Peschka Vilmos a jog természetét illető, árnyalt, sokszínű,[1] ám szerves egészet alkotó elgondolásait számos műben fejtette ki. Nem egy nézete évtizedeken keresztül visszaköszönt munkáiban, ám ezek a gondolatok mindig újabb és újabb jelentéstartalmat nyertek a folyamatos kutatás eredményeként. E visszatérő gondolatok egyike volt a jognak sajátos visszatükröződésként való megragadása. Jelen vizsgálódásunk során megkíséreljük bemutatni Peschka e körben tett legfontosabb megállapításait, utalva egyúttal arra is, hogy ezek milyen módon segítették hozzá Peschkát a jog olyan felfogásának körvonalazásához, amely bár marxista alapokon, de szemben állt nem csupán a kor uralkodó szocialista jogelméleti nézetével, a szocialista normativizmussal,[2] de annak polgári előképével, a jogpozitivizmussal is.
Peschka már első jelentős munkájában, A jogviszonyelmélet alapvető kérdései[3] c. kötetében hangsúlyosan foglalkozik a visszatükröződés problematikájával, azonban ekkor a jelenséget - a témaválasztásból következően - elsősorban a jogviszonyok oldaláról igyekszik megvilágítani. E korai művében kiemelten a termelési
- 189/190 -
viszonyoknak a jogviszonyokban való tükröződése kerül előtérbe.[4] Már ebben a munkájában is megjelenik azonban az a nézete, hogy a visszatükröződés a legtávolabbról sem jelent valaminő mechanikus jelenséget,[5] hanem sokkal inkább olyan folyamatot, amely az emberi és társadalmi lét sajátszerűségeiből adódóan bizonyos mértékű autonómiát élvez.[6] Ezek a nézetei ekkor még elsősorban a szocialista normativizmus[7] Visinszkij nyomán körvonalazódó "jogviszony = jogilag szabályozott társadalmi viszony" tételével,[8] ill. az e tételben rejlő szemlélet
- 190/191 -
vulgármaterializmusával folytatott polémiájával összefüggésben sejlenek fel. Természetesen vitatta Sztucska és Pasukanisz korábbi koncepcióját is, amely a jogviszonyokat voltaképp a gazdasági viszonyok egy aspektusának tekintette.[9]
Mint írja, "Sztucska és Pasukanisz a marxizmus alapvető tanításait vulgárisan értelmezve, abszolutizálják, eltúlozzák a materiális, a gazdasági oldal jelentőségét, nem fogják fel helyesen a marxista tükrözési elméletet, s így nem képesek a jogviszony fő kérdéseinek helyes megoldását adni".[10] Vagy, ahogy a két szerzőről még korábban írja: "A gazdasági tényezők szerepét annyira eltúlozták, hogy végül a jogviszony náluk egybeesik a termelési viszonyokkal".[11] Peschka, aki gondolkodásának és személyiségének árnyaltsága okán igyekezett kellő távolságot tartani minden lehangoló egyoldalúságtól és leegyszerűsítő kísérlettől, már ebben a művében is kifejezésre juttatja azt a nézetét, hogy amennyiben a jogviszony fogalmát túlzottan közelítjük a reális, konkrét társadalmi viszonyok jelenségeihez, akkor éppen e fogalom lényege, szabályozó jellege, a realitástól különböző természete vész el. Kritikája persze kiterjedt más irányú leegyszerűsítésekre is. Mint fogalmazott: "Teljesen tarthatatlanok azok a természetjogi és észjogi koncepciók, amelyek az alanyi jogot nem csak a jogviszonnyal, hanem a tárgyi joggal szemben is elsődlegesnek tekintik [...]."[12]
Peschka vitatkozik Visinszkij túlzottan a normákra összpontosító koncepciójával is,[13] majd Sz. F. Kecsekjan,[14] N. G. Alekszandrov[15] és A. A. Piontkovszkij[16] nézeteit ismertetve - lényegében egyetértően - leszögezi: "Helytelen a jogviszonynak az a meghatározása, hogy a jogviszony jogilag szabályozott társadalmi viszony, mert ez a megfogalmazás nem fejezi ki elég pontosan a jogviszony felépítményi jellegét, sőt
- 191/192 -
tévedésekre ad okot. A jogi felépítmény tehát nemcsak jogszabályok rendszeréből, hanem az ezek alapján létrejött jogviszonyok összességéből is áll."[17] Peschka - hogy a jogviszony jelenségében rejlő konkrétságot és megvalósulást igénylő jelleget egyszerre és kellően pontosan ragadja meg - a jogviszonyt végül is ideológiai társadalmi viszonyként határozza meg. Ennek magyarázataként megjegyzi: "A jogviszony ideológiai társadalmi viszony jellege abban fejeződik ki, hogy a jogviszony tudatos, akarati viszony, azaz kialakulása előtt az emberek akaratán, tehát tudati jelenségen megy keresztül."[18]
Peschka jogfilozófiája szempontjából meghatározó jelentőségű, hogy mind a jogviszonyok, mind pedig a jogszabályok vonatkozásában kellő súllyal vette tekintetbe e jelenségeknek nem csupán ideológiai, akarati, de ezzel szoros összefüggésben tudati vonatkozásait is. Marxista gondolkodóként természetesen nem vitatta a jognak "mint sajátos felépítménynek" a termelési, gazdasági viszonyokhoz fűződő szoros kapcsolatát, azonban mindig hangsúlyozta ennek a kapcsolatnak egyfelől a kölcsönös, dialektikus jellegét, másfelől mindig figyelemmel volt arra a mozzanatra, hogy e kapcsolat nem jöhet létre kizárólag a dologi világban, hanem e kapcsolat létrejöttében és mikéntjének alakulásában az emberi tudat aktív és alkotó szerepet játszik. Gondolkodásának ez az árnyaltsága emelte a marxista gondolkodók jelentős része fölé, és adott jogfilozófiájának olyan jelleget, amely kapcsolódási pontokat hozhatott létre az ún. idealista törekvések felé is.
Peschka fél évtizeddel későbbi, Jogforrás és jogalkotás c. alapvető fontosságú munkájában a jog társadalmi jellege, társadalmi viszonyoktól való meghatározottsága mellett ugyancsak hangsúlyozta a jog visszatükröződési természetét.[19] Peschka azonban e körben is elkerüli mindazokat a korszellemből következő csábításokat, amelyek a jog tudati visszatükröződése kapcsán egy mechanisztikus társadalom- és joginterpretációra vezethetnek. Peschka számára ugyanis a tudati szféra minden gazdasági, materiális meghatározottsága mellett is viszonylagos autonómiával és sajátos teremtő aktivitással jelenik meg.[20] Már ebben a munkájában is megjelenik az a fontos és eretnekgyanús[21] gondolata, hogy, az osztályakarat és az államakarat nem
- 192/193 -
pusztán "tartalom és forma" kapcsolatban áll egymással, hanem a jogalkotás folyamatában az állam önálló entitása és saját érdeke révén az államakarat el is idegenedik a primer osztályakarattól.[22] Mindez persze szoros összefüggésben áll Peschka visszatükröződési koncepciójával, amely nélkülöz minden mechanikus vonást, és nem csekély mértékben hangsúlyozza a "visszatükröző" - Ludwig von Bertalanffy kifejezésével - autonóm aktivitását.[23]
A jog sajátossága c. 1988-as monográfiájában külön fejezetet szán a jogi visszatükröződés sajátossága bemutatásának. A mű e harmadik fejezete túl azon, hogy utal korábbi kutatási eredményekre, és számos új aspektussal gazdagítja a téma megközelítését, a kérdés tárgyalását a probléma alapjainál kezdi. Elöljáróban leszögezi, hogy "a visszatükröződésnek nemcsak az objektív valóság megismerését jelentő tudati folyamatot tekintjük, hanem valamennyi ideológiai formát és objektivációt, amelyben az emberi tudat a valóságot elméletileg és gyakorlatilag feldolgozza".[24] A jogot tehát, mint sajátos ideológiai természetű jelenséget, szükségképpen visszatükröződési jellegű mozzanatnak tekintette. Olyannak azonban, amely a valóság visszatükrözése során lényegi elemeket kiemel, másokat figyelmen kívül hagy. Mint írja, "a jog szelektál az objektív valóság tényei, eseményei, körülményei, viszonyai között, s azokat helyezi a jogi szabályozás és rendezés figyelmének előterébe, amelyeknek megragadásával, jogi kifejezésévek tulajdonképpeni feladatát és rendeltetését optimálisan betöltheti".[25] E rendeltetés pedig nem más, mint "a konfliktusok, érdekütközések tompítása és feloldása".[26]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
