A büntető joghatóság gyakorlásának szabályait a belső jogban, a szuverenitás alapján, hagyományosan a törvény hatályára vonatkozó rendelkezésekben találtuk, a nemzetközi vonásokat pedig a bűnügyi együttműködésekre vonatkozó szerződések és a viszonossági gyakorlat rendezte.
A belföldi joghatóság ismételt gyakorlásának nemzetközileg előírt feltétlen korlátja a ne bis in idem elv érvényesítése. Napjainkban törekvések mutatkoznak arra, hogy ez az elv ne csak a belső jogban, hanem nemzetközi viszonylatban is érvényesüljön.
A diplomáciai mentesség, a képviselői mentelmi jog és az egyéb személyes mentességek a belső joghatóság gyakorlását egy adott területen és/vagy egy adott időben korlátozzák. A diplomáciai mentesség a küldő állam joghatóságát nem érinti, az egyéb személyes mentességek pedig egy adott funkció gyakorlásának idejére érvényesek. Kívánatos lenne, hogy a személyes mentességek az Európai Unió tagállamaiban is érintsék a büntető joghatóság gyakorlását.
Tanulmányunkban azt kívánjuk megvizsgálni, hogy a fentiekben általános szinten vázoltak miként alkalmazhatók a korrupciós bűncselekménnyel kapcsolatban.
Ameddig a bíró csak a belső értékek védelmében alkalmazta a büntetőjogot, addig a bűncselekmény minősítése a joghatóság gyakorlásának kérdésére is választ adott. Amióta azonban az államhatárokon átnyúló bűnözés egyre növekedett, s ezzel a külföldi elem a történeti tényállásban egyre többször jelent meg, a jogal-
- 101/102 -
kalmazás során először abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy a büntető joghatóságot kell-e és ha igen, miként kell gyakorolni.[1]
A belső joghatóság gyakorlását a nemzetközi jog, nevezetesen az emberi jogi dokumentumok korlátozták. Az ENSZ Közgyűlés 1966. december 16-án elfogadta a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányát.[2] Ennek 14. cikke 7. pontjában olvashatjuk, hogy senkivel szemben sem lehet büntetőeljárást indítani vagy büntetést kiszabni olyan bűncselekmény miatt, amely miatt az illetőt az adott ország törvényének és büntetőeljárásának megfelelően jogerős ítélettel már elítélték vagy felmentették.
Hasonló rendelkezést tartalmaz az Emberi Jogok Európai Egyezménye Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyvének 4. cikke is. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének érvényesítésével kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bizottságának és Bíróságának gyakorlata jelentős hatást gyakorolt és gyakorol a részes államok hatalmi, és ezen belül igazságszolgáltatási szerveinek működésére is.[3] Ezek a nemzetközi egyezmények a kétszeres eljárást a belső jog számára tiltották.
A tilalom érvényesítése a XX. században számos nemzetközi tudományos tanácskozás témája volt. Ezeken főleg azt vitatták meg, hogy a ne bis in idein elv nemzetközi elismerése milyen feltételek mellett lehetséges. A feltételek között első helyen állt a területi elven alapuló ítélet érvénye. A területi elven alapuló ítéletet azért kell maradéktalanul elismerni, mert a bűncselekmény elsősorban annak az országnak a közrendjét sérti, ahol elkövették, és ezzel majdnem egyenértékű az az érv, hogy rendszerint az elkövetés területén találhatók a bűncselekmény bizonyítékai is. Ezzel szemben hatott az az évszázados gyakorlat, amely a külföldi büntető ítélet végrehajtását megtagadta, és a saját állampolgárt nem adta ki. Ez a gyakorlat volt az alapja annak az ideológiának, hogy az igazságszolgáltatás érdekeit csak a ne bis in idein elv nemzetközi elismerésének tagadásával lehet biztosítani.
A II. világháború után a joghatóság gyakorlásának elméletét alapvetően két ellentétes tendencia befolyásolta. Az egyikben új elemként a reszocializációs célkitűzés jelent meg, amely néha a bűnüldözés érdekeivel szemben az eredeti joghatóság gyakorlását korlátozni kívánta, és a képviseleti elv érvényesítését szorgalmazta. A képviseleti elv alkalmazásával az elkövető az eljárás idejére nem kerül ki a munkahelyi- és lakókörnyezetéből, tehát a reszocializáció követelménye erősebb, mint a területi elv érvényesítése. A másik tendencia a joghatóság kiterjesztésére való törekvés, amelyet a határokon áthúzódó bűnözés indi-
- 102/103 -
kált. Ennek példái a kábítószer-bűnözés, a pénzmosás, a szervezett bűnözés és a terrorizmus. A két tendencia elvileg egymás ellen hat, és megteremti a joghatóságok absztrakt konfliktusát. Feladat volt, hogy megakadályozzák az absztrakt konfliktusok konkrét konfliktussá válását. Ez a követelmény vezetett annak felismeréséhez, hogy a joghatóságra vonatkozó előírásokat meg kell különböztetni a joghatóság gyakorlásának szabályozásától.
A joghatóság-gyakorlás konfliktusának elkerülését szolgálta az Európa Tanács Egyezménye a büntetőeljárás átadásáról.[4] Ennek az egyezménynek az előkészítését a reszocializáció eszméje ösztönözte, amely megmutatta, hogy nem feltétlenül a területi elv érvényesítése szolgálja a célszerű igazságszolgáltatást. Viszont azt is figyelembe kellett venni, hogy valószínűleg az elkövetés helyén találhatók a bizonyítékok; ez utóbbi tény megint arra ösztönöz, hogy a területi elv alapján gyakorolják a joghatóságot. A büntetőeljárás átadásáról szóló egyezmény arra is jó példa, hogy az elkövetés helyének és az elkövető tartózkodási helyének államát megegyezésre ösztönzi abban a tekintetben, hogy közösen döntsék el, melyik érvényesítse büntető hatalmát. A büntetőeljárás átadásáról szóló egyezmény tartalmazza azokat a körülményeket, amelyek szerepet játszhatnak a joghatósági konfliktus megoldásában;[5] az egyezmény a ne bis in idein elvét érvényesíti.
Az egyezmény 9. cikke a ne bis in idem elvet részben a kiadatás megtagadásában, részben pedig a megtagadás lehetőségében realizálja.[6] Ezt az általános rendelkezést az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv[7] részletezi. Széles körben alkalmazzák a ne bis in idem elvet az ENSZ keretében kidolgozott modellegyezmény-tervezetek is.[8]
Speciális szabályokat találunk a joghatósági konfliktusok megoldására a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumában.[9] A 17. cikk szerint a Bíróság határoz arról, hogy az ügy tárgyalható-e, ha a 20. cikkben írt feltételek
- 103/104 -
szerint az ügyet már tárgyalta egy állam. A 20. cikk kizárja a ne bis in idem elv érvényesülését, ha a korábbi eljárás célja az volt, hogy a vádlottat elvonják a Bíróság joghatósága alól, vagy nem független és pártatlan bíróság tárgyalta az ügyet.
A 70. cikk joghatóságot teremt az igazságszolgáltatás működése elleni bűncselekményekre vonatkozóan, ha azokat az alapüggyel összefüggésben követték el. Az Eljárási Szabályok[10] 168. pontja szerint az igazságszolgáltatás működése elleni bűncselekményekre nézve bármely bíróság elítélése vagy felmentése esetén a ne bis in idem elv érvényesül.
A Statútum szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság ugyan csak kiegészítő joghatóságot gyakorol, de a 17. és a 20. cikkben foglalt rendelkezések arra mutatnak, hogy a ne bis in idem elv érvényesítése szempontjából a nemzetközi bírói fórum döntése a nemzeti bíróságok döntésével szemben elsőbbséget élvez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
