1. A mentelmi jog intézménye az angol parlamentarizmus fejlődésével összefüggésben alakult ki, és a parlamenti viták során a szólás szabadságát (felelősségmentesség), illetve a képviselő letartóztatásának tilalmát (sérthetetlenség) jelentette.[1] Később ez gyakorolt befolyást a kontinentális államok szokásjogi fejlődésére, majd az intézmény jogi szabályozására.[2]
Kialakulásukkor e jogok a parlament olyan kiváltságai voltak, amelyek abszolút szükségesek a parlamenti hatáskörök megfelelő gyakorlásához.[3] Hangsúlyozandó, hogy az intézmény lényegében a Ház mint egész jogaként jelent meg, és e kiváltságot a képviselők csak annyiban vehették igénybe, amennyiben jogaik bármilyen tagadása vagy fenyegetése gátolta volna a parlament működését.[4] Erskine May egzaktabb meghatározása alapján a mentelmi jog nem más, mint olyan sajátos jogok összessége, amelyet mindkét Kamara kollektíven és mindkét Ház képviselői egyénileg élveznek, amelyek nélkül nem tudnák teljesíteni feladataikat, és amelyek meghaladják azokat a jogokat, amelyeket más szervek és egyének birtokolnak.[5]
A mentelmi jog tehát a parlament privilégiumát fejezte ki, nem egyéni képviselői jogként alakult ki és maradt fenn, hanem mindvégig a parlamentet védő intézmény volt. Az egyéni képviselői jog abból származik, hogy a képviselő tagja a parlamentnek, és mint a parlament tagját illeti meg ez a védelem.[6] A privilégium szónak a demokratikus államokban azonban negatív jelentéstartalma van, mivel ezek ellentmondanak a jog általánossága, egyenlősége elvének, az állampolgári jogoknak, illetve kötelezettségeknek. A felelősségmentesség és a sérthetetlenség tulajdonképpen a feudális privilégiumok és azok hordozói elleni küzdelemben fejlődtek ki, így ezek a mai értelemben nem privilégiumoknak, hanem az általános jogi normák alól funkcionálisan meghatározott kivételeknek tekintendők.[7]
A mentelmi jog a kontinensen is így terjedt el. E jogintézmény azért alakult ki, hogy a parlament a rendi képviseletből történő továbbfejlődése következtében elsősorban az uralkodóval, illetve az uralkodónak alárendelt más hatalmi ágakkal való konfliktusából ne kerülhessen ki vesztesen. A francia irodalom a sérthetetlenség célját úgy fogalmazza meg, hogy a parlament tagjai fizikailag és pszichikailag alkalmasak legyenek funkcióik ellátására,[8] amely ezzel a nemzeti képviselet
- 257/258 -
integritását is védi.[9] A hazai jogirodalom a mentelmi jog alapjának azt tekintette, hogy a mentesség nem az egyént, hanem a testületet, annak szabadságát és függetlenségét védi.[10]
2. A sérthetetlenség a képviselő parlamenti munkában való részvételének akadálymentességét biztosítja. Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem lehet megakadályozni a képviselőnek a parlamenti ülésen való részvételét, azaz tilos ellene büntetőeljárást, esetleg szabálysértési eljárást lefolytatni, nem lehet vele szemben korlátozó intézkedéseket hozni egészen addig, amíg a jogi szabályozás ezt lehetővé nem teszi. Az egyes alkotmányok a legfontosabbnak vélt, és tiltani szándékolt cselekményekről gyakran példálózó felsorolást adnak, illetve az egyes büntetőeljárási, vagy kényszerintézkedések átfogó kategóriáját jelölik meg. A sérthetetlenség elve másrészt megköveteli, hogy a parlament döntsön a mentelmi jog felfüggesztése kérdésében. A testületnek tisztában kell lennie azzal, hogy a képviselővel szemben azért szándékoznak eljárást indítani, mert a hatóság a felelősségre vonást valóban szükségesnek tartja. A parlament ezt a mentelmi jog felfüggesztésével teszi lehetővé. E döntés meghozatala során a parlament arról határoz, hogy a mentelmi jog felfüggesztésének kérelme mögött nem a megalapozatlan zaklatás esete áll-e fenn. A képviselő helyzetét a konkrét ügyben kell vizsgálnia, és a határozat nem jelent sem prejudikációt, sem igazságszolgáltatást. A parlament nem arról dönt, hogy a képviselő elkövette-e a vele szemben gyanúként fennálló bűncselekményt vagy szabálysértést, hanem a képviselő mentelmi jogának - az ügy tisztázása érdekében történő - felfüggesztéséhez való hozzájárulásról határoz. A képviseleti szerv azzal, hogy felfüggeszti a képviselő mentelmi jogát, nem erősíti meg az alapos gyanút, és a bűnösséget sem ismeri el, hanem csupán megnyitja a büntető eljárás lehetőségét. A parlament ilyen esetben a saját működőképességéhez, illetve az igazságszolgáltatásoz fűződő érdeket mérlegeli anélkül, hogy értékelné a meglévő bizonyítékokat.[11] A képviselő számára e jogosítvány azt jelenti, hogy a vele szembeni büntetőeljáráshoz parlamenti jóváhagyás szükséges, de a képviselőt ez kizárólag csak a megalapozatlan büntetőeljárásokkal szemben illeti meg. Nyilvánvaló, hogy az összes egyéb esetben a mentelmi jogot fel kell függeszteni. A sérthetetlenség a képviselővel szemben tehát két szempontból is korlátozott eljárási mentességet jelent. Egyrészt csak addig áll fenn, amíg azt a parlament fel nem függeszti, másrészt pedig a védelem általában csak a mandátum gyakorlásának az ideje alatt érvényesül.
3. A felelősségmentesség legkorábban szintén Angliában fejlődött ki, ahol szólásszabadságként jelentkezett. A "freedom of speech" első esetét a XIV. század végére teszik.[12] Az 1689 decemberében hatályba lépett Bill of Rights 9. szakasza kimondja, hogy "A parlamenti szólásszabadságot, vitákat és eljárásokat a Parlamenten kívül sem bíróságok, sem más helyek nem kifogásolhatják, és nem vonhatják kétségbe."[13] E szakasz egyik lényegi vonása, hogy mind a Házban, mind a bizottságokban képessé teszi a képviselőket a félelem nélküli, szabad felszólalásra.[14] E kiváltság nélkül a végrehajtó hatalom alapos parlamenti vizsgálata sem valósulhatna meg. A mai felfogás szerint a képviseleti szerv akkor tudja ellátni a politikai akaratképzésben és döntéshozatalban megnyilvánuló feladatát, ha a képviselők ezt szabadon, függetlenül, korlátozás nélkül szabadon szólhatnak. A szólás szabadsága tehát alapvető a törvényhozó hatalom hatékony munkájához,[15] ezért a képviselőnek e jogát mindenféle külső szankciótól védeni kell. Következésképpen a képviselőt a parlamentben elmondott beszéde, a viták során tett megnyilvánulásai, illetve a leadott szavazata miatt nem lehet felelősségre vonni.
A szólás szabadsága magába foglalja a tévedés szabadságát is. Nem lenne szólásszabadság, ha mindent be kellene bizonyítani, mielőtt kimondanák.[16] Ezt az elvet vette át a francia elmélet is, amely szerint a felelősségmentesség elsődleges célja egyrészt a törvényhozó hatalom optimális működésének biztosítása azáltal, hogy védi a képviselőket a mandátumuk gyakorlása során kialakított véleményük esetleges hátrányos következményei-
- 258/259 -
től,[17] másrészt azt akarja lehetővé tenni, hogy ezáltal a nemzet akarata a parlamentben a (lehető) legszabadabban kifejeződhessen.[18] A felelősségmentesség tehát a parlamenti képviselő politikai véleménynyilvánításának szabadságára koncentrál.[19] A képviselők azonban nem képesek mindig részletes bizonyítékokkal alátámasztani az állításaikat.[20] Közvetetten tehát itt is a törvényhozás munkájának a lehető legtágabb értelemben történő biztosításáról van szó. A szólásszabadság - és ennek kapcsán a beszédjog[21] - ugyanis a szabad képviselői munka, illetve a felszólalási jog két biztosítéka. A szólásszabadság a parlament fórumain elhangzó képviselői beszédre vonatkozik, mert ilyenkor a képviselő minden bizonnyal ilyen minőségében jár el.[22] A mentelmi jog egyik forrásának egyébként a magyar jogtörténet is a szólásszabadságot tekinti.[23] A felelősségmentesség kialakulásának indokát tehát a törvényhozás funkcionálásának biztosításaként kell felfogni.[24]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
