2011. április 25-én került kihirdetésre Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény), amely az 1949. évi XX. törvényt felváltva 2012. január 1-jén lépett hatályba. Az Alaptörvény - bár sok tekintetben összecseng a korábbi Alkotmánnyal, mégis több ponton új szemléletet tükröz, számos sarkalatos törvény megalkotását, illetőleg több jogszabály módosítását eredményezi, amely szükségképpen érinti a munka világának szereplőit is.
2012. július 1. napján lépett hatályba a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.), amelyben a munkajogi felelősségi rendszert részben új alapokra helyezve egyúttal a kártérítési felelősség terén a felelősség módja és a kártérítés mértéke kapcsán erős kapcsolat figyelhető meg a Ptk. szabályaival. Mindezen változás alapvetően fogja a bírói gyakorlatot átértelmezni, illetőleg ennek kapcsán szükségképpen felmerül a korábbi bírósági döntések további alkalmazhatóságának kérdése is.
Szintén fontos körülmény, hogy a Polgári Jogi Kodifikációs Bizottság 2011. december 16. napján elfogadta az új Polgári Törvénykönyv javaslatát, amely - módosításokkal - 2013. évi V. törvényként (a továbbiakban: új Ptk.) kihirdetésre került.
A hivatkozott jogszabályok alapján megállapítható, hogy a munkaviszonyt érintő felelősségi rendszer körében alapvető eltérések, illetve változások következnek be. Jelen dolgozat célja, hogy áttekintse ezen változásokat, illetőleg megpróbáljon választ adni arra a kérdésre, hogy a felek jogai, illetőleg a munkaviszony specialitásából eredő védelmi funkció mennyiben tud érvényre jutni a jövőben.
A jelenleg hatályban lévő 1959. évi IV. törvény - a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.) - 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy ez a törvény mind az állampolgárok, mind az önkormányzati, gazdasági és civil szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. A 2. § (1) bekezdése szerint a törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit. A (2) bekezdés szerint a személyeknek az őket megillető jogok szabad gyakorlását, azok társadalmi rendeltetésének megfelelően.
Ezen célok kapcsán fogalmazza meg Szladits Károly, hogy "a vagyonjog a társadalmi gazdálkodás külső rendje. A gazdálkodás hajtó erő elemei, társadalmi gazdálkodás nélkül nem lehet jogi rend nélkül." Ezt követve Szladits kimondja: "a jog az az erő, amely a mindenkori rend társadalmi alapfeltétele, külső kényszerrel is biztosítja, és ezzel megadja a gazdaságnak azt a nélkülözhetetlen biztonságot."[1]
Az új Ptk. 1.1. pontja kimondja, hogy e törvény a mellérendeltség és az egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető és személyi viszonyait.
A törvényhez benyújtott indokolás[2] szerint "a törvény csak a polgári jogi szabályozásra alkalmas - zömükben árujellegű vagyoni - viszonyokat vonja szabályozási körébe". Ennek kapcsán a jogalkotó kiemeli a polgári jogi szabályozás legfőbb módszertani jellegzetességét: a jogalanyok mellérendeltségét és egyenjogúságát.
Ugyanakkor az indokolás tartalmazza azt is, hogy néhány ponton szociális megfontolásokból: a gyengébb fél (mindenekelőtt a fogyasztó) különös védelmére vonatkozó szabályokban nem érvényesül töretlenül ez a módszertani elv.
Láthatjuk tehát, hogy az új Ptk.-ban a szabályozás alapjait a mellérendeltség jelenti, amely elsősorban a vagyoni viszonyokban jelenik meg. Ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy a munkaviszony körében ez a mellérendeltség nem érvényesül maradéktalanul, hiszen a jogviszony jellegéből eredő alá-fölérendeltség meghatározó elem, ami szükségessé teszi a munkavállaló védelmének biztosítását.[3]
Az új Munka Törvénykönyve javaslata kapcsán benyújtott indokolás[4] szerint az 1992-es Munka Törvénykönyve esetében felállított azon jogalkotói szándék, amely a piacgazdaság viszonyainak megfelelő rendszer kialakítása volt, csak részben teljesült, tekintettel arra, hogy a törvénynek nem sikerült visszaszorítani az állami beavatkozást, és nem sikerült a korábbinál lényegesen nagyobb teret engedni a magánjogias szemléletű szabályozásnak.[5]
A koncepció szerint ennek oka javarészt annak tudható be, hogy az 1992-es Mt. az úgynevezett relatív diszpozitivitás talaján nyugodott, azaz a törvénytől általában csak a munkavállaló javára engedett eltérést, amely a munkaerőpiac autonóm szabályozása ellen
- 735/736 -
hatott.[6] Az új Mt. ennek érdekében alapvetően új jogpolitikai célkitűzést kíván követni[7], amely keretei között az úgynevezett kontraktuális alapú szabályozás szerepét kívánja bővíteni, azaz elősegíteni azt, hogy a felek egymással akár az individuális, akár a kollektív munkajogban szabályos szerepet öltő megállapodások útján rendezzék viszonyaikat.[8]
A jogalkotó szándéka az volt továbbá, hogy a munkajogi szabályozás hagyományos védelmi funkcióját a vállalkozás szabadságának jogával együttesen szabályozza, és összhangban a Lisszaboni Stratégia alapját képező Zöld Könyv érvényesülésének egyes kívánalmai is megjelenjenek a törvényszövegben.[9] Ennek érdekében az új Mt. a szabályozást a diszpozitív irányba terelte, azaz az állami szabályozás regulatív funkcióinak visszaszorításával a felek megállapodásait előtérbe kívánja helyezni.
Az új Mt. 1. §-ában a törvény célját a jogalkotó úgy fogalmazza meg, hogy "E törvény a tisztességes foglalkoztatás alapvető szabályait állapítja meg, a vállalkozás és a munkavállalás szabadságának elve szerint, tekintettel a munkáltató és a munkavállaló gazdasági, valamint szociális érdekeire".
Ezen fent hivatkozott törvények céljainak értelmezése során megállapíthatjuk, hogy a jogalkotó által is kimondottan a törvények rendeltetése eltérő, így joggal merül fel a kérdés, hogy szükséges, és indokolt-e a speciális jogállású felek (munkaviszonyban álló személyek) esetében a Ptk.-ból megismert szabályok alkalmazása, azaz tud-e érvényesülni a munkajog védelmi funkciója a polgári jogi keretek között különösen a munkajogi kártérítési felelősség szabályozása során, amely erőteljesen polgárjogi szemléletet tükröz, ami abban is megnyilvánul, hogy a 177. § és a 179. § (5) bekezdésében kifejezett utalást tartalmaz a Ptk.-ra.
A jogszabályban koncepcionális változásként jelenik meg az, hogy a munkáltatói felelősség körében a korábbi működési körrel szemben az úgynevezett ellenőrzési kör fogalmát alkalmazza,[10] valamint beemeli az új Ptk.-ban is megjelenő előreláthatósági klauzulát, amely a munkáltató kártérítési felelősségnek részbeni gátját fogja képezni. Ezzel a jogalkotó kívánalma az volt, hogy a bírói gyakorlatban "indokolatlan" kitágított kártérítési felelősséget szűkítse, és azt pusztán a munkaviszonyhoz ténylegesen köthető elemekre korlátozza.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
