A szabad, korlátozás nélküli nemzetközi kereskedelem az erőforrások hatékonyabb világméretű allokációját, s egyúttal a nemzetközi jólét gyorsabb növekedését teszi lehetővé. A vámok és mennyiségi korlátozások nélküli gazdasági térségek létrejötte az elszigetelt ősi gazdasági egységektől egy (esetleges) globális világpiac kialakulásáig vezető úton három szinten figyelhető meg: a nemzetállamok egységes piacainak, a regionális és végül az univerzális gazdasági integrációk szintjén. Az univerzális és regionális gazdasági integrációk központi kérdése a vámok és kontingensek, azaz a protekcionizmus klasszikus eszközeinek leépítése. A kereskedelem-liberalizálásnak ezt a módját alapvetően a belpiac-orientált nemzetállamoknál nagyobb gazdasági egységek kialakulásával együtt járó előnyök indokolták.[1]
Vámmentes belső piacok a XVIII. század végén és a XIX. században először nemzeti szinten jöttek létre, míg a nemzetek feletti vámuniók tervei a XIX. század 40-es éveitől kezdve jelentek meg. A vámuniótól a gazdasági unióig jutó fejlődés egyik szemléletes példája a Német Vámszövetség, melynek különös jelentősége van az egységes német nemzeti piac kialakulása szempontjából: független államok között hozott létre vámuniót, mely jelentősen hozzájárult Németország politikai egységének megteremtéséhez. A német tartományok vámrendszerei a bel német kereskedelem és külkereskedelem kibontakozását korlátozták, s ezért egységesítésre szorultak. Az első reformlépést az 1818. évi porosz vámtörvény valósította meg, mely járulékoktól mentes porosz belső piacot hozott létre, és egységes határvámokat állapított meg a be-, ki- és tranzitszállításokra nézve.[2]
A Poroszország, Hessen-Darmstadt, Kurhessen, Bajorország és Württemberg között[3] 1833. március 22-én létrejött Vámszövetségi Megállapodás célja egy nagyobb belső piac kialakítása, továbbá egységes vámigazgatás és vámellenőrzési rendszer kiépítése volt.[4] A belső piac létrehozását célzó szabadkereskedelmi rendelkezések csak korlátozottan érvényesültek, mert a régi vámhatárokon továbbra is bejelentési kötelezettség állt fent, illetve továbbra is fennmaradtak egyes monopóliumok (só és játékkártyák). Gondoskodni kellett a különféle belső adók, közterhek, út- és zsilipvámok kiegyenlítéséről, harmonizálni kellett az iparűzés szabadságára, vásárok, piacok látogatására és a hajózásra vonatkozó rendelkezéseket.[5] Részletesen kellett szabályozni a beszedett vámok, díjak, illetékek felosztását a tagállamok között, valamint a szövetségi vámhatáron adható kedvezményeket. A fenti szabályokat a közös külső vámtarifa és a vámtárgyalásokra vonatkozó rendelkezések tömege egészítette ki.[6]
A XIX. század 30-as és 40-es éveinek politikai, gazdasági és szociális viszonyai között egy szorosabb közép-euró-
- 1/2 -
pai együttműködés tervei kezdtek körvonalazódni. Célként jelent meg a Vámszövetség kiterjesztése, intenzívebb német-osztrák gazdasági kapcsolatok kiépítése és az alsó Duna-vidék német kereskedelmi és betelepülési övezetként történő biztosítása. Az elképzelés konkrét formát Karl Ludwig Freiherr von Bruch osztrák kereskedelmi miniszter terveiben nyert. Bruch tervei szerint vámuniót kellett volna létrehozni Ausztria, a Vámszövetség, az Adószövetség és a vámpolitikailag még független német államok között, melyet a szomszédos nyugat-európai államokra is ki lehetett volna terjeszteni.[7] Bruch koncepcióját a nagyobb gazdasági egységgel és a központi igazgatással járó előnyök indokolták. Hiába készült fel azonban Ausztria a csatlakozásra többek között az Osztrák-Magyar Vámszövetség[8] létrehozásával, az osztrák protekcionizmus meggátolta az európai gazdasági liberalizmus keleti terjedését: Poroszország 1860-ban megkezdte a tárgyalásokat egy esetleges kereskedelmi megállapodásról Franciaországgal, melynek 1862. évi aláírásával Poroszország az osztrák tervekkel szemben a szabad kereskedelem mellett döntött.[9]
Joseph Chamberlain brit vámuniós tervei a birodalom politikai, katonai és gazdasági konszolidációja iránti törekvések keretében születtek. 1896/97-ben Chamberlain egy a brit birodalom és Anglia valamennyi részét átfogó vámuniót álmodott meg, melynek kialakításához a német vámszövetséget vette alapul. A tervek szerint a vámunió alkotmányos intézménye a "Council of Empire" lett volna, törvényhozó, végrehajtó és ellenőrző funkciókkal felruházva. Chamberlain tervei 1897-ben az önkormányzó gyarmatok miniszterelnökeinek elutasító határozata miatt hiúsultak meg.[10]
1919-ben a brit birodalom gazdasági fejlődésének támogatása érdekében megszűnt a birodalom tagállamaival és a birodalmon kívüli konkurensekkel szemben tanúsított egyenlő elbánás. A kevéssé hatékony védelmi és pénzügyi vámok helyett 1919-ben Anglia a maga részéről egy preferenciális rendszert[11] vezetett be, amely a gyarmati élvezeti cikkek, bor, autók, hangszerek, órák és filmek számára 16 és 40 %-os vámkedvezményt biztosított. Az 1925. és 1927. évi vámtörvények megnövelték a vámkedvezményeket és új áruféleségekre terjesztették ki azokat. Az angolok tárgyalási szándékai a kereskedelem általános liberalizálását célozták, de a tárgyaló felek ezt kevésbé támogatták.
A szabad kereskedelem univerzális keretfeltételeit elsőként az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) 1948. január 1-jétől alkalmazott magatartási kódexe, s annak kiegészítő jegyzőkönyvei teremtették meg.[12] A GATT létrehozására az eredetileg tervezett International Trade Organisation (ITO) helyett került sor.[13] A GATT aláírói elsősorban a legnagyobb kedvezmény elvének kölcsönös alkalmazására, a diszkrimináció kizárására és a mennyiségi korlátozások eltörlésére, továbbá a vámtételek vámtarifa-konfrenciákon [pl. Dillon-forduló (1961), Kennedy-forduló (1964)] történő leszállítására vállaltak kötelezettséget.[14] A GATT azonban - a nemzetközi kereskedelem liberalizációja terén elért kétségtelen sikerek ellenére - többértelmű és átpolitizált fogalmainak köszönhetően csak irányelv maradt.[15] A nemzetközi integrációs törekvések ezért már 1993-ban az Uruguay-forduló eredményeképpen egy valódi nemzetközi kereskedelmi szervezet kiépítése felé vettek irányt.[16] Az uruguayi fordulón módosított GATT szabályrendszer [GATT (1994)] végrehajtásáról ma már az 1995. január 1-jén hatályba lépett World Trade Organisation (WTO) gondoskodik.[17]
Az univerzális szervezeti struktúrák sikertelensége és a világ politikai polarizációja regionális gazdasági integrációs rendszerek kiépüléséhez vezetett. Ezek a regionális integrációs szervezetek az egyszerű kooperációs megállapodásokkal létrehozott szabadkereskedelmi övezetektől[18] és vámunióktól[19] a közös piacokig[20] terjedtek. Közös sajátosságuk, hogy harcot hirdettek a vámokkal, a vámjellegű járulékokkal és a mennyiségi korlátozásokkal, illetve az ezekkel egyenértékű intézkedésekkel szemben. Eltérő je-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
