A fizetésképtelenségi eljárások alapvetően kettős célt hivatottak szolgálni az érintett vállalatot jellemző krízis fokának megfelelően: egyfelől a visszafordíthatatlan válság stádiumában álló cégek piacról történő gyors kivezetését, másfelől a még megmenthető gazdálkodó szervezetek reorganizációját. A jelenlegi gazdasági helyzetben mind nagyobb hangsúly helyeződik a még megóvható, stabilizálható vállalatok reorganizációjára. Napjainkban azonban nem elégséges az ilyen irányú célkitűzéseket országhatáron belüli ügyként szemlélni, a legtöbb vállalat ugyanis nemzetközi kapcsolatokkal, határokat átlépő tulajdonosi rendszerrel rendelkezik. A határokon átnyúló gazdasági együttműködések növekedésével tehát már nemcsak a nemzeti, hanem a nemzetközi fizetésképtelenségi jogszabályokra is figyelemmel kell lenni.
Az Európai Unió területén hatályban lévő 1346/2000 EK rendelet ugyan nem tartalmaz külön rendelkezéseket a cégcsoportok fizetésképtelensége tekintetében, egyes szabályok azonban nagyban befolyásolhatják a reorganizációs lehetőségeket. A nemzetközi cégcsoportok reorganizációs kilátásainak vizsgálatakor azonban nem elégséges a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások szabályozására figyelemmel lenni, hanem az egyes tagállamok saját eljárási rendszerét is feltétlenül tekintetbe kell venni. Befolyásoló tényezőt jelenthet ugyanis, hogy az adott tagállamban miként viszonyulnak, kapcsolódnak egymáshoz a reorganizációs és fizetésképtelenségi típusú eljárások, milyenek az eljárások közötti átjárhatósági viszonyok egy adott szituációban. Az egyes eljárási rendszerek különbözőféle módon adhatnak választ a rendelet szabályaira.
Az 1346/2000 EK rendelet alkalmazási területén, az Európai Unió egyes tagállamaiban a reorganizációs és a likvidációs eljárások a legkülönfélébben kapcsolódhatnak egymáshoz. A kapcsolódási módok az illeszkedés erősségének megfelelően többnyire három, egymástól jól elkülöníthető kategóriába sorolhatók.
A legszorosabb az illeszkedésű fizetésképtelenségi modelleket egyszintű vagy egységes eljárásnak nevezik. Miskolczi Bodnár Péter - aki szintén a német modellt említi példaként az egységes eljárások elemzésekor - az egyszintű eljárások ismérveként rögzíti, hogy az "jól alkalmazkodik a konkrét körülményekhez, mindig az az eljárási szak aktiválható, amelynek alkalmazásához adottak az adós cég lehetőségei". Az ilyen eljárási rendszerekben ugyanis nem fordulhat elő, hogy a még visszafordítható válság időszakában lévő céget likvidálják, illetve az sem, hogy egy sikertelen reorganizációt követően "időhézag" keletkezik, míg a likvidáció megindul. Más szakirodalmak az egybementű eljárás terminológiáját használják az ilyen típusú eljárási rendszerek leírására. Az ilyen eljárások ugyanis egy módon indulhatnak, és "majd csak az eljárás menete szabja meg, hogy reorganizációra, vagy felszámolásra kerül sor." A nemzetközi szakirodalom is megkülönbözteti az ilyen jellegű eljárásokat, s azokat többnyire egész egyszerűen "single procedure"-ként nevezi.
Az illeszkedés "erősségének" másik szélső pontja az egymástól független reorganizációs és likvidációs eljárás. Miskolczi Bodnár Péter az ilyen jellegű fizetésképtelenségi rendszereket kétszintű eljárásnak nevezi. Alapvető jellemzőként rögzíti, hogy "a két eljárás között nincs közvetlen összeköttetés, a reorganizációs eljárás nem előfeltétele a likvidációs eljárásnak és a reorganizáció sikertelensége nem eredményezi automatikusan a likvidációs eljárást". A függetlenségből adódóan az ilyen eljárásokban előfordulhat egyfelől az, hogy a sikertelen reorganizáció nem eredményez feltétlen megszűnést, másfelől az, hogy azért nem valósul meg egy "még megmenthető" cég reorganizációja, mert a felszámolást előbb megindították.
Az eddig bemutatott szélső esetek egyikébe sem sorolható azok a rendszerek, amelyek bizonyos egységes és bizonyos kétszintű sajátosságokat is magunkon hordoznak. Vannak olyan tagállamok, ahol a felszámolási eljárás a reorganizációt megelőzően is indítható, ugyanakkor a sikertelen reorganizáció esetén automatikusan megindul a felszámolás. Közös vonásuk tehát az, hogy a reorganizációról szóló döntés nem feltétlen eleme a folyamatnak, de van az eljárások között kapcsolódási pont. Ezen rendszereket - a szakirodalom nem említi - talán célszerű "egységesbe hajló" eljárásoknak nevezni.
A rendelet előírásainak megfelelően a fő érdekeltség központja (COMI) szerinti tagállamban indul meg az egyetemleges érvényű főeljárás, miközben a telephelyek szerinti tagállamokban (bizonyos esetekben akár a főeljárás megindulása előtt is) a helyi vagyonra kiterjedő területi eljárások kezdeményezhetőek. Rendelet preambulumának (13) bekezdése szerint a COMI "az a hely, ahol az adós érdekeltségeinek kezelését rendszeresen végzi és ez harmadik személyek részéről megállapítható". Megdönthető vélelem szól amellett, hogy a COMI a vállalat székhelye. A 3. cikk h) pontja alapján pedig "telephely bármely olyan működési hely, ahol az adós nem átmeneti gazdasági tevékenységet végez emberi erőforrásokkal és eszközökkel". A területi eljárás indulhat időben a főeljárás előtt (elsődleges vagy partikuláris eljárások) vagy a főeljárás után (másodlagos vagy függő eljárások).
A telephely megfogalmazásából egyértelműsíthető, hogy előállhat olyan eset, amikor a COMI-ra vonatkozó vélelem megdöntése miatt nem a székhely tagállamában indul a főeljárás, ugyanakkor a székhely nem felel meg a telephely feltételeinek. (Mert például a székhelyen nincs gazdasági tevékenység.) Ebből következően voltaképpen pont az adós cég székhelyén nem indul meg semmilyen fizetésképtelenségi eljárás.
A megindítható fizetésképtelenségi eljárások típusaira nézve tartalmaz megkötést a közösségi jogszabály. Az 1346/2000 EK rendelet 3. cikkének c) pontja a felszámolási típusú eljárások körét olyan eljárásként határozza meg, "amely az adós vagyonának értékesítését foglalja magában, beleértve az olyan eljárást is, amely egyezséggel vagy fizetésképtelenséget lezáró egyéb intézkedéssel zárult, vagy amelyet a vagyon hiányos volta miatt zártak le". A rendelet ugyanakkor nem adja a reorganizációs típusú eljárások meghatározását, arra a kizárás logikája alapján lehet következtetni. Azon eljárások tartoznak ide, amelyek az "A" mellékletben szerepelnek, de a "B" mellékletben nem.
A határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokról szóló közösségi jogszabály azért határozza meg a felszámolási típusú eljárás, s a kizárás logikájával a reorganizációs eljárás fogalmát, hogy a másodlagos (vagyis a főeljárást követően indult) területi eljárásra nézve "típus-kötöttséget" határozzon meg. A rendelet 3. cikkének 3. bekezdése rögzíti, hogy a főeljárás bármely "A" melléklet szerinti eljárás lehet, a másodlagos eljárásnak azonban a "B" mellékletben rögzített, felszámolási típusú eljárásnak kell lennie.
| főeljárás | másodlagos területi eljárás |
| reorganizációs típusú felszámolási típusú | felszámolási típusú |
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
