Szabadfalvi József: Damnatio Memoriae - arcképvázlat Vas Tibor jogfilozófusról (ÁJT, 2006/1., 145-152. o.)[1]

Vas Tibor 1911. május 27-én született Budapesten.[1] Bibó István évfolyamtársaként 1929-ben kezdte meg jogi tanulmányait a szegedi jogi karon. A tehetséges joghallgató hamarosan tagja lett a nemzetközileg ekkoriban ismertté váló Horváth Barna[2] jogfilozófus tanítványi körének, melyet már az 1930-as évek közepén "szegedi iskolaként" kezdtek emlegetni.[3] A csoport legbelső köréhez Vason kívül Bibó István[4] és Szabó József[5] tartoztak.

- 145/146 -

Vas zsidó családból származott. Látását ifjúkorában elvesztette, azonban kiváló emlékezőtehetsége segítette tanulmányainak folytatásában. Az egyetem elvégzését követően 1934-ben jogi-, 1935-ben államtudományi doktorátust szerzett. Az ifjú pályakezdő Horváth biztatására joggal reménykedhetett tanársegédi kinevezésben, azonban származása miatt egyedül az ügyvédi pálya maradt számára nyitva. 1934-től ügyvédjelöltként, majd 1938 és 1948 között ügyvédként tevékenykedett.

1935-ben a szegedi jogi kar sorozatában jelent meg Vas német nyelven írt terjedelmes tanulmánya Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie[6] címen, mely eredetileg pályadíjnyertes dolgozatként született meg. Művében Vas a transzcendentális logika jogelméleti jelentőségével foglalkozik, nem rejtve véka alá kritikai megjegyzéseit sem. Írása első részében részletesen bemutatja a transzcendentális logika kanti megalapozását, a neokantiánus filozófiában való módosulását és továbbfejlődését, így a marburgi-, illetve a badeni iskola ez irányú erőfeszítéseit. Az írás második felében az újkantiánus jogfilozófiában vizsgálja a transzcendentális módszer működését és alkalmazását.

Vas szerint a transzcendentális módszert az a kanti célkitűzés hívta életre, mely az ismeretnek a metafizikától és a tapasztalattól egyaránt független előfeltételeit akarta megtalálni. Kant úgy vélte, hogy a transzcendentális ismeret sem a tapasztalatba, sem a metafizikába nem tartozik, hanem a kettő közötti határ ismerete. Vas ezzel szemben azon a véleményen volt, hogy a transzcendentális ismeret valójában mindkettőbe beletartozik.[7] A metafizika és az empíria különbsége valójában relatív és a kritikai elemzés lehetővé teszi közöttük a szintézist. Mindazonáltal az újkantiánus filozófia sem nyújt meggyőző megoldást a transzcendentális ismeretelmélet problémájára. A marburgi iskola - véleménye szerint - az ismerettárgy módszer által való létrehozásának tanításával összezavarja az ismeretet az ismerettárggyal. Ezzel szemben úgy véli, hogy a módszer sohasem az ismerettárgyat, hanem legjobb esetben is csak annak ismeretét hozhatja létre. A módszer mindig függ az ismerettárgytól, hiszen azt a

- 146/147 -

módszert kell és lehet alkalmazni, amely az ismerettárgy megismeréséhez vezet.[8] A badeni iskola esetében a valóság és érték egymást kizáró logikai ellentétének hangsúlyozását tekinti elhibázott megközelítésnek. A "Sein" és "Sollen" kanti elválasztásának kiélezése helyett a transzcendentális módszer kiterjesztéséből a valóság és érték egymáshoz való közelítése következett volna.[9] Vallja, hogy a ismeret sem az egyik, sem a másik, hanem a kettőnek egy sajátos kapcsolata. Az igazi kriticizmus szerinte annak belátása, hogy egyik álláspont elfogadása sem jelenti a másik abszolút tagadását.

Vas a neokantiánus jogfilozófia három korabeli legjelesebb tagjának, az irányzat alapítójának tekintett Rudolf Stammler, az ekkorra már legtekintélyesebbé váló Hans Kelsen - bár az írás még nem reflektál az egy évvel korábban publikált Reine Rechtslehre (Tiszta jogtan)[10] című fő művére - és a magyar jogfilozófia nemzetközileg legismertebb alakja, Somló Bódog tanaiban vizsgálja a transzcendentális módszer jogbölcseletben való felhasználását. Vas e helyütt következetes kritikát gyakorol mindhárom elmélet tekintetében és találóan mutatja be, hogy a jog általános érvényűnek tekintett előfeltételeiként használt fogalmak miként vezetnek metajurisztikus természetjogi jellegű fogalmak kialakításához és használatához.

Kritikai gondolatmenete lezárásaként megállapítja, hogy a "metafizika Scyllája és a tapasztalat Charybdise között nem vezet oly tengerszoros, melyen a jogelmélet hajóját átkormányozhatjuk", s az ellentét "nem az abszolút elválasztásban, hanem a kölcsönös közeledésben oldható csak meg."[11] A nehézségen azok a jogtudományi módszerek segítenek, amelyek nem egy, hanem két ismerettárgyat látnak a jogban, valamint az egységes jogismeret lehetőségét tagadják és ebből adódóan a jogra nem konstitutív, hanem reflektáló módszert alkalmaznak. Úgy véli, a transzcendentális módszer alkalmazása a jogbölcselet területén ez idáig nem hozott kielégítő eredményeket. Mindazonáltal történelmi érdeme, hogy a XIX. században egyértelműsítette a jogbölcselet tudomány jellegét, mostanra azonban már túlszárnyalták az olyan modernnek tekinthető felfogások,

- 147/148 -

mint Horváth szinoptikus-, vagy Gurvitch ideál-realisztikus módszere, amelyek már figyelembe veszik a jog kettőstárgyúságát.[12]

Vas e művében tiszteletreméltó következetességgel ingatja meg a transzcendentális módszer illúziójába vetett töretlen hitet, mindezzel szigorú kritikát gyakorolva a korabeli neokantiánus jogbölcselet fölött. Pozitív kifejtéssel, saját elmélet körvonalazásával e munkájában - mint azt kritikusai is szemére vetik[13] - nem találkozunk, miként a két évvel később megjelent A tiszta jogtan és a szemléleti jogelmélet[14] című tanulmányában sem. Ez utóbbi írásában a szerző Kelsen Tiszta jogtan című korszakos jelentőségű művére reflektálva, azt kritikailag elemezve megállapítja, hogy a magának nemzetközi hírnevet szerző osztrák jogfilozófus korábbi írásaival szemben e könyvében - paradox módon - úgymond "engedményeket" tesz a "két ismerettárgyúságnak" és az ehhez igazodó, ezt felvállaló "reflektáló" vagy más néven "egybevető módszernek", mely az "szemléleti jogelmélet" elfogadásához vezet, ezzel eltávolodva korábbi törekvéseitől. Vas szerint Horváth Barna Rechtsoziologie[15] című műve testesíti meg a legkarakteresebben a szemléleti (szinoptikus) módszer alkalmazását, melyhez immár sok szempontból Kelsen elmélete is közeledik. Mestere érdemeként említi, hogy rámutatott arra, hogy "a jog tulajdonképpen egy szemléleti mód, amelyben együtt nézzük a valóságot és értéket."[16] Úgy véli, a szemléleti jogelmélet kifejezetten rámutat arra, hogy a jog logikai vizsgálatának csak annyiban van jelentősége, amennyiben a jog különböző kérdéseinek értékelő és szociológiai vonatkozásait egy szemléletbe tudja egyesíteni. A kelseni "tiszta jogtan tragédiája", hogy kénytelen elismerni: "... a jogi normák tartalmat a valóságelemekhez való vonatkoztatás által nyernek és ... a valóságelemek jogi jelentőséghez csak a jogi normával való összevetése által jutnak. Ezek után olyan tiszta jogtanról, amely egy ismerettárgyat vehetne figyelembe és ennek az egy ismerettárgynak konstitutív módszerét

- 148/149 -

vizsgálná, - már nem is beszélhetünk."[17] Vas a kelseni jogfelfogás kritikai bemutatását valójában arra használja föl, hogy professzorának az általa legfontosabbnak ítélt jogelméleti gondolatait mint egyetlen helyes választ szembeállítsa az ekkoriban mindenkit polémiára késztető elmélettel.

Az 1930-as évek végén a zsidóüldözések idején Vas súlyos helyzetbe került. Kérelmet nyújtott be a kormányzóhoz, hogy mentesüljön a zsidótörvények hatálya alól. Míg egykori szegedi professzorai tartózkodtak a támogató levél aláírásától, addig Bibó kezdeményezésére a korabeli magyar jogfilozófusok, élükön Moór Gyulával támogatólag írtak alá egy tanúsítványt, amelyben Vast kivételre méltónak nyilvánították. Horváth Barna minderre önéletrajzi írásában - éreztetve egyben a szegedi iskola belső kohéziós erejét - így emlékszik vissza: "Vas Tibor zsidó volt. Látását ifjúkorában elvesztette. Csodálatos emlékezőtehetsége volt. Úgy tanult, hogy anyját hallgatta, aki hangosan felolvasta a tanulnivalót. Olyan kiváló volt, hogy sub auspiciis gubernatorisra terjesztettük elő. De nem kapott engedélyt, mert zsidó volt. Előterjesztettük külföldi ösztöndíjakra. Nem kapta meg, mert zsidó volt. Nem nevezték ki asszisztensemnek, mert zsidó volt. Az egyetem adta ki művét, A jogelmélet transzcendentális logikáját [A transzcendentális logika jelentősége a jogfilozófiában - Sz. J.], amelyet később lefordítottak japánra. Mármost Vas úr a zsidóüldözések idején súlyos helyzetbe került. Kérelmet nyújtott be a kormányzóhoz, hogy mentesüljön a zsidótörvények hatálya alól." Egykori mestere megkérte a kar dékánját és tekintélyes professzorait, hogy írjanak alá egy tanúsítványt, melyben mintegy igazolják a fent leírt tényeket. A fölkért kollégák azonban a "kiszámíthatatlan következményekre" hivatkozva elhárították annak aláírását. "Borzalmas tanulság volt látni a tanárok pipogyaságát és cserbenhagyását. Ámde ugyanebben az időben a magyar jogfilozófusok aláírtak egy hasonló igazolást, és Vas urat kivételre méltónak nyilvánították. Bibó úr, aki segítette barátját és jelentős szolgálatokat tett a zsidóknak - ebben az időben elküldte az igazolást aláírás végett Moór professzornak. Aláírta. Vas urat mentesítették... Mindazonáltal Vas úr igazolása volt hosszú ideig az egyetlen dokumentum, amely révén a magyar jogi teoretikusok megtalálták egymást, és úgy cselekedtek, ahogy mindig is kellett volna: egymással egyetértésben."[18]

- 149/150 -

Vas életében a második világháború vége jelentős korszakhatárt jelentett. Bár ekkor még nem rendelkezett magántanári habilitációval, egykori professzora a szegedi karon tervezett "általános jogtan és enciklopédia" elnevezésű tanszék élére terjesztette elő.[19] Sőt Horváth egy dékáni felszólító levélre - miszerint foglalja el a neki fönntartott jogfilozófia tanszéket - 1946 tavaszán a következő választ küldte: "Meg kell jegyeznem, hogy a jogelméleti tanszék ellátása Szegeden semmiféle veszélyben nem forog. A kar egyhangúlag meghívta Bibó Istvánt, Szabó Józsefet és Vas Tibort. Mindhárman a jogelmélet kiváló művelői, akik közül bármelyik igen jól el fogja látni a tanszéket. A kérdés csupán az, vajon helyettesként-e, vagy az én tanszéki utódomként."[20]

Magántanári habilitációs eljárására 1947 őszén került sor Szegeden. Az intézmény két újdonsült professzorát, Bibó Istvánt és Szabó Józsefet kérték föl a pályázó addigi tudományos munkásságának értékelésére. A kar számára készített előterjesztésekhez függelékként csatolták Horváth Barna még 1945 decemberében készített "szakvéleményét", melyben a már említett tanszék tekintetében Vas meghívására tett javaslatot.[21] Ebben a véleményben Horváth így összegzi gondolatait: "Nem lehet kétség azonban afelől, hogy Vas Tibor elsőrendű tudományos színvonalat mutat most ismertetett műveiben. Ezeket azért mutattam be részletesebben, hogy meggyőzzem a hozzáértőt arról, hogy szerzőjük már régen habilitálható lett volna. Mivel ezt csakis a letűnt rendszer jogfosztó rendelkezései tették lehetetlenné, csak jóvátételt jelent, ha Vas Tibort, műveinek most bemutatott tudományos értéke alapján, úgy tekintjük, mintha már évekkel ezelőtt magántanári képesítést nyert volna... Vas Tibor, mihelyt meglesz a kellő ideje és módja hozzá, ebben a fontos tudományban kétségkívül jelentőset fog alkotni." A habilitációs kérelemhez benyújtott "szakirodalmi működés" nem mérhető az iskola másik két tagjának a hasonló esetben bemutatott műveikben megjelenő tudományos teljesítményhez, mégis a két fölkért "bíráló" - a szegedi iskolát jellemző szolidaritás hang-

- 150/151 -

ját sem nélkülöző - a tőlük telhető legpozitívabb véleményt fogalmazták meg a pályázó addigi tudományos munkásságáról. Bibó - méltatva a folyamodó valójában egyetlen jelentős jogfilozófiai tárgyú írását, melyet "éles logika", "erős gondolati és vitatkozási ökonómia" jellemez - véleményének összegzésében a jövőre helyezi a hangsúlyt: "...Vas Tibor jövendő munkásságával kapcsolatban... feljogosít bennünket azokra a várakozásokra, amelyek a kedvező habilitációs javaslat alapját képezik. Várjuk Vas Tibortól, hogy azt a kritikai munkát, amit addigi legnagyobb művében elvégzett, a magyar jogelmélet egészére is terjessze ki s egyben a jogelméleti kutatás termékenyebb, szociológiailag elmélyültebb útjára nézve is mondja el a maga mondanivalóját." Szabó hasonlóan Bibóhoz egykori professzoruk méltató véleményéből is idézve támogatja Vas magántanári kinevezését: "Az előadottak... alapján Vas Tibort alkalmasnak tartom arra, hogy mint »A jog ismeretelméleti alapjai« tárgyköréből képesített magántanár, igen tiszteletreméltó kritikai és tudományos kutatóképességeit tudományegyetemünk kereteiben is érvényesítse. Kétségtelen, hogy tudományos munkássága mennyiségileg nem nagy terjedelmű... De az is kétségtelen, hogy az elmúlt nyolc esztendő politikai üldözései őt személyében olyan közelről érintették, hogy hallgatása legalább részben indokoltnak tekinthető. S másrészt várható, hogy mint Karunk magántanára, a jövőben, tekintve, hogy munkálkodása elől az eddigi külső akadályok is teljesen elhárultak, a tudományos kutatómunkára irányuló komoly tehetségét számos kiváló munkában fogja kifejteni." A pályatársak véleményéből a józan mértéket jóval meghaladó optimizmus sugárzik, pláne ha figyelembe vesszük, hogy ekkorra Vas már teljesen elvesztette a látását.

Vas számára a megszerzett magántanári habilitációt követően nyílt lehetőség egyetemi katedra megpályázására. A hamarosan bekövetkező társadalmi-politikai mozgások az egykori Horváth-tanítványt messzire sodorták a szegedi iskolától, annak egykori szellemiségétől.[22] Az ortodox marxista fordulatot vett, egykor igen tehetségesnek tartott Vas 1948-ban a Debreceni Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán kapott kinevezést a "Politika" tanszékre előadói minőségben, majd 1949-től 1951-ig a Pécsi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara "Politika", illetve

- 151/152 -

"Jogelmélet" tanszékeinek, majd ezek összevonása után az "Állam- és Jogelmélet" tanszék vezetője lett. A "fordulat évét" követően a magyar marxista állam- és jogelmélet művelésének és oktatásának Szabó Imre melletti emblematikus alakjává vált. 1951-1955 között a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete jogelődjének igazgatója volt. (Az intézet ekkor még ugyanilyen néven minisztériumi - ekkoriban az Igazságügyi Minisztérium - alárendeltségű intézmény volt, csupán 1955-től vált az akadémiai intézményhálózat részévé.) 1952-ben elnyerte az állam- és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1953 és 1956 között a Jogtudományi Közlöny főszerkesztőjeként tevékenykedett. 1951-től 1976-ig, nyugdíjba vonulásáig, az ELTE Állam- és Jogelméleti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, majd beosztott professzora volt. Jogász generációk nőttek fel állam- és jogelméleti tankönyvein és jegyzetein.

Tudományos életművére tekintve megállapíthatjuk, hogy betegségéből kifolyólag terjedelmében szerény publikációs tevékenység jellemezte munkásságát. E mellé társult a második világháborút követő pálfordulása, melynek eredményeképpen az ezután megjelent művei nem képeznek számottevő tudományos értéket, csupán kortörténeti jelentőséggel bírnak. Semmilyen adat vagy utalás nem maradt fönn arról, hogy a "fordulat évét" követően bármilyen kapcsolatot tartott volna a szegedi iskola bármely tagjával vagy éppen egykori professzorával, akiknek igen sokat köszönhetett, holott egykori pártfogóinak mindabból kijutott - börtön, belső száműzetés, emigráció -, ami ez idő tájt súlyos morális és egzisztenciális ellehetetlenüléssel járt együtt. 1983. május 19-én, 72 éves korában hunyt el Budapesten.■

- 152 -

JEGYZETEK

[1] Vas Tibor életéről és munkásságáról lásd bővebben: SAMU M.: Az elméleti tárgyak. In: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem története 1945-1970. Budapest, [1970] 234-237.; SZOTÁCZKY M.: Az elméleti tárgyak. In: Fejezetek a pécsi egyetem történetéből (szerk.: Csizmadia A.). Pécs, 1980. 120-122.; SAMU M.: Vas Tibor 1911-1983. Egyetemi Lapok (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja), XXV. évf. (1983. július 25.) 11. sz. 2.; VAS T. (lexikon szócikk): Magyar Életrajzi Lexikon 1978-1991. (főszerk.: Kenyeres Á.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994, 946.

[2] Horváth Barna életéről és tudományos munkásságáról szóló irodalomból lásd főképpen: H. SZILÁGYI I.: Dráma és jogfilozófia Horváth Barna életművében. In: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1995. 211-266.

[3] SZABADFALVI J.: Bibó István és a szegedi iskola. In: A szabadság kis körei. Tanulmányok Bibó István életművéről (szerk. Dénes I. Z.). Budapest, Osiris Kiadó, 1999. 125-152.

[4] Bibó István életéről és jogbölcseleti munkásságáról lásd: H. SZILÁGYI I.: Etika, jog, politika. Bibó István (1911-1979). In: Portrévázlatok... i. m. 267-310.; SZABADFALVI J.: "Coactus tamen volui!" Bibó István jogbölcseleti munkássága. Forrás, XXVII. évf. (1995) 12. sz. 13-21.

[5] Szabó József életéről és munkásságáról lásd bővebben: SZABADFALVI J.: Egy derékba tört életmű margójára: Szabó József jogbölcseleti munkássága. Jogtudományi Közlöny, LIII. évf. (1998) 12. sz. 493-504.

[6] VAS T.: Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie. Acta Litterarum ac Scientiarium Reg. Universitatis Hung. Francisco-Josephinae. Sectio: Juridico-Politica. Tom. VI. Fasc. 1. Szeged, 1935, 95 o. (Vas könyvét később japán nyelvre is lefordították, ami a hazai jogtudományi irodalomban példanélkülinek mondható.)

[7] Uo. 9.

[8] Uo. 17.

[9] Uo. 20.

[10] KELSEN, H.: Reine Rechtslehre. Deuticke Verlag, Leipzig-Wien, 1934. [Magyar nyelven: KELSEN, H.: Tiszta Jogtan (Bibó István fordításában). ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest, 1988, XXII + 106 o.]

[11] Uo. 90.

[12] Uo. 91.

[13] Vö. SZABÓ J.: Tibor Vas: Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie. Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, Bd. 29 (1935) H. 1. 97-99.; BIBÓ I.: Vas Tibor: Die Bedeutung der transzendentalen Logik in der Rechtsphilosophie. Jog, II. köt. (1935) 2-3. sz. 150-151.

[14] VAS T.: A tiszta jogtan és szemléleti jogelmélet. Kecskemét [1937]. 16 o.

[15] HORVÁTH B.: Rechtssoziologie. Probleme des Geselschaftslehre und der Geschichtslehre des Recht. Verlag für Staatswissenschaften und Geschichte G.m.b.H., Berlin-Grunewald, 1934. [Magyar nyelven: Jogszociológia. A jog társadalom- és történelemelméletének problémái (ford.: Zsidai Á.). Osiris Kiadó, Budapest, 1995.]

[16] VAS Tibor: A tiszta jogtan és a szemléleti jogelmélet... i. m. 1.

[17] Uo. 7.

[18] HORVÁTH B.: Forradalom és alkotmány. Önéletrajz 1944-45-től (ford.: Nagy Endre). ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, 1993. 79.

[19] Dr. Horváth Barna egyetemi ny. r. tanár szakvéleménye, melyet Dr. Scneller Károly dékán Dr. Vas Tibor ügyvédnek a Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán felállítani tervezett "Általános jogtan és enciklopédia" elnevezésű tanszékre való meghívása alkalmából 1945. évi december hó 4-én a Kar elé terjesztett. MTAK Kézirattár Ms 5905/50-51.

[20] Horváth Barna 1946. március 24-én kelt levele Schneller Károly dékánnak. Közli: RUSZOLY J.: Bibó István a szegedi karon. Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf. (1992) 3-4. sz. 99.

[21] Horváth Barna, Bibó István, Szabó József szakvéleménye Vas Tibor tudományos munkásságáról. (1947) MTAK Kézirattár Ms 5905/50-51.

[22] SZABADFALVI J.: Viszony az elődökhöz. A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról. Világosság, XLV. évf. (2004) 4. sz. 9-10.; Gondolatok egy elhíresült vita jegyzőkönyve alapján (Ítéletek és vélemények a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról). In: Amabilissimus. A legszeretetreméltóbbak egyike. Loss Sándor Emlékkönyv. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Debrecen, 2005, 281-282.