A magyar magánjogfejlődés középpontjában álló polgári kódex fejlődéstörténetének a rendszerváltásig tartó szakaszát két átfogó tanulmányban elemezzük. Annak bemutatására teszünk kísérletet, hogy az 1959-es Ptk. elfogadását követően a rendszerváltásig milyen főbb változások mentek végbe a magyar polgári jogban. Ennek keretében ismertetésre kerülnek a régi Ptk. módosításai, valamint azokhoz kapcsolódóan végigvezetjük az egyes jelentősebb magánjogi intézmények átalakulását. Bár minden korszakolás önkényes, a jelen esetben talán indokolt ezt a harminc évet három nagy korszakra osztani. Az első az 1959-es Ptk. hatálybalépésétől az 1968-ig terjedő, a második az 1968 és 1977 közötti, míg a harmadik az 1977-től a rendszerváltásig tartó időszak. Ezt indokolja az 1960-as évek második felében kezdődő új gazdasági mechanizmus által a polgári jogban megvalósított reformok folytán elfogadott első jelentős módosítása a Polgári Törvénykönyvnek, majd az 1977-ben elfogadott Ptk. Novella. Jelen tanulmány célja annak áttekintése, hogy a magyar magánjog miként változott a hatálybalépését követően egészen az 1977-ben megalkotott jelentős módosításáig. A tanulmányban hangsúlyosan kívánjuk bemutatni az egyes módosítások főbb körülményeit, gazdasági és jogpolitikai hátterét.
The period of the development of the Civil Code, which is in focus of the progression of Hungarian private law until the change of regime, is analyzed in two comprehensive studies. In the study, we make an attempt to demonstrate what were the main changes in Hungarian civil law after the adoption of the Civil Code in 1959. In this context, the old Civil Code will be described and the related transformation of some major private law institutions will be discussed. Although all epochs are arbitrary, in the present case it may be appropriate to divide these thirty years into three major periods. The first is from the entry into force of the Civil Code in 1959 to 1968, the second from 1968 to 1977 and the third from 1977 to the change of regime. This is justified by the first major amendment to the Civil Code adopted by the new economic mechanism beginning in the second half of the 1960s as a result of reforms in civil law, and then the enactment of an almost total revision of the Civil Code in 1977. The aim of the present study is to review how Hungarian private law has changed since its entry into force until the significant amendment made in 1977. In this study, we want to highlight the main circumstances and economic and legal policy background of each amendment.
A Ptk. hatálybalépését követően a bírósági gyakorlat jelentős átalakuláson ment keresztül. A Legfelsőbb Bíróság már 1962-ben közzétette a tulajdonjoggal kapcsolatos elvi döntéseit és polgári kollégiumi állásfoglalásait. A birtokvédelem vonatkozásában került kiadásra a XXIV., míg az ingatlan átruházás írásba foglalása kapcsán a XXV. számú polgári elvi döntés. A 819-827. számú polgári kollégiumi állásfoglalások pedig olyan kérdéskörökben alakították a bírósági gyakorlatot, mint az élettársak vagyoni viszonyai, közös tulajdon esetében a tulajdonostárs elővásárlási joga.[1] 1969-ig a polgári jogi tartalmú állásfoglalások száma összesen 112 volt, ebből 31 vonatkozott tulajdonjogi, 66 kötelmi jogi és tizenhárom öröklési jogi rendelkezésekre. A tulajdonjogi állásfoglalások közül tizenhét a kisajátítási kártalanítással kapcsolatos részlet jogszabályokat értelmezi, a kötelmi jogi állásfoglalásokból pedig harminc az úgynevezett lakás kódexszel van összefüggésben. A kötelmi jogi állásfoglalások közül tizennyolc a szerződésen kívüli károkozás kérdéseit érinti és ebből hét nem a Ptk. rendelkezéseire, hanem külön jogszabályokra, nevezetesen a bányatörvényre, az erdőtörvényre, a társadalom-biztosítási és nyugdíj, valamint a vadászati jogszabályokra vonatkozott.[2]
A Ptk. első módosítására a kisajátításról szóló 1965. évi 15. törvényerejű rendelet megalkotásakor került sor, amely 1965. október 1-jén lépett hatályba.[3] Kampis György írásából megismerhető, hogy a kisajátítás ebben az időszakban a mindennapi élet jellemző velejárója volt. 1963-ban 3056 eljárást folytattak le, amelyek 35 000 ügyfelet érintettek és 1019 ingatlant sajátítottak ki 9000 kataszteri hold terjedelemben.[4] A kisajátítási tvr. megalkotására széles körű egyeztetés alapján került sor.
Az 1965. évi 15. törvényerejű rendelet 29. § (1)-(2) bekezdései érintették a Ptk. szabályait. A kisajátítási jog-
- 3/4 -
címek az 1955. évi 23. törvényerejű rendelethez hasonlóan kerültek megállapításra, a közérdekű cél rendkívül széles körben került meghatározásra.[5] A kisajátítás esetére a kártalanítás köréből kikerült az a kitétel, hogy elsődlegesen természetben kell teljesíteni, illetve a kisajátítást kérők köre is bővítésre került. Az új szabályozás arra kívánt hangsúlyt helyezni, hogy a "kisajátítást szenvedők" érdekei minél kevésbé sérüljenek.[6] Ezért első helyre a természetbeni kártalanítás helyébe a pénzbeli került. A pénzbeli kártalanítás alapjául szolgáló érték megállapítására háromféle variáció állt rendelkezésre: a forgalmi, a használati és az irányár szerinti érték. A végső megoldás a hatósági (jogszabály által történő) ármegállapítás konstrukcióját alkalmazta, bizonyos korrekciókkal.[7] "A kártalanítás alapja az újraelőállítási költség, leszámítva az avulást. Ehhez (szintén tól-ig határokkal) irányárakat állapít meg. Mezőgazdasági ingatlan és telek esetében továbbra is a hatósági ár az irányadó. A forgalmi értéktől való eltávolodás teljes mértében megtörtént."[8] Ezenkívül a Ptk.-ba beépítésre került a 183/A. §, amely lehetővé tette, hogy szövetkezet javára is sor kerülhessen ingatlan kisajátítására. Továbbá beépítésre került egy utalószabály a kisajátításáról szóló törvényerejű rendelet vonatkozásában.
Kampis György mutat rá arra, hogy a kisajátítást kérők körének szélesítése azzal állt összefüggésben, hogy az MSZMP VIII. Kongresszusa 1962-ben a párt előtt álló feladatok tekintetében kimondta, hogy "az állami szervek hatásköréből mind több feladat közvetlenül a társadalmi szervek és a tömegszervezetek hatáskörébe kerül. A szocialista demokratizmus fejlődését jelzi, hogy a társadalmi szervezetek mindinkább részt vesznek az állami szervek tevékenységének támogatásában és az állami munka ellenőrzésében."[9] A szövetkezetek is ellátnak közérdekű feladatokat, például zöldség-gyümölcs nagykereskedelmet, falusi kiskereskedelmet, és ehhez kapcsolódóan jelentős beruházásaik is vannak például almatároló, zöldségraktár, amihez ingatlanra van szükségük. Ez támasztja alá annak szükségességét, hogy a szövetkezetek is kérhessék ingatlan kisajátítását.[10]
A Ptk. második módosítása a tervszerződésekkel kapcsolatos rendelkezéseket érintette. A módosításokra a tervszerződésekre vonatkozó egyes rendelkezések módosításáról szóló 1966. évi 3. törvényerejű rendelet alapján került sor.[11] A módosítás a Ptk. hat paragrafusát érintette.
A magyar jogrendszerbe a szállítási szerződéseket a Gazdasági Főtanács 1948. október 21-én kelt 2590/1948. számú határozata vezette be. Az első ötéves terv - 1949. évi XXV. tv. - fő feladatként Magyarország iparosításának felgyorsítását, elsősorban a nehéz- és gépipar fejlesztését, Magyarország ipari-agrár országgá történő átalakítását jelölte meg. A törvény értelmében a miniszterek kötelesek biztosítani a terv levitelét az üzemekbe, üzemrészlegekbe, a munkapadokig. Éppen ezért már a 4226/1949. MT. rendelet kimondta, hogy a szállítási szerződés bármely gazdasági szolgáltatásra irányulhat, ha a szerződés értelmében a teljesítésnek legalább az egyik fél részéről az ügyletkötést követően kell történnie. A tervhez való kapcsolás jogpolitikai célkitűzést pedig az 595/1950. NT. számú határozat úgy oldotta meg, hogy a szerződést "a jóváhagyott tervek alapján kell megkötni".
A gazdasági irányítás új módszereinek szükségessége, az "új gazdasági mechanizmus" jelentősen érintette a tervszerződés és a szállítási szerződés korábbi koncepcióját. A szállítási szerződések rendszerének elvi alapokon való felülvizsgálatára a Gazdasági Bizottság még 1964-ben utasította a Központi Döntőbizottság elnökét és az Országos Tervhivatal elnökét. Legfontosabb alapelvként azt határozta meg, hogy a szerződési rendszer minél jobban biztosítsa a termelésnek a valóságos szükségletekhez való alkalmazkodását. Az előkészítés után elkészült jogszabálytervezetet a Gazdasági Bizottság 1965 novemberében a rendezés alapjául elfogadta, majd a még le nem zárt részletkérdéseknek egyeztetése után a kormány elrendelte az új jogszabály közzétételét. A jogszabály előkészítésében főszerepet játszott a Központi Döntőbizottság, valamint részt vettek az Országos Tervhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, az Igazságügy minisztérium, továbbá az Állam- és Jogtudományi Intézet, valamint a Közgazdaságtudományi Egyetem képviselői is.[12] Ez alapján került elfogadásra a szállítási szerződésekről szóló 10/1966. (II. 14.) Korm. rendelet. Korábban a szállítási szerződések alapja a jóváhagyott terv volt és ez alapján a szerződés megkötése kötelező volt. Ehhez képest az új szabályozás elvi alapját az jelentette, hogy a szállítási szerződések rendeltetése a szükségletek kielégítése, ami a felhasználói, fogyasztói igényekben jelentkezik. Meznerics megállapítása szerint "[a] szállítási szerződés és a terv közötti eddigi merev, formális kapcsolat megszűnik s ennek megfelelően módosíttattak a Ptk.-nak egyes rendelkezései is. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ez nem jelenti a népgazdasági tervtől való elszakadást. Hiszen a szükségletek mérlegelése a népgazdasági terv kidolgozásának továbbra is elengedhetetlen eleme. Másrészt a reális szükségletek felmérése alapján kötött szerződések elősegítik a népgazdasági tervezés megalapozását s ennek eredményeképpen maguk a tervek is reálisabban tükrözik a tényleges szükségleteket."[13] A szállítási szerződés szabályainak módosítása együtt járt a megrendelői pozíció erősítésével, a szerződésszegés esetén fennálló felelősség fokozásával, új szerződési formákkal (kapacitáslekötési szerződés, fejlesztési szerződés), a felek rendelkezési jogának bővülésével. Mint azt Harmathy Attila hangsúlyozta, "[a] tervezési rendszer megváltoztatása azt a követelményt támasztja, hogy a szocialista gazdálkodó szervezetek közötti áruforgalmi kapcsolatokat ne felsőbb szervek utasításai, hanem szerződések szabályozzák. A feladatot több szerződéstípusnak kell ellátnia: fontos szerepet kapnak az adásvétel, a szállítási szerződés, a bizomány, a vállalkozási szerződés. A tömegtermékek nagy mennyiségben, esetleg folyamatosan történő átruházásaira, a termelés szervezésére, a szállítási szerződés látszik legalkalmasabbnak."[14]
Az új jogszabály (10/1966. Korm. rendelet) megszüntette a terv és a szerződés között korábban kialakult alárendeltségi viszonyt.[15] Ezáltal a terv és a szerződés
- 4/5 -
közötti kapcsolat a szükséglet közvetítésével állt fenn, vagyis a szerződés alapjává nem a terv, hanem a szükséglet vált. Az új szabályozás erre az elsődleges közgazdasági kiindulópontra, a szükségleti elvre építette azokat a nagy horderejű változásokat, amelyek a következőkben kiragadott néhány fontosabb elvi vonatkozásban bekövetkeztek. A szerződéskötési kényszernek mind a szerződés létrejöttét, mind formáját, mind pedig tartalmát illetően olyan átalakítását valósította meg, amely viszonylagos szerződéskötési szabadsághoz vezetett. Ehhez kapcsolódóan megemlítendő, hogy megszűnt a szerződéskötési kampány és a szerződések hallgatólagos létrejöttének szabályozása is elvi változáson ment át. Abból kiindulva, hogy a szükséglet hordozója a megrendelő, néhány rendelkezés a megrendelő pozícióját erősítette. Tulajdonképpen mindazok az adminisztratív vonások, amelyek még megmaradtak, a megrendelő védelmét szolgálták, a szállító gazdasági túlsúlyából eredő kikötésekkel szemben. Az adminisztratív kötöttségek felszámolása pedig utat engedett a kereskedelmi módszerekkel történő termelési, forgalmi behatásoknak.
Ehhez kapcsolódik az 54/1967. Korm. rendelet, mely kimondta, hogy mezőgazdasági termékek szolgáltatására termelők, ideértve a termelőszövetkezetek, valamint más szállítók is, a megrendelőkkel nem szállítási, hanem mezőgazdasági termékértékesítési szerződést kötnek. Ez a differenciálódás annyit jelentett, hogy a mezőgazdasági termékek forgalmazása területén bevezetett új szerződésfajta alanyilag annyival tágabb lett, hogy az ilyen szolgáltatásra mezőgazdasági termelőszövetkezet is szerződhetett.[16]
A mezőgazdasági termékértékesítési szerződéssel bekövetkezett differenciálódás magasabb szintű szabályozásban is megnyilvánult. Ezekről a Ptk. a tervszerződésektől elkülönülten a XXXVI. fejezetben rendelkezett. Tartalmilag azonban ez nem jelentette azt, hogy a típust meghatározó rendelkezések - az ágazati jegy kivételével - a szerződési rendszer többi fajtájához képest különbözőségeket tükröznének. Ellentétes előjelű változást jelentett az, hogy más jogszabály - 55/1967. Korm. rendelet - a szállítási szerződések szabályainak hatályosulását, és ezzel tulajdonképpen az egész szerződési rendszert kiterjesztette a termelőszövetkezetek szocialista szervezetekkel létrejött olyan árukapcsolataira, amelyek nem estek a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés körébe.[17]
A törvényerejű rendelet 1. §-a tervszerződések tartalmával kapcsolatos rendelkezéseket is módosította, így a Ptk. 400. §-ának szövegéből a tervre utalás kikerült, míg a második bekezdés teljes mértékben hatályon kívül helyezésre került. A módosítások 1966. november 1-jén léptek hatályba.
A tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződésre vonatkozó szabályok kiegészítéséről szóló 1967. évi 2. törvényerejű rendelet a Ptk. szabályait három ponton módosította. A törvényerejű rendelet 1. §-a módosította a Ptk. 586. § (2) bekezdését, ami által jogszabály hatósági jóváhagyáshoz köthette a szerződés érvényességét. Már a Ptk. eredeti szövegezése is megteremtette annak lehetőségét és egyben kötelezettségét, hogy a községi (városi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottságának illetékes szakigazgatási szerve ellenőrizze a szerződés teljesítését [Ptk. 588. § (1) bekezdés]. Ennek indoka, hogy "[a] szocialista jogrendszer kiépítése lehetővé tette a szerződésen alapuló tartási jogviszonyok vonatkozásában is a társadalmi ellenőrzés hatékonyabb érvényesülését és a gazdaságilag gyengébb felek kihasználásának megelőzését, valamint fokozott érdekvédelmük biztosítását".[18]
Megemlítendő, hogy Berényi József már 1962-ben javasolta a tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződések esetében a visszaélések megakadályozása érdekében a közokirati forma bevezetését, valamint a szerződések bejelentésének kötelezővé tételét.[19] A jogalkotó végül azt a megoldást választotta, hogy meghatározott esetekben ezeknek a szerződéseknek az érvényességét kifejezetten hatósági jóváhagyáshoz kötötte. A Ptk. módosításai 1967. március 1-jén léptek hatályba.
Az új gazdasági mechanizmus keretében "a szocialista jogon belül is lehetnek olyan mozgási csomópontok, amelyek a jogtípus megtartása mellett a jogintézményekben minőségi változással érnek fel".[20] Az 1960-as évek második felében bekövetkezett változások "nem visznek közvetlenül a kommunizmusba, de átemelnek a szocializmusnak a kommunizmushoz közelebb álló szakaszába, hogy e szakasz tervszerű meghaladásával majd maguk is meghaladottá váljanak és eljuthassunk a kommunista társadalom felső fokára".[21] A változások az állam gazdaságszervező és kulturális nevelő funkcióját nem érintették, de számos jogszabály módosítást eredményeztek. A szocialista társasági jog kialakítására a polgári jogi társaság szolgált eszközül. A szerződések jogának keretében törekvések voltak a szerződési szabadság,[22] és egyenjogúság elvének érvényre juttatására.[23] Harmathy Attila mutatott rá arra, hogy 1968 előtt a szerződések alárendelt szerepet játszottak a tervhez képest, azonban a gazdaságirányítási rendszer reformja által a vállalatok már nem kaptak tervutasítást. Ettől kezdve a népgazdasági terv végrehajtása érdekében a gazdasági szabályozók fejezték ki a követelményeket a gazdálkodó szervezetekkel szemben.[24] Mádl Ferenc az új nemzetközi gazdaságpolitikai irányokra hívja fel a figyelmet, amelyekben a szocialista országok gazdasági együttműködésének kifejezetten jelentős szerepe van.[25]
Több új jogszabály került elfogadásra ebben az időszakban a szerződési jog területén. A szállítási szerződésről szóló 10/1966. (II. 14.) Korm. rendelet, a vállalatok vállalkozási szerződéseiről szóló 44/1967. (XI. 5.) Korm. rendelet és a külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok belföldi szerződéseiről szóló 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet. Az új jogszabályok a kötelezettek terhére fennálló reális teljesítési kötele-
- 5/6 -
zettségen nem módosítottak, ugyanakkor a jogosult oldalán a teljesítési határidő előtti és a szerződésszegési szakaszban ezt feloldották.[26] Ezt követte a Ptk. novelláris módosítása és az alsóbb szintű jogszabályoknak a Ptk. rendszerébe való utólagos beillesztése az 1967. évi 39. törvényerejű rendelet útján. A törvényerejű rendelet elvi alapját a felek egyenjogúsága és mellérendeltsége, a népgazdaságon belül az önállóan gazdálkodó vállalatok elkülönült érdekei, az együttműködési kötelezettség és a reális teljesítés elvének felülvizsgálata jellemzi.[27]
Világhy beosztása szerint ebben az időszakban a magyar jogban létező társulási formák jogi megközelítésben két csoportra voltak oszthatók. Alacsonyabb fokúaknak nevezte azokat, amelyek kifelé, harmadik személyek irányában nem jelentkeztek jogi egységekként, jogi személyekként, hanem megmaradtak a tagok egymás közti, belső, kötelmi természetű viszonyának, lényegüket tekintve ezek a polgári jogi társaság nevesített formái voltak. Ide tartozott a külkereskedelmi tevékenység körében a külkereskedelmi és a belföldi tevékenységgel foglalkozó vállalat között létrejövő társasági szerződés;[28] a mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyszerűbb gazdasági együttműködése;[29] és az egyesülés.[30] A társulás magasabb fokú formáinak azokat minősítette, amelyek már nem csupán a tagok belső, kötelmi természetű viszonyaiként jelentkeznek, hanem kifelé, harmadik személyek irányában is jogi egységekként, jogi személyekként tűntek fel. A magasabb fokú társulási formák közé tartozott a közös vállalat,[31] amely ismét kétféle alakban létezhetett: részvénytársaságként[32] és korlátolt felelősségű társaságként;[33] a termelőszövetkezeti közös vállalkozás[34] és a szövetkezeti közös vállalat.[35]
A polgári jog egyes szabályainak módosításáról szóló 1967. évi 39. törvényerejű rendelet átfogóan, a Ptk. számos rendelkezését módosította. A módosítás szoros összefüggésben áll az Ávr.-rel. A törvényerejű rendelet 1-2. §-ai az állami vállalat szabályait reformálták meg. Egyrészt a vállalatok közötti társulás (egyesülés) lehetőségét, valamint a vállalatok felszámolását tették lehetővé.[36]
Az állami vállalat kapcsán a jogirodalomban felmerült a tulajdonjog helyzetének kérdése. A környező országok törvényei ebben az időszakban egyértelműen arról rendelkeztek, hogy az állami szocialista tulajdon egyetlen tulajdonosa az állam.[37] Ebből eredően az állami vállalat jogállását sajátos kettősség jellemezte. Világhy szerint "[e]gyfelől része az egész állami szervezetnek, tehát a megfelelő államhatalmi és államigazgatási szervekkel fölé- és alárendeltségi viszonyban is van, de másfelől az össznépi-társadalmi elsajátítást egészében közvetítő állami szervezet körében speciálisan az árutulajdonosi mozzanat közvetítője, éppen ezért el is különül az állami szervezet egészétől és ezen belül biztosított, viszonylag önálló helyzetben van. Megítélésem szerint csak e két vonás: az állami minőség és a sajátos, árutulajdonosi funkció egységével lehet az állami vállalat jogállását helyesen felfogni."[38]
Sárközy arra mutat rá, hogy a vállalatirányítás államigazgatási joginak tekintendő, amelyben a gazdasági elemek dominálnak. A vállalatirányítást ezért a vállalatok gazdaságpolitikai irányításának is lehet nevezni, amely magában foglalja a direkt szabályzókat és az államjogi tulajdonjogokat is.[39] Sárközy kiemeli, hogy "az állami vállalat nem állami szerv, nem az állam gazdasági vállalkozása (vállalata), hanem az egész népgazdaságra kiterjedő egységes állami közhatalmi és tulajdonosi irányítás keretében indirekt értelemben szorosabban irányított szocialista gazdálkodó szerv".[40]
Prugberger a tulajdonjogi formák differenciálása tekintetében arra hívja fel a figyelmet, hogy a felosztás "egy évtizeddel ezelőtt élesebben felvetett osztályharc igényeit fejezi ki", amelyek az 1970-es évek elejére már kevésbé hangsúlyosak, ezért elegendő lenne a társadalmi és az állampolgári tulajdon megkülönböztetése.[41]
Az előzőekben ismertetett módosítások 1968. január 1-jén léptek hatályba.
1968 után Magyarországon - Sárközy Tamás megfogalmazása szerint - "soft diktatúra", "gulyáskommunizmus", "fél-jogállam", illetve "szocialista deformált piacgazdaság" alakult ki.[42] A reform egyes elemei már korábban is megvalósultak, például az indirekt gazdaságirányítás előtérbe kerülése, így ezt az időszakot 1967-ig is datálhatjuk. A reformok eredményeként 1974-ig az évi átlagos gazdaságnövekedés meghaladta a 6%-ot. Az 1974 és 1978 közötti időszakban a nemzetközi gazdaságban bekövetkezett változások, így az USD aranyra átválthatóságának megszüntetése és az OPEC autonóm árpolitikája, kifejezetten hátrányosan befolyásolták a magyar gazdaságot. A magyar állami vezetők a tényleges nemzetközi piaci viszonyok által diktált feltételeknek nem kívántak megfelelni, a tervgazdálkodás és a szocialista ideológia fenntartása folytán "a demagógia vált uralkodóvá".[43] A kialakult gazdasági problémák elleplezése érdekében jelentős külföldi kölcsönök felvételére került sor, Magyarország eladósodott.[44]
A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1971. évi 2. törvényerejű rendelet 1-5. és 7. §-ai a bérleti szerződés egyes szabályait változtatta meg a Ptk.-ban. A módosítás elsősorban a bérleti jogviszonnyal kapcsolatos államigazgatási természetű tárgyköröket érintette, így a szerződés megkötéséhez kapcsolódó hatósági jóváhagyást, a bérleti díj megállapítását. Az előzőekben ismertetett módosítások 1971. július 1-jén léptek hatályba.
A Polgári Törvénykönyvnek a szövetkezetekre vonatkozó egyes rendelkezései módosításáról szóló 1971. évi 31. törvényerejű rendelet 1-14. §-ai alakították át a szövetkezeti jog szabályait. A mezőgazdaság tömeges kollektivizálása után a termelőszövetkezetek megerősíté-
- 6/7 -
se került előtérbe, amelyhez a földtulajdon és a földhasználat egysége szükséges.[45] A módosítás számos részletszabályt megváltoztatott.[46]
A Ptk. 181-182. §-ai szintén hatályon kívül helyezésre kerültek. Itt szabályozták korábban a szövetkezeti tulajdonnak a népgazdasági tervvel összhangban történő kezelését.
A törvényerejű rendelet egyúttal módosította a Ptk.-nak a tulajdonjogi és a tulajdonszerzési szabályait is a telekkönyv helyett az ingatlan-nyilvántartás bevezetésével. Ezek a módosítások csak a Ptk. terminológiáját érintették, érdemi szabályt nem módosítottak benne.
A módosítások 1971. január 1-jén léptek hatályba.
A muzeális emlékek védelméről szóló 1963. évi 9. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1975. évi 6. törvényerejű rendelet 2. §-a módosította a találás Ptk.-beli szabályait és kivette annak tárgyi hatálya alól a régészeti, muzeális értékű és műemlék jellegű dolgokat.
A Ptk. szabályozása ettől háromszintűvé vált. Az egyszerű találás esetében, ha a dolog tulajdonosát nem lehet felkutatni, úgy a találó tulajdonjogot szerez a dolgon, illetve a közönség számára nyitva álló hivatali, vállalati vagy más épületben vagy helyiségben, továbbá közforgalmú közlekedési és szállítási vállalat szállítóeszközén történő találás esetén a dolog értékesítése utáni vételárat kapja meg. Ha az eredeti tulajdonos felkutatása sikerrel jár, úgy a találó "méltányos összegű találódíjra" jogosult (Ptk. 130. §). Amennyiben valaki értékes dolgot talál, amelyet ismeretlen személyek elrejtettek vagy amelynek tulajdonjoga egyébként is feledésbe ment (kincstalálás), úgy azt köteles felajánlania az államnak, és ilyen esetben, ha az állam arra igényt tart, úgy a dolog értékéhez mérten megfelelő díjra lesz jogosult.[47] Ehhez képest vezet be változást a Ptk. 132. §-ának módosítása, amely alapján a régészeti, muzeális értékű vagy műemlék jellegű lelet automatikusan állami tulajdonba kerül, kivéve, ha azt az állam képviselője visszautasítja.
Megjegyzendő, hogy a Ptk. eredeti szövegének indokolása is azon az elvi alapon nyugodott, hogy a kincstalálás esetén a kincs az állam tulajdonába kerül, azonban az állam megfelelő szerve útján dönthet arról, hogy nem kívánja a tulajdonjogot megszerezni.[48]
A tartós földhasználatról szóló 1976. évi 33. törvényerejű rendelet 9. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte a Ptk. 150-154. §-ait. A módosítás a használati jogok körében a földhasználat juttatás alapján történő szabályait törölte el.
A módosítás 1977. január 1-jén lépett hatályba.
A kisajátításról szóló, a végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelettel egységes szerkezetbe foglalt 1976. évi 24. törvényerejű rendelet 25. §-a módosította a kisajátításnak a Ptk.-beli szabályait. Az új szabályozás az államigazgatási szerv hatáskörébe helyezte a kisajátított dolog értékének megállapítását, amennyiben pedig a kisajátítást szenvedő fél ezzel nem ért egyet, úgy bírósági út áll rendelkezésére. A jogorvoslat igénybe vétele azonban a kisajátítást nem akadályozza, csak a kártalanítás tekintetében ad lehetőséget az érdeksérelem orvoslására.
A módosítás "megkezdi az óvatos elszakadást a hatósági, kötött áras kisajátítástól, s az ismételt közelítést a forgalmi árnak megfelelő kártalanításhoz, a lehetőségekhez képest konkretizálva és szűkítve a kisajátítási jogcímeket".[49] Előrelépés volt, hogy ismét a forgalmi érték lett a kártalanítás kiinduló pontja, azonban ezt különböző irányelvekkel módosították.[50]
A módosítás 1977. január 1-jén lépett hatályba.
A Polgári Törvénykönyv átfogó módosítására került sor az 1977. évi IV. törvény következtében, ezért annak indokait és vívmányait érdemes viszonylag részletesebben áttekinteni.
A Ptk. általános reformjának szüksége már 1970-ben felmerült. 1971-ben és 1972-ben szakvélemények készültek a felülvizsgálat fő kérdéseiről, majd 1972-ben elkészült és megvitatásra került a törvénymódosítás első problematikája. Ezt követően a törvény előkészítése lelassult, aminek okait Szilbereky Jenő abban látta, hogy kiélesedett a gazdasági jog külön szabályozásának vitája, szükségessé vált a gazdaságirányítási rendszer tapasztalatainak elemzése és továbbfejlesztése, továbbá egyes részletkérdésekben is eltérések merültek fel.[51]
Az 1970-es években a jogirodalomban számos olyan elvi és részletkérdés is felmerült, amelyek már előre jelezték a Ptk. módosításának főbb témaköreit. A nem vagyoni kártérítés bevezetésének indokoltságára Eörsi Gyula már 1972-ben felhívta a figyelmet.[52] Szintén Eörsi mutat rá, hogy egyes jogintézmények tekintetében a szocialista jog közelítő mozgása a burzsoá jogokhoz, megmaradva a társadalmi tulajdon talaján, természetes jelenség.[53] Benedek Károly 1972-ben arra hívja fel a figyelmet, hogy a tervszerződések rendszere már elavult, a jogi személyek esetében a relatív jogképesség kategóriája már meghaladottá vált, valamint az általános szerződési feltételek esetében közérdekű keresetindítási jogot kellene biztosítani az ügyésznek és más szervezeteknek.[54] Világhy Miklós hangsúlyozta a tulajdonjog és a közhatalom szétválasztásának szükségességét és az indirekt irányítási eszközök előtérbe helyezését.[55] Törő Károly - többek között - a személyhez fűződő jogok esetében a védett kör tartalmi szabályozásának hiányosságaira hívta fel a figyelmet.[56] Sárándi az üzemi demokrácia kialakítása és a vállalati jog tudományos megalapozásának szükségességét sürgette.[57] Sárközy a nemzetközi társulásos jogi személy, a közös vállalat elismerésének fontosságát hangsúlyozta.[58]
- 7/8 -
Vörös Imre a vállalati kooperáció, a kooperációs szerződés jelentőségét emelte ki.[59] 1974-ben az MSZMP Központi Bizottságának XI. kongresszusi irányelvei körében megjelent, hogy "[n]agy figyelmet kell fordítani a törvények pontos végrehajtására, jogrendszerünk stabilitására".[60] Benedek Károly ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a stabilitás legnagyobb ellensége a kazuisztika, ami a miniszteri rendeleteknél meglehetősen gyakori.[61] Hasonlóan vélekedett erről Asztalos László is.[62] Vékás Lajos a szerződéstipizálás válságjelenségeire, valamint a blankettaszerződések megnövekedett szerepére hívta fel a figyelmet.[63] Bauer Miklós a külkereskedelmi társaság jogviszonyainak szabályozását szorgalmazta.[64] Ezt a kérdéskört elemezte behatóan Harmathy Attila és Vörös Imre is.[65] Csak 1975-ban folytatódott a törvénymódosítás előkészítése. Az igazságügyi minisztérium felkérésére 23 szakértő 34 témakörben készített szakvéleményt, így Asztalos László, Balkay László, Bánrévy Gábor, Benárd Aurél, Berényi József, Bényey Zoltán, Böszörményi Nagy Emil, Döller József, Harmathy Attila, Hartay László, Kampis György, Kolláth György, Lontai Endre, Mikecz Gyula, Nagy Miklós, Nizsalovszky Endre, Pongrácz Aladár, Tímár László, Vékás Lajos, Vörös Imre, Vida Lajos, Weiss Emilia, Zoltán Ödön.[66]
Ezek feldolgozására 1975 végén került sor, csakúgy, mint az Igazságügyi Minisztérium által felkért bíróságoktól beérkezett, az egyes percsoportokat feldolgozó véleményekre. Az 1972. évi anyag figyelembevétele mellett 1976 első negyedévében elkészült a módosítás újabb problematikája. 1976 első félévének végén, politikai állásfoglalás után, szűk körű bizottság elkészítette a módosítás vázlatát és kidolgozta a szöveg tervezetét, amelyben megjelölésre kerültek a vitás részek, vagylagos megoldási lehetőségek. 1976 novembere és 1977 márciusa között a tervezeteket a jogtudomány és a joggyakorlat képviselőiből álló kodifikációs bizottság tárgyalta meg, amely alapján elkészült a törvényjavaslat első tervezete. A kodifikációs bizottságban az igazságügyi minisztérium munkatársai, a jogi karokról meghívottak, az Állam és Jogtudományi Intézet szakemberei, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség és az érdekelt minisztériumok szakértői vettek részt. Egy-egy témakör megtárgyalása során egyéb meghívott szakértők is részt vettek.[67]
A törvényjavaslat első tervezetét 1977 májusában a Magyar Jogász Szövetség és a Hazafias Népfront által szervezett társadalmi vitákon is megtárgyalták, amelyeken 50-150 fő vett részt (jogászok és nem jogászok egyaránt).[68] Ezen túlmenően a fővárosi és megyei bíróságokon bírói értekezleten tárgyalták meg az anyagot, valamint valamennyi főügyészségnek lehetősége volt arra észrevételt tenni. A társadalmi vitákon és bírói értekezleteken megfogalmazott észrevételeket tartalmazó írásos összefoglalók az Igazságügyi Minisztériumba érkeztek. Az észrevételek - melyeknek száma meghaladta az ezret - túlnyomó többségben a módosításra javasolt szakaszokra vonatkoztak.[69] A beérkezett vélemények feldolgozásra kerültek és jórészüket hasznosították. "A viták összességben igen kedvezően értékelték a javasolt módosításokat. Említést érdemel, hogy egyes vitákon több jogtanácsos és a bírósági gazdasági kollégiumok néhány tagja nem értett egyet a gazdálkodó szervezetek egyes szerződéseinek a törvénybe emelésével. Arra az esetre, ha ez megtörténik a gazdálkodó szervezetekre külön kötelmi jogi általános részt tartottak szükségesnek."[70] Megemlítendő, hogy az első szövegtervezetre az igazságügyi minisztérium külön szakvéleményt is kért Eörsi Gyula akadémikustól, Gellért György legfelsőbb bírósági általános elnökhelyettestől és Kemenes Béla tanszékvezető egyetemi docenstől, továbbá Csanádi György egyetemi tanár is készített szakvéleményt.[71]
Az eredeti tervek szerint a törvényjavaslat az Országgyűlés 1977. decemberi ülésszakán került volna tárgyalásra, de azt előrehozták az őszi ülésszakra. "A jogszabály előkészítési időnek három hónappal való megrövidülése rendkívüli problémákat, mondhatni időzavart okozott az előkészítés utolsó szakaszában. Ezeket csak nagy nehézség árán, megfeszített munkával lehetett áthidalni."[72] Ez lehetett az oka annak is, hogy komoly szakirodalmi vita nem alakult ki a tervezettel kapcsolatban. A törvényt az Országgyűlés 1977. szeptember 29-i ülésén tárgyalta meg és fogadta el, kihirdetésére 1977. október 25-én került sor. Korom Mihály igazságügy-miniszter az országgyűlési előadói beszédében a következő koncepcionális elemeket emelte ki: "A Ptk. szabályainak jelentős szerepe van gazdaságpolitikánk gyakorlati megvalósításában, a gazdaságirányításban, a termelés és a javak elosztásának megszervezésében. Az árutermelés formáját a szocializmus is felhasználja, mert a társadalmi munkamegosztás keretében a termékeket egymástól gazdaságilag elkülönült termelők állítják elő. Nálunk azonban az árutermelés nem spontán módon megy végbe, hanem a szocialista tulajdoni viszonyok és a tervgazdálkodás meghatározó talaján. A polgári jog aktívban közreműködik e tevékenységben a tulajdoni viszonyok rögzítésével és a termelés, a forgalom feltételrendszerének megállapításával és működtetésével."[73] Ezen túlmenően Korom Mihály a Magyar Jogban közzétett írásában hangsúlyozta, hogy a módosítás az állampolgárok személyhez fűződő jogainak továbbfejlesztését és védelmét szolgálják, valamint megszigorítja az államigazgatási és egyes államhatalmi szervek felelősségét az állampolgárok irányában.[74]
Az 1977. évi IV. törvény átfogóan módosította a Ptk.-t és egységes szövegbe foglalta azt. Baranyai János rámutatott, hogy a Ptk. megalkotása óta eltelt időszakban a magyar társadalmi és gazdasági életben komoly és meghatározó változások történtek, így különösen a következők:
- A gazdaságban uralkodóvá váltak a szocialista tulajdoni viszonyok, meghatározó lett az állami tulajdon és megerősödött a szövetkezeti tulajdon.[75] "Fokozott mértékben gyarapodott az állampolgárok személyi tulajdona és ugyanakkor csökkent a magántulajdon jelentősége."[76]
- Megváltozott a gazdaságirányítási rendszer és megnőtt a szerződéses kapcsolatok jelentősége mind a
- 8/9 -
termelésben, mind az áruforgalomban. A Ptk.-nak a gazdálkodó szervezetek szerződéseire vonatkozó szabályai a megváltozott körülmények között már nem voltak kielégítőek. A terv formális teljesítéséhez képest nagyobb önállóságot kaptak az állami vállalatok.
- A gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéseire és egyéb polgári jogi kapcsolataira vonatkozóan számos alacsonyabb szintű jogszabály született, ami párhuzamosságot és sok esetben eltérő szabályozást eredményezett. Ilyen például a lakásperekben a lakásrendelet alkalmazása, valamint hibás teljesítés esetén a kiskereskedelmi adásvételt szabályozó miniszteri rendelet.[77]
- A Ptk. egyes rendelkezéseivel kapcsolatban (például hibás teljesítés, államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség, özvegyi haszonélvezeti jog) a jogalkalmazói, elsősorban a bírósági gyakorlatban olyan problémák merültek fel, amelyek megnehezítették, egyes esetekben szinte lehetetlenné tették a reális társadalmi követelményeknek megfelelő, helyes jogalkalmazást.[78]
A Ptk. módosításának főbb jogpolitikai elvei a következők voltak:
- A Ptk. minden fontos polgári jogi vita eldöntésére legyen alkalmas és az egységes jogalkalmazást tegye lehetővé, valódi anyajogi kódex legyen.
- Juttassa kifejezésre, összhangban a módosított Alkotmánnyal, a tulajdoni viszonyokban bekövetkezett változásokat.
- Korszerűsítse a szerződéses rendszert, ami által a gazdálkodó szervezetek együttműködését segítse elő és a szerződési fegyelmet erősítse.
- A személyiségi jogok védelme kerüljön bővítésre és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelme is szélesebb körű legyen.
- Válaszolva a gyakorlati igényekre új szabályokkal fejlesszék tovább már meglévő jogintézményeinket (például hibás teljesítés, államigazgatási jogkörben okozott kár), illetőleg új jogintézmények (nem vagyoni kár, előszerződés) megalkotásával segítsék elő a helyes jogalkalmazást.
- Továbbra is tartsa fenn azt az elvet, hogy a Ptk. a vagyoni viszonyok egységes kódexe.
Bár komoly vitákat eredményezett, azonban nem került sor a Ptk. eredeti szerkezetének megbontására, továbbá nem került beépítésre két különálló kötelmi jogi általános rész az állampolgárok és a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződésire nézve. Egységes kötelmi általános részbe került az összes szabály, amelyek egyformán irányadók minden szerződéses kapcsolat esetében. Csak ahol ez indokolt volt, ott állapítottak meg külön szabályokat a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéseire.
A Ptk.-nak a gyakorlatban betöltött szerepe miatt a törvény számozását, a részek, címek fejezetek szerinti felépítését sem módosította a jogalkotó. A módosítás előtti 685 paragrafus helyett 687 paragrafusból áll a módosított Ptk., és összesen 270 paragrafus került módosításra, azonban egy-egy paragrafuson belül sokszor több rendelkezés is módosult. Az egységes szerkezet pedig a Ptk. áttekinthetőségét biztosította.
A Ptk. tartalmi módosításai tekintetében a következőket emeljük ki:
A) Bevezető rendelkezések
A bevezető rendelkezések körében beépítésre került a tisztességtelen gazdálkodás tilalma, azon belül különösen tilos a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és a tisztességtelen haszon szerzése [4. § (2) bekezdés]. A módosítás célja az volt, hogy megteremtse a versenyjog korszerű újraszabályozását.[79]
Megemlítendő, hogy György Ernő 1976-ban írt monográfiájában részletesen feldolgozta a gazdasági verseny jogi vonatkozásait. Érdekes az utalása Leninre, aki szerint a szocialista társadalomban is létező és szükséges jelenség a gazdasági verseny: "a szocializmus nem csak nem fojtja el a versenyt, hanem ellenkezőleg, először teremti meg annak a lehetőségét, hogy a versenyt valóban széles tömegméretekben alkalmazzák, a dolgozók többségét vonják be az olyan munkába, ahol megmutathatják, mit tudnak."[80]
B) A személyek joga
A korlátozott cselekvőképesség szabályai módosításra szorultak, és a családjogi törvény szabályaival való összhang sem volt megfelelő.[81]
Megszüntetésre került a jogi személyek relatív jogképessége, de felhatalmazást adott a Ptk. arra, hogy jogszabály a jogképesség ezen általános szabálya alól kivételt tehessen [28. § (2) bekezdés]. Megemlítendő, hogy a módosítást ellenezte Eörsi Gyula, Kemenes Béla és Csanádi György is.[82] Csanádi György azzal indokolta ezt, hogy bár az angol jogban is megszüntetés előtt áll a jogi személyek relatív jogképessége, azonban a szocialista országokban más a helyzet. A társadalmi szervezetek kivételével a jogi személy létrehozásakor van állami közreműködés, így a "relatív jogképesség tehát annak az igénynek polgári jogi vetülete, hogy a jogi személyek csak abban a körben működhessenek, amely számukra a társadalom tervszerű rendje érdekében ki lett jelölve".[83]
A gazdaságban megnőtt a társulások szerepe, de az erre vonatkozó szabályozás a gyakorlatban számos problémát eredményezett. A módosítás ezért meghatározta egyrészt a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulásokat (betéti társulás, közös vállalat és egyesülés) a VI. fejezetben (57-61. §), másrészt az egyes szerződések körében a XLVI. fejezetben a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságot (568-574. §).[84] A gyakorlati igényeknek megfelelően lehetővé tette, hogy a gazdasági társulásnak, illetőleg társaságnak ne csak gazdálkodó szervezet, hanem más jogi személy is tagja lehessen. A részletes szabályok megállapítását a Ptk. külön jogszabályra utalta, ami a gazdasági társulásokról szóló 1978. évi 4. törvényerejű rendelet. és a végrehajtását szolgáló 9/1978. (II. 1.) MT rendeletet. A módosítás érintette a gazdálkodó szervezetek körét is.[85]
A személyhez és a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok védelme körében a Ptk. továbbra sem adott taxatív
- 9/10 -
felsorolást, de pontosította a korábbiakat. Az új rendelkezések a névviselési jog védelmét kiterjesztették a tudományos, irodalmi és művészeti, illetőleg egyébként közszerepléssel járó tevékenység körében a felvett névre is. Újdonság volt az is, hogy a tudományos, irodalmi és művészi tevékenységet korábban folytató személy, ha neve ismertté vált, kérhette, hogy a vele azonos körben később nyilvánosságra lépő személy abban az esetben, ha nevük összetéveszthető, saját nevét csak megkülönböztető toldással vagy elhagyással használhassa (77. §). A sajtóhelyreigazítással kapcsolatos eljárás anyagi jogi szabályait korábban csak a Pp. tartalmazta. A módosítás ezeket a szabályokat - korszerűsített formában és az egységesítési igényekre tekintettel - beépítette a Ptk.-ba (79. §). A képmás és a hangfelvétel védelme tekintetében főszabály szerint az érintett személy beleegyezése szükséges, ami alól kivétel a nyilvános közszereplés esete. Hatóság engedélyével lehetőség nyílt arra, hogy az eltűnt személy képmását nyilvánosságra hozzák, de ennek további feltétele a nyomós közérdek vagy méltánylást érdemlő magánérdek. A súlyos bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vont személy képmását (hangfelvételét) nyomós közérdekből, az illetékes hatóság engedélyével szintén nyilvánosságra lehet hozni (79. §). A személyhez fűződő jogok körében került szabályozásra a személyek adatainak védelme számítógéppel történő adatfeldolgozás esetén. A védelem kétirányú, vagyis illetéktelen személy a nyilvántartott adatokról nem kaphat tájékoztatást; másrészről viszont az érintett személy kérheti a valótlan adatok vagy tények helyesbítését (83. §). A személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazható szankciók bővítését eredményezi, hogy bizonyos esetekben a bíróság ideiglenes intézkedéseket foganatosíthasson, a jogsértés eszközét zár alá vegye, illetőleg ha a megítélhető kártérítés nincs arányban a jogsértés súlyával, úgy közérdekű célra fordítandó bírságot szabhasson ki (84-85. §).
A Ptk. módosítása általános rendelkezéssel kiterjesztette a védelmet minden szellemi alkotásra. Ennek különös jelentősége van a társadalmilag széles körben felhasználható, de még közkinccsé nem vált alkotásoknál, valamint a jogi személyek vagyoni értékű gazdasági, műszaki ismereteivel és tapasztalataival kapcsolatban, mivel ezeket külön jogszabály nem védi. Ezt élesen kritika alá vonta Csanádi György a következő indokokkal: "Ez még azt a kevés versenyt is csökkentené, ami nálunk egyáltalán van, gátolná a technikai fejlődést. Ha egy vállalat legyártott egy ügyes kis szerkezetet, erre örök időre monopóliumot szerzett, - ahelyett, hogy arra ösztönöznénk, hogy azt továbbfejlessze (pedig ezen a téren úgy is lépéselőnye van az esetleges versenytársakkal szemben). Ráadásul, igen hátrányosak lennének kihatásai a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. A magyar export-termékeket olyan országokban, ahol nincsenek szabadalmazva, illetve mintaoltalommal biztosítva, korlátozás nélkül leutánozhatják, hiszen a tervezet 84. §-ának megfelelő jogszabály a világ egyetlen országában sincs. Ugyanakkor az importált (szabadalmi, ipari minta védelem alá nem eső) termékeknél a külföldi jogi személyek a hasonló leutánzással szemben Magyarországon védelmet élveznének. A kihatások beláthatatlanok."[86]
A módosított Ptk.-t hatályba léptető 1978. évi 2. törvényerejű rendelet 4. §-a határozza meg, hogy ez a védelem milyen körülmények bekövetkeztéig áll fenn és azt is, hogy a külföldi személyeket csak viszonosság esetében illeti meg. Az is új szabály volt, hogy ilyen jellegű szellemi alkotáshoz való jogának megsértése esetén a jogosult követelheti, hogy az eredményeit elsajátító vagy felhasználó személy részesítse őt az elért vagyoni eredményből (86-87. §).
C) A tulajdonjog
A tulajdonjog körébe bekerült a társulási tulajdon (91. §). Ez nem jelentett önálló tulajdoni formát, csupán a tulajdonjog körében is kifejezte a gazdasági társulás jelentőségét. A dologi jog területén lényegesen módosultak a ráépítés szabályai, korszerűsítették a birtokvédelem szabályait. Ebben a körben a szakigazgatási szervtől a birtoksértés megvalósításától számított egy éven belül kérhető védelem és a szakigazgatási szerv harminc napon belül köteles érdemben határozni, vagyis nincs lehetősége arra, hogy döntés céljából az ügyet áttehesse a bírósághoz. Továbbá közvetlenül lehet a bírósághoz fordulni birtokvédelemért akkor, ha a birtokláshoz való jogosultság is vitás. Ha pedig a birtoksértéstől számított egy év már eltelt, úgy csak a bírósági út vehető igénybe.
Említést érdemelnek ebből az időszakból a társasházakra vonatkozó szabályok változásai is a Ptk. 149. §-a alapján. A társasházról szóló 1977. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint a lakásszövetkezetek egységes szabályozásáról szóló 1977. évi 12. törvényerejű rendelet 1977. július 1-jén lépett hatályba. A korábbi szabályozáshoz képest újdonságot jelentett a felújítási alap kötelezővé tétele, a közös képviselő helyett választható intézőbizottság alkalmazása, a számvizsgáló bizottság bevezetésének lehetősége. Az 1977. évi 11. törvényerejű rendelet már kötelezően előírta a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyeket, részletes szabályozást adott a közgyűlés működésére nézve (összehívás, határozatképesség, határozatképtelenség esetén követendő eljárás, határozat érvénytelensége iránti per indítása). A társasháztulajdon bírósági létrehozását is lehetővé tette az új szabályozás a közös tulajdon megszüntetése során a Ptk. 149. § (3) bekezdésének beiktatásával, ami jelentősen megváltoztatta a korábbi bírósági gyakorlatot.[87]
D) A kötelmi jog
A legjelentősebb módosítások a Ptk. szerződésekre vonatkozó részében, tehát a kötelmi általános és különös részben történtek. A kialakult gyakorlatban többnyire nem jogi, hanem műszaki, közgazdasági ismérveket tartalmazó, közel ötven jogszabály, főleg miniszteri utasítás létezett, amelyek "minden elképzelhető és elképzelhetetlen szerződéses szolgáltatásra igyekeztek receptet adni például hentes ládára, élesztőre és ecetre, de még a hazai termesztésű fenyőfára is.[88] Ezek felszámolása is célja volt a jogalkotónak.
Szerződéskötési kötelezettség esetén a bíróság létrehozhatja a felek közötti szerződést. Ezen túlmenően a bí-
- 10/11 -
róságnak joga van a szerződés tartalmának megállapítására, illetve népgazdasági érdekből a már létrejött szerződés módosítására, megszüntetésére, felbontására vagy hatályának fenntartására is (206. §). Önmagában a nyilatkozattétel vagy a bíróság előtti igényérvényesítés elmulasztása nem eredményezi a szerződés automatikus létrejöttét, eltérően a korábbi szabályozástól.
Bevezetésre került az előszerződés, ami a szerződéskötési kötelezettség egyik különös esete (208. §), a korábbi pl. kapacitás lekötési szerződés, kapacitásfoglalási szerződés kiváltása, azok szabályainak absztrahálása érdekében.[89] Ha az előszerződés alapján előirányzott szerződést nem kötik meg, úgy a bíróság azt bármelyik fél kérelmére létrehozhatja, de a felek helyzetének megváltozása esetén annak megtagadására is lehetőséget nyújt az új szabályozás. A Ptk. módosításával kapcsolatban Sárközy bírálta, hogy az "előszerződés intézményét kivéve nem nyit utat a hosszabbtávú, illetve a kockázatmegosztó vállalati szerződések előtt".[90] Bírálta továbbá, hogy a Ptk. nem "anyajog" a vállalati, szövetkezeti és a gazdaságirányítási jog tekintetében.[91]
A blankettaszerződések alkalmazásával egyoldalú előnyt eredményező kikötésekkel szemben is védelmet kívánt nyújtani az új szabályozás. Az indokolatlan egyoldalú előnyt biztosító kikötést a külön jogszabályban meghatározott szervek a bíróságnál megtámadhatják, és ha ez alapos, úgy a jogi személy a jövőben ezzel a kikötéssel már nem szerződhet. A bíróság ítélete erga omnes hatályú.
A novella a polgári jog és a kereskedelmi jog kodifikációs kettőssége helyett abba az irányba mutat, hogy a magánjogon belül a fogyasztók részére biztosít többletjogokat, a magyar szabályozásban különböző jogszabályok keretei között. "Megemlítendő azonban, hogy a tételes jog félre tételének tendenciájával és a »jóléti állam« kibontakozásával a polgári jog és a kereskedelmi jog párhuzamossága helyett jóval szűkebb körben kialakulóban van a fejlett tőkés országokban egy másik párhuzamosság: a szerződésekre vonatkozó tételes jog és az adhéziós szerződések, standardizált szerződések, általános szerződési feltételek joga, mégpedig elsősorban a fogyasztóvédelem jegyében."[92] A Ptk. a 209. §-ban szabályozta az általános szerződési feltételeket. Magyarországon gyakorlatilag az 1977. évi Ptk. novella és az 1978. évi I. számú belkereskedelmi törvény jelentette a modern fogyasztói jogok szabályozásának kezdetét,[93] amelyet követett a tisztességtelen gazdasági tevékenységről szóló 1984. évi I. törvény, illetve a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény. A tisztességtelen gazdasági tevékenység tilalmáról szóló 1984. évi IV. törvény a fogyasztók megtévesztésével szembeni fellépésnek egy egész fejezetet szentelt, először használva a "fogyasztó" kifejezést (még ha ez az eredeti fogalom a mainál jóval szélesebb alanyi kört fedett is le).
Felmerült annak lehetősége is, hogy a szerződések érvénytelensége esetében a részleges érvénytelenség legyen a főszabály, azonban ez csak részben került elfogadásra.[94]
A Ptk. 314. § (2) bekezdése megtiltotta, hogy jogi személy a szerződésszegésért való felelősségét kizárja vagy korlátozza. Erre csak akkor van lehetősége, ha az ezzel járó hátrányt az ellenszolgáltatás csökkentésével vagy más előny nyújtásával kiegyenlíti.
Új és önálló szerződéstípusként került a Ptk.-ba a szállítási szerződés (379-386. §) és a közszolgáltatási szerződés (387-388. §).[95]
Jelentős mértékben változtak a vállalkozási szerződés szabályai (389-401. §), és ezen belül altípusként helyet kapott az építési szerződés (402-406. §), a szerelési szerződés (407. §), a tervezési szerződés (408-411. §), a kutatási szerződés (412-414. §) és az utazási szerződés (415-416. §). Módosultak a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés szabályait is.[96]
A Ptk. módosítása meghatározta a jótállás lényegét, miszerint a jótállás alapján a kötelezett a szerződésszerű teljesítésért a törvényben előírtaknál szigorúbb felelősséget vállal. A módosított szabályozás kimondta továbbá, hogy a jótállás mind jogszabályon, mind szerződésen alapulhat (248. §).
Általános vélemény volt, hogy az egyik legvitatottabb kérdés a hibás teljesítés jogkövetkezményeinek a rendezése volt.[97] Ebben a körben a módosítás célja az egységesítés és egyszerűsítés volt.[98]
Módosultak a Ptk.-nak az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályai is. Korábban előfeltétel volt az eljáró alkalmazott bűnösségének vagy vétkességének megállapítása büntető-, illetőleg fegyelmi eljárásban, ami a módosítás alapján mellőzésre került. Az új törvényi tényállás az eljáró alkalmazott részéről az általános szabályok szerinti felróható és jogellenes magatartáson kívül csak azt kívánta meg, hogy a károsult a rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vegye, és a kár a rendes jogorvoslattal ne legyen elhárítható (349. §).
Új intézmény volt a nem vagyoni kár, amelynek bevezetése elsősorban a bírói gyakorlat visszajelzése alapján vált indokolttá.[99] A nem vagyoni kár megtérítésére csak súlyosabb esetekben kerülhet sor, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, illetőleg életét tartósan vagy véglegesen megnehezíti (354. §).[100]
A módosítás kitért a közös háztartásban együtt élők, elsősorban élettársak, vagyoni viszonyainak a rendezésére is. Előírta, hogy az együttélés alatti szerzeményekre közös tulajdon keletkezik, amelyben a tulajdoni hányadot a szerzésben való közreműködés aránya határozza meg. Közreműködésnek számított a közös háztartásban végzett munka is (578. §).
E) Az öröklési jog
A módosítás bizonyos körben lehetőséget biztosított az özvegyi jog megváltására (616. §), amit mind a házastárs, mind az örökösök kérhetnek. Ebben az esetben a házastársat megváltásként, akár pénzben, akár természetben olyan érték illeti meg a hagyatékból, mint amennyit az örökhagyó gyermekeként a leszármazókkal együtt örökölne. Ez alól kivételt képezett az ági öröklés, amikor a túlélő házastársat megváltásként az ági vagyon egyharmada illette meg. A megváltást csak a hagyatéki eljárás befejezéséig, vagy hagyatéki eljárás hiányában a hagyaték megnyílásától számított egy
- 11/12 -
éven belül lehetett kérni az illetékes közjegyzőtől. Nem volt kérhető a megváltás a házastárs által lakott lakásra és az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra.
A törvény 1978. március 1-jén lépett hatályba a Ptk. módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi 4. törvényerejű rendelettel együtt. A Ptk. módosításához a bírósági gyakorlatot is hozzá kellett igazítani. Ennek keretében a Legfelsőbb Bíróság egy irányelvét, öt elvi döntését, 53 kollégiumi állásfoglalását és két tanácselnöki értekezleti állásfoglalását kellett felülvizsgálni.[101] A Ptk. módosításával párhuzamosan került elfogadásra az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény. A törvény jelentősége, hogy önállósította az állami vállalatot az alapító államigazgatási szervektől.[102] Sárközy szerint a vállalati jogon "komplex, »gazdasági jogias« keresztülfekvő másodlagos jogágat értünk".[103] Megemlítendő továbbá a társulások jogát szabályozó 1978. évi 4. törvényerejű rendelet, amely 1979. március 1-jén lépett hatályba és egységes szabályozást biztosított a társaságok tekintetében.[104]
A régi Ptk. 1960-ban történt hatálybalépését követően 1965-ig nem került sor a módosítására. Az 1960-as években a gazdaságirányítás indirekt formájának előtérbe kerülése folytán az új gazdasági mechanizmus eredményeként jelentős változásokra került sor a tervutasításos gazdaságban. A vállalatok államigazgatási úton történő irányítása is háttérbe szorult, a magántulajdon fokozatosan elismerésre került. Az első módosítás 1965-ben a kisajátítás szabályait érintette és a kisajátítást kérők körét bővítette, a kártalanítás értékét hatósági árhoz kötötte. A második módosítás 1966-ban a tervszerződés szabályait jelentősen módosította; és a terv és a szerződés közötti szoros alárendeltségi viszonyt oldotta. A harmadik módosítás 1967-ben a tartási, az életjáradéki és az öröklési szerződés érvényességét, külön jogszabályban meghatározott esetekre, hatósági jóváhagyáshoz kötötte. 1967-ben a negyedik módosítás már átfogóan változtatott a Ptk. szabályain és az új gazdasági mechanizmus jegyében lehetővé tette a vállalatok egyesülését, ezen túlmenően a számos részletszabályt átalakított.
Az 1970-es években már megnövekedett a módosítások száma és az azok által érintett szakaszok terjedelme is. 1971-ben a bérleti szerződés szabályai, majd ugyanebben az évben a hatodik módosítással a szövetkezetek és tulajdonjog szabályai, 1975-ben a kincstalálásra vonatkozó előírások, 1976-ban a földhasználat szabályai és a kilencedik módosítással a kisajátításra vonatkozó előírások módosultak. Az 1977. évi Ptk. novella tekinthető a legjelentősebb módosításnak, a Ptk. rendelkezéseinek kb. egyharmadát érintette. A régi Ptk. jelentős reformjának számított az 1977-ben elfogadott novelláris módosítás, amely az akkori társadalmi és gazdasági környezethez igazítva modernizálta a magyar magánjog számos jogintézményét és részletszabályát. ■
JEGYZETEK
[1] Ezek részletes elemzéséhez lásd Eörsi Gyula: A Legfelsőbb Bíróság tulajdonjogi kérdésekben hozott döntései és a polgári jogalkalmazás szemléleti-módszeri problémái. Jogtudományi Közlöny 1962/11. 558. skk.
[2] Benedek Károly: Polgári jogalkotási és elvi irányítási feladatok a legfelsőbb bíróság kollégiumi állásfoglalásai tükrében. Jogtudományi Közlöny 1969/11. 564. Lásd ehhez továbbá Benedek Károly. A polgári jogalkalmazás időszerű kérdései. Magyar Jog 1966/4. 159. skk.
[3] A magyar kisajátítási jog történetével kapcsolatban lásd Kozma György - Petrik Ferenc: Kisajátítási jog a gyakorlatban. Budapest, 1994. 11. sk.
[4] Kampis György: Kisajátítási jogunk új vonásai. Jogtudományi Közlöny 1965/11. 539.
[5] Kozma-Petrik: i. m. (3. vj.) 12. sk.
[6] Kampis: i. m. (4. vj.) 543.
[7] Kampis: i. m. (4. vj.) 543.
[8] Kozma-Petrik: i. m. (3. vj.) 13.
[9] A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. Kongresszusának jegyzőkönyve. Kossuth Kiadó, Budapest, 1963. 441. Kampis: i. m. (4. vj.) 540.
[10] Kampis: i. m. (4. vj.) 540.
[11] A módosítással kapcsolatos elemzést, kritikát lásd Prugberger Tamás - Pósfai József: A népgazdasági jelentőségű szerződésekre vonatkozó hazai jogalkotás egyes anyagi- és eljárásjogi problémáiról. Jogtudományi Közlöny 1970/2-3. 86. skk.
[12] Meznerics Iván: A szállítási szerződések új rendszere. Jogtudományi Közlöny 1966/4. 178.
[13] Meznerics: i. m. (12. vj.) 179.
[14] Harmathy Attila: Szállítási szerződések - tömegtermékek forgalma. Jogtudományi Közlöny 1967/8. 496.
[15] A szerződéskötési kényszerrel kapcsolatban részletesen lásd Rudolf Lóránt: A szerződések megkötése. Budapest, 1964. 19. skk.
[16] Görgey Mihály: Szocialista gazdálkodásunk szerződési rendszerének alakulása. Jogtudományi Közlöny 1968/9. 430.
[17] Görgey: i. m. (16. vj.) 430.
[18] Berényi József: Szerződésen alapuló tartási viszonyok. Budapest, 1962. 10. sk.
[19] Berényi: i. m. (18. vj.) 220.
[20] Sárándi Imre: Az új gazdasági mechanizmus és a jog. Jogtudományi Közlöny 1968/2. 69.
[21] Sárándi: i. m. (20. vj.) 70.
[22] A korabeli joggyakorlatban az atipikus szerződések elenyésző jelentőségére mutat rá Diósdi az empirikus kutatáson alapuló elemzésében. Diósdi György: Atipikus szerződések a bírósági gyakorlatban - egy felmérés tapasztalatai. Jogtudományi Közlöny 1971/2. 89. skk.
[23] Sárándi: i. m. (20. vj.) 74.
[24] Harmathy Attila: A gazdasági szabályozók és a szerződések kapcsolata. Jogtudományi Közlöny 1979/12. 807.
[25] Mádl Ferenc: A gazdasági integráció jogi struktúrája felé. Állam- és Jogtudomány 1969. 264. skk. Lásd továbbá Kálmán György: A gazdasági kapcsolatos jogi szabályozásának néhány kérdéséről. Magyar Jog 1972/1. 24. skk.
[26] Eörsi Gyula: A reális teljesítés elve a gazdaságirányítás új rendszerében. Jogtudományi Közlöny 1968/7-8. 350.
[27] Benedek Károly: A polgári jogalkotás és jogalkalmazás főbb irányai. Jogtudományi Közlöny 1968/9. 425. skk.
- 12/13 -
[28] A 32/1967. (IX. 23.) Korm. rendelet 5-13. §-ai.
[29] Az 1967. évi III. törvény 54. §-a, a 35/1967. (X. 11.) Korm. rendelet 70-72. §-ai; a 6/1967. (X. 24.) MÉM. rendelet 96-97. §-ai.
[30] A 11/1967. (V. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ávr.) 34-37. §-ai; valamint a 318/1967. PM közlemény.
[31] Az Ávr. 38. §-a; 318/1967. PM. közlemény.
[32] A Kt. 147-222. §-ai.
[33] 1930. évi V. törvény 1-127. §-ai.
[34] Az 1967. évi III. törvény 55. §-a és a 35/1967. Korm. rendelet 73-79. §-ai.
[35] Az 1967. évi III. törvény 56. §-a; 35/1967. Korm. rendelet 80-88. §-ai. Világhy Miklós: A társulási formák a mai magyar jogban. Jogtudományi Közlöny 1968/7-8. 355. sk. Lásd ehhez Regőczy Sándor: A szocialista kereskedelmi társaság mint új együttműködési forma szocialista szervezetek között. Jogtudományi Közlöny 1969/5. 216. skk. Lásd ehhez Eörsi Gyula: A gazdaságirányítás reformja és a polgári jog. Magyar Jog 1969/6-7. 363. skk.
[36] Világhy Miklós mutatott rá, hogy az "egyesülés" terminus nem volt új a magyar magánjogban, már a Kt. is tartalmazta (62. §) mint "a közös haszon vagy veszteségre, egy vagy több kereskedelmi ügylet tekintetében keletkező (alkalmi) egyesülés". A Kt.-nak ez a §-a mondta ki, hogy az ilyen egyesülések nem tartoznak a törvénynek a kereskedelmi társaságokról szóló rendelkezései alá. Ha a felek szerződésükben másképp nem rendelkeznek, a résztvevők egyenlő mértékben járulnak a közös vállalat vagyonához, a nyereség- és veszteségben más megállapodás hiányában fejenként osztozkodnak. Azokból az ügyletekből, amelyeket a résztvevők egyike harmadik személlyel köt, a harmadik személy irányában csak ő válik jogosulttá, illetőleg kötelezetté, ha azonban az ilyen résztvevő a többiek nevében és megbízásából jár el, vagy ha a résztvevők közösen vagy közös meghatalmazott által szerződnek, a szerződő harmadik irányában egyetemleges jogosultakká, illetőleg kötelezettekké válnak. A közös üzlet befejezése után a résztvevők közül az, aki az ügyletet vezette, a többieknek számadással tartozik, egyúttal ő köteles az elszámolást teljesíteni. Világhy Miklós: Az egyesülésről. Jogtudományi Közlöny 1967/9. 509.
[37] Lásd a Szovjetunió 1962. május 1-ei Alapjai 21. §-a, az 1964. évi lengyel polgári törvénykönyv, az 1964. évi csehszlovák gazdasági törvénykönyv. Világhy Miklós: Az állam és vállalata. Jogtudományi Közlöny 1967/10-11. 574.
[38] Világhy: Az állam és vállalata (i. m.) 577. Lásd ehhez továbbá Beck Salamon: Az állam és vállalata. Jogtudományi Közlöny 1968/5. 259. skk.
[39] Sárközy Tamás: A vállalatirányítás elvi kérdéseiről. Jogtudományi Közlöny 1969/2-3. 99.
[40] Sárközy Tamás: Állami szerv-e az állami vállalat? Jogtudományi Közlöny 1971/3-4. 138. Lásd továbbá Sárközy Tamás: A gazdaságirányítási jogosítványokról. Jogtudományi Közlöny 1973/1. 9. skk. Sárközy Tamás: A gazdaságirányítás és a vállalatok viszonyának egyes problematikus kérdései (ágazati irányítás - vállalatfelügyelet - utasítási jog - gazdasági bírság - vállalati vezetés). Állam- és Jogtudomány 1970. 58. skk. Lásd továbbá: Sárközy Tamás: A gazdaságirányítás és a vállalatok. Budapest, 1979. 142. skk.
[41] Prugberger Tamás: Polgári törvénykönyvünk árugazdálkodást értintő szabályainak kérdéseiről. Jogtudományi Közlöny 1972/1-2. 29. sk.
[42] Sárközy Tamás: A magyar társasági jog Európában. A társasági és a konszernjog alapjai. Budapest, 2001. 48.
[43] Csikós-Nagy Béla: A XX. század magyar gazdaságpolitikája. Tanulságok az ezredforduló küszöbén. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996. 146.
[44] Az 1979 és 1989 közötti időszakot pedig ennek a folyamatnak a folytatódása jellemezte. A magyar gazdaság zsugorítása lett volna megoldás, azonban erre nem került sor, újabb kölcsönök felvételével folytatódott az eladósodás. Gunst: i. m. 169. Csikós-Nagy: i. m. 147. Mádl Ferenc: Állam és gazdaság. Forradalom a jog útján a közép- és kelet-európai országokban. Budapest, 1997. 12. sk.
[45] Seres Imre: Földtulajdoni és földhasználati viszonyaink 30 éves szocialista fejlődéséről. Jogtudományi Közlöny 1975/3-4. 168. sk.
[46] Tekintettel arra, hogy a szövetkezeti jog változásairól külön tanulmány készül, ezért itt csak a törvényszöveg módosítását tüntetem fel.
[47] A magyar szabályozás és előzményeinek részletes elemzését lásd Siklósi Iván: A kincstalálás római jog, jogtörténeti és modern jogi kérdésköre. Budapest, 2016. 160. skk. Siklósi Iván: A kincsen történő tulajdonszerzés főbb szabályai a magyar jogban, figyelemmel a modern szabályozás hazai jogtörténeti előzményeire is. Jogtörténeti Szemle 2016/2. 41. sk.
[48] A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Az 1959. évi IV. törvény és a törvény javaslatának miniszteri indokolása. Budapest, 1959. 107.
[49] Kozma-Petrik: i. m. (3. vj.) 13.
[50] Az 1970-es években megvalósított lakótelep építési program okozta szanálások negatív társadalmi hatásait lásd Kozma-Petrik: i. m. (3. vj.) 13. skk.
[51] Szilbereky Jenő: Megjegyzések a Polgári Törvénykönyv módosításához. Magyar Jog 1977/11. 968.
[52] Eörsi Gyula: A szerződésen kívüli felelősség és a Ptk. reformja. Jogtudományi Közlöny 1972/3. 73. skk.
[53] Eörsi Gyula: A konvergencia problémái a polgári jogban. Állam- és Jogtudomány 1972. 441.
[54] Benedek Károly: Jogalkotási feladatok a polgári jog területén. Jogtudományi Közlöny 1972/8. 344. skk.
[55] Világhy Miklós: Jog és gazdaságpolitika. Valóság 1968/5. 10. sk.
[56] Törő Károly: Polgári jogunk szabályozási rendszerének néhány elméleti és gyakorlati kérdése. Jogtudományi Közlöny 1972/11. 550. skk.
[57] Sárándi Imre: A gazdaság és a jog fejlődésünk jelenlegi szakaszában. Jogtudományi Közlöny 1974/10. 547. Lásd ehhez Péteri Zoltán - Lamm Vanda: A vállalati jog koncepciójáról. Jogtudományi Közlöny 765. skk.
[58] Sárközy Tamás: Adalékok a gazdaságirányítási tulajdonjog alkalmazási lehetőségeihez. Jogtudományi Közlöny 1974/12. 697. skk. Sárközy Tamás: A nemzetközi társulási jog szerkezete. Jogtudományi Közlöny 1977/7. 365. skk. Sárközy Tamás: A gazdasági jogi alapkérdések - nem-gazdasági jogi alapon. Állam- és Jogtudomány 1973. 456. skk.
[59] Vörös Imre: Viták a kooperációs jog fogalmáról az NDK gazdasági jogában - hazai szemmel. Jogtudományi Közlöny 1975/12. 707. skk.
[60] A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Irányelvei a Párt XI. Kongresszusára. A Népszabadság 1974. december 8-i számának melléklete. Lásd ehhez Benedek Károly: A jogrendszer stabilitása és a polgári jog. Jogtudományi Közlöny 1975/5. 229.
[61] Benedek: A jogrendszer stabilitása (i. m.) 234.
[62] "Jogalkotásunkra, elsősorban az alacsonyabb szintű jogszabályokra is áll József Attila szava: »Ne légy szeles«." Asztalos László: A magyar "civiljog" történetének alapproblémái. Jogtudományi Közlöny 1975/10. 569.
- 13/14 -
[63] Vékás Lajos: A szerződéstipizálás válságjelenségeiről. Jogtudományi Közlöny 1975/12. 699. skk., különösen 706. Vékás Lajos: Szabványszerződések és a szerződéstípusok félretétele. Jogtudományi Közlöny 1976/4. 182. skk.
[64] Bauer Miklós: A külkereskedelmi társaság de lege ferenda. Jogtudományi Közlöny 1976/7. 357. skk.
[65] Vörös Imre: A külkereskedelmi célú társasági szerződés jogi sajátosságairól. Jogtudományi Közlöny 1977/1. 18. skk. Vörös Imre: A külkereskedelmi és a belföldi vállalatok között kötött társasági szerződés. In Eörsi Gyula - Harmathy Attila (szerk.): A külkereskedelmi vállalatok belföldi szerződései. Budapest, 1978. 259. skk.
[66] Szilbereky: i. m. (51. vj.) 969.
[67] Szilbereky: i. m. (51. vj.) 969.
[68] A viták szervezői 800 darab indokolással ellátott szövegtervezetet és 1000 darab kivonatos magyarázó vitaanyagot kaptak. Szilbereky: i. m. 970.
[69] Szilbereky: i. m. (51. vj.) 969.
[70] Szilbereky: i. m. (51. vj.) 969.
[71] A törvénytervezet egyes kérdéseivel kapcsolatos eltérő álláspontokat részletesen elemzi Szilbereky: i. m. (51. vj.) 972. skk.
[72] Szilbereky: i. m. (51. vj.) 970.
[73] Idézi Szilbereky: i. m. (51. vj.) 968.
[74] Korom Mihály: A Polgári Törvénykönyv módosítása. Magyar Jog 1977/11. 947. sk.
[75] Lásd ehhez Tanka Endre: Az állami szocialista földtulajdonjog kutatásának néhány elméleti alapkérdése. Jogtudományi Közlöny 1978/12. 754. skk.
[76] Baranyai János: A polgári törvénykönyv módosításáról. Jogtudományi Közlöny 1978/9. 517.
[77] Petrik Ferenc: Gondolatok a Polgári Törvénykönyv módosításának főbb kérdéseiről. Magyar Jog 1977/1. 18.
[78] Baranyai: i. m. (76. vj.) 518.
[79] Petrik: i. m. (77. vj.) 19.
[80] Lenin: A kommunista erkölcsről. Budapest, 1970. Idézi György Ernő: A gazdasági verseny jogi kérdései. Budapest, 1976. 24.
[81] Petrik: i. m. (77. vj.) 19.
[82] Szilbereky: i. m. (51. vj.) 968.
[83] Csanádi György: Észrevételek a Polgári Törvénykönyv módosításának tervezetéhez (I. rész). Magyar Jog 1977/8. 671.
[84] Lásd ehhez Sárközy Tamás: A magyar tulajdoni rendszer átalakulása és a privatizáció jogi szabályozása. In Török Gábor (szerk.): A tulajdoni rendszer változásai a XX. század végére. Budapest, 2001. 74. skk.
[85] Lásd ehhez Ujlaki László: A Polgári Törvénykönyv módosítása és a Pp. XXV. fejezete. Jogtudományi Közlöny 1979/2. 106. skk.
[86] Csanádi: i. m. (83 vj.) 676.
[87] Lásd ehhez Petrik Ferenc elemzését. Eörsi Gyula - Gellért György (szerk.): A Polgári Törvénykönyv magyarázata. Budapest, 1981. I. 672. sk.
[88] Baranyai: i. m. (76. vj.) 520.
[89] Ennek kritikáját lásd Csanádi György: Észrevételek a Polgári Törvénykönyv módosításának tervezetéhez ( II. rész). Magyar Jog 1977/9. 754.
[90] Sárközy Tamás: Népgazdaság és az újabb jogalkotások. Jogtudományi Közlöny 1979/1. 12.
[91] Sárközy: i. m. (90. vj.) 15.
[92] Eörsi Gyula: Összehasonlító polgári jog. Jogtípusok, jogcsoportok és a jogfejlődés útjai. Budapest, 1975. 175.
[93] Ebben az időszakban a fogyasztóvédelem tekintetében gyakorlatilag a minőségvédelem, ellátási biztonság és az egyenlőtlen szolgáltatásokat tartalmazó szerződésekkel szembeni jogvédelmet értették. Fazekas Judit: A fogyasztóvédelem múltja, jelene, jövője a fogyasztóvédelmi törvény tükrében. In: Fogyasztóvédelmi kódex. Budapest. 1998. 17.
[94] Weiss Emilia: A szerződés érvénytelensége a polgári jogban. Budapest, 1969. 533. Petrik: i. m. (77. vj.) 24.
[95] Ennek kritikáját lásd Csanádi: i. m. (89. vj.) 757. skk.
[96] Lásd ehhez Sárándi Imre. A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés. Jogtudományi Közlöny 1978/11. 661. skk.
[97] Baranyai: i. m. (76. vj.) 523. Petrik: i. m. (77. vj.) 19.
[98] Ennek kritikáját lásd Csanádi: Észrevételek (II. rész) (i. m.) 757. skk. Lásd továbbá Domonkos Dezső: A Polgári Törvénykönyv módosítása és a vásárlók minőségi kifogásainak intézése. Magyar Jog 1979/1. 23. sk.
[99] Baranyai: i. m. (76. vj.) 524.
[100] A második világháború előtti magánjog gyakorlata kidolgozta az eszmei károkért való kárpótlás elveit, azonban az ezzel kapcsolatos elvi határozatok 1952-ben eltörlésre kerültek. 1953-ban a III. számú Polgári Elvi Döntés bevezette az általános kártérítés jogintézményét. Részletesen lásd Bónis Gabriella: A nem vagyoni kár a magyar jogban. In Asztalos László - Gönczöl Katalin (szerk.): Felelősség és szankció a jogban. Budapest, 1980. 342.
[101] Ezek részletes bemutatását lásd Benedek Károly: A Polgári Törvénykönyv módosításával kapcsolatos jogalkalmazási feladatok. Magyar Jog 1978/4. 296. skk. Csiky Ottó: A Legfelsőbb Bíróság polgári jogi iránymutatásainak felülvizsgálatáról. Magyar Jog 1978/8. 673. skk.
[102] A kérdéskör részletes elemzését lásd Sárközy Tamás: Népgazdaság és az újabb jogalkotások II. rész. Jogtudományi Közlöny 1979/2. 81. skk.
[103] Sárközy Tamás: A vállalati jog, mint jogágazat problémájához. Jogtudományi Közlöny 1979/12. 803.
[104] Lásd ehhez Domé Györgyné: Társasági jogunk néhány aktuális kérdése. Jogtudományi Közlöny 1979/9. 541. skk.
Visszaugrás
