https://doi.org/10.59851/jk.81.05.3
A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénnyel (Ptk.) felélesztett közös végrendelet jogintézményének aktualitását egy kúriai döntés adja. A kérdés vizsgálatához szükséges a jogintézmény eredetének és a magyar jogban történt korábbi alkalmazásának feltérképezése. A hatályos szabályozással való összehasonlítás útján megmutatkoznak fontos különbségek. A közös végrendelet hatálytalanságára vonatkozó rendelkezések gyakorlatának elemzése elvezet a vonatkozó normaanyag fejlesztési lehetőségeihez.
Tárgyszavak: közös végrendelet, végrendelet egyoldalú visszavonása, végrendelet hatályossága, házassági vagyonjogi szerződésbe foglalt halál esetére szóló rendelkezés
The aim of this study is to analyze the legal institution of joint wills, which was revived by Act V of 2013 on the Civil Code. This topic has been made more relevant by an instructive decision of the Supreme Court of Hungary (the Curia). The study begins with a brief introduction to legal history, mapping the origins of the legal institution and its previous application in Hungarian law. This makes it easy to see the differences in comparison with the current regulations. The presentation of the practice of provisions on the invalidity of joint wills highlights the possibilities for developing the normative provisions of the analyzed legal institution.
Keywords: joint will, unilateral revocation of a will, validity of a will, provision for the event of death included in the marital property agreement
"A közös végrendelet két vagy több személynek bármilyen alakban, ugyanazon okiratba foglalt végrendeleti nyilatkozata, amelyben a végrendelkezők önként, kölcsönös megfontolás és egyetértés után meghatározzák, haláluk esetére vagyonuknak, esetlegesen vagyonuk egy részének ki legyen az örököse."[1] - határozza meg egy tanulmány részletesen a fogalmat, melyet a hatályos jogszabály nem tartalmaz ebben a formában. Elméleti szinten ez a jogintézmény tehát arra lehet alkalmas, hogy több személy azonos okiratban nyilvánítsa ki végakaratát, úgy, hogy közöttük valamilyen együttműködés is van ezzel kapcsolatosan.
Első történeti megjelenése egyesek szerint a római jogban keresendő, mások azonban a germán jogra vezetik vissza.[2] A magyar jogéletben kifejezetten régen bukkant fel a jogintézmény, már 1199-ből is találni példát közös végrendeletre.[3] A szokásjogi létezése ellenére azonban az írott jogban egészen 1853-ig nem jelent meg, és még akkor sem a nemzeti jogalkotás termékében, hanem a Magyarországon is alkalmazandónak rendelt osztrák polgári törvénykönyvben (a továbbiakban: Optk.).[4]
Noha a végintézkedési szabadság a magyar jogban 1861 óta elismert[5], a hazai törvények közül először a végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről szóló 1876. évi XVI. törvénycikk szabályozta, melyre egyébként végintézkedési jogunk törzsanyaga visszavezethető.[6] A törvénycikk 13. §-a[7] kizárólag a házastársak részére tette lehetővé, hogy egy írásbeli magánvégrendeletbe foglalják végrendelkezésüket, egyéb esetekben a több személy által egy okiratba foglalt végrendelkezések semmisnek minősültek.
A közös végrendeletek és a közös öröklési szerződések viszonyát is vizsgálva a jogirodalomban már felhívták rá a figyelmet, hogy a törvénycikk szabályozása egyébként következetlen volt abban a tekintetben, hogy a közös végrendeletet csak a házastársaknak tette lehetővé, közös öröklési szerződést azonban bárki köthetett, ezáltal a gyakorlatban tulajdonképpen lehetősége volt közös végrendelet tételére olyan személyeknek is, akiknek a törvény azt nem engedte volna meg.[8] Az ilyen jogbizonytalanságra vezető helyzetekre a jogalkotónak mindenkor figyelemmel kell lennie ezeknek a jogintézményeknek a szabályozásakor.
Ezektől a rendelkezésektől függetlenül szokásjogi alapon elindult az a gyakorlat, hogy jegyesek házassági szerződésben közösen végrendelkeztek is.[9] Feltehetőleg ennek a gyakorlatnak is köszönhetően később 1928-ban, Magyarország Magánjogi Törvénykönyvének Törvény-
- 215/216 -
javaslatában (a továbbiakban: Mtj.) megjelent a jegyeseknek szóló lehetőség az írott normák között is, azonban ez a javaslat nem emelkedett törvényi erőre.[10]
A hatályos szabályozás konkrét jogtörténeti előképének ez az Mtj.-ben külön fejezetet[11] is kapó közös végrendeleti szabályozás tekinthető, amelynek egyes rendelkezéseit a Ptk. magáévá is tette - erre a tényre nem mellesleg a Kúria is hivatkozott egy később ezen tanulmányban elemzett döntésében.
A XX. század során a jogtudomány és a joggyakorlat képviselői körében ugyanakkor gyűltek az érvek a jogintézmény fenntartása ellen: ilyenek voltak például az esetleges jogelvonó, hatalmaskodó rendelkezésekben rejlő veszélyek, valamint a felek között a befolyásolás veszélye. Staud Lajos például a közös végrendelet visszavonásának megengedhetőségét a jogalkalmazás egyik leghomályosabb és sokszor legnehezebb kérdésének tekintette, ezért a közös végrendelet kiiktatása mellett foglalt állást. Hegyháti István véleménye szerint a nép jogtudatának része az, hogy a házastársak haláluk esetére együtt tehessenek végrendelkezést, így a közös végrendelet egy élő szükséglet kielégítését szolgálja.[12]
A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 1957-es tervezete végül a jogintézmény tiltása mellett foglalt állást, ezért a régi Ptk. hatálya alatt nem lehetett érvényesen közös végrendeletet alkotni. Megjegyzendő azonban, hogy a régi Ptk. hatálybalépése előtt született közös végrendeletek nem vesztették érvényüket, így azok alapján ezen időszakban is lehetett örökölni egyrészt a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: régi Ptké.) 92. §-ának (1) bekezdése[13] szerint, másrészt a PK 92. számú állásfoglalás b) pontja[14] alapján.
A közös végrendeleteket dogmatikailag hagyományosan 4 csoportra osztják[15]:
1. Olyan közös végrendeletek, amelyekben egymástól teljesen függetlenül kinyilvánított végakaratok kapnak helyt, csak a külső megjelenés a közös pont (szimultán közös végrendelet, testamentum mere simultaneum);
2. Olyan közös végrendeletek, melyekben csak az egyik végintézkedő rendelkezik a másik javára (ún. egyoldalúan kedvezményező közös végrendelet);
3. Olyan közös végrendeletek, amelyekben a felek kölcsönösen egymás javára rendelkeznek (kölcsönös végrendelet, testamentum reciprocum);
4. Olyan közös végrendeletek, amelyekben harmadik személyek kedvezményezésére kerül sor, és
a) a végintézkedők intézkedései egymástól függetlenek;
b) a végintézkedők intézkedéseiből kitűnik az egységes és összefüggő akaratelhatározás, és feltehető, hogy mindegyik végintézkedő csak azért rendelkezett úgy, mert úgy rendelkezett a másik is (viszonos kölcsönös végrendelet, testamentum correspectivum).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
