Az 1952. évi IV. törvény (Csjt.) házassági vagyonjogi szabályai dologi jogias szemléletet tükröznek és a vagyoni értékű jogok, illetve vagyoni tárgyú kötelezettségek alvagyoni jellegéről egyáltalán nem is rendelkeznek. Ennek megfelelően a bírói gyakorlat hosszú időn keresztül elzárkózott attól, hogy a vagyoni értékű jogok közös vagyoni jellegét elismerje.
A Csjt. 27. § (1) bekezdése azonban a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezéséről rendelkezik, a házastársak osztatlan közös tulajdonává minősíti mindazt is, amit a házastársak az életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A házastársi közös vagyon köre tehát magában foglalja mindazt a pozitív vagy negatív vagyoni értékkel rendelkező vagyoni aktívumot, illetve passzívumot (dolgot, jogot és követelést);
1. ami a Ptk. 94. §-ának (1) bekezdése szerint a polgári jogi értelemben vett tulajdonjog tárgyának, tehát birtokba vehető ingó vagy ingatlan dolognak minősül,
2. amely nem minősül ugyan polgári jogi értelemben tulajdonjog tárgyának, de amelyre a Ptk. 94. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell (pl. pénz, értékpapír, vagy dolog módjára hasznosítható természeti erő), illetve
3. amely polgári jogi értelemben kötelmi jellegű igénynek, tehát vagyoni értékű jognak, illetve követelésnek vagy vagyoni tárgyú kötelezettségnek, illetve tartozásnak minősül.
Így a házastársi vagyonközösség részének tekinthetjük pl. a lakásbérleti, illetve a helyiségbérleti jogot, a tartós földhasználati jogot, a telefonvonal előfizetőjének a szolgáltatás igénybevételére irányuló jogosultságát. Sajátos helyet foglal el a házastársi vagyonközösségben valamelyik házastárs társas vállalkozásbeli részesedése is, mely egyes esetekben -polgári jogi, illetve társasági jogi szempontból - kötelmi jellegű elszámolási igénynek minősül, más esetben viszont mint tulajdoni (dologi) jellegű igény forgalomképességgel rendelkezik. Ez utóbbi körbe tartozik a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság működésének létszakában a tag jogait és a társaság vagyonából őt megillető hányadot megtestesítő kft. üzletrész és a tagsági jogviszonyt megtestesítő részvény. 1
Az "osztatlan házastársi közös tulajdon" ily módon kiterjesztett értelmezésének felel meg a Legfelsőbb Bíróság utóbbi években kialakított házassági vagyonjogi ítélkezési gyakorlata is.2
Így a praxisjog, mint vagyoni értékű jog tekintetében szintén értelmezhetők kell, hogy legyenek a Csjt. házassági vagyonjogi rendelkezései. Ahhoz azonban, hogy megalapozott következtetéseket tudjunk levonni a működtetési jog házassági vagyonjogi megítéléséről, először foglaljuk össze ezen új vagyoni értékű jog legfontosabb jellemzőit.
Az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (Öotv.) egy új vagyoni értékű joggal gazdagította a magyar jogrendszert működtetésijog (praxisjog3) elnevezéssel. A törvény szerint a működtetési jog a Magyar Orvosi Kamara (a továbbiakban: MOK) által a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvos, házi gyermekorvos, illetve fogorvos részére adott önálló orvosi tevékenység nyújtására jogosító engedélyben foglalt jog. Ebből a fogalomból azonban nem derülnek ki azok a lényeges elemek, melyek alapvetően meghatározzák e jogintézmény közjogi vagy magánjogi jellegét, sajátosságait, melyek jelentőséggel bírnak a jogintézmény házassági vagyonjogi megítélésénél is.
A praxisjog egyrészt közjogi színezetű, hiszen a működtetési jog jogosultja önálló orvosi tevékenységet csak a működtetési jogot engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől folytathat, mely engedély kiadása az államigazgatás keretei között a MOK megyei szervezetének hatáskörébe tartozik.4 A praxisjog közjogias jellegét igazolja az a tény is, hogy az önálló orvosi tevékenység lényegét jelentő egészségügyi alapellátás kötelező önkormányzati feladat, melyet azonban csak működtetési joggal rendelkező orvos végezhet. Másrészt a működtetési jog értékét - ahogyan azt a későbbiekben látni fogjuk - az állami finanszírozás összege jelentősen befolyásolja, mely a vizsgált jogintézmény közjogias arculatát szintén erősíti.
A praxisjog magánjogi jellegét a dologi jogokkal való hasonlatossága, valamint elidegeníthetősége, forgalomképessége adja. Ez utóbbi sajátossága azért is különösen jelentős, mert a valóban vagyoni értékkel bíró háziorvosi praxisok Magyarországon nagyrészt be vannak töltve, ezért a működtetési jog megszerzésének leggyakoribb esete a praxisjog vásárlás. Ennek következtében erősen felértékelődik a működtetési jog áru jellege, az átruházásból eredő kötelmi jogi problémák megoldása iránti igény, és egyre inkább sürgető feladat a praxisjog folytatásából, illetve örökölhetőségéből eredő ellentmondások tisztázása is.
Összefoglalva az eddigieket elmondható, hogy a működtetési jog (praxisjog) a vagyoni értékű jogok körét tovább bővítő, közjogi természetű, de egészében elmagánjogiasodott, olyan különleges alanyi jogosítvány, mely köztes helyet foglal el a személyi és a vagyoni jogok között, s mely kizárólagos jogot ad a jogosultnak arra, hogy egy adott háziorvosi körzetben, területi ellátási kötelezettséggel, konkrétan meghatározott, állandó állami finanszírozás mellett önálló háziorvosi tevékenységet végezzen.
Az Öotv. határozza meg a működtetési jog főbb jellemzőit is a következőképpen:
"2. § (3) A működtetési jog olyan, személyhez kapcsolódó vagyoni értékű jog, amely jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén elidegeníthető és folytatható."
A jogalkotó egyértelműen személyhez kapcsolódó jogként definiálja a működtetési jogot. Le kell azonban szögezni, hogy ez nem, és nem is lehet egyenlő a személyhez fűződő, illetve személyiségi jog kategóriájával. Ez utóbbi jogok a jogalanyt megillető, közvetlenül személyes entitásukhoz tapadó, egészükben illetve egyes nevesített esetekben külön védelemmel is ellátott alapjogok. A személyiségi jogok olyan értékeket és jog által védett érdekeket vesznek oltalmukba, amelyek az egyénben magában rejlenek, és amelyek esetleg egyaránt megilletik a természetes személyeket, továbbá a jogi személyeket, valamint a polgári jogi személyiséggel nem rendelkező jogalanyokat is.5
Az önálló orvosi tevékenység végzésére jogosító működtetési jog nem tartozik ezen alapjogok közé. A jog "személyessége" pusztán két dolgot takar:
a) Működtetési jogot a MOK illetékes megyei szervezete kizárólag olyan orvosnak engedélyez, aki rendelkezik a jog megszerzéséhez szükséges - többek között -, az orvos személyében fennálló feltételekkel. Ilyen feltételek pl. hogy az orvosnak rendelkeznie kell a háziorvosi tevékenység végzéséhez szükséges szakképesítéssel, hogy az orvosnak szerepelnie kell az egészségügyi dolgozók alap- és működési nyilvántartásában, illetve hogy csak az a háziorvos végezhet önálló orvosi tevékenységet, aki a jogszabályokban előírt kötelező alkalmassági vizsgálatokon részt vett és megfelelt.
b) A praxisjog személyes jellegéből fakad az orvosnak az a kötelezettsége is, miszerint a működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenységet személyesen köteles végezni. Természetesen mentesül a kötelezettség alól, ha annak azért nem tud eleget tenni, mert keresőképtelensége, hivatalos távolléte, szabadság, vagy gyermekápolás, - gondozás stb. miatt a munkavégzésben akadályoztatva van. Ilyenkor a vállalkozó háziorvos köteles helyettesről maga gondoskodni. Közalkalmazott háziorvos esetében a helyettesítés megszervezése a munkáltatót terheli.
A működtetési jog, mint vagyoni értékű jog forgalomképességéről és elidegeníthetőségéről is csak analógia alkalmazásával beszélhetünk, hiszen mindkét jogintézmény a dologhoz, mint a tulajdonjog kizárólagos tárgyához kapcsolódó fogalomként értelmezhető.
A forgalomképesség az adott dolog elidegenítésének szabadságával áll szoros kapcsolatban. A praxisjog elidegeníthetőségét törvény állapítja meg, ezért rögtön adott lehetne a működtetési jog forgalomképességének megállapítása is. Az adott jogosítvány alaposabb vizsgálatával azonban olyan körülmények merülnek fel, melyek egyértelműen korlátozzák a működtetési jog forgalomképességét. 6
a) A működtetési jogot - akár ingyenesen, akár visszterhesen - csak olyan személy részére lehet elidegeníteni, aki nem rendelkezik működtetési joggal. Ez a rendelkezés mennyiségi szempontból korlátozza a praxisjog forgalmát, hiszen minden arra jogosultnak csak egy működtetési joga lehet.
b) Alanyi korlátja az elidegenítésnek a vevői kör további leszűkítése. A lehetséges vevő csak olyan orvos lehet, aki rendelkezik azt igazoló hatósági bizonyítvánnyal illetve határozattal, hogy megfelel a - személyével szemben - jogszabályban előírt feltételeknek (pl. alkalmasság, meghatározott szakvizsga, kizáró okok hiánya stb.)
c) Az egészségügyi alapellátás a helyi önkormányzatok kötelezően ellátandó feladatai közé tartozik, így a helyi önkormányzatnak komoly beleszólása van a vevő kiválasztásában. A korábbi szabályozás szerint a működtetési jog átruházásához nem volt szükség a háziorvosi körzet szerint illetékes helyi önkormányzat nyilatkozatára, azonban a működtetési jog megszerzése sem hárított az önkormányzatra a működtetési jogot megszerző orvos foglalkoztatására vonatkozó kötelezettséget. Emiatt előfordult olyan eset, amikor komoly összegért megvásárolt praxisjog jogosultjával (illetve annak vállalkozásával) az önkormányzat a törvényben előírt határidőn belül nem kötött szerződést, így a megvásárolt praxisjog meg-szűnt.7 Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a hatályos rendelkezések értelmében csak olyan háziorvos vehet működtetési jogot, akinek a későbbi foglalkoztatására az önkormányzat testületi ülésen kötelezettséget vállalt nyilatkozat vagy előszerződés formájában.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a kutatás tárgyát képező praxisjog elidegeníthetősége nem egyenlő annak korlátlan forgalomképességével. Számos olyan - többek között a jog személyes jellegére visszavezethető - körülmény merül fel a működtetési jog elidegenítésénél, mely megnehezíti és komoly korlátok közé szorítja a vevő, illetve az új jogosult kiválasztását, s ezáltal a jog forgalomképességét. A "korlátozott" forgalomképesség viszont nagyban behatárolja a működtetési jog házassági vagyonjogban betöltött helyét is.
A működtetési jog birtokában végzett önálló háziorvosi tevékenység esetében többféle vagyoni érték között tehetünk különbséget:
a) maga a működtetési jog (praxisjog),
b) a működtetési jog alapján végzett önálló orvosi tevékenységből származó jövedelem (pl. közalkalmazott orvos esetén munkabér), és
c) a tevékenység folytatásához szükséges vagyontárgyak (ingatlan, ingó)
- természetes személy háziorvos által megszerzett aktív és passzív vagyontárgyak,
- az egyéni vállalkozó háziorvos által megszerzett aktív és passzív vagyontárgyak, illetőleg
- a társas vállalkozó háziorvos gazdasági társaságbeli részesedésének az értéke.
A dolgozat tárgya kizárólag annak vizsgálata, hogy a működtetési jog, mint vagyoni értékű jog melyik alvagyont gazdagítja: a házastársak osztatlan közös tulajdonát vagy a háziorvosi tevékenységet végző házastárs különvagyonát.
A kutatás kiindulópontjaként a Legfelsőbb Bíróság 2002 januárjában született eseti döntése8 szolgál, melynek indokolása kimondta, hogy bár az alperes házastárs működtetési joga (praxisjoga) vagyoni értékű jognak minősült ugyan, de az, mint szellemi alkotás : "sajátos know-how" a különvagyonához tartozik.
A praxisjog sajátos know-how-kénti megítélése több szempontból is aggályos. A know-how nem más, mint átfogó megjelölése minden olyan gazdaságilag hasznosítható - elsősorban műszaki jellegű -, de lehet kereskedelmi, pénzügyi adminisztratív, szervezési, főleg árujellegű, vagyoni értékkel rendelkező ismeretnek, amely a gyakorlatban felhasználható.9 A Ptk. 86. § (3) és (4) bekezdése még kiegészíti a fogalmat a társadalmilag széles körben történő felhasználhatóság követelményével, illetve azzal a negatív feltétellel, hogy a jogilag értékelést nyerő ismeretek közkinccsé még ne váljanak.
Az eseti döntés az Öotv. indokolását vette alapul, mely szerint »a háziorvos által végzett tevékenység azért válik vagyoni értékű joggá, mert megjeleníti azt az értéket is, amelyet egy orvos életpálya-tapasztalata, a munkájában megtestesülő sajátos "know-how" képvisel.« A törvény végrehajtása tárgyában született rendeletek, illetve az azóta kialakult gyakorlat azonban ennek teljesen ellentmond.
- Egyrészt megkérdőjelezhető, hogy egy adott háziorvosi körzetbe tartozó, illetve az adott háziorvost választó beteganyagra vonatkozó tapasztalat minősíthető-e olyan árujellegű, gyakorlatban hasznosítható ismeretanyagnak, mely know-how-ként értékelhető. Véleményem szerint nem. Már csak azért sem, mert a praxisjog forgalomképessége független az adott praxisjoghoz tartozó körzetben eltöltött időtől, így egy pár hónapja az adott körzetben dolgozó háziorvos ugyanúgy elidegenítheti vagyoni értékű jogát, mint a nyugdíj előtt álló, az adott körzetben évtizedek óta dolgozó orvos. Másrészt maga az ismeretanyag is a praxishoz tartozó betegek egészségügyi adatait, az orvos titoktartási kötelezettségének tárgyát képező ismereteket jelent, melyekkel egyértelműen a betegek rendelkeznek, s melyeket áruba bocsátani nem is lehet.
- Az eltelt évek alatt bebizonyosodott az is, hogy egy adott praxisjog vagyoni értékét legkevésbé az arra jogosult háziorvos tapasztalata, ismerete adja. A működtetési jog vagyoni értékét a gyakorlatban leginkább a jog nyereségtermelő-képessége adja.
Míg az egészségügyi közszolgáltatást nem végző magánrendelők esetében az eszköz, az anyag, az ingatlan és a betegkör képezi az adott praxis vagyoni értékét, addig a funkcionálisan privatizált, egészségügyi közszolgáltatást végző rendelők körében sem ingatlant, sem eszközt nem tud eladni az orvos, hiszen ezek legtöbbször nincsenek a tulajdonában. Ilyenkor pusztán az orvos működtetési joga rendelkezik vagyoni értékkel. Éppen emiatt egy praxisjog vagyoni értékének megállapításánál mindenképpen különbséget kell tenni a rendelő, mint ingatlan, a benne megtalálható ingóságok (berendezések, orvosi eszközök stb.) értéke és az orvost megillető működtetési jog (praxisjog) értéke között.
A dolog értéke egyenlő annak pénzben kifejezett árával. Fontos azonban annak vizsgálata is, hogy milyen értéke van az adott dolognak egy meghatározott személy sajátos gazdálkodása és egyéni viszonyai körében? Minden annyit ér, amennyit a piac hajlandó érte megfizetni. Ez a kereskedelmi alapigazság éppen úgy érvényes a lakások, gépjárművek, műtárgyak adásvételére, mint a működtetési jog elidegenítésére.10 A működtetési jog értékének vizsgálatánál különösen nehéz annak a szellemi, eszmei értéknek ("goodwill") a meghatározása, melyet az orvos az adott körzetben hosszú évek gyógyító munkája során szerzett meg, alakított ki.
A működtetési jog vagyoni értékének - a már korábban említettek szerint - az adott jog nyereségtermelő-képességén kell alapulnia. Ennek kimutatását, felértékelését (auditálását) megfelelő szakemberek (könyvvizsgálók, adótanácsadók, ügyvédek, gazdasági szakemberek) segítségével lehet elvégezni, akik szakvéleményükben felelősséggel állapíthatják meg a reális vételárat. Sztrilich András megítélése szerint olyan módszert kell alkalmaznia az eladónak a vételár meghatározásánál, mellyel az értékelés szempontjait alaposan meg tudja indokolni a vevő felé.11 ilyen lehet az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (a továbbiakban: OEP) befolyó bevételek alapulvételének módszere. Ez a bevétel azért lehet alkalmas a működtetési jog értékének meghatározására, mert a finanszírozási szerződés alapján folyamatosan befolyó tételt jelent, és mert összegszerűsége kimutatható, bizonyítható és ellenőrizhető a bankszámlán.
Megítélésem szerint az OEP finanszírozás teljes havi összege viszonyítási alap lehet csupán.12 Az a kérdés, hogy a tényleges forgalmi érték, a havi összeg hányszorosa lesz, hogy a működtetési jog a havi finanszírozási összeg hányszorosát éri, számos egyéb szemponttól és körülménytől függ: a fogorvosi praxisok esetén ki kell értékelni a magánrendelésből származó forgalomból eredő bevételeket, figyelembe vehető a hálapénz és a pénztárbizonylatokon nem szereplő és nem igazolható készpénzes bevételek mértéke is. További fontos tényezők a rendelőföldrajzi helyzete, megközelíthetősége, területe; a betegkör, kártyaszám pontos meghatározása; nyilvántartási rendszer minősége, és megbízhatósága; az alkalmazottak átvételével járó várható kiadások; a praxis betegek köréhez viszonyított forgalma; az a kérdés, hogy fejlődő vagy hanyatló tendenciát mutat a körzet, nő vagy csökken a körzet beteglétszáma; a betegek összetétele (fiatalok, idősebbek); az önkormányzattal kötött feladatellátási szerződés tartalma, mennyire partner az önkormányzat a teherviselésben; alanyi jogon szerzett működtetési jogról van-e szó, vagy sem stb. Fontos, hogy a működtetési jog és a rendelő (ingó, ingatlan) értékének vizsgálata során ugyanazok a szempontok ne kerüljenek kétszer is értékelésre!
A közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó háziorvos praxisjogának értékesíthetősége és értéke tekintetében azonban eltérőek az álláspontok. A működtetési jog elidegenítésénél az eladó helyet cserél a közalkalmazotti státusba belépővel. Ehhez azonban a munkáltató beleegyezése szükséges, ami legalább olyan nehézséget okozhat, mint az önkormányzati szerződés megkötése. Másrészt közalkalmazotti praxisjog esetén az OEP-től befolyó bevétellel a helyi önkormányzat - mint az alapellátásért felelő szerv - rendelkezik, a praxisjogosult orvos bevételét a közalkalmazottként kapott nettó havi fizetése jelenti. Másrészt azonban a közalkalmazotti állás sok orvos szemében komoly egzisztenciális biztonságot jelent a vállalkozói státusszal szemben, ezért nekik mindenképpen megéri egy közalkalmazotti jogviszonyban ellátható működtetési jog megvásárlása.
Összegzésként elmondható azonban, hogy a működtetési jog értékének meghatározására minden helyzetben alkalmazható számítási módszer nem létezik. Számos példa bizonyítja, hogy igen nagy kártyaszámmal, magas OEP finanszírozással rendelkező praxisjogokat - többek között a joghoz tartozó körzet földrajzi elhelyezkedése miatt - érdeklődő hiányában nem tudnak értékesíteni. Ezek a praxisok a fenti szempontok alapján több milliós vételárral kerülnek meghirdetésre, de sokszor eredménytelenül. Hiába kapcsolódik adott esetben a praxisjoghoz rendszeres (jelentős) havi jövedelem, felszerelt rendelő, szolgálati lakás, ha például várostól messze lévő, nehezen megközelíthető, területen fekszik a hozzá tartozó körzet. Az elzártság, a gyerekek korlátozott iskoláztatási lehetősége és egyéb igények kielégíthetőségének hiánya devalválják az egyébként magas nyereségtermelő-képességgel rendelkező praxisok értékét is.
Mindezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a praxisjogot "sajátos know-how-ként" értelmezni, és ilyen indokok alapján a házastárs háziorvos különvagyonának tekinteni nem lehet.
Az egyes vagyontárgyak közös vagyoni jellegének, a házastársak általi közös megszerzésének három együttes, konjunktív feltétele van:
a) a házastársak általi együttes vagy valamelyik házastárs általi külön szerzés ténye,
b) a szerzésnek az életközösség ideje alatti bekövetkezése, végül pedig
c) az, hogy az adott vagyontárgy a Csjt. 28. § (1) bekezdése értelmében ne tartozzék valamelyik házastárs különvagyonához.
Attól függően azonban, hogy a házassági életközösség alatt milyen jogcímen szerezte meg a házastárs vagyoni értékű működtetési jogát, egyre inkább figyelmet érdemel a Csjt. rendelkezései mellett a másik házastárs méltányolható érdeke is.
a) A házastársi vagyonközösséget gyarapítja bármelyik házastárs által a házassági életközösség alatt ingyenesen vagy kedvezményesen szerzett olyan vagyontárgy, amely nem tartozik az ajándékozás illetve az öröklés körébe. A közös vagyonba tartozik az ajándék is akkor, ha az ajándékozó harmadik személy szándéka felismerhetően a házastársak közös megajándékozása volt. Így, ha az egyik házastárs a praxisjogot 2000. február hó 26. napján, az Öotv. rendelkezései alapján - akár több évtized háziorvosi körzetben történő munkálkodást követően, vagy anélkül - alanyi jogon szerezte meg, annak értéke a házastársi vagyonközösséget gazdagítja. Teljesen indokolt, hogy az a házastárs is részesüljön az ingyenesen szerzett működtetési jog vagyoni értékéből, aki esetleg már hosszú évek óta kitart a vidéki körzetekben sokszor folyamatos készenléti szolgálatot teljesítő háziorvos házastársa mellett. Megkérdőjelezhető azonban annak a házastársnak a méltányolható érdeke, akinek férje vagy felesége az alanyi jogos jogszerzést megelőzően csak igen rövid ideje (1-2 éve) dolgozik az alapellátásban, vagy aki csak igen rövid ideje házastársa a jogosultnak. Ingyenes jogszerzésnek minősül és a Csjt. szabályai értelmében a házastársi vagyonközösséget gazdagítja a praxisjog értéke akkor is, ha a háziorvos házastárs a házassági életközöség ideje alatt nyer el (ingyenesen) egy tartósan betöltetlen háziorvosi körzethez tartozó működtetési jogot, vagy kapja esetleg ajándékba azt a házastársa korábbi praxisjogosult szülőjétől. Ez utóbbi esetben egyértelmű, hogy a szülő a saját gyermekének a praxisjog megszerzéséhez szükséges feltételekkel rendelkező házastársát nem azért ajándékozza meg saját működtetési jogával, hogy ezzel őt különvagyonhoz juttassa, hanem hogy a szülő által kiépített háziorvosi körzethez tartozó működtetési jog birtokában a megajándékozott megfelelő egzisztenciát tudjon teremteni nemcsak magának, hanem házastársának és egész családjának.
b) A közös vagyonba kerül mindaz a vagyontárgy, vagy vagyoni érték, amelyet bármelyik házastárs az életközösség alatt kötött jogügylettel, vagy egyéb jogi tény alapján szerzett. A praxisjog jogügylettel történő megszerzése leggyakrabban áturházással megy végbe, ilyenkor a jogcím (adásvétel, ajándékozás, csere, tartási-életjáradéki szerződés) keletkezésének időpontja és a Magyar Orvosi Kamara illetékes szervezetének hatósági jóváhagyása (engedélyének kiadása) és ezzel a szerződés létrejötte időben eltér egymástól. Az ingatlan átruházásnál kialakult bírói gyakorlat analóg átvétele lehet indokolt ebben az esetben, mely szerint az átruházással megszerzett vagyontárgynak - jelen esetben praxisjognak - a közös vagyonhoz tartozását általában a jogcím keletkezésének (a szerződéskötésnek, a jogi tény bekövetkezésének) időpontja határozza meg: ha az a házassági életközösség időtartamára esik, akkor az a közös vagyonhoz tartozik. Ezt indokolja a praxisjogosult házastársának méltányolható érdeke is különösen akkor, ha a működtetési jog vételárának egy-összegben vagy részletekben történő kifizetése, vagy az ebből a célból felvett pénzintézeti kölcsön törlesztése közös vagyonból történt.13
A házassági életközösség alatt szerzett működtetési jog tekintetében figyelemmel kell lenni azonban a következőkre:
a) A működtetési jognak - a törvényben meghatározott fogalomból következően - kizárólag csak egyetlen jogosultja lehet. Azaz a praxisjog, mint vagyoni értékű jog tekintetében a közös tulajdon szabályai nem értelmezhetők. Éppen ezért maga a vagyoni értékű jog nem lehet a házastársak közös tulajdona, hanem csak annak forgalmi értéke. Összegezve tehát: házastársi közös vagyonnak a háziorvos házastárs praxisjogának az életközösség megszakadásakori forgalmi értéke minősülhet csak.
b) Másrészt a jog személyessége azt is meghatározza, hogy kizárólag a jogszabályban előírt feltételekkel rendelkező, azt teljesítő orvos lehet a jogosultja, csak őt illetik meg a praxisjogból eredő jogok és kötelezettségek. Ezt támasztja alá az Öotv. is, miszerint a működtetési jog bérbe, haszonbérbe nem adható és gyakorlásának joga sem ingyenesen, sem pedig visszterhesen más részére át nem engedhető.14 Igy az előírt feltételekkel nem rendelkező házastárs nem is tarthat igényt a nevezett vagyoni értékű jogból eredő jogok gyakorlására.
c) Harmadrészt, ha elfogadjuk a működtetési jog közös vagyonba sorolhatóságát, akkor azt is tudomásul kell venni, hogy ebben a tekintetben is érvényesülnek a Csjt. 29. §-ában meghatározott szabályok, a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak feletti használati, kezelési, fenntartási és rendelkezési jog körében. Eszerint kizárólag a nem háziorvos házastárs közös egyetértésével lehet a praxisjogot elidegeníteni vagy azt érintő bármilyen vagyonjogi rendelkezést tenni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a praxisjogosult orvos házastársa beleegyezése, egyetértése nélkül jogáról nem mondhat le, nem ruházhatja át, illetve nem tehet semmilyen olyan jognyilatkozatot, mely csökkentené, vagy hátrányosan befolyásolná vagyoni joga értékét. Ez a körülmény azonban igencsak megnehezítheti egy háziorvos munkáját, szakmai önállóságát, döntési szabadságát olyan szakmai kérdésekben, amelyek működtetési jogának értékére is kihatnak. Így felmerülhet annak a jognyilatkozatnak a praxisjogosult házastársával szembeni hatálytalansága, amellyel az orvos a körzetébe történő bejelentkezést utasít el, vagy ad át a szabad orvosválasztás eredményeképpen más orvosnak.15 Ez teljesen ellehetetlenítheti a háziorvos helyzetét a házassági életközösség megszakadása és a közös vagyon megosztása közötti időszakban, amikor már a házastárs vélelmezett beleegyezésének szabályai nem érvényesülhetnek a rendelkezés jog gyakorlása alá tartozó visszterhes ügyletek kapcsán sem.
A Csjt. rendelkezése értelmében egy adott vagyontárgy, illetve vagyoni értékű jog a szerzés időpontja, jogcíme, a vagyontárgy jellege, illetőleg megszerzésének forrása alapján minősülhet különvagyonnak.
A házassági életközösség előtt, bármilyen jogcímen (alanyi jogon, betöltéssel, folytatással vagy átruházással) megszerzett működtetési jog, mint vagyoni értékű jog az arra jogosult háziorvos házastárs különvagyonába tartozik.
A praxisjog vásárláshoz biztosított különböző állami kamattámogatások eredményeképpen több háziorvos élt a jogszabály nyújtotta lehetőséggel, és a megvásárolt működtetési jogának vételárát pénzintézeti kölcsönből fedezte. Előfordul, hogy a házasfelek valamelyike által a házassági életközösség kezdete előtt megvásárolt praxisjog vételár-részleteinek a közös fizetése, illetve a kifizetéshez felvett pénzintézeti kölcsöntartozás közös törlesztése már a házassági életközösség idejére esik. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság 24. számú Elvi Határozatának analógia útján történő alkalmazását javasolnám: amennyiben a házastárs a működtetési jogot adásvételi szerződésen alapuló érvényes jogcím és annak orvosi kamarai engedélyezése folytán már a házasságkötést, illetve az életközösség ezt megelőző megkezdését megelőzően megszerezte, úgy a praxisjog a házasságkötéskor megvolt vagyontárgynak minősül, amely viszont a Csjt. 28. § bekezdés a) pontja szerint a házastárs különvagyonához tartozik. Az a körülmény tehát, hogy a praxisjogot terhelő vételárhátralék kiegyenlítéséhez felvett kölcsön törlesztő részletei nagy részének a kiegyenlítésére a házassági életközösség tartalma alatt kerül sor, nem változtat a házastárs egyedüli jogszerzésének tényén és azon sem, hogy a kölcsöntartozás a házasságkötéskor a működtetési jog jogosult házastárs különadósságának minősül. Önmagában a különadósság későbbi közös törlesztése tehát nem eredményez az életközösség létrejötte előtt az egyik házastárs által kötött szerződés alapján a másik házastárs részére tulajdonjogot, ezért az említett jogcímen csak a különadósság kifizetésére fordított összeg kötelmi igényként történő megtérítése követelhető. A nem jogosult házastárs kötelmi jogcímen elbírálandó követelésének az összegszerűsége általában azonban nem lehet azonos a házassági életközösség alatt teljesített pénzbeli ráfordítások összegével. Az időközben bekövetkezett infláció miatt ugyanis nyilvánvaló az, hogy a huzamosabb időn át eszközölt korábbi teljesítések az akkori körülmények között a házastársak jövedelmének jelentősebb hányadát vonták el, mint ahogyan ugyanez az összeg a jelenlegi értékarányokat tekintve a nem tulajdonos házastárs részére visszatérülne, ezért a közös törlesztésből eredő megtérítési igény elbírálása során a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy egyik fél se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.16
A házassági életközösség fennállása alatt öröklés jogcímen szerzett vagyontárgy a házastárs különvagyonához tartozik. Az öröklés útján megszerzett működtetési jog tehát a háziorvos házastárs különvagyont gazdagítaná, azonban felmerül a kérdés, hogy öröklés jogcímen megszerezhető-e egyáltalán a praxisjog.
Az Öotv. hatályos rendelkezései értelmében17 a működtetési jog jogosultjának halála esetén a jog nem szűnik meg, hanem az elhunyt házastársa, illetve ennek hiányában az elhunyt egyenesági leszármazója tovább folytathatja a praxisjogból eredő jogok gyakorlását és kötelezettségek teljesítését. Amennyiben több azonos fokú leszármazó lenne jogosult a működtetési jog folytatására, úgy meg kell egyezniük, hogy melyikük kívánja folytatni a működtetési jogot, és az erre vonatkozó írásbeli megállapodást az örökhagyó halálától számított 30 napon belül - a praxisjog folytatására egyedül jogosult személy megjelölésével - kell benyújtani a MOK illetékes megyei szervezetéhez. Ha ez alatt az idő alatt nem születik egyezség, a működtetési jog folytatására egyik gyermek vagy unoka sem válik jogosulttá, azaz a 30 napos határidő jogvesztő.
Gyakran előfordul azonban, hogy a praxisjog folytatására jogosult személy nem rendelkezik a működtetési jog megszerzéséhez előírt feltételekkel. Ilyenkor két dolgot tehet: vagy lemond jogáról az őt sorrendben követő, és a jogszabályi feltételeknek megfelelő személy (gyermek, unoka) javára, vagy a praxisjogot a korábbi jogosult halálától számított hat hónapon belül ingyenesen vagy visszterhesen elidegeníti. Ez a hat hónapos határidő szintén jogvesztő jellegű, mert ha ez alatt az idő alatt a jogosult nem tudja jogát elidegeníteni, akkor az ipso iure megszűnik.18
Van olyan álláspont, mely szerint a működtetési jog öröklésének egyik speciális esete a működtetési jog folytathatósága.19 Ez a kijelentés azonban könnyen cáfolható. A hatályos polgári szabályok szerint örökölni törvény vagy végintézkedés alapján lehet. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. Végintézkedés hiányában az öröklés rendjére a törvény az irányadó.20 A törvényes öröklés és a végintézkedésen alapuló öröklés mellett egy meghatározott vagyoni értékű jogból eredő jog gyakorlásának folytatása, mint önálló öröklési jogi jogcím nem értelmezhető. Ezt támasztja alá az is, hogy mind az Öotv.-ben, mind pedig annak részletes indoklásában a jogalkotó kihangsúlyozza, hogy az ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében szükséges, hogy a lassú és körülményesebb öröklési procedúrát megalapozó öröklési jogintézmény helyett egy alkalmasabb jogintézmény biztosítsa a személyváltást. Így "a működtetési jog nem örökölhető, csak elidegeníthető és - a jogosult halála esetén ... - folytatható".21
Már csak az a kérdés vár megválaszolásra, hogy a háziorvos szülő halálát követően a házassági életközösségben élő és a működtetési jog megszerzéséhez szükséges feltételekkel rendelkező és azt igazoló leszármazó által folytatott praxisjog értékének felére házastársi vagyonközösség címén igényt tarthat-e a házastárs, vagy sem. Amennyiben a Csjt. rendelkezéseit szó szerint értelmezem, akkor nem, hiszen a törvény csak az öröklés jogcímen alapuló juttatások különvagyoni jellegét ismeri el. Ennek ellenére a folytatás jogcímen megszerzett praxisjog különva-gyoni jellegét el kell ismerni.
- Egyrészt azért, mert ez is a szülő, vagy nagyszülő által adott, esetleg jelentősebb értéket képviselő ingyenes juttatásnak minősül, melyet a PK 281. számú állásfoglalása különvagyonba utal.
- Másrészt indokolt lenne a lakásbérlet és a működtetési jog folytatásához fűződő családjogi rendelkezéseket egymáshoz közelíteni. A kialakult joggyakorlat szerint önálló bérletnek kell tekinteni - a szolgálati lakáson és a házasságkötés előtt az egyik házastárs által egyedül szerzett lakáson kívül - azt a lakást is, amelyre a házastársak a házasság fennállása alatt ugyan, de kizárólag az egyikük személyéhez kapcsolódóan vagy az egyikük részére nyújtott vagyoni juttatásként szereztek bérleti jogot. Ebbe a körbe tartozik az a lakás, amelyhez a bérlő halála folytán vagy lemondása következtében az egyikük hozzátartozói kapcsolatára tekintettel jutottak hozzá.22 "Az önálló bérlet, mint vagyoni érték azt a házastársat illeti meg, aki a lakás eredeti, illetve önálló bérlője volt."23 Így a folytatással megszerzett működtetési jog, illetve annak értéke pedig azt a házastársat kellene, hogy megillesse, aki azt saját szülője vagy nagyszülője halála folytán, a jog folytatásával azt korábban megszerezte.
Terjedelmi korlátok miatt nem volt lehetőség annak vizsgálatára, hogy a praxisjogosult halálát követően a jog megszerzéséhez szükséges feltételekkel nem rendelkező, ezért a működtetési jogot elidegenítő egyenesági leszármazó házastársa igényt tarthat-e a vételár fele részére házastársi vagyonközösség jogcímén. Hasonló a kérdés a házassági életközösség alatt vagy előtt, ingyenesen illetve visszterhesen megszerzett, majd később elidegenített praxisjog vételárából vásárolt másik ugyanilyen vagyoni értékű jog házassági vagyonjogi sorsa tekintetében is.
Ezért a működtetési jog közös, illetve különvagyoni jellegéből eredő vitás kérdések elkerülése érdekében célszerű a házasulandóknak, vagy a házastársaknak házassági vagyonjogi szerződésben rendezni az életközösség előtt vagy után bármilyen jogcímen szerzett praxisjog, mint esetleg jelentős vagyoni értékkel rendelkező jog saját vagyoni viszonyaikban betöltött helyét és szerepét. ■
JEGYZETEK
1 A társasági részesedés kötelmi jellegű elszámolási igénynek minősül a közkereseti és betéti társaság, továbbá a gazdasági munkaközösség esetében a társaság bármely létszakában, valamennyi cégforma esetében a társaság alapításának létszakában a cégbejegyzés megtagadása esetén, a társaság jogutód nélküli megszűnésének létszakában, továbbá a társaság jogutóddal történő megszűnésének létszakában, ha a tag a jogutód társaságban nem kíván részt venni, vagy a jogutód társaság közkereseti vagy betéti társaság. Csűri Éva Katalin: A házassági vagyonjog gyakorlati kérdései; KJK-KERSZÖV Kiadó, 2002. Budapest, (CSŰRI) 112-113. o.
2 Jogdogmatikai szempontból azonban mindenképpen aggályos a tulajdonjogot, illetve a tulajdonjog tárgyait a magánjogon belül különbözőképpen értelmezni attól függően, hogy természetes személy, gazdasági társaság tulajdonáról vagy házastársi vagyonközösségről, a házastársak közös tulajdonáról van-e szó. Valódi megoldást Kőrös András javaslata jelentené, miszerint a Csjt. szövegének módosításával egyértelművé kellene tenni, hogy a "vagyonközösség szélesebb tartalmú, mint a tulajdonközösség" és rendelkezni kellene a vagyonközösségnek azokról az elemeiről is (vagyoni értékű jogok, követelések, adósságok), amelyeket a törvény jelenlegi szövege nem tartalmaz. Kőrös András: A házassági vagyonjog korszerűsítésének elvi kérdései; Polgári Jogi Kodifikáció, III. évf. 2. szám, 2001. Budapest, 9-10.
3 A címet olvasva felvetődik a kérdés, hogy valóban azonosítható-e egymással, illetve használható-e szinonim kifejezésként az alapellátásban önálló orvosi tevékenységre vonatkozó "működtetési jog" és a "praxisjog" elnevezés. Ellentmondásos a kérdés megítélése, mert a hatályos jogszabályok nem használják a praxis szót, s ebből fakadóan a praxisjog kifejezést sem, a jogalkotó is csak az Öotv. általános és részletes indokolásában említi zárójelben a "praxisjog" kifejezést, minden egyéb helyen működtetési jogról beszél. Ennek ellenére a köztudatban, a háziorvosok körében és gyakran a jogalkalmazásban is - a Magyar Orvosi Kamara megyei szervezeteit értve ez alatt - a praxisjog kifejezés ugyanolyan elterjedt, még ha nem is hivatalos az elnevezés. A szerző szinonim fogalomként használja a két kifejezést.
4 Öotv. 2. § (1) bekezdés, a 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés
5 Jogi Lexikon. Szerk.: Lamm Vanda - Peschka Vilmos, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Bp. 1999. 553-553. o.
6 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdés
7 A 18/2000. (II. 25.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja értelmében tartósan betöltetlenné válik az a háziorvosi körzet, amelyben az ellátási kötelezettségnek hat hónapot meghaladóan csak helyettesítéssel tudnak eleget tenni, kivéve, ha ennek az az oka, hogy a körzetet ellátó háziorvos keresőképtelensége, hivatalos távolléte, szabadsága stb. miatt akadályoztatva van.
8 Pfv. II. 21.014/2000.
9 Csécsy György: Szellemi alkotások joga; Novotni Kiadó, 2002. Miskolc, 175-178.
10 Balogh S. - Sztrilich A.: A működtetési jogról jogszerűen; in: Egészségügyi vállalkozások kézikönyve, Gyenes M. szerk. Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft.&T.Bt. 2001. (BALOGH-SZTRILICH) 6. rész 7.1. fejezet 1. o.
11 BALOGH-SZTRILICH. 6. rész 7.1. fejezet 3. o.
12 2002 júniusban az országban működő praxisok átlagos árbevétele megközelítőleg havi ötszázezer forint volt. Ennek alapján egy átlagos nagyságú praxisért - egy évi bevétellel számolva -hatmillió forintot kellene fizetnie a vevőnek. Tinnyei Mária: Érték vagy teher ma a praxis? Felülvizsgálják a működtetési jogról szóló törvényt. Medical Tribune. 2003. február 13. 12. o.
13 Kőrös András: Házassági vagyonjog; in: A családjog kézikönyve, Kőrös András szerk., HVG-OrAC Kiadó, 1995. Budapest. 134.
15 A működtetési jog értékét jelentősen befolyásolhatja a havi, illetve az éves finanszírozás összege, mely egy meghatározott határig arányosan nő az adott orvosnál bejelentkezett betegek számával.
16 A családjogi törvény magyarázata; Sári Péterné Vass Margit szerk., KJK-KERSZÖV Kiadó Budapest 2001. 221-222.
18 A működtetési jogot természetesen az egyébként folytatásra jogosult személyek is csak olyan orvos részére idegeníthetik el, aki megfelel az előírt jogszabályi követelményeknek.
19 Balogh S.: A praxisok adásvétele, öröklése. in: Szerk. Gyenes M.: Egészségügyi vállalkozások kézikönyve. Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft. & T. Bt. 2001. 6. rész 3.2.1. fejezet 1. o.
21 Teljesen ellentétes azonban ezzel az illetéktörvény ide vonatkozó rendelkezése, miszerint "az öröklési illeték tárgya: az örökség - ideértve ... az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának folytatását is." Itv. 8. § (1) bek.
22 BH 1991/66.
23 CSŰRI 74.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Barzó Tímea, egyetemi adjunktus, Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudmányi Kar
Visszaugrás
