A tanulmány 2022. március-áprilisi lapszám hasábjain megjelent első részében sor került a településméret és településtípus mint általános fogalmi keretek értelmezésére, az ehhez kapcsolódó főbb jelenségek bemutatására, kontextualizálására. A regionális tudományok paradigmáján keresztül tovább haladva a téma kulcsfontosságú, hazai környezetben is releváns dilemmáinak körbejárása mellett, a centrum-periféra viszonyrendszer taglalásán át, a demográfiai és gazdasági szempontokig, górcső alá került a financiális dimenzióban értelmezett helyi tőkevonzás témaköre, kitérve annak operatív működési mechanizmusaira is.
Jelen írás a kétrészes tanulmány második része. Egyik kiemelt fókusza, hogy megvizsgálja, milyen szempontok alapján és miként szólhat bele a lakosság egy Fenntartható Városfejlesztési Stratégia alakításába. Mi ennek a szerepe és hogyan került mindez kivitelezésre Székesfehérvár városa esetében. A folyamat általános bemutatása mellett a konkrét eset elemzése és értékelése módszertani kitekintéssel és kommunikációs eszközrendszerét tekintve egyaránt kerül ismertetésre.
In medias res. 2022 áprilisában Székes-fehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala külső gazdasági szereplő megbízásával kérdőíves lakossági felmérést készíttetett. Az elsőként a város hivatalos honlapján közölt felhívás tájékoztatása alapján a 2021-2027-es európai uniós ciklus támogatási forrásainak felhasználási feltétele az integrált területi, városi stratégiák készítése; a város esetében pedig ennek alapja az úgynevezett Fenntartható Városfejlesztési Stratégia. 2022-ben Székesfehérvár a maga 93 837 fős lakosságával[1] a nyolcadik legnépesebb magyar vidéki város, megyeszékhely, regionális központ, gazdasági és logisztikai értelemben egyaránt. Ezen körülmények okán, illetve a minél nagyobb számú lakossági részvétel érdekében a felmérés anonim online kérdőíves formában valósult meg, a kérdéscsoportok összegzése pedig a végleges Fenntartható Városfejlesztési Stratégia részét képezi[2].
A folyamat megértéséhez meg kell említeni, hogy az úgynevezett participatorikus, azaz partnerségen, vagy máshogyan fogalmazva részvételi döntéshozatalon alapuló tervezés, a nyugati típusú demokratikus társadalmi működés városfejlesztési gyakorlatában bevett módszernek számít, hiszen magától értetődő, hogy a lakosság valós igényeinek felmérése/monitorozása szükséges aktus; véleményük, meglátásaik elengedhetetlenek a város egészét érintő fejlesztési célok, irányok és beavatkozások meghatározása esetében. Az eljárás hozzásegít ahhoz, hogy az így megszülető döntések társadalmi és politikai értelemben vett legitimációja minél "erősebb" legyen, továbbá az állampolgár percepciós szintjén szintén "erősíti" azt a saját ügyei és a közügyek iránt elkötelezett, tudatos szemléletmódot, amely a demokratikus társadalom működésének egyik alappillére. Lebonyolítói oldalról a közhivatalt viselő, a politikus, esetleg maga a szervezet/entitás egyfajta közvetlenebb és aprólékosabb kapcsolatot, bizalmibb viszonyt tud általa kialakítani az érintettekkel/választókkal, az őket érintő ügykörök megvitatásának segítségével. Lássuk be, ez tulajdonképpen saját elfogadottságuk, beágyazottságuk, "horribile dictu" népszerűségük növelése szempontjából sem egy rossz PR-eszköz; ráadásul a lebonyolítás jellegéből adódóan (online kérdőív) kifejezetten költséghatékonynak mondható, továbbá formálisan nem kötődik sem az öt évenkénti önkormányzati, sem a négy évenkénti országgyűlési választásokhoz. A közösségi tervezésben rejlő egyéb kapcsolódó, járuléklos pozitívumokat, mint például a piaci környezetben jól bevált és előszeretettel al-
- 24/25 -
kalmazott, a kollektív kreatív szellemi alkotótechnikákban rejlő szinergikus lehetőségeket talán különösebben nem is szükséges részletesen bemutatni.
A II. világháború utáni időszakban hazánkban is gőzerővel megindult az iparosítás és az ezzel szükségszerűen együtt járó urbanizáció. A folyamat, 1990-es évek elejei csúcspontját követően, az elmúlt évtizedek árnyékában és részben a korszellem hatásaként is, igencsak konkrétan megfogalmazódott az a fajta újkeletű igény, hogy az épített környezett - maga a városi szövet - és a benne élő ember viszonya harmonikus és rendezett legyen. Ki nosztalgiával, ki derűs rácsodálkozással nézi vissza manapság azokat az archív felvételeket, ahol Székesfehérvár történelmi belvárosának emblematikus látványosságát, az Országalmát, az arra járó csak kerengő kétütemű autók kipufogó bűze mellett csodálhatta meg. Szerencsére ez már a múlté. A jelenség ma már több szempontból is elképzelhetetlen lenne, ugyanakkor mielőtt pálcát törnénk elődeink felett, be kell látni, hogy a városi létszervezés irányelvei mindig is az adott kor igényeihez való adaptáció, és a jelentkező igényekre történő reakció szerint alakultak. Ez az igény 2022-ben, egy több mint két éve tartó világjárvány, és a Magyarország szomszédságában több mint négy hónapja zajló, a globális konfliktussá eszkalálódás lehetőségével riogató, európát gazdasági válságba taszító háború árnyékában, egyértelműen az emberléptékűség, a fenntarthatóság és reziliencia.
Az elmúlt tíz évben hazánkban többször is megfordult Jan Gehl, dán építész és várostervező, csaknem 50 éve foglalkozik a várostervezés emberi dimenziójával. Megközelítése szerint a város és a benne élő ember közötti kapcsolat mélyreható vizsgálata elkerülhetetlen kérdéssé válik, ha élhető környezetet akarunk teremteni[3]. Ma már szerencsére egyre inkább axiómaként vesszük, hogy a város az embereknek épül, ugyanakkor kimondani azt a magától értetődő tényt, hogy az urbánus lét olvasatában (is) csak és kizárólag a zöldpolitikáé a jövő, még mindig igencsak nyögvenyelős a politikai vezetők többségének. Jóllehet a szándék megvan, viszont ennek megléte ellenére, ezen hezitálás hátterében lássuk be, számos - finom eufemizmussal élve - hátráltatónak nevezett tényező húzódik. Egyrészt például az energia- és klímaválság kapcsán a fejlett államok és az NGO-k vezetőinek, gyakorlatban is megjelenő, sokszor következetlen és olykor elrettentően átgondolatlan, a józan észt nélkülöző "greenwashing"[4] megközelítései; másrészt a korszellem nyomása által "kényszerített" állampolgárok, a nagyobb (globális) lépték szempontjából nézve teljesen jelentéktelen, egyéni szinten megvalósított erényfitogtató[5] trendjelenségei (marginális kisebbségi csoportok iránti túlzott érzékenység, önként vállalt gyermektelenség, radikális táplálkozási metódusok és egyéb, az emberi kiteljesedéssel nem feltétlenül összeegyeztethető megoldások) és azok szélsőséges ideológiai indoktrináltsága miatt. A tétovázás konkrét okát nehéz lenne egyértelműen megnevezni, ugyanakkor amíg ezen problémakör jelenségei, a szemben álló érdekek miatt nevén nevezhetetlenek és ebből adódóan kibeszélhetetlenek, addig nemhogy operatív megoldás, de a többség számára jó szájízzel elfogadható érdemi közös megoldási javaslat sem fog napvilágot látni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
