2009. november
A Magyar Jog 2009. novemberi számában jelent meg Dr. Lugosi Józseftől Az ingatlan tulajdonjoga adásvétel útján történő megszerzésének ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésének polgári jogi és illetékfizetési (alkotmányossági) kapcsolódásai címmel tanulmány. A szerző az Esztergomi Városi Bíróság bírájaként elsődlegesen jogalkalmazói szemmel vizsgálja meg a tárgykört, és a gyakorlatban felmerülő problémás, szabályozatlan kérdésekkel foglalkozik. Az egyik ilyen probléma az ingatlan tulajdonjogának átruházása esetén a tulajdonjog keletkezésének és annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének ideje; a hatályos ingatlan-nyilvántartásról szóló jogszabály a magyar jog tradíciói alapján következetesen érvényesíti a bejegyzés elvét, vagyis, hogy az ingatlanokat érintő jogváltozások csak akkor állnak be, ha azokat az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzik, azonban nem határozza meg pontosan és egyértelműen a bejegyzésre kerülő jog keletkezésének időpontját, az csak közvetetten vezethető le, más jogszabályhelyből következtethető ki. A jogszabályból az megállapítható, hogy a jog bejegyzése okirattal történik (okirati elv), de nem tűnik ki, hogy az ingatlanügyi hatóság mikor köteles intézkedni a (tulajdon)jog bejegyzéséről, a (tulajdon)jog bejegyzését elrendelő határozat meghozatalát megelőzően, azzal egy időben vagy a bejegyző határozat keletkezése után történik meg a jogszerzés ingatlannyilvántartási bejegyzése, illetve, hogy a tulajdonjog a jog bejegyzése alapján mikor keletkezik. Átruházás nyomán a tulajdonjog elméletileg háromféle időpontban keletkezhet: az adásvételi (vagy más jogcímet tartalmazó) szerződés megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal, a tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelemnek a telekkönyvi hatósághoz történő benyújtása iktatásának időpontjára visszamenőleges hatállyal, illetőleg a tulajdonjogot bejegyző hatósági határozat keletkezése időpontjában. A bírói gyakorlat szerint a jog a bejegyző határozaton feltüntetett dátum időpontjában keletkezik függetlenül a bejegyzési kérelem iktatása időpontjától. A szerző ennek kapcsán idézi Kurucz Mihály álláspontját, aki szerint ez oda vezet, hogy a jogváltozás a megállapodó felek rendelkezésén kívül eső okból következne be, ezáltal mintegy az állam - mint közhatalom -részévé válna a magánjogi jogügyletben foglalt jogalapításnak. Ehelyett a jogoknak a kérelem benyújtása időpontjára visszamenőleges hatállyal történő keletkezése mellett tör lándzsát, csakúgy, mint az új Polgári Törvénykönyv [4:163. §].
A cikk elemzi az ingatlan tulajdonjogát ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyző "határozat" és a "hatósági határozattal és (hatósági) árverés" útján történő tulajdonszerzés közötti összefüggéseket, hasonlóságokat és különbségeket, melynek kapcsán rögzíti, hogy az ingatlanügyi hatóság bejegyző határozata hatósági határozat, csakúgy, mint a Ptk. 120. §-ában tulajdonszerzési jogcímként szabályozott, hatósági határozattal történő tulajdonszerzés. A tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésekor joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a jogszerzés ez esetben is hatósági határozattal történik-e. A tulajdonjog az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel keletkezik, azonban az a tény, hogy a jog bejegyzése megtörtént, a bejegyző határozatból - kétségtelenül hatósági határozatból - állapítható meg. Ha a földhivatal a tulajdonjog bejegyzéséről határozatban nem rendelkezne, a jog megszerzését a jogszerző féllel hivatalosan nem közölné. A földhivatali hatósági határozat a jogbejegyzés (jogszerzés) hivatalos közlésének alakszerű formája. Természetesen ebből is kitűnik, hogy a "hatósági határozattal, illetve árverés útján" történő tulajdonszerzés egyfázisú, míg az adásvétel jogcímén történő tulajdonátszállás mindig két részre tagolható folyamat, azaz egy kötelmi jogügyleten alapuló jogcím megléte a bejegyzés előfeltétele. A végkövetkeztetés szerint az egyik esetben a jogszerzés ténylegesen "hatósági határozat"-tal valósul meg, míg a másikban nem "hatósági határozat" keletkezteti a jogot, az már csak a bejegyzett jog megjelenési módja, ugyanakkor mégis a hatósági határozatból lehet tudomást szerezni a jogszerzésről.
A szerző végül kitér a tulajdonszerzés időpontjának az illetékfizetési kötelezettség keletkezésével való összehasonlítására. Az illetékfizetési kötelezettség keletkezése az öröklés útján történő tulajdonszerzésnél és az ingatlan hatósági határozattal történő megszerzésénél egybeesik a tulajdonszerzéssel, ezzel szemben az ingatlanok tekintetében az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség - törvényi előírás szerint - valójában nem a vagyonszerzéskor, tehát nem a tulajdonjog ingatlannyilvántartásba történő bejegyzésekor, hanem már az ajándékozási, illetve adásvételi szerződés megkötése napján, a vagyonszerzés előtt bekövetkezik. Az illetékfizetési kötelezettség kérdésével több bírósági határozat foglalkozott; megállapítást nyert, hogy az illeték kiszabása nem függ attól, hogy a szerződés alapján a tulajdonos-változást az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezzék. Ugyanakkor, ha az állampolgár oldalán nem következik be vagyoni gyarapodás, vagyonszerzés, ami azonosnak tekinthető ebben az esetben a tulajdonjog megszerzésével (bejegyzésével), akkor az állam részéről idő előtti és aránytalan az illetékfizetési kötelezettség előírása. Látható, hogy az illetéktörvény és az ingatlan-nyilvántartási törvény rendelkezései e téren nem teljesen koherensek egymással, mert az előbbinél a visszterhes vagyonátruházási illeték megfizetésének időpontja, az utóbbinál az átruházáson alapuló tulajdonjog keletkezésének időpontja nem esik egybe. Az a jogszabályi konstrukció tükrözne egységes megoldást, amelynél az illetékfizetési kötelezettség és a tulajdonjog keletkezése azonos időben következne be, mert akkor az illeték megfizetésére kötelezés a vagyon megszerzése után történik. Jogilag megalapozott és helyes akkor lehetne az eljárás, ha az adóhatóság csak azt követően kötelezné a tulajdonjogot megszerző felet az illeték megfizetésére, amikor - tényleges vagyonnövekedés eredményeként - a tulajdonjogát már bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba.
Ehhez a témához kapcsolódik Kurucz Mihálynak a Magyar ingatlan-nyilvántartási jog a bizalomvédelmi joghatások tükrében című monográfiája, amely a Közjegyzői Füzetek sorozatban nemrég jelent meg, és amelyet a hatályos ingatlan-nyilvántartási jog kérdéseinek részletes elemzése és a de lege ferenda jogalkotás számbavétele iránt érdeklődő szakmai közönség haszonnal forgathat.
A Magyar jog 2009. novemberi folyóiratában Petrik Ferenc: Hogyan készítsünk Polgári Törvénykönyvet? című szellemes indíttatású rövid írásában - nem minden jelenkori áthallás nélkül - az 1896. évben felállított, az első Általános Polgári Törvénykönyv tervezetét előkészíteni hivatott kodifikációs bizottság működését és jogszabály-szerkesztési elveit ismerteti; a mű három év múlva készült el, törvényerőre végül nem emelkedett, de a gyakorlat élő jogként kezelte.
2009. november
A Gazdaság és Jog 2009. novemberi számában Bodzási Balázsnak A társasági részesedés elzálogosítása, különös tekintettel a kft. üzletrész megterhelésére, valamint a Vezekényi Ursula-Bodor Mária szerzőpárosnak Az üzletrész- és részvényátruházás során gyakorolható elővásárlási jog egyes kérdéseiről című cikke érdemel figyelmet.
Bodzási Balázs abból indul ki, hogy a hazai és nemzetközi banki gyakorlatban nagymértékben növekszik a társasági részesedésen alapított hitelbiztosítékok, különösen zálogjogok szerepe. A magyar jog eddig komoly támogatást nyújtott a kft. üzletrész elzálogosításának széles körű elterjedéséhez, azonban jogszabályi változás folytán ezen jogügylet illetékmentessége 2010. január 1-jétől megszűnik.
A szerző cikkében először a társasági részesedés fogalmával, átruházásával és annak korlátaival foglalkozik, majd áttér a joggyakorlás kérdésére a társasági részesedés megterhelésekor, végül sorra veszi a kft. üzletrész jogi minősítését és elzálogosíthatóságát.
A társasági részesedés többféleképpen lehet hitelbiztosíték tárgya: leggyakrabban a felek egy korlátolt dologi jogot (zálogjogot) alapítanak, amelyet adott esetben vételi jog alapításával egészítenek ki. A cikkíró elemzi, hogy a zálogjog ebben az esetben pontosan mely tagsági jogokra terjedhet ki, azaz a társasági részesedést alkotó jogok közül melyek ruházhatók át, terhelhetők meg (azzal összefüggésben, hogy főszabályként a társasági részesedés mint egység képezi a hitelbiztosítékok tárgyát). A társasági rendelkezési jogok - mint például az iratbetekintés joga, szavazati jog - nem ruházhatók át, ugyanakkor a társasági vagyoni jogok többsége - mint például a likvidációs hányadhoz való jog, a nyereségből való részesedéshez való jog - átruházhatók, megterhelhetők. A korlátolt dologi jogok alapítása főszabályként nem eredményezi a társasági részesedésbe tartozó jogok átszállását a biztosítékot kapó félre. Szavazati jogot például csak meghatalmazással gyakorolhat, annak hiányában a társaság ügyeiben szavazni - a zálogjog általános szabályozásából következő korlátokkal (például a biztosíték értékcsökkenésének elkerülése) -továbbra is a biztosítékot nyújtó fél lesz jogosult.
A kft. üzletrész jogi minősége vitatott. Egyes bírói döntések eszmei dolognak tekintik, más eseti döntés kimondja, hogy lefoglalására az ingóvégrehajtás rendelkezéseit kell alkalmazni, megint más döntés szerint nem minősül dolognak, hanem az a kft. tagját a tagsági jogviszony alapján megillető jogok és kötelezettségek összessége. Mára ez a harmadik álláspont vált többségivé, zavart okoz azonban, hogy a Gt. több helyen is az üzletrész adásvétel útján történő átruházásáról beszél, és az átruházás korlátozásaként szabályozza az elővásárlási jogot. Az elővásárlási jog azonban a Ptk. értelmében az adásvétel egyik különös neme, amelynek csak dolog lehet a tárgya, jog nem. Ezt egybevetve a harmadikként idézett, legelterjedtebb bírói állásponttal az rögzíthető, hogy az üzletrész elzálogosítása nem az ingókra, hanem a jogokra vonatkozó szabályok szerint történik. Ebből következik, hogy a kft. üzletrészen sem kézi-, sem jelzálogjog nem alapítható, azt kizárólag a jogon és követelésen fennálló zálogjog szabályai szerint lehet megterhelni.
A jogon és követelésen fennálló zálogjog létrejöttének nem érvényességi kelléke a nyilvántartásba történő bejegyzés, sőt, a közjegyzők által vezetett zálogjogi nyilvántartásba sem lehet bejegyezni, eltekintve a vagyont terhelő zálogjog részeként történő elzálogosítástól. 2007 óta ugyanakkor a cégjegyzékbe történő bejegyzése ennek a zálogjognak kötelezővé vált. Az, hogy pontosan mely jogokra terjed ki a zálogjog, a társasági szerződés elemzése alapján állapítható meg, de csakis az átruházható vagyoni jogok képezhetik zálogjog tárgyát.
A cégnyilvántartási bejegyzés bár kétségkívül fokozza a kft. üzletrész hitelbiztosítéki értékét, mégis számos gyakorlati probléma forrása. Ezek a következők: nem kezeli a rangsor kérdését (gyakorlatban jelentkező igény, hogy egymást követő rangsorban több jelzálogjog legyen bejegyeztethető ugyanazon üzletrészre, és lehetőség nyíljon a törölt zálogjog ranghelyének fenntartására), nem lehet jövőbeni zálogjogot bejegyezni [ingatlannál a Ptk. 262. § (4) bekezdése szabályozza a ranghely előzetes biztosítását], célszerűbb lenne, ha a cégtörvény nem kívánná meg a zálogszerződés egy eredeti példányának csatolását a zálogjog-bejegyzési kérelemhez (üzleti titok nyilvánosságra kerülése), végül jelenleg nincs mód egyetemleges zálogjog (ugyanazon követelés biztosítására ugyanazon vagy több kft. több üzletrészére), illetőleg keretbiztosítéki zálogjog alapítására üzletrészre (pedig utóbbi megfelelő biztosíték lenne arra az esetre, ha a hitelezőnek több követelése áll fenn), amit biztosítani kellene, sőt vannak olyan vélemények, amelyek szerint egész üzletrészen és annak meghatározott hányadán egyaránt lehetővé kellene tenni önálló zálogjog alapíthatóságát.
A szerző végül az új Polgári Törvénykönyv irányadó rendelkezéseire tér ki írásában. Jelentős változás várható e téren, hiszen az új kódex a jogon és követelésen fennálló zálogjogot mint önálló zálogtípust megszünteti; jogokat és követeléseket csak jelzálogjog terhelhet majd, ami azt is jelenti, hogy a jövőben valamennyi jogot és követelést terhelő zálogjogot be kell jegyeztetni a közjegyzők által vezetett zálogjogi nyilvántartásba. Bodzási Balázs szerint nem lenne ésszerű, ha ezen új szabályozás mellett a cégtörvény azon szabálya is hatályban maradna, ami a fentebb ismertetettek szerint a kft. üzletrészt terhelő (jel)zálogjognak a cégjegyzékbe történő bejegyeztetését írja elő, ez utóbbi jelzálogjogot csak a cégjegyzékben kellene nyilvántartani.
További jelentős változást hoz az új Ptk. abban is, hogy kiterjeszti az üzletrészre is a dolog fogalmát, így a jövőben az nem jognak, hanem ingónak fog minősülni, ami minden bizonnyal felveti majd a gyakorlatban a kézizálogként történő megterhelés problematikáját.
A Gazdaság és Jog folyóiratból másodikként kiemelt cikkben az említett szerzőpáros a legújabb Gt. (a 2006. évi IV. törvény) korábbitól eltérő szabályozása kapcsán megszületett 2/2009. (VI.24.) és 3/2009. (VI.24.) PK véleményeket, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 9. számú állásfoglalását ismerteti. Ezen eltérő - a tagok teljes szerződési szabadságát biztosító - szabályozás abban áll, hogy érvényes ugyan az alapkoncepció, ami szerint az üzletrész adásvétel útján történő, harmadik (kívülálló) személy részére való átruházása esetén a tagoknak, a társaságnak és a társaság által kijelölt személynek elővásárlási joga van, azonban új elem, hogy a tagot, a társaságot és a taggyűlés által kijelölt személyt megillető elővásárlási jog kizárható, illetve korlátozható. Ez a törvényi lehetőség számos, a jogalkalmazásban felmerülő problémát okozhat, amelyeket a szerzők a teljesség igényével igyekeznek feloldani cikkükben.
A Gazdaság és Jog 2009. novemberi kiadványa egy további cikkére is érdemes időt szánni. Tamáné Nagy Erzsébet Az olvasni nem tudó személy által kötött ingatlan adásvételi szerződések érvényességének kérdésével foglalkozik írásában. Megállapítja, hogy a bírói gyakorlat nem egyértelmű és nem következetes a Ptk. 218. § (2) bekezdésének és a Polgári perrendtartás 196. § (3) bekezdésének értelmezése körében. A Pécsi Ítélőtábla közelmúltban, BDT 2008/1864. számon közzétett eseti döntését azonban külön ki kell emelni, mert az az írni nem tudó vagy nem képes, és az olvasni nem tudó személy jogi helyzetének rendkívül merev, korábban a bírói gyakorlatban ilyen mértékben nem érvényesülő szétválasztását alkalmazza. A határozat szerint az olvasni nem tudó személy által kötött szerződés esetében a jogszabály csak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez ír elő közokirati formát, de ez nem tekinthető a szerződés érvényességi feltételének; ezért az olvasni nem tudó személy által kötött szerződés -szemben az írni nem tudó, illetve arra képtelen szerződő által kötött szerződéssel - közokiratba foglalás nélkül is érvényesen létrejön. A Ptk. 218. § (2) bekezdése a szerződés érvényességéhez a közokirati vagy a teljes bizonyító erejű magánokirati formát csak arra az esetre kívánja meg, ha a szerződő fél nem tud vagy nem képes írni. A Pécsi Ítélőtábla értelmezésében vak személy esetében ez a tényállás nem feltétlenül áll fenn, hiszen az adott jogesetben a vaksága folytán olvasni nem tudó felperes kétséget kizáróan aláírta az adásvételi szerződést, tehát általa sem vitatottan tud is, képes is írni. Abban az estben tehát, ha a szerződést aláíró, olvasni nem tudó fél az okirat tartalmát nem ismerte, nem tudta, hogy milyen okiratot ír alá, nem a szerződés alaki okból való érvénytelenségét, hanem azt kell megállapítani, hogy a szerződés a felek között a Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint nem jött létre. Ha pedig az olvasásra képtelen, de a nevét aláíró személy a szerződés tartalmát ismerte, akkor a szerződés érvényes, csak a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének feltétele hiányzik, hogy a szerződést közokiratba foglalják; azaz érvényes, csak a bejegyzés szempontjából alakilag hibás okirat jön létre. A jogesetben ismertetett bírói döntés tehát mentesíti az olvasni nem tudó felet a szerződésből eredő kötelezettségei alól, ha e személy a szerződés tartalmát nem ismerte, ezt azonban nem a Pp. 196. § (3) bekezdésében foglalt alakiságok hiányának megállapításával éri el, hanem a szerződés létre nem jöttének megállapításával. A szerző által kifogásolt határozat értelmében az a körülmény, hogy a létrejött szerződés tartalmát a vak személynek nem magyarázták meg, kizárólag az okirat bizonyító ereje (Pp. 196. §-ra való utalás), és nem annak érvényessége szempontjából jelentős. Tamáné Nagy Erzsébet szerint a határozat logikai ellentmondást tartalmaz; a jogszerű jogi megoldás ezzel szemben az, ha a bíróság a Ptk. 218. § (2) bekezdésének és a Pp. 196. § (3) bekezdésének szövegét nem szó szerint veti össze, hanem - mindenkor a jogszabály szabályozási céljának szem előtt tartásával - e két jogszabályhelyet együttesen értelmezi, azaz szélesebb értelmet tulajdonít a Ptk. 218. § (2) bekezdésének. A szerző így fogalmaz: "Megkockáztatom, hogy a Ptk. megalkotói evidenciának tekintették, hogy aki olvasni nem tud, az írni sem képes." A jogértelmezés szempontjából az a kérdés, írástudónak minősíthető-e az a személy, aki a nevét képes leírni, vagyis aki csak látszólag tud írni. Tamáné Nagy Erzsébet amellett tesz hitet, hogy az írni tudás, írásképesség akkor állapítható meg, ha a fél tetszőleges szöveget képes önállóan, minden segítség nélkül leírni. Ha ez nem így van, akkor a Ptk. 218. § (2) bekezdésének rendelkezése értelemszerűen kiterjed a csak látszólag írni tudó személyekre is. A Pp. 196. § (3) bekezdése a Ptk. 218. § (2) bekezdéséhez szorosan kapcsolódó, azt kiegészítő szabály. Ebből az következik, hogy az írni nem tudó vagy nem képes, és az olvasni nem tudó fél ingatlan-adásvételi szerződését legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. Emellett az olvasni nem tudó szerződést kötő fél esetében a Pp. 196. § (3) bekezdésben írott többletkövetelmények is irányadók, leginkább az, hogy a fél ismerte-e az általa kötött szerződés tartalmát.
A szerző cikkének záró részében az ingatlan-nyilvántartási törvény és a Polgári Törvénykönyv szabályozási ellentmondására hívja fel a figyelmet: "szerencsésebb lenne, ha a Ptk. szerint érvényesnek minősülő szerződésekben foglaltak ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez nem kellene értelmetlenül eltérő követelményeknek eleget tenni" - jegyzi meg a tárgyalt szerződéstípus Inytv. által megkívánt közokirati kényszerére utalva.
2009. szeptember
A Közjogi Szemle 2009. szeptemberi számában Kukorelli István és Somogyvári István egy-egy cikkét találjuk, mindketten az 1989. évi XXXI. törvény huszadik évfordulójára, azaz az Alkotmányunk szövegének jelenlegi formáját nagyrészt kialakító (újraalakító), a rendszerváltoztatás szempontjából kiemelkedő jogszabályra és a húsz éves alkotmányozási folyamatra tekintenek vissza, érezhető elfogultsággal és büszkeséggel, hiszen mindketten alakító részesei voltak a politika, a tudomány, illetve a közigazgatás területén munkálkodva ennek az időszaknak.
Kukorelli István Bibó István - 1942-ben írt, ám ma is aktuális - gondolatát idézi: "Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat adjon, azaz kultúrát csináljon"; majd megállapítja: a magyar alkotmány az elitek paktumának eredménye, a kölcsönös bizalmatlanságok és félelmek alkotmánya, a ma már vállalhatatlan politikai kompromisszumokat továbbműködtető alkotmány, kodifikációs minőségét tekintve pedig "saláta" alkotmány, amelyet közel ötven ún. "sarkalatos" törvény tesz teljessé. A szerző szerint az eltelt húsz év jogalkotási eredményeként, e sarkalatos törvényeknek köszönhetően már-már úgy tűnik, hogy Magyarországnak történelmi alkotmánya van.
Somogyvári István szakmai krimivel felérő dolgozatában végigveszi az 1980-as évtized végétől napjainkig terjedő alkotmányozási folyamatot kitérve az egyes kormányok időszakaira s az alkotmányozási folyamatot elősegítő, illetve hátráltató politikai körülményekre, valamint a körülmények függvényében változó alkotmányossági koncepciókra. Megállapítja: a jelenlegi köztársasági Alkotmány az Alkotmánybíróság elvi jelentőségű határozataival együtt betölti rendeltetését, a jogásztársadalom többsége mégis szükségesnek tartja az Alkotmány megújítását a következő okokból:
1. az alaptörvény elnevezése (1949. évi XX. törvény) nem jelképezheti a jogállami Alkotmányt,
2. a preambulum kimondottan az ideiglenességet rögzíti,
3. a kelet-európai térség valamennyi ex-kommunista állama teljesen új, jogállami alaptörvényt dolgozott már ki,
4. a rengeteg módosítás miatt az alaptörvény szövegezése egyenetlenné, belső felépítése következetlenné vált, szerkezete is elavult (a sztálini alkotmányok mintájára előbb rendelkezik az államszervezetről és csak azután az alapvető jogokról; jogállamokban ez -jelképes okból - fordítva van),
5. a szöveg sok tekintetben hiányos (például a közpénzügyek szabályozása terén), pontatlan, értelmezése csak az Alkotmánybíróság határozatai segítségével lehetséges, végül
6. a kodifikáció általános elve szerint időről időre be kell építeni a bírói (ezesetben alkotmánybírósági) gyakorlat által kimunkált elveket, értelmezéseket a normaszövegekbe.
2009. november
Terjedelmi okokból részleteiben nem ismertethető ehelyütt, de említés szintjén mindenképp fontosnak tartom a Jogtudományi közlöny 2009. novemberi kiadványában Hámori Antalnak Az ember élveszületése nem káresemény című dolgozatát, amely a Legfelsőbb Bíróság 1/2008. PJE számú jogegységi határozatát veszi górcső alá, amely szerint a genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékossággal született gyermek a saját jogán nem igényelhet kártérítést a polgári jog szabályai szerint az egészségügyi szolgáltatótól amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében anyja nem élhetett a terhesség-megszakítás jogszabály által biztosított jogával. A cikk a jogegységi határozat nyomán filozófiai kérdéseket is felvet: értelmezhető-e a "jogellenes magatartás" és a "kár" mint kártérítési jogi fogalom a magzattal szemben, amikor az egészségügyi szolgáltató intézmények kárfelelősségét vizsgáljuk. A szerző rámutat, hogy az élet még fogyatékos gyermek születése esetén is érték, a "nem teljes élet" élése a nem éléshez viszonyítva semmiképpen nem minősülhet kárnak, ugyanúgy, mint a szülő oldaláról az abortusz "lehetőségének" elmaradása sem. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
