Az új Polgári Törvénykönyv tervezetének1 általános kárfelelősségi szabálya, noha kiküszöböli a Koncepció által megteremtett dogmatikai feszültségeket, csak megszövegezésében jelent újítást a hatályos törvény 339. § (1) bekezdéséhez képest, tartalmát tekintve ugyanis szinte teljes mértékben megegyezik a hatályos szabályozással. A károkozás általános tilalmának kimondása így csak látszólag anakronisztikus tétel a felelősség korlátok közé tartása érdekében a jogilag releváns kár fogalmára összpontosító kontinentális jogfejlődés legújabb eredményei tükrében. Az újrafogalmazott szabály valójában az ítélkezési gyakorlat elmaradt orientációjaként fogható fel.
A szerződésen kívüli felelősség újkori fejlődése a 19. század elején indult. A Code Civil egységes, a polgári jogi vétkességen alapuló általános kárfelelősségi szabálya rugalmas eszközét jelentette a polgári jogi felelősség kiterjesztésének, mivel egyszerre alkalmas a vétőképesség értékelésére, valamint a védelemben részesülő alanyi jogok és törvényes érdekek és a hozzájuk kapcsolódó - a tételes jog által megfogalmazott és az utóbbin túl megállapítható - elvárt gondosság mértékének azonosítására.2
A bírói mérlegelésnek jelentős teret engedő faute kritikájaképpen született meg a BGB dualista, a jogellenesség és a betudhatóság objektív és szubjektív oldalát jelentő vétkességre kettéváló, és az előbbi megszövegezésénél fogva keretszabálynak tekintett 823. cikke.3 A német törvényhely kodifikálóit a védett jogi tárgyak körének minél pontosabb meghatározása vezérelte, az igyekezet azonban oda vezetett, hogy az alanyi jogként még nem megfogalmazott törvényes érdekek csak akkor részesülnek védelemben, ha a károkozó egy olyan jogszabályt sért meg, amely egy meghatározott személyi körnek a beállott kár elleni védelmet szolgálta (és például nem elsődlegesen a közérdek védelmére irányult).4 A későbbi kódexek alkotói számára világossá vált, hogy - von Bar szavaival élve - míg a Code Civil 1382. és 1383. szakasza túl szélesre tárta, a BGB 823. cikke túlságosan is szűkre nyitotta a felelősség kapuit.5
Bár a speciális kárfelelősségi alakzatok - gyakran a polgári törvénykönyveken kívüli - elszaporodásával az általános kárfelelősségi szabályok veszítettek jelentőségükből, a 20. század folyamán a kontinens kodifikátorai továbbra is olyan szabály megalkotására törekedtek, amely az ítélkezés számára optimális kereteket nyújt a kárkötelem által érintett alanyi jogok és törvényes érdekek kiegyensúlyozására. A fejlődés következő állomását a dualista kárfelelősségi generálklauzulák jelentették, ilyen szabályt találunk a görög,6 a svájci7 és a magyar polgári törvénykönyv-ben.8 A jogellenesen és vétkesen okozott károk megtérítésének kötelezettségét megállapító törvényhelyek jogellenesség pólusán a védett jogi tárgyak és a hozzájuk kapcsolódó a tételes jog által megfogalmazott tilalmak, illetve magatartásminták nyernek értékelést, míg a vétkesség objektív oldalán az alanyi jogokhoz és törvényes érdekekhez a pozitív jogon túl konkretizálható objektív gondossági mérték, szubjektív oldalán pedig a vétőképesség felől kell döntenie a bírónak.9 Mivel a szerződésen kívüli felelősség nem csupán más jogágak melléklete,10 a tételes jog által meghatározott és a bíró által eseti jelleggel konkretizált gondossági mérték között kapcsolat sem feltétlenül lépcsőzetes.
A 20. század második felében fogalmazódott meg kritikaként a kétpólusú generálklauzulákkal szemben, hogy az egységes faute-hoz hasonlóan szerződésen kívüli felelősség inflálódásához vezetnek,11 ami a felelősség szigorodását jelentette, nem utolsó sorban az újabb törvényes érdekek elismerése révén. Ilyen törvényes érdek(ek) húzódnak meg a tiszta elmaradt haszon esetei mögött. A kritika ellenére az immateriális (nem dologi) vagyoni kár és a jogellenesség viszonyának tisztázására, pontosabban a felelősség megállapítására vagy korlátok között tartására - a BGB-vel szemben - a kétpólusú generálklauzulák szerkezetüknél fogva alkalmasak (mintahogyan a megfelelően alkalmazott egységes faute is). A svájci bíróság az OR dualista kárfelelősségi generálklauzuláját alkalmazva például a közművek zavartalan működésének büntetőjogi tényállására alapította a károkozó magatartásának jogellenességét, amikor utóbbi a villanyvezetéket átvágva termeléskiesést okozott egy a kábelhez csatlakozó üzemnek. A BGB erre nem adott volna lehetőséget, hiszen ez a büntetőjogi tényállás nem felel meg a Schutznorm fent részletezett követelményének, a német kódex tehát nehezen fogadja be a törvényes érdekeket, illetve a tiszta elmaradt hasznot.12 (A német törvényben nem található a Ptk. 345. § (1) bekezdéséhez fogható veszélyes üzemi generálklauzula.) Bár a svájci bíró a jogellenességet a védett jogi tárgy azonosításának mellőzésével állapította meg - ezáltal összemosta a vétkességet a jogellenességgel - döntése mégsem tűnik igazságtalannak.
Szövegében alapvetően eltér a kétpólusú generálklauzuláktól a holland polgári törvénykönyv általános kárfelelősségi szabálya, azonban Spier szerint a BW jogellenes magatartáson alapuló 6:162. cikke nem tette világosabbá a jogellenesség és a vétkesség kapcsolatát azáltal, hogy a társadalmilag elvárt magatartás íratlan szabályait a jogellenesség fogalmához sorolta, miközben a vétkesség is megmaradt a betudhatóság (egyik) alapjaként.13
Nyugat-Európában a szerződésen kívüli felelősség vizsgálata újabban nem a védett jogi tárgyakhoz kapcsolódó diligentia mérték szigorodására összpontosít, hanem magukra a védelemben részesülő alanyi jogokra és törvényes érdekekre, amelyek viszont a kár közvetít a rendszerbe. Az Osnabrücki és Tilburgi Munkacsoportok a szerződésen kívüli felelősség nyugat-európai szabályozásának összehasonlító elemzésével alkották meg az európai magánjog egységesítésére irányuló munka keretében elkészült, ma még csak tudományos jelentőségű tervezeteiket. Míg az előbbi csoport szövegszerű javaslatot alkotott, az utóbbi inkább a területre vonatkozó és az absztrakció nagyobb fokán álló elvek rendszerét állította fel.
Az Osnabrücki Munkacsoport által "A másnak okozott kárból eredő szerződésen kívüli felelősség" 14 címmel megalkotott szövegtervezet 1:101 cikkének (1) bekezdése a BW kárfelelősségi alapszabályához hasonlóan kimondja, hogy a felelősséget a szándékosság és gondatlanság mellett egyéb betudhatósági szabály is megalapozhatja. Az európai kódexek lakonikus kárfogalmaihoz képest az Osnabrücki Tervezet a jogellenesség oldaláról differenciál: a betudható károkozás akkor von maga után felelősséget, ha a magatartás eredménye jogilag releváns kár.15 A 2:101. cikk (1) bekezdésének (a) pontja a Tervezet 2. fejezetének további rendelkezéseire utal, amelyek az általános definíció mellett tartalmazzák a jogilag releváns kár egyes eseteinek részletes katalógusát, azonban ez a részletes felsorolás is exemplifikatív és kiegészülhet a nemzeti jogrendszer által egyébként elismert alanyi jogokkal és az "elismerésre érdemes érdekekkel". A jogilag releváns kár esetköreinek kiegészítésére akkor van lehetőség, ha az igazságosan és ésszerűen történik, aminek kritériumait a 2:101. cikk (3) bekezdése határozza meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
