A Gt. általános rendelkezéseihez képest az elismert vállalatcsoportra vonatkozó rendelkezések a szabályozás különös szintjét jelentenék, amely - a hatályos Gt.-vel egyezően - önálló konszern fejezet kidolgozását teszi szükségessé. A konszern szabályozás a számviteli törvény (és ezen keresztül a 7. sz. társasági jogi irányelv) szerinti konszolidált éves beszámoló készítésének kötelezettségéhez (mint jogi tényhez) kapcsolódna. A számviteli törvény alapján az ún. anyavállalatnak minősülő vállalkozás köteles összevont éves beszámolót készíteni, anyavállalatnak pedig az a gazdálkodó minősül, amely közvetlenül vagy közvetve (tulajdoni hányada vagy részvényesi megállapodás alapján) a szavazatok többségével rendelkezik. A többségi befolyással esik egy tekintet alá, ha a vállalkozás az ellenőrzött társaság vezető tisztségviselői (felügyelő-bizottsági tagjai) többségének a kinevezésére és visszahívására jogosult vagy a társaság felett más módon döntő irányítást, ellenőrzést gyakorol.
A Gt. tehát nem határozna meg "saját jogon" a befolyásszerzésre és a vállalatcsoport fennállására irányadó tényállást (más kérdés, hogy a Gt.-ben az ún. saját részvényszerzést illetően továbbra is szükséges a 2. sz. társasági jogi irányelvben foglalt követelmények teljesítése, illetőleg annak speciális szabályozása).
A számviteli törvény szerinti konszolidált éves beszámoló készítésével összefüggésben irányadó tényállás felhasználása mellett a következő érvek sorakoztathatók fel:
- A szabályozási racionalitás indokolja, hogy az ún. bagatell tényállásokra (vagyis az olyan helyzetekre, amikor az uralkodó tag és az ellenőrzött társaság(ok) együttes gazdasági súlya elhanyagolható jelentőségű) a törvény ne írja elő egy viszonylag bonyolult, az általánostól eltérő szabálysor alkalmazását. Jelenleg közmegegyezés van atekintetben, hogy felesleges a Gt. XIV. fejezetének hatálya alá vonni pl. két kistőkeerejű kft. összefonódását. A számviteli törvény viszont lehetőséget ad arra, hogy a ún. anyavállalatnak ne kelljen konszolidált éves beszámolót készítenie akkor, ha a mérlegfőösszeg, az éves nettó árbevétel és az éves átlagban foglalkoztatott munkavállalók száma közül legalább két érték nem haladja meg a törvény szerinti mutató értéket. (A számviteli törvény 117. §-a alapján a releváns értékek jelenleg a következők: a mérlegfőösszeg 2700 millió Ft, az éves nettó árbevétel 4000 millió Ft, a foglalkoztatotti létszám pedig 250 fő.)
- A számviteli törvény rendelkezéseinek alkalmazása nemcsak arra alkalmas, hogy kiszűrje a speciális szabályozást nem igénylő vállalati együttműködéseket, hanem megkíméli a leendő társasági törvényt (és annak alkalmazóit) attól, hogy a konszerntényállás megvalósulását vizsgálniuk kelljen és ennek során olyan értelmezési problémákkal szembesüljenek, amelyek máskülönben nem merülnek fel. A Gt. konszernfejezetének hatályát ez esetben egyetlen, értelmezést nem igénylő jogi tény határozná meg, nevezetesen, hogy kell-e konszolidált beszámolót készíteni.
- Fontos kiemelni, hogy a számviteli törvény szerint releváns tényállás átvétele nem kényszeríti a cégeket egy érdemben új fogalom elsajátítására. Nem lebecsülendő az az előny, ami abból származik, hogy egy több éve ismert és alkalmazott kategóriát lehet a társasági törvény vonatkozásában is figyelembe venni.
- Nem jár valóságos hitelezői vagy kisebbségvédelmi kockázattal, hogy lesznek olyan tényállások (akár gazdasági társaságok között, akár pl. egy természetes személynek valamely társaságban történt befolyásszerzése folytán), amelyek - a hatályos Gt.-től eltérően - a jövőben nem tartoznak a különös szintű jogi rezsim hatálya alá. Ez azonban nem azt jelenti, hogy pl. a hitelezői érdekvédelem szabályozás híján maradna. Véleményem szerint a Gt.-nek a valamennyi társaságra vonatkozó közös előírásai (különösen, ha azok megerősítésére sor kerül) alkalmasak az indokolt és arányos mértékű jogi védelem biztosítására. A szabályozás ezen ún. általános szintjén kellene rendelkezni - nem érintve a hatályos Gt. 56. §-ának (3) bekezdése szerinti felelősség áttörés lehetőségét - pl. arról, hogy törvénysértő a társaság olyan határozata, amely valamely tagot (részvényest) aránytalan előnyben részesít a társaság vagy a többi tag (részvényes) kárára. [Lásd ezzel kapcsolatban a svéd társasági törvény IX. fejezetének 37. §-át, amely összhangban van a hatályos Gt. szemléletével, így mindenekelőtt annak 19. § (1) bekezdésében és 29. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal.] Szintén a társaságban elért befolyás százalékos mértékére tekintet nélkül kellene előírni az ún. árnyékdirektoroknak a kinevezett vezető tisztségviselőkkel megegyező felelősségét. Az újonnan megalkotásra kerülő csődtörvény gondoskodhatna továbbá a Winter Bizottság által is javasolt wrongful trading intézményének meghonosításáról, vagyis arról, hogy a cég menedzsmentje személyes vagyonával is köteles helytállni, ha bebizonyosodik, hogy a társaságot felelőtlenül (a hitelezők aránytalan kockázatára) működtette tovább, figyelmen kívül hagyva (az egyébként kellő gondosság mellett már előrelátható) fizetésképtelenség bekövetkeztét.
Azáltal, hogy a Gt. jövőbeli konszernjogi fejezetének hatálya a számviteli törvény szerinti konszolidált éves beszámoló készítési kötelezettség tényéhez kapcsolódna, az új Gt. csak a szavazati jogok többségét (valamint az azzal a számviteli törvény szerint egyenértékű jogosultságokat) biztosító befolyásnak tulajdonítana relevanciát, az ún. jelentős (25%-ot meghaladó) és a közvetlen irányítást (75%-ot meghaladó) biztosító befolyásnak - legalábbis a vállalatcsoport szabályozás részeként - nem lenne kiemelt szerepe. Mindez azonban nem zárná ki a kölcsönös befolyás más okból és a Gt.-ben másutt való szabályozását. Úgy gondolom, hogy a hatályos Gt. 293. §-ában szabályozott, a részvénytársaságok és a kft.-k kölcsönös jelentős mértékű befolyását tiltó szabályt a jövőben (a társulási szabadság korlátozásaként) kizárólag akkor és annyiban szabad fenntartani, amennyiben az egyik érintett gazdasági társaság nyilvánosan működő részvénytársaság. A jogalkotói beavatkozáshoz ugyanis csak ebben az esetben fűződik kellő indok, vagyis a társaság feletti piaci kontroll, a tőkemozgás akadálymentessé tételének a biztosítása. Csak a nyilvánosan működő részvénytársasággal összefüggésben indokolt megakadályozni azt, hogy a törvényben rögzített mértékű szavazati jogot meghaladó kölcsönös befolyás révén a nyilvános társaság menedzsmentje előzetesen egy nehezen áttörhető védelmi rendszert építhessen ki az esetleges felvásárlással szemben. Más társasági típusoknál (a személyegyesítő, zártkörű működési mód folytán) a jogalkotónak nincs oka a társasági szerződésben (alapító okiratban) előírt átruházási korlátok létjogosultságát (a tulajdonosi döntés indokoltságát) megkérdőjelezni. Mindezekre figyelemmel az új Gt.-ben a részvénytársasági fejezeten belül kerülhetne kimondásra, hogy ha pl. "A" nyilvánosan működő rt. legalább 25%-os szavazati jogosultsággal rendelkezik "B" részvénytársaságban és/vagy "C" kft.-ben, úgy "B" és "C" társaságok az "A" nyilvánosan működő részvénytársaságban jelentős szavazati befolyást nem szerezhetnek, vagy a már megszerzett részesedést három hónapon belül kötelesek elidegeníteni. [Ha "A" nyilvánosan működő rt. befolyásának mértéke eléri a többségi befolyást biztosító nagyságrendet, úgy a Gt. 226/F. § (1) bekezdése alapján a "B" rt. és a "C" kft.-nek az "A" rt.-ben szerzett befolyása az "A" társaság saját részvényszerzésének minősül és érvényesül a Gt. 226/A. § (5) bekezdése szerinti, az alaptőke 10%-ában rögzített szerzési korlát.]
Összegezve, véleményem szerint a kereszttulajdonlást (kölcsönös befolyással rendelkezést) nem általános konszernjogi kérdésként kell szabályozni, hanem az a nyilvánosan működő részvénytársaságok felvásárolhatóságával összefüggésben, az ún. külső (tőkepiaci) kontroll fenntarthatósága érdekében igényel a részvénytársasági fejezetben speciális jogi rendezést.
Az új társasági törvény egyik legfontosabb reformlépése az ún. elismert vállalatcsoport intézményének a bevezetése lenne. Az új vállalatcsoport-szabályozás főbb jellemzői a következőkben foglalhatók össze:
- A vállalatcsoportban résztvevő önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok közös, vállalatcsoport szintű üzletpolitikai koncepciót fogadhatnak el, amelynek legfontosabb következménye, hogy az egyes társaságok elkülönült gazdasági érdekeiket a koordinált konszern koncepcióban foglaltaknak rendelik alá.
- Az ellenőrzött társaságok önálló üzleti céljait és érdekeit mindazonáltal a vállalatcsoport közös üzletpolitikájának a léte nem számolja fel, mint ahogy az egyes társaságok (ellenőrzött társaságok) vezető tisztségviselőjének a felelőssége (a vezetett társasággal szembeni lojalitás kötelezettsége) sem szűnik meg. A jogi elvárás azonban módosul: a törvény elismeri a vállalatcsoport szintjén megfogalmazott érdekek, célok elsődlegességét mindaddig, amíg biztosított az egyes ellenőrzött társaságok (és az azokhoz köthető külső tulajdonosi és hitelezői érdekek) arányos részesedése az előnyökből, illetőleg a terhek, hátrányok korrekt megosztása az uralkodó tag és az ellenőrzött társaságok között. A jogi szabályozás az uralkodó taggal, az ellenőrzött társaságokkal, azok vezető tisztségviselőivel szemben eltér a Gt. általános követelményeitől és az eltérő modellhez részben eltérő jogi eszközrendszer járul.
- A vállalatcsoport működése során a legfontosabb eltérés az, amely a Gt. 29. § (1) bekezdésében foglaltak helyett a vállalatcsoport egészére vonatkozó, elfogadott üzletpolitikai koncepció teljesülésének az elősegítését tekinti a csoporthoz tartozó valamennyi társaság tisztségviselője elsődleges feladatának. Ez egyben kihat a vezető tisztségviselő és a döntéshozatalban résztvevő tagok (részvényesek) felelősségével összefüggésben irányadó szempontok, elvárások meghatározására is. Másfelől azonban ez nem jelenti azt, hogy az ellenőrzött társaság menedzsmentje az uralkodó tag igazgatósága által korlátlanul utasíthatóvá válna, vagy hogy az elismert vállalatcsoportként való működés egyben azt jelentené, hogy az ellenőrzött társaságok ügyvezetői (az igazgatóság tagjai, a vezető alkalmazottak) eleve mentesülnének a felelősségre vonás alól az uralkodó tag döntéseinek végrehajtásából fakadó (társasági szinten bekövetkező) veszteségekért. Eltérően a német részvénytársasági törvényben szabályozott modelltől, az ún. Rozenblum tétel két, ellenkező irányba mutató elvárás összeegyeztetését kívánja biztosítani. Mint arra Sárközy Tamás elemzése is rámutatott, egyfelől az elismert vállalatcsoport kifejezésre juttatja "az anyavállalaton keresztül ugyan, de a vállalatcsoport egészének integrált jogalanyiságát", másfelől viszont "nem engedi az uralt vállalatok függőségét egy bizonyos szintnél lejjebb vinni, azaz az autonómia szükséges minimumát biztosítani kell" (Szervezetrendszerek és a polgári jogi jogalanyiság a társasági-egyesületi és az alapítványi jogban, Gazdaság és Jog 2003. szeptember). Következésképpen, az uralkodó tag vezetése akkor és csak annyiban utasíthatja közvetlenül az ellenőrzött társaság(ok) menedzsmentjét, ha azt a vállalatcsoport szintjén elfogadott üzletpolitikai koncepció megengedi és ez esetben is csak e koncepció teljesítéséhez szükséges okból és mértékben. Az ellenőrzött társaság(ok) vezető tisztségviselői a hatályos Gt. 29. §-ában foglaltak szerint felelnének a jövőben is, ha az uralkodó tag az ellenőrzött társaság jogi autonómiáját a vállalatcsoport elfogadott üzletpolitikájához képest irreleváns okból vagy aránytalan mértékben sérti meg.
- Az elismert vállalatcsoporti státusz szabályainak alkalmazására csak az érintett társaságok ez irányú döntése (a vállalkozások legfőbb szervei minősített többséggel elfogadott határozata) alapján kerülhet sor. A vállalatcsoport egységes cselekvési programjáról, politikájáról, valamint a törvény keretei között kialakított, a jogok és kötelezettségek megosztására vonatkozó előírásokról a Gt.-ben szabályozott egyesülési szerződéssel analóg módon előkészített, ún. uralmi szerződésben lehetne rendelkezni. A konszern megállapodás olyan magánjogi szerződésnek minősülne, amelyre a Gt.-ben foglalt eltérésekkel a Ptk. általános kötelmi jogi előírásai vonatkoznának.
Abban az esetben, ha az előzőekben vázolt feltételek szerint és módon a vállalatcsoport elismerésére nem kerül sor, a törvény - főszabályként - nem biztosítaná a Gt. általános normáitól eltérő szabályok alkalmazásának lehetőségét az ellenőrzött társaság vezetésével, a vezető tisztségviselők utasíthatóságával, felelősségével stb. kapcsolatban. Ez esetben is irányadó lenne a Gt. 29. §-ában megfogalmazott követelmény, miszerint a tisztségviselők a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek feladatukat ellátni. A jogalkotó tehát nem az ellenőrzött társaság - uralkodó tag - vezető tisztségviselő viszonyrendszerére írna elő eltérő normákat, hanem épp ellenkezőleg, hangsúlyosabb védelmet biztosítana a Gt. szerinti általános elvárások teljesüléséhez, mivel azt vélelmezné, hogy a létrejött, a számviteli törvény szerinti konszolidált éves beszámoló készítésének kötelezettségét eredményező befolyás mellett gyakrabban bekövetkezhet az ellenőrzött társaság kizsákmányolása és ezáltal a külső tagok és a hitelezők jogsérelme. Következésképpen az új törvény a konszolidált éves beszámoló készítésére köteles, de ún. uralmi szerződést el nem fogadó vállalkozások vonatkozásában a következőket írná elő:
- az uralkodó tag korlátlan felelőssége bíróság általi megállapításának lehetősége biztosított, ha az ellenőrzött társaság felszámolását követően az adós cég vagyona a hitelezők kielégítésére nem elegendő;
- az ellenőrzött társaság ún. külső tagjai (részvényesei) jogosultak üzletrészeik (részvényeik) eladását vagy az uralkodó tag részvényeire történő kicserélését kezdeményezni a konszolidált éves beszámoló közzétételét követően, a törvényben meghatározott időtartamon belül;
- az ellenőrzött társaság hitelezői a konszolidált számviteli beszámoló közzétételét követően a törvényben meghatározott határidőn belül az uralkodó tagtól biztosítékot igényelhetnének.
A törvény által biztosított garanciális szabályok lényegében megegyeznének a Gt. hatályos előírásaival, eltekintve attól a lényeges különbségtől, hogy alkalmazásukra csak az előzőekben írottak szerinti behatárolt (a számviteli törvény szerinti konszolidált éves beszámoló készítéséhez kötött) körben kerülhetne sor.
Az új törvény azonban (mintegy kivételként) vállalatcsoport-megállapodás elfogadásának hiányában is biztosítaná az elismert vállalatcsoportra irányadó szabályok alkalmazását. Az ún. faktikus konszernjog megállapításának törvényi előfeltétele az volna, hogy a bíróság bizonyítottnak fogadja el, hogy bár formális értelemben vett uralmi szerződés a vállalatcsoport tagjai között nem jött létre, de a törvényben megfogalmazott jogalkotói elvárások (így a vállalatcsoport szintű üzletpolitika érvényesítése, az előnyök és hátrányok kiegyensúlyozott megosztása) teljesültek. A bizonyítási teher ebben az esetben az uralkodó tagot terhelné.
Összegzésképpen elmondható, hogy a javasolt új vállalatcsoport szabályozás a hatályos Gt.-ben foglaltakhoz képest jelentősen szűkebb körben kerülne alkalmazásra, ugyanakkor a hatálya alá tartozó esetekben lehetőséget adna az elismert és a faktikus vállalatcsoportként való működésre is. A jövőbeli konszernfejezet hatálya alá nem tartozó helyzetekben a Gt. általános rendelkezései lennének irányadóak azzal, hogy az új kódex erősítené a jogellenes cégvezetés esetén igénybe vehető hitelezővédelmi és kisebbségi jogvédelem eszköztárát. ■
Visszaugrás
