Az elmúlt időszakban a közfeladat-ellátás olyan új problémákkal szembesült, amely szükségessé tette új típusú "feladatellátó szervezetek" bevonását.
Ennek kapcsán felvetődik a kérdés, hogy megváltozott-e az állam szerepe a közfeladatok ellátása tekintetében?
A közfeladat-ellátás széles értelemben magában foglalja a jogszabályba foglalt állami és önkormányzati feladatok közvetlen gyakorlásán túl az olyan általánosabb állami feladatokat is, mint a közhatalmi döntéshozatal optimális előkészítése, a nyitott jogalkotás elveinek megfelelő jogszabály-előkészítés, a közfeladatok gyakorlásának és végrehajtásának ellenőrzése, a valóságos társadalmi folyamatokról jelzőrendszer és információs rendszer működtetése, a közfeladat-ellátás folyamatainak fejlesztéséhez szükséges innováció biztosítása. A közfeladat-ellátásba történő külső forrásbevonás, a közfeladatok ellátásában történő állami - nem állami együttműködés fejlesztése érdekében a civil kapcsolatok állami feladatellátásba történő bevonása is megváltozott.
A civil szervezetek bevonása azonban számos kérdést vet fel. Megváltoztatja-e a közfeladatok ellátását? Átruházható-e ezen feladatok ellátása a közszférán kívüli szereplőkre anélkül, hogy az állam megsértené alkotmányos kötelezettségeit? Ha igenlő a válasz és a privát szféra olcsóbban és hatékonyabban lát el egyes állami feladatokat, nem egyenesen kötelessége-e az államnak az outsourcing?
Megállapítható, hogy az állam például az oktatás, az egészségügy vagy a szociális ellátás terén erőteljesen (de ha a közbeszerzés által érintett teljes körre gondolunk, még ennél is nagyobb mértékben) épít a magánszféra üzleti alapú részvételére az állami feladatellátásban. Ugyanakkor az is belátható, hogy az állam, kormányzati szervek hierarchiája gyakran akadálya az állampolgári részvétel érvényre jutásában a közfeladatok ellátása során.
A közigazgatás, mint köz érdekében végzett igazgatási tevékenység egyik alapvető tulajdonsága, hogy a közérdeket kell megtestesítenie, annak érdekében kell működnie.
A közszolgáltatások ellátása kapcsán felmerülő problémák orvoslása során azonban egyértelművé vált az is, hogy a hagyományos közigazgatási szervezetrendszeren belüli változtatások sehol sem jelentették a problémák hatékony ellenszerét. Ha a közfeladatok oldaláról megvizsgáljuk az állami szerepvállalást, megállapítható két domináns tendencia: egyrészről az állam újrafelfedezése, másrészről a közfeladatok, különösen a közszolgáltatások ellátásának új típusú szervezetek, eszközök, és módszerek révén történő megvalósítása. Noha általánosan jelentkező igény az állami szerepvállalás csökkenése, óhatatlan annak a követelménynek a megkövetelése is, hogy az állam közfeladatok ellátásáért való felelősségvállalása ne változzon.
A kelet- közép-európai országok között a rendszerváltást követően Magyarország is új kihívásokkal szembesült a közszolgáltatások megszervezése kapcsán. A ’90-es évek második felétől egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nagy ellátórendszerek közszolgáltatási igényei a hagyományos költségvetési többletbevételekből egyre kevésbé finanszírozhatók. Noha az elmúlt években a közszolgáltatások köre drasztikusan megváltozott, hiszen megváltoztak a fogyasztói társadalom által az infrastruktúrák, közszolgáltatások ellátásával szemben támasztott igények is. Ennek okán a legfontosabb problémát annak megválaszolása jelentette, hogyan lehet az állam mindenkori költségvetési lehetőségeinél gyorsabb ütemben növekvő közösségi szükségleteket kielégíteni: kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy az államnak a korábbinál nagyobb mértékben kell támaszkodnia a nonprofit és a for-profit szektorra, hatékonyabb ösztönzőket kell kialakítani a közösségi szolgáltatások megszervezésekor. Az új megoldások egy jól meghatározott csoportját a Public Private Partnership típusú fejlesztések jelentették.
A PPP fogalma a közszféra és a magánszektor egy olyan speciális együttműködési formájának gyűjtőfogalmát jelenti, amely során a magánszféra részt vesz a közfeladatok ellátásában.
A PPP kifejezés meghatározása közösségi szinten sem egységes. Általában a közszféra és a magánvállalkozások közötti, egy infrastrukturális beruházás finanszírozása, építése, felújítása, üzemeltetése vagy fenntartása céljából, illetve egy szolgáltatás nyújtásának vagy hosszú távú biztosításának céljával létrehozott együttműködés formáira vonatkozik. Mindazonáltal megállapíthatjuk a PPP-k néhány jellemző tulajdonságát:
- A magán- és a közszféra partnereinek projektkapcsolata gyakran hosszú távú együttműködésre épül.
- A projekt finanszírozása részben a magánszférát terheli, de jelentős részben közpénzekből is ki lehet egészíteni.
- A gazdasági szereplő a projekt különböző szakaszaiban (tervezés, megvalósítás, üzembe helyezés, üzemeltetés és finanszírozás) fontos szerepet játszik.
- A közszférából származó partner lényegében a céloknak a közérdek, a felkínált szolgáltatás minősége vagy az árpolitika szerint történő meghatározására összpontosít, és őrködik ezeknek a céloknak a betartása felett.
- Kockázatmegosztásra törekszenek: a magánszférából érkező partnerre gyakran olyan kockázatokat ruháznak át, amelyeket többnyire a közszféra viselne (pl. költségnövekedés az építési szakaszban vagy az üzemeltetés alatt).
Általánosságban megállapítható, hogy a PPP hazai megítélése korántsem egységes: a szakmai körök egy része kitörési pontot lát a módszer azonnali és széles körű alkalmazásában, olyan megoldásként, amely egyszerre orvosolja a költségvetési forráshiányból és az állami nagyberuházások alacsony hatékonyságából adódó problémákat, míg mások a PPP-ben a jövőbeni eladósodás kitűnő példáját vélik felfedezni.
A PPP az Európai Unió gazdaságpolitikája szempontjából sem közömbös. Az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságának véleménye szerint a tagállamok az együttműködésnek ezzel a formájával a lehetséges költségvetési megszorításokat tekintve találkoznak, mivel a magánszférából pénzeszközök folynak a közszférába, amelyek különösen az elégtelen beruházások miatt erőteljesen visszaesőben vannak.
A tagállamok hatóságai gyakran a PPP-hez folyamodnak annak érdekében, hogy infrastrukturális projekteket hajtsanak végre különösen a közlekedés, az iskolaépítés és a saját ingatlanok területén.
Az ún. klasszikus modellben az állam saját maga biztosítja a közszolgáltatások megszervezését, míg a PPP-modellekben az állam jellemzően a szolgáltatás nyújtását rendeli meg a magánszektortól, és ezért folyamatosan szolgáltatási díjat fizet.
Az állam és a piac közötti olyan hagyományos kooperációkra, mint az outsourcing, vagy a privatizáció nem jellemző a felelősség és a kockázatok megosztása:
a) Kiszervezés esetében a piaci partner kereskedelmi alapon nyújt olyan szolgáltatást, amelyet korábban az állam saját szervezetei által nyújtott, vagyis gyakorlatilag nincs kockázatmegosztás, mint ahogy a privát félnek az ellenőrzésben és a döntéshozatalban sincs érdemi szerepe.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
