A hagyatéki eljárás permegelőző, perelhárító funkcióját szolgálják a szabályozás számos más csomópontja mellett az egyezségkötési lehetőségek. A hagyatéki eljárásban köthető egyezségek teszik lehetővé, hogy az érdekeltek konszenzussal még a hagyatéki eljárás jogi keretein belül olyan módon rendezzék a vagyoni viszonyokat, amely ugyan eltér az ipso iure bekövetkezett öröklés rendjétől, ám érdekeikhez, aktuális élethelyzetükhöz jobban igazodik.
A hagyatéki eljárást lefolytató Kollégáktól kapott jelzések egyértelműen azt támasztják alá, hogy a Hetv. által ismert két leggyakrabban előforduló egyezségfajta - az átruházási egyezség és az osztályos egyezség - növekvő számban fordul elő külföldi elemet tartalmazó öröklési ügyekben is. Ilyen esetekben - az európai öröklési rendelet[2] (a továbbiakban: EuÖR.) alkalmazása óta - egyre többször merül fel a jogszerzés külföldön, európai öröklési bizonyítvány (a továbbiakban: EÖB) útján történő igazolásának szüksége is. E tanulmányban azt vizsgálom, milyen feltételek mellett, illetve milyen tartalommal állítható ki EÖB az ilyen egyezségek alapján; vajon minden esetben megjeleníthető-e a létrejött egyezség "jogi eredménye" az EÖB-ben.
A magyar hagyatéki eljárásnak egy közismert és a gyakorlatban nemritkán alkalmazott intézménye a Hetv. 94. § (2) bekezdése szerinti ún. átruházási egyezség,
- 21/22 -
amely lehetővé teszi, hogy az örökös az általa öröklés jogcímén[3] megszerzett hagyatéki vagyont vagy annak egy részét a törvényben meghatározott más érdekeltre ruházza át.
1. példa: Az örökhagyó halálakor magyar állampolgár volt és szokásos tartózkodási hellyel belföldön rendelkezett. Maradt utána a belföldi hagyatéki vagyontárgyakon túlmenően egy ausztriai pénzintézetnél vezetett bankszámla is, amelynek egyenlege az örökhagyó halálakor 12.000,- EUR volt. A hazai hagyatéki eljárás során a külföldön élő oldalági rokon törvényes örökös ezt a vagyontárgyat átruházta az örökhagyó Magyarországon élő ismerősének, aki hagyatéki hitelezői igényt terjesztett elő arra hivatkozva, hogy az örökhagyót a halála előtti években ő gondozta és ápolta a gyakori betegeskedése idején. Az eljáró közjegyző az átruházási egyezséget a Hetv. 94. § (2) bekezdése alapján jóváhagyta, és a szóbanforgó külföldi bankszámlát a hagyatéki hitelező részére adta át, az oldalági rokon közbenső öröklésének megállapításával. Vajon kérheti-e az EÖB kiállítását az ausztriai bankszámla egyenlegét megszerző hagyatéki hitelező
2. példa: Az örökhagyó halálakor szokásos tartózkodási hellyel belföldön rendelkezett. Hagyatékához tartozott egyebek mellett egy Trogir közelében fekvő apartman is. Az örökhagyó végintézkedést nem hagyott hátra. Három gyermek hátrahagyásával halálozott el. Az örökösként érdekeltek beszereztek horvát közjegyző útján az ingatlanra vonatkozó telekkönyvi kivonatot; ezáltal igazolták a kérdéses horvátországi ingatlan meglétét és hagyatékhoz tartozását, így az átadhatóvá vált a hazai hagyatéki eljárásban. Az örököstársak azonban az eljárás során a Hetv. 94. § (2) bekezdése szerinti átruházási egyezséget kötöttek azzal, hogy az örökhagyó egyik gyermeke a horvátországi ingatlanon rá eső eszmei 1/3 hányadot testvérére, mint örököstársra ruházta át ajándékozás címén. Az eljáró közjegyző az egyezséget jóváhagyta és a horvátországi apartmant ennek megfelelően adta át: megállapította az átruházással érintett eszmei 1/3 hányad tekintetében az átruházó gyermek közbenső öröklését, és ezt a részt is az ajándékozás jogcímén szerző másik gyermeknek adta át. Az ingatlan tulajdonjogát tehát az örökhagyónak csak két gyermeke szerezte meg 2/3 és 1/3 eszmei hányadok szerint. A hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően ez a két gyermek EÖB kiállítását kérelmezte. Hogyan, milyen tartalommal állíthatja ki az EÖB-öt az eljáró közjegyző, kiket és milyen hányadok szerint kell, illetve lehet abban jogszerzőként feltüntetni?
- 22/23 -
A kérdés lényege mindkét bemutatott példában azonos: lehet-e "transzformálni" az EÖB-be azt a jogi helyzetet, ami a megkötött átruházási egyezségek eredményeképpen állt elő?
A kérdésre mindkét példa esetében egyértelműen nemmel kell felelni. Az alábbiakban azt kívánom közelebbről megvizsgálni, hogy mi ennek az oka.
A kiindulópontot az EuÖR. tárgyi hatályára vonatkozó szabályok képezik. Az EuÖR. 1. cikk (1) bekezdése határozza meg a rendelet tárgyi hatályát: "ezt a rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. Az "öröklés" rendelet szerinti fogalmával kapcsolatban az EuÖR. 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja nyújt egy autonóm[4] fogalom-meghatározást. Eszerint "öröklés" "az örökhagyó vagyonában bekövetkező jogutódlás; amely a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján". E fogalom-meghatározásban kulcsfontosságú a "haláleset miatti" fordulat. Nem tartoznak tehát az EuÖR. tárgyi hatálya alá az olyan vagyonmozgások, vagyonátszállások, amelyek élők között következnek be; még akkor sem, ha azok szoros összefüggésben vannak egy öröklési tényállással.
Ezt még inkább megerősítik az EuÖR. 1. cikk (2) bekezdésében foglalt szabályok. E bekezdés nevesít egy egész sor olyan jogkérdést, amelyek kifejezetten is kizárásra kerültek a rendelet tárgyi hatálya alól. Külön kiemelendő ezek közül a g) pont, amely szerint nem alkalmazható a rendelet "az örökléstől eltérő módon létrehozott vagy átszállt vagyoni jogokra, érdekeltségekre és vagyontárgyakra, ..."
Kizárásra kerültek tehát az EuÖR. tárgyi hatálya alól az öröklésen kívül bekövetkező vagyonszerzések. Ez a kizárás pedig a rendeletnek a teljes szabályrendszerére vonatkozik; nem csupán a kollíziós és a joghatósági szabályokra, hanem az EÖB intézményére is. Az EÖB ennélfogva nem alkalmas az öröklésen kívül, élők között bekövetkező vagyonátszállások igazolására. Ez egyébiránt következik a rendeletnek azon szabályaiból is, amelyek meghatározzák, hogy EÖB útján egyáltalán milyen fajta jogosultságok igazolhatóak. Az EuÖR. 63. cikk értelmében ez a bizonyítvány az örökösök, az öröklésben közvetlen jogokkal rendelkező hagyományosok (azaz dologi hagyományosok), továbbá
- 23/24 -
a végrendeleti végrehajtók vagy hagyatéki gondnokok jogállásának igazolására szolgál, amennyiben e jogosultaknak a kiállítási tagállamtól eltérő másik tagállamban kell hivatkozniuk jogállásukra. E felsorlás kimerítő. Amint látható, még az öröklési jogviszonyból eredő jogosítványok közül sem mindegyiknek az igazolására alkalmas az EÖB intézménye. Így pl. nem igazolható EÖB útján sem a kötelesrészre jogosult, sem pedig a kötelmi hagyományos jogállása.
Visszatérve a két bemutatott jogesetre, hiába köt még a hagyatéki eljárás során egyezséget az örökös az általa megszerzett hagyatéki vagyontárgy átruházásáról, ez nem változtat azon, hogy az egyezség alapján szerző érdekelt jogszerzése nem közvetlenül az örökhagyótól ered, hanem élők között következik be. Ezt maga a magyar eljárási jog kifejezésre is juttatja, miután előírja a Hetv. 94. § (2) bekezdésében a közjegyző számára, hogy az egyezség jóváhagyása és az átruházással érintett vagyontárgynak az egyezség szerinti jogcímen szerző érdekelt részére történő átadása mellett is meg kell, hogy állapítsa az átruházó örökösként érdekeltnek az örökléssel bekövetkezett közbenső jogszerzését.
Ha a bemutatott 1. példát nézzük, amelyben az örökösként érdekelt az ausztriai bankszámla egyenlegét hagyatéki hitelezői igény kielégítése jogcímén ruházta át, azt látjuk, hogy a szerző félnek - a hagyatéki hitelezőnek - ez a jogállása, illetve a jogszerzése egyáltalán nem igazolható EÖB útján. Ezt a bizonyítványt csak az örökös kérelmezheti, és abban csak az ő jogállása, örökösi minősége igazolható; ő az ui., aki a kérdéses számlaegyenleget a magyar jog szerinti ipso iure örökléssel, közvetlenül az örökhagyótól szerezte meg. Ebben az esetben egyedül az ő szerzése az, amely az EuÖR. tárgyi hatálya alá esik. A hagyatéki hitelező jogszerzése ezzel szemben már nem; mégpedig annak ellenére sem, hogy az átruházás az örökhagyó hagyatékához tartozó vagyontárgyat érintett, és arra még a hagyatéki eljárás jogi keretei között került sor.
Hasonló a helyzet a 2. példa esetében. Az EÖB kiállítására lehetőség van, de abban a hagyatékhoz tartozó horvátországi ingatlan tekintetében az örökrészeket olyan eszmei hányadok szerint kell feltüntetni, ahogyan e vagyontárgy az öröklés megnyíltakor átszállt. Fel kell tehát abban örökösként tüntetni mindhárom gyermeket, közöttük az örökhagyónak azt a gyermekét is, aki az ingatlan rá eső eszmei 1/3 hányadát ajándékozás címén örököstársára ruházta. Az ajándékozás jogcímén történt átruházás nem igazolható EÖB útján.
Felmerülhet ezekután annak kérdése, vajon lehet-e valamilyen módon mégis utalni az EÖB-ben arra a körülményre, hogy a bizonyítvány kiállítását megelőző hagyatéki
- 24/25 -
eljárás során mégiscsak sor került az abban feltüntetett hagyatéki vagyontárgyat érintő átruházásra? Ilyen utalásra véleményem szerint egyetlen módon kerülhet sor; éspedig csupán az EÖB erre szolgáló rovatában feltüntethető megjegyzésként. Mint ismeretes, az EÖB összetett, különböző modulokból álló nyomtatvány, amelynek - a fő nyomtatvány mellett - központi jelentőségű részét képezi az örökösök személyére és a hagyatékból való részesedésüknek a feltüntetésére szolgáló IV. melléklet[5]. E mellékletnek az utolsó rovatában[6] van mód az öröklési üggyel kapcsolatos egyéb fontos információk, esetleges magyarázatok feltüntetésére. E rovatban így utalni lehet a bizonyítványban igazolt örökös által történt átruházás tényére és annak jogcímére és jogosultjára, mint lényeges körülményre[7].
Hangsúlyozni kell azonban, hogy ennek a megjegyzésnek a bizonyítványt elfogadó felek - külföldi nyilvántartásokat vezető hatóságok, pénzintézetek, egyéb harmadik személyek - irányában csak informatív jelentősége van. Ez a megjegyzés sem változtat azon, hogy az EuÖR. tárgyi hatálya az élők közötti vagyonmozgásokra, így a szóban forgó átruházási egyezségnek megfelelő jogcímen (hagyatéki hitelezői igény kielégítése, ajándékozás stb.) történő szerzésre nem terjed ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindazok a joghatások, amelyek az EuÖR. 69. cikke szerint az EÖB-höz fűződnek, az ilyen élők között bekövetkező szerzésre nem terjednek ki, hiába van az megjegyzésként feltüntetve bizonyítványban.
A külföldi hatóságokat, így pl. a horvát telekkönyvi bíróságot tehát nem köti az EÖB-ben feltüntetett megjegyzés, miszerint az örökhagyó három gyermeke közül az egyik a horvátországi ingatlan rá eső eszmei 1/3 hányadát testvérének, mint örököstársnak ajándékozta. E hatóság nem köteles arra, hogy az érdekeltek tulajdonjogát a horvátországi telekkönyvbe az átruházási egyezség eredményének megfelelően jegyezze be a bemutatott EÖB alapján. A horvátországi ingatlan tekintetében érvényesülő öröklési rend - tehát a haláleseti jogutódlás - igazolására a horvát hatóság előtt egymagában az EÖB elegendő, figyelemmel az ahhoz fűződő legitimációs joghatásra[8]. Nem kötelezi azonban a rendelet a horvát telekkönyvi hatóságot arra, hogy e bizonyítványt egyúttal az élők közötti jogcímen történő vagyonátruházás igazolására is elfogadja. Nem zárható tehát ki, hogy az örökhagyónak az átruházásban érintett két gyermeke e jogügyletet ismételten el
- 25/26 -
kell, hogy végezze ahhoz, hogy a kíván joghatást - a tulajdonjog kettőjük javára 2/3 - a 1/3 eszmei hányadok szerinti bejegyzését - elérjék. Az erre irányadó jog már nem is lesz azonos, az öröklésre alkalmazandó joggal: a horvátországi ingatlant érintő ajándékozással összefüggő kötelmi jogkérdésekre[9] (a szerződés létrejötte, érvényessége, stb.) a horvát jog alkalmazandó, éppúgy, mint az azt tartalmazó okirat bejegyzésre való alkalmasságához megkívánt feltételekre[10].
Hasonló a helyzet az ausztriai bankszámla egyenlegének hagyatéki hitelezőre történő átruházásával kapcsolatos példában is. Az osztrák pénzintézet a bemutatott EÖB alapján nagy valószínűséggel csak a bizonyítványban igazolt örökös részére teljesít kifizetést, és nem pedig a csupán a megjegyzésben feltüntetett hagyatéki hitelező javára. Ennek háttérében az EÖB-höz fűződő másik joghatás, éspedig az EuÖR. 69. cikk (3) bekezdésében megfogalmazott közbizalmi hatás áll.
Eszerint "bármely olyan személy, aki a bizonyítványban igazolt adatok alapján eljárva kifizetéseket teljesít vagy vagyontárgyat ad át a bizonyítványban kifizetések vagy vagyontárgyak elfogadására jogosultként említett személynek, úgy tekintendő, hogy kifizetések vagy vagyontárgyak elfogadására jogosult személlyel kötött ügyletet ..." Az a harmadik személy tehát, aki a neki bemutatott EÖB alapján - abban bízva - teljesít kifizetést az abban igazolt jogosult részére, ezt kötelem-megszüntető hatállyal teszi[11]. A pénzintézet tehát, ha a neki bemutatott EÖB alapján teljesít kifizetést, biztos lehet abban, hogy a későbbiekben tőle teljesítést ismételten akkor sem követelhetnek, ha utóbb (pl. öröklési perben) bebizonyosodik, hogy az EÖB-öt nem a valódi anyagi jogi helyzetnek megfelelő tartalommal bocsátották ki, azaz az abban igazolt örökös álörökös volt. Az EÖB intézményét véleményem szerint éppen ez a harmadik személyek védelmét szolgáló, uniós szinten egységesen szabályozott közbizalmi hatás teszi igazán alkalmassá arra, hogy az ügyleti forgalomban betöltse a neki szánt szerepet; ennek köszönhetően fogadhatják azt el kellő biztonsággal határokon átnyúló ügyekben is harmadik személyek az örökösi (dologi hagyományosi, végrendeleti végrehajtói vagy hagyatéki vagyonkezelői) jogállás igazolására[12].
- 26/27 -
Csakhogy, az EÖB-höz az EuÖR. 69. cikk (3) bekezdése szerint fűződő közbizalmi hatás, a harmadik személyeket csak annyiban védi, amennyiben e harmadik személy (pl. a számlavezető pénzintézet) az EÖB-ben igazolt örökös[13] részére teljesít; miután e a közbizalmi hatás is csak a rendelet tárgyi hatályának keretei között érvényesülhet. Az EuÖR. 1. cikk (2) bekezdésének már hivatkozott g) pontja ui., amely kizárja a rendelet tárgyi hatálya alól a vagyontárgyak "örökléstől eltérő módon" - azaz élők között - történő átszállását, korlátokat szab e joghatás érvényesülésének is. Nem érvényesülhet tehát ez a közbizalmi hatás annyiban, amennyiben a bizonyítvány elfogadó harmadik személy (pl. pénzintézet) olyan személy részére teljesít kifizetést, aki valamely hagyatéki vagyontárgyat nem örökléssel, hanem élők között szerzett meg; még akkor sem, ha e személy jogszerzését - megjegyzésként - feltüntetik az EÖB-ben.
Ha tehát az osztrák pénzintézet figyelembe venné azt, az EÖB-ben csupán megjegyzésként feltüntetett információt, miszerint a hagyatékhoz tartozó bankszámla egyenlegét az igazolt örökös átruházta a hagyatéki eljárás keretében egy más személyre hagyatéki hitelezői igény kielégítése jogcímén, és közvetlenül ez utóbbi személynek teljesítene kifizetést, akkor a pénzintézetet már nem védené az EÖB 69. cikk (3) bekezdése szerinti közbizalmi joghatás. Minderre tekintettel a pénzintézet okkal tagadhatja meg azt, hogy közvetlenül a hagyatéki hitelező részére fizessen, még ha utóbbit megjegyzésként fel is tüntették; és okkal ragaszkodhat ahhoz, hogy csak az igazolt örökös részére teljesítsen kifizetést. A hagyatéki hitelező jogállását ugyanis az EÖB a feltüntetett megjegyzés ellenére sem igazolja; ilyen jogállás közhiteles igazolására ez a bizonyítvány nem alkalmas.
Vizsgáljuk meg ezekután, milyen tartalommal állítható ki az EÖB a hazai hagyatéki eljárások során előforduló másik gyakori egyezségfajta, az osztályos egyezség esetében.
3. példa: A magyar állampolgár örökhagyó Magyarországon rendelkezett szokásos tartózkodási hellyel. Három gyermek hátrahagyásával halálozott el; ők a törvényes örökösei. Az örökhagyó után a belföldi vagyonán kívül maradt egy szlovákiai pénzintézetnél vezetett betéti számla is, amelynek egyenlege 8000,- EUR. Az örököstársak a hagyatéki eljárás során osztályos egyezséget kötöttek: ezen egyezség alapján a szlovákiai számla egyenlege az örökhagyó
- 27/28 -
egyik gyermeknek jutott; a másik két gyermek csak belföldi hagyatéki vagyontárgyakat szerzett. Az eljáró közjegyző így a kérdéses számla egyenlegét az osztályos egyezség alapján ennek a gyermeknek adta át. Utóbbinak örökösi minősége igazolásának céljára szüksége van EÖB-re, miután a szlovákiai bank csak annak alapján teljesít kifizetést. Itt is felmerül a kérdés, hogyan, milyen tartalommal lehet kiállítani az EÖB-öt; vajon abban mindenképpen fel kell-e tüntetni mindhárom örököst, akikre az öröklés megnyíltával 1/3-1/3 eszmei hányadok szerint átszállt a kérdéses vagyontárgy, vagy pedig elegendő-e csupán az azt megszerző örököstársat feltüntetni?
A kérdés tehát a 3. példa esetében is az, hogy kiállítható-e az EÖB a hagyatéki eljárás során létrejött egyezség - az osztályos egyezség - alapján történt hagyatékátadásnak megfelelő tartalommal; megjeleníthető-e a bizonyítványban az a "jogi eredmény", ami az osztályos egyezség folytán állt elő?
A válasz röviden: igen. A hátterének megértéséhez ismét csak az EuÖR. bizonyos szabályait érdemes felidézni.
Mint ismeretes, az EuÖR. kollíziós szabályai alapján az öröklésre alkalmazandó jogot kétféle kapcsolóelv határozhatja meg, éspedig
• az örökhagyó állampolgársága akkor, ha jogválasztással kikötötte ezt a jogot,
• jogválasztás hiányában pedig a halálakori szokásos tartózkodási helye.
Ez a jog az öröklés fő statútuma (lex successionis) "az öröklés egészére" alkalmazandó. Található az EuÖR. szabályai között egy, a gyakorló jogászok által viszonylag ritkán olvasott rendelkezés, a 23. cikk (2) bekezdése, amely meghatározza, hogy az öröklési statútum tárgyi hatókörébe mely jogkérdések tartoznak. Az ide tartozó öröklési anyagi jogi kérdéseknek e hosszú - de csupán példálózó - felsorolásában a j) pont nevesíti a hagyatéki osztályt.
Az öröklés egészére irányadó jog hatókörébe tartozó kérdésnek tekinthető így a hagyatéki osztállyal kapcsolatos valamennyi anyagi jogi természetű jogkérdés. Ilyen kérdés különösen az, hogy az örököstársak milyen anyagi jogi feltételekkel köthetnek egyezséget a hagyatéki felosztása tekintetében; így pl. feltétel-e, hogy valamennyi örököstárs részes fél legyen az ilyen megállapodásban, illetve részesüljön a hagyatéki vagyonból (ha csak minimális mértékben is). Ide tartozó kérdés az is, hogy az egyezség tárgyát csak hagyatéki vagyontárgyak képezhetik-e, avagy lehetőség van arra, hogy abba - értékkiegyenlítésként - külső vagyont is bevonjanak. De említhető még számos további példa a hagyatéki osztállyal kapcsolatos anyagi jogi természetű jogkérdésekre. Ilyen kérdés pl. az is, hogy
- 28/29 -
a hagyatéki osztály véghezvitelekor egyes örököstársakat esetlegesen megillet-e elsőbbségi igény bizonyos hagyatéki vagyontárgyaknak részükre történő kiadása iránt[14]; úgyszintén ide tartoznak a hagyatéki osztály iránti igény érvényesítésének időbeli aspektusai is[15].
Anyagi jogi természetű jogkérdésnek tekinthető az is, hogy örököstársak között létrejött osztályos egyezség milyen joghatást vált ki: csak a jövőre nézve (ex nunc) szünteti-e meg az örököstársak jogközösségét, vagy pedig annak az öröklés megnyíltára visszamenőleges (ex tunc) hatálya van-e.
A teljesség kedvéért megjegyzendő: nem az öröklési statútum irányadó abban a kérdésben, hogy az osztályos egyezséget az öröklési ügyben eljáró szerv (hagyatéki bíróság, közjegyző, stb.) eljárásjogi tekintetben milyen módon "kezeli", így pl. azt alakszerű határozattal jóváhagyja-e, vagy pedig tartalmilag annak megfelelő határozatot hoz. Az eljárásra irányadó jogot az EuÖR. nem határozza meg; ezekben a kérdésekben az eljáró tagállam saját eljárási joga (lex fori) irányadó[16]. Magyarországi eljárásban kötött osztályos egyezség tekintetében így e Hetv. 94. § (1) bekezdésében foglaltak irányadóak.
A 3. példában az örökhagyó szokásos tartózkodási helye belföldön volt. Kizárólag magyar állampolgár lévén a magyartól eltérő jogot nem is választhatott volna. Az utána történő öröklés egészére így a magyar jog irányadó, valamennyi öröklési anyagi jogkérdés tekintetében, ideértve a hagyatéki osztályt érintő (anyagi) jogkérdéseket is. Az örököstársak tehát a magyar Ptk. 7:93. §-ában foglalt anyagi jogi feltételekkel köthetnek osztályos egyezséget, és ugyancsak a magyar jog irányadó azokra a joghatásokra is, amelyek az ilyen egyezséghez fűződnek. A magyar jog szerint pedig az osztályos egyezség nem minősül élők közötti jogügyletnek, ilyen esetben a Ptk. hivatkozott rendelkezésre figyelemmel a közjegyző az osztályos egyezség alapján, de öröklés jogcímén adja át a hagyatékot[17]. Ennek megfelelően az örököstársakat az általuk megszerzett konkrét vagyontárgyak tekintetében úgy kell tekinteni, hogy azokat öröklés jogcímén, közvetlenül az örökhagyótól szerezték meg. A magyar jog szerint megkötött osztályos egyezségnek erre az ex tunc[18] joghatására figyelemmel az egyes
- 29/30 -
konkrét vagyontárgyaknak az örököstársak által osztályos egyezség alapján történő megszerzése egyértelműen az EuÖR. tárgyi hatálya alá tartozó vagyonszerzés: e jogszerzés véleményem szerint vitathatatlanul "öröklésnek" minősül az EuÖR. 3. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti értelemben. Ebből következik az is, hogy a hagyatéki vagyontárgyak osztályos egyezséggel történő elosztása esetén az EÖB-öt is ki lehet állítani olyan tartalommal, hogy az az osztályos egyezségnek megfelelően tünteti fel a konkrét hagyatéki vagyontárgyak egyes örökösök általi megszerzését, hiszen az örökösök jogszerzése e konkrét vagyontárgyak vonatkozásában nem élők közötti szerzés, hanem közvetlenül az örökhagyótól ered[19].
Eltérően alakulhat azonban a helyzet akkor, ha az adott ügyben az öröklési statútum nem a magyar jog. Jóllehet a rendelet alkalmazási körében a forum és ius többnyire egybeesik, a joghatósági és kollíziós szabályok kölcsönhatásában azért akadnak olyan esetek, amikor az öröklési ügyben eljáró tagállami jogalkalmazónak külföldi jogot kell alkalmazni[20]. Ha az öröklési statútum külföldi jog, a 23. cikk (2) bekezdésének j) pontjára figyelemmel e jog szabályai határozzák meg az örököstársak közötti egyezséggel véghezvitt hagyatéki osztály joghatásait is.
Az irányadó anyagi jogtól függ tehát, hogy egyáltalán lehet-e olyan megállapodást kötni a hagyatéki vagyon felosztása tárgyában, amely a magyar jogi értelemben vett "osztályos egyezséggel" egyenértékű a joghatásait tekintve; azaz az örökhagyó halálának időpontjára visszamenőleges dologi jogszerző hatállyal bír. Az ilyen osztályos egyezséget pedig a jogrendszerek nem mindegyike ismeri.
A hagyatéki osztály örököstársak konszenzusával történő véghezvitele terén nagymértékben hasonló megoldást követ a francia és az olasz jog. E két jog szerint az örököstársak e tárgyban kötött megegyezése (partage amiable, divisione amichevole) szerződés, amelynek elkészítésével az örököstársak számos esetben
- 30/31 -
közjegyzőt bíznak meg[21], jóllehet írásbeliség az ilyen szerződés érvényességének csak akkor feltétele, ha az ingatlanokat érint[22]. Mindkét jog nagyon hasonlóan deklarálja a hagyatéki osztályra irányuló megállapodás ex tunc hatályát is: a francia Code civil 883. cikke, illetve az olasz Codice civile 757. cikke kimondja, hogy az ilyen megállapodás alapján
• az örököstársat úgy kell tekinteni, mintha a hagyatéki vagyonból neki jutó vagyontárgyakat "egyedül és közvetlenül" (seul et immédiatement) szerezte volna, illetve őt a hagyatéki osztály következtében rá jutó vagyontárgyak tekintetében az örökhagyó "egyedüli és közvetlen jogutódjának" (solo e immediato successore) kell tekinteni; továbbá
• úgy kell tekinteni, mintha "az egyéb hagyatéki vagyontárgyakon soha nem állt volna fenn tulajdona".
A francia és az olasz jog szerint az örököstársak megállapodásának az öröklés megnyíltára visszamenőleges hatálya (effet rétroactif[23], effetto retroattivo[24]) van; e joghatás tekintetében így egyenértékűnek tekinthető a magyar fogalmak szerinti osztályos egyezséggel.
Az osztrák jog a magyarhoz hasonlóan formalizált - és a hagyaték alakszerű határozattal történő átadásával (Einantwortung) záruló - hagyatéki eljárást ismer. Lényegi különbség azonban a magyar anyagi öröklési joghoz képest, hogy az osztrák jog nem ismeri az ipso iure öröklést. A hagyatékot az örökös a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésével szerzi meg; a hagyatékátadásnak eképpen jogkeletkeztető hatása van. Az örökhagyó halála és a hagyatékátadás közötti időszakban a hagyatéki vagyon az osztrák Általános Polgári Törvénykönyv (ABGB) 546. § -a értelmében - mint nyugvó hagyaték (ruhender Nachlass) - jogi személynek minősülő uratlan vagyontömeg. Az örökösök számára lehetőség van a hagyatéki osztályról szóló megállapodásnak (Erbteilungsübereinkommen) még a hagyatéki eljárás folyamán - tehát még a hagyaték megszerzését megelőzően - történő megkötésére, feltéve, hogy már
- 31/32 -
megtették az ún. örökségbe lépési nyilatkozatukat[25] (ún. Erbantrittserklärung). A megállapodásuk dologi joghatása a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésével áll be: az egyes örökösök a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésével a megállapodás alapján rájuk jutó hagyatéki vagyontárgyak tulajdonjogát szerzik meg[26]; az egyes vagyontárgyak tekintetében az azokat megszerző örökös minősül az örökhagyó közvetlen egyetemes jogutódjának[27]. A hagyaték örökösökre történő átszállása tehát ilyen megállapodás esetén nem az örökrészek "eredeti" eszmei hányadának megfelelően, hanem konkrét vagyontárgyak tekintetében következik be[28]; tulajdonközösség tehát eleve nem jön létre, hanem az örökség már "megosztva" száll át az örökösökre. Ilyen esetben a bírósági megbízottként (Gerichtskommissär) eljáró közjegyző az örökösként érdekeltek megállapodását jegyzőkönyvbe foglalja, és az képezi a hagyatékátadás alapját[29].
A hagyatéki osztály véghezvitelének ez a módja nagyfokú rokonságot mutat a hazai fogalmaink szerinti osztályos egyezség intézményével. Közös vonás, hogy az örököstársakat úgy kell tekinteni, hogy az egyezség alapján rájuk jutó egyes hagyatéki vagyontárgyakat azok megszerzésének pillanatától immár külön tulajdonként szerzik meg; csak éppen a megszerzés időpontja eltérő: míg a magyar jogban az örökhagyó halálának pillanata, addig az osztrák jogban - az ipso iure öröklés hiányából eredően - a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése.
Lehetőség van ugyanakkor az osztrák jog szerint arra is, hogy az örököstársak a hagyatéki osztályt csak utóbb, már a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően vigyék véghez. Ebben az esetben hagyatékátadással - tehát az örökség megszerzésével - valamennyi hagyatéki vagyontárgyon tulajdonközösség keletkezik[30], az örökrészeknek megfelelő eszmei hányadok szerint. Az osztály véghezvitelére ilyen esetben már csak élők között, a közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó általános polgári jogi szabályok szerint van lehetőség.
- 32/33 -
Számos külföldi anyagi öröklési jog nem teszi lehetővé viszont a hagyatéki osztálynak az öröklés megnyíltára visszamenőleges hatállyal történő véghezvitelét. Ismeretlen pl. ez a lehetőség az idehaza meglehetősen sok esetben alkalmazott német jogban. A német Polgári Törvénykönyv (BGB) 1922. §-a deklarálja az öröklés egyetemes jogutódlás mivoltát, kimondva, hogy az öröklés megnyíltával (az örökhagyó halálával) annak vagyona "mint egész" (als Ganzes) száll át egy vagy több örökösre. Ez még nem is jelent eltérést a magyar jogtól[31]. Az egyetemes jogutódlás (Gesamtrechtsnachfolge) azonban a német jogfelfogásnak olyannyira sarkalatos elve, hogy azzal nem fér össze a haláleseti egyedi jogutódlás (successio singularis) gondolata. A német szakirodalom ebből az alapelvből vezeti le[32] a dologi hagyomány intézményének kizártságát[33]. Az örökös, mint haláleseti egyetemes jogutód tehát minden esetben vagyonösszességet - a teljes hagyatékot vagy annak meghatározott eszmei hányadát - szerez meg örökléssel, nem pedig egyedi vagyontárgyakat[34]. Az örökösök személyét az öröklés rendjét igazoló okirat[35] alapján a telekkönyvbe - ún. telekkönyvi kiigazítással (Grundbuchberichtigung)[36] nyomban bejegyzik, több örökös esetében ők, mint örököstársak kerülnek tulajdonosként bejegyzésre. A német fogalmak szerinti "hagyatéki eljárás" eleve csak az örökösök személyének, részesedésük eszmei hányadának és jogcímének (törvény, végrendelet, öröklési szerződés) mértékének tisztázására és közhiteles igazolására irányul; annak nem is képezi tárgyát a hagyatéki osztály megejtése az örököstársak között.
- 33/34 -
Az örököstársak közötti osztatlan jogközösség (Erbengemeinschaft) így akár huzamos ideig is fennmaradhat. Ezt a jogi helyzetet az öröklés megnyíltára visszamenőleges hatállyal felszámolni a német jog szerint nem lehet: az örököstársak a közöttük az öröklés megnyíltával meghatározott eszmei hányadok szerint létesülő jogközösséget kizárólag a jövőre nézve, élők között szüntethetik meg. E jogközösség megszüntetésének legkézenfekvőbb módja - az örököstársak közötti konszenzus esetén - a hagyatéki osztályról szóló szerződés (Erbauseinandersetzungsvertrag), amely kötelmi természetű jogcímet[37] keletkeztet; az elérni kívánt dologi joghatás - az egyes hagyatéki vagyontárgyakon fennálló közös tulajdon megszűnése - kiváltásához azonban szükség van a dologi jogi rendelkező jogügylet (Verfügungsgeschäft) véghezvitelére is.
A német jog ismeri ugyan a közjegyző hagyatéki osztály véghezvitelében, nemperes eljárásban történő közreműködését[38] is; ám a magyar Hetv. 6. § (1) bekezdés k) pontjában és 94. § (1) bekezdésében foglaltakhoz hasonló - az öröklés megnyíltának időpontjára visszamenőleges - dologi joghatásokat a német közjegyző ilyen közreműködése sem vált ki. A közjegyző szerepe ebben az eljárásban lényegében egy, a felek valamelyikének kérelmére induló közvetítői eljárás, a felek között a hagyatéki osztály tárgyában kötendő egyezség elérése érdekében. A közjegyző ennek során ún. hagyatékfelosztási tervet (Auseinandersetzungsplan) dolgoz ki, és amennyiben azt valamennyi fél elfogadja, a megállapodást közokiratba foglalja. Az ilyen közjegyzői nemperes eljárás tehát valójában már nem is az öröklési jogviszony rendezésére irányul. Annak tárgyát közös tulajdon megszüntetése képezi, ahol is másodlagos jelentőségű, hogy a tulajdonközösség öröklés folytán keletkezett.
Hasonló a helyzet a svájci jogban[39]. Az örököstársak között a svájci Polgári Törvénykönyv (ZGB) 602. cikk 1. bekezdése értelmében keletkező osztatlan jogközösség megszüntetésének elsődleges útja az örököstársak közötti szerződés (Teilungsvertrag). Az ilyen szerződés tartalmának alakításában - a hagyatéki osztály módjának meghatározásában - az örököstársaknak messzemenően
- 34/35 -
szabad keze van[40]. A törvény tartalmi érvényességi követelményeket nem nevesít; a jogirodalom szerint viszont az ilyen szerződés szerződésből mindazonáltal egyértelműen ki kell derülnie, hogy a hagyatékhoz tartozó egyes vagyontárgyakat mely örökösök szerzik meg[41]. Figyelemmel arra, hogy a szerződés joghatásaként az örökösök közötti jogközösség szűnik meg, a szerződésnek részes fele kell, hogy legyen valamennyi örököstárs[42]; a svájci jog szerint ugyanakkor nem követelmény az, hogy a szerződő felek (azaz az örököstársak) mindegyike részesedjen a hagyatéki vagyonból.
Mindazonáltal az örököstársak között, a hagyatéki osztály tekintetében létrejött szerződésnek a német szabályozáshoz hasonlóan a svájci jog szerint is csak kötelmi hatálya van[43]. A szerződés folytán az örököstársat kötelmi igény illeti meg a hagyatékból a szerződés alapján rá jutó vagyontárgy részére történő kiadása iránt[44]. Az ilyen szerződés tehát - ellentétben a magyar jog szerinti osztályos egyezséggel - nem idézi elő az örökség megnyíltának időpontjára visszamenőleges dologi hatályú jogszerzést.
A német és a svájci jog példája is szemlélteti: korántsem magától értetődő, hogy egy jogrendszer lehetőséget nyújt a tulajdoni viszonyoknak az öröklés megnyíltára visszamenőleges hatállyal történő megváltoztatására. Bizonyos jogrendszerek az örököstársak közötti tulajdonközösségnek csak a jövőre nézve történő megszüntetését teszik lehetővé, amely nem teszi "meg nem történtté" az egyes örököstársaknak a teljes hagyatéki vagyon tekintetében meghatározott eszmei hányadok szerint bekövetkezett szerzését. Amennyiben az öröklésre ilyen anyagi jog alkalmazandó, akkor EÖB kiállítása esetén csak arra van mód, hogy a bizonyítványban az örököstársakat a hagyatéki vagyonból megillető részesedés az öröklés megnyíltakor fennállott eszmei hányadok szerint kerüljön feltüntetésre. Ilyen anyagi öröklési jog alkalmazása esetén ui. hiába is kötnek az örököstársak a magyarországi hagyatéki eljárás során egyezséget a hagyatéki vagyon felosztása tekintetében, az nem váltja ki a magyar fogalmak szerinti osztályos egyezségnek az öröklés megnyíltára visszamenőleges dologi joghatásait. Az örököstársakat ilyen esetben tehát nem lehet a nekik jutó konkrét vagyontárgyak tekintetében úgy tekinteni, mintha azokat már a hagyaték megnyíltakor kizárólagosan ők szerezték volna az örökhagyótól. Ilyen külföldi jog alkalmazása esetén tehát a hagyatéki osztály tárgyában létrejött megállapodás élők közötti
- 35/36 -
jogügyletnek tekintendő, azaz kívül esik az EuÖR. tárgyi hatályán; az ilyen megállapodás eredménye nem jeleníthető meg az EÖB-ben.
Nem ismerik az öröklés megnyíltának időpontjára visszamenőleges hatályú osztályos egyezséget a common law jogrendszerek sem. E jogokban ui. lényegében ismeretlen a hagyatéki vagyonból részesedni jogosult személyeknek - azaz az örökhagyó által végakarati juttatásban részesített kedvezményezetteknek (beneficiaries), illetve azok hiányában a törvényes örökösöknek (heirs) - az örökhagyótól történő közvetlen jogszerzése. A common law jogok öröklési rendszere szerint a hagyaték átmenetileg egy vagyonkezelő személy (az ún. personal representative) tulajdonába kerül; ő az, aki elvégzi a hagyatéki vagyontömeg felszámolását; kielégítve mindenekelőtt a hagyatéki tartozásokat, majd felosztva a vagyonmaradványt (residue) a hagyatékban részesedni jogosultak között. Utóbbiak jogszerzése tőle - és nem az örökhagyótól - következik be, tehát élők közötti jogszerzés[45]. Jogállásuk némileg a kontinentális jogok szerinti kötelmi hagyományosokéval rokonítható. E jogrendszerekben tehát az örökhagyó haláleseti egyetemes jogutódja lényegében personal representative; e vagyonkezelési feladatokat elsősorban az örökhagyó által nevezett végrendeleti végrehajtó (executor of wills) látja el. Olyan esetekben ezért, amikor az öröklésre ilyen jogot kell alkalmazni, és EÖB kiállítása válik szükségessé, voltaképpen e bizonyítványnak csak az EuÖR. 63. cikk (2) bekezdése c) pontja szerinti típusa állítható ki, a personal representative jogállásának és jogosítványainak igazolására. Az öröklési ügy "legfőbb érdekeltjei" - azaz az örökhagyó hagyatékát vagy bizonyos konkrét vagyontárgyakat megszerezni jogosult kedvezményezettek - vagyonszerzésének igazolására ezzel szemben az EÖB intézménye nem alkalmas: e jogosultak ui. nem tekinthetőek az örökhagyó közvetlen jogutódainak.
A hazai jogunkban ismert hagyatéki eljárás európai összehasonlításban meglehetősen átfogó: érdekeltek széles körének bevonásával kerül lefolytatásra annak érdekében, hogy az örökhagyó szerteágaztó vagyoni érdekeltségeinek valamennyi "szála elvarásra" kerülhessen, lehetőleg jogvita nélkül. A hagyatéki eljárás hazai jogi keretei között így olyan vagyonmozgások is lebonyolódhatnak, amelyek túlmutatnak azon a fogalmon, amit az EuÖR. 3. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti fogalom-meghatározás "öröklésnek" minősít. Másként fogalmazva a
- 36/37 -
rendelet tárgyi hatálya némileg korlátozottabb a magyar jog szerinti hagyatéki eljáráséhoz képest; ennek következtében a rendelet által bevezetett EÖB nem alkalmas maradéktalanul minden olyan vagyonszerzés közhiteles igazolására, amely a belföldön lefolytatott hagyatéki eljárás keretei között bonyolódik le. Különösen körültekintően indokolt eljárni az EÖB kiállítása során olyan esetekben, amikor az örökhagyó halálával összefüggő bizonyos vagyonszerzések a hagyatéki eljárásban kötött egyezségekre vezethetőek vissza. A Hetv. 94. § (2) bekezdése szerinti átruházási egyezség alapján hagyatéki vagyontárgyat szerző érdekelt tulajdonszerzésének igazolására - miután az ő tulajdonszerzése élők között, már az örököstől következik be - nem alkalmas a bizonyítvány. Az örökösök között a hagyatéki osztály tekintetében kötött egyezség esetén ezzel szemben meghatározó jelentősége van annak, hogy az öröklésre alkalmazandó anyagi jog ismer-e a magyar fogalmak szerinti osztályos egyezséggel a joghatásait tekintve egyenértékű megállapodást, amely az öröklés megnyíltának időpontjára visszamenőleges hatállyal rendezi a hagyatéki vagyon megosztását: az örökösök konkrét hagyatéki vagyontárgyak tekintetében bekövetkező szerzése ui. csak ebben az esetben igazolható EÖB útján. ■
JEGYZETEK
[1] A tanulmány a szerző 33. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon (Budapest, 2022. november 18-19.) elhangzott, azonos című előadásának szerkesztett és kiegészített változata.
[2] Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4.) az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201., 2012.7.27., 107. o.).
[3] Vagy dologi hagyomány, halál esetére szóló ajándékozás, végintézkedéssel létesített bizalmi vagyonkezelés jogcímén.
[4] "Autonóm" fogalom alatt ebben az összefüggésben azokat a fogalmakat értem, amelyek az uniós jogi aktusok alkalmazási körében önálló, saját jelentéstartalommal rendelkeznek, amely akár eltérő lehet ugyanazon fogalomnak a tagállami nemzeti jogokban meglévő jelentésétől.
[5] "Az örökös(ök) jogállása és jogai". c. melléklet.
[6] Ld. a IV. melléklet 11. pontját ("Egyéb lényeges információk vagy további magyarázatok (kérjük, részletezze)").
[7] Pl. "Az 1. pontban igazolt örökös a 9. pontban feltüntetett vagyontárgyat a lefolytatott hagyatéki eljárásban megkötött egyezséggel...-ra (adatok) ruházta át, ajándékozás [hagyatéki hitelezői igény kielégítése, stb.] jogcímén, amely egyezséget a közjegyző jóváhagyott".
[8] Az EuÖR. 69. cikk (2) bekezdése alapján az EÖB-höz fűződő legitimációs joghatás folytán "a bizonyítványban örökösként, hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, illetve hagyatéki gondnokként említett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban említett jogállással, és/vagy a bizonyítványban feltüntetett jogokkal, illetve jogosítványokkal, és hogy e jogokhoz, illetve jogosítványokhoz a bizonyítványban feltüntetetteken túl egyéb feltétel és/vagy korlátozás nem fűződik".
[9] Ld. a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.) szóló 593/2008/EK rendelet 4. cikk (1) bekezdés c) pontját.
[10] Az EuÖR. 1. cikk (2) bekezdésének l) pontja kifejezetten is kizárja a rendelet tárgyi hatálya alól "az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére - beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is...". E jogkérdésekre a közhitelű nyilvántartást (pl. ingatlan-nyilvántartást) vezető tagállam joga irányadó.
[11] Kivéve, ha e harmadik személy rosszhiszemű volt (tudomása volt arról, hogy a bizonyítvány tartalma nem felel meg a valóságnak) vagy etekintetben őt nagyfokú gondatlanság terhelte.
[12] Nem terjed ki ez a 69. cikk (3) bekezdése szerinti közbizalmi hatás a tagállami nemzeti jogok szerinti fajtájú határozatokra, illetve közokiratokra: ezeknek a joghatásai teljes egészében a meghozatal (kiállítás) helye szerinti tagállam nemzeti jogától függ.
[13] Vagy adott esetben dologi hagyományos, végrendeleti végrehajtó vagy hagyatéki vagyonkezelő (ld. az EuÖR. 63. cikkét) részére.
[14] Bizonyos hagyatéki vagyontárgyakra vonatkozó "elsőbbségi jogokat" biztosítanak a hagyatéki osztály során pl. a svájci Polgári Törvénykönyv (ZGB) 613-619. cikkei meghatározott örökösök javára (pl. mezőgazdasági kisüzem keretében működtetett vagyontárgyak az örökhagyó ilyen tevékenységét továbbfolytató örökös számára).
[15] Így pl. annak kérdése, hogy az örököstársnak a hagyatéki osztály megejtése (azaz a közös tulajdon megszüntetése) iránti igénye mikor esedékes: azt az örököstárs az öröklés megnyíltát követően nyomban követelheti, vagy csak valamely későbbi időpontban; milyen esetekben van helye a hagyatéki osztály elhalasztásának; az örökhagyó a végintézkedésben tehet-e a hagyatéki osztály időpontjával kapcsolatos rendelkezéseket (előírva pl. annak csak pl. csak meghatározott többéves időszak elteltével történő véghezvitelét), stb.
[16] A magyar jogban ez a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII tv. (Nmtv.) 66. §-ából következik.
[17] Anka Tibor, Öröklési jog - Hagyatéki eljárás. HVG-ORAC Budapest, 2014 (2. hatályosított kiadás), 281. o.
[18] Vékás Lajos, Hetedik Könyv. Öröklési jog. In: Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz (szerk. Vékás Lajos - Gárdos Péter), Wolters Kluwer, Budapest, 2018 (2. kiadás), 2499. o.
[19] Természetesen nem ez a helyzet akkor, ha az örököstársak a hagyatéki eljáráson kívül kötnek egyezséget az örökléssel létrejött tulajdonközösség megszüntetéséről; ez a megállapodás a tulajdoni viszonyokat élők között rendezi, és nem is minősül "osztályos egyezségnek"; ld. Anka, 17. lj. alatt hivatkozott mű, 283. o.
[20] Így pl. ha az örökhagyó jogválasztással élt; vagy ha az örökhagyó szokásos tartózkodási helye harmadik államban volt, és a tagállami joghatóságot a 10. cikk szerinti kiegészítő joghatósági szabályok valamelyike határozza meg. Részletesebben ezekről az esetekről ld. Szőcs Tibor, A nemzetközi öröklési jog szabályainak kommentárja. HVG-ORAC, Budapest, 2021, 58. o.
[21] A romanista jogrendszerek jellemző sajátossága, hogy a közjegyző az okiratszerkesztési tevékenysége körében a felek megbízottjaként jár el; e jogok a felek és közjegyző közötti jogviszonyt nem tekintik polgári eljárásjogi jogviszonynak, a közjegyző tevékenységét pedig nem tekintik igazságszolgáltatási jellegűnek.
[22] Ld. a francia Polgári Törvénykönyv (Code civil) 835. cikk (2) bekezdését, illetve az olasz Polgári Törvénykönyv (Codice civile) 2646. cikkét.
[23] Döbereiner, Christoph, Frankreich. In: Süß, Rembert (Hrsg.), Erbrecht in Europa. Zerb Verlag, Würzburg, 2020 (4. Auflage); 604; Limbach, Francis, Frankreich. In: Ferid, Murad - Firsching, Karl - Hausmann, Rainer (Hrsg.), Internationales Erbrecht. Quellensammlung mit systematischen Darstellungen des materiellen Erbrechts sowie Kollisionsrechts der wichtigsten Staaten. C.H.Beck Verlag, München, Band II, Ergänzungslieferung CX (Juni 2017); Rz. 756.
[24] Wiedemann, Anton - Pertot, Tereza - Ballerini, Luca, Italien. In: Süß, Rembert (Hrsg.), Erbrecht in Europa. Zerb Verlag, Würzburg, 2020 (4. Auflage); 836; Hausmann, Rainer - Trabucchi, Giuseppe: Italien. In: Ferid, Murad - Firsching, Karl - Hausmann, Rainer (Hrsg.), 23. lj. alatt hivatkozott mű, Band III, Ergänzungslieferung LXXXIX (Februar 2014); Rz. 675.
[25] Ez lényegében az örökség elfogadására irányuló jognyilatkozat; az addicionális modellt követő legtöbb más jogrendszertől (pl. az olasz jog) eltérően azonban az osztrák jogban ez még nem váltja ki az örökség megszerzését (az csak a hagyatékátadással következik be), viszont előfeltétele annak.
[26] Schweda, Patrick, In: Fenyves, Attila - Kerschner, Ferdinand - Vonkilch, Andreas (Hrsg.), ABGB. Kommentar zum Allgemeinen Bürgerlichen Gesetzbuch. §§ 797 bis 824. Verlag Österreich, Wien, 2021 (3. Auflage), 130.
[27] Feil, Erich - Marent, Karl-Heinz, Außerstreitsgesetz. Kommentar. Linde Verlag, Wien, 2008 (2. Auflage), 427.
[28] Schilchegger, Johann - Gruber, Katrin, Österreichisches Verlassenschaftsverfahren. LexisNexis Verlag, Wien, 2012, 128; Verweijen, Stephan, Handbuch Verlassenschaftsvefrahren. Linde Verlag, Wien, 2018 (2. Auflage), 289-290.
[29] Eccher, Bernhard, In: Schwimann, Michael - Kodek, Georg (Hrsg.): ABGB Praxiskommentar. Band 3. LexisNexis Verlag, Wien, 2013 (4. Auflage), 252-253.
[30] Bittner, Ludwig, § 14 Nachlassteilung. In: Gruber, Michael - Susanne, Kalss - Müller, Katharina - Schauer, Martin (Hrsg.): Erbrecht und Vermögensnachfolge. Verlag Österreich, Wien, 2018 (2. Auflage), 517.; Schweda, Patrick, 26. lj. alatt hivatkozott mű, 130.
[31] Ld. a Ptk. 7:1. §-át.
[32] Muscheler, Karlheinz, Erbrecht. Band I. Mohr Siebeck Verlag, Tübingen, 2010, 417; Lange, Knut Werner, Erbrecht. C.H. Beck Verlag, München, 2017 (2. Auflage), 204.
[33] A hagyomány intézményét a német jog kizárólag kötelmi hagyomány (Damnationslegat) formájában ismeri, amely az örökössel szembeni - kötelmi természetű - követelést keletkeztet annak teljesítésére. Az örökhagyótól történő közvetlen jogszerzést jelentő dologi hagyományt (Vindikationslegat) a német jog ismeri. Ebből következik az is, hogy amennyiben az öröklésre a német anyagi jog irányadó, a hagyományos nem tekinthető "az öröklésben közvetlen jogokkal rendelkező hagyományosnak", így jogállásának igazolására az EuÖR. 63. cikke értelmében EÖB nem állítható ki.
[34] A haláleseti egyedi jogutódlás kizártsága alól valójában azért a német jogban is akad kivétel. Ismer ui. a német jog bizonyos különleges gazdasági rendeltetésű vagyontárgyak tekintetében meghatározott jogosult részére külön jogszabályban biztosított különös öröklési jogot (Sondererbfolge); ilyen szabályok vonatkoznak a mezőgazdasági kisüzemek öröklésére (ún. Hoferbrecht), amelynek rendjét a tartományi jogok szabályozzák.
[35] Öröklési bizonyítvány (Erbschein) vagy európai öröklési bizonyítvány.
[36] A "telekkönyv kiigazítására" a német telekkönyvi rendtartás (Grundbuchordnung, GBO) 82. §-ára figyelemmel akkor kerül sor, ha a tulajdonosra vonatkozóan bejegyzett adat "telekkönyvön kívül bekövetkezett jogszerzés" - így pl. az ipso iure bekövetkezett öröklés - folytán valótlanná vált. A hagyatéki bíróság a GBO 83. §-a értelmében amennyiben az örökösök személyét megállapítja, erről hivatalból értesíti a telekkönyvi hivatalt, amennyiben tudomása szerint a hagyatékhoz ingatlan is tartozik.
[37] Werner Olaf, In: Otte, Gerhard (Hrsg.): J. von Staudingers Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch mit Einführungsgesetz und Nebengesetzten. Buch 5 Erbrecht §§ 1967-2063 (Rechtsstellung des Erben). Sellier /de Gruyter, Berlin, 2018 (Neubearbeitung), 703.
[38] Ld. a családjogi és perenkívüli eljárásokról szóló 2008. december 17-i német törvény (FamFG) 363-373. §-ait. Ebben az ügyfajtában ("Teilungssachen") a közjegyzők 2013. szeptember 1. napjával vették át a hagyatéki bíróságok feladatait.
[39] Svájcot mint harmadik államot az EuÖR. szabályai nem kötelezik. A gyakorlatban azonban mégis előfordulhatnak olyan esetek, amikor EÖB magyarországi eljárásban történő kibocsátása válik szükségessé (pl. az örökhagyó után más uniós tagállamban is maradt vagyon), ám a kollíziós szabályok folytán a svájci anyagi jogot kell alkalmazni az öröklésre (pl. magyarországi szokásos tartózkodási helyű örökhagyó kikötötte az állampolgársága szerinti svájci jogot; vagy pl. svájci szokásos tartózkodási helyű örökhagyó tekintetében a magyar joghatóságot az EuÖR. 10. cikk (1) bekezdés a) pontja szerinti kiegészítő joghatósági szabály alapozza meg). Az sem kizárt emellett, hogy az EÖB-öt eleve Svájcban történő felhasználás céljára kérik kibocsátani; nem kizárt ui., hogy azt svájci bíróság, hatóság vagy ottani harmadik személy (pl. pénzintézet) adott esetben elfogadja az örökösi minőség igazolására.
[40] ZGB 607. cikk 2. bekezdés.
[41] Göksu, Tarkan, In: Breitschmid, Peter - Jungo, Alexandra (Hrsg.): Handkommentar zum Schweizer Privatrecht. Art. 457-640 ZGB. Schulthess Verlag, Zürich, 2016 (3. Auflage), 418.
[42] Mabillard, Ramon, In: Abt, Daniel - Weibel, Thomas (Hrsg.): Erbrecht. Praxiskommentar. Helbing Lichtenhahn Verlag, Basel, 2015 (3. Auflage), 1710; Göksu, 41. lj. alatt hivatkozott mű, 417.
[43] Jolles, Alexander - Vlcek, Michael - Fünfschilling Annika, In: Kostkiewicz Kren, Jolanta - Nobel, Peter -Schwander, Ivo - Wolf, Stefan (Hrsg.): Schweizerisches Zivilgesetzbuch. Kommentar. Orell Füssli Verlag, Zürich, 2011 (2. Auflage), 906; Mabillard, 42. lj. alatt hivatkozott mű, 1707.
[44] Göksu, 41. lj. alatt hivatkozott mű, 417.
[45] Bővebben ennek hátteréről ld. Szőcs Tibor, A hagyatéki vagyon az európai öröklési rendelet szabályrendszerében. Doktori Értekezés (kézirat). Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola, 2022, 92-94, 104-111.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző intézetvezető, Közjegyzői Intézet.
Visszaugrás
