Lehet idézni újságot, amelynek címoldalán öles betűkkel található: "Jogbizonytalanságot szülnek az ellentmondásos ítéletek."[52] Lehet idézni számos ügyet, ahol a megyei bíróságok egymáshoz viszonyítva, akár az első- és másodfokú határozat egymással homlokegyenest ellenkező következtetésre jutott (elég a Bírósági Határozatokat felütni). Ezek igazságtartalma relatív lehet. Mindazonáltal a bírói gyakorlat közzététele a jogszolgáltató szerveknek is áttekinthetővé tenné saját gyakorlatukat.
A megismerhetőség hiánya oda vezethet, hogy az eljáró bíróságok nincsenek teljes ismeretében az országos gyakorlatnak. Így pl. egy bíró vagy egy eljáró tanács nem feltétlenül tudhatja, hogy egy ügyben felvetődő jogkérdésben mi más megyék gyakorlata, sőt közzététel hiányában esetleg azt sem, hogy mi a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata, vagy van-e egyáltalán a Legfelsőbb Bíróságnak az adott kérdésben gyakorlata.
Úgy vélem, e szempontból fontos kérdés, hogy a jelenlegi rendszerben egy alsóbb szinten dolgozó bíró hogyan ismerheti meg a bírói gyakorlatot. Ennek lehetnek szabályozott, formálisan elismert módjai és informális módjai. Az előbbihez tartozik például a jogegységi határozatok, és a közzétett eseti elvi bírósági határozatok megismerése, valamint tudomásszerzés a gyakorlatról a kollégium munkáján keresztül (l. Bsz. 28. (3) bekezdés, valamint 33. (1) bekezdés) Az előbbi korlátozott abban a tekintetben, hogy a jogegységi határozatok, és a közzétett eseti határozatok kis száma miatt csak a jogkérdések szerény részét érinti. Az utóbbi korlátozott abban a tekintetben, hogy tipikusan egy megyére, illetve a fővárosra terjed ki. A bírói gyakorlatról történő tudomásszerzés ezentúl elsősorban informális, szóbeli úton tör-
- 87/88 -
ténhet, melynek merítési köre és tartalma általánosan aligha vizsgálható.
Mindennek lehet diszfunkcionális hatása legalább egy tekintetben. Az eljárásban eljáró félnek a fenti források közül csak jogegységi határozatok, és a közzétett eseti bírósági határozatok állnak rendelkezésére. A bírói gyakorlatról való tudomásszerzés más forrásai számára zártak, minek következtében abba a helyzetbe is kerülhet, hogy a bíróság döntését a "bírói gyakorlatra" való hivatkozással vagy anélkül is, olyan tételekre alapíthatja, melyek a fél számára nem elérhetőek, és az eljárás kezdete, vagy éppen a határozathozatal előtt nem ismertek. Ez a " iura novit curia" elv torz megnyilvánulása. Az esetek egy részére ez bizonyára nem igaz, de a valós lehetőség fennáll - nemcsak az informális tájékozódás, hanem a nem nyilvános kollégiumi munka, egyeztetés eredményeként is. A bírói határozatok közzététele a normatív hatás ezen rejtett lehetőségét kiküszöbölné, a megelőző határozatok bíróságra gyakorolt hatása átláthatóbbá válna, és az eljárás várható eredménye a felek számára is kiszámíthatóbb lenne.
A megfelelő információáramlás biztosítása önmagában egységesítő hatással van a gyakorlatra. Ekkor az eljáró bírák szembesülhetnek máshol alkalmazott megoldási modellekkel, érvekkel, indokokkal egy-egy jogkérdésben. Ez anélkül is szolgálja az egységesebb gyakorlatot, hogy a bírákra természetesen nem feltétlenül kötelező a máshol alkalmazott megoldás. Az egymás mellett ítélkezés helyett az egymásra tekintettel történő ítélkezés (mégha az nem is azonos megoldást hoz egy jogkérdésben) következetesebb, összefüggőbb és kidolgozottabb jogi indokokon alapuló országos ítélkezési gyakorlathoz vezethet.
A fentiek alátámasztására hivatkozom egy, a Legfelsőbb Bíróság által hozott és közzétett határozatra, amely annak tudja be a gyakorlat egységességét a szóban forgó jogkérdés tekintetében, hogy a Legfelsőbb Bíróság a releváns határozatainak legnagyobb részét közzétette.[53]
A "folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás" a bírói hatalommal szembeni alkotmányos és funkcionális követelmény, egyben ezen hatalmi ág függetlenségének biztosítéka.[54] Ilyen jogalkalmazás azonban csak akkor biztosítható, ha a bírói hatalmat gyakorló személyek lehetőséggel bírnak arra, hogy a képződő és folyamatosan változó jogalkalmazási rendszert áttekinthessék. Ez csak a bírói gyakorlat közzététele útján valósítható meg.
Az egyes bírói határozatok közzétételéről az ítélkezés egységességének biztosítása céljából rendelkező jelenlegi szabályozást a Bsz. tartalmazza. Ezen szabályozás az "elvi bírósági határozatok" közzétételére épül, és ahogy ez jelenleg megvalósul, álláspontom szerint nem alkalmas arra, hogy a jogbiztonság követelményének megfelelően teremtse meg a feltételeket az egységes és kiszámítható jogalkalmazáshoz.
Az Alkotmánybíróság már nyilvánított véleményt az elvi bírósági határozatok közzétételének egyes alkotmányos vonatkozásairól.[55] Az ügyben az indítvány alapját e tekintetben az képezte, hogy az Alkotmány nem rendelkezik az elvi bírói határozatokról, mint az ítélkezés egységességét biztosító eszközről, ezért ennek szabályozása alkotmányellenes a Bsz-ben. Ezenfelül, az indítványozó szerint törvény nem rendelkezik arról az eljárásról, mely során az ilyen határozat közzétételre kerül.
Az Alkotmánybíróság azon az alapon utasította el az indítványt, hogy a jogalkotó Alkotmányban nem szabályozott eszközt is biztosíthat a jogalkalmazás egységességének biztosítása végett, másrészt az elvi bírósági határozatok közzétételének eljárásáról a törvény rendelkezik, tehát a jogbiztonság elve nem sérül.
Az Alkotmánybíróság érvelésével magam is egyetértek. Azért tértem ki ezen esetre, mert érveim ugyan az elvi bírósági határozatok közzétételének jelenlegi elégtelenségére kívánnak rámutatni, de egészen más vonatkozásban, mint a fenti ügyben - az ítéletből kivehetően - az indítványozó tette. Én nem azt tartom, hogy alkotmányellenes Alkotmányon kívüli eszközt törvényben biztosítani az egységes jogalkalmazás eléréséhez, hanem azt kívánom bizonyítani, hogy alkalmatlan, illetve kevés az Alkotmányon kívüli eszköz, amit a törvény e célból biztosít az egységes jogalkalmazásnak, a jogbiztonság elemének megvalósításához. Nem azt állítom, hogy nincs szabályozott eljárás az elvi bírósági határozatok közzétételéhez, hanem azt kívánom bizonyítani, hogy ez nem elégíti ki a jogbiztonságot lényeges hiányosságai miatt.
A törvény az elvi bírósági határozatok közzétételéről a 27. § (2) bekezdésében rendelkezik. Ez egyrészt felölelheti a Legfelsőbb Bíróság által hozott elvi bírósági határozatokat, másrészt az alsóbb bíróságok által hozott elvi bírósági határozatokat. Az első esetben az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé rendes vagy rendkívüli perorvoslat formájában kerül. Az alsóbb bíróságok által hozott elvi bírósági határozatok esetében az ügy nem a perrendtartások által szabályozott perorvoslat keretében kerül a Legfelsőbb Bíróság elé, hanem a fenti törvény 28.
- 88/89 -
§-ban foglaltak szerint.
Az alábbiakban rá kívánok mutatni ezen szabályozás egyes hiányosságaira. Hangsúlyozom, hogy e hiányosságok önmagukban alkotmányosan aligha aggályosak. Alkotmányos jelentőséget azáltal kapnak, hogy nem teszik lehetővé bírói jogalkalmazás egységességének megteremtését.
A fenti ügyben az Alkotmánybíróság az alsóbb bíróságok által hozott elvi bírósági határozatok közzétételét vizsgálta, és a következőképpen világított rá ezen eljárás céljára:[56]
"Amennyiben az elvi bírósági határozat a Legfelsőbb Bíróság elé kerül, a Legfelsőbb Bíróság Alkotmányban rögzített feladatellátása és az ebből fakadó jogai az irányadóak: nevezetesen a bíróságok jogalkalmazásának egységesítése. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság szükségesnek tartja, hogy valamely bírósági határozatban kifejtett elvi álláspont az ítélkezési gyakorlatban széles körűen ismertté váljon, lehetősége van az adott határozatot közzétenni. Ezáltal a bírói gyakorlatot megfelelően orientálhatja."
Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Bíróság (egy alsóbb bíróságon hozott) elvi bírósági határozat közzétételével egyetértését fejezi ki az ebben megfogalmazott állásponttal, lényegileg meghatározza az adott jogkérdés eldöntésére irányadó uralkodó álláspontot (annak ellenére, hogy ez pro forma nem kötelező) Ez önmagában nem aggályos, hiszen az egységes jogalkalmazás biztosításának lényege, hogy egy jogkérdésre a bírói szerv kiválaszt egyet a lehetséges megoldások közül (pl. jogegységi eljárás). Aggályok a következők miatt merülnek fel.
Nincs a törvényben szabályozva az eljárásnak az a része, amelynek során a Legfelsőbb Bíróság meghatározza, hogy mely eset - a benne megjelenő elvi állásponttal együtt - kapjon publicitást. Itt választanak a lehetséges jogi megoldások közül. Egy elvi határozat közzétételével értelmezési, elhatárolási és definiálási kérdések dőlhetnek el. A Legfelsőbb Bíróság a közzététellel állást foglal.
A közzétett eset a jövendő ügyekben hivatkozási alappá válik. Anélkül, hogy formálisan kötelező lenne az alsóbb bíróságokra, a közzétevő Legfelsőbb Bíróság autoritásának fénye vonja be, és nagy súllyal eshet latba, csak a tekintélyelv alapján is. A kötelező erő hiánya a gyakorlatban majdhogynem elhanyagolható. Amennyiben egy alsóbb szintű bíróság ellentétes döntést hoz, számíthat rá, hogy a vesztes fél fellebbez, felülvizsgálati kérelemmel él, és nagy valószínűséggel ez sikeres lesz. A Legfelsőbb Bíróság az eset közlésével ugyanis már állást foglalt.
Ezzel szemben az elvi bírósági határozat által érintett jogkérdésre adható egyéb lehetséges jogi válaszok, megoldások közzététel híján súlytalanná válnak. A közzététel hiányának lehet az az oka, hogy nincs ilyen (alternatív) ítélet, esetleg van ilyen ítélet vagy sok ilyen ítélet van, de az nem jut fel a Legfelsőbb Bíróságig a 28. § szerint szabályozott eljárás elégtelensége folytán (pl. mi az "elvi" határozat) Az is lehetséges, hogy a Legfelsőbb Bíróság elé kerül a közzétett ítélettel szembenálló ítélet is mint elvi határozat, de a Legfelsőbb Bíróság ezt nem teszi közzé. (A 28. § olyan helyzetről beszél, amikor egy illetékességi területen, ugyanazon kérdésben, egymással ellentétes elvi határozatok születnek. Ez elvezethet jogegységi eljáráshoz is, de ugyanígy igénybevehető a közzétételi eljárás is.)
A fentiek alapján következtetésem az, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy alsóbb szintű bíróság által hozott elvi bírósági határozat közzétételével ténylegesen jogkérdéseket eldönt azáltal, hogy a lehetséges megoldások közül egyet a közzététellel hivatkozási alappá, és egyben de facto uralkodó állásponttá tesz. Ezzel a bírói gyakorlatra jelentőst hatást gyakorol, és a jövőre vonatkozóan meghatározza egy norma tartalmát vagy egy jogkérdésre adandó választ. Önmagának a közzétételnek ily módon jelentős, tényleges normatív hatása van. Erre tekintettel is aggályokat vetnek fel a következők.
Nincs szabályozva, hogy ez az esetenként nagy jelentőségű (közzétételi) döntés milyen belső eljárásban születik. A fenti törvény 32. § (5) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozatot, valamint a jogegységi tanács által kiválasztott elvi bírósági határozatot hivatalos gyűjteményében közzéteszi. Nem világos, hogy ez az összes alsóbb szintű bíróság által hozott elvi bírósági határozatra vonatkozik, vagy csak a jogegységi eljárás keretein belül, a jogegységi eljárás "nyersanyagára" vonatkozó határozatokról van szó. Ez mindenesetre nem a jogegységi eljárás része, legalábbis a Bsz. 29. § (1) bekezdésének tükrében.
Eljárási kérdéseknél talán a legfontosabb aggály, hogy ezen eljárásban (szemben a jogegységi határozattal) nem jelennek meg az indokai a (közzétételről szóló) döntésnek, ahol ütköznének az álláspontok és kiderülne, miért az adott esetben megfogalmazott elvet kívánja a Legfelsőbb Bíróság uralkodó állásponttá tenni a gyakorlat számára. Itt tehát indokolás nélkül, ténylegesen jogkérdésekben történik döntés.
További aggály, hogy a 28. § szerinti eljárás túl általános szabályozottsága és határozatlansága folytán sokszor esetleges lehet, hogy egy jogkérdésben mely határozat kerül fel a Legfelsőbb Bíróságig, városi, megyei, ítélőtáblai szintről.
A különböző szintű (városi, megyei, ítélőtáblai) bí-
- 89/90 -
róságok elnökének figyelemmel kell kísérniük az illetékességi területükön való ítélkezést. A törvény alapján azonban csak akkor kötelező megküldeni elvi határozatokat a felsőbb szintű bíróság elnökének, amennyiben a saját illetékességi területükön ellentétes gyakorlat alakul ki egy "elvi kérdésben". Amennyiben ez az ellentétes gyakorlat illetékességi területek között és nem egy illetékességi területen belül alakul ki, nem kerül fel a kérdés a felsőbb bírósághoz.
Így egy megyei bírósági elnökhöz a törvény alapján akkor kerül fel egy probléma, amennyiben egy városi bíróságon belül alakul ki elvi kérdésben ellentétes gyakorlat. Amennyiben a városi bíróságokon belül egységes a gyakorlat, csak a városi bíróságok egymás közötti gyakorlata tér el, a megyei bíróság elnöke már elvileg nem szerez erről tudomást. Korrekcióként ott lehetnek a perorvoslatok, melyek összefutnak a megyei bíróságon, azonban ez esetleges lehetőség, hiszen nem tudni, mit fellebbeznek a felek. Ugyanakkor, ahol nincs fellebbezési lehetőség (például közigazgatási pereknél, megyei szinten) a kérdés ugyancsak nem zárható le - a törvényi szabályozás alapján.
Az eljárás hatékonyságát rombolja az, hogy nem tudni, mi az elvi határozat, elvi kérdés.
Az "elvi bírósági határozat" kifejezés csak az idézett törvényben jelenik meg a tételes jogban, tehát jelentős fogalmi háttérrel aligha rendelkezik. A bírói határozatok nagy része szabályképző, tehát "elvi" jellegű. Mint korábban rámutattam, tipikusan az eseti döntések alapját képezik olyan elvek, szabályok, meghatározások, normaértelmezések, melyek nem egyértelműen következnek vagy következhetnek az alkalmazott tételes jogi normából vagy normákból. Ez oszthatja korábbi döntések következtetéseit, de el is térhet azoktól.
Ez a fogalmi határozatlanság nem lenne gond, ha nem kötődne hozzá a törvényben meghatározott felterjesztési kötelezettség. A fogalom esetenként történő eltérő értelmezése esetlegessé teheti, hogy egyes bírósági illetékességi területekről milyen feltételek szerint kerülnek fel ügyek felsőbb szintre.
Mindezek oda vezethetnek, hogy a közzétételt elrendelő Legfelsőbb Bíróság nem feltétlenül látja át az adott kérdésben a bírói gyakorlatot, és fel nem terjesztés miatt olyan megoldásokat tartalmazó határozatok nem kerülnek közzétételre, melyek esetleg nagyobb meggyőző erővel bírnának mint a közzétett döntés.
Az 1999. évben a Bírósági Határozatokban saját számításaim szerint 27 megyei, illetve fővárosi bírósági döntés jelent meg. Ugyanakkor ezen évben megyei bírósági szinten befejezett fellebbezett perek száma hozzávetőlegesen 54 ezer körül lehetett (1998-ban ugyanennyi).[57] Nem merész az az állítás, hogy megyei bírósági szinten 27-nél jóval több olyan jogkérdés merült fel, melyben a bírói gyakorlat bizonytalan volt, melyeknél esetleg ellentétes gyakorlattal kellett számolni, és amely mindenképpen közzétételt kívánt volna - bármit értsünk elvi kérdés vagy elvi bírósági határozat alatt. Mindemellett észlelhető, hogy számos megyei bíróságnak hosszabb ideig nem jelent meg egyáltalán határozata a Bírósági Határozatokban[58].
Mindez indokol egy olyan megállapítást, hogy a Bsz. 28. §-ban leírt eljárás sem szabályozási szinten, sem a gyakorlatban nem kielégítő, ami az alsóbb szintű határozatok közzétételét, annak körét illeti.
A bírói döntések általános közzétételének szabálya kiküszöbölné a fenti felterjesztési rendszer hiányosságait és esetlegességét, feleslegessé tenné az egyes jogkérdések elvi jellegének mérlegelését, és alapját képezné a bírói gyakorlat áttekintésének, az egységesebb jogalkalmazásnak. A joggyakorlat, a közvélemény döntené el, hogy egy kérdés, ami megfogalmazódik egy határozatban, mennyiben elvi, mennyire fontos. A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata továbbra is orientáló lenne, hiszen ennek gyakorlata alakítaná ki egyes jogkérdésekben az uralkodó álláspontot.
A Bsz. 27. § (2) bekezdés vonatkoztatható a Legfelsőbb Bíróság határozatainak közzétételére. A fent kifejezett aggályok egy része itt is fennáll. Itt is jellemző az, hogy
- a közzététel aktusa állásfoglalás, a közzétett esetnek tényleges, a bírói gyakorlatot meghatározó, normatív ereje van,
- a Legfelsőbb Bíróság által hozott határozatok igen kis része kerül közzétételre.
- jellemző továbbá, hogy a közzététel eljárása egyáltalán nincs szabályozva (a Bsz. 28. §-a erre nem vonatkozik),
- nincs indokolás, amely a közzétételt, és az esetben megfogalmazott szabály uralkodó állásponttá tételét indokolja.
A Legfelsőbb Bíróság határozatainak közzététele a bírói jogalkalmazás egységének biztosítására elvileg alkalmas lehet, a gyakorlatban nem. Sok esetben a Legfelsőbb Bíróság határozatainak közzététele sem oldja meg a jogalkalmazás egységesítésének problémáját. Ennek alátámasztására a következő indokok hozhatók fel.
- Vannak olyan jogterületek, ahol egy-egy jogkérdés olyan ügyben merül fel, amely nem is juthat el a Legfelsőbb Bíróságig, mivel a felülvizsgálat is ki van zárva. Ilyen területként említendő például az idegenrendészeti őrizet meghosszabbításával kapcsolatos bírói hatáskör (alkotmányos alapjogot érintően), ahol megyei bírósági szinten születik a jogerős határozat, a felülvizsgálat pedig kizárt. A gyakorlat megismerése
- 90/91 -
a jelenlegi rendszerben itt kizárt, a Bírósági Határozatokban egyetlen ehhez kapcsolódó határozat sem jelent meg eddig.
- Vannak olyan jogkérdések amelyek formálisan eljuthatnának, de nem jutnak el a Legfelsőbb Bíróság szintjére vagy ha eljutnak, nem kerülnek ezzel kapcsolatos határozatok közzétételre. A jogrend normáinak értelmezése és alkalmazása jogkérdések folyamatos áradatát veti fel, mellyel a százas nagyságrendben közzétett határozatok nem tudnak lépést tartani, és amelyek töredékében tudnak csak iránymutatást nyújtani.
- A Legfelsőbb Bíróság által végzett felülvizsgálat esetén - a felülvizsgálat korlátai miatt - az ügyek nem minden eleme kerül felülvizsgálatra, azaz a felülvizsgáló bíróság nem minden jogkérdésben tud állást foglalni.
- A Legfelsőbb Bíróság közzétett határozatait is szerkesztik, így az alsóbb bíróságok részére nem áll rendelkezésre a teljes tényállás, az indokolás egyes elemei elmaradhatnak. Ezenfelül olyan, az adott ügy szempontjából mellékes jogkérdések nem kaphatnak kellő súlyt a szerkesztés miatt, amelyek más ügyekben ügydöntőek lehetnek.
A jelenlegi közzétételi szabályozás és gyakorlat hiányosságai önmagukban nem alkotmányos aggályok. Alkotmányos jelentőségűvé azzal válnak, hogy a közzététel szabályozása és gyakorlata nem alkalmas az egységes bírói jogalkalmazás biztosítására a jelenlegi formájában. Ennek az a szabályozás felelne meg, amely a bírói határozatok közzétételét fő szabályként előírná és eljárásáról részleteiben is rendelkezne.
A következőkben amellett érvelek, hogy az államélet átláthatóságának jogállamiság elvéből folyó alkotmányos követelménye magában foglalja azt, hogy az államnak biztosítania kell a bírói hatalomgyakorlás nyilvánosságát is.
A bírói gyakorlat nyilvánossága nemcsak a jog megismerhetőségének biztosításán, vagy a jogalkalmazó szervek gyakorlatának egységesítésén keresztül szolgálja a jogállamiságot.
Az ókorban, az egyes ókori államokban a szokásjog közzétételére vonatkozó követelések elsősorban azon alapultak, hogy a szokásjog ismerete híján a felek, illetve a közvélemény nem tud véleményt alkotni a bíráskodás helyességéről és igazságosságáról. (Drakón, Terentilius Arsa.) A téma szempontjából a párhuzam nem erőltetett. Akkoriban ugyanis a szokásjog nagyrészt ugyancsak a bírói jogban (az ítéletekben) alakult ki és érvényesült, akár napjainkban. Más kérdés, hogy az írott tételes jogi szabályozás kiterjedésével a bírói gyakorlat hatása és szabályképző szerepe módosult, de jellegében nem változott. Jóllehet, ma a bírói gyakorlat szabályképző funkciójának eredményét szokásjognak beállítani nem teljesen aggálytalan, de a párhuzam nyilvánvaló.
Amennyiben az ókorban ilyen szempont érvényesült, a jelen kérdés vizsgálatánál ezen szempontra hivatkozás sem lehet alaptalan. Különösen akkor, ha a jogállamiság elvének követelményei közé ez a szempont behelyezhető.
A hatalmi ágak szétválasztása alkotmányos rendünknek egyik legalapvetőbb alkotmányos tétele, amely expressis verbis nem szerepel az Alkotmányban.[59] Ugyanakkor a hatalmi ágak elválasztásának elve a jogállamiság alapvető alkotóeleme.[60] A hatalmi ágak nemcsak függetlenek, hanem egymás által korlátozottak,[61] és egyensúlyi helyzetük az alkotmányos berendezkedés követelménye.[62] A bírói hatalom elsősorban az ítélkezésben ölt testet, a függetlenség biztosítékai döntően az ítélkezés függetlenségéhez kötődnek, és e függetlenség abszolut alkotmányos védelem alatt áll.[63] Ennek megfelelően alkotmányos aggály merülhet fel, ha a bíró szakmai, ítélkező munkáját más hatalmi ághoz tartozó személy értékeli.[64] A bírói hatalom azonban nem korlátlan, így korlátként lehet a törvénynek való alávetettséget tekinteni.[65]
A bírói hatalom forrása közvetve vagy közvetlenül a szuverén néphez kötődik. Amennyiben a bírákat nem a nép választja, hanem hatalmukat valamely más hatalmi ág közvetítésével nyerik el, akkor hatalmuk azon más hatalmi ág közvetítésével vezethető vissza a szuverén néphez.[66]
A bírói jogalkalmazás egyben a bírói hatalom gyakorlása. A jogállamiság elvéből nemcsak a hatalmi ágak elválasztása, egyensúlya és korlátozott mivolta következik, hanem ezen hatalmi ágak keretén belül a hatalomgyakorlás átláthatósága, nyilvánossága és ellenőrizhetősége, az állami érdekek figyelembevételével.[67] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben kimondta:
"...a jogállamban az állam működésének a polgárok számára átláthatónak, 'áttetszőnek' kell lennie." 60/1994. (XII. 24.) AB hat. III.4. pont
Az államélet átláthatóságának követelménye[68] a teljes államéletre vonatkozik, a bírói hatalom gyakorlása sem történhet zárt ajtók mögött. Ez független attól, hogy a bírói hatalom gyakorlása alapvetően más típusú, mint a politikai jellegű hatalomgyakorlás, ahogy erre már Montesquieu is rámutatott.
A szuverén nép, mint a bírói hatalom forrása jo-
- 91/92 -
gosult arra, hogy a tőle származó hatalom gyakorlását "tájékozott módon megítélhesse"[69] és értékelhesse. A szükséges korlátokkal ugyan, de a bírói hatalom gyakorlásának is nyilvánosnak kell lennie.
Az állampolgároknak látniuk kell, hogy az ügyekben igazság tétetik. Az állampolgároknak látniuk kell, hogy a bíróság a jogszabályokkal összhangban ítélkezik. Az állampolgároknak látniuk kell, hogy a bíróságok ugyanazon szabályt következetesen és egyenlően alkalmazzák. Ez a bírói hatalom, a bírósági rendszer és eljárás iránti közbizalom alapját, végsősoron a bírói hatalom legitimációjának alapját képezi. A határozatok közzététele jelzi: a bírói hatalom kész arra, hogy döntéseit, indokait, eljárását nyilvánosan vállalja, azt az állampolgárok, a közvélemény elé tárja, alávesse azt értékelésnek, elismerésnek vagy éppen kritikának.
A jogszolgáltatás nemcsak az eljáró bíróság és az eljárásban részt vevő felek ügye. A jogszolgáltatás közügy, nemcsak általánosságban véve, hanem egyes esetekre lemenően is. Az egyes esetek, és azok összessége annak a mérője, hogy a jogalkotó hatalom által meghozott normák ténylegesen hogy, milyen tartalommal érvényesülnek. Ezt nehézkesebben, de nagy erővel fogalmazta meg Hegel:
"Ahogyan a törvények nyilvános ismertetése a szubjektív tudat jogai közé tartozik (lásd a 215. §-t), úgy idetartozik az a lehetőség is, hogy ismerje a törvény megvalósítását a különös esetben, nevezetesen ismerje külsődleges cselekmények, jogi érvelések stb. lefolyását. Ez ugyanis magánvalósága szerint általános érvényű történés, s bár az eset, szubjektív tartalmánál fogva, csak a felek érdekét illeti, az általános tartalom, a benne rejlő jog és ennek döntése mindenki érdekét illeti, - a jogszolgáltatás nyilvánossága."[70]
A fenti tételekből fakad tételes jogunk követelménye a tárgyalás és az ítélethirdetés nyilvánossága iránt, melyet az Alkotmány és több jogszabály is szabályoz,[71] és amely vonatkozásban nemzetközi kötelezettségei is fennállnak a Magyar Köztársaságnak.[72]
A tárgyalás és az ítélethirdetések nyilvánossága részét képezi a bírói hatalomgyakorlás nyilvánosságának és átláthatóságának, de azt nem biztosíthatja önmagában. Az állampolgároknak tényleges és reális lehetőséget kell biztosítani az ítélkezés megismerésére egy-egy ügy, vagy akár átfogóan egy-egy kérdésre vonatkozóan. Pusztán a tárgyalások és ítélethirdetések nyilvánossága nem biztosít tényleges és reális lehetőséget erre, még akkor sem teljes egészében, ha az állampolgár egy adott ügy iránt közéleti szereplőként érdeklődik. Az állampolgároknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy egy jogkérdésben is megismerhesse a bírói gyakorlatot, és arra is, hogy az ítélet indokolását végleges formában, írásban lássa.
Azt, hogy az ítélkezés értékelése, az esetleges kritika csak a teljes határozat ismeretében lehetséges, elismeri a Legfelsőbb Bíróság főtitkára is egy interjúban: "A magam részéről mindig is annak a híve voltam, hogy el kell fogadni, ha a bíróság tevékenységét kritizálják, hiszen a bíróság is 'ember'. De sajnos sok esetben úgy reagálnak, hogy az ítélet írásban foglalt indoklását nem ismerve megpróbálják kitalálni, mi van a döntés mögött."[73] A bírói határozatok írásbeli közzétételét az is indokolja, hogy ne találgatásokra legyen utalva az aki véleményt kíván megfogalmazni azzal összefüggésben.
Csak a bírói gyakorlat közzétételével biztosítható az, hogy a bírói hatalom gyakorlása átlátható legyen, és a szuverén nép, a bírói hatalom forrása, e hatalom gyakorlását követhesse, és értékelhesse annak tartalmát a jogállamiság elve alapján.
A jelenlegi közzétételi gyakorlat nem biztosítja a bírói gyakorlat átláthatóságát. A közzétételi adatok arra mutatnak, hogy hozzávetőlegesen ezer határozatból kilencszázkilencvennyolcat - kilencszázkilencvenkilencet az eljáró bíróságon és a feleken kívül más aligha ismer, ismerhet meg. Annak bizonyítékai, hogy a magyar jogrend és az egyes jogi normák ténylegesen milyen módon, milyen tartalommal érvényesülnek, megismerhetetlenül tűnnek el a bírósági irattárak mélyében.
A gyakorlat átláthatósága más szempontból is biztosítékul szolgálna. Számos (szerkesztve közzétett) ítélet indokolásában szerepel a bírói gyakorlatra hivatkozás anélkül, hogy utalás történne ezen gyakorlatot jelző vagy alkotó jogesetekre.[74] Ekkor a jogkereső állampolgár nincs olyan helyzetben, hogy maga is meggyőződjön a bírói gyakorlat mibenlétéről, vagy szükség esetén a hivatkozás által érintett jogkérdésben ellenpéldákat keressen, az így hivatkozott bírói gyakorlathoz nincs hozzáférése. Ez nem mellékes probléma.
A közzétett ítéletek bírói gyakorlatra való hivatkozásának arányából. biztonsággal lehet következtetni arra, hogy - azonos arányok esetén - a közzé nem tett határozatok óriási számban tartalmazhatnak hivatkozást a bírói gyakorlatra. Ez a gyakorlat azonban közzététel híján rejtve marad. Fellebbezési lehetőség illetve szándék esetén a félnek nincs alkalma meggyőződni arról, mennyiben alapos egy ilyen hivatkozás, mennyiben egységes a hivatkozott gyakorlat, irányadó vagy többségi-e a hivatkozott vélemény, milyen ellenpéldák találhatók, és azok milyen más választ adnak az adott jogkérdésre.
A bírói gyakorlat kellő megismerhetőségének hiánya megfosztja az állampolgárt attól a lehetőségtől, hogy saját érdekeinek védelmében, saját álláspontjának alátámasztására a bírói határozatok legnagyobb
- 92/93 -
részét megismerhesse, érveit ezek indokolásából vett megállapításokkal illetve tételekkel alátámaszthassa, és ezekkel szembesíthesse az ügyében eljáró bíróságot. Ezzel a bíróság előtt fellépő állampolgár hatásos eszköztől esik el, mert "argumentum ab authoritate est fortissimum in lege"[75].
A bírói határozatok közzététele nem lehet teljes körű, ezt sem az alkotmányos követelmények, sem a célszerűség nem indokolja. A következőkben a bírói gyakorlat közzétételének korlátait, további követelményeit és lehetséges elveit kívánom felvázolni. Az alkotmányos korlátok (adatvédelem) természetesen itt tárgyalandók. A többi szempont kibontása nyilvánvalóan a jogalkotó feladata, azonban a téma jellegénél fogva a megvalósíthatóság kérdéseit is idetartozónak tekintem.
Eddig érvelésem elsősorban a határozatok közzétételére vonatkozó követelmények körülírására irányult. Bár ezen érvekből levezethető az a követelmény is, hogy a határozatokat teljes szövegükben, és nem szerkesztett formában kell közzétenni, e vonatkozásban néhány megfontolandó szempontot sorolok fel.
A szerkesztés magában foglalja azt, hogy a határozatot szerkesztő személy rövidíti, átfogalmazza a tényállásra vonatkozó megállapításokat, és a jogi indokolás szövegét.
A szerkesztés egyben kiemelést, rendszerezést és válogatást is jelenthet, melynek szempontjai nem ismeretesek. A szerkesztés - bár nyilvánvalóan a fő jogkérdéseket és az arra nyújtott megoldást kiemeli - kihagyhatja olyan vetületeit az ügynek, melyek más ügyekben jelentőséget kaphatnak, és az érvelés alapjaként szolgálhatnának.
A szerkesztés további hátránya, hogy a tényállás egyes elemei a közzétett változatban kimaradhatnak, nem követhető teljes egészében az indokolás logikai láncolata, és a szerkesztett forma miatt az ügy nem értékelhető a maga teljes egészében.
A bírói hatalom gyakorlásának átláthatósága nemcsak a puszta döntések megismerésének lehetőségét, hanem a döntés alapjainak, indokainak és feltételeinek átláthatóságát is jelenti. Így mutatkozhat meg, hogy a bíróság miképpen jut el egy bizonyos döntéshez, miből vonja le következtetéseit, milyen feltételek alapján látja érvényesíthetőnek e következtetéseket. Ennek a szerkesztett ítélet nem tud eleget tenni, bár lehetnek olyan határozattípusok, ahol a szerkesztett forma is elégséges az átláthatóság követelményének teljesítéséhez.
Az indokolás a döntés lényeges része, rámutat a bírói szabályképzés eredményeként létrejött elvek, elhatárolások, érvényesített szempontok, általánosítások, meghatározások alapjára. A határozatok szerkesztett változataiban - különösen nem kellően tisztázott vagy konkrét szerkesztési elvek esetén - rejtve maradhatnak a döntés olyan feltételei, az indokolás olyan részei, melyek lényegesek a határozat vagy határozatok megértése és értékelése, az általa felállított értelmezés alkalmazása szempontjából. A jogalkalmazás kiszámíthatóságát, egységességét és következetességét, végsősoron a jogbiztonságot, a teljes tényállással és indokolással közölt határozatok szolgálják, hiszen ez ad választ a később eljáró bíróságnak abban a tekintetben, hogy az előtte fekvő ügyben mennyiben érvényesülhetnek a bírói gyakorlatban mutatkozó, megelőző megfontolások.
Az imént kifejtett elveknek és az azokból folyó követelményeknek az esetek legnagyobb részében nem lehet eleget tenni rövidített, szerkesztett határozatok közzétételével.
A fent vázolt alkotmányos követelményeket az elégítené ki, ha a magyar jogrendszerben fő szabályként a bírói határozatok teljes szöveggel történő közzététele érvényesülne.
Ez alól megfogalmazhatók és megfogalmazandók korlátok, mely a fő szabályhoz képest kivételes jelleggel kerülhetnének szabályozásra. E korlátok az ellensúlyt képező, a nyilvánosság korlátozását megalapozó alkotmányos és egyéb érdekekből, bizonyos gyakorlati-célszerűségi követelményekből, és a fent kifejtett elvek alóli kivételes esetekből fakadnak.
Álláspontom szerint a bírói határozatok közzétételével kapcsolatos alkotmányos érdek olyan súlyú, hogy az ezen alapuló alkotmányos követelmény - tekintettel az Alkotmány 8. §-ban foglalt feltételekre is - összeegyeztethető a mindenkit megillető információs önrendelkezési alapjoggal, ahogy azt az Alkotmány 59. § (1) bekezdése, az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai tartalmazzák, és a részletes szabályozást tartalmazó, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény szabályozza.
- 93/94 -
A bírósági határozatok közzétételéhez elkerülhetetlen az eljárásban részt vevő felek vagy a tényállásban szereplő személyek valamely személyes adatának vagy egyes személyes adatainak nyilvánossága, amennyiben azok a döntés alapját képező tényállás lényeges részét képezik. Ez a mindenkit megillető információs önrendelkezési alapjog korlátozásával jár. Ez csak akkor lehetséges, amennyiben megfelel az Alkotmány 8. §-ban foglalt feltételeknek[76]. Így az információs önrendelkezési alapjog ilyen korlátozása nem lépheti túl a szükséges mértéket.
Az alapjog-korlátozást enyhítheti például a relatív anonimitás biztosítása a közzétett határozatokban szereplő résztvevők számára.
Relatív anonimitás biztosítása alatt azt értem, hogy az eljárásban részt vevő természetes személy határozatban szereplő személyazonosító adatai közül a közzétételnél családi és utónevének kezdőbetűje szerepelne, nem szerepelne leánykori név, születési hely és idő, anyja neve, továbbá nem szerepelne a lakcíme, számszerűsítve vagyoni, jövedelmi adatai. Ezenfelül a tényállásban szereplő helységnevek, utcák, cégek és intézmények nevének kezdőbetűje szerepelne.
A relatív anonimitás kiterjedne az eljárásban részt vevő cégekre, szervezetekre és intézményekre, azok elnevezésének kezdőbetűje szerepelne, nem szerepelne a székhelyük vagy telephelyük címe, ezenfelül a tényállásban szereplő helységnevek, utcák és egyéb cégek és intézmények nevének kezdőbetűje szerepelne.
A relatív anonimitás biztosítása érdekében azon esetekben, ahol jogszabály a határozat teljes szöveggel történő közzétételét írná elő, további szerkesztés a határozat szövegén nem történne (az anonimitás relatív jellege). A relatív anonimitás részletes szabályait a bírói határozatok közzétételét előíró jogszabály tartalmazná oly módon, hogy az összhangban legyen az információs önrendelkezési alapjog követelményeivel.
Amennyiben a közzéteendő határozatban a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. § 2.a. pont szerinti különleges adat fordul elő, az eljárásban részt vevő természetes személynek a közzététel során vagy teljes anonimitást kellene biztosítani, ha a különleges adat a tényállás lényeges részét képezi, vagy a határozat szerkesztésével a különleges adatot ki kell iktatni, amennyiben az nem képezi a tényállás lényeges részét.
Teljes anonimitás alatt azt értem, hogy a határozat szerkesztése során a tényállásból törölni kell minden olyan adatot, amely alapján az érintett személy azonosítható.
A bírói határozatok közzétételére vonatkozó elvek meghatározásával és szabályozásával az eljárásban részt vevő személy számára követhetővé és ellenőrizhetővé válik, a közzétételi kötelezettség alá eső bírósági határozatokban megjelenő személyes adatainak sorsa is.[77]
A fentiek betartása mellett és figyelembevételével, a bírói határozatok közzétételének követelménye szükségessé teszi, hogy a közzétételi kötelezettség alá eső bírói határozatokban előforduló személyes adatok nyilvánosságra hozatalát törvény tegye lehetővé a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontja és (3) bekezdése alapján. Hasonlóan szükségesnek látszik, hogy az ilyen határozatokban előforduló különleges adatoknak a fenti törvény 2. § 2. b. pontjában meghatározott körére ugyancsak törvény tegye lehetővé a nyilvánosságrahozatalt a fenti törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja alapján.
A közzétételi kötelezettség alól mentesülnének azon határozatok, amely eljárásban államtitok vagy szolgálati titok[78] védelme miatt a nyilvánosság kizárásra került. Amennyiben közzététel esetén az államtitok és a szolgálati titok szerkesztéssel a tényállás lényeges sérelme nélkül a határozatból kiküszöbölhető, a közzétételt felügyelő bírói szerv mérlegelése alapján a határozat szerkesztett formában közzétehető.
Amennyiben adótitok[79], banktitok,[80] vámtitok,[81] üzleti titok,[82] pénztártitok,[83] biztosítási titok,[84] értékpapír-titok,[85] illetve törvényben szabályozott egyéb titok védelme miatt az eljárásban a nyilvánosság kizárásra került, az eljárásban részt vevő, érintett személynek vagy szervezetnek a közzététel során vagy teljes anonimitást kellene biztosítani, ha a titok a tényállás lényeges részét képezi, vagy a határozat szerkesztésével a titokra vonatkozó adatot ki kell iktatni, amennyiben az nem képezi a tényállás lényeges részét.
A nyilvánosságot, információszabadságot korlátozó érdekek figyelembevételén túl, a közzétételi kötelezettség alá eső bírói határozatok köre tovább korlátozható az alábbiak szerint.
Létezik a határozatoknak egy olyan, tipizálható köre, melyeknél a közzététel hiánya nem tekinthető alkotmányjogilag aggályosnak. Álláspontom szerint ezeknél nincs alkotmányos érdek közzétételükre, mert egyértelműen nincs normatív erejük, vagy jellegüknél fogva nem tartalmaznak érdemi jogértelmezést illetve jogfejlesztést, vagy technikai jellegű határozatok, vagy alkotmányos jelentőségük a fen-
- 94/95 -
tebb kifejtettek tükrében elhanyagolható vagy esetleges. Ugyanakkor a határozatok kiadását elrendelő, illetve felügyelő bírói szervnek mérlegelési joga lenne az e határozattípusokhoz tartozó határozat közzétételét is (szerkesztett formában vagy teljes szöveggel) elrendelni. A határozattípusoknál a közzétételt kötelező lenne, nem állna fenn ilyen mérlegelési jog.
E határozattípusokat a jogalkotónak kell meghatározni. Mindemellett ide számítanám az olyan határozattípusokat, mint például:
- a nem jogerős bírói határozatok,
- nem az ügy érdemében döntő határozatok, bírósági eljárás egyes jogkérdéseiben döntő határozatok, kivéve az egyes alkotmányos alapjogokat érdemben érintő határozatokat (pl. szabadságmegvonásról döntés),
- fizetési meghagyások,
- bírósági meghagyások,
- cégek kérelemnek megfelelő bejegyzését, a cégjegyzéket érintő adatok változásának kérelemnek megfelelő bejegyzését, cégek törlését elrendelő cégbírósági határozatok.
- a felszámolási eljárás során hozott határozatok,
- a házassági bontóperben hozott, a bontást kimondó határozatok.
A fenti határozattípusok a meghozott bírói határozatok többségét jelentik. Kivételük a közzététel köréből jelentősen könnyítheti a közzététellel járó gyakorlati nehézségeket is.
Az alkotmányos megfontolásokon túl, a bírói gyakorlat közzétételének több olyan mellékhatása lenne, amely a jogalkalmazásra előnyösen hatna.
- A közzétett bírói gyakorlat biztosíthatná a jogalkotás megfelelő szintű előkészítését, a jogalkotás tárgyában addig született bírósági álláspontok figyelembevételét. Ugyanakkor lehetőséget nyújtana annak követésére és elemzésére, hogy a korábban meghozott jogszabályoknál a jogalkotó céljai hogy valósultak meg a gyakorlatban, és ugyancsak lehetőséget nyújtana a nemkívánatos irányban kialakuló gyakorlat jogalkotás útján történő korrekciójára.
- A bírói határozatok nyilvánossága növelné az eljárásban részt vevő felek (elsősorban jogi képviselők) felelősségét, és lehetőséget nyújtana és egyben követelmény állítana a minőségibb munkára. A hozzáférhető bírói gyakorlat, a felmerülő jogkérdésekben a korábbi határozatokban fellelhető döntések és az indokok ismerete lehetővé és elvárhatóvá teszi a felek, a jogi képviselők részére az ügyek jobb, alaposabb előkészítését.
- A bírói határozatok közzététele, a jogalkalmazás egységességének és átláthatóságának biztosításán keresztül hozzájárul a perorvoslatok számának csökkenéséhez. A perorvoslatok jelentős száma nem kis mértékben annak tudható be, hogy bizonytalanság van az ítélkezés kimenetelét illetően, a sokszor ellentétes bírói határozatok lehetetlenné tehetik az eljárás kimenetelének kiszámítását.[86] A perorvoslatok így a bizonytalan jogi terepen történő próbálkozásokká süllyedhetnek.
- Megnövelné az eljáró bíróság felelősségét az eljárásban, a határozat meghozatalában, az indokolás kidolgozásában. A meghozott határozat a nyilvánosság próbájának lenne kitéve, mely a bírói munkára is kihatással lehetne.
- A bírói gyakorlat közzététele elősegítené, egyes vonatkozásokban egyenesen lehetővé tenné a kellően megalapozott jogi tudományos kutatást.
A közzététel megvalósítására vonatkozóan a jelen keretek között nincs módomban egy teljes modellt felvázolni, ez nem is feladatom. Néhány olyan lehetséges elvet megneveznék, melyek a közzététel alkotmányos követelményének teljesítését vezérelnék:
- a közzétételi kötelezettséget, a közzététel alá eső bírósági határozatok körét, a közzététel módját, annak elveit törvényi szintű jogszabálynak kell elrendelni,
- a közzététel bíróságok hivatalos kiadványában történne megyei/fővárosi bírósági (az odatartozó városi/kerületi bíróságok vonatkozásában is), ítélőtáblai és legfelsőbb bírósági szinten, egységes formai feltételek szerint,
- a közzététel kérdésben megyei/fővárosi bírósági, ítélőtáblai és legfelsőbb bírósági szinten bizottság döntene,
- a szerkesztett formában közzétett határozatoknál a szerkesztés elveit a legfelsőbb bírósági szinten működő bizottság határozná meg,
- helytelen, jogellenes közzététel vagy közzététel jogellenes elmaradása esetén panaszjog biztosítása az eggyel magasabb szinthez, végsősoron az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz,
- a közzétételt tartalmazó kiadványok elérhetőségét biztosítani kell: pl. az előállítási költségeket meg nem haladó ár érvényesítése; ingyenes vagy térítés ellenében történő, elektronikus hozzáférés a hivatalos anyag egészéhez vagy egy részéhez CD, on-line összeköttetés útján.
A közzététel gyakorlati megvalósítása a határo-
- 95/96 -
zatot hozó bírákra, tanácsokra jelentős többletfeladatot nem róna. A határozatok legnagyobb része eleve elektronikus úton kerül rögzítésre. Azon esetekben, ahol a határozatot szerkesztett formában teszik közzé lehetnek szerkesztési feladatai az eljáró bírónak illetve tanácsnak, azonban ez összességénél elhanyagolható mértékű. A személyazonosító adatok törlése, szerkesztése - megfelelő iránymutatás kibocsátásával - rutinmunkának minősülne, ami lényegében leírói feladat, de aligha jelent jelentős többletterhet. ■
JEGYZETEK
[1] 12/2001. (V. 14.) AB határozat.
[2] A számítás alapját az Igazságügyi Minisztérium "A bírósági ügyforgalom havi adatai 1998-1999." Budapest 2000. kiadványában szereplő adatok képezik.
[3] Pl. 837/B/1990/4. AB hat. 2. pont, 34/1991. (VI.15.) AB hat. III. pont.
[4] 9/1992. (I. 30.) AB határozat 3. pont
[5] Pl. 375/B/1991/9. AB-hat. III. pont, de különösen a 25/1992. (IV. 30.) AB határozat.
[6] Pl. 7/1992. (I. 30.) AB hat. IV/1. pont.
[7] L. 25/1992. (IV. 30.) AB határozat.
[8] Kúria P.V. 1613/1924. sz. határozat., idézi Mártonffy K.: A szabatos törvény. Budapest 1932. 11. o.
[9] L.L. Fuller: The Morality of Law. London 1964. 39. o.
[10] Vö. "A 'jogot' végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg." 38/1993. (VI.11.) AB hat. III. 2. pont.
[11] Pl. H. Coing: A jogfilozófia alapjai. Budapest 1996. 211. o.
[12] Pp. 252. § (2) bekezdése, l. erről a BH 1991. évi 207. sz. esetet is.
[13] Moór Gy.: Jogfilozófia. Budapest 1994. 206. o.
[14] H. L. A. Hart: A jog fogalma. Budapest 1995. 151. o.
[15] Novák I.: A "kiszolgáltatott" bíró. Bírák Lapja 2001/1. 17., 21. o.
[16] Joguralom és jogállam. (Szerk. Takács P.) Budapest 1995. 136. o.
[17] Bár csak nemzetközi szerződés kihirdetésével, l. a 2000. évi LXVII. tv. 2. § 4. cikk., valamint közvetett módon az 1999. évi XXXV. tv. 2. § IX. pont 20. cikk (1) bekezdés.
[18] 53/1992 (X. 29.) AB hat. II/4. pont.
[19] L. pl. a 21. illetve a 22. sz. Irányelvet.
[20] L. pl. Moór Gy.: Jogfilozófia. Budapest 1994. 204. o.
[21] BH 1995. évi 284. sz. eset, ld. ugyancsak a BH 1991. évi 248. sz. esetet, valamint a BH 1982. évi 463. sz. és BH 2000.121. sz. esetet, amelyekben kifejezetten analógia alkalmazására került sor.
[22] BH 1999. évi 523. sz. eset.
[23] Horváth B.: Jogszociológia. Budapest 1995. 129. o.
[24] 26/1992. (IV. 30.) AB hat. IV.1. pont, legutóbbi döntéseknél pl. 51/2000. (XII. 18.) AB hat. III. pont, 7/2001. (III. 14.) AB hat. III.1. pont.
[25] Mutatóban pl. 2000. évi XXI. tv. 2.§ 26. cikk 3. pont, 2000. évi XVII. tv. 2. § 24. cikk 4. pont, 1990. évi XCV. tv. 2. § 26. cikk 3. pont, stb.
[26] Lábady T. szerint a bírói jogfejlesztés betörési pontja, Lábady T.: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs 1997. 137. o.
[27] Ezen két elemre utal a 20/1997. (III. 19.) AB határozathoz fűzött Lábady-Sólyom különvélemény.
[28] BH 1998. évi 163. sz. eset
[29] Sir Edward Coke: The First Part of the Institutes of the Laws of England. Section 254a., "http://www.commonlaw.com/Coke.html".
[30] Pp. 252. § (4) bekezdés, Be. 264.§ (1) bekezdés.
[31] L. pl. a BH 1978. évi 299. esetet.
[32] Pp. 227. § (1) bekezdés, hasonlóan büntető ügyekben BK. 145. állásfoglalás, 2. pontja, valamint BH 1992. évi 91. sz. eset.
[33] L. pl. BH 2000. évi 494. sz. esetet, vagy a BH 1995. évi 634. sz. esetet.
[34] L. pl. a BH 2001. évi 80. sz. esetet, vagy a BH 2001. évi 135. sz. esetet.
[35] Ezen jóval túlmegy Lábady T. megállapítása, miszerint az állandó bírói gyakorlat jogszabályi erővel bír. Lábady T.: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest - Pécs 1997. 171. o.
[36] Ideértve más megfogalmazást is, pl. "iránymutató gyakorlat".
[37] L. pl. 1968. évi 23. tvr. 2.§ 6. cikk, 1982. évi 25. tvr. 2. § 15. cikk.
[38] 1960. évi 2. tvr. 2. § III. cikk 2. szakasz, valamint az 1999. évi XXXV. tv. 2. § IX. pont 20. cikk (1) bekezdés.
[39] L. pl. az 1988. évi VI. tv. 75. §-hoz fűzött indokolás, 1992. évi XXII. tv. IX. fejezetéhez fűzött indokolás, az 1997. évi CXLIV. tv. 36-37.§-hoz fűzött indokolás, a 2000. évi CXLI. tv. 53-54. §-hoz fűzött indokolás.
[40] Így pl. 18/2000. (VI. 6.) AB hat. II/2. pont, 12/1999. (V. 21.) AB hat. III/1. pont, 5/1999. (III. 31.) AB hat. II/3.1 pont, 22/1998. (VI. 9.) AB hat. II/1. pont, 39/1997 (VII. 1.) AB hat. III/2. pont, 75/1995. (XII. 21.) AB hat. I/3. pont, 57/1991. (XI. 8.) AB hat. IV/1.1 pont.
[41] 9/1992. (I. 30.) és 34/1992. (VI. 1.).
[42] BK 94. szám II. pont, GK 74. szám II. pont, 3/1998. számú Közigazgatási jogegységi határozat III. pont.
[43] A közzétett, Legfelsőbb Bíróság által hozott döntéseknél is százszámra található ilyen hivatkozás, így a felsorolásuktól és a konkrét megjelölésüktől eltekintek.
[44] Lábady T.: A magyar magánjog (polgári jog) általános része. Budapest-Pécs 1997. 155. o.
[45] Ld. már a Codex Justinianusban is, 1.14.3., ahogy id.: Zlinszky J.: Ius publicum. Budapest 1994. 76. o.
[46] Tételes jogszabályszöveg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke által kiadott ajánlásokról mondja, hogy "kötelező ereje nincs, rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése", l. 1999. évi CXXIV. tv. 4. §(7) bekezdés, hasonló konstrukciót alkalmaz az 1996. évi LVII. tv. 36. § (6) bekezdése, l. alább. Ebből joggal következtethető, hogy a bírói gyakorlat esetében még inkább erről van szó.
[47] Az 1996. évi LVII. tv. 36. § (6) bekezdése.
[48] 57/1991. (XI. 8.) AB hat. különvélemény (Kilényi G.).
[49] Az 1999. évi LXIX. tv. 18-19. §-hoz fűzött indokolás. Hasonlóan foglal állást pl. Tamás A.: Bíró és társadalom. Budapest 1977. 352. o.
[50] 9/1992. (I.30.) AB hat. V.5. pont.
[51] Novák I.: A "kiszolgáltatott" bíró. Bírák Lapja 2001/1. 21. o.
[52] Népszava 2001. május 23.
[53] BH 1999. évi 511. sz. eset.
[54] 38/1993. (VI.11.) AB hat. III/2. pont
[55] 12/2001. (V.14.) AB hat. 4.1. pont
[56] Ibid.
[57] Ezek közül természetesen jónéhány felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz került és így közzétehették.
[58] Például a Tolna Megyei Bíróságnak az 1997-1999, a Zala Megyei Bíróságnak az 1997-2000 a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságnak az 1996-2000, a Heves Megyei Bíróságnak az 1998-2000 években, de több más bíróságot is lehetne említeni.
[59] 31/1990. (XII. 18.) AB hat. II. pont.
[60] Pl. 38/1993. (VI. 11.) AB hat. III/2. pont, 28/1995. (V. 19.) AB hat. II/3. pont.
[61] 28/1995. (V. 19.) AB hat. II/3. pont.
[62] 1989. évi XXXII. tv. preambuluma, 25/1999. (VII. 7.) AB hat. II/1. pont, 38/1993. (VI. 11.) AB hat. különvélemény (Ádám A.).
[63] L. többek között pl. 19/1999. (VI. 25.) AB hat. II.1.2. pont, 17/1994. (III. 29.) AB hat. II. pont, 53/1991. (X. 31.) AB hat. II.1. pont.
[64] 45/1994. (X. 21.) AB hat. III. pont.
[65] 19/1999. (VI. 25.) AB hat. II.1.2. pont.
[66] 38/1993. (VI. 11.) AB hat. III/3.a. pont.
[67] L. e vonatkozásban az országgyűlési képviselők tevékenységével összefüggésben a 30/1997. (IV. 29.) AB hat. IV. pont
[68] L. még ugyancsak a 34/1994. (VI. 24.) AB hat. III.3. pont
[69] 60/1994. (XII. 24.) AB hat. IV. 2.c. pont
[70] G.W.F. Hegel: A jogfilozófia alapvonalai. Budapest 1971. pp. 240-241. (224. §).
[71] Pl. a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. tv. 12. §, Pp. 5. § (1) bekezdés, Be. 11. § (2)-(3) bekezdés.
[72] L. a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát (New York, 1966) kihirdető 1976. évi 8. tvr. 2. § 14. cikk 1. pont, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt (Róma, 1950) kihirdető 1993. évi XXXI. tv. 2. § 6. cikk 1. pont.
[73] HVG 2001. október 13. 146. o.
[74] Mint említettem ez közelít az ezres nagyságrendhez, pl. BH 1991. évi 11. sz. eset, BH 1991. évi 257. sz. eset, BH 1993. évi 373. sz. eset, BH 1995. évi 11. sz. eset, BH 1998. évi 160. eset, BH 2001. évi 141. sz. eset, BH 2001. évi 169. sz. eset, stb.
[75] Sir Edward Coke: The First Part of the Institutes of the Laws of England. Section 254a., "http://www.commonlaw.com/Coke.html"
[76] Pl. 46/1995. (VI. 30.) AB határozat II/1. pont.
[77] 15/1991. (IV. 13.) AB hat. II. pont, 54/2000. (XII. 18.) AB hat. III.1. pont.
[78] 1995. évi LXV. törvény.
[79] 1990. évi XCI. törvény 46. §(1) bekezdés.
[80] 1996. évi CXII. törvény 50. §(1) bekezdés.
[81] 1995. évi C. törvény 155. § (1) bekezdés.
[82] 1996. évi LVII. törvény 4. § (3) a) pontja, valamint pl. 1996. évi CXII. törvény 49. §(1) bekezdés, 1996. évi CXI. törvény 114. § (1) bekezdés, 1995. évi XL. törvény 45. § (1) bekezdés, 1997. évi LXXXII. törvény 78. § (1) bekezdés, 2000. évi XXV. törvény 13. §, 1994. évi XXXIX. törvény 52. § (2) bekezdés, 1993. évi XLVIII. törvény 25. § (3) bekezdés.
[83] 1997. évi LXXXII. törvény 78. § (2) bekezdés.
[84] 1995. évi XCVI. törvény 96. § (1) bekezdés.
[85] 1996. évi CXI. törvény 115. § (1) bekezdés.
[86] Novák I.: A "kiszolgáltatott" bíró. Bírák Lapja 2001/1. 21. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens (Szeged).
Visszaugrás
