Szeibert Orsolya A házasság Európában a jogegységesítő törekvések tükrében című kötetét az ELTE Eötvös Kiadó (Budapest, 2014.) gondozásában vehetjük kezünkbe.
A kötet tizennégy fejezetben járja körül témáját. Rövid bevezetést követően a házasság megkötése és nyilvántartása; a polgári házasság ismertetése következik, a házasság alanyai kapcsán az azonos nemű partnerek házasságát is érinti - itt kitér az európai helyzetre 2001 előtt és 2001 után, valamint ismerteti a kelet-közép-európai országok egységesnek mondható álláspontját. Ezt követően a szerző áttér az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára idézve az EJEE vonatkozó cikkeit, a házasság létezése-nemlétezése témakörére, illetve a házasságkötés akadályaira, a házasságkötéshez fűződő jog érvényesülésére. Természetesen nem megkerülhető kérdés a házasság az Európai Unió jogforrásaiban, az Európai Unió Bíróságának gyakorlatában. Ebben a fejezetben olyan kérdések kerülnek terítékre, mint például miként értelmezhető a házasság fogalma az Európai Unió Bíróságának ítélkezésében; felmerül a házasság és a de facto élettársi kapcsolat, valamint a házasság és a bejegyzett partnerkapcsolat összehasonlíthatósága, a házasság felbontása alapjának (feldúltság-vétkesség) jelentősége a felek oldalán és ennek közvetett megjelenése a bíróság elé kerülő ügyben. A házasság felbontása tendenciáinak áttekintése a szerző részéről szociológiai megfigyelések közlésére is lehetőséget nyújt az európai jogrendszerek vonatkozásában.
A hetedik fejezetben az Európai Családjogi Bizottság házasság felbontására vonatkozó elveit ismerhetjük meg részletesen, majd a szerző rátér a házastársi tartás meghatározó kérdéseire először az európai jogrendszerekben, majd az Európai Családjogi Bizottság elvei tükrében. A házastársi tartás kapcsán a nemek közötti egyenjogúság, az öngondoskodás és a szolidaritás is szóba kerül a házassági vagyonjog, lakáshasználat, nyugdíjjogosultság és öröklési jogi pozíció számbavétele mellett. A házassági tartás és a bontás összefüggései, a szolidaritás kötelezettségének terjedelme a bontást követően, a tartás megszűnésének okai, esetei, de még a rövid ideig tartó házasság megítélése is belefért ebbe a fejezetbe. Az Európai Családjogi Bizottságnak a volt házastárs tartására vonatkozó elvei külön fejezetben nyertek elhelyezést.
A X. fejezet foglalkozik a házassági vagyonjoggal, ami a magyar jogásztársadalom érdeklődését bizonyára kiemelten vonzani fogja, hiszen az új Polgári Törvénykönyv alaposan
- 55/56 -
újraszabályozta nálunk e területet. A szerző a házassági vagyonjog és a házassági vagyonjogi rendszerek történeti áttekintését is megadja, kitér a különvagyon (személyes vagyon, fenntartott vagyon) kérdéskörére, az autonómia terjedelmére az egyes európai országokban, magának a házassági vagyonjogi szerződésnek a megkötésére, tartalmára, annak formai követelményeire, hatósági/bírósági kontrolljára. Ezen a ponton szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy közjegyzői szempontból ez a témakör lett volna kiemelten érdekes, hogy e speciális szerződéstípusnál Európában vajon mely országokban kellék a közjegyzői okiratba foglalás, ám sajnos a szerző ezt az alfejezetet mindössze nyolc sorban fogalmazta meg, csupán utalva rá, hogy "számos országban" közokiratba kell foglalni a házassági vagyonjogi szerződést. A XI. fejezetben ismét az Európai Családjogi Bizottság elveit ismerhetjük meg, ezúttal a házastársak közötti vagyoni viszonyokra vonatkozóakat, majd a szerző a Családjogi Modelltörvényről (Model Family Code) ír, amit az Európai Családjogi Bizottság elveit kiegészítő céllal, nemzetközi szempontrendszer alapján alkotott meg Ingeborg Schwenzer.
Záró gondolatai előtt Szeibert a magyar házasságfelfogást ismerteti, ezen belül kitér a házasság mibenlétére (mennyiben szövetség és mennyiben szerződés az), és a házastársak vagyoni helyzetére, kötelezettségeikre. Az utolsó fejezetben rögzíti, hogy a házasság fogalma Európában egységes, ugyanakkor megosztottság van a házasság alanyi köre kiterjesztése vagy az ettől való elzárkózás kérdésének megítélésében, továbbá az a tendencia figyelhető meg, hogy az európai jogrendszerek egyensúlyt kívánnak teremteni a házastársak önrendelkezési joga és a szolidaritás követelménye között.
A házasság a társadalom egyik alapintézménye, a családjogban szabályozott partnerkapcsolat. A társadalmi változások, elvárások, demográfiai adatok ugyanakkor felvetik azt a kérdést, hogy mit jelent napjainkban a házasság; a kötet ezt európai összefüggésrendszerben vizsgálja választ keresve arra is, hogy mennyiben egységes a házasság felfogása Európán belül, illetve mennyiben várható annak egységesebb megközelítése. Mind az Emberi Jogok Európai Bíróságának, mind az Európai Unió Bíróságának házasságot érintő döntései elemzésre kerülnek. Két, a családjog terén megmutatkozó jogegységesítő törekvés pedig kiemelt figyelmet kap: az Európai Családjogi Bizottság Európai Családjogi Elvei és egy Családjogi Modell-törvény, amelyet a szerző egy olyan kísérletként fog fel, amely gondolatébresztő mű valójában teljesen új megközelítését adja a családjog alapvető kérdéseinek.
Mint a fentiekből is kitűnik, a 240 oldalas kötet rendkívül sok témával foglalkozik, ezt úgy tudja ilyen terjedelemben kivitelezni, hogy igen röviden, tömören, lényegre törően fogalmaz, egy-egy téma mellett nem időz hosszan, nem mélyed el benne alaposan. A szerzőnek erre a munkamódszerére már korábban is kritikai szemlélettel tekintettünk, ezt ezúttal sem hallgathatjuk el.■
Visszaugrás
