S. Horváth Ágota[1]: Tükrözés és rezonancia jelentősége és szerepe a mediációs eljárásokban* (MJSZ, 2018. 1. Különszám, 71-84. o.)

1. Bevezető gondolatok

Ezt a cikket azzal a szándékkal írtam, hogy rávilágítsak arra, mennyire komplex, neurobiológiai szinten is kimutatható változások előidézésére alkalmas a mediációs eljárásaink során alkalmazott tükrözés és rezonancia biztosítása. Nem titkolt célom az is, hogy megkínáljam az olvasót azzal a gondolattal, hogy a jog és a pszichológia bár meglehet két külön világ az én olvasatomban mégiscsak igen jó szomszédságban állnak egymással. E jószomszédi viszony meglátásom szerint pedig leginkább a mediációban érhető tetten.

Mediáció alatt személy szerint - nagyon leegyszerűsítve - olyan harmadik személy általi "beavatkozást" értek, amelynek köszönhetően (1.) a felek jól körülhatárolható konfliktusa közvetetten kezelésre (közvetett eredmény) és (2.) az abban részt vevő valamennyi fél a másik fél nézőpontját illető (re) aktív viselkedésének és egyben szemléletének más mederbe terelésére kerül sor (közvetlen eredmény). Míg az előbbi, a mediáció közvetett eredményének taglalásával számos cikk, tanulmány foglalkozik, e cikkemben arra kívánok rávilágítani, hogy hogyan érhető el a közvetlen eredmény. Bízom abban, hogy ezen utóbbi aspektusát érintő, a mediáció egyik lényegi magjaként értékelhető, kevésbé látványos, ugyanakkor annál hatásosabb, neurobiológiai szinten is lezajló folyamatnak, a tükrözés és rezonancia jelenségének bemutatásával sikerül a mediáció, mint alternatív vitakezelési eljárás iránt érdeklődők figyelmét felkeltenem. Tekintettel arra, hogy a tükrözés és rezonancia jelenségét az ún. tükörneuronok működése biztosítja - magam pedig sem orvos, sem pszichiáter nem vagyok - szükségesnek tartottam mentorom és tanárom dr. Bódog Gyula neurológus, pszichiáter szakorvos, igazságügyi orvosszakértő bevonását, aki a cikkem szakmai felügyeletét látta el és amelyet ezúton is hálás szívvel köszönök.

- 71/72 -

2. Összefoglaló

A tükörneuronok működése és működtetése kortól, nemtől, kulturális különbségektől függetlenül spontán módon és legtöbbször tudattalanul végbemenő tükrözést és rezonanciát biztosító jelenség. E neuronok eszközül szolgálnak - nem csak a mediációban részvevők körében - az intuíció, az empátia "működésében", mi több, szerepet játszanak az emberek társadalmi csoportjára, élet- és munkaközegére jellemző szociális minták tanulásában és kövesében is. A szakirodalom a tükörneuronok működésével kapcsolatos kutatási eredményeket egyértelműen kimagaslónak, a tükröző rezonancia jelenségét pedig nem kevesebb, mint a spontán intuitív megértés alapjának tekinti. Vita pusztán a kísérleti módszerek, a tükörneuronok agyi idegpálya követésével kapcsolatosan merül fel. Mindazonáltal vitathatatlan, hogy a tükörneuronok által biztosított tükrözés és rezonancia számos területen rendkívüli eredményeket hozott, ha csak az ugyancsak a tükrözés és ingerlés jelenségén alapuló reklámiparban használt "küszöb alatti ingerlésre" (szubliminális stimulációra) gondolunk. A német neurobilogóiai szaknyelvben a "közös figyelem" (joint attention) szakkifejezés is idetartozó. Azaz az a jelenség, hogy bármely irányítottan vagy spontán módon kialakuló csoport tagjai kölcsönös és egyben párhuzamos érzelmi közösséget átélve, egymásra "hangolódva" tudattalanul, spontán módon például befejezik egymás gondolatát, mondatát, azonos testtartást vesznek fel, azonosan vagy lényegében hasonlóan viselkednek.

Cikkem számos tanulmányon és kísérleten keresztül a tükörneuronok kialakulásának előbb őstörténeti múltra visszavezethető evolúciós, majd mélylélektani fejlődésének rövid ismertetésével, felfedezésével és működésével, a tükrözés és rezonancia jelenség kutatási eredményeivel, nem utolsó sorban pedig egy esetet is érintve a mediációs praxison belül történő alkalmazásának létfontosságával foglalkozik. Azokat az agyi idegpálya működéseket vettem itt most górcső alá, amelyek minden ember esetében spontán módon, akaratlanul és gondolkodás nélkül minden mozdulat, gondolat, viselkedés, kommunikáció irányításában részt vesznek. Mint látni fogjuk érdekességük, hogy akkor is működésbe lépnek, egyfajta belső szimulációt előidézve ha a mozdulatot, a gondolatot, az érzést, ezek kommunikációját, vagy a viselkedést egy másik embernél figyeljük meg. És nemcsak arra képesek, hogy a megfigyelő helyzetben lévő emberben elképzeléseket, gondolatokat és érzéseket váltsanak ki, hanem bizonyos feltételek mellett a test biológiai állapotát is nagyban befolyásolni tudják.

Meglátásom szerint a tükrözés és rezonancia, mint neurobiológiai jelenség ismerte nélkül nem csoda, hogy a mediáció alul értékelt marad a köztudatban. A tükrözés és a rezonancia ismerete és gyakorlása a mediációs ülések alkalmával azért alapvető szükséglet meglátásom szerint, mert amint azt bizonyítani is igyekszem majd, a konfliktusban álló feleknek egyértelműen és az esetek túlnyomó többségében elsődlegesen erre van egyszerűen szükségük. Ezt pedig azzal magyarázom, hogy a tükörneuronok sajátos működését az is jellemzi, hogy konfliktus hatására megjelenő feszültség, szorongás, stressz, félelem, harag, frusztráció hatására leblokkolnak.

- 72/73 -

Közel tíz évnyi kutatás, párhuzamos önreflektív pszichológiai terápiás munka melletti ügyvédi és mediációs praxis kiépítése során azt gondolom, ha nem is minden esetre általánosságban alkalmazható "megoldásra" jöttem rá, de közelebb kerültem ahhoz, hogy megértsem, valójában miért ragaszkodnak az emberek minden kockázatot felvállalva ahhoz, hogy "igazuk" peres bíróság előtt bizonygatásra kerüljön. Freddie Strasser - Paul Randolph szerzőpáros ezt a jelenséget azzal magyarázza, hogy felméréseik szerint a legtöbb vitában álló fél a bírósági tárgyalást kizárólag azért választja, mert naiv feltételezésük szerint valaki igazán megfogja őket hallgatni. Valaki álláspontjukat igazán meg fogja érteni, el fogja fogadni és a szerinti igazságot is fog szolgáltatni. Tudjuk, hogy az igazságszolgáltatás koránt sem ezt a feladatot hivatott ellátni. Mindenesetre meglátásom szerint a Strasser-Randolph-féle kutatási eredmények csak felszínében kapargatják meg a vitában álló felek valódi szükségleteit. Amire vágynak ugyanis nem más megfigyeléseim szerint a felek, minthogy a másikkal és ha ő nincs, valakivel mással, de saját igaznak vett valóságukban együtt "rezeghessenek".

3. A tükörneuronok kialakulásának evolúciós fejlődéstörténete

Tükörneuron pályánk kialakulása hosszú fejlődési múltra tekint vissza. A nem kevesebb mint 3,2 millió éve élt és már kiegyenesedve járó Australopitecushoz képest a mi test- és agyfelépítésünk már jóval differenciáltabban működik.

Dr. Joe Cain a Londoni Egyetem emberi evolúció kutatója szerint az emberréválás felé vezető úton haladva valami nagyon lényeges változott meg egy genetikai mutációnak köszönhetően.[1] A Pensilvániai Egyetem orvos-kutatója, Hansell Steadman[2] szerint az, hogy az ember állkapocs-izomzata az emberszabású majmokhoz képest harmad akkora méretű lett, erre a genetikai változásra vezethető vissza. Meglátásuk szerint az emberi előd nem kevesebbről, mint az erősebb harapásról mondott le azért, hogy cserébe közösségben élhessen. Dr. Nancy Minugh-Purvis a Drexel Egyetem orvos-kutatója egy Australopitecus és egy Homo Erectus koponyáját összehasonlítva arra a megállapításra jutott, hogy kb. kettő millió évvel ezelőtt a Homo Erectus agykamrája kétszer akkora lett. Így vált alkalmassá arra, hogy 50% -al nagyobb agytérfogattal rendelkezzen.

A kutatók szerint körülbelül 75-100 százezer évvel ezelőtt az ember elődje számos képességet kezdett kifejleszteni. Megjelent az eszközhasználat, a tűz, a beszéd és a tudat felfedezése. Körülbelül százezer évvel ezelőtt működhetett Vilayanur Ramachandrasan, a Kaliforniai Egyetem neurológus oktatója szerint működésbe a tükörneuron rendszer.[3],[4] Ekkora tehető ugyanis, hogy elterjed a

- 73/74 -

horizontális egyidejű utánzás, vagyis az, hogy ha az egyik egyed a másikat tüzet rakni látta, maga is ebbe fogott. A horizontális egyidejű utánzással kb. egyidejűleg jelent meg a kutatások szerint a vertikális utánzás is, vagyis a begyakorolt sémák generációról generációra történő továbbvitele (szokások és hagyományok örökítésének első gyökerei).

Az, hogy végső soron mi az egyik lényegi különbség az emberszabásúak és közöttünk talán a legtalálóbb választ Victoria Horner[5] kísérleti eredményei válaszolják meg. A kutatónő azonfelül, hogy több évtizedig tartó, a világ számos országát megjáró kísérletei alapján bebizonyította, hogy a tanulást a tükörneuronok (is) biztosítják arra is rámutatott, hogy a két faj motivációja mégiscsak jócskán különbözik egymástól. A hölgy Ugandában a Viktória-tónál végzett kísérlete abban állt, hogy több gyereknek és csimpánznak két olyan fekete dobozt mutatott, amelyek valamilyen jutalmat rejtettek. A gyerekeknek és a csimpánzoknak egyaránt ugyanazokat a feladatokat kellett elvégezniük ahhoz, hogy megkaparintsák a dobozban elrejtett édességeket, gyümölcsöket. A kísérletnek az érdekességégét az adta, hogy amikor Horner pár nappal később egy azonos szerkezetű, de immáron átlátszó ládát tett az alanyok elé, teljesen más mozdulatsort vittek véghez. A gyerekek a csimpánzokhoz képest mindannak ellenére, hogy láthatóan rájöttek arra semmilyen bonyolult feladatsort nem kell ahhoz elvégezni, hogy a doboz kinyíljon és a jutalmat megszerezzék mégis, az eredetileg betanult mozdulatsort - semmit ki nem hagyva - elvégezték. Ehhez képest a csimpánzok a késleltetett kísérlet során egyszerűen csak kivették az átlátszó dobozból az édességet. Horner meglátása szerint mindez arra vezethető vissza, hogy az emberszabásúak evolúciós fejlődésük során nem függhettek annyira az utánzástól, mint az emberek. Feltételezései szerint nem is támaszkodhattak annyira a körülöttük lévők által elvégzett mozgássorok utánzására sem. A kutatónő szerint a pontos utánzás evolúciósan kódolt az emberek esetében. Innen ered az is álláspontja szerint, hogy a gyerekek a körülöttük lévőktől nem csak a nyelvet, a kultúrájukra, csoportjukra jellemző viselkedési mintákat, hanem azt is megtanulják, hogyan kell önmagukkal és másokkal bánni. Mindez véleménye szerint magyarázza azt is, hogy nem más mechanizmussal azonosítják a kapcsolódást társaikhoz az emberek, mint amint a tükrözés elsajátításával begyakoroltak.

Még mielőtt a tükrözés fejlődés lélektani vetületére nagyon röviden rátérnék, egy pár sor erejéig említést tennék arról is, hogy az érzelmi memóriánk, az érzelmi agyunk hogyan fejlődött ki. A kutatások szerint az érzelmi memóriánkért felelős -ha úgy tetszik - érzelmi agyunk" az ősi, alacsonyabb rendű régiókból fejlődött ki épp abban az időszakban, amikor a tükörneuron pályák is aktiválódtak. A legprimitívebb régió, az agytörzs, az életfunkciók ellátását, a sztereotip reakciók és

- 74/75 -

mozgások irányítását biztosította akkor és ma is. Ebből az agytörzsből fejlődött ki az érzelmi központ, majd az u.n. neocortex, azaz a gondolkodó agy, amely később az emberi agykéreg legfejlettebb részévé vált. Itt kiemelném azt hangsúlyosan, hogy az emberi érzelmekért felelős agyi terület jóval korábban kifejlődött már, mint az az agyi réteg, amely az ember magasabb rendű kognitív gondolkodást biztosítja.[6] A primitív érzelmi központunk a szaglólebenyből fejlődött ki, ez az újonnan, gyűrűszerűen felépülő, az agytörzs felső peremére ülő ún. limbikus rendszer, amely lehetővé tette aztán számunkra az igazi érzelmek megélését, a fejlettebb emlékezés képességét, a tanulást, a sémák begyakorlását is.[7] LeDoux[8] kutatásaiban arra mutatott rá, hogy miután az érzelmekhez kapcsolódó idegrendszeri pályák számtalan szállal kötődnek az agykéreghez, az érzelmi központok a gondolkodásra, a racionalitásra sokkal nagyobb hatással vannak, mint azt többségében fordítva gondolják. Azaz az ember főszabály szerint általában korábban érez, mint gondolkodik.

4. A tükörneuronok fejlődéslélektani vetülete

Ahhoz, hogy egy felnőtt ember tükörneuron pályái hatékonyan működjenek elsődleges fontosságú, hogy gyermekkorában személyiségéhez igazodó, optimális nevelésben, kiszámítható és biztonságos közegben nevelkedjen. E nélkül ugyanis felnőtt korában lelkileg és testileg is kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok kialakítására aligha lesz képes. Érzelmi intelligenciája is ebben a közegben tud kialakulni, itt tudja a nevelőktől megtanulni, leutánozni azokat a sémákat, hogy hogyan tudja (autentikus) érzelmeit felismerni, azokat adekvátan kezelni és mindezt a környezetével szemben is alkalmazni.

Ha kétséget kizáróan nem is a magzati korral tehető a tükörneuronok kialakulásának folyamata az mindenesetre igazolt, hogy az újszülöttek már rendelkeznek egy velük született, egyedileg, rájuk jellemző és genetikai színezetükkel ellátott tükörneuron "induló csomaggal". Az, hogy mindezt mennyiben tudják fejleszteni elsődlegesen gondozójukon, környezetükön múlik. A felnőttekben a gyerekekhez képest már ún. gátló neurobiológiai rendszerek működnek. A gátló mechanizmusok érési folyamata a harmadik életévben veszi kezdetét és többnyire a kamaszkort követően le is zárul. Jó esetben, ha a felnőttnek újszülött korában fő gondozójával sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, amelyben lehetősége volt arra, hogy kölcsönösen jeleket küldjön felé és adekvát jeleket kapjon is tőle vissza, megtanult úgy visszatükrözni, letapogatni és megérezni a másikat, hogy felnőtt korában ez már rutinná válik számára. A rutin pedig magával hozza azt is, hogy kötődési igénye másokhoz alapszükségletévé válik, a másokkal való intuitív, mély és tartalmas érzelmi kapcsolatra lépés szándéka mellett.[9]

- 75/76 -

5. A tükörneuronok felfedezésről és működéséről

A leginkább neurobiológiai tudományterületeken kutatók az önkéntelen, tudattalan utánzás és rezonancia jelenségét már a nyolcvanas években is kutatták.[10]

Elsők között kell megemlítenünk Ulf Dimberg, a svéd Uppsalai egyetem munkatársának kísérleti eredményeit. Dimberg kutatásai során egy minden emberben jelenlévő késztetést vizsgált. Azt tanulmányozta, hogy egy ember egy másik ember érzelmet kifejező arckifejezésére spontán módon miért és hogyan reagál. A kutató egy képernyőn emberi arcokat mutatott a kísérletben résztvevőknek és arra kérte őket, hogy lehetőleg maradjanak a vizsgálat alatt mindvégig közömbösek. Az előttük levetített arcfelvételek rövid szünetidőkkel pontosan fél másodpercig villantak fel. A kísérleti alanyok egészen addig semleges, szenvtelen arckifejezés mutattak, amíg a képernyőn felvillanó arcokon semmilyen érzelem nem mutatkozott meg. Amint azonban a "pléhpofa" arcok között hirtelen feltűnt egy mosolygós arc, a vizsgálati személyek maguk is elmosolyodtak. Ugyanez történt egy haragot kifejező arckép esetében is.[11] A kutatás során az is bebizonyosodott, hogy nemcsak az arckifejezések, a hozzájuk kapcsolódó érzések, hangulatok is "átvivődtek". Ezt a szakirodalomban ún. " érzelmi fertőzésként" (emotional contagion) definiálják. A kísérleti alanyok ugyanis nem csak az arckifejezéseket tükrözték le, hanem az általuk megfigyelt személy érzéséhez tartozó viselkedést is tudattalanul reprodukálták (például ökölbe szorították a kezüket, csapkodták a térdüket, tapsoltak, stb.).

Többségében a tükrözés és együttrezgés jelenségének felfedezőinek a Pármai Egyetem Élettani Intézetében tevékenykedő Giacomo Rizolattit és csapatát tekintik. Kutatásaikat - közel azonos eredményekkel - a nyolcvanas években először majmokon, majd a kilences években emberekkel végezték el. Kísérletükben eredetileg a majmok kéz és száj mozgatásáért felelős neuronokat vizsgálták. E vizsgálataik kapcsán teljesen véletlenül figyeltek fel arra, hogy a majmok ugyanazokat az idegpályákat használták, amikor a kísérleti vezetőt az előttük fekvő mogyorót elvette, mint amikor ők maguk nyúltak a táplálékért.[12] (innen ered az elnevezés: tükörneuronok (mirror neurons)).[13]

- 76/77 -

Természetesen, mint minden megfigyelésen alapuló kísérletnek, időközben a Rizolatti-féle kísérletnek is számos kritikája született. E kritikáknak leginkább neurológiai szempontból van jelentőségük. Így például Gregory Hickok - Marc Hause szerzőpáros arra mutattak rá, hogy a szenzomotoros elmélet sokkal jobban alátámasztaná a tükörneuronok válaszreakciós működését. Ugyancsak vitatták Rizolatti azon megállapítását is, hogy minden ember ugyanarra a mozdulatsorra következtetne, mint az általa megfigyelt személy által valóban megvalósított mozdulatsor (pl.: valaki egy pohárba vizet önt, lehet mi inkább mellé öntenénk. lásd bővebben a13. lábjegyzet alatti megjegyzésnél)[14],[15]

Ábra 1. sematikus ábrája. Az inferior frontális lebeny a kék terület alsó része, a superior parietális lebeny a sárga terület felső része.)

A tükörneuronok működése tekintetében röviden a cikk szempontjából csak annyit érdemes megértenünk, hogy az orvosi képalkotó eljárásokkal végzett vizsgálatok (fMRI) szerint az agyban az inferior frontalis és a superior parietális kérgek aktívak azokban az esetekben amikor valaki elvégez egy mozdulatot és akkor is, amikor látja, hogy más valaki elvégzi ugyanazt a cselekvést. Ezeken az agyterületeken található az emberi tükörneuron-rendszer.[16]

Léteznek azonban olyan kutatások is, amelyek szerint a fenti kérgeken kívül jóval nagyobb kiterjedésű agyterületek rendelkeznek a tükörneuronokra jellemző tulajdonságokkal. Ezek a területek magukban foglalják a szomatoszenzoros kérget és feltételezések szerint abban is részt vesznek, hogy a megfigyelőnek elképzelése legyen arról, hogy milyen érzés lehet egy megfigyelt cselekvést véghezvinni. (katarzis)[17]

- 77/78 -

6. A tükrözés és rezonancia biztosítása és jelentősége a mediációs eljárásokban

Azzal együtt, hogy a tükörneuron pályáink normál működését, mint láttuk fejlődésünk környezetét biztosító szociális közegünk biztosítja, szerepet játszik még a genetikánk, a személyiségünk, az érzékenységünk is ebben. Mindez azonban mit sem számít. Sajnos kivétel nélkül mindegyikünkre igaz, hogy amint stressz ér minket, egy vitában a kelleténél feszültebbek, dühösebbek, frusztráltabbak, szorongóbbak leszünk, neurobiológiai szinten olyan kémiai változás áll be, amely leblokkolja a tükörneuron-rendszerünk működését. Nem véletlen tehát az, hogy egy vita esetén pszichésen süketté és vakká válunk a másikra. Ebben a regresszív állapotban elveszíthetjük azt a képességünket is, hogy a másikat megértsük, empatikusak tudjunk maradni vele szemben. Csökken a tanulási képességünk is, a konfliktusos helyzettel kapcsolatos konklúziók levonásának esélye, sőt intuitív reakcióink pánik helyzetben kimondottan irracionálissá válhatnak. Mint látni fogjuk a konfliktusok feloldásához nélkülözhetetlen, hogy mindenek előtt a tükrözés és rezonancia jelensége újra működésbe lépjen. Megfigyeléseim szerint ugyanis csak így biztosítható az, hogy a felek kapcsolati, érzelmi, majd informális szinten is újra képesek legyenek a közöttük lévő viták konstruktív kezelésére. A mediátor feladata az én olvasatomban pedig elsődlegesen ez. Biztosítani a pszichés alkalmazkodási teret arra, hogy a tükrözés helyreállítása révén a felek újra lássák és hallják egymást. Nagyon fontos, hogy a mediátor mindezt neutrálisan kell tegye, ami koránt sem jelent passzívitást, sőt. A két fél közötti semleges tükrözés tapasztalatom szerint egy sokkal bonyolultabb és megterhelőbb "munka", mint azt elsőre a többség gondolná.

7. Esetleírás és értelmezés

Mindenekelőtt szükségesnek tartom azt leszögezni, hogy mi ún. evaluatív mediációs eljárásokban működünk közre. Leginkább gazdasági érintettségű vitákat mediálunk. Három alkalmazási területen praktizálunk. Egyrészt, családi vállalatok generációváltása és az üzletben érdekelt családtagok érdekegyeztetése során másrészt, szervezeten belüli és harmadrészt, szervezetek közötti konfliktusok kezelését vállaljuk.

- 78/79 -

Ábra 2.

A SIT- "Solve it Together" módszertani folyamat leírása.

Az általunk "SIT- Solve it Together" névre keresztelt evaluatív mediációs eljárás annyiban más az egyébként Hazánkban és Európában többségében gyakorolt transzformatív mediációs eljárásokhoz képest, hogy egyrészt mélyebb, már-már a pszichoterápiát súroló mélységű viták feloldására is alkalmazható módszertant biztosít másrészt, az eljárások végén szakértők bevonásával tanácsadás és

javaslattétel is van. A mediátorok közgazdasági képzettséggel és tapasztalattal (is) bíró szakemberek. Rendszerint párban járnak el (ennek később még lesz jelentőség) és u.n. inga üléseket tartanak. Csak a megoldások megvitatása, a megállapodások kidolgozása során facilitálják az "egy asztalhoz ültetett feleket".[18] Eljárásunk négy eljárási lépésben kerül levezetésre, amelyet az Ábra 2 alatt illusztráltunk.

7.1. Esetleírás. A tükörneuronok működésének köszönhető tükrözés és rezonancia biztosításának jelentőségét egy szakszervezet és egy multinacionális munkáltató vállalat közötti vitás ügyünk kapcsán tudnám leginkább érzékeltetni. Szigorú titoktartási kötelezettségünk miatt csak nagyon röviden áll módomban az esetet ismertetni. Azzal kerestek meg a felek, hogy a több hónapig elhúzódó bértárgyalások napi több millió eurós bevétel kiesést generáltak több sztrájknak köszönhetően. Fél napunk volt arra, hogy egy újabb sztrájkot megakadályozzuk. A felek nyitottságának köszönhetően két óra alatt sikerült a megállapodáshoz vezető sarokpontokat lefektetnünk, amely utóbb 85% feletti munkavállalói elégedettséggel rövid időn belül megkötésre is került. A felek visszajelzése szerint a legnagyobb támaszt a vitájuk feloldásában nem csak a szakjogi, menedzsmenti tudás és tapasztalat biztosította. Még csak nem is a megbeszélések facilitálását emelték ki. A legértékesebbnek azt igazolták vissza, hogy az eljárásunknak köszönhetően a mediáció közvetlen eredménye biztosítva lett. Két óra alatt sikerült a felek között beállt, diszfunkcionálisan működő kommunikációt helyreállítani, miután valamennyi fél a másik fél nézőpontját illető (re)aktív viselkedését és szemléletét más mederbe tereltük.

A fenti vitát meglátásom szerint nem tudtuk volna ilyen hatékonyan kezelni, ha nem vesszük figyelemben és alkalmazzuk az alábbiakat. Előre bocsájtom, hogy a leírtak pusztán a mi megfigyeléseinket foglalják össze, minden eset más-és más talán annyi közös metszésponttal, hogy vannak hasonlóságok, amelyek nem a felmerült kérdések körét inkább azok gyakorisági előfordulását vetik fel. Bízom

- 79/80 -

benne, hogy lesz még alkalmam a felmerülő kérdésekkel kapcsolatos tapasztalataimat megosztani az érdeklődőkkel. Itt csak felvetnék, előre vetítenék bizonyos tapasztalatokat, megfigyeléseket, javaslatot téve arra, hogy a mediátor a konfliktusok kezelése során milyen technikákat érdemes - egyedileg, a felekhez és a kialakult vitájukhoz alkalmazkodva - alkalmazzon.

7.2. A viták kialakulásának dinamizmusáról, a mediátor beavatkozási technikáinak sorrendjéről. Tapasztalatunk szerint a felek közötti "békés" kommunikáció három rétegben tud elmozdulni. Egy kiélezett konfliktus nélküli emberi kapcsolatban, - amely kapcsolatot a tudatosan, tudat alatt folytatott nonverbális és verbális kommunikáció jellemez - a két fél három szinten kapcsolódik egymáshoz. (Lásd Ábra 3 "Nincs konfliktus" rész alatt.) A három szintet úgy kell elképzelnünk, mint a kapcsolat vertikális statikai pontalapjait, amelyek egymásra épülve adják az adott emberi kapcsolat és így annak dinamizmusát adó kommunikáció vázszerkezetét. Ezek a vertikális statikai pontalapok akkor mozdulnak ki és eredményeznek ezáltal "borulást" - amit röviden konfliktusként, vitaként definiálunk -, ha - az egyébként is jószerivel látens módon egyébként már létező - érdek/nézet/stb. különbségek nyilvánvalóvá válnak. Az, hogy a különbség megjelenik magával hozza a feszültséget is, ami miatt egy eltávolodás kezdődik meg és így a kommunikáció kapcsolati vázszerkezetének statikai pontalapjai már nem nyújtanak kellő alapot a felek közötti kapcsolatnak, az interakciók gátlások nélküli folyásának. (Lásd Ábra 3 "Van konfliktus" rész alatt.)

Ábra 3.

Már fentebb is írtam (lásd 5. fejezet alatt), hogy amint a két fél közötti érdek/nézet/stb. különbség megjelenik, olyan feszültség alakulhat ki közöttük ami, ha eléri az általuk már szubjektíve nem tolerálható szintet neurobiológiai elváltozás következik be, ami leblokkolja az egyébként a kapcsolati szint dinamikáját adó

- 80/81 -

tükörneuron-rendszerük működését. Minél nagyobb súlya van a felek érdekeinek, minél nagyobb a tétje van annak, hogy a másik azt csinálja, amit tőle a másik fenntartások és kvázi felkérdezések nélkül elvár, annál mélyebb rétegekbe sérül megfigyeléseink szerint a kapcsolatuk dinamizmusát adó kommunikációs vázszerkezet (erőszak). Tapasztalataink szerint minél mélyebb rétegben válik nyilvánvalóvá a különbség, éleződik ki a konfliktus, annál nagyobb eséllyel nem tudnak a felek a szétfeszített alsóbb szint felett lévő szinten egymással kapcsolódni, információt megosztani. Például annál inkább nem képesek arra, hogy figyelembe vegyék a másik véleményét, szubjektív meglátásait érzéseit, azaz blokk alá kerül az érzelmi szint, minél inkább sérül az egyik, vagy előbb-utóbb mind a két félnek az az igénye, hogy a másik figyelembe vegye igényeit, szükségleteit (kapcsolati szint- alsóbb szint.) Egyetemeken szoktuk a hallgatókkal eljátszani szerepjátékokban ezt a jelenséget. Az informatív szint teljesen kizárásra kerül nyomban mihelyst az érzelmi szinten történő kapcsolódás a kapcsolódási szint blokkolódása miatt megreked.

Tapasztalatom szerint a mediátor beavatkozási sorrendje minden esetben először a kapcsolati szinten, majd az érzelmi és csak azt követően az informatív szinten lehetséges akképpen, hogy a technikákat is az adott szinthez tartozóan használja fel. (Lásd Ábra 3 'Technikák-mátrixa" rész alatt.) A technikák közül meglátásom szerint szinte kivétel nélkül, különösen a "fordítás" és a "facilitálás", mint a hazánkban és nagyobb részt Európában oktatott és gyakorolt transzformatív mediációban is ismert és számos szakirodalmi cikkben publikálásra került eljárási technika ismert a szakemberek előtt. Így felvetem, hogy talán tényleg értékes lehet az a praktizáló mediátorok és az érdeklődők számára, hogy a tükrözés és rezonancia jelenségével foglalkozzunk a tükörneuronpályák működésének tükrében a mediációs eljárásokban.

A kapcsolati szint helyreállítása ugyanis meglátásom szerint a mediátor(ok) segítségével leginkább ennek a jelenségnek köszönhetően tud megvalósulni. Megfigyeléseim szerint a tükrözés pedig nem csak azért fontos, mert a kapcsolatot a mediátor így nagyobb eséllyel helyre tudja állítani, hanem azért is, mert így elkerülhetővé válik egy még kellemetlenebb jelenség, ami jobb esetben a vitát a bírói pulpitusra helyezi, rosszabb esetben komoly károkat, erőszakot idézhet elő (erre még később visszatérek).

Mindezt talán akkor érthetjük meg igazán, ha elgondolkozunk azon, hogy az emberi közösségeknek berögzült konfliktus "megoldási stratégiái" között sajnos igen gyakran találkozunk azzal a jelenségével, hogyha valaki a csoport szabályait megszegi, azt kiközösítik, vagy nem állnak szóba vele. Ugyanez történik akkor is, amikor a érdek/nézet/stb. különbség a két vitában álló fél vonatkozásában megmutatkozik, és amit láttuk a feszültség hatására az eltávolodás lavinaszerűen megindul a kommunikációs vázszerkezet statikai pontjait megrengetve, rosszabb esetben teljesen szétfeszítve. A kiközösítés, a kommunikáció félbeszakítása azon felül, hogy a kapcsolat szakadását eredményezi, azt a nagyobb veszélyt is magába hordozza, hogy a szabályt szegő, másikkal egyet nem értő féltől szisztematikusan megtagadásra kerülnek a hétköznapokban gyakorolt tükröző viselkedési módok. Ez az esetek többségében azért okoz problémát, mert a tükörneuronok rendszere

- 81/82 -

olyan tájékozódási rendszert, biztonságérzetet ad számunkra, amely nélkül a társas környezetet el sem tudnánk képzelni. Ha e tájékozódási rendszer valamiért megszűnik, egy sor védekezési mechanizmus aktiválódik különböző biológiai stresszreakciók mellett és így más szabályok megszegésére is "kényszerülni fog" a kiközösített egyén.

Ilyenkor figyelhetjük meg azt is, hogy a vitában álló felek a védekező mechanizmusok közül leginkább a kezdetleges (primitív) disszociatív hasítást[19] választják, a másik "igazának" tagadása mellett felüti a fejét a projekció is (ezzel egy későbbi cikkemben fogok még részletesen foglalkozni). A fél ezzel azt a "könnyebbséget" kívánja elérni, hogy a kialakult helyzet bonyolultságából fakadó feszültséget elkerülje. Az érzelmi töltöttséget intellektualizálással, a dolgok "feketébe-fehérben" történő ábrázolásával így kívánja magában "lehalkítani" miközben két részre osztja a körülötte lévő személyeket, pozitív és negatív szempontok szerint csoportosítva őket - pl.: "jók"-ra és "rosszak"-ra -. Ezt követően a pozitív csoportba tartozó személyek egy szervezeten belül elkezdenek klikkesedni, támogatókat keresnek és gyűjtenek a tömeghatás elérése érdekében. Látszólag általában határtalan bizalom alakult ki közöttük, egymás biztos támaszaiként lépnek fel, a másik negatív csoportba tartozókkal szemben. Ha az lenne a kérdése, hogy honnan tudja a mediátor azt, hogy hasítás történt a válaszom az, hogy leginkább abban a viselkedésben figyelheti meg, amit Wilhelm Reich (1933) igen plasztikusan így írt le "... a kimért, merev testtartás, a kényszeres mosoly, a megvető, ironikus és arrogáns viselkedés egyéni jellegzetességei mindazoknak a múltbéli, igen erőteljes elhárító folyamatoknak a maradványai (amelyek)... állandósult jellemvonássá "karakterpáncéllá" (Charakterpanzerung) válnak.."[20]

7.3. A pszichoterápia és a mediációs eljárások közötti lényegi különbségek. Azzal együtt, hogy meglátásom szerint egy mediátornak majdhogynem közel akkora gyakorlati tudásra és ismeretre érdemes szert tennie, mint egy pszichoterapeutának hangsúlyoznom kell, hogy a két módszer, ha látszólag nagyon hasonló keretek között is zajlik mégis lényegileg teljesen más szinteken avatkozik be és teljesen más eredményeket vállal. Az alábbiakban ezt veszem nagyon röviden szemügyre, bízva abban, hogy egy későbbi cikkemben közvetve/közvetlenül lehetőségem lesz a kérdések mélyebb vizsgálatára.

Ami hasonló az általunk gyakorolt módszertanban és a pszichoterápiában az egyrészt az, hogy a mi eseteinkben is két mediátor jár el ahogy az egyébként a pár-családterápiánál is már megszokott. A co-mediálás, mint felállás szükségszerűségét nagyon sok összetevő adja, egész bonyolult elemekből tevődik

- 82/83 -

össze, hogy a két mediátor közös munkája valójában miről is szól a gyakorlatban. Ezt egy későbbi cikkemben fejteném ki részletesebben. Itt elégedjen meg az Olvasó most azzal, hogy a tükrözés és rezonancia jelenségének biztosítása szempontjából akárcsak a pszichoterápiánál lényegi, hogy a terapeuta és a kliens, esetünkben a mediátor és a fél személyisége "klappoljon" egymással. Ismerje és otthonosan kezelje mindazt a nyelvi, kulturális, érzelmi és gondolati színezetet a mediátor, amit a fél személyiségéből fakadóan képvisel. E nélkül ugyanis csak még egy "értetlen fél" kerülhet a vitába, ami az esetek többségében inkább csak ront a helyzeten. A "hasonlóság-elve" nem csak azért bír relevanciával, mert nem (test)idegen így a félnek a mediátor beavatkozása, hanem azért is, mert tapasztalataink szerint lényegesen csökkenti az eljárásra fordított időt, ha az egyik mediátor "egy nyelvet" beszél valamelyik féllel. És itt most ne arra gondoljon, hogy a tényleges mondjuk magyar, vagy angol nyelvet értem ez alatt. Az "egy nyelv" alatt én azt értem most itt, hogy ugyanazt a tájszólást, szubkultúrára jellemző kifejezéseket, szlengeket használja, röviden otthonosan mozogjon a fél érzelmi és értelmi közegében.

Van még egy nagyon lényeges pont itt. Nevezetesen az, hogy akárcsak a pszichoterápiában a mediáció esetén is a tükrözés és rezonancia biztosításával közvetve/közvetlenül egy u.n. sémakövetés is megvalósul. Vagyis, amint arra már fent is rámutattam - tekintettel arra, hogy a tükrözést és rezonanciát biztosító tükörneuronok az ember tanulási képességét is szolgálják, - olyan sémakövetés is megvalósul a mediáció során, amely egyfajta új kommunikációs és konfliktuskezelési minták elsajátítását (is) lehetővé teszi. Azaz a mediáció közvetlen eredménye így érhető el. Ergo a másik fél nézőpontját illető (re)aktív viselkedés és szemlélet úgy terelhető más mederbe, hogy kvázi lemásolják a felek tudattalanul a mediátorok kommunikációját, érzelmi mintáit, konfliktuskezelési sémáit. Ugyan ez történik a pszichoterápia során is, csak más minták alapján.

Lényegi különbség még, hogy bár lehet, hogy a mediátor az eset kapcsán megérti és megérzi azt, hogy valójában például egy projekció, egy tipikus apa-fiú konfliktus (indulatáttétel) zajlik a mélyben, mégis a pszichoterápiához képest erre közvetlenül nem világíthat rá. Vagyis lehet, hogy lényegében sok szempontból és bizonyos szempontokból lényegileg azonos " belsőmunkát" végez a mediátor, mint egy pszichoterapeuta, mégsem mehet annyira "közel", hogy az eredeti konfliktust érintse, azzal akarjon dolgozni. Nem kérdezhet például rá arra, hogy "Emlékezteti-e a másik fél valakire?" "Ismerős-e ez a szituáció az életéből?"stb. Megfigyeléseink szerint ez esetben a mediátor egy dolgot tehet - ha az valóban szükséges és a felek személyisége, a konfliktus maga bírja ezt a fajta beavatkozást-, hogy egyrészt történetek, másrészt megoldott esetek ismertetésével rávilágíthat arra, hogy hasonló helyzetekben mások egy lényegileg hasonló konfliktusukat hogyan dolgozták fel. Az eset/történet ismertetése tapasztalatunk szerint nem csak azért hat megnyugtatóan a felekre, mert rájönnek, hogy ezek szerint van megoldás a konfliktusukra, másoknak is sikerült feloldaniuk vitájukat, hanem azért is, mert az ismertetett megoldás mentén egyszer csak elindulnak a fantáziálások, ötletelgetések arról, hogyan lehetne a példát a saját esetükre is alkalmazni. Ezzel pedig máris csökken a feszültség és a blokk oldódik a tükörneuronok működését

- 83/84 -

illetően.

8. Záró gondolatok

Fent írtam, hogy a kiközösítés, a kommunikáció félbeszakítása milyen, akár fiziológiai szintű elváltozások előidézésére is képes. Jaak Panksepp[21] és Thomas Insel[22] kutatásai szerint, a társak odafordulásának hatására fontos hírvivő anyagok választódnak ki a szervezetben, pl. az endogén ópiátok, oxitocin, dopamin. Ebből aztán elég könnyű következtetni arra, hogy a megvonással milyen hangulatzavar tud bekövetkezni és talán még érthetőbbé válik, hogy miért nem kívánnak egymással találkozni, érintkezni a felek csak (jogi) képviselőiken keresztül. ■

JEGYZETEK

* A cikk neurológiai és pszichoterápiás szakmai felügyeletét dr. Bódog Gyula neurológus, pszichiáter szakorvos, igazságügyi orvosszakértő biztosította

[1] Joe Cain: A journal of nature, Journal Article; 2003; Archives of Natural History

[2] Hansell H. Stedman, Benjamin W. Kozyak, Anthony Nelson, Danielle M. Thesier, Leonard T. Su, David W. Low, Charles R. Bridges, Joseph B. Shrager, Nancy Minugh-Purvis & Marilyn A. Mitchell: Myosin gene mutation correlates with anatomical changes in the human lineage, Nature- international Journal of science, 2014. 415-418 old.

[3] Vilayanur Ramachandran:Mirror Neurons and imitation learning as the driving force behind the great leap forward" in human evolution, Edge 2000.

[4] Megjegyzés: A hivatkozott kutató, Ramachandran szerint nagy szerepük lehet a tükörneuronoknak az utánzásban és a nyelvelsajátításban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a mai napig nem készültek olyan széles körben elfogadott idegi vagy számítógépes modellek, amelyek leírnák, hogyan segíti a tükörneuronok aktivitása az olyan kognitív funkciót, mint az utánzás. (Dinstein I, Thomas C, Behrmann M, Heeger DJ: A mirror up to nature, Curr Biol 2002., 13-18. old.

[5] Victoria Horner A. Whiten: Causal knowledge and imitation/emulation switching in chimpanzees (Pan troglodytes) and children (Homo sapiens). Animal cognition, Developmental Psychology, 2005. 164181 old.

[6] Daniel Goleman: Társas intelligencia, Libri kiadó, Budapest,2006

[7] Berentés Éva: Az élet személyiség, saját kiadás, 2012. 42-43. Old.

[8] LeDoux, J.E.: Emotion, memory and the brain. Scientific American, 2012.

[9] Joachim Bauer: Miért érzem azt, ami te? Ösztönös kommunikáció és a tükörneuronok titka, Urzus Libris kiadó, Budapest, 2010. 49-64 old.

[10] Di Pellegrino, G., Fadiga, L., Fogassi, L., Gallese, V., & Rizzolatti, G. (1992). Understanding motor events: a neurophysiological study. Experimental Brain Research, 1991, 176-180 old., Giacomo Rizzolatti et al. Premotor cortex and the recognition of motor actions, Cognitive Brain Research, 1996. 131-141. old

[11] Dimberg. U. Petterson, M.,Grunedal, S.: Facial reactions to emotional stimuli: automatically controlled emotional responses. Gognition and Emotion 2002., 449-471 old.

[12] Rizzolatti G, Fabbri-Destro M. (2010). Mirror neurons: from discovery to autism. Exp Brain Res. 200(3-4), 223-237.old

[13] Megjegyzés: Érdekes aspektusa volt még a Rizolatti-kísérletnek, hogy az embereknek elegendő csak meghallaniuk, hogy valaki egy cselekvésről beszél, vagy elegendő csak az azokkal kapcsolatos mellékzörejeket lefülelniük, máris aktiválódnak tükörneuronjaik. (Rizolatti, C., Fagida L., Fogassi, L., Gallese,V.: From mirror neurons to immitation: facts and speculations. In.: The Imitative Mind, Cambridge University Press, 2002) Később számos mágnes-rezonancia vizsgálattal azt is bebizonyították Rizolattiék, hogy a tükörneuronoknak köszönhetően az ember egy jelenet megfigyelt részét ki is tudja egészíteni egy nagy valószínűséggel bekövetkező teljes sorrá, vagyis képes megjósolni egy elindított mozdulat kimenetelét.

[14] Gregory Hickok - Marc Hauser: (Mis)understanding mirror neurons, ScineceDirect 2010, 593-394 old.

[15] Gregory Hickok:Eight Problems for the Mirror Neuron Theory of Action Understanding in Monkeys and Humans, The MIT PressJournals, 2009 1229-1243. old.

[16] Iacoboni Marco: Cortical Mechanisms of Human Imitation, Science, 1996., 2526-2528. old

[17] Megjegyzés: Hogy egy kézzel fogható példával is éljek: bizonyosan tapasztalta már azt egy könyv olvasása vagy egy film, színházi előadás nézése során, hogy könnyen tudott azonosulni valamelyik szereplővel. Mindez az agyi működésének köszönhetően tudott megvalósulni. Ami ilyenkor történik röviden úgy írható le, hogy ha a megfigyelt személyben és Önben van valami közös (például mind a ketten átélték már a szerelem, a tánc, a góllövés érzését) az Ön által megfigyelt személlyel spontán módon képes az azonosulásra átérezve akár az egész karakter sorsát, jellemét, érzelmi tartományait.)

[18] Bővebben tájékozódhat a SIT-ről a Magyar Tudományos Akadémián 2017. szeptember 28-29-én megrendezésre kerülő II. Alternatív Vitarendezési Konferencián készült felvétel megtekintésével, amelyet ide kattintva érhet el: https://www.youtube.com/watch?v=dp4UH2efxvE&t=485s

[19] Magyarázat (wikipédia): Elhárító (énvédő) mechanizmusok alatt olyan tudattalan lelki működéseket értünk, amelyek funkciója megakadályozni az "én"-t személyesen negatívan érintő, az önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető felismeréseket. Miközben az énképet jótékonyan védik a hibáinkkal való bántó szembesüléstől, eltorzíthatják a valóság megfelelő érzékelését. Anna Freud (1895-1982) az elhárító mechanizmusok kifejezést azokra a tudattalan stratégiákra alkalmazta, amelyek segítségével az egyén a pszichés feszültségeit csökkenteni, megszüntetni igyekszik.

[20] Wilhelm Reich: Characteranalyse: Technik und Grundlagen für studierende und praktizierende Analytiker / Character-Analysis, New York, Noonday Press, 1949. 122 old.

[21] Panksepp, J: Feeling the pain of social loss. Science 302, 237-239, 2003.

[22] Insel, T.: In social attachment an addictive disorder? Physiology and Behavior 79, 351-357, 2003